A vese betegségei gyermekkorban

szerző: Dr. Reusz György gyermeknephrológus - Nemzeti Vese Program
megjelent:

Egy szülő számára a legfontosabb, hogy gyermeke egészséges legyen. Nehéz elfogadni és szembesülni azzal, hogy a gyermek egyik létfontosságú szerve, a vese, nem működik megfelelően, és talán még nehezebb megtanulni - és megtanítani a gyermeket is - ezzel együtt élni.

Magyarországon jelenleg több ezerre tehető a vesebeteg gyermekek száma, és mintegy 35-40 gyermek részesül dialízis kezelésben. Gyermekeken is történhet veseátültetés, vannak már kisdedkorban sikeresen veseátültetésen átesett betegek is. A veseátültetett 18 év alatti gyermekek száma 70 körül van.

Amikor a kismama gyermekét várja, az ultrahang vizsgálaton az orvos ellenőrzi a magzat létfontosságú szerveinek fejlődését – így a vesék működését is, és már akkor jelzi, ha valami rendellenességet lát.

Fejlődési rendellenességek, gyermekkori vesebetegségek

A leggyakoribb fejlődési rendellenesség az üregrendszeri tágulat (vesetágulat), amit a vizelet elvezető rendszerben (a vesétől a húgycsőnyílásig bármely szinten) lévő szűkület okoz. Ezen eltérést sok esetben a gyerek "kinövi", ám súlyosabb esetben sebészeti beavatkozásra van szükség. A húgyúti rendellenességekre azért is fontos figyelni, mert felszálló fertőzések kialakulására hajlamosítanak. Csecsemő-kisgyerekkorban ez főként a fiúkat sújtja, a későbbi életkorban a lányoknál lehet gyakoribb a fertőzés.

Gyermekkorban a leggyakoribb vesét érintő betegség is a húgyúti fertőzés, amely oka bakteriális fertőzés, a kórokozó legtöbbször a székletben normálisan jelenlévő E.coli baktérium. A húgyúti fertőzések kialakulásában tehát környezeti hatás (felfázás) nem játszik szerepet. A kezelés antibiotikum kúrát jelent, végső esetben sebészeti beavatkozással jár. A gyermek-nephrológia tárgykörébe tartoznak a vizelettartási problémák is (éjszakai, illetve egyéb, szervi alapon kialakuló bevizelés, vizelettartási nehézség) – ezek a gyerekkori vesekórok igen nagy hányadát teszik ki.

Húgyúti fertőzések gyermekkorban

A húgyúti fertőzések gyermekkorban a második leggyakrabban előforduló bakteriális fertőzések. Ezek közé soroljuk a húgyhólyaggyulladást és a vesemedence gyulladását. Húgyúti fertőzések gyermekkorban

A gyerekkori inkontinencia hátterében valódi szervi okot ritkán találunk, a tünetek többnyire átmeneti, funkcionális eltérésekre, és pszichés tényezőkre vezethetők vissza. Kivizsgálása általában 5 éves kor felett szükséges, de nappali tünetek esetén ennél előbb is indokolt lehet.

Gyermekkorban a vese ritkább rendellenességei közé tartozik a patkóvese, ami valójában anatómiai eltérés, de ez többnyire nem jár súlyos következményekkel. Szintén ultrahangon látható eltérés a kettős veseüreg-rendszer és a cisztás vesebetegségek mindegyike alapos kivizsgálást igényel. A vese daganatai is előfordulhatnak, de jóval ritkábban, mint felnőtteknél. A vesekő gyereket is sújtó, olykor súlyos tüneteket okozó kórkép, amely legtöbbször görcsös fájdalmat, vérvizelést okoz.

Dialízis és vesetranszplantáció gyermekeknél

A gyermekkori veseelégtelenség szerencsére igen ritka kórkép. Magyarországon napjainkban mintegy 8-12 gyerek jut évente a végállapotú veseelégtelenség stádiumába, amikor vesepótló kezelésre is szükség lehet. A krónikus veseelégtelenség többnyire lassan alakul ki, klinikai tünetei későn jelentkeznek, ezért sokszor későn ismerik fel.

A nemzetközi statisztikákból lehet következtetni rá, hogy mennyi a már vesepótló kezelést igénylő új gyerek. Az EDTA (European Dialysis and Transplant Associacion) adatai szerint a nyugati országokban 1 millió 15 év alatti lakosra számítva, évi 3-6 gyereknél kezdenek „vesepótlást”. Az elmúlt években a szám összességében nem változott, ám az arányok egyes korcsoportokon belül eltolódtak. Nő az 5 év alattiaknál indult kezelések aránya, 5-15 év közöttieknél pedig ez kissé csökken.

Krónikus veseelégtelenség esetén vesepótló kezelést kell alkalmazni gyermekek esetén is, ami az életbentartó dialíziskezelést jelenti, illetve transzplantációra való alkalmasság esetén a veseátültetést.

A dialízis

A szervezet só- víz-, és sav-bázis egyensúlyának fenntartásában illetve a mérgező anyagok eltávolításában létfontosságú vesék működése sok kórfolyamat miatt károsodhat. Ha a vesék működése kritikus szintre csökken, akkor az orvostudománynak kell beavatkoznia a páciens életének megmentése érdekében. A dialízis formái

Gyerek-művesekezelés és transzplantáció itthon

Magyarországon elsőként Szegeden (1980), majd Budapesten (1985) és több vidéki centrumban (Debrecen, Miskolc, Pécs) indult gyerek-művesekezelés. A gyermekkori veseátültetés szintén ekkoriban vált rendszeres eljárássá. Ma már komoly szakmai támogatása van az élődonoros programoknak, az élő donáció ugyanis optimális feltételeket teremt a veseátültetéshez, az így beültetett vesék sokkal életképesebbek.

Hazánkban évente mintegy 15 gyereknek van szüksége vesetranszplantációra. Az OVSZ statisztikája szerint 2009-ben és 2010-ben egyaránt 9-9 gyermek kapott új vesét. Nagy áttörést hozhat az Eurotransplanthoz való csatlakozás is, hiszen jóval könnyebb donorra találni, ha szélesebb körből lehet meríteni.

A vese betegségeinek időben történő felismerése gyermekkorban különösen fontos. A folyamatos orvosi kontroll, a szükséges kezelések mellett azonban éppolyan fontos a szülők és a család alkalmazkodása is: a betegség sok esetben új életmódot, életformát követel meg, amit nemcsak a szülőknek kell kialakítani, hanem el is kell fogadtatni azt a beteg gyermekkel.

Szakértő: Dr. Reusz György gyermeknephrológus, a Magyar Nephrológiai Társaság elnöke, a Nemzeti Vese Program szakmai vezetője


Cikkajánló

A vese betegségére utaló jelek

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Vesebetegség
A vese betegségei kialakulhatnak önmagukban vagy rendszerbetegség részeként, szövődményeként. Magának a vesének az eltéréseit okozhatják a vesét megelőző szakasz betegségei, a vese eltérései vagy a vesét követő húgyutak rendellenességei.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Kónya Judit, családorvos, Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.