Milyen hatással van a szervezetre a kemoterápia?

Dr. Ujj Zsófia Ágnes
szerző: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus - WEBBeteg
frissítve:

A hagyományos kemoterápiás szerek alapvetően a sejtek számára toxikusak, tehát nem csak bizonyos daganatsejtekre, és nem csak a rosszindulatú sejtekre vannak hatással. A kemoterápiás gyógyszerek a gyorsan osztódó sejteket veszik célpontba, ebből ered mellékhatásaik többsége is.

Az, hogy a citotoxikus gyógyszerek a daganatsejtek mellett a gyorsan osztódó egészséges sejteket is károsítják, kijelöli azt is, hogy elsősorban milyen szervekben jelentkezhetnek mellékhatások a kemoterápia során. Ilyenek a csontvelői sejtek (melynek mellékhatása a vérszegénység, fertőzésekre való fogékonyság, vérzékenység), az emésztőrendszer sejtjei (a szájüregben nyálkahártya-károsodást, bélredszeri hatása miatt hasmenést okozva), gyakran a májsejteket, bőrsejteket és a hajhagymákat érintve (ezért vezet hajhulláshoz sok kemoterápiás szer).

A kemoterápiás kezelés hatásai

Az egyes kemoterápiás készítmények eltérő módon fejtik ki sejttoxikus hatásukat és ezért eltérő mellékhatás-profillal rendelkeznek. Nem minden tumor kemoterápiája során jelentkeznek ugyanazok a tünetek. A legtöbb készítmény nem egy adott daganatra specifikus, viszont sok esetben egyszerre több gyógyszer is hatással lehet egy tumorra, ezért a kemoterápia során általában kombinációban kapják a betegek a kezelést. Ez azt jelenti, hogy gyakran egyszerre 3-4 citotoxikus gyógyszer alkalmazására is sor kerül, így több mellékhatást is tapasztalhat a beteg.

A kemoterápiával járó mellékhatások lefolyása függ a gyógyszerek dózisától és az adagolás ütemezésétől is. A daganat kezelése ugyanis nem egy alkalommal adott infúzióból áll, hanem ciklikusan ismételve szükséges támadást indítani a daganatszövet ellen. Ezek a ciklusok pár hetes vagy havi ismétlésekkel történnek, és gyakran 6-8 ciklus adására is szükség lehet. Daganattípustól függően az egy alkalommal adott kemoterápiás kezelés egynapos is lehet, de tarthat akár egy hétig is.

Minden kezelést követően időt kell hagyni a regenerálódásra, amikor a gyorsan osztódó, de egészséges sejtek újra elszaporodhatnak, de nem lehet hosszú a szünet, nehogy a daganatos sejteknek is idejük legyen a gyors osztódásra. Tehát egy kezelési ciklust 2-4 hét szünet követ, majd újra akár 6-8 alkalommal kell ismételni a kezelést.

A terápia ciklusai között a kezelőorvos vagy orvos csapat (onkoteam) rendszerint vérvizsgálat és képalkotó vizsgálatok kombinációja segítségével azt vizsgálja a betegnél, hogy jól reagál-e a kezelésre, vagy változtatni kell a gyógyszereken. A tumor terápiára adott reakciója és a beteg állapota határozza meg a folytatást, azaz a kemoterápia daganatsejtekre kifejtett hatását és az egészséges sejtekre kifejtett mellékhatását is számításba veszik. Szükség esetén más gyógyszerek is adhatóak, vagy a meglévőek dózisa módosítható. Felnőtteknél a szükséges citotoxikus gyógyszer dózisát testfelszín alapján kalkulálva adják meg, figyelembe véve a beteg máj- és vesefunkcióját, életkorát és általános állapotát.

A kemoterápia lehetséges mellékhatásai

A mellékhatások két csoportra oszthatóak, az azonnali és a késői mellékhatásokra.

Azonnali általános és gyakran jelentkező mellékhatások:

  • hányinger, hányás, étvágytalanság, hasmenés - a bélsejtek károsodása miatt több emésztési panasz jelentkezhet
  • vérszegénység (anémia) - a vörösvértest-képzés károsodása miatt alakulhat ki, tünetei a fáradtság, gyengeség, sápadtság
  • vérzékenység - a vérlemezkeszám csökkenése (trombocitopénia) okozza, nehezen elálló vérzések, apró bevérzések jelezhetik, súlyos esetben belső vérzés alakulhat ki
  • fertőzések, láz - a fehérvérsejtek (főleg a neutrofilek) számának csökkenése okozza, súlyos esetben hétköznapi kórokozók is veszélyes fertőzésekhez vezethetnek; kialakulhat lázas neutropénia, olykor ismeretlen eredetű láz
  • fokozott véralvadás: nő a trombózis kockázata - a vérzékenységgel párhuzamosan is fennállhat, mivel más mechanizmusok okozzák
  • hajhullás - ideiglenes mellékhatás, mivel a hajhagymák nem pusztulnak el véglegesen; sokszor sokkal erősebb és gyakran göndör hajszálak nőnek vissza
  • bőrtünetek, szájnyálkahártya és köröm - mivel a bőr különböző típusú sejtjei is károsodhatnak, gyakran alakul ki hámlás, viszketés, pigmentfolt, fényérzékenység, ekcémaszerű piros folt, körömelváltozás, szájnyálkahártya-gyulladás
  • veseelégtelenség - a széteső daganatsejtek károsító hatása miatt alakulhat ki
  • allergiás reakciók - mint minden gyógyszerre, a kemoterápiás szerekre is felléphet allergiás reakció (pl. csalánkiütések, orrfolyás, viszketés, ritka esetben láz és sokk)

Késői és ritkábban jelentkező mellékhatások:

  • másodlagos daganatok - egyes kemoterápiás szerek esetén magasabb más daganatok (pl. leukémia) későbbi kialakulásának kockázata
  • infertilitás, anovuláció - nőknél és férfiaknál is okozhat meddőséget a herék, illetve a petefészek tartós károsodása
  • szexuális zavarok - a libidó csökkenése és a szexuális funkció gyengülése jelentkezhet
  • terhesség esetén magzatkárosító (teratogén) hatás - vetélés, fejlődési rendellenesség, koraszülés gyakoribbá válik
  • perifériás idegbántalom - a végtagokban jelentkező érzészavarral, zsibbadással, előrehaladott esetben fájdalommal jár
  • szívelégtelenség - a szívizomsejtekre kifejtett károsító hatás miatt alakulhat ki
  • endokrin zavarok - a hormontermelő szervek károsodása miatt több hormon termelése megváltozhat
  • krónikus tüdőbetegség - egyes gyógyszerek esetén felléphet tüdőfibrózis
  • máj- vagy vesekárosodás - a máj- és a vesefunkció tartós romlása
  • halláskárosodás - egyes kemoterápiés szerekre jellemző a nagyothallás kialakulása

A fenti mellékhatások nem gyakoriak. Amellett, hogy csak bizonyos típusú szerek okozzák, dózisfüggőek is, azaz egyes szervi károsodások csak elhúzódó kezelés esetén lépnek fel, de az adott beteg egyéb jellemzőitől is függ a kialakulásuk.

Egyéni jellemzők

A kemoterápiára adott válasz nagy mértékben függ a beteg életkorától, genetikai jellemzőitől (egyéni érzékenység), általános egészségi állapotától (immunrendszer, máj- és vesefunkció, más betegségek, tápláltsági állapot) vagy az egyidejűleg alkalmazott más gyógyszerektől. Számításba kell venni a beteg pszichés állapotát is, a fokozott szorongás és a depresszió nagymértékben felerősítheti a testi panaszokat. Az elegendő és egészséges táplálkozás, valamint a pszichés támogatás segíthetnek a mellékhatások csökkentésében.

Kapcsolódó

Dr. Ujj Zsófia Ágnes belgyógyász, hematológusForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus

Segítség

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szondy Klára

Dr. Szondy Klára

Onkológus, Pulmonológus

Budapest

Cikkajánló