Kollagén étrend-kiegészítők - Érdemes-e szedni és kinek?

Szerző: WEBBeteg - F. Zs., fordító, Lektorálta: Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember

A kollagén az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje az emlős állatok és az ember szervezetében. Számos biológiai funkcióért felelős, amelyek közül az egyik az, hogy szerkezeti alapot biztosít a kötőszövet, az izom és a bőr számára.

A kollagén egy olyan fehérje, amely felelős a bőr rugalmasságáért, illetve az ízületek és a csontok egészségében is szerepet játszik.

Az emberi szervezetben a kollagén természetes módon képződik. Idővel azonban ennek a fehérjének a termelése lelassul. Ennek eredményeképpen az ember bőre elveszíti azon képességét, hogy visszanyerje alakját, azaz azt a jellemzőjét, amit sokan „rugalmasságnak” neveznek. Amint ez megtörténik, ráncok kezdenek kialakulni.

Habár bizonyos ételek, például a csontleves, tartalmaznak kollagént, azok az emberek, akik ránctalan bőrre vagy az egyéb említett egészségügyi előnyökre vágynak, gyakran keresnek olyan étrend-kiegészítőket, amivel növelhetik a kollagénbevitelüket.

Mik ezek, működnek-e, és hogyan?

Sok ember kollagén étrend-kiegészítőket szed, hogy növelje az étrendje kollagéntartalmát.

A legtöbb kollagént tartalmazó étrend-kiegészítő hidrolízisen megy keresztül. Ez azt jelenti, hogy a gyártó a táplálékkiegészítőkbe kerülő kollagént peptidekre bontja le, ezáltal az a szervezet számára könnyebben felszívódóvá és hasznosíthatóvá válik.

A kollagén étrend-kiegészítők tabletták, kapszulák és porok formájában kaphatók. Sok közülük online vásárlással beszerezhető.

Az, hogy a kollagén étrend-kiegészítők hatékonyak-e vagy sem, attól függ, hogy mire használja az adott személy a kollagént.

Számos potenciális egészségügyi előnyt kínálnak a kollagén étrend-kiegészítők. A tudósok azonban még nem vizsgálták meg teljes mértékben az összes állítólagos előnyt.

Továbbá, mint más étrend-kiegészítő esetében, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) ez esetben sem értékeli azokat az állításokat, amiket az adott vállalat megfogalmaz azzal kapcsolatosan, hogy mennyire hatékonyan működik a kollagénterméke.

A kollagén étrend-kiegészítők néhány lehetséges egészségügyi előnye a következőket foglalja magába:

Egészségesebb bőr

A kollagén étrend-kiegészítőket fogyasztó emberek egy része a bőrük megjelenését és annak általános egészségi állapotát szeretné javítani. Sokan úgy vélik, hogy a kollagén táplálékkiegészítők csökkenthetik az öregedési folyamat hatásait, például azáltal, hogy nedvességgel töltik fel a bőrt, csökkentik a ráncokat és növelik a rugalmasságot.

Mit mondanak erről a vizsgálatok?

Van néhány bizonyíték, ami alátámasztja ezeket az állításokat.

Például a ’Journal of Medical Nutrition and Nutraceuticals’ tudományos folyóirat egyik tanulmányában több nő is fogyasztott különféle vitaminokat, ásványi anyagokat, hidrolizált kollagént és hialuronsavat tartalmazó keveréket. A tanulmány kimutatta, hogy a kontroll csoportban lévőkhöz képest azoknál a nőknél, akik ezt a keveréket fogyasztották, jelentősen csökkent a ráncok mélysége. A résztvevők bőrének hidratáltsága és rugalmassága is jelentős mértékben javult.

A ’Skin Pharmacology and Physiology’ szakfolyóiratban közzétett másik hasonló tanulmány a kollagén étrend-kiegészítők nők bőrére gyakorolt hatásait vizsgálta. Ebben a vizsgálatban a nők vagy kollagén táplálék-kiegészítőt, vagy placebót szedtek 8 héten keresztül. A 8 hét elteltével az étrend-kiegészítőt szedő nőknél nagyobb volt a bőr elaszticitása (rugalmassága) és nedvességtartalma.

Más állítások szerint a kollagén segíthet megelőzni a bőrbetegségeket, például az aknékat. Ezeket az állításokat azonban még nem támasztja alá tudományos bizonyíték.

Egészségesebb ízületek

Ahogy az ember öregszik, úgy az ízületek állapota egyre romlik. Főként az ízületek szivacsos porcai kezdenek elkopni.

Néhány bizonyíték arra enged következtetni, hogy a kollagén étrend-kiegészítők segíthetnek az ízületekben található porcszövetek helyreállításában vagy azok kopásának megelőzésében.

Mit mondanak erről a vizsgálatok?

A kollagén étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos kutatások áttekintése során megállapítást nyert, hogy a hidrolizált kollagén étrend-kiegészítők fogyasztása hozzájárul az ízületek egészségéhez, és feltételezhetően helyreállíthatja valamennyire a csontsűrűséget a csontritkulásban és az ízületi porckopásban szenvedő embereknél.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az étrend-kiegészítő segített csökkenteni az ízületi fájdalmakat.

Ez is érdekelheti A porckopás (arthrosis) kezelési lehetőségei

Megnövekedett izomtömeg

Néhány bizonyíték arra enged következtetni, hogy a kollagéntartalmú étrend-kiegészítők használata segíthet az izomtömeg növelésében.

Mit mondanak erről a vizsgálatok?

Egy 53 férfi részvételével készített kisebb vizsgálat feltárta a kollagén étrend-kiegészítők pozitív hatásait edzés közben. A vizsgálatban részt vevők 15 gramm kollagént vagy placebo tablettát vettek be naponta.

A résztvevők 12 héten keresztül rendszeresen testmozgást végeztek. Ezen időszak végére azoknál, akik kollagén étrend-kiegészítőket szedtek, növekedett az izomtömeg és -erő, és ez a növekedés kimutathatóan hangsúlyosabb volt, mint azoknál, akik placebo tablettát szedtek.

A kutatók következtetései szerint a kollagén szerepet játszott azon fehérjék termelésének fokozásában, amelyek az izomnövekedésért felelősek.

Habár ez a tanulmány ígéretes, további kutatásokra van szükség a kollagén izomnövekedésre gyakorolt pozitív hatásainak teljes körű meghatározásához.

Megakadályozza a csontritkulást

A kollagén a csontszerkezet jelentős részét képezi, és segít a csontok erősségének megőrzésében. Szükséges ahhoz, hogy a csontok megőrizzék erősségüket és támasztó szerepüket.

Ahogy az ember öregszik, úgy a kollagén termelődése lelassul. A csontok gyengébbé válhatnak, ahogy csökken a szervezetben a kollagén mennyisége.

Ez olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint például a csontritkulás.

Mit mondanak erről a vizsgálatok?

Van némi bizonyíték arra vonathozóan, hogy a kollagén étrend-kiegészítők szedése megakadályozhatja a csont sűrűségének és szilárdságának csökkenését.

Például egy kisebb vizsgálat során a nők 1 éven keresztül vagy kalciumot, vagy kalciumot és kollagént tartalmazó étrend-kiegészítőket szedtek.

A kutatók megállapították, hogy azoknak a nőknek a vérében, akik kalciumot és kollagént is szedtek, alacsonyabb volt annak a fehérjének a szintje, ami a csontszövetek lebontásáért felelős.

További kutatásokra van azonban szükség annak teljes körű bizonyításához, hogy a kollagén milyen hatással van az erős csontozat kialakulásának előmozdítására.

Ez is érdekelheti Csontritkulásban szenvedő betegek étkezése

Támogatja a szív egészségét

A kollagén étrend-kiegészítők szedése hozzájárulhat az egészséges szív- és érrendszer támogatásához is.

Mit mondanak erről a vizsgálatok?

Egy 30 résztvevőből álló kisebb vizsgálatban a résztvevők fele 16 g kollagén-tripeptidet szedett 6 hónapon keresztül. Ebben a csoportban jelentős mértékben csökkent az artériák merevsége és csökkent az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL), azaz a „rossz” koleszterin szintje.

Az artériák merevségének csökkenése hozzájárulhat az egészséges szívműködéshez. Ugyanakkor további kutatások szükségesek ahhoz, hogy bizonyítani lehessen a kollagén hatását a szív egészséges működésével kapcsolatban.

Egyéb lehetséges előnyök

Más vélemények szerint a kollagén további egészségügyi előnyöket nyújthat. Ezeket az állításokat azonban egyelőre nem támasztják alá tudományos kutatások.

Néhány egyéb lehetséges dolog, amivel kapcsolatban a kollagén segíthet:

  • egészséges bélműködés fenntartása,
  • egészséges testtömeg fenntartása,
  • szorongás csökkentése,
  • hangulat javítása,
  • az egészséges köröm- és hajnövekedés elősegítése.

Milyen típusai vannak és miért fogyasztják ezeket?

A kollagén étrend-kiegészítők különféle típusúak. A kollagén típusának kiválasztásakor azt az étrend-kiegészítőt érdemes kiválasztani, ami legjobban megfelel a céljainknak.

A leggyakoribb kollagéntípusok, amiket megtalálhatunk az üzletekben vagy az interneten az alábbiak:

  • I-es típusú kollagén: ez az egyik leggyakrabban előforduló típus az emberi szervezetben, és hozzájárul a bőr egészségéhez.
  • II-es típusú kollagén: ez elsősorban a porcban fordul elő és hozzájárul az ízületek egészségéhez.
  • III-as típusú kollagén: ez a típus is a bőr egészségéhez járul hozzá azáltal, hogy javítja a rugalmasságot.
  • V-ös típusú kollagén: ez a típus hozzájárul a méhlepény növekedéséhez a várandós nők esetében.
  • X-es típusú kollagén: ez a típus a porcban is előfordul és hozzájárul a csontok egészségéhez és fejlődéséhez.

A legtöbb étrend-kiegészítő ezek közül több típust, és esetleg egyéb kollagéntípusokat is tartalmaz.

Sok esetben a kollagén hidrolizált formában van jelen az étrend-kiegészítőkben. A hidrolízis hatására a kollagén könnyebben felszívódóvá válik a szervezet számára.

Lehetnek-e mellékhatásaik?

A kollagén étrend-kiegészítők egészségügyi szakember által felügyelt szedése rendszerint biztonságos.

Mielőtt bármilyen új étrend-kiegészítőt elkezdenénk alkalmazni, vagy növelnénk a már alkalmazott táplálék-kiegészítő adagját, mindig egyeztessünk az orvosunkkal.

Általánosságban a kollagén étrend-kiegészítők mellékhatásai enyhék, és a következőket foglalhatják magukba:

  • hasmenés,
  • általános nehézségérzet a gyomorban,
  • kiütések.

Egyébként a legtöbb felnőtt esetében a kollagén étrend-kiegészítők szedése nem jelent semmilyen jelentős egészségügyi kockázatot.

Megfelelők-e ezek az étrend-kiegészítők a vegánok és vegetáriánusok számára?

A legtöbb kollagén étrend-kiegészítő nem vegán-, nem vegetáriánusbarát. A gyártók rendszerint állati eredetű csontok és fehérjék felhasználásával állítják elő ezeket.

Azonban elérhető néhány, a vegánok és vegetáriánusok számára is alkalmazható kollagénváltozat. Elképzelhető, hogy a vegán változatok nem mindenhol állnak rendelkezésre, de sok közülük kapható online rendelésre.

Szedhetünk kollagén étrend-kiegészítőket akkor is, ha ketogén étrendet követünk. Elképzelhető, hogy valaki olyan kollagén étrend-kiegészítőt keressen, ami kifejezetten a ketogén diéta támogatását célozza meg.

Tovább Mi a különbség a gyógyszer és az étrend-kiegészítő között?

WEBBeteg
Forrás: F. Zs., fordító; What to know about collagen supplements (medicalnewstoday.com)
Lektorálta: Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Home office torna Home office torna

Az alábbi gyakorlatok segítségével formában tarthatja magát.

Ízületi porckopás (artrózis) -...

Az artrózis (ízületi porckopás), amit néha oszteoartrózisnak vagy - félreérthetően, mintha gyulladás lenne a betegség lényege - oszteoartritisznek...

Minden, amit a kollagénes...

A kollagén egy aminosavakból felépülő összetett fehérje, amely a testünkben szinte mindenütt megtalálható, sőt, magasan ez a leggyakoribb fehérje...

Kollagén étrend-kiegészítők -...

A kollagén az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló fehérje az emlős állatok és az ember szervezetében. Számos biológiai funkcióért felelős...

Ízületi fájdalmak okai és kezelése

A mozgásszervi panaszokkal orvoshoz fordulók esetében nem kizárólag az ízület megbetegedéséről lehet szó. Más helyről is kiindulhat a fájdalom...

Mi okozhat ízületi merevséget?

Reumatológiai, belgyógyászati, neurológiai kórképek jellemző vagy következményes tüneteként hosszabb-rövidebb ideig fennálló ízületi merevség...

Élet az ízületi kopással

Az artrózis (ízületi kopás) mindennapi tevékenységét és életminőségét is befolyásolhatja, fontos tehát, hogy tudatosan készüljön a betegség...

Az oszteoartrózis és tünetei

Az ízületi porckopás és a különböző degeneratív ízületi betegségek az 50 éven felüli lakosság leggyakrabban előforduló mozgásszervi...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.