A refluxbetegség öngyógyítása és annak veszélyei

szerző: Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus - WEBBeteg
frissítve:

A reflux rendkívül gyakori betegség. Enyhe tünetek esetén a betegek orvoshoz sem fordulnak. Sok országban már recept nélkül kaphatók a kezelésük során alkalmazott protonpumpagátlók, melyek a gyomor savtermelésének csökkentésén keresztül mérséklik vagy megszüntetik a panaszokat. Így a betegek egy része orvosi közreműködés nélkül oldhatja meg problémáit.

A reflux és a gyomorégés előfordulása a lakosság egészét vizsgálva 47-29% között van. Az ázsiai országokban alacsonyabb, de az utóbbi időben ez az arány mindenütt nő, ami azt jelzi, hogy legalább részben a változó életmódunk tehető felelőssé. Úgy tűnik, hogy a túlsúly több ponton is hozzájárul a savas reflux kialakulásához. Sok embernek csak ritkán van tünete, sokaknak időszakosan. Orvoshoz azok fordulnak, akik gyakrabban panaszosak, de a többiek az egészségügy számára láthatatlanok.

Őket talán nem is helyes betegeknek nevezni. A jelenlegi álláspont szerint azokat kell betegnek tartani, akiknek panaszai miatt az életminősége romlik, akiket ez a mindennapi tevékenységében zavar. Ugyancsak betegek azok is, akikben valamilyen látható, szervi eltérés alakul ki (nyelőcső felmaródás, fekély, stb.). A legtöbb tanulmány szerint ez a reflux tünetekkel bíró betegek kb. egy harmadában alakul ki, és ezek között is sokkal gyakoribb az enyhe forma, a súlyos eltérés ritka. Azonban a refluxos tünetek és a refluxbetegség egyre gyakoribb előfordulásával párhuzamosan a gyomortükrözés során látható eltérések száma is nő. Sajnos nincs egyértelmű összefüggés a nyelőcsőben látott elváltozás és a panaszok súlyossága között. Erre a tényre hivatkoznak azok, akik ellenzik a protonpumpagátlók recept nélküli forgalmazását. A tünetek és azok súlyosságának széles skálája egyedi terápia bevezetését igényli.

A kezelésben elsőként ajánlott életmódváltás mérsékelheti a tüneteket, de ritkán szünteti meg azokat. (Gyakori, kis mennyiségű étkezés, az ágy fejvégének megemelése, a szénsavas italok, a mentol tartalmú ételek, a kávé, tea, csokoládé, tömény alkohol fogyasztásának kerülése.) A savkötők hatékonysága is alacsony. A korábban alkalmazott enyhébb hatású, savtermelést csökkentő gyógyszerek a nagyon enyhe betegségben szenvedők esetén megfelelő hatásúak lehetnek, de a protonpumpagátló gyógyszerek még felezett adagban is hatékonyabbnak bizonyultak. Emiatt refluxbetegségben ma már szinte kizárólag csak ezeket alkalmazzuk.

Reflux: háromféle kezelési mód

Elméletileg 3-féleképpen lehet kezelni a refluxos betegeket.

  • Hosszú távú folyamatos és rendszeres gyógyszerszedéssel, melyet azonban a felmérések szerint csak a legsúlyosabb tünettel bíró betegek tartanak be, akiknek a gyógyszer elhagyása azonnal a panaszok megjelenését jelenti. A többi beteg akkor is ki-kihagyja a tablettáit, ha egyébként az orvos így rendelkezik. Ennek az a magyarázata, hogy a tünetek hullámzó lefolyást mutatnak és a betegek tartósan terápiamentesen is jól vannak.

  • A második lehetőség az intermittáló kezelés, mely során a beteg addig szedi a gyógyszerét, amíg a panaszai meg nem szűnnek, aztán elhagyja, és a tünetek újbóli megjelenésekor megint szedi egy ideig, a panaszmentesség eléréséig.

  • Az úgynevezett on-demand gyógyszereléskor a tünetmentesség elérése után a páciens akkor vesz be egy-egy tablettát, amikor panaszos, egyébként nem.

Valamennyi módszer kombinálható a lefelé lépegető, úgynevezett step down móddal, amikor az egyszerre bevett gyógyszeradagot csökkentjük. Úgy tűnik, a PPI terápiát követően kialakult tünetmentesség a betegek kb. 30%-ban fennmarad, és nem következik be visszaesés. (Megbízható tanulmányok még nem állnak rendelkezésre.)

Az adatok azt jelzik, hogy a beteg úgyis a saját igénye szerint kell, hogy szedje a gyógyszert, ezt az orvos pontosan nem jelöli ki. Ha ez így van, vajon szükséges-e, hogy a panaszukkal orvoshoz forduljanak, vagy elkezdhetik a tüneteknek megfelelő gyógyszer szedését önállóan? Az öngyógyítás ellenzői szerint az orvos átlépése azt a veszélyt rejti, hogy hasonló tüneteket okozó súlyosabb betegségek, (pl. gyomor daganat, a gyomor kijáratát szűkítő gyomorfekély) nem kerülnek időben felismerésre.

Hogyan működhet az öngyógyítás?

Az öngyógyítás támogatói szerint pedig felesleges terhet ró az egészségügyre, ha minden ilyen beteg megjelenik. Megfelelő szabályok betartása mellett megengedhető az önálló gyógyszerelés, nem okoz jelentős késést a súlyosabb okok felismerése. Persze ehhez a lakosság megfelelő képzése és a gyógyszerészekkel való szoros együttműködés szükséges. A PPI-knek ritkán van mellékhatása, gyógyszerkölcsönhatásokkal sokkal inkább kell számolni, ha a beteg folyamatosan és nem alkalomszerűen szedi a gyógyszert.

Az elképzelések szerint a gyógyszerésznek kellene rákérdeznie bizonyos, úgynevezett „riasztó tünetek”-re, melyek jelezhetik, hogy többről van szó, mint egyszerű refluxbetegségről (fogyás, fekete vagy véres széklet, visszatérő hányás, véres hányás, nyelési nehezítettség stb.). Típusos tünetek esetén (savas felböfögés, gyomor- vagy mellkasi égő fájdalom, melyet az étkezés mérsékel), riasztó tünetek hiányában, illetve ha egyéb betegségről a páciens nem számol be, a patikus kiadhatná a protonpumpagátló gyógyszert.

Minden a refluxról

Ha a beteg ízületi panaszok miatt úgynevezett nemszteroid gyulladásgátló szert szed, mindenképpen célszerű orvoshoz fordulni. A gyógyszerész feladata lenne, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy, ha a panaszok nem szűnnek meg nem kerülhető el az orvosi vizsgálat. 2-4 hét után, ha a tünetek elmúltak, a gyógyszer szedését abba kell hagyni, kiújulásuk esetén, újra lehet indítani.

Gyakori visszaesés, vagy „riasztó tünetek” megjelenésekor mindenképpen orvosi vizsgálat szükséges. Ezen szabályok betartása mellett az öngyógyítás egyszerű, kényelmes és biztonságos, ráadásul sokkal olcsóbb is lenne. Magyarországon egyelőre csak receptre adhatók ki protonpumpagátlók, de ahogy egyre gyakoribbá válik majd a reflux, ebben a kérdésben is változás várható.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus

Cikkajánló

A refluxbetegség (GERD)

Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Reflux
A reflux (gastrooesophagealis reflux, GERD) betegséget az okozza, hogy a gyomor savas tartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe, kimarja annak belső falát, és kialakul az a panasz, amit a mindennapokban gyomorégésként emlegetünk.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg összeállítás - Dr. Csuth Ágnes, családorvos és Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Vitális Zsuzsanna, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
Budai Allergiaközpont - Dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.