Az aszpirin - Amit tudnunk kell róla

Dr. Kovács Anikó
szerző: Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész - WEBBeteg
aktualizálta: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész frissítve:

Ki ne hallott volna már a nagy múltú láz- és fájdalomcsillapítóról, az aszpirinről? Azonban, még ha - vény nélkül kapható gyógyszer lévén - gyakran is használjuk, sok mindent nem tudunk róla.

Az Aspirin® hatóanyaga, az acetilszalicilsav, a fűzfa kérgében megtalálható vegyület, a szalicin származéka. 1899. március 6-án szabadalmaztatták az aszpirint, és ezzel nemcsak az első iparilag gyártott gyógyszer volt, hanem a mai napig is a legnagyobb mennyiségben előállított gyógyszerek közé tartozik.

Az aszpirin gyomornyálkahártya-károsító hatása

Az acetilszalicilsav úgy fejti ki hatását, hogy gátolja a gyulladás-, fájdalom- és lázkeltő anyagok képződéséért felelős enzimet. Kutatók később rájöttek, hogy ennek az enzimnek két típusa is létezik. Az acetilszalicilsav nem tesz különbséget e két, egymástól alig különböző enzim között, mindkettőt bénítja. Emiatt nemcsak a fájdalomerősítő anyag képződésében szerepet játszó enzimet kapcsolja ki, hanem azt az enzimet is, amely egy gyomor nyálkahártyáját védő anyag szintézisében működik közre. Gyakorlatilag így „működik” minden nemszteroid gyulladáscsökkentő (NSAID), különbség csak abban van, hogy melyik fájdalomérzetet okozó enzimet kapcsolja ki, és milyen mértékben.

Ez magyarázza azt a rég ismert tényt, hogy az acetilszalicilsav árt a gyomornak. Ha valaki rendszeresen acetilszalicilsavat tartalmazó gyógyszert szed láz vagy bármilyen fájdalom miatt, akkor megnő az esélye a gyomornyálkahártya károsodásának, akár gyomorvérzés vagy gyomorfekély is kialakulhat. Használata mellett tilos alkoholt fogyasztani, mert csak súlyosbítja a nyálkahártya-károsodás és az emésztőrendszeri vérzések kockázatát.

A gyomor falának károsodását úgy lehet megelőzni, hogy a gyógyszer szedésének ideje alatt rendszeresen étkezünk, evés után vesszük be a gyógyszerünket, próbáljuk kerülni a stresszt, a kávét és a dohányzást, melyek szintén a gyomorfekély kialakulásának rizikófaktorai.

Fontos tudni (a mellékhatások miatt is), hogy a 24 óra alatt bevihető acetilszalicilsav mennyisége 2400 mg felnőtteknek!

Meg lehet előzni a gyomorfájdalmat és -károsodást, ha nem oldat (pezsgőtabletta, por) formájában, hanem bevont tablettaként vesszük be az acetilszalicilsavat. Igaz, ilyenkor a mellette lévő C-vitamint, vagy más hatóanyagot „elveszítjük”, ami miatt megfázásos időszakban sokan így szedik az acetilszalicilsavat. Azt is érdemes megjegyezni, hogy pezsgőtabletta formájában több erősségben elérhető. A magasabb hatóanyagú készítményt ritkábban kell bevenni, és gyorsabban legyőzhető a betegség, ha egyszeri bevétellel több hatóanyagot tudunk bevinni a szervezetbe. Azonban akkor, ha érzékenyebb a gyomrunk és ragaszkodunk a pezsgőtablettához, ne a magasabb hatóanyag tartalmút válasszuk.

Akik gyomor-bélrendszeri fekélyben szenvednek, ne alkalmazzák az acetilszalicilsavat és származékait, inkább paracetamol tartalmú szerrel csökkentsék lázukat vagy csillapítsák fájdalmukat, mert az nem ártalmas a gyomornyálkahártyára.

Mikor nem szabad aszpirint szedni?

Az acetilszalicilsav szedése gyermekeknek lázcsillapítóként sokáig engedélyezett volt. Amikor kiderült, hogy az acetilszalicilsav gyermekkorban Reye-szindróma kialakulását okozhatja, változtattak ezen, alkalmazásánaks 18 év lett az alsó korhatára. A Reye-szindróma egy potenciálisan életveszélyes kórkép, mely gyulladást és duzzanatot okoz az agyban, és elfajulást a májban. Az utóbbi pár évben enyhítettek ezen, és 12 év lett az alsó korhatár, ez az életkor szerepel a betegtájékoztatókban is. Pezsgőtablettánál gyermekek számára az alacsonyabb hatóanyagtartalmú az ajánlott. Ugyanakkor sokféle hatóanyag közül választhatnak a szülők, amelyek már akár 3 hónapos kortól is biztonságosan alkalmazhatóak, érdemes ezt is figyelembe venni, ha kamasz gyermekünknek szeretnénk lázcsillapító gyógyszert venni.

Tilos acetilszalicilsav tartalmú gyógyszert szedni azoknak, akik tudják, hogy szalicilát-túlérzékenységben szenvednek.

Asztmás betegeknél a szalicilsav származékok és más gyulladáscsökkentők asztmás rohamot provokálhatnak. Az asztmás rohamok előfordulása néhány beteg esetében összefügghet a nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel vagy acetilszalicilsavval szembeni allergiával. Nekik a készítmény szedése ellenjavallt.

Terhesség esetén sem ajánlott ezt szedni, csak nagyon kivételes esetben, különösen a harmadik trimeszterben, mivel növeli a vérzések veszélyét. Szoptatás alatt is megfontolandó az alkalmazása. Amennyiben nagyobb adagra van szükség hosszabb ideig (akár pár nap), akkor a szoptatást arra az időre szüneteltetni kell a baba védelmében.

Az aszpirin mint véralvadásgátló

Az acetilszalicilsav másik, azonban sokaknak hasznos mellékhatása az, hogy meggátolja a vérben úszó vérlemezkék vagyis trombociták összecsapzódását, ezzel késlelteti a véralvadást, csökkenti a vérrögök kialakulását (azaz hétköznapi szóhasználattal hígítja a vért, bár ez a kifejezés szakmailag nem helytálló). Az acetilszalicilsav véralvadást késleltető hatása a fájdalomcsillapító hatással rokon mechanizmuson alapszik. Az acetilszalicilsav kizárólag artériás thromboembóliás kórállapotokban használhatók ilyen céllal, tehát vénás trombózis meglőzésére nem alkalmas. Így például hosszú repülő úton szedni azért, hogy a tartós ülés miatt a lábunkban vénás trombózis ne alakuljon ki, nem érdemes.

Az acetilszalicilsavat használják véralvadásgátlásra például szívinfarktuson átesett vagy magas szív-érrendszeri rizikóval (pl. magas vérnyomás) rendelkező betegek esetén szívinfarktus kockázatának csökkentésére 45 év feletti férfiaknál, 55 év feletti nőknél. Felső korhatár 79 év. Természetesen ilyenkor ajánlott az orvossal egyeztetni. A filmtabletta (ez védi a gyomrot) kisebb mennyiségű (100 mg) acetilszalicilsavat tartalmaz, ezért a gyomornyálkahártya szempontjából kevesebb mellékhatással jár. Hosszú távú szedésnél, vagy ha valaki érzékeny, így is előfordulhat mellékhatásként gyomorfájdalom, vagy más emésztőszervi panasz.

Másrészt, ha valaki más típusú véralvadásgátlót szed, akkor nem ajánlott az aszpirin láz- és fájdalomcsillapítóként történő alkalmazása, mert a véralvadásgátló hatások összeadódnak, az acetilszalicilsav a vérzési időt megnyújthatja, és ezzel a jól beállított véralvadásgátló-terápiát veszélyezteti. Hasonló okból figyelni kell az acetilszalicilsav egyidejű alkalmazására gyógynövényekkel is. Ilyen esetben szintén a paracetamol alkalmazása a megfelelő.

A gyógyszerszedés alapelvei

  • Bizonyos gyógyszereket órára pontosan kell szedni, mert így fejtik ki leghatékonyabban hatásukat!
  • Egyes készítményeknél fontos szempont, hogy étkezés előtt, közben vagy után kell bevenni, mert az étkezés befolyásolja a gyógyszer felszívódását.
  • Több gyógyszer együttes szedésénél módosulhatnak a mellékhatások és olyan tüneteket is okozhatnak, amelyeket külön-külön nem okoznak.

Ha túl sok aszpirin kerül a szervezetbe

Ha valaki túl gyakran túl sok acetilszalicilsavat vagy más szalicilát-származékot vesz be, az szalicilát-mérgezéshez vezethet. A gyorsan kialakuló mérgezést előidéző adag azonban meglehetősen magas. Körülbelül 10 g (10 000 mg) acetilszalicilsavat kell bevenni, hogy az enyhe mérgezés jeleit tapasztalja. Ebből érthető, hogy az aszpirin-túladagolás ritkán történik véletlenül. Fokozatos aszpirinmérgezés viszont előfordulhat akaratlanul, tartós kis dózisú alkalmazás esetén. Felnőttek, főleg az idősek, néhány hetes használat után szenvedhetnek mérgezést.

A szívinfarktus-kockázat csökkentése céljából szedett acetilszalicilsav, melyet a koszorúér-betegek vesznek be, túl kevés ahhoz, hogy fokozatosan előidézett mérgezés legyen az eredménye.

A heveny aszpirinmérgezés első tünetei a hányinger és a hányás, melyet felgyorsult légzés, fülcsengés, verejtékezés és néha láz kísér. Később, ha a mérgezés súlyos, az illető szédülni kezd, aluszékonnyá, zavarttá válik, görcsroham és légzési nehézség léphet fel.

A fokozatos aszpirinmérgezés tünetei napok-hetek alatt alakulnak ki. Álmosság, zavartság és hallucinációk a leggyakoribb tünetek. Szédülés, kapkodó- vagy nehézlégzés is megjelenhet. Ha ezeket a tüneteket érezzük és az előző időszakban sok fájdalomcsillapítót vettünk be, akkor sürgősen forduljunk orvoshoz.

Dr. Kovács Anikó gyógyszerészForrás. WEBBeteg
Szerző: Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Aktualizálta: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Cikkajánló

Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

Kardioközpont - Dr. Jenei Zsigmond Máté, belgyógyász, kardiológus
WEBBeteg - Molnár Judit, újságíró-szerkesztő
WEBBeteg - Dr. Ács Gábor, oxyológus †
Trombózisközpont - Prof. dr. Blaskó György, véralvadási szakértő, belgyógyász, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.