Ne féljünk a gyermekek COVID-tesztelésétől!

Dr. Szabó Zsuzsanna
Szerző: WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna

A koronavírus-járvány harmadik hullámában jóval több megbetegedés fordul elő a gyermekek között, mint az első vagy akár a második hullám során. Jelenleg a koronavírusos fertőzöttek száma ismét emelkedő tendenciát mutat, habár az adatokból nem, vagy csak hiányosan derül ki a fertőzöttek életkora, oltottsági státusza.

A fertőzöttek azonosítása és a vírus terjedésének megfékezése céljából viszont elengedhetetlen, hogy a lehető legrövidebb időn belül és minél pontosabb teszteredményekhez jussunk.

Sokan tartanak attól, ha a gyermekük COVID-pozitivitása kiderül, azzal a karantén miatt veszélybe kerül a munkájuk, ez azonban nincs így, a COVID-19 elleni oltást felvett személyeknek ugyanis jelenleg egyáltalán nem kell karanténba vonulniuk. Nem mellesleg bármilyen fertőző betegségben is szenved a kisgyermek, segítségre, felügyeletre szorul, a hosszabb idő után közösségbe visszatérő gyermekek pedig természetszerűen jóval fogékonyabbak a közösségben terjedő fertőzésekre.

A kisgyermekek körében az új típusú koronavírus-fertőzés gyakran nagyon enyhe tünetekkel jár, vagy akár tünetmentes is maradhat, azonban a pozitív teszteredményt követően a szoros kontaktok járványügyi megfigyelése és elkülönítése a járvány terjedésének fontos gátja lehet, ami jelenleg Magyarországon kiemelt jelentőségű, hiszen szinte semmilyen infekciókontroll és korlátozás sincs érvényben (kivéve az egészségügyi intézményekben kötelező maszkviselést), a koronavírus 2021 szeptemberében svéd utat kapott.

A gyermekek tesztelése az egyes utóbetegségek felismerése szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. A sokszervi gyulladás (MIS-C) egy újonnan leírt betegség, amelynek tünettanát szélesebb körben szinte még csak most ismerjük meg. Ez a kórállapot sokféle egyéb kórképet is utánozhat, ha azonban tudjuk, hogy a gyermek tesztje 3-6 héttel korábban pozitív volt, a beteg hamarabb eljuthat a megfelelő központba, ahol eredményes és gyors kezelése időben megkezdődhet. A MIS-C-n kívül pedig a COVID-19-ben szenvedő gyermekek egy részénél az amerikai adatok alapján más súlyos problémák is kialakultak, mint például az invagináció (bélbetüremkedés, súlyos akut hasi állapot) vagy a diabéteszes ketoacidózis –tájékoztatott a CDC, az Amerikai Járványügyi Központ.

„Szakmai szempontok alapján feltétlenül cáfolatra szorul az a nézet, hogy a tesztelés gyermekkorban értelmetlen, ráadásul kellemetlen, sőt fájdalmas vizsgálat, végül ezért beszélik le a szülőket a teszt elvégzéséről. Valójában a megfelelő gyakorlattal végzett mintavétel semmilyen megterhelést nem okoz még a kisgyermekek, sőt csecsemők számára sem. Az alapellátó gyermekorvosok hatalmas munkát fektetnek abba, hogy a családokat folyamatosan tájékoztassák a járvány fékezésének lehetőségeiről, a betegség esetén történő otthonmaradástól a tesztelésen át a védőoltások felvételéig.” – olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társasága honlapján.

Sajnos az utóbbi hetekben egyre több olyan hír látott napvilágot, hogy újabb és újabb iskolai osztályok kerültek karanténba koronavírus-fertőzés miatt, több esetben meglepő módon a szülők kezdeményezték és készítették a teszteket. Holott a vizsgálati stratégiák – beleértve a tesztelés mérlegelésének klinikai kritériumait és az ajánlott mintavételi típust – a gyermekek és felnőttek esetében lényegében azonosak.

Mely gyermekeket kell tesztelni?

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (American Academy of Pediatrics (AAP)) mindenekelőtt a COVID-19-nek megfelelő tünetekkel rendelkező betegeket javasolja tesztelni. (Ezek: láz, fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, köhögés, orrdugulás vagy orrfolyás, új íz- vagy szagvesztés, torokfájás, légszomj vagy légzési nehézség, hasi fájdalom, hasmenés, hányinger vagy hányás, rossz étvágy vagy kisebbeknél nehéz etethetőség.)

Látható a felsorolásból, hogy a SARS-CoV-2-vel fertőzött gyermekeknél sok nem specifikus tünet jelentkezhet, vagy csak néhány a sok közül (például csak felső légúti tünetek vagy csak gyomor-bélrendszeri tünetek), vagy akár a kiskorúak teljesen tünetmentesek is lehetnek. A gyermekek leggyakoribb tünetei a köhögés és/vagy a láz. Egy nemrégiben végzett szisztematikus áttekintés szerint a SARS-CoV-2-fertőzésben szenvedő gyermekek 16%-a tünetmentes, de a bizonyítékok azt sugallják, hogy a gyermekgyógyászati fertőzések akár fele is tünetmentes lehet, ami járványügyi szempontból, a fertőzés továbbvitele miatt aggasztó. A gyermekeknél a COVID-19 jelei és tünetei hasonlóak más fertőzések tüneteihez és nem fertőző folyamatokhoz, beleértve az influenzát, a Streptococcus okozta torokgyulladást és az allergiás náthát.

A jelek vagy tünetek specifikusságának hiánya és a tünetmentes fertőzések jelentős aránya különösen megnehezíti a tüneteken alapuló szűrést, a SARS-CoV-2 azonosítását gyermekeknél. Szakmai hiba lehet kizárólag a nemspecifikus tünetek alapján teszt nélkül kizárni a koronavírus-fertőzést (tévesen mondván, hogy „ez csak egy kis vírusfertőzés”), mivel a koronavírus-fertőzés jelenleg csak teszttel azonosítható vagy zárható ki biztosan.

Azokat a betegeket, akik szoros kapcsolatban álltak egy megerősítetten vagy valószínűsíthetően SARS-CoV-2-fertőzött személlyel (például osztálytársak, csapattársak), az AAP szintén teszteltetné, csakúgy, mint azokat a betegeket, akiknek szűrésre van szükségük a közegészségügyi hatóságok ajánlásai alapján vagy más helyzetekben (orvosi eljárás, például elektív műtét előtt, vagy iskolai vagy egyéb közösségi követelményként).

A tesztelés optimális időzítése az azonnali tesztelés. A COVID-19-nek megfelelő tünetekkel rendelkező betegeket haladéktalanul meg kell vizsgálni PCR- vagy antigénteszt alkalmazásával. Ezeknek a betegeknek az időben történő tesztelése különösen fontos közösségi szempontból, hogy az iskolai, a sport, egyéb szakköri csoportok elkezdhessék a kapcsolatfelvételt, és értesíthessék az érintett családokat, hogy kezdjék meg az otthoni karantént, amíg meg nem érkeznek a teszteredmények. Itt fontos kiemelni, hogy a 12 éven felüli tünetmentes oltottak számára a karantén jelenleg hazánkban nem kötelező, csak az oltatlan, vagy 12 éven aluli korosztály számára.

Mi a teendő egyidejű fertőzés vagy különböző kórokozó okozta hasonló tünetekkel járó megbetegedés esetén?

Az AAP javasolja a SARS-CoV-2 tesztelését, és ha lehetséges, az egyidejű vizsgálat végzését az akut betegség egyéb feltételezett vagy teszteléssel igazolható okaira nézve, amelyeknek a COVID-19-nek megfelelő tünetei vannak (pl. influenza, légúti óriássejtes vírus (RSV) stb.), bár a felső és alsó légúti tünetek leggyakoribb okainak vizsgálatára (mint például a rhinovírus-fertőzés) ilyen teszt rutinszerűen általában nem áll rendelkezésre.

2021 júliusa előtt a tünetmentes, teljesen vakcinázott gyermekek (azaz az mRNS-oltás második adagjának felvételét követő 2 hét után) nem szorultak rutinvizsgálatra szoros érintkezés után. Az új variáns törzsek (pl. delta és mások) „áttöréses” fertőzéseinek közelmúltbeli növekedése viszont megkérdőjelezi ezt a gyakorlatot. Mostantól az Amerikai Gyermekorvos Akadémia szerint ajánlott, hogy minden gyermek, serdülő és fiatal felnőtt a szoros kontaktus után 3-5 nappal PCR-vizsgálatot végezzen, függetlenül a személyes immunizálási állapotuktól. Azok a fertőzésnek kitett betegek, akiknek pedig tünetei is vannak, nem késleltethetik a vizsgálatot.

Sajnos nem igaz, hogy a gyermekeket nem nagyon érinti a koronavírus-járvány, mint ahogy az sem, hogy gyermekkorban a fertőzés törvényszerűen minden esetben enyhe lefolyással jár. A gyermekkori koronavírus-fertőzéshez kapcsolódó teendők, a szűrés, a tesztelés szükségességének megítélése az alapellátó gyermekorvosok feladata és bár egyedi mérlegelést igényel, támogatva az infekciókontroll jelenlegi egyetlen eszközét. A szükséges döntéseket pedig minden bizonnyal a szakma szabályainak és az ajánlásoknak megfelelően hozzák majd meg, amelyek a jelenlegi „szabad élet” fenntartását hosszú távon is segítik, felismerve a lehetséges gócpontokat, közösségi terjedést.

Tovább

Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
Forrás: American Academy of Pediatrics, Centers for Disease Control and Prevention, Magyar Gyermekorvosok Társasága

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Dohányzás Dohányzás

Milyen szív-érrendszeri betegségek kialakulásában játszik szerepet?

Koronavírus - 2361 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 932 239 fő, közülük 5 710 977 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 56 ezren pedig már a harmadik oltást is...

Koronavírus - 28 millió gyermek...

November elején megkezdhetik az Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.