Az aspirin csökkentheti a mellrák kockázatát

Független Hírügynökség
megjelent:

A rendszeresen szedett aspirin (acetilszalicilsav) 20 százalékkal csökkentheti a mellrák kockázatát - erre a következtetésre jutott egy londoni kórház orvosprofesszora 21 tanulmány eredményeinek összegzéséből.

Ian Fentiman azt találta, hogy az aspirin és más nem szteroid gyulladásgátlók lényeges védelmet adhatnak a melldaganat kialakulása ellen. Azoknál pedig, akiknél már kialakult az emlőrák, az acetilszalicilsav hatásos kiegészítő lehet a rendelkezésre álló rákellenes kezelés mellett.

A londoni professzor azonban felhívja a figyelmet, hogy a nem szteroid gyulladásgátlók rákellenes alkalmazásához további kutatásokra van szükség.

Korábban más tanulmányok már felvetették, hogy az aspirin csökkentheti a bélrák kockázatát, de az emlőrák elleni esetleges hatásosságát most említik először.

Fentiman megállapításai az International Journal of Clinical Practice (IJCP) című orvosi folyóiratban jelent meg.

(FH)

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.