Amit a bőr idő előtti öregedéséről tudni kell

szerző: Szegő Miklós, fordító - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Kádár Eszter frissítve:

A bőr öregedése természetes folyamat, amelyet teljesen megállítani nem lehet. Az azonban nem mindegy, hogy milyen gyorsan jelennek meg annak jelei: a ráncok, a pigmentfoltok, a bőr megereszkedése és a textúra változásai.

Természetes öregedés és idő előtti bőröregedés

A bőröregedés egy természetes folyamat, de annak lefolyása mindenki számára másként alakul. Idő előtti öregedésről akkor beszélhetünk, ha az már 35 éves kor előtt észrevehetően elkezdődik.

Megjelennek például a napfoltok (más néven öregségi foltok, vagy solaris lentigo) - ezekolyan hiperpigmentált foltok, amelyek az arcon, a kézfejen vagy az alkaron alakulhatnak ki, a napnak leginkább kitett testrészeken, de akár a mellkason is. Általában 40 éves kor után vagy csak később jelentkeznek, korai bőröregedés esetén azonban már 35 éves életkorban is láthatóak.

Az idő múlásával csökken többek között a bőr kollagén- és elasztintartalma, változik a hialuronsav mennyisége valamint a bőr regenerációs képessége és barrierfunkciója is. A dermisz vékonyabbá válhat, a bőr veszít rugalmasságából és vízmegkötő képességéből. Nincs arra objektív mutató, hogy a kezek mikor kezdenek idősebbnek látszani, de a legtöbb ember hajlamos észrevenni ezt a 30-as éveinek végén, a 40-es éveinek elején.

Az öregedési folyamatban a száraz vagy viszkető bőr (xerosis cutis) idővel gyakrabban fordulhat elő. Ennek oka, hogy a vékonyodó bőr hajlamosabb a kiszáradásra. Ez már a 40-es évek közelében is észrevehető, és sokszor a bőr hajlamosabbá válhat a hámlásra, különösen erős napfürdőt követően.

Sajnos 30 éves kor környékén a bőr lelassítja kollagéntermelését. Ez az a fehérje, amely a bőr rugalmasságáért felelős. Ha kevés a kollagén a bőrben, könnyebben előfordulhatnak a látható ráncok és a bőr megereszkedése. Ez elsősorban a gyakran használt izmok körüli területeken történik meg, például a homlokon, továbbá egyéb olyan területen, amely jobban ki van téve a napsugárzásnak.

Ez teljesen természetes folyamat. A probléma akkor jelentkezik, amikor a környezeti hatások ezt jóval gyorsabbá teszik a vártnál.

Az idő előtti bőröregedést okozó tényezők

A bőr öregedését két nagy folyamat alakítja: a belső, természetes öregedés és a környezeti hatások által felgyorsított, úgynevezett extrinsic öregedés. Míg a belső okok nagyrészt genetikailag meghatározott adottságok, a környezeti hatások jelentős része bizonyos életmódbeli tényezőkön keresztül befolyásolható.

A legfontosabb tényező: az UV-sugárzás

Ha a korai bőröregedésről beszélünk, az UV-sugárzás megkerülhetetlen. Az UVA és UVB sugárzás különböző módokon károsítja a bőrt. Az UV-sugárzás fokozza az oxidatív stresszt és olyan sejtszintű folyamatokat indít el, amelyek többek között a kollagén lebomlását és a kötőszövet szerkezetének károsodását eredményezik.

Ennek következménye lehet:

  • finom és mélyebb ráncok megjelenése,
  • pigmentfoltok,
  • egyenetlen bőrtónus,
  • a bőr rugalmasságának csökkenése,
  • durvább bőrfelszín.

Ezért a fényvédelem nem csupán a leégés vagy a bőrrák megelőzéséről szól: a bőr öregedésének lassításában is az egyik legfontosabb eszköz.

Bőrkárosító szokások

A dohányzás szintén jelentősen hozzájárulhat a bőr korai öregedéséhez. A dohányfüstben található anyagok fokozzák az oxidatív stresszt, rontják a mikrokeringést, és a kollagénanyagcserére is kedvezőtlenül hatnak.

A dohányzás mellett a krónikus, magas alkoholfogyasztás, a tartós alváshiány, a rossz táplálkozási minőség és bizonyos környezeti ártalmak is kedvezőtlenül befolyásolhatják a bőr állapotát.

Fontos azonban a mértékletesség: nem minden „egészségtelennek” tartott szokásról bizonyított, hogy önmagában látványos gyorsulást okoz a bőr öregedésében.

Genetikai betegségek

Vannak nagyon ritka genetikai állapotok, amelyek az öregedés jeleit okozhatják már a gyermekkorban és a korai pubertáskorban. Ezeket az állapotokat progeriának nevezzük. Az úgynevezett Werner-szindróma 1 millió ember közül 1-et érint, 13-30 éves kor között ráncos bőrt, őszülő hajat és kopaszodást okoz. Szerencsére még ritkább a Hutchinson-Gilford-szindróma, amely 8 millió csecsemőből csupán 1-et érint. Az ebben a szindrómában szenvedő gyermekek nem nőnek olyan gyorsan, mint a kortársaik. Vékonyak a végtagjaik, a legtöbb esetben kopaszok maradnak.

Mit tehetünk a bőr fiatalosságának megőrzése érdekében?

A jó hír az, hogy a korai bőröregedés egy része megelőzhető, hacsak nem genetikai betegség okozza.

1. Fényvédelem

A mindennapi, széles spektrumú fényvédelemaz egyik legfontosabb bizonyítékokon alapuló stratégia. Nem csak nyaraláskor vagy strandon van jelentősége, illetve nem csak a napozás mellőzését és a szoláriumok kerülését jelenti. A rendszeres UV-expozíció összeadódik, ezért a hosszú távú szokás számít igazán. A fényvédő használata mellett fontos a fizikai védelem is: árnyék, megfelelő ruházat és kalap.

2. Dohányzás elhagyása

A dohányzás abbahagyása nemcsak a szív- és érrendszeri, illetve daganatos betegségek kockázatát csökkenti, hanem a bőr szempontjából is kedvező.

3. Elegendő alvás

Az alvás nem kozmetikai kezelés, mégis fontos szerepe van a bőr regenerációjában és barrierfunkciójában. A tartós alváshiány nemcsak azt eredményezheti, hogy fáradtabbnak tűnünk: hosszú távon a bőr állapotára is kedvezőtlenül hathat.

4. Megfelelő táplálkozás

A bőr számára is fontos a megfelelő fehérje-, vitamin-, ásványianyag- és esszenciális zsírsavbevitel. A változatos, növényi élelmiszerekben gazdag étrend antioxidánsokat és egyéb bioaktív vegyületeket biztosít.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy-egy „szuperfood” vagy étrend-kiegészítő képes lenne megállítani a bőr öregedését, a kulcs a táplálkozási szokások összessége.

Ajánlott élelmiszerek és összetevők

Az egészséges bőrnek szüksége van antioxidánsokra és minden olyan nyomelemre, amelyre általában az egészségünk megőrzése szempontjából is szükségünk van. Fontos, hogy az alábbi összetevőkből ne alakuljon ki hiányállapot, ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy a szükségesnél nagyobb bevitelük lassítaná vagy visszafordítaná a bőr öregedését. Ide sorolható többet között a szelén, a koenzim Q10, az A-vitamin, a C-vitamin, az E-vitamin, az esszenciális zsírsavak (omega-3, omega-6) vagy a többek között a zöld teában is található polifenolok, vagy más antioxidánsok.

A bőr állapotának védelme érdekében is nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék rendszeres fogyasztása is, elsősorban víz formájában, kerüljük a túlzott alkoholfogyasztást.

5. Ne becsüljük túl a kozmetikumokat

A bőrápolásnak lehet szerepe a bőr állapotának javításában, de érdemes különbséget tenni a hidratáló, barrierjavító és kozmetikai hatás, valamint a bizonyított öregedéslassító hatás között.

Bizonyos bőrgyógyászati hatóanyagok – például a retinoidok – mögött lényegesen erősebb tudományos bizonyíték áll, mint sok divatos „anti-aging” összetevő mögött. Korlátozott pl. a kollagén étrend-kiegészítők bőrre gyakorolt hatása is.

Lásd még

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Szerző: Szegő Miklós, fordító
Lektorálta, aktualizálta: Dr. Kádár Eszter

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Szarka Bernadett

Dr. Szarka Bernadett

Bőrgyógyász, Gyermekbőrgyógyász

Budapest

Cikkajánló