Hormonális

Tisztelt Doktor Úr/Nő!  

53 éves vagyok, 160 cm és jelenleg 65 kg. Kb. 30 éven keresztül 57 kg voltam. Mindig "vigyáznom" kellett a súlyomra, ezért egészségesen táplálkoztam és sportoltam, korom ellenére most is hetente 3-4 -szer járok: aerobicra járok vagy futok. Tavaly daganatos betegség miatt mindkét petefészkemet eltávolították. Figyelmeztettek, hogy változatlan étrend mellett a hormonhiány 6-8 kg hízást eredményezhet, az ösztrogén szedése pedig tiltott számomra az ösztrogén-érzékeny daganat miatt., December óta antidepresszánst, Remeront is szedek, ami szintén hízlal.

Sajnos a fenti életmód folytatása mellett is megállíthatalanul hízom. 2-3-szor is próbálkoztam drasztikus fogyókúrával, mivel a "szelíd" nem hozott eredményt. A "turbó" diétával szinte semmit nem fogytam, pedig az nálam jóval túlsúlyosabb  barátnőmnél hihetetlen  (2 hét alatt 8 kg)   eredményt hozott. Az általam eddig sikeresen alkalmazott  szénhidrátszegény étrend mellett pedig tovább híztam.

A hormonális változások és az életkorom miatt az izületeim is egyre merevebbek és fájnak, a mostani változatlan intenzitású sportolást sem fogom sokáig bírni, nemhogy még többet sportolni.

Mit tanácsol? Van esetleg valami olyan diéta, ami az én esetemben eredményesebb?

Válaszát előre is köszönöm:

 

K. Éva  

WEBBeteg Szakértő válasza fogyókúra témában

Tisztelt Kérdező! Az Ön esetében a siker kulcsa a személyre szabott diéta. A turbó diéta alkalmazása teljesen felesleges, szinte mindig hízás a hosszútávú eredmény. Valóban hasznos tanácsot csak a táplákozás és életvitel, valamint a betegségek és gyógyszeres kezelések pontos ismerete tudatában lehet adni. Javaslom, hogy keressen fel életviteli tanácsadással foglalkozó orvost, hiszen nem lehet Önnél alkalmazni a trend diétákat és nem is célszerű.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. április 01.

Kérdések és válaszok: Fogyókúra, egészséges táplálkozás

Alacsony pulzus
Tiszelt Doktorno! Tavalyi evben fordultam en mar egyszer Onhoz. https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/sziv_es_errendszer/164945 Az akkori EKG-hoz es sziv...
Miért nem fogyok?
Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok magához, hogy már jó ideje nem eszem rendesen, voltak botlásaim mindig, de akkor is nagyon keveset ettem,...
Fogyókúra
T. Doktor úr/ Doktornő!, December közepétől kezdtem el fogyókúrázni. Próbálkoztam a glikémiás index szerint. Sok témát elolvastam. 104 kg ról indult a...
Fogyókúra
Üdvözlöm! Tavalyi év végén eldöntöttem, hogy fogyókúrázni szeretnék mert nem éreztem jól magam a bőrömben! 2014. Februárban sikerült intenzíven elkezdenem!...
Diéta/fogyás
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom Önt. Tanácsot szeretnék kérni fogyáshoz, diétához, mert úgy érzem, hogy meghíztam. 158...
A szénhidrát mentes diéta egészséges?
Tisztelt Doktor nő/úr.. Szeretnék fogyni van felesleges 15 kg rajtam. Tanácsot szeretnék kérni, ha szénhidrát mentes diétát csinálok és mellette elliptikus...