• Depresszió vagy más lehet?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor! Édesanyám 75 éves. Kb. 3 éve vettük észre, hogy feledékeny. Tavaly óta ez rosszabbodott. Már a boltba is elfelejtett menni. Elvittük demencia szakrendelésre, ahol Ebixát és Memorilt írtak neki, mondván, talán Alzheimer-kór. Ez nemhogy segített volna, rosszabb. Nem azok a tünetek, amit az interneten olvasok erről a betegségről.Tudatánál van, mindenkit megismer, tudja a neveket, még akit 10 éve látott utoljára is. Nem agresszív, soha. Csak nem emlékszik pl. hogy evett-e valamit, vagy milyen nap van, hány éves. Mindig azt mondja, 80. Nagyon sokat alszik, pár hete szinte egész nap. Nem akar az ágyból kikelni, azt mondja, így jó neki.Nem érdekli szinte semmi, fáradt, húzza az ágy, így mondja. Két hónappal ezelőtt elesett, azóta nagyon fél, hogyha kimegy az útra, elesik. Keringési problémái is vannak, Coverexet, Sicort és Astrixot szed, emellett a vérnyomása 130/80. Nagyon aggódom miatta, attól félek, csendben elalszik! Kérem, adjon tanácsot, hova fordulhatnék, mert a háziorvos azt mondja, öreg, és nem foglalkozik vele. Egyáltalán van-e arra remény ilyen korban, hogy életben tartsuk ameddig lehet. Nagyon szeretnénk! Nem lehet, hogy depresszió? Abba ugye nem halhat bele? Köszönöm, hogy válaszol!

        WEBBeteg szakértő válasza a demencia témában

        Kedves Levélíró!

        Az Alzheimer-kór (demencia egyik fajtája) kezdetben a rövid távú memóriát érinti, a hosszú távú emlékezet később károsodik. Azaz pont a leírtaknak megfelelően először a páciens arra nem emlékszik, mit csinált, mit hova tett korábban. A demencia szakrendelésen az Ebixát csupán a megfelelő vizsgálatok elvégzése után írhatják fel. De az Ebixa mellékhatása lehet izgatottság, a Memoril okozhat idegességet is. Ettől függetlenül nem kizárt a depresszió megjelenése sem, időskorban is előfordul és gyakran számos testi betegség következményeként alakul ki. Az örömképtelenség, aktivitás csökkenése utalhat depresszióra, az eleséstől való félelem szorongásra. Érdemes lenne pszichiátriai szakrendelést felkeresniük. Szervezzenek közös programokat, a fizikai aktivitás és életminőség fontos. Kísérjék ha szükséges, sokat javíthatnak az állapotán a megfelelő életmóddal: fizikai és szellemi aktivitással. Az esetleges mellékhatásokat pedig jelezzék a kezelőorvosnak.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Bodnár Edina
        bőrgyógyász, onkológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Bodnár Edina

        Kérdés: 2010-03-17 18:20:02; Megválaszolva: 2010. március 17., 18:20

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Édesanyám demenciában szenved, egy otthonban él, állandó felügyelet alatt. A pszichiáter július elején quetiapine gyógyszert írt elő, mert nagyon megszaporodtak a zavart (képzelgős) időszakok, a kényszeres elköltözési szándékok. Viszont...
        Kérem segítsenek, kétségbe vagyok esve. Édesanyám le fog épülni? Sajnos a leletetről készült fotót így tudom elküldeni. Link: http://www.kephost.com/image/wvXc Tisztelettel R.Tamás
        56. éves értelméségi nő vagyok vezető beosztásban. Az utóbbi időben jelentős memóriavesztést érzékeltem. Egyes megbeszélések, bizonyos ügyekkel kapcsolatos döntések teljesen kiesnek. Beszéd közben előfordul, hogy egyszerű szavak (pl:...
        94 éves Édesanyám másfél éve elesett a lakásban. bordatöréssel volt néhány napig korházban. A zárójelentésen szerepel hogy demens. Azóta otthon ápoljuk. A helyzet egyre romlik. éjjel járkál keres ajtókat nyitogat nyugtalan nem marad az...
        Tisztelt Szakértő! Az édesanyámnál 2012.novemberében diagnosztizálták az agysorvadást. Betegség tudata nincs. Még önellátó, cselekvőképes. A leépülését folyamatosan érzékelem. Beszéde, mozgáskoordinációján. Kontrollra nem tudom...
        Tisztelt Doktornő! Édesanyámnál 2015.12.03-án demenciát állapítottak meg. Ekkortól szedte a Palixid 10mg -et. 2016.június hóra rendelte vissza a gyógyszert felíró doktornő kontrollvizsgálatra. 2016.május 03-án minden ereje elhagyta,...
        Tisztelt Doktornő Édesapám demenciában szenved évek óta. Amig lehet, megpróbáljuk otthon ápolni. A számtalan feltehető kérdés közül most arra szeretnék rákérdezni, ha téveszmékkel jön elő, mi a helyes stratégia a válaszadásban. Pl....
        Nagymamám egy éve memóriaproblémákra kezdett panaszkodni, háziorvosa beutalta a helyi demencia központba, ahol az MMS teszten 26 pontot ért el, valamint koponya CT-re küldték, a beutalón kérdőjellel a lehetséges diagnózisnál Alzheimer kór...
        Tisztelt szakértők! Családunkban 56 éves, közép-súlyos állapotú, de jórészt együttműködő és kezelhető, eddig otthon ápolt Alzheimer beteg (nő) van. Váratlan körülmények miatt azonnali külső segítségre van szükség a...
        Nagymamám Alzheimer kórban szenved. Jelenleg családi segítséggel még otthon tud élni, viszonylag jól ellátja magát, de állapota szemmel láthatóan romlik. Sajnos egyre gyakoribbak az agresszív kirohanások, kiabál, veszekedik, nagyon csúnyán...