• Az omega-3 zsírsav javíthatja a szív anyagcseréjét

        Szerző: Medipress

        A standard kezelésben részesülő szívbetegek állapotán javítani látszik az omega-3 zsírsavakat tartalmazó táplálék-kiegészítő.

        "Az n-3 többszörösen telítetlen zsírsavak még az addigi jelentős javulás után is további előnyöket nyújtottak a szívfunkció és a teherbírás területén.” – mondta a tanulmány társszerzője, Dr. Mihai Gheorghiade, a Northwestern Egyetem Feinberg orvosi karának kardiológus professzora. Ebből kiderül, hogy még a terápiára jól reagáló betegek esetében is „sokat tudunk javítani az állapotukon.” – tette hozzá. „Ez ajtót nyit a természetes kezelés kiaknázása felé, vagyis a makrotápanyagokat lehetne alkalmazni szívbetegség esetén.”

        Hirdetés

        A jelentés a Journal of the American College of Cardiology január 5-i online számában jelent meg. Gheorghiade csapata véletlenszerűen választott ki 133 szívbeteget, akiknek a standard kezelés után csak minimális tüneteik maradtak. Beta blokkolót kaptak, illetve magas dózisú omega-3 zsírsavat, vagy placebót. Egy évvel később az omega-3-t szedő csoport tagjainál 10,4 százalékkal javult a szívfunkció, a placebo-csoport 5 százalékához képest. A vér oxigénszintje az omega-3 csoportban 6,2 százalékkal emelkedett, míg a placebot szedőknél 4,5 százalékkal csökkent. Az edzésidő 7,5 százalékkal nőtt, míg a másik csoport tagjainál 4,8 százalékkal kevesebb lett. Az omega-3 csoport tagjai körében 6 százalék volt a kórházi tartózkodás aránya, a placebos csoportnál pedig 30 százalék.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Gheorghiade következtetései szerint a táplálék-kiegészítő javította a szív anyagcseréjét. „Ez egy példa arra, hogy a nem hagyományos terápia is működhet.” Nagyon léptékű tanulmányokra van szükség azonban ahhoz, hogy kiderüljön, az omega-3 valóban segít-e meghosszabbítani az életet. „Ígéretes, de még nem lehet belőle messzemenő következtetést levonni.

        Hiba lenne azonban, ha nem értékelnénk a makro-és mikrotápanyagok szívbetegségek kezelésében betöltött szerepét.” A kutató ennek ellenére nem javasolja az omega-3 nagydózisú használatát a szívbetegségek elkerülése céljából. Az adagolást mindenképp meg kell beszélni a kezelőorvossal. Minden kezelés egyénre szabott, nem olyan, mint egy recept a szakácskönyvben.

        Dr. W.H. Wilson Tang, a Cleveland Klinika adjunktusa, a kapcsolódó cikk társszerzője elmondta: „az omega-3-mal végzett, szívbetegségekkel kapcsolatos tanulmányokat még nem tesztelték hatékonyan, a kísérlet típusából korlátok adódtak. Ki kell deríteni, hogy mi a helyes adagolás és a kezelés időtartama, mielőtt kijelenthetjük, hogy működik vagy sem.”

        Douglas "Duffy" MacKay, a Felelős Táplálkozás Tanácsának tudományos és szabályozási ügyeinek alelnöke, mely a táplálék-kiegészítők iparágát képviseli, elmondta: „Minden felnőttnek 500 mg omega- zsírsavra van szüksége a szív egészségének megőrzése végett.” Az Amerikai Szív Szövetség is heti legalább 2 alkalommal javasolja zsíros húsú halak fogyasztását, mint amilyen például a tonhal, a szardínia, vagy a hering.
         
         (Medipress)

        Legutóbb frissült: 2011.01.14 11:13
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mellhártyagyulladás

        Mellhártyagyulladás

        Dr. Brugós László

        A betegség tünetei a fájdalmon és nehézlégzésen kívül lehet a láz.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Alkohol: nincs biztonsággal fogyasztható mennyiség

        A Lancet brit orvosi hetilapban megjelent tanulmány szerzői azt elismerték, hogy a mérsékelt fogyasztás talán véd a szívbetegségekkel szemben, ám ez az előny nem akkora jelentőségű, mint a rák és más betegségek kockázatának emelkedése.

        A stressz, düh és depresszió hatásai

        A stressz, idegesség, harag és a negatív érzelmek életünk velejárói. A túlzott mértékű és nem megfelelően kontrollált stressz és idegeskedés azonban már nem csak saját és környezetünk mindennapjait teheti tönkre, de egyben a szívbetegségek rizikófaktora is.

        Egyenes út a szívbetegség felé: dohányzás és cukorbetegség

        A dohányzás ártalmairól rengeteg szó esik, ám az kevésbé köztudott, hogy a cukorbetegek számára a dohányzás sokkal károsabb lehet, ugyanis számos szövődmény kialakulásának esélyét növeli meg.

        Mit kell tudni az omega-3 zsírsavakról?

        Az omega-3 zsírsavak a többszörösen telítetlen zsírsavak csoportjának tagjai, közéjük tartozik a linolénsav, az eikozapentaénsav és a dokozahexaénsav. Ezek a zsírsavak az emberiség táplálkozásában mindig is jelen voltak, azonban a szervezet biológiai folyamataiban betöltött értékes szerepüket, csak az utóbbi néhány évtizedben ismerték fel.

        Dió - Az egyik legértékesebb gyümölcsünk

        A dióbél nemcsak ízletes, hanem bizony egészséges is. A WEBBeteg.hu sorozatában most e sokrétű csonthéjas gyümölcs tulajdonságaira hívja fel a figyelmet.

        Figyelmeztető jelek: mikor gondoljon szívbetegségre cukorbetegként?

        Cukorbetegeknél a szívbetegség kialakulásának kockázata fokozott: a diabéteszben szenvedőknél 2-4-szer nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedés miatti halálozásnak, mint a nem cukorbetegeknél.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.