Combnyaktörés - Okok, tünetek és kezelés

Dr. Szilágyi Annamária
szerző: Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos - WEBBeteg
megjelent:

A combnyaktörés leggyakrabban az időseket fenyegeti, ugyanis előrehaladott csontritkulás esetén már egy kisebb sérülés is csonttöréshez vezethet. A csípőtáji törést szenvedő betegeket szinte minden esetben műteni kell, méghozzá minél rövidebb időn belül.

A combnyak a gömb alakú fejet és a hosszanti combcsontot összekötő rész. Ezen a helyen a legvékonyabb a csont, ezért kifejezetten sérülékeny szakasznak számít, a combnyaktörés rizikóját pedig gyakran tovább fokozza a csontritkulás is.

Kiknél következhet be könnyen combnyaktörés?

Az időskori csontritkulás egyik jellemzője a combcsont szerkezetének megváltozása, gyengülése, ez vezethet már kisebb sérülés esetén is csonttöréshez. Előfordulhat azonban bármely életkorban bekövetkezhet, súlyos baleset vagy extrém fizikai megterhelés kapcsán. Hormonális okok, anyagcsere betegségek, genetikai defektusok, felszívódási és daganatos betegségek is gyengíthetik csontjaink szerkezetét. Emellett a dohányzás, alkoholizmus, és a mozgásszegény életmód is károsítja a csontállományt, elősegítve a combnyaktörés bekövetkezését.

A fentiek alapján a sérülést kiváltó okokat tekintve az alábbi típusokról beszélhetünk:

  • Traumás combnyaktörés: A töréshez olyan nagy erőbehatás vezet, amely még egészséges csontszerkezet esetén is töréshez vezet. Legtöbbször közlekedési baleset kapcsán találkozunk ezzel a típussal, de magasból esés következtében, vagy sportsérülések kapcsán is előfordul.
  • Fáradásos combnyaktörés: Hosszan tartó terhelés esetén fordul elő. Típusos példája a maratonfutók, vagy a gyaloglók, menetelők lábközépcsont törése.
  • Patológiás combnyaktörés: Amikor a csont szerkezetében történt változások vezetnek combnyaktöréshez. Ilyen a csontritkulás vagy a daganatos betegségek csontáttétei okozta törés.

Tünetek combnyaktörés esetén

Sokszor a beleset, esés körülményei is felvethetik a combnyaktörés gyanúját. Ha egy idősebb egyén az oldalára esik (otthoni baleset esetén, télen a jeges úton), az a csípőtáji törések fokozott kockázatával jár.

Ha a sérülést követően a betegnek nagyon nagy fájdalma van a csípője tájékán, esetleg nem tud felállni, nem mozog a lába, gondoljunk combnyaktörésre! Ha a végtag megrövidül, vagy kifelé fordul a láb, akkor nagy valószínűséggel eltörött a csont. Mivel egy ilyen nagy csont törése sok vérvesztéssel jár (súlyos esetben akár egy-másfél liter), vékonyabb egyén esetén duzzanatot is észlelhetünk az érintett területen.

A fáradásos törés tünetei nem ennyire látványosak, így a betegben néha fel sem merül a combnyaktörés lehetősége. Erre a lehetőségre érdemes szakembernek gondolnia.

Ellátás és kezelési lehetőségek

Ha felmerül a combnyaktörés lehetősége, a beteget nem szabad mozgatni! Hívjunk mentőt, vitessük kórházba.

A kórházban megröntgenezik a végtagot, ami azonnal megmutatja a törés helyét, fajtáját, aminek alapján döntenek a traumatológusok a műtét fajtájáról. A baleseti sebész szemével nézve fontos ismerni a combnyaktörés pontos helyét.

  1. Mediális combnyaktörés esetén a törés a combfej és combnyak határán, ízületi tokon belül történik. Ezek a törések gyógyulnak nehezebben, mivel ennek a területnek rosszabb a vérellátása.
  2. Laterális vagy pertrochanter combnyaktörés esetén a combcsont és combnyak határán, ízületi tokon kívül törik a csont. Ezen törés esetén jobbak a kilátások a gyógyulásra.

A combcsont, combnyak és combfej, illetve a combnyaktörés két típusa
A combnyak helyzete, és a törések két jellemző helye
A szerző rajza

Szinte minden esetben műtétre kerül a sor, méghozzá combnyaktörés esetén nagyon fontos, hogy lehetőleg 6 órán belül megtörténjen. Régen a combnyaktörött betegeket nem operálták, hosszú hetekig ágyban fektették. Ennek általában tüdőgyulladás és nagyon sokszor végzetes kimenetel lett a vége. A mai világban ezeket igyekszünk megelőzni. A gyorsan elvégzett műtét célja, hogy minél előbb mozgatható legyen a beteg, valamint minél előbb megszűnjenek a fájdalmai.

A műtét elvégzéséhez előkészítik a beteget, pótolják a vér- és folyadékveszteséget. Altatás után reponálják (helyre teszik) az ízületet, a csontvégeket, röntgenkészülékkel történő ellenőrzés mellett. Amikor a tört végek jó helyzetbe kerülnek, orvosi fémből készült csavarokkal vagy szeggel rögzítik őket. A mediális combnyaktörést általában csavarral szokták rögzíteni, a pertrochanter töréseket pedig velőűr-szegekkel operálják. Ezek mozgásstabil rögzítést biztosítanak.

Gyógyulás a combnyakműtétet követően

Műtét után rövid időn belül megkezdődik a gyógytorna, a végtag passzív mozgatása. A műtét utáni napon már felállítják a beteget, majd járókeret segítségével 2-3 nappal műtét után megkezdődhet a járás is, először az érintett végtag terhelése nélkül.

A kórházból 6-10 nap után engedik haza a beteget. A gyógytorna és rehabilitáció otthon még hónapokig zajlik: 6-8 hétig tehermentesítünk végtagsúllyal, járókerettel, majd szépen fokozatosan meg lehet kezdeni a terhelést.

A műtét után 40-50 napig véralvadásgátló kezelésre is szükség van a trombózis elkerülése céljából.

Bővebben Combnyaktörés - Műtét utáni teendők és gyógyulás

Műtéti szövődmények és csípőprotézis

A rossz illesztés és rögzítés miatt fémtörés következhet be. A szövetek között fájdalmas vérömleny, illetve gennyesedés alakulhat ki. Idősebb betegeket nehezebb mobilizálni, így sokáig ágyban maradnak, nem mozognak, ami pedig növeli a húgy- és légúti fertőzések, a trombózis és embólia, illetve felfekvések kialakulásának esélyét, hosszabb távon pedig a combfej elhalása fenyegethet. Ilyenkor jön szóba a csípőprotézisek beültetése, melynek során eltávolítják a károsodott, gyulladt porc- és csontszövetet, majd egy mesterséges csípőízülettel helyettesítik az ízületet.

A combnyaktörés megelőzéséhez, illetve ha mégis bekövetkezik, a súlyosabb szövődmények elkerüléséhez a legfontosabb a csontritkulás megelőzése: egészséges táplálkozással, a káros szenvedélyek (dohányzás és alkohol) kerülésével és legfőképp a rendszeres mozgással, sok sétával!

Bővebben A combnyaktörés veszélyei és megelőzése

Dr. Szilágyi AnnamáriaForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos

Cikkajánló

Vénák egészsége
Vénák egészsége

10 tipp a lábak és vénák egészségéért.

Fejfájás
Fejfájás

Miért érdemes kivizsgáltatni?

WEBBeteg - Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Lajtos Melinda, Bak Marianna, Dr. Szilágyi Annamária
WEBBeteg - Dr. Szilágyi Annamária, ortopéd sebész, háziorvos
Tóth Réka gyógytornász-fizioterapeuta, manuálterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Balogh Katalin, allergológus, fül-orr-gégész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.