A nem kontrollált asztma miatt késhet a teherbeesés

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A krónikus légúti betegséggel élőknél elhúzódhat a fogantatás létrejötte, különösen a 30 év feletti nők esetében. Dán kutatók vizsgálata a várandósság alatti beteggondozás mellett, most a teherbeesést megelőző időszakra, a megfelelő asztma-kontroll fontosságára hívja fel a figyelmet.

Kettő helyett lélegzünk

A növekvő magzat egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen a megfelelő oxigén ellátottság, ezért a várandósság időszakában kiemelt figyelmet fordítunk az asztma kezelésére – magyarázza dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont orvosa és a Terhes Asztma program megalkotója. Az asztmás roham során súlyos oxigénhiányos állapot is felléphet, ezért a kismamák többsége már a fogantatás pillanatától tudatosan készül, odafigyel a betegségének megfelelő kezelésére. Vannak, akiknél a teherbeesést követően felerősödnek, vagy épp gyengülnek a tünetek, ilyenkor közösen megbeszéljük, a vizsgálatok függvényében is módosítjuk az addigi gyógykezelést. A legideálisabb persze az volna, ha már a várandósságra való felkészülés időszakában sor kerülne a szükséges vizsgálatok elvégzésére, a gyógyszerek beállítására. Erre figyelmeztet a mostanában megjelent vizsgálat eredménye is.

A meddő nőknek sem kell lemondani a babáról

A meddőség bizonyos okait nem lehet korrigálni, azonban egy nő még ennek ellenére is teherbe eshet különböző mesterséges megtermékenyítési technikák, vagy más, a fogamzóképességet helyreállító eljárások segítségével. A meddő nőknek sem kell lemondani a babáról

A kezelés hiánya a fő probléma

Az European Respiratory Journal közlése szerint a babára váró, kezeletlen asztmás betegek jelentősen hosszabb várakozási időszakról számoltak be, mint azok, akik orvosi segítséggel, jól beállított gyógyszerekkel, megfelelően kontrollálták betegségüket. A vizsgált 1000 résztvevő esetében, a különbség a 30 év feletti asztmás hölgyeknél nagyobb mértékben jelentkezett: 32,2 százalékuk számolt be nehezebb teherbeesésről, szemben a 30 év alatti asztmás hölgyeknél kimutatott 24,9 százalékos adattal.

Az optimális asztma-kontroll a gyermekáldást is segíti

Az asztma kezelési lehetőségei

A legtöbb asztmás beteg esetén a gyógyszerek kombinációban biztosítják a hosszú távú tünetmentességet és a rohamoldást. Orvosa segít Önnek eldönteni, hogy az Ön esetében a kor és a betegség súlyossága függvényében melyik kezelési lehetőség a legmegfelelőbb. Az asztma kezelési lehetőségei

A kutatásból azonban nem derül fény az összefüggés valódi okára. Egy lehetséges magyarázat, hogy a nem kontrollált asztma valóban csökkentheti a szexuális együttlétek mennyiségét a párok között, illetve rontja azok minőségét. Dr. Potecz Györgyi szerint az asztma és az elhúzódó teherbeesés közötti kapcsolatban a stressz hormonoknak is szerepe lehet. A nem kontrollált asztma a szervezetben folyamatos stressz állapotot idéz elő, az önfenntartó mechanizmusok aktiválódása pedig blokkolja a fajfenntartó mechanizmusok aktivitását – magyarázza a doktornő.

Miben segít a tüdőgyógyász?

A várandósságra történő felkészülés során mindenkinek javaslom, hogy keresse fel kezelőorvosát, akkor is, ha régóta jól beállított gyógyszeres kezelésben részesül – tanácsolja a Tüdőközpont orvosa. Az anyaságra készülve számos kérdés vetődhet fel bennünk gyermekünk egészségével kapcsolatban, ezeket is van lehetőségünk átbeszélni.

A hozzám forduló leendő kismamák többségének aggodalma elsősorban a fogantatás és várandósság időszakában történő gyógyszerszedéshez kapcsolódik. Ezért tartom fontosnak itt is elmondani, hogy az asztma kezelésére megfelelő – elsősorban és leggyakrabban inhalatív gyógyszerek folyamatos, rendszeres alkalmazása a terhesség időszakában és azt megelőzően is nélkülözhetetlen. Az asztmás várandós hölgyek kezelésére szolgáló nemzetközi ajánlásában is a sokszor akár életmentő gyógyszerek terhesség alatti folyamatos használata áll. Az asztma kezelésére szolgáló bázis gyógyszerek használatáról számtalan kutatás bizonyította, hogy elhagyásuk nagyobb veszélyeket rejt magában, mint a szakszerű ellenőrzés mellett történő alkalmazásuk.

A későbbiekben, a szülés és a szoptatás időszakában rendszerint a terhesség alatt jó asztma kontrollt biztosító kezelés folytatása szükséges az asztma kezeléséhez. Mindenképp fontos tehát a kezelőorvost tájékoztatni a megváltozott egészségügyi állapotról, hogy a gyermek és a mama számára is a legbiztonságosabb gyógykezelést tudják összeállítani.

(Forrás: www.tudokozpont.hu)

Cikkajánló

Az asztma és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Asztma
Az asztma a légutak - elsősorban a hörgők - krónikus gyulladásos megbetegedése. A hörgők simaizomgörcse, nyálkahártya-duzzanata okozza a légutak szűkületét és a nagymennyiségű váladékképződés tovább akadályozza a levegő áramlását.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Dózsa Izabella, tüdőgyógyász, allergológus
Budai Allergiaközpont - Dr. Potecz Györgyi, tüdőgyógyász, allergológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.