Túlsúly és alvási apnoe - Kalóriaégető horkolás?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekgyógyász frissítve:

Azok, akik horkolnak, több kalóriát égetnek a nappali szunyókálások során, mint azok, akik csöndben átalusszák az éjszakát. A jelenség azonban egyáltalán nem hasznos - az állhat mögötte, hogy a horkoló, alvási apnoéban szenvedők kevesebbet alszanak, ezáltal több kalóriát égetnek, illetve a levegővételért való küzdelem is kalóriaégető hatású.

Azok, akik horkolnak, több kalóriát égetnek a nappali szunyókálás alatt, mint azok, akik csendesen átalusszák az éjszakát - derítette ki egy új kutatás. A kalóriaégetés mértéke azonban nem elég ahhoz, hogy a jelenséggel együttjáró alvási apnoe-ra jellemző túlsúllyal is megbirkózzon.

A testsúlycsökkenés jelentősen csökkenti az alvási apnoe tüneteit azoknál, akik túlsúlyosak. Ám ahogy a kutatás vezetője, Dr. Eric J. Kezirian, a san franciscoi University of California alvási részlegének igazgatója elmondta, a viselkedési terápiák és a súlycsökkentő műtétek kétes eredménnyel járnak. Ez a tanulmány arra próbál választ adni, milyen kapcsolatban áll egymással az alvási apnoe és a testsúly.

A kövérség és az alvási apnoe szorosan összefonódik

Az alvási apnoéban szenvedők nagyobb eséllyel lesznek kövérek, míg a túlsúlyosaknál nagyobb az esélye az alvási apnoe megjelenésére. A kutatás során a nappali pihenés energiafelhasználását mérték 212 felnőttnél, akik között egyaránt volt alvási apnoéban szenvedő, illetve egészséges is. Az átlagos testtömeg index 28.3 volt, a túlsúlyos vizsgáltak esetében.

Mi az alvási apnoe?

Mondták már Önnek, hogy hangosan horkol? Előfordul, hogy az éjszakai alvás után is fáradtan ébred fel? Álmos napközben? Hogyha igen, lehet, hogy Önnek alvási apnoe-ja van.
Az alvási apnoe-ról bővebben

A kutatók az alvászavar erősségét is mérték az úgynevezett apnoe-hypapnoe index-szel, mely azt méri, óránként hányszor fordul elő, hogy az egyén több mint 10 másodpercig nem vesz levegőt, illetve azt, eléggé csökken-e az oxigénszint ahhoz, hogy felébredjen az alvásból.

Minden 10 pontos emelkedés az apnoe-hypapnoe indexen 27 kalórianövekedést jelez a nappali pihenés energiafelhasználásában, ami nem sok, de számít.

Alvásmegvonás és adrenalin-emelkedés

A kapott eredmény váratlanul érte a kutatókat is. A magyarázatot a jelenségre az adhatja, hogy ezek az emberek kevesebbet alszanak, így több kalóriát égetnek, valamint a levegővételért való küzdelem is kalóriagétő hatású. Amint azt Dr. Kezirian elmondta, az éjszakai sorozatos ébredés egyfajta „adrenalin-bombaként” működik, megemelve a kalóriaégetést még az egészségeseknél is. Az alvásmegvonás és az adrenalin-emelkedés együttes jelenléte tovább növeli ezt a hatást.

A kutatás eredményétől a szakértők azt is várják, talán felhívja a figyelmet a betegségre, ami sokaknál okoz stroke-ot és szívrohamot, illetve a horkolás sokszor válási okként is jelentkezik.

Az amerikaiak kutatási eredményét látszik alátámasztani egy japán kutatás, mely több mint 1500 ember vizsgálatával zajlott, és kimutatta, hogy a horkolásért és a nappali fáradékonyságért nem a szénanátha vagy egyéb allergiás reakciók a felelősek, kivéve, ha az orrüreg éppen elzáródott. Ebben az esetben a szakemberek szerint mielőbbi kezeléssel javíthatunk alvásminőségünkön.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; Healthday
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos

Cikkajánló

Horkolás
A horkoló hang akkor jelentkezik, amikor a levegő a szájból vagy az orrból a tüdő felé áramolva valamilyen elváltozás miatt a légjáratok lágy szöveteiben rezonálást, vibrálást idéz elő. Az okok szerteágazóak lehetnek.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.