Az asztma növeli az alvási apnoe kockázatát

szerző: Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász, allergológus - Tüdőközpont
frissítve:

Egy új kutatás szoros összefüggést fedezett fel a két betegség közt: az asztmás felnőttek körében magasabb az alvás közbeni légzéskimaradás veszélye. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus orvost a megelőzés lehetőségeiről kérdeztük.

A Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent vizsgálatban 550 férfi és nő vett részt. Valamivel több mint 15 százalékuk diagnosztizált asztmás beteg. A kutatás 1988-as indulásakor a 30 és 60 év közötti résztvevőknél négy évente végeztek általános egészségi állapotuk felmérésére kérdőíves vizsgálatot, s ezzel együtt sor került éjszakai alvásvizsgálatra is.

Az első kontroll során a kutatók megállapították, hogy négy év alatt az asztmás résztvevők 27 százalékánál alakult ki az alvási apnoe nevű betegség, szemben a nem asztmás betegeknél tapasztalt 16 százalékos előfordulással. A vizsgálat teljes idejét figyelembe véve a kutatók úgy találták, hogy az alvási apnoe kockázata mintegy 40 százalékkal magasabb az asztmás betegek körében. A betegség kialakulásának esélye pedig az asztma fennállásának idejével egyenes arányban nő.

Ezt olvasta már? Az asztma okai és rizikófaktorai

Miért érdemes komolyan venni az összefüggést?

Alvási apnoe során az arra hajlamos egyéneknél sorozatos felső légúti elzáródások alakulnak ki, egy éjszaka folyamán akár több százszor is. Ez ismétlődő légzéskimaradáshoz és a vér oxigén szintjének, ill. a szervezet oxigén ellátottságának csökkenéséhez vezet – magyarázza dr. Potecz Györgyi.

A betegség enyhébb és súlyosabb panaszokat is okozhat. A betegek reggel nehezen kelnek ki az ágyból, kialvatlanok, nappal fáradtabbak, idegesebbek lehetnek, koncentrációs képességük csökken, gyakran jelentkezik fejfájás. A hosszú ideje fennálló, kezeletlen alvási apnoe azonban már ennél komolyabb szövődményekkel jár: növeli a szív- és érrendszeri betegségek, pl. magasvérnyomás-betegség, a cukorbetegség, kialakulásának veszélyét.

Alvási apnoe-ban szenvedő betegek körében nagyobb a kamrai ritmuszavar, szívmegállás és agyvérzés kockázata is. Külön fejezet a reflux betegség-asztma-alvási apnoe szindroma összefüggése, illetve együttes fennállása. Mint tudjuk, a refluxbetegség és az asztma sokszor együttesen jelenlévő és egymást súlyosbító kórképek. Az alvási apnoe szintén oda-vissza kórosan befolyásolja mindkettőt.

Mit tegyenek az asztmás betegek, hogy megelőzzék az alvási apnoe kialakulását?

Az asztma- és allergiás nátha megfelelő kezelésével részben a légutak optimális állapotban tartásával, részben a gyakran együttesen fennálló betegségek tüneteinek csökkentésével tehetnek a betegség ellen – mondja dr. Potecz Györgyi. Hosszú távon a horkolás is reflexes mechanizmusok alapján hajlamosít a garati izomrenyheségre, ami az apnoe egyik oka. Fontos a reflux megfelelő kezelése, ill. a súlyfölösleg-elhízás megelőzése rendszeres mozgással és tudatos étkezéssel.

Már kialakult betegség esetén a CPAP kezelés javíthat az asztmás tüneteken is?

Az apnoe során kialakuló oxigénhiány közvetlen módon is súlyosbíthatja az asztmás tüneteket. Közvetett módon a szervezet stresszreakciójának részeként különböző gyulladásos mediátorok szabadulnak fel, amik az asztmás gyulladást is fokozzák. Az apnoe optimális CPAP kezelésével ezen komponensek hatása csökkenthető. A megfelelő nyomás érték, és ennek gyakoribb ellenőrzése nagyon fontos!

Tovább Asztma gyermekkorban - Mi a teendő?

(Tüdőközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász, allergológus)

Cikkajánló

Az asztma és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Asztma
Az asztma a légutak - elsősorban a hörgők - krónikus gyulladásos megbetegedése. A hörgők simaizomgörcse, nyálkahártya-duzzanata okozza a légutak szűkületét és a nagymennyiségű váladékképződés tovább akadályozza a levegő áramlását.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász, allergológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.