• A magzat fejlődése a harmadik hónapban

        Dr. Szimuly Bernadett
        Szerző: WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos

        A tizenkettedik hét után már nem embrióról, hanem magzatról beszélünk. A baba ülőmagassága (a fejétől a fenekéig mért érték, CRL) már több mint 4 centiméter, és az arc egyes részei is felismerhetők.

        A baba fejlődése
        9/1 Az első hónap
        9/2 A második hónap
        9/3 A harmadik hónap
        9/4 A negyedik hónap
        9/5 Az ötödik hónap
        9/6 A hatodik hónap
        9/7 A hetedik hónap
        9/8 A nyolcadik hónap
        9/9 A kilencedik hónap

        A magzat a harmadik hónapban továbbra is élénken mozog. A külső nemi szervek differenciálódása is folyamatban van, de ebben az időszakban a két nem még nem különíthető el biztonsággal.

        A 12. hét után kezdődik a terhesség második harmada, innentől jelentősen lecsökken a vetélés kockázata.

        A mama szervezete

        Bár a baba mérete ezt még nem indokolja, előfordulhat, hogy a korábbi ruhadarabok szorítani kezdenek. A súlygyarapodás még nem jelentős. A közérzet javul, a legtöbb várandósnál elmaradoznak a rosszullétek, az étvágy javul. A mellek mérete már ebben az időszakban is nőhet, szükség lehet nagyobb méretű, kényelmes melltartókra.

        Hirdetés

        Vizsgálatok

        A 12-13. héten végzik a tarkóredő mérését. Ebből az értékből a Down-kór valószínűségére lehet következtetni. Magasabb érték esetén további vizsgálatok válnak szükségessé. Ilyen például a chorionboholy-mintavétel, amikor a hasfalon keresztül bevezetett tűn vesznek kis mintát a lepényből.

        Részletesen: A terhesség 10. hete | A terhesség 11. hete | A terhesség 12. hete | A terhesség 13. hete

        Dr. Szimuly BernadettForrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Szimuly Bernadett általános orvos

         

        Módosítva: 2011.02.08 10:41, Megjelenés: 2011.02.08 10:41
      • Cikkajánló

        COVID-19 tanácsadás

        COVID-19 tanácsadás

        Medspot

        Elindult a Medspot alapítvány ingyenes tanácsadása orvosokkal, pszichológusokkal.

        Melanoma kezelése

        Melanoma kezelése

        Dr. Pukoli Dániel

        Milyen személyre szabott terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre?

        Gyermekágyi pszichózis esetén sürgősen kezelni kell a kismamát

        A gyermekáldás az élet legnagyobb csodája. Szülés után, amikor otthonában erősödik a kismama, de el kell látnia a csecsemőjét, éjjel többnyire háromóránként felébred a baba szoptatásához, ha szükséges, pelenkát cserél, ha sír a kicsi, ringatja, vagy ha a szelek bántják a babát, simogatja a pocakját.

        Miként élik meg a várandós kismamák a koronavírus-járvány időszakát?

        Az áldott állapot a nők életében semmihez nem hasonlítható csoda, amit némi bizonytalansággal, kisebb szorongással, aggodalommal élnek meg akkor is, ha nem fenyeget a koronavírus-világjárvány.

        Mit jelent, ha csuklik a magzat?

        A csuklás egy élettani jelenség, a rekeszizom szaggatott, önkéntelen összehúzódása, mely már magzati korban is jelentkezhet. Mi okozza ezt a jelenséget a magzatoknál?

        Cukorbeteg a kismama - Milyen veszélyt jelent a magzatra?

        Jelenleg a terhességek kb. 4 százalékánál jelentkeznek a cukorbetegség tünetei - 1000 fogamzóképes nőből 3 szenved cukorbajban már a terhessége előtt, a többieknél a várandósság alatt alakul ki cukoranyagcsere-zavar. Hogyan hat a betegség a magzatra?

        Hogyan vizsgálják a magzat méhen belüli állapotát?

        Az NST és a CTG teljesen veszélytelen, fájdalommentes és tetszőlegesen ismételhető vizsgálati módszerek. Szükség esetén (például koraszülés vagy magzati veszélyállapot gyanúja esetén) már a 24. terhességi héttől el lehet végezni őket, ellenben nem annyira informatívak ezek a vizsgálatok, ilyenkor apróbb különbségeket még nem lehet értékelni.

        A magzat fejlődése a negyedik hónapban

        A negyedik hónapban baba már folyamatos mozgásban van, csontjai pedig egyre szilárdabbak, így egyre nagyobb az esély, hogy édesanyja is megérezze az apró rúgásokat.

        A baba fejlődése a második hónapban

        A megtermékenyülést követő 56. napra az embrió szervei nagyjából kialakulnak. Az embrió már képes reflexes mozgásokat is végezni és folyton mozgásban van.

        A magzat fejlődése az ötödik hónapban

        A huszadik héten a baba fejének az átmérője már 47 mm, a testtömege körülbelül 30 dkg, közben a magzat hallása is egyre élesebbé válik.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Rákgyógyítás
        Így vesz részt a mesterséges intelligencia a kezelésben.
        Füstmentes jövő?
        Az ártalomcsökkentés a társadalom, és így végső soron mindannyiunk érdeke. (x)
        Új - Távkonzultáció
        Válasszon szakterületet, foglaljon percek alatt az otthonából, kényelmesen!
        COVID-19 kisokos
        Amit tudnia kell és érdemes a járványról. A legfontosabb ismeretek egy helyen.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások