Az inzulinkezelésről általában: a kezelés célja és az adagolás

Az inzulin fontos szerepet játszik szervezetünk anyagcseréjében. Inzulin hiányában, vagy hatásának csökkenésekor elmarad a sejtek glükózfelvétele, a glükóz raktározása, amely folyamatok magas vércukorszinthez vezetnek.

Emellett a zsírraktározás és fehérjék felépítésének károsodása is szerepet játszik abban a súlyos, életveszélyes kórállapotban, amit inzulinhiány esetén tapasztalhatunk. Amennyiben szükségessé válik, az inzulinkezelés kulcsfontosságú egészségünk megőrzése érdekében.

Az elfogyasztott szénhidrátok a tápcsatornában glükózra (szőlőcukor) bomlanak, amely a bélfalon keresztül a vérbe kerülve jut el szervezetünk sejtjeihez. A glukóz sejtekbe való bejutása több módon is történhet. Az egyik fontos mechanizmus az inzulin által kiváltott glükózfelvétel. Az inzulin a hasnyálmirigy ún. Langerhans-szigeteinek béta-sejtjeiben termelődik. Az inzulin receptorokon keresztül kötődik bizonyos szervek sejtjeihez (máj-, izom- és zsírsejtek), és csatornákat nyitva segíti elő a glükóz felvételét. A szőlőcukrot a sejtek egyrészt energiaforrásként, másrészt energiaraktárként hasznosítják, ugyanis egyes sejtek (máj- és izomsejtek) a glükózt felvéve tárolni is tudják glikogén formájában. Az inzulin ezen kívül fontos szerepet tölt be a zsírraktározásban és a fehérjék (pl.: izom) anyagcseréjében is.

Az inzulinkezelés története

A cukorbetegséget először a 17. sz. közepén írták le, amely megfelelő kezelés hiányában az 1920-as évekig minden esetben halálos kimenetelű volt. A cukorbetegség terápiájában mérföldkőnek számított két torontói orvos – Frederick Banting és Charles Best – felfedezése, amelyért később Nobel-díjat is kaptak. Munkásságuk során fedezték fel az inzulint és annak hatását. 1922. január 11-én egy haldokló 14 éves cukorbeteg kapott először az általuk készített kivonatból, aki – bár továbbra is kezelésre szorult – néhány nap múlva elhagyhatta a kórházat. A felfedezés nagyságát jelzi, hogy a Diabétesz Világnapot minden évben Frederick Banting születésnapján, november 14-én ünnepeljük. 

Az inzulinkezelés célja

A cukorbetegség kezelésének célja az egészségesek vércukorszintjét leginkább megközelítő szénhidrát-anyagcsere, a normális vércukorszint elérése és fenntartása. Rövidtávon az akut tünetek megszűntetése a cél, hosszú távon a megfelelő anyagcsere (és nem csak szénhidrát-, hanem vérzsír-, fehérje-anyagcsere stb.) elérése, ennek köszönhetően a szövődmények megelőzése, a már kialakult komplikációk további romlásának lassítása.

Ezt az eredményt – néhány igen ritka kivételtől eltekintve – 1-es típusú cukorbetegek esetén már a betegség felismerésétől inzulinnal tudjuk elérni. 2-es típusú cukorbetegségben a kórfolyamatok előrehaladtával a kezdeti relatív (csökkent inzulinérzékenységből adódó) inzulinhiányt később abszolút hiány követi. Ebben a végső állapotban kulcsfontosságú az inzulinkezelés, de e stádium megelőzése érdekében az anyagcsere megfelelő beállítása miatt az inzulinkezelés korábbi elkezdése javallt.

A szövődmények kialakulásának elkerülésére, a munkaképesség, életminőség megőrzésére annál nagyobb az esély, minél jobban sikerül inzulinnal a normálishoz közeli anyagcsere-állapotot elérni és megőrizni. Ebben többféle inzulinkészítmény lehet a betegek segítségére. 

Inzulinkészítmények és adagolásuk

Az inzulin felfedezése után kezdetben marha- és sertésinzulint alkalmaztak a cukorbetegek gyógyításában. Ezen készítmények gyakrabban okoztak allergiás reakciót. A humán inzulinok gyártását az 1980-as években kezdték, Magyarországon 1996-ban fejeződött be a cukorbetegek átállítása humán inzulinokra.

Az inzulinok fejlesztése itt nem állt meg. Az inzulinmolekula szerkezetének megváltoztatásával befolyásolták az inzulin felszívódási idejét, így a hatástartamot is. Az így létrehozott analóg inzulinok szerkezete kismértékben eltér az eredeti molekulától, de biológiai hatása megegyezik azzal. A módosításnak köszönhetően az étkezéshez adott analóg inzulinok azonnal felszívódnak a beadás helyéről, mert a molekulák nem kapcsolódnak egymáshoz, míg az ún. hosszú hatástartamú, bázis analóg inzulinok szerkezetét úgy változtatták meg, hogy felszívódásuk és hatásuk elhúzódó legyen. Az analóg készítmények közül a rövid hatásúak 1996-tól, a bázisinzulinok pedig 2001-től váltak elérhetővé.

A cikk megjelenését a Sanofi támogatta.
A cikk tartalma a szerző szakmai véleményét tükrözi.
SAHU.DIA.18.03.0137

(WEBBeteg - Dr. Brasnyó Pál)