A COVID-19 pandémia miatt leggyakrabban látott 11 kórkép

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

A koronavírus-járvány alatt sokak egészségét kikezdte a stressz, az elszigeteltség, a magány és a mindennapi szokások felborulása. A szakemberek ma már az orvosi rendeléseken látják leginkább mindennek az egészségügyi lenyomatát a pandémia hatására közvetett módon kialakuló kórállapotokat diagnosztizálva.

Egyre nagyobb számban kerülnek az orvosok látóterébe a járványidőszak alatti élet közvetlen következményeiként fellépő egészségi panaszok. Ráadásul szinte minden szakember úgy véli, a kezelésre szoruló érintettek valós száma sokkal nagyobb lehet, mert sokan még most sem fordulnak hozzájuk segítségért. Pedig, máris jól látható annak a nagyon negatív hatása, hogy többnyire elmaradtak a rendszeres (olykor csak évente) esedékes, szokásos felülvizsgálatok. A további késlekedés még több nehezen visszafordítható egészségkárosodással járhat – hangzik a szakorvosok figyelmeztető összegzése.

Az alábbiakban sorra vesszük, főként milyen esetekkel, panaszokkal találkoznak napjainkban az alapellátás orvosai.

Szempanaszok

Jelentősen megszaporodtak a számítógépes, a digitális megterhelés miatt kialakuló szempanaszok. A száraz, fáradt, szúró, nedvedző szem, a homályos látás, a fejfájás – e tünetek azt jelzik, hogy felnőttek, gyerekek egyaránt, túl sok (igen megnövekedett) időt töltenek az okos-telefon, a komputer, a tévé képernyője előtt – elsősorban is a COVID-19 miatti otthonról való munkavégzés, tanulás miatt. Jennifer Wademan kaliforniai szemész 20-20-20-as tanácsa a probléma leküzdésére szolgál:

  • emlékeztessük magunkat arra, hogy 20 percenként fordítsuk el tekintetünket a képernyőről,
  • keressünk egy távolabbi - legalább 20 lábnyira (6 méterre) lévő - tárgyat, és
  • nézzük azt legalább 20 másodpercig.

Célszerűnek véli a szemorvos lejjebb állítani a képernyő fényerejét, éjszakai módot használni, különösen az esti órákban. Így nem éri akkora a kékfény-terhelés a szemet.

Tipp Szemtorna - Gyakorlatok, amiket bárhol elvégezhet

Nyak- és hátfájdalmak

Gyakran alakulnak ki az otthonról dolgozóknál nyak-, hát-, vállfájdalmak, hiszen sokan akár több, mint egy éve ülnek lakásukban a képernyő előtt. Panaszaikért általában a nem megfelelően kialakított, valójában a célnak egyáltalán nem megfelelő munkaasztal szokott felelni. Sokak számára a konyhai előkészítő pult, a puha heverő, vagy az ágy jelenti a hevenyészett ál-munkaasztalt. A folyamatos rossz testtartás okozta ismétlődő stressz pedig ennyi hónap után, értelemszerűen, benyújtja a számlát.

Az említett panaszokat tapasztalók számára gyakori nyújtógyakorlatok, vállkörzés, illetve a súlyosabb állapotban lévőknek fizikoterápia javasolható. Aki nem tervezi, hogy visszatér az irodába, ruházzon be otthoni irodabútorra, a megfelelő ergonómiai szempontok szerint gyártott székre, asztalra, mert csak így csökkenthető a vállakat, hátat érő fizikai megterhelés okozta stressz.

Tipp Mozogjunk a járványidőszakban is - Gyakorlatok egészséges felnőtteknek

Magas vérnyomás

A hipertóniához köthető panaszok szintén szaporodnak. Egyeseknél azért, mert a pandémia alatt nem tudtak orvoshoz menni, s bár csak időlegesen, de így is következményekkel járóan kimaradtak az alapellátásból. Másoknál a helytelen táplálkozás, a mozgáshiány, az otthonról a munkába járás napi rutinjának elmaradása okozza a gondot. Sok minden írható a stressz számlájára. „A közösségtől való izolációban is megmaradó intenzív munkakövetelmények nagyon kimerítik a szervezetet, engem is meglepett, mekkora szerepet játszik a feszültség a magasra szökő vérnyomás kialakulásában” – foglalja össze tapasztalatait dr. Michael Richardson New York-i orvos. Aki csak teheti, vegye fel a kapcsolatot a háziorvosával, kérjen kivizsgálást, és készítsenek tervet, közösen, hogyan érhetnek el javulást.

Diabétesz és szívbetegség

Ezekkel a kórállapotokkal az utóbbi időben igen sokan keresték fel a San Francisco-ban praktizáló belgyógyász, Hemalee Patel rendelését. Extrém mértékű súlynövekedést, stresszt, megnövekedett alkohol-fogyasztást tapasztalt, és úgy véli, mindezek az elmaradt kivizsgálásokkal, laborokkal kombinálódva, nagymértékben megnöveli annak kockázatát, hogy az érintettek önállóan már nem tudják karban tartani betegségüket. Ezért sürgeti mindazokat, akikhez elér figyelmeztetése, keressék fel sürgősen családorvosukat, mielőbb végeztessék el a megfelelő szűrővizsgálatokat, hogy meg lehessen kezdeni a gondozást a rossz irányba tartó egészségi folyamatok megállítására.

Bővebben Diabéteszes szívbetegség - Kit veszélyeztet?

Mentális problémák, depresszió és poszttraumás stressz szindróma

Sok panaszosnál jelent meg napjainkra a COVID-19 által okozott nyugtalanság, de magas a depresszió, az obszesszív-kompulzív zavar (más néven: kényszerbetegség) pszichiátriai rendellenesség esetszáma is. A viselkedésegészséggel foglalkozó dr. Yvette Visconte arról számol be, hogy sok idősebb felnőttnél, gyereknél tapasztalhatóak az elmúlt év bezártság-élménye miatt fellépő nyugtalanság okozta depresszió jelei. „A szülők kényszeresen úgy érzik, akkor is rá kell venniük a lecke megírására a gyereket, amikor ő feszült, ideges, sőt depressziós. Hiszen közben a szülőnek is végeznie kell(ene) saját munkáját. Egyre többen érzik magukat túlterheltnek, s bár nincs idejük mégis betegesen precízen végeznek feladatokat: órákon át tisztogatnak, kényszeresen fertőtlenítenek.”

Minderre ráadásként sokan megtapasztalják a járvánnyal összefüggő poszttraumás stressz zavart (PTSD-t). Dr. Paul Kaloostian idegsebész sok betegénél felismerte ezt a szindrómát – volt közöttük olyan, aki átesett a vírusfertőzésen, de olyan is, aki hozzátartozóját vesztette el a vírus okozta betegség miatt. „Esetükben külön súlyosbító tényező volt az a stressz, fájdalom, hogy nem lehettek a beteg, haldokló családtagjuk mellett a kórházban. Ez a negatív tapasztalat milliók számára lett meghatározó élmény világszerte, és az érintettek lelkileg igen nagy árat fizettek érte. Az elszigetelődés, a jövedelmi veszteségek, a bevételkiesés, az otthonról dolgozás, mialatt a gyerekekre is felügyelni kellett, az a tudat, hogy a családfenntartó egyben gondozó is – nagyban felelős érte, vagy hozzájárul ahhoz, hogy kialakultak a stressz-zavarok.

A szakorvos általános tanácsa, hogy a tüneteket észlelő feltétlenül keresse a találkozást akár online, akár személyesen, egy pszichiáterrel, aki segíthet rendbe jönni lelkileg, feldolgozni a negatív élményeket, túllépni a zavarokon, a feszültségen, lelki nehézségeken.

Bővebben Poszt-COVID stressz zavar és COVID-trauma

Tovább Miként vészelhetjük át a világjárvánnyal járó mentális terheket?

Elrepedt, kilyukadt fogak

Nem csak rengeteg megrepedt, letört peremű, tömésre váró kilyukadt fogat láttam, de találkoztam állkapocs panaszaival a fogorvost sokáig kerülő pácienssel is” – jegyzi meg a SmileDirectClub fogászati klinikáján dolgozó dr. Jeffrey Sulitzer. A kialakult lesújtó helyzetért az elhanyagolt száj-higiéné felel. A fogorvos úgy véli, a járvány alatt sokan leszoktak a gondos fogápolásról, és a megnövekedett stressz miatt sokat dohányoztak, ittak. Márpedig e káros szenvedélyek ártanak a fogazat egészségének. Meglátása szerint nem csak a szenvedélybetegeknek, de mindenki másnak sürgős fogászati ellenőrzésre van szüksége.

Nőgyógyászati problémák

Endometriózissal, és hasonló összetett kötőszöveti panasszal élő nők sokasága nem jutott hozzá a megfelelő gondozáshoz az elmúlt év folyamán. Sok ilyenkor szükséges műtétet az elmúlt időszakban elektívnek minősítettek át a kórházak, és elhalasztották. Holott ezekben az esetekben különösen (kritikusan) fontos az időben való ellátás, kezelés. A késlekedés ugyanis súlyosabb tüneteket, komplikáltabb betegséget okoz. A nőgyógyász arra figyelmezteti az érintett nőket, hogy gyorsan lépjenek, főleg akkor, ha tüneteik súlyosbodtak.

Bővebben A legfontosabb nőgyógyászati szűrések

Hajhullás

Egyre több alapellátásban dolgozó orvos, bőrgyógyász számolt be 2020 őszén arról, hogy megnövekedett azon, főleg női betegeik száma, akik fő panasza a csomókban hulló hajuk volt” – mondja dr. Alexa B. Kimball (Boston). A bőrgyógyász professzor úgy véli, hogy ezt a jelenséget (telogén effluvium) tipikusan a stressz, valamilyen kórállapot, illetve a terhesség szokta előidézni. Ilyenkor a haj belső órája szinkronizál, és pontosan úgy ejti el a szőrzetet, mint ahogyan az emlősök világában történt a klímaváltozás nyomán nagyban, illetve történik kicsiben, időszakosan, a hőmérsékleti viszonyok változásakor. Bár a jelenség riasztó, de a probléma általában magától elmúlik, mondja dr. Kimball, csak ki kell várni, mert a haj ciklikusan hullik, majd újranő mintegy 4 hónapos időszakonként. Aki mégis nagyon aggódik e jelenség miatt, forduljon orvoshoz, ugyanis valóban állhat más betegség is a hajhullás hátterében, amit feltétlenül érdemes kivizsgálni, kezelni.

Akne és egyéb bőrbetegségek

Közhelyszerűvé vált egy vadonatúj szakkifejezés, a ’maszkne’ diagnózisa – mondja. A maszkot hordóknak nagyon fontos arra figyelniük, hogy a bőrük tiszta, jól hidratált legyen. „Arra bíztatom a pácienseket, hogy naponta kétszer mossák meg az arcukat alacsony töménységű tisztítószerrel, és aztán használjanak hidratáló krémet” - számol be Geeta Shah bőrgyógyász (Washington, D.C.). Az arc kipirosodása, a rosacea fellángolás szintén emelkedő számú. A maszk nyomást gyakorolhat az arcra, állra, orra, ami hozzájárul a kipirosodáshoz, a hajszálerek megszakadásához. A kipirosodott arcra használjunk napvédő krémet, mert a napfénynek való kitettség ronthatja az arcbőr állapotát.

Kábítószer-használat, alkoholfüggőség

Egy szenvedélybetegekkel foglalkozó kanadai orvos, S. Monty Ghosh azt tapasztalta, hogy a járvány alatt több lett a szerhasználó, különösen a nagyivó. „Olyan egyének, akik eredetileg társasági ivók voltak, annyira súlyos alkoholfogyasztók lettek, hogy már azért nem tudják visszafogni magukat, mert félnek az elvonási tünetektől” – mondja dr. Ghosh. Utal az izolációra, a napi munkarutin megszakadására, a stresszre, az elvesztett állásra, az egyik napról a másikra szóló tervezhető életrend hiányára. Ezek a leggyakoribb iváshoz vezető okok az érintettek általános magyarázata szerint. Ahhoz, hogy ezt a hajtóerőt csökkenteni lehessen, a kulcs annak felismerése, hogy milyen szétesést, bomlást idéz elő az alkohol. Majd azt is be kell látni, hogy támogatóra, gyógyszerre, tanácsadásra és társadalmi segítségre is szükség van a hajtóerő, a vágy csökkentéséhez.

Ez is érdekelheti Az alkoholfüggőség - a leszokás módszerei

Daganatos betegségek

Gasztroenterológiai rendelőnkben 2020 márciusa óta növekvő számban találkoztunk előrehaladott(abb) állapotban lévő vastagbélrákos betegekkel” – mondja dr. Austin Garza (Colorado Springs). Kollégáival együtt úgy véli, ez közvetlen következménye annak, hogy elmaradt az ellátásuk, részben azért, mert egyes betegek vonakodtak orvoshoz menni, attól tartva, hogy elkapják a koronavírus-fertőzést. Az onkológus megjegyzi, hasonló jelenséget tapasztaltak a többi ráktípussal kapcsolatban is. Kulcsfontosságú pedig, hogy sor kerüljön a megfelelő rákszűrésekre, létkérdés a megelőzést szolgáló kolonoszkópia és mammográfia.

Bővebben A leggyakoribbb daganatok első tünetei

Szerző: WEBBeteg.hu - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: 11 Health Issues Doctors Are Seeing More... (Yahoo News)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

Adójóváírás betegség miatt -...

A személyi kedvezmény igénybevétele szempontjából a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségek köre 2019. január 1-jén bővült utoljára....

Mi lesz velünk a járvány után? A...

Végre kinyitott az ország, és bár még fertőtlenítővel, néha maszkban, de végre újra „szabadok lehetünk”. Régóta vártunk erre. De vajon...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Miért nem járható út a...

Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg"...

Itthon nem fenyeget a calici-járvány

Hányással és hasmenéssel járó norovírus fertőzött meg 1,1 millió embert Nagy-Britanniában. Az itthon calicivírusként ismert kórokozó gyorsan...

Járványok - és ami mögöttük van

Régebben isteni csapásnak tartották, ma már tudjuk, hogy szemmel nem látható kórokozók a felelősek kialakulásukért. És persze az, hogy egyrészt...

EHEC - Tudnivalók a németországi...

Hogy kezelik az EHEC fertőzést? Milyen tüneteket okoznak a kórokozók? Hogy lehet védekezni a fertőzéssel szemben? Cikkünkben megtalálja a választ...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.