Kezdjünk el talpra állni, előrehaladni és bátran élni!

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

A mögöttünk lévő másfél esztendő, mely során a koronavírus-világjárvány életünk szinte minden területén valamilyen kellemetlen nyomot hagyott, ami a lelkünket sem kímélte, megváltoztatta a mindennapjainkat, a kapcsolatainkat.

Immár, több mint ötmillió magyar ember beoltása után, maszk használata nélkül közlekedhetünk az utcán, a közterületeken, így néha olyan érzésünk támad, mintha szabályt szegnénk, vagy arra gondolunk, nehogy megfertőződjünk. Belénk ivódott a koronavírustól való félelem, a szigorú szabálykövetés fegyelme, ami ha kellemetlen is volt, de az egészségünk óvását szolgálta. Ha ez az érzés csupán átmeneti, s fokozatosan elhagyjuk, s nem válunk kényszeresen aggódóvá, idővel visszatérhet a korábbi életünk, noha az talán már sosem lesz olyan, mint a világjárvány előtt volt.

A még most is fennálló óvintézkedéseket a szakemberek utasítását követve, visszavonásig be kell tartani, hiszen a vírus még velünk él. S vélhetően a koronavírus elleni védőoltásokat évente meg kell ismételni mindannyiunk élete, egészségének biztonsága érdekében. Ezek ismeretében, most mégis arra kell a legnagyobb figyelmet fordítanunk, hogy a nagyszámú oltások beadása már 16 éves kortól mellett végre nyugodtabbá váljon az életünk minden területe. Ehhez sok türelem és elegendő idő szükséges, amit veszélyes sürgetni és kikerülni.

Meg kell tanulnunk bátrabban, elérhető célokkal, reményekkel újra élni a napjainkat. S nem megfeledkezni arról, hogy legalább 2-3 millió honfitársunknak még ajánlatos lenne a COVID-19 elleni vakcinát igényelni ahhoz, hogy a fertőződéstől való szorongásunk megszűnjön, s még teljesebb életet élhessünk.

- Személyiség- és szituációfüggő, hogy ki milyen hamar képes talpra állni élete nagyobb változásai, veszteségei, traumái után. Minél erősebb a lelki immunrendszerünk, minél stabilabb a személyiségünk, illetve sokat számít, hogy mennyire hatékony a küzdési képességünk, a kitűzött céljaink elérhetősége, annál hatékonyabban haladhatunk a nyitottabb, új életünk felé. Ne gondoljunk eget rengető változtatásokra, csupán a rossz kedélyállapotból, a kilátástalanság érzéséből kilépve, a „van remény” gondolattal azonosulva előre tekintve élni a napjainkat, s nem felidézve a múlt megrázó emlékeit – magyarázta Molnár Kornélia, pszichológus.

- Milyen veszteségeket kell feldolgoznunk, majd „elengednünk” a mögöttünk álló, másfél évig tartó pandémia idejéből, ami ugyan nem általánosítható, de sokakat utolérhetett a nehéz időszakban? Figyelembe véve azt is, hogy olykor minden igyekezet ellenére, maga az ember a legnagyobb akadálya a fejlődésnek, a változásnak.

- A legnagyobb veszteség, ha valamelyik családtagunkat, barátunkat, kedves ismerősünket elveszítettük a koronavírus-járvány alatt. Nem tudtunk felkészülni rá, nem számítottunk arra, hogy a mi életünkben is bekövetkezhet ez a tragikus veszteség. A gyászmunkát nem lehet elkerülni, sőt, nem is szabad. Meg kell élnünk a fájdalmunkat, és ha elhúzódik a gyász, magunk és a velünk maradt szeretteink érdekében, lépésről lépésre, de „össze kell szedni magunkat”. Nem elfojtással, nem tagadással, de haladni kell a veszteség elfogadása felé. Ehhez gyakorta szakember segítségét kell kérni, amit jó szívvel ajánlok a kiegyensúlyozott talpra álláshoz, lelkünk felépüléséhez. A család támogatására, az összetartásra is szükség van.

További komoly stresszt, úgynevezett poszttraumás stresszt is előidézhet, ha valaki elszenvedte a COVID-19 betegséget, ami hosszú hetekig, hónapokig eltartott, s a beteg talpra állása mentálisan és fizikailag is elhúzódott. Az ilyen esetekre már szakambulanciák állnak rendelkezésre, melyek felkeresése a háziorvos beutalójával, mindenképpen szerencsés döntés. Ilyen helyzetekben is elengedhetetlen a családtagok türelme, figyelme, gondoskodó szeretete.

Önmagunkat is türelmesen segíteni, támogatni kell. Megtalálni azt a belső motivációt, hogy miért is érdemes küzdenünk, újrakezdeni, új feladatok elé nézni. Stabil jövőkép nélkül, örökös aggodalom mellett nehezebben valósul meg a talpra állás, a fejlődés.

- A megküzdési stratégia személyiség-, valamint testi, lelki egészségfüggő. Vannak, akik eleve úgy élték meg a koronavírus-világjárványt, a karantént, az elszigetelődést, hogy valamilyen krónikus betegségben szenvedtek, műtétre vártak, vagyis az életminőségük sokszorosan rosszabb volt, kiszolgáltatottabbak voltak. Közülük is több ezer, tízezer ember veszítette el a munkahelyét, ami létbizonytalanságot generált. Ez együtt óriási trauma.

- Sajnos épp ezért is nő egyre inkább a poszttraumás stresszben, vagy épp a depressziós életérzéssel küszködők aránya. A kiszolgáltatottság, a bizonytalanság végtelenül sokat gyengít a testi, lelki felépülésen. Többen nem kaptak azonnali „figyelmet”, a pandémia előtti időszakhoz hasonló, kiegyensúlyozott egészségügyi ellátást, mert azt nem mindenkor tudták időben vállalni az egészségügyi intézmények a járványhelyzet miatt. (Az egészségügyi dolgozók többsége, minden energiájukkal a koronavírusos páciensek mellett állt helyt éjjel-nappal.) Épp a betegeket védve a fertőzéstől, miközben sok páciens operációját több alkalommal le kellett mondani az adott intézményben, szerte az országban. Ezeknek a pácienseknek vélhetően jelentősen romlott az egészségi állapotuk másfél év alatt, ami a várható műtéteket még sürgetőbbé teszi, de az előjegyzések jelenleg akadoznak, vagy épp most indulnak újra. Ilyen helyzetben a talpra állás, a fizikai fájdalom elviselése óriási lelkierőt kíván. Hasonló esetekben sem szabad célok nélkül várni a műtétet, vagy a kezelések sorát. Muszáj olyan otthoni vagy home-office tevékenységet találni, ami kreatív, ösztönzi a beteget a kitartásra, és részben a figyelmét is elvonja a kínzó fájdalomról. Számukra a személyiségüknek megfelelő célok megtalálása mellett, a legnagyobb reményt maga a műtéti beavatkozás pontos dátuma adhatja, ami a jobb életminőséget jelentheti. Lényeges, hogy ne célok nélkül, önsajnálatba süppedve tekintsünk a jövő felé.

- Mit tehet az, aki a betegsége mellett azt a csapást is megéli, hogy munka nélkül maradt, miközben családfenntartónak kellene lennie?

- Ez újabb nehéz kérdést vet fel, mert a betegséggel vívott harc önmagában is nagyon megterhelő, emberpróbáló élethelyzet. S ha ez a pénztelenséggel, a munkahely elvesztésével is társul, valóban könnyen a depresszió lehet a végállomás. Ezért mondtam, hogy a családtagoknak résen kell lenniük, figyelniük egymásra, észrevenni mindazt, ami a családban feje tetejére állítja a megszokott „rendet”.

Ez is érdekelheti Depressziós beteg a családban - Hogyan segíthetnek a hozzátartozók?

A nehezebb, küzdelmesebb élethelyzetben tilos lenne elfordulni a családtagtól, a gyermektől, a szülőtől, a nagyszülőtől, a barátoktól. Tisztában kell lenni azzal, hogy mire képes az adott élethelyzetében az illető, s ez miként hat a felépülésére, a mentális és testi egészségére. Adni, segíteni nem szégyen, de a segítséget elfogadni sem szégyen, s nem is bűn, hiszen sosem tudhatjuk, mikor fordul a kocka, s az addig egészségben, bőségben élő családtagunk miként válik áldozattá. Ezt senki nem tudja előre. Adni annak is jó, aki ezt megteheti, s annak is, akinek a léte, az egészsége múlik ezen. A küzdelmesen, terhekkel élő családtagtól a segítség megtagadása, a közöny fenntartása az egyik legkegyetlenebb emberi tulajdonságok egyike, amire jó érzésű ember aligha képes. Bátorságra biztatok mindenkit! A látványos eredmény pedig nem napok alatt születik meg, de legalább "kilépünk a langyos vízből", a kétségek fogságából, és erőt merítve haladhatunk előre.

- Az iskolás gyermekek, akik közül már két évfolyam elsős elemista is online tanulta a betűvetés, az írás és a számolás tudományát, ami eddig elképzelhetetlen volt, és végtelenül nagy kihívást jelent, nehézség volt számukra. Ugyanezt mondhatjuk el a felsőbb osztályosokról, a gimnazistákról, az érettségizőkről, és az online módon tanuló egyetemistákról. Megsüvegelendő a kitartásuk, teljesítményük, erőfeszítésük. Sokan azonban mára a teljesítményszorongástól szenvednek.

- Mindenképpen elismerést érdemelnek a felsorolt diákok, egyetemi hallgatók, hiszen nemcsak a járvány okozta félelemmel, esetenként betegséggel kellett megküzdeniük, hanem az online oktatás nehézségeivel is. Ennek áthidalásában a szülők hatalmas áldozatot hoztak, és a lelkiismeretes pedagógusok. Sajnos, nem minden tanár volt erre képes, amit a gyermekek úgy éltek meg és élnek meg most is, visszatérve az iskolába, hogy nem elég okosak, hiányos az ismeretük, nem mernek társaik előtt felelni, megszólalni. Igen, ezek mind a pandémia utóhatásai a megváltozott szocializáció, tanulási forma és követelményrendszer miatt. A szülőknek és a nevelőknek, tanároknak ezt kölcsönös összhangban kellene enyhíteni, ösztönözve a diákot, és konkrét tényekkel az ellenkezőjét igazolni. A gyerekek, de még a serdülők is annak hisznek, amit a valóság történései során igazolva látnak. Akit sosem dicsérnek, nem ismerik el a szorgalmát, igyekezetét, netán a közepes vagy elégséges „címkét” ragasztják rá, nem lesz motivált. Feladja. Egyetlen felnőttnek sincs joga így derékba törni bármely gyermek életét. Azok, akik a kudarctól rettegnek, félni fognak a szeretet elvesztésétől is, de vágyakoznak a siker után. A szorongó csemete a megszégyenülést, a kudarcot szeretné elkerülni, mert attól tart, hogy a szülei nem fogják szeretni, ha nem lesz kitűnő tanuló. Ez nem fordulhatna elő, hiszen a gyermekünket nem a csúcsteljesítménye miatt szeretjük, hanem önmagáért, és kellő bölcsességgel bátorítjuk, de soha nem szégyenítjük meg. Elég ezt a társaitól vagy néhány pedagógustól elszenvednie de természetesen az lenne a jó, ha tőlük sem kellene. A szorongás erősödése pedig még inkább gyengíti a teljesítményt, és a motivációkészséget. Ne várjuk meg, hogy gyermekünk szorongásos magatartászavarban, romló tanulmányi teljesítménnyel fejezze ki félelmeit.

Bővebben Mi lesz velünk a járvány után? Az iskolába való visszatérés

Ugyanez vonatkozik a pandémia után új munkahelyen kezdő felnőttekre, akikben a teljesítménycentrikusság, a megfelelési kényszer, az állás megtartására való törekvés, mind társulhat szorongással. A sikerélmény, illetve az állás elvesztése miatti fenyegetettségnek és aggodalomnak az elengedése jótékonyan hat az igyekvő ember teljesítményére. A beilleszkedéshez, az új munkakör megtanulásához viszont mindenkinek időre van szüksége. Ezekben a hetekben, hónapokban segítsünk egymásnak, legyünk türelmesek, s bízzunk a saját képességeinkben, életünk jobbra fordulásában. S közben muszáj szabálykövetőnek maradni.

Bővebben Mi lesz velünk a járvány után? A munkahelyre való visszatérés

Tovább

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró

Szakértő: Molnár Kornélia, pszichológus

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Mire képes az erős immunrendszer a...

Milyen hatással van a SARS-CoV-2 az immunrendszerre, legalábbis mit tudunk ezen a ponton? Mire lehet képes egy optimálisan működő immunrendszer e vírus...

Kezdjünk el talpra állni...

A mögöttünk lévő másfél esztendő, mely során a koronavírus-világjárvány életünk szinte minden területén valamilyen kellemetlen nyomot hagyott...

Poszt-COVID stressz zavar és...

A járvány egyik fontos, és mind egészségügyi, mind anyagi és a mentális jóllét szempontjából legmegterhelőbb maradványtünete a poszt-COVID...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Mit mutat a koronavírus teszt az...

Ön is a közé a többmillió magyar közé tartozik, aki már megkapott legalább egy dózis COVID-19 elleni védőoltást? Érdekli, hogy kialakult-e...

A COVID-19 szívet érintő...

A COVID-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 nevű koronavírus elsősorban a légutakat, légzőszervet támadja meg, de nem ritka egyéb szervek...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.