A COVID-19 hatása az agyműködésre

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna megjelent: 2022.09.27.

A koronavírus-fertőzésen átesett személyeknél megnő annak valószínűsége, hogy életük későbbi szakaszában zavarok mutatkozhatnak agyuk, idegrendszerük működésében - erre utalnak egy igen kiterjedt, sok millió egyént érintő amerikai vizsgálat adatai.

A COVID-19-en átesetteknél - legalább egy évvel azt követően, hogy úgy vélik felépültek - jelentősen nagyobb annak rizikója, hogy agyi funkciójukban (az olyan személyekhez képest, akiket a koronavírus sosem fertőzött meg) eltérés mutatkozik. Ez a veszély a fertőzésen átesettek millióit fenyegetheti – vonják le amerikai szakértők a következtetést a közelmúltban (2022. szeptember 22-én) megjelent kutatási összefoglaló adatai alapján.

Az egy éven át zajló, széleskörű vizsgálat eredményének részleteit nemrégiben ismertette egy tudományos havilap (Nature Medicine) publikációja. A tanulmányban 44 különböző rendellenesség tükrében, orvosi feljegyzéseik alapján értékelték több millió amerikai veterán agyműködésének épségét, egészségét.

A vizsgálat részletei

Agyi és neurológiai rendellenességek a vizsgált személyek 7 százalékánál fordult elő, többnyire olyanoknál, akik koronavírus-fertőzésen estek át. Az ő eredményeiket vetették össze a több mutató tekintetében hasonló csoportok tagjainak adataival, akiket soha nem fertőzött meg a koronavírus. A fentiek alapján durván 6,6 millió amerikairól állapították meg a szakértők, hogy náluk agyi működésromlás következett be, mégpedig a koronavírus-fertőzésük miatt.

Dr. Ziyad Al-Aly (Washington University School of Medicine) kollégáival, valamint a veteránokat ellátó egészségügyi szolgálat (Veterans Affairs St. Louis Health Care System) munkatársaival 154 ezer katonai szolgálatot teljesített olyan személy egészségügyi kartotékait nézte át, akik COVID-tesztje 2020. március 1. és 2021. január 15 között pozitív eredményt mutatott. Ezeket az adatokat pedig 5,6 millió olyan páciensről szóló lelettel hasonlították össze, akik az adott időszakban nem voltak covidosak, majd mindezt szembeállították egy másik hatalmas csoport: 5,8 millió emberről dokumentált orvosi feljegyzésekkel, melyek közvetlenül a koronavírus fertőzésnek az USA-ba való megérkezése előtti időszakból származnak. Dr. Al-Aly elmondta, hogy a korábbi kutatások lényegesen szűkebb körben vizsgálták az agyi, mentális zavarokat, és elsősorban is a kórházban fekvő betegekre fókuszáltak. Ezzel szemben itt elmaradt ez a különbségtétel, mindenkit figyelembe vettek.

Hogyan befolyásolta a COVID-19 az agyműködést?

A leggyakoribb tünetek az emlékezési nehézségek voltak, valamint a tompaság, az a jelenség, amit a köznyelveben leginkább napjainkban agyi ködnek (brain fog) neveznek. A koronavírus fertőzésen átesetteknél 77%-kal magasabb volt a memóriaproblémák megjelenésének a kockázata a kontrol csoporttal összehasonlításban.

A sosem fertőződöttek csoportjához viszonyítva, vírusinfekció esetén, a vérrögképződés miatt kialakuló stroke valószínűsége is 50%-kal magasabb volt. A COVID-on átesetteknél 80%-kal nagyobb eséllyel jöhetett roham, illetve 43%-kal nagyobb arányban fordulhatott elő a mentális zavarok több formája is, mint például a szorongás, a depresszió.

A megfertőződöttek csoportjában 35%-kal több embernél fordult elő gyakori fejfájás, és 42%-kal gyakrabban jelentek meg a mozgatóidegeket érintő eltérések (pl. remegés) – a kontrol csoporttal szemben.

A koronavírus okozta neurológiai és mentális panaszok

A kutatók véleménye szerint a kormányzatoknak és az egészségügyi rendszereknek előzetes tervet kell készíteniük arra, hogy képesek legyenek válaszolni a COVID-19 utáni világ újabb kihívásaira.

WEBBeteg logó

Szerző: Fazekas Erzsébet újságíró - WEBBeteg
Forrás: COVID raises risk of long-term brain injury (Yahoo News)
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna háziorvos, pszichoterapeuta

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

COVID-19 COVID-19

Kiemelt jelentőséggel bír a felelős magatartás.(x)

Gyomorégés Gyomorégés

Gyomorégés a terhesség alatt, reflux is okozhatja.

Vascularis encephalopathia

Az encephalopathia az agy azon állapotára utal, melyben az agy normális működése átmenetileg vagy idülten károsodik. Okai igen különbözőek.

Stroke-szövődmények: a leggyakoribb fizikai funkciózavarok szélütés után

A stroke olyan, hirtelen jelentkező neurológiai betegség, mikor az agy egy része érelzáródás vagy egy ér elpattanása következtében megsérül. Ha...

Milyen jelek utalhatnak csecsemőkori agykárosodásra?

A születés utáni napokban, hetekben kialakuló mozgás- és testtartászavarok, a figyelem elégtelensége vagy hiánya, fokozott ingerlékenység és még...

Magnézium, a memóriajavító

Az agyban a megnövekedett magnéziumszint javítja a rövid-és hosszú távú memóriát, fejleszti a tanulási képességet – legalábbis ezt...

Hogyan hat a nőkre a sport? - Kutatás

Azoknál az idősebb nőknél, akik hetente legalább 1-2 órát tornáznak, egy éven belül jelentősen javulnak a kognitív agyfunkciók – állítja egy...

A terhesség elbutít? Vagy épp ellenkezőleg?

A "rossznyelvek" szerint a terhesség alatt a nők agyi kapacitása csökken. Amerikai kutatók azonban egy nemrég elvégzett vizsgálat eredményeire...

Az agy belső kábítószere

Az agykéregben működő egyik finomszabályozó rendszer egy gátló és egy serkentő átvivő anyag felszabadulását akadályozva, központi szerepet...

A szolgáltatónak kell magát kimentenie

A bírói gyakorlat egy gyógyintézet kártérítési felelősségének elbírálása során igen széleskörűen értelmezi a kórháztól elvárható...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.