10 tipp a dialízis közben jelentkező szomjúságérzet csökkentésére
aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus frissítve:
Dialízis során a beteg legtöbbször csak nagyon keveset ihat, így gyakran kínzó szomjúságérzet gyötri. Az alábbi tippek segítenek eme napok elviselésében és a szomjúságérzet csökkentésében.
A dialízises beteg folyadékbevitele szigorúan korlátozott annak érdekében, hogy elkerüljék a test vízháztartásának egyensúly-ingadozását. Ha a beteg túl sokat iszik – mivel a folyadék nem választódik ki a veséken át –, felhalmozódik a testben. A vízvisszatartás miatt ödéma alakulhat ki, emelkedhet a vérnyomás és a szív- és érrendszer is erős terhelésnek van kitéve.
Bizonyos eljárásokkal a feleslegesen felgyülemlett vizet el lehet távolítani a szervezetből, azonban ez túlzott megterhelést jelent a keringés számára. Ezért is fontos a dializált betegek számára, hogy tartsák magukat a megengedett folyadékbevitelhez, azt ne lépjék túl annak ellenére sem, hogy ez a mennyiség általában minimális, emiatt pedig gyakran kínzó szomjúságérzet lép fel.
Hogyan enyhítheti a szomjúságérzetet?
- Figyeljen a táplálkozása során bevitt sómennyiségre! Az ételei lehetőleg sómentesek legyenek, ugyanis a só tovább fokozza a szomjúságérzetet.
- Öblítse ki a száját egy kis vízzel, amit aztán nem nyel le, hanem kiköp.
- A megengedett folyadékmennyiséget lassan, nagyon apró kortyokban fogyassza el.
- Szopogasson jégkockát. Ne felejtse el azonban, hogy ezt is be kell számítania a megengedett folyadékmennyiségbe.
- Fogyasszon fagyasztott gyümölcsöt.
- Szopogasson egy szelet citromot, csepegtessen citromlevet az elfogyasztható vizébe.
- Szellőztessen sokat, hogy a szoba levegője ne legyen túl száraz.
- Igyon kisebb pohárból.
- Tartózkodjon a túlzottan fűszeres ételek fogyasztásától.
- Inkább meleg, mint hideg italokat fogyasszon. A forró vagy meleg italból ugyanis jóval kevesebbet fogyasztunk, mint a hidegből.
Figyeljen oda a napi étkezése során arra, hogy a különböző élelmiszereknek milyen magas a folyadéktartalmuk, és hogy a napi megengedett folyadékmennyiségbe beszámítsa azokat! Ezért inkább mondjon le a levesekről és szószokról – ezek is beleszámítanak a szomjoltásra megengedett folyadék mennyiségébe. Különösen sok vizet tartalmaznak a gyümölcsök, a tej, és az olyan tejtermékek, mint a joghurt, kefir vagy túró.
Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; www.experto.de
Lektorálta és aktualizálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus