• Évszázados tanácsok

        WEBBeteg blogja

           "... Gyermekágy. Mihelyt a lepény eltávozott, a méh összehúzódik, evvel be van fejezve a szülés, és kezdetét veszi a gyermekágy. A szülés nagy fáradt­sága, fájdalmai folytán elgyengült anya a szülés befejeztével jól érzi magát, és hogy ha az erősen izzadó testet a bába letörölte és az anyát tiszta ágyba helyezte, az anya rendszerint hamarosan elalszik. A szülés alatt a test hő­mérséklete rendszerint emelkedik, a szívműködés gyorsabb, mindez azonban a szülést követő néhány órai alvás után a normálisra tér vissza. A hőmérsék azután az első 3-4 nap alatt még egyszer kissé emelkedik és csak azután tér vissza tartósan a normálisra. Ezt a hőemelkedést szokták tejláznak ne­vezni és a tejelválasztás megkezdésével hozzák összefüggésbe. Sokkal való­színűbb azonban, hogy bomlástermékek felszívódásával függ össze. Ha a hőmérséklet emelkedése nagyobb, vagy  tovább tart,  akkor ez feltétlenül fertőzésre mutat, amely minden következmény nélkül maradhat, de súlyos komplikációk oka lehet. Feltétlenül ki kell kérni szakértő tanácsát.

           A gyermekágyban megkezdődik a méhnek és a nemi részeknek vissza­fejlődése. A szülés után az első napokban a méhből még bizonyos mennyi­ségű vér távozik, a 2-3. napon ez véres folyássá alakul át, amely 5-6 napig tart, mindinkább színtelenné válik és végül csupán nyákos váladék ürül, amely 6 hétig is eltarthat. Ennyi időre van szüksége a nemi szervek­nek a szülés után, amíg teljesen normálisan visszafejlődnek.

           A gyermekágyas nőnél elég gyakran fordul elő az első napokban a has- és hólyagizmok kifáradása következtében vizeletvisszatartás, ugy hogy kathéterezés válik szükségessé. Ezt természetesen csak a tisztasági szabályok leg­gondosabb betartásával, szülésznőnek vagy orvosnak szabad végezni. A gyermekágy kezdetén gyakran beálló székrekedés ellen az első napokban langyos beöntést, később ricinusolajat szoktak adni hashajtóul. A nemi szervek visszafejlődésével párhuzamosan visszafejlődik a hasfal bőre is, ismét feszes lesz és sok asszonynál csaknem teljesen eltűnnek az ugynevezett szülési hegek.

           Fontos változáson mennek át az emlők, amelyeknek most megkezdődik a tulajdonképpeni szerepe, a tejelválasztás. Már a szülés előtt lehet néha az emlőből egy kevés tejszerű váladékot kiszorítani. A tulajdonképpeni tej­elválasztás azonban csak a gyermekágyban kezdődik. Az anyatej tartalmazza mindazokat az anyagokat, fehérjét, zsirt, cukrot, amelyekre az újszü­löttnek táplálékul szüksége van. A tejelválasztás következtében az emlők feszülnek, a megkönnyebbedést a szopás hozza létre, amikor az emlők ismét kiürülnek. Egy-egy szopásnál eleinte 10-20, később 120-150 gramm tejet vesz fel az egészséges csecsemő. A szopás az emlőket a tejelválasztásra ingerli, azonkívül jótékony hatással van közvetett (reflex) uton a méh összehúzódására és visszafejlődésére is. Ha a csecsemő nem szopik elég erő­teljesen, az emlőkben visszamaradt tej stagnál és a tejelválasztás előbb-utóbb teljesen megszűnik. Az emlőápolás igen fontos a szoptatás alatt. Amennyi­ben elmulasztódik, súlyos gyulladások fejlődhetnek. Legcélszerűbb minden szopás után tiszta alkohollal jól lemosni, eltávolítani róla a tejmaradékokat és a magzat nyálát. Szopás előtt nem ajánljuk a bimbó megmosását, káros a bimbókat állandóan befödve tartani, mert a szopás nélkül is kis mennyi­ségben ömlő tej a kötés alatt bomlik és a bimbókat izgatja. A szoptatás mikéntjét is meg kell tanulni. Szoptatóasszony teljesen rövidre vágja le a körmét, minden szoptatás előtt mossa meg a kezét (igen célszerű ezt is alkohollal végezni) és a bimbót ugy adja a csecsemő szájába, hogy annak vége az inyen jóval tul érjen. Ha a csecsemő inye közé kapja a bimbót, nem tud jól szopni és a bimbót felszívja és sebek keletkeznek rajta. Ezekből indul ki a fertőzés és gyulladás. Ezeknek kezelésére hozzáértő tanácsa kérendő ki. A bimbóápolás már a terhesség ötödik hónapjában megkez­dendő. A bimbók mosogatása 1-2-szer naponta alkohollal teljesen meg­felelő eljárás.

           A gyermekágyas nőt sem lehet betegnek tekinteni, csupán óvni kell azoktól az ártalmaktól, amelyek a legyengült szervezetet ebben az időben könnyebben támadják meg. Legfontosabb a zavartalanság, a csend, friss levegő, tehát alapos szellőztetés és kedélyi nyugalom. Első napokban a ven­dégeket egyáltalában nem szabad fogadni; nem jót tesz sem az anyának, köz­vetve a csecsemőnek sem. Kulturált embereknél az első nyolc napban csak a legközelebbi családtagok jelennek meg a gyermekágyasnál.

           A gyermekágyas nő eleinte a hátán feküdjön, a következő napokban már oldalra fordulhat és egy hét alatt elhagyhatja az ágyat. Rendszerint nem szokták megengedni, hogy a gyermekágyas felkeljen mindaddig, amig a kifolyás véres.

           Legfontosabb a gyermekágyban a tisztaság. Belső öblítésre semmiféle szükség nincsen, csak a szeméremtáj lemosására kívülről és óvatos leszáritására tiszta vattával. Nagy gondot kell fordítani a táplálkozásra, amely az első napokban lehetőleg könnyű és pedig nem huseledelekből álljon. Az első napokban legcélszerűbb táplálék a tej, tejes ételek, valamint rántott­leves, a harmadik naptól kezdve lehet áttérni a rendes táplálékra. Célszerű a hőmérsékletet naponta kétszer megmérni és feljegyezni, mert a hőmér­séklet figyelmeztet legelsősorban esetleges komplikációkra.

           Ha a méhből nem távoztak el teljesen a magzatburkok, hanem egyes részei visszamaradtak, a kifolyás szine és rossz szaga figyelmeztet arra, hogy valami nincsen rendben. A visszamaradt részecskék gyakran minden beavatkozás nélkül eltávoznak.

           A szoptatás tartama alatt rendszerint a menstruáció szünetel, de elég gyakran megesik, hogy a menstruáció már a szülés után a 4. héten jelent­kezik. A menstruáció beállta egyes esetekben zavarhatja a tejelválasztást, de semmiképpen sem ok a szoptatás megszüntetésére.

           A női betegségek közül csak egy betegség, amire különösen fel kell a figyelmet hivni. A hüvelynek, vagy a méhnek a katarusát létrehozhatják ugyan meghűlés, vagy a gyermekágy rendellenességei, de leggyakrabban egy fertőző betegség, a kankó. Tapasztalt nőorvosok szerint a női klinikák felét be lehetne zárni, ha sikerülne a kankós fertőzést kiirtani. Ez a fertőzés mindig a nemi beteg férfiaktól terjed át a nőkre és elsősorban a hüvely­ben okoz hurutot, genyes kifolyást, amely sokszor aránylag csekély tünete­ket okoz, ugy hogy sajnos, nem veszik komolyan. A fertőzés azonban igen gyakran továbbterjed a méhbe és a petevezetéken át a hasüregbe, ahol súlyos gyulladásokat idézhetnek elő. Leggyakrabban azonban aránylag csekély fájdalommal egy krónikus gyulladássá válik, amely hosszú időn át megmarad és fokozatosan, de annál biztosabban rontja le a nő egész­ségét.

           A kankós fertőzést tisztátalan kézzel át lehet oltani a szemre, valamint a gyermekre is. Ha szülés közben a csecsemő szeme a kankó baktériumaival fertőződik, az újszülöttek súlyos szemgyulladása következik be, amely gyak­ran végződik teljes megvakulással. Szerencsére, ezt ma már teljes bizton­sággal tudjuk megakadályozni avval, hogy az újszülött szemébe gyönge pokolkőoldatot cseppentünk.

           Nagyon fontos kérdés tehát a nők megóvása a kankós fertőzéstől és ezért volna oly fontos a házasságelőtti kötelező vizsgálat, amiről különben a nemibetegségekről szóló fejezetben beszélünk. Ha azonban a fertőzés mégis bekövetkezett, legalább gondos szakorvosi kezeléssel kell meggátolni, hogy a hüvelyből a belső nemi részekre terjedjen. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)


           "... A normális terhesség végén bekövetkezik a normális szülés, vagyis a magzatnak és a magzat burkainak kiürülése az anya testéből. Ez a folya­mat elsősorban a méh izmos falát veszi igénybe, amelynek összehúzódásai szorítják ki a méhnyakon és a hüvelyen át az újszülöttet. A méh segítségére vannak még a hasizmok is. A terhesség végén a méh izmai időnként össze­húzódnak, a méh kemény lesz, a hasfalakon át a hasüregben egy szilárd, tojásalaku testet lehet tapintani és evvel együtt kisebb-nagyobb fájdalom, úgynevezett fájás jár. Ez a fájás a terhesség utolsó idejében szabálytalan időközökben jelentkezik, a szülés közeledtét azonban az jelzi, hogy ezek az összehúzódások, a fájások szabályos, mindinkább rövidülő időközökben követik egymást. A méh izmai rövidebb-hosszabb ideig megmaradnak az összehuzódottság állapotában, azután ismét elernyednek s egy szünet követ­kezik. Ezek az összehúzódások a méh tartalmát szorítják kifelé, a méhnyak tágul, hogy utat engedjen a magzatnak. Mint már említettük, a magzathártyákon belül a magzat egy folyadékban, az úgynevezett magzatvízben úszik. A szülés első stádiumában a magzathártyák megrepednek és a magzatviz elfolyik.

           A szülés további lefolyása elsősorban attól függ, hogy a magzat milyen helyzetet foglal el a méhben. A terhesség vége felé leggyakrabban a magzat fejjel néz lefelé. A magzatnak ezt a helyzetét nevezzük fejfekvésnek. De megesik, hogy a magzat keresztben fekszik, vagy éppen fordítva, ez utóbbit nevezik farfekvésnek és ezek a szülések már nem folynak le olyan simán, mint a fejfekvésnél. A terhesség utolsó hónapjában a magzat fekvése már megállapítható, ezért célszerű, hogy ebben az időben a terhes nő magát orvossal megvizsgáltassa. Az orvosnak ugyanis gyakran sikerül a kellő idő­ben felismert rendellenes fekvéseket a szülés kezdeti stádiumában befolyá­solni, ugy, hogy a magzatot a helyes fekvésbe fordítja.

           A szülés első szakasza tehát az úgynevezett tágulási szakasz, amely a méhszáj teljes tágulásával végződik; ez 12-24 óra hosszat is eltarthat. A szülés második szakasza, a magzat kitolása első szülőknél néhány óráig (rendszerint 1-5 óráig), többször szülőknél ellenben sokkal rövidebb ideig, gyakran alig negyedóráig tart. Ez alatt az idő alatt a fájások hevesebbek lesznek, a szünetek rövidebb ideig tartanak és működésbe lépnek a has­izmok is, a hasprés: a szülőnő megkapaszkodik az ágy szélében, mély léleg­zetet vesz, úgyhogy a rekeszizom lehetőleg mélyre sülyed, a lélegzetét vissza­tartja a fájás egész tartama alatt, hogy ezáltal is segítsen a méh tartalmát kiszorítani. Tüdő- és szívbeteg nők nem képesek arra, hogy a méhnek ilyen módon segítségére siessenek, nem tudják a hasprést kellő erővel működésbe hozni, ezeknél csak a méh izmai működnek, minek következtében a szülés elhúzódik, vagy meg is akadhat, úgyhogy mesterségesen kell befejezni.

           Gátrepedés. A fájások alatt a szeméremrésben megjelenik a magzat feje. Ekkor van legjobban veszélyeztetve az úgynevezett gát, ami aránylag könnyen bereped s ezért szokta ezt az orvos vagy a bába szülés közben feltett kézzel védeni. Ennek ellenére bekövetkezhetik a gátrepedés, külö­nösen, hogyha a csecsemő feje nagyon nagy. Úgyszintén rendszerint bekö­vetkezik, ha nem a fej, hanem a far születik meg először. Nagyon fontos dolog a gátrepedést pontosan összevarrni, ami által későbbi kellemetlen következményeket el lehet kerülni.

           Az újszülött súlya átlag 3 kiló, de jóval kisebb sulyu magzatok is még életképesek. A magzat megszületése után egy kis szünet következik és utána a szülésnek a harmadik szakasza, vagyis a magzatburkok és a méhlepény eltávozása. Ez a szakasz egy fél órát vesz rendszerint igénybe, mig a méh összehúzódásai a méhlepényt eltávolítják. Ezek a fájások azonban már nem járnak olyan fájdalommal, mint a tulajdonképpeni szülés alatt.

           A szülésnél nagy súlyt kell helyezni arra, hogy szakértő, tehát bába, vagy komplikációk esetén orvos legyen jelen. Ha azonban a szülés oly he­lyen, vagy oly hirtelen áll be, hogy a bába nem lehet ott idejére, akkor a következő teendői vannak a jelenlévőknek. Lehetőleg olyasvalaki segédkez­zen, aki már maga is szült. A szülő nőt tiszta ágyba kell fektetni, semmi­képpen sem szabad az ivarszervekhez nyúlni, hanem az egész folyamatot a természetre kell bizni. A segítő kezeit és különösen körmeit alaposan mossa meg meleg vizzel, szappannal és körömkefével, és amikor a fej kezd megjelenni, tiszta vattacsomót szorítson a gáttájra. A gyermek megszületése után, amikor a köldökzsinór már nem lüktet, le kell kötni egy széles szalag­gal, amely nem vág be, feszesen, körülbelül egy tenyérnyire az anyától, azután mégegyszer egy tenyérnyire lejebb; a szalagot ugy megcsomózni, hogy ki ne oldódjék. A két szalag között a köldököt átvágjuk. Ezután a csecsemőt langyos 35 fok Celsius fürdőben megtisztítani, a köldököt tiszta vattával befedni és tiszta ruhával átkötni. Ha a méhlepény is eltávozott, a külső nemi részeket langyos vízbe mártott vattával óvatosan leöblíteni, vattá­val vagy tiszta kendővel leszárítani, jókora vattacsomót helyezni a combok közé és a gyermekágyast összeszorított combokkal hanyatt fektetni.

           Szülés közben előforduló rendellenességek esetén az orvosnak kell be­avatkoznia és a bába kötelessége, hogy mihelyt valamit észrevesz, azonnal orvoshoz forduljon.

           A terhesség vége felé, gyakrabban a szülés alatt, egy sajátságos görcsös állapot, az úgynevezett eklampsia áll be, amelynek oka valószinüg az, hogy a szervezetből mérges bomlástermékek nem tudnak eltávozni, illetve, hogy a szervezet méregtelenítő szerveinek, az úgynevezett belső elválasztásu miri­gyeknek a működése nem normális. Az eklampsia alatt a terhes nő elveszti eszméletét, heves rángások és görcsök rázzák. A roham eleinte legfeljebb egy percig tart; legsürgősebben orvoshoz kell fordulni, hogy megfelelő keze­lésben részesülhessen a beteg.

           A szülés következtében a méh belső felülete voltaképen egy sebfelület, és ez, valamint a megviselt szülőutak nagyon hajlamosak mindenféle fertő­zésre. Az ilyen fertőzés, a gyermekágyi láz, régebben nem volt olyan ritka, mióta azonban egy magyar orvos, Semmelweis felfedezte, hogy a gyermek­ágyi láz fertőzésnek a következménye, amelyet a vizsgálónak nem tiszta ujja, vagy műszere közvetit, azóta a kellő tisztasággal az asszonyok ezreit és ezreit mentette meg a tudomány. A gyermekágyi láz régebben a szülőintézetek réme volt, ahol a fertőzést a vizsgálatot végző orvosnöven­dékek vagy orvosok közvetítették, a magánházakban lefolyt szülésnél a gyer­mekágyi láz ritkább volt, mert ott a szülő nőket sokkal ritkábban vizsgálták. Ma már megfordítva van, és ha a gyermekágyi láz gyakorisága általában nagyon jelentékenyen csökkent, de mégis legerősebben csökkent a szülő­intézetekben, ahol ma már a ritkaságok közé tartozik. Éppen ezért, mivel városokban a lakás a legritkább esetben alkalmas arra, hogy ott a szülés normális lefolytatásához szükséges felszerelés és tisztaság rendelkezésre álljon, legcélszerűbb a szülést szülő-intézetekben, kórházakban, klinikákon lebonyolítani, ahol egyrészt a tisztaság sokkal tökéletesebb, másrészt pedig esetleg előforduló komplikációk esetén a legtökéletesebb orvosi segítség is kéznél van.

           A normális szülésnek akadálya lehet egyrészt az, hogy a méh, valamint a has izmai nem tudják a kellő erőt kifejteni, vagy pedig a szülőutaknak a fala nagyon merev, nem elég tágulékony és végül a medencecsont szük volta, amelyet gyakran az angolkór okoz. Ugyanígy lehet akadálya a szülés­nek a magzat hibás fekvése. Az ilyen komplikációk esetén csak orvosi be­avatkozás segíthet, vagy azáltal, hogy pótolja a fájások hiányzó erejét és fogóval hozza világra a magzatot, vagy a hibásan fekvő magzatot helyes helyzetbe hozza, vagy végső esetben, ha a magzat a normális utakon nem születhetik meg, a műtéti uton, a hasfalon át, az úgynevezett császármet­széssel fejezi be a szülést. A sebészi tudomány mai fejlett állapota mellett ez a súlyos beavatkozás csaknem mindig megmenti az anya és a magzat életét is. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)


           "... Elvetélés. A terhesség zavarai között elsősorban kell megemlíteni azt az esetet, amikor a magzat a méhben elhal. Az elhalt magzat egy ideig még a méhben maradhat, de később azután a méh egy szülési aktussal kiszorítja magából. Ennek bekövetkeztére leggyakrabban vérzés figyelmeztet, amikor is azonnal orvosi segítséget kell igénybe venni. Nem szabad azonban elfelejteni, amit már emiitettünk, hogy normális terhesség lefolyása alatt is előfordulhat a terhesség elején egyszer-kétszer csekély vérzés. De megtörténhetik az is, hogy erősebb vérzés ellenére a magzat életben marad és a terhesség normálisan folyik tovább.

           A terhesség félbeszakadásának és az elvetélésnek lehetnek egyes külső okai, például ütés a hastájékra, testi megerőltetés stb. és ezért van az, hogy nehéz testi munkát végző asszonyoknál az elvetélés jóval gyakoribb. De ugyancsak elvetélésre vezet nagyon gyakran valamely magas lázzal járó megbetegedés, a krónikus betegségek közül pedig a sziv-, tüdő- és vesebetegségek. Különösen ki kell emelni a szifiliszt, mint az elvetélések leggyakoribb okát. A szifilitikus méreg megöli a magzatot és ez bekövetkezhet még akkor is, hogyha a fertőzés évekkel ezelőtt történt és a betegségnek semmi külső jele sincs az anyán. Ha egy nőnél egymásután több terhesség szakad meg, mindenesetre kell gondolni erre az okra is. Megfelelő gyógyitóeljárással elérhető, hogy a terhességet egy asszony kiviselje, sőt ép magzatot szüljön.

           Az elvetélés legkönnyebben a terhesség első hónapjaiban következik be. Első jele vérzés és fájdalmak, amelyek már hetekkel előbb léphetnek fel, mielőtt a tulajdonképpeni elvetélés bekövetkezik. Nagyon gyakran következik be orvosi beavatkozás szükségessége, mert elvetélésnél könnyen megtörténik, hogy a méhben peterészletek maradnak vissza és hosszan elhúzódó méhbetegségeket, vérzéseket, fertőzést és igen súlyos komplikációkat okozhat. Ha a terhesség alatt az elvetélés jelei mutatkoznának, tüstént orvoshoz kell fordulni, akinek esetleg még sikerülni fog az elvetélés bekövetkeztét megakadályozni.

           A terhesség mesterséges megszakításának, a, magzatelhajtásnak csak akkor van helye, ha a terhesség az anya életét közvetlenül veszélyeztetné, ha tehát az anya súlyos beteg. Ennek a megállapítása csak az orvosok feladata lehet és csak orvosok végezhetik ilyen körülmények közölt a magzat mesterséges eltávolítását a méhből. Orvos kezében ez a beavatkozás, különösen a terhesség első idejében, rendszerint veszélytelen, annál veszélyesebb azonban a titokban házilag, vagy bábák által végrehajtott magzatelhajtás. Ez már nagyon sok asszonynak került az életébe. Aki nem teljesen egészséges, az jól teszi, ha orvostól kér felvilágosítást arra nézve, vájjon a terhesség rá nézve nem veszedelmes-e és ha igen, akkor óvakodik attól, hogy teherbe jusson. A magzat elhajtása, ha nem több, de legalább két orvos tanácskozása alapján történik, büntetőtörvénykönyvünk értelmében súlyosan büntetendő cselekmény.

           A terhességnek még egy nagyon súlyos, de szerencsére ritka zavaráról kell megemlékeznünk s ez a méhenkivüli terhesség. Megtörténhetik ugyanis, hogy a megtermékenyített pete nem vándorol le a petevezetéken át a méhbe, hanem valahol a petevezetékben telepedik meg. A petevezeték természetesen nem tud fejlődésében alkalmazkodni a pete növekvéséhez ugy, mint az anyaméh, a feszülés közben megreped, vérzések állanak be a hasüregben. A vérzés lehet csekély és ilyenkor aránylag veszélytelen, de lehet hirtelen erős vérzés is, amely rövid idő alatt az asszony elpusztulására vezet. A méhenkivüli terhesség görcsszerü fájdalmakkal jár az alhasban, vérzés kapcsán beálló rosszullét, elsápadás stb. figyelmeztetnek a veszedelemre. Külső vérzés gyakran alig vagy egyáltalában nem jelentkezik. A gyógyításnak egyetlen módja a minél sürgősebb műtét, a beteg élete gyakran igazán csak perceken múlik. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)


           " ...A nő életére legnagyobb befolyást gyakorolja a menstruáción kivül a terhesség. A terhesség abban a pillanatban kezdődik, amikor a petefészekből kilépő érett pete rendszerint már a petevezeték kezdetén találkozik az ondó-szálcsával. Az ondószálcsa befúródik az érett petébe és evvel megtörtént a termékenyítés. A megtermékenyített pete a petevezetéken át levándorol a méhbe, annak falán megtelepszik és megkezdődik a magzat fejlődése. A pete nagyon kicsi, átlag 0.2 mm, tehát szabad szemmel éppen hogy látható.

           A terhesség folyamata alatt ugy a pete, mint a petét befogadó anyaméh nagy változásokon megy át. A petéből a terhesség 270-276 napja alatt kifejlődik az érett magzat. A termékenyítés napját természetesen nem lehet pontosan megállapítani, mivel azonban a termékenyítéstől kezdve a menstruáció megszűnik, ezért a terhesség tartamát a vérzés utolsó napjától szokták számítani, ehhez 280 napot számítva, megkapjuk a szülés valószínű napját. Ez a számitás átlagban jól beválik, egyes esetekben azonban ettől meglehetős eltéréseket is lehet tapasztalni. Előfordul, hogy a terhesség jóval tovább tart és ilyenkor azt mondjuk, hogy túlérett gyermek születik. Ha a gyermek jelentékenyen rövidebb idő eltelte után születik meg, azt, ha a gyermek már életképessé fejlődött, tehát legalább héthónapos, koraszülésnek, ha ellenben az éretlen magzat eltávozása ennél is korábban áll be, akkor ezt abortusnak, elvetélésnek nevezzük.

           Megtörténik az is, hogy egyszerre nem egy, hanem két pete termékenyül meg, vagy egy petétől két magzat fejlődik, ezt ikerterhességnek nevezzük. Kettős ikrek valamivel többször, mint az esetek egy százalékában fordulnak elő. Hármas ikrek még ritkábbak, körülbelül nyolcezer szülés között egyszer adódik, négyes ikrek már a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Az orvosi irodalomban egy 9-es iker is ismeretes. Kettős ikrek rendszerint életképesek, hármas és többes ikrek már sokkal ritkábban.

           A magzat fejlődésének menete a következő: Az első hónap végén körülbelül 1 cm nagy, az ötödik hónapban körülbelül huszonöt centiméter, a kilencedik hónap végén átlag ötven centiméter. A magzat az anyaméhben már korán végez mozgásokat, ezeket az anya rendszerint a terhesség közepétől kezdve megérzi. A magzat szívdobogását az ötödik hónaptól kezdve az orvos hallócsővel, a hasfalon keresztül konstatálhatja. A magzat egy folyadékban, az úgynevezett magzatvízben úszik, nem lélegezhet tehát. A magzat vérkeringése ezért ugy történik, hogy a méhfalához tapadó vérbő szerv, az úgynevezett méhlepény közvetítésével a magzat vérkeringése összeköttetésben van az anya vérkeringésével egy hártyaszerű képleten keresztül, ezen az uton kap tehát friss tápanyagot és ugyanezen uton távoznak el a magzat véréből a magzat anyagcseréje következtében a vérben felhalmozódott bomlástermékek.

           Az összeköttetést a méhlepény és a magzat között a köldökzsinórban lefutó véredények tartják fenn. A terhesség alatt a méh természetesen a magzat növekedésének arányában szintén növekedik, ugy hogy a terhesség végén a kis gyermekökölnyi méhből egy 34-36 cm. átmérőjű tojásalaku, izmosfalu tartálya lesz a magzatnak, amely a hasüregben helyezkedik el. Itt a hasüregi szervek mellett csak ugy találhat helyet, hogy a hasfal kitágul. A hasfal bőrén az erős tágulás következtében kékesfehér csíkok, úgynevezett terhességi hegek keletkeznek, amelyek a terhesség előhaladásával mindinkább szaporodnak.

           A legtöbb terhes asszonynál a közérzetnek általános zavarai jelentkeznek, különösen kezdetben, émelygéssel, hányással, gyakran székrekedéssel, máskor ellenállhatatlan vágy áll be bizonyos ételek, néha egyenesen emészthetetlen anyagok iránt, más esetben undor bizonyos táplálékokkal szemben, általában az ideges ingerlékenységnek fokozódása, a hangulat hirtelen változása jellemző a terhességre.

           Mindezek a jelek, de különösen a menstruáció kimaradása az esetek legnagyobb részében minden orvosi vizsgálat nélkül is valószínű jelei a terhességnek. Vannak azonban beképzelt terhességek, a terhességnek egyes jelei mutatkoznak, ha az asszony azt hiszi, hogy másállapotba jutott; különösen olyanoknál fordul ez elő, akik nagyon vágyódnak gyermek után. Néha már a gyermekmozgásokat is érezni vélik, holott terhességről szó sincsen. Viszont előfordulhat termékenyülés akkor is, ha a vérzés nem marad ki; a terhesség első, sőt néha második hónapjában is jelentkezhetik csekély vérzés, másrészt pedig, mint már említettük, a vérzés bizonyos időig kimaradhat egyéb okokból is. Az ily kétes esetekben csak az orvosi vizsgálat állapithatja meg a tényleges helyzetet.

           A terhességet, éppen ugy, mint a menstruációt, nem szabad beteges állapotnak tekinteni, de azért ez az időszak mégis a rendes életfolyamattól olyan eltéréseket mutat, hogy bizonyos óvatossági rendszabályok betartására szükség van. Általában a terhes nő megmaradhat rendes foglalkozása és életmódja mellett, legfeljebb a nagyon megerőltető testi munkát kell kerülni.

           Gondoskodni kell a terhes nőnek kellő vegyes táplálkozásáról is, különösen súlyt kell helyezni növényi eledelekre, gyümölcsre, de nem szabad a tultáplálást erőltetni. Az elhízás veszélye miatt is helytelen terhesség alatt a henyélés, az örökös fekvés, ellenkezőleg, a terhes asszonynak is kell izummunkát végeznie, nemcsak azért, mert az izommunka a test normális életműködésének a fentartásához szükséges, hanem különösen azért is, mert a szülésben a hasizmok jelentékeny szerepet játszanak, ezeknek erősítése tehát a másállapot alatt a szülés megkönnyítésére vezet. Nagyon célszerűek mindazok a testgyakorlalok, amelyek a hasizmokat erősitik, amilyenek például fekvő helyzetből ülőhelyzetbe való felemelkedés, eleinte ugy, hogy a lábakra valami súlyt helyezünk, később ilyen ellensúly nélkül, valamint a karoknak a fej fölé való emelésével lehet a gyakorlatot nehezebbé tenni. Az ilyen gyakorlatokat a terhesség egész tartama alatt, egészen a szülés bekövetkeztéig célszerű mindennap folytatni.

           Akinek a hasizmai rendben vannak, annak hastartóra szüksége nincsen. Sokkal célszerűbb, ha az izmok kifejlesztésével szerez magának egy természetes haskötőt. Többször szülőknél azonban, különösen akik elhanyagolták hasizmaikat, a megfelelően szabott haskötő jó szolgálatot tesz, annyiban is, mert szülés után nem fejlődik ki annyira az úgynevezett lógó has.

           Nagy figyelmet kell fordítani a terhesség alatt a gyomor- és bélműködés rendbentartására, főképpen arra kell vigyázni, hogy hashajtók hasznáta nélkül, elsősorban megfelelő diétával történjék a bélműködés szabáozása.

           A terhesek hányása ellen nem sokat lehet tenni, jóhatásu sok esetben az étkezes utáni nyugalom. A legtöbb esetben ezek a kellemetlenségek maguktól megszünnek a terhesség 3-4 hónapjában. Általában arra kell törekedni, ogy a terhesség alatt fellépő zavarok ellen ne alkalmazzunk mindjárt orvosi szereket. Az ilyen apró kellemetlenségeket türelemmel kell elviselni.

           Különös gondot kell azonban a terhesség alatt azokra a nőkre forditani, akik a terhesség beállta előtt sem voltak teljesen egészségesek. Különösen tüdő-, sziv- és vesebetegségben szenvedőknek kell magukat orvosi vizsgálat alá vetni, vájjon betegségük olyan foku-e, amelyik lehetővé teszi, hogy a gyermeket kiviseljék. Ha az orvos igenlő választ ad, akkor is állandó orvosi felügyelet alatt kell maradnia. Vannak ezenkívül bizonyos betegségek, amelyek többé-kevésbé összefüggésben vannak a terhességgel, illetve a terhesség ezeket kiváltja vagy sietteti. Ilyenek a vesebetegségek, ideg- és elmebajok, sárgaság, vérszegénység, viszértágulások stb. Ha bármi csekély jele merülne fel annak, hogy ily betegségek kezdődnek, még sokkal inkább azonnal orvoshoz kell fordulni, mint általában betegségek esetében, mert minél hamarabb következik be az orvos segítsége, annál több kilátás van arra, hogy sikerül a szervezet egyensúlyát ismét helyreállítani. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

         


           " ...A klimatérium. Átlagban a 45. és 50. év között megszűnik a petefészkek működése és vele együtt a   havivérzés. Ez azonban egyes fajoknál ko­rábban áll be, másoknál későbben, általában déli népeknél korábban kezdődik (8-9 éves korban) és hamarabb szűnik meg. A menstruáció megszűnése ritkán történik zavarok nélkül. Rendszerint évekig húzódik az az idő, amig teljesen elmúlik, s ez alatt az idő alatt rendetlenné válik, hol ritkábban, hol gyakrabban jelentkezik, a vérzés hol gyöngébb, hol erősebb s ezek az évek különböző testi és lelki kellemetlenségeket hoznak maguk­kal. Gyakoriak a táplálkozási zavarok, a nők sokszor elhiznak ezekben az években. Általában külsőleg a nők veszítenek nőiességükből, a hang mélyebb lesz, az arcon szőrszálak fejlődnek. Jellemzők ezekre az időkre a roham­szerűen, külső ok nélkül fellépő forróság érzése, vértolulás a fej felé, ami gyakran szivdobogással és szédüléssel is jár, rendszerint rövid ideig, alig egy percig tart, mire erős izzadás kíséretében a vértolulás megszűnik. Ko­moly zavarokat idéznek elő a klimaktérium évei az idegrendszerben is, fáj­dalmak lépnek fel a test különböző részein, gyöngeség, álmatlanság, fé­lelemérzés, és általános ingerlékenység kisérik a petefészek működésének megszűntét. Az sem ritkaság, hogy ezek az ideges jelenségek egészen az elmebetegségig fokozódnak, ami azonban a klimatérium megszűntével a többi tünetekkel együtt mindig gyógyul.

           Ugyanezeket a tüneteket tapasztalták azoknál a nőknél is, akiknél a petefészkeket el kellett távolítani. A tünetek ezeknél rendszerint jóval hevesebbek, és pedig annál inkább, minél fiatalabb korban történt a petefészkek eltávolítása. Bár ezeket a tüneteket kevés asszony kerüli el, tehát, mert ál­talános jelenség, szinte csak az öregedés egyik megnyilvánulási forrása, mégis a legnagyobb figyelemmel kell kisérni. Ez a kor ugyanis, amikor a rosszindulatú daganatok szoktak kifejlődni, „melyeknek korai felismerése legfontosabb tényezője a gyógyítás lehetőségének". Zavarólag hat, hogy a rosszindulatú daganatok okozta vérzések a klimaktérium rendetlen vérzé­seivel azonos formák között jelentkezhetnek és laikus nem tudja megítélni, hogy a rendes „változás", nem súlyos természetű betegség oka-e a rend­ellenes vérzésnek. Jól teszi tehát minden asszony, ha a klimatérium egész ideje alatt időnként, főleg rendellenes vérzésekkel kapcsolatban szakértő­nek véleményét kéri ki.

           Mint már említettük, a menstruáció nem betegség, és éppen ezért tar­tama alatt semmiféle különös rendszabályok betartására szükség nincsen. Legfeljebb a tisztaság fokozott követelményeire kell a figyelmet felhívni. Ehhez tartozik a fehérnemű gyakori váltásán kívül a langyos tisztasági fürdő is. Az, hogy menstruáció alatt általában a fürdés megárthatna, téves felfogás, legfeljebb hidegfürdőtől, szabadban való fürdéstől, úszástól kell tartózkodni, de a langyos tisztasági fürdők nemcsak nem ártanak, hanem egyenesen szükségesek. A menstruáció napjai alatt általában célszerű tar­tózkodni hevesebb testmozgásoktól, tánctól, sportolástól.

           A menstruáció zavarait okozhatja mindaz, ami az altestben vértódulást, menstruációs zavarokat okozhat, és pedig leggyakrabban a vérzés gyön­gülését, egyes esetekben azonban túlságosan bő vérzést okoz. Súlyos fer­tőző betegségeknél, például tífusznál gyakran a vérzés erősen csökken, sőt megszűnik. A méh hurutja és rendellenes helyzete, valamint daganatai ese­tén a vérzés hosszan elhuzódóvá lesz. A levegő és napfény hiánya csökken­tik a vérzést, sőt ideiglenesen a vérzés meg is szűnhet. Érdekes megfigyelés, hogy a grönlandi nőknél a hosszú sarkvidéki éjszaka tartama alatt a men­struáció gyakran teljesen szünetel.

        A mensturáció zavarait okozhatja mindaz, ami az altestben vértolulást, a vérkeringés rosszabbodását hozza létre. A mozgás hiánya, az ülő életmód rontják a vérkeringést, amin a séta keveset javit, ugy, hogy azoknak a nőknek, akiknek a foglalkozása nem jár testi munkával, tornázniuk kellene, és pedig különösen olyan gyakorlatokat végezni, amelyek a hasizmokat erősitik. Jó levegő, izommunka, lélegző torna, egészséges ruházkodás, helyes táplálkozás az alapja a nők egészségének is. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

         

         


           "Az általános egészségien szabályai természetesen csak ugy állnak a nőre, mint a férfira. A nő testi szerkezete és különösen az emberi nem szaporí­tása körül kifejtett működése azonban a női testre olyan különleges felada­tokat ró, amelyeknek következtében a női test sokféle olyan ártalomnak van kitéve, amit a férfi nem ismer, úgyhogy általában véve a külső körül­mények káros hatásaival szemben a nők ellenállóképessége általában vala­mivel gyöngébb, mint a férfiaké. Ha a nő életében perodikusan előforduló vérzéseket, a menstruációt nem is tekinthetjük betegségnek, úgyszintén nem megy betegségszámba egészséges nőnél a terhesség és a szülés sem, mind­azonáltal mindkét folyamat a szervezetnek nagy igénybevételével jár és legyengiti annak ellenállóképességét külső ártalmakkal szemben. Ezért szük­séges, hogy a női test egészségtanával külön foglalkozzunk, a menstruációval és annak zavaraival, a terhességgel, a szüléssel és a gyermekággyal, vala­mint az úgynevezett női betegségekkel is.

           A nemi különbség befolyása a magzatra tulajdonképen már az anya­méhben kezdődik, az újszülött fiu átlag nagyobb sulyu, mint a leány, éppen ezért a leányok könnyebben születnek meg, szülés közben több fiúgyermek hal el.

           A fiúgyermek fejlődésében simán, lassú átmenettel történik az átala­kulás gyermekből a nemileg érett ifjúvá, akinek egész sexuális működése normális körülmények között egész élete folyamán semmiféle zavart nem okoz és a késői életkorban a többi szervek visszafejlődésével együtt lassan­kint simán megszűnik.

          Leánygyermeknél már jóval a nemi érettség beállta előtt megkezdődik a petefészek működése. A petefészekben peték érnek meg, anélkül azon­ban, hogy a peték kijutnának a petefészekből, ez csak jóval később történik, amikor a mi éghajlatunk alatt körülbelül a 12-14. évben a menstruáció (havivérzés, hószám) beáll. Ebbe az időbe esik a nőies formák, különösen az emlők gyors kifejlődése is.

           A menstruáció rendes körülmények között körülbelül négyhetenkint egyszer 3-4 napig tartó vérzés az anyaméhből. Ettől a normától azonban vannak eltérések is, amelyek még betegesnek sem mondhatók. Itt típusokat lehet megkülönböztetni. Vannak, akik háromhetenként, vannak, akik hathetenkint menstruálnak. Némelyeknél két napig tart a havivérzés, má­soknál nyolc napra is kinyúlik a vérzés időszaka. Mindezek a megjelenési formái a havivérzésnek még a norma keretébe tartoznak. A lényeg az, hogy a vérzés ciklusa ugyanaz maradjon. Ha valakinek 2 napig szokott a havi­vérzése tartani és egyszerre 8 napig tart, ezt már rendellenesnek kell minősiteni és jó orvos tanácsát kikérni. Ugyanigy káros, ha valakinek 4-5-6 hetenként szokott a menstruációja lenni és hirtelen 2 hét múlva jelenik meg.

           Az ivarérés idején a vérzés vontatottan indul meg. Van olyan eset is, hogy a vérzés első jelentkezése után fél-, néha egyévi pauza is következik. Apró, pecsételő vérzések és valóságos vérömlések váltogatják minden tör­vényszerűség nélkül egymást. Rendszerint ezeknek az abnormitásoknak semmi különös jelentőségük nincs, ha azonban fél vagy egy év alatt nem rendeződnek és nem válnak típusossá, akkor mégis orvost kell megkérdezni.

           A menstruáció alatt az egész test változást szenved, a menstruáció beállta előtt az összes életműködések élénksége fokozódik, az érverés gyor­sabb stb. Közvetlenül a vérzés beállta előtt az érverés száma és a testhőmérsék csökken és csak a vérzés megszűnte után kezd újra emelkedni, hogy a következő menstruáció előtt ismét elérje a legmagasabb pontot.

           A nő élettevékenysége tehát ilyen hullámmozgás formájában folyik le, ami kifejezésre jut a nő lelki életében is. Bár a menstruáció, mint mondottuk, nem betegség, tartama alatt a nők mégis nem jól érzik magukat, ingerlékenyebbek, mint különben. Ugyancsak érzékenyebbek a nők a menstruáció tartama alatt mindenféle betegségokozó hatásokkal szemben, erős meghűlés könnyebben okoz ilyenkor betegséget, mint életének más szakaszaiban. A nő munkaképessége is csökken ezek alatt a napok alatt és az egészségnek és «gyöngélkedésnek» ez a hullámzása tart a nő egész életén át mindaddig, amig csak a nemi tevékenység meg nem szűnik. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)


           "A zúzódás valamely kemény, tompa, esetleg lapos tárgynak testünkre gyakorolt hatása által, mint például ütés, lökés, esés vagy ráesés által kelet­kezik. A zuzódástól szétszakadhatnak a véredények is a bőrben, a bőr alatt és a belső szervekben. Néha zúzódás után a bőrön alig lehet valami csekély elváltozást látni. Ennek ellenére az mégis nagyon súlyos, sőt halálos is lehet.

           Zúzódás nyomán rendszerint a bőr alatt vérömleny van. A sérült hely meg van duzzadva és a kiömlött vértől eleinte kékesvörös szinü. Ez a szin lassankint barna, sárga és zöldes lesz. A zúzódás fájdalommal és a mozgáskorlátozott voltával is jár. Első segélynél a sérült testrészt tegyük nyuga­lomba és rakjunk rá hidegvizes borogatást vagy jégtömlőt. Ha a sérülés például az agyat, a gyomrot, a máját érte, vagy általában valamely fontos szervet ért, hirtelen halált is okozhat, vagy legalább is súlyos tüneteket hoz­hat létre, például agyzuzódásnál, hányást, ájulást, tüdősérülésnél véres köpetet stb.

           Ilyen esetben haladéktalanul küldjünk orvosért és amig megérkezik, oldjuk ki a sérült ruháját és helyezzük el ugy, hogy a feje alacsonyabban legyen, mint a testének többi része. Locsoljuk meg hideg vizzel. A has sérülése esetén ne adjunk neki inni mindaddig, mig az orvos ezt meg nem engedi. Némi enyhülés céljából esetleg kis jéglabdacsot mégis nyújt­hatunk neki.

           A rándulás leggyakrabban a bokán és a lábon fordul elő. Nem egyéb, mint az izületi szalagok félrehuzódása vagy szétszakadása, ami néha a csont­végek zuzódásával is egybe van kötve. Rendszerint nem jár veszedelmes következményekkel. Tünetei: fájdalom és a vérkiömlés okozta duzzanat. Ha nem okoz vérömlést az ízületben, a sérült csakhamar a lábára lép és álla­pota megjavul, ha ellenben izületi vérömlés is történt, akkor nem tud a lábára állani.

           Az első segítség az, hogy a sérült végtagnak nyugalmat biztosítunk és a rándulás helyére hidegvizes borogatást vagy jégtömlőt rakunk. A sérült mindaddig ne próbáljon járni, mig fájdalmat érez. A sérült végtag masszá-lásának jó hatása szokott lenni, de masszálni csak akkor szabad, ha az orvos ezt megengedhetőnek találja.

           A ficamodásra népiesen azt szokták mondani, hogy a csont kiugrott a helyéből. Tünetei a következők: Az ízületnek feltűnő és rögtön észrevehető alakváltozása van; a rendes mozgékonyság akadályozott; mozgatásnál heves fájdalom jelentkezik. A ficamodást az orvosnak kell helyreigazítania, erre tehát a laikus kísérletet se tegyen. Gondoskodjunk nyugalmas fekvésről, kössük fel széles kendővel a kificamodott végtagot és tegyünk rá az orvos megérkezéséig hidegvizes borogatást. Aztán ne késlekedjünk a helyreigazit­tatással, mert az elhanyagolásból a sérültnek maradandó kára támadna.

           Törés. A csontok ütés, lökés vagy esés következtében darabokra tör­hetnek. Ha az eltörött csont keresztülszakitja a bőrt és láthatóvá válik, nyílt törésről szólunk, ha pedig annak ellenére, hogy a csont eltörött, a bőr ép marad, a törést fedettnek vagy csak egyszerűnek nevezzük. Az egyszerű törés aránylag veszélytelen, de ha nem vigyázunk vele, megeshetik, hogy a törött csont hegye áttöri a fölötte lévő bőrt és az egyszerű törésből nyilt törés lesz. A nyilt törésnél pedig nagy a sebfertőzés veszedelme, ami esetleg a végtag teljes elvesztését vonhatja maga után.

           Az eltört végtag látható módon elhajlik és megrövidül. A törés helyén rendellenes mozgathatóság van. A sérült fájdalomról panaszkodik, amely minden mozgási kísérletnél nagy mértékben fokozódik. Ha az eltört csont végei véletlenül egymáshoz érnek és egymás fölött súrlódnak, csontrecse­gést lehet hallani.

           A sérült részt nyugalomba kell helyezni és hidegvizes ruhával kell boro­gatni. A törzsön vagy fejen lévő sérülésnél kellő óvatossággal rendszerint el lehet szállítani a sérültet minden kötés nélkül is; ha azonban a törés a vég­tagon van, rögzítő kötésről kell gondoskodni. Ilyent kemény és meg­keményedő anyagokból lehet késziteni. Az előbbi a sinkötés, az utóbbi pedig a megkeményedő kötés. A síneket elő lehet késziteni, de lehet rögtönözni is például zsindelyből, vékony deszkából, kéregpapirból, szalmakötegekből, lécekből, botokból, főzőkanalakból stb.

           A sérült végtagot kíméletesen és egyenletesen be kell pólyázni és a vat­tával, szénával, szalmával, mohával vagy kendőkkel előzőleg kipárnázott sínek közé kell tenni. Az elhelyezés után a síneket pólyamenetekkel, galanddal, szalaggal vagy akár zsebkendővel össze kell tartani.

           Felkartörésnél a kart a kéznél fogva kíméletesen kihúzzuk és pólyával vagy kendővel odakötjük a törzshöz, hogy ne mozoghasson. Alkartörésnél a sinek közé helyezett kart háromszögbe hajlított kendővel a nyakba kötjük. Ha az egyik comb van eltörve, ugy járunk el, mint a felkartörésnél és oda­erősítjük a törött combot az ép combhoz. Alszártörésnél a sérült alszárt oda­erősítjük az épen maradt alszárhoz. Az elszállításnál arra kell ügyelni, hogy valaki a törés fölött és alatta is tartsa. Az esetleges sebet tisztán be kell kö­tözni ugy, hogy a kötés félre ne csússzék. A kiálló csontokat nem szabad visszanyomni. A vérzést pedig el kell állítani.

           Súlyosabb esetben a beteget lakására, vagy az orvoshoz, vagy pedig kórházba kell szállítani. Városban rendszerint van külön ezen célra szol­gáló betegszállító kocsi, falun azonban gyakran szekérre vagy hordágyra szorulunk. Ez utóbbit a lehetőséghez képest matracból, létrából, ajtószárny­ból, lécekből, deszkákból, sőt esetleg faágakból is elkészíthetjük. A hordágyra ugy fektessük a sérültet, hogy a fájó testrészt megkíméljük. A sérültet ketten emeljék fel. Az egyik fogja meg a lábát, a másik pedig fogja a kereszt­csontja és a válla alatt ugy, hogy a sérült esetleg körülkarolhassa a szállító egyén nyakát. Felemelni és letenni a sérültet lassan kell, mintegy ütemre. A szállításnál egyforma, lassú lépésekkel kell haladni."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... A sebzés oka szerint megkülönböztetünk metszett, vágott, szúrt, zúzott, lőtt, harapott, szakított, horzsolt, égett stb. sebet. Legkevésbé veszedelmesek a metszett sebek szoktak lenni, ha nem túlságosan nagyok vagy mélyek. Jóval veszélyesebbek a szúrt és lőtt sebek és pedig nemcsak azért, mert rendszerint a mélybe hatolnak, hanem főleg azért is, mert ezeknél könnyen jutnak a sebbe fertőzést okozó idegen testek, mint például piszkos homok­szemek és ruhafoszlányok. Zúzott és szakított sebek, ha nagyok, mint pél­dául robbanásnál, néha oly súlyosak, hogy a sérült életét csakis azonnal végzendő csonkítással (amputáció) lehet megmenteni.

           Ha az alszár vivőerei bármely okból kitágulnak, vivöértágulatok kelet­keznek, amelyek helyenkint ércsomókat alkotnak. Néha ezek az ércsomók megrepednek és súlyos, sőt veszélyes vérzések támadnak. Vérzés esetén nyomókötést kell alkalmazni és ha a vérzés erre el nem áll, a combot körül kell kötözni és haladéktalanul orvost kell hivatni.

           Ha a sebet égés okozza, gondolnunk kell arra, hogy az égés lehet első-, másod- és harmadfokú. Elsőfokú égésnél a bőr kipirul, megduzzad és emellett a sérült rövid ideig tartó fájdalomról is panaszkodik. Ha a hámréteg alatt savó gyülemik meg és hólyagok képződnek, az égés másodfokú, ha pedig a bőr elhal, harmadfokú égésről van szó. Kisebb fölületes égésnél a bőr szépen gyógyul és az égésnek következménye alig marad. Mihelyt az égési fölület nagyobb, mint az egész testnek egyharmad része, akkor az égés, akármilyen fokú is, halálos szokott lenni.

           Elsőfokú égésnél vonjuk be az égési sebeket olajjal, sótalan vajjal vagy sárga vazelinnel. Másodfokú égésnél olajat használjunk, azután hozassunk a gyógyszertárból gyorsan egyenlő mennyiségű lenolajból és meszes vizből készült keveréket és fedjük be vele az égési fölületet, hogy ily módon ezt megóvhassuk a levegő behatásától. Az égési seb hólyagjait laikus ember ne próbálja felszurni. Ha az összeégett egyén ruházatának cafatai hozzátapadnak a bőrhöz, nem szabad róla a ruhát letépni, hanem kíméletesen körül kell vágni és rétegenkint kell leszedni. Ami beleragadt a bőrbe, azt majd az orvos fogja eltávolítani. A fájdalom enyhítése céljából nem szabad az égett helyet hideg vizzel leönteni és hidegvizes ruhát sem szabad rárakni. Tegyünk rá inkább olajba mártott tiszta vászonruhát és, hogy ez le ne essék, kíméletesen kössük körül pólyával, vagy akár tiszta zsebkendővel. Nők, ha libegő ruhájuk lángot fog, rémületükben ide-oda futkosnak és ily módon még fokozzák a veszedelmet a keletkező légáramlással. Ilyen esetben az égő embert hirtelen takarjuk be pokróccal, asztalkendővel, teritővel, lepedővel vagy akár a saját kabátunkkal, aztán fektessük le a földre és henger­gessük meg, hogy elfojthassuk a lángot. Csak ezután öntsük le mindenütt vizzel, ahol lángot fogott a ruhája. Most ajtót és ablakot betéve szaba­dítsuk meg ruházatától.

           Aki testének nagy fölületén szenvedett égési sebeket, azt burkoljuk be lepedőbe, hogy légvonat ne érje. Szomjúsága csillapítására adjunk neki bőven vizet, kávét vagy teát.

           Ha valakit ki akarunk menteni a tűzből, mielőtt hozzáfognánk, rakjuk le magunkról lecsüngő ruhánkat, a rajtunk maradottat pedig jól nedvesítsük meg tetőtől-talpig. Kössük körül az egész arcunkat nedves ruhával. Akinek a ruhája magának tüzet fog, ne fusson tovább, hanem vesse magát a földre és hengergesse magát köröskörül. Csak azután igyekezzék a veszedelmes környezetből kiszabadulni.

           Aki elégette a száját, nyelvét vagy garatját, az orvos megérkezéséig öb­lögesse kis tejjel kevert mészvizzel.

           Kénsavtól, marólúgtól vagy pedig akármiféle más égető folyadéktót származó égési sebnél az égési területet öblítsük le vizzel és rakjunk rá olajos ruhát. A továbbiakat az orvosra kell bizni.

           Meszes gödörbe való esésnél töröljük le a meszet a sérült arcáról és testéről, vetkőztessük le és öblítsük le alaposan vizzel vagy ecetes vizzel.

           Ha megvan a lehetősége, akkor a meszes gödörből kihúzott embert vetkőz­tessük le, ültessük bele egy nagy kád vizbe, mossuk tisztára egész testét és aztán ültessük bele egy másik kád vizbe. A lemosott embert törölgessük meg és takarjuk be olajba mártott vászonruhával. Ezután vigyük be a meleg szobába és adjunk neki meleg italokat.

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "A balesetek többsége kisebb vagy nagyobb vérzéssel jár. Minthogy pedig a vérveszteség alkalmas a szervezet erejének és ellentállóképességének meggyengítésére, sőt a nagyobb fokú vérzés még az ember életét is kiolthatja, minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy a vérzést minél előbb megszüntessük, illetve a lehető legkisebb mérvre csökkentsük.

           A vérzés verőerekből, vivőerekből és hajszálerekből történhetik és ennek megfelelőkig megkülönböztetünk verőeres, vivőeres és hajszáleres vérzést. Legveszélyesebb a verőeres vérzés. Ha a vérzés nagyobb ürterü erekből történik, akkor sugárban ömlik, ha pedig kisebbekből történik, akkor a seb egyik pontján bugyog a vér. Nemcsak ez jellegzetes, hanem a kiömlött vérnek a színe is. Ha tudniillik verőeres a vérzés, akkor a vér szine világospiros és sugárban lövel ki a seb nyilasából, ha pedig vivőeres, akkor a vér szine sötét kékespiros, meggyfekete, egyenletes és meg nem szakított áramban bugyog és az egész vérző területet egyenletesen árasztja el. Ha a vérzés hajszálerekből történik, a vér folytonosan és lassan szivárog. Verőeres vérzésnél a segítségnek egy percet sem szabad késlekednie, mert minden elmulasztott perc fokozza a beállható veszedelmet. Legkevésbé veszélyes a hajszálerekből való vérzés.

           Ha a vérzés nem nagyfokú, könnyen eláll oly módon, hogy a vért ott, ahol a vérzés van, megalvad, tehát a seb fölött vérrög keletkezik, amely elzárja a véredényt és meggátolja, hogy a vér tovább is folyhasson. A vér-alvadékot tehát ne bántsuk, különben újból megindul a vérzés. Ilyenformán a vérző embernek arra kell törekednie, hogy előmozdítsa a vérnek a meg-alvadását. Ezt ugy érheti el, ha egészen nyugodtan fekszik. A vérzés lehet belső és külső. Belső vérzésre mutat, ha a beteg arca rohamosan halványodik, a bőre hűvös lesz és az érverését alig lehet érezni. Azonnal hivassuk el az orvost, megérkezéséig pedig rakjunk jégtömlőt arra a helyre, amelyről azt gondoljuk, hogy ott a vérzés. Külső vérzésnél ügyeljünk rá, hogy a szívtől a sebhez minél kevesebb vér juthasson.

           Vérzésnél mindig ugy kell eljárni, hogy elkerültessék a sebfertőzés veszedelme. Ez okból, aki az első segély nyújtására vállalkozik, legelőbb is mossa tisztára a kezét és ha lehetséges, még igy se nyúljon magához a sebhez. Annál kevésbé próbálgassa a sebszéleket összeillesztgetni. A sebfertőzés létrejöttét nagy mértékben fokozza, ha a sebhez piszkos és a munkától beszennyezett kézzel nyúlnak. Mivel ezt sokan tudják, azért terjedt el az a szokás, hogy a sebet vizzel, esetleg valamely fertőtlenitő folyadékkal leöblitik. Ez nagyon helytelen eljárás és szükséges volna, hogy az avatatlan ember sohase feledje a nagynevű Bergmann tanárnak intelmét, amely sze¬rint: „Egyetlen csepp friss viz se érintse a friss sebet". Ami pedig a fertőtlenitő folyadékokat illeti, ezek egyáltalán nem valók a laikusok kezébe és rendszerint több kárt tesznek velük, mint hasznot. Még meg kell jegyeznünk, hogy életveszélyes vérzés esetén kivételt tehetünk a szabály alól és mosatlan kézzel is hozzáfoghatunk a vérzés elállításához.

           Nagyobb vérzés esetén lehetőleg tiszta kézzel hajfogassunk össze kis gazedarabot, tegyük a sebre és aztán kötözzük be pólyával vagy tiszta zsebkendővel. Ha nincs gazé, tiszta zsebkendőt használhatunk helyette és ha ez sincs, messünk vagy tépjünk le egy megfelelő nagyságú darabot a vérző egyén fehérneműjéből és nyomjuk rá a sebre. Ezt a kötést nyomókötésnek nevezzük. Ha a vérző seb be van kötözve, haladéktalanul vigyük a beteget az orvoshoz, hogy a fertőzött sebet legalább utólag igyekezzék megtisztitani.

           Ha a vérzés igen nagy, nem fogunk célt érni a nyomókötéssel. A sérült tovább vérzik és a kötés átázik. Ilyenkor, ha a sérülés a kézen vagy lábon van, a vérző hely fölött a felkaron vagy a combon kössük át szorosan az izmokat valami kendővel, szalaggal vagy akár szíjjal is. Az ilyen szoros átkötésnek két órán tul nem szabad megmaradnia. Ha a vérzés sehogysem áll el, akkor a mentő sürgősen mossa le a kezét, ha az igy támadó időveszteség nem jár veszedelemmel a sérültre nézve, nyúljon bele bátran a sebbe és nyomja oda az ujját a vérző véredény nyilására, hogy ily módon útját állhassa a további vérzésnek és megmenthesse a sérültnek esetleg veszélyben forgó életét. Ismételten is meg kell jegyezni, hogy magához a sebhez csakis életveszedelem esetén szabad hozzányúlni. Sohasem szabad a sebre a vérzés elállítása céljából gyógyszert, tapaszt, falvakarékot, vattát, pókhálót, növénylevelet, friss marhatrágyát, szivacsot, tépést és hasonlókat rakni és nem szabad megpróbálni, hogy a sebre vizelettel megnedvesített ruhát tegyenek. A sérült testébe benyomult idegen testet, mint például üvegdarabkát, edénycserepet, golyót és ezekhez hasonló tárgyat ne bántsuk, hanem várjunk, mig az orvos megérkezik.

           Ha a sérült ember a nagy vérveszteség folytán elveszti az eszméletét, ugy kell vele bánni, mint bármely más okból származott eszméletlenségnél és helyezzük őt ugy, hogy a feje lefelé csüngjön és testének többi része minél magasabban feküdjék. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


           "... A széngőz és a világító gáz is okozhat mérgezést. Mind a kettőben a szénéleg, vagy másképpen szénoxid a veszedelmes. A széngőzben 5% és a világító gázban 8-10% szénoxid van. A világító gázzal való mérgezésre sokféle alkalom és lehelőség van. Nemcsak belehelés utján okozhat szeren­csétlenséget, hanem robbanás által is. Ha zárt helyen gázszagot érzünk, először tárjuk ki az ajtót és az ablakot és csak akkor gyújtsunk világot, ha biztosan tudjuk, hogy robbanás már nem lehetséges.

           A széngőz legtöbbször ugy okoz mérgezést, hogy a tömeglakásokban télviz idején serpenyőbe izzó szenet raknak és mellette melegednek a didergő szegény emberek. Mikor aztán elalusznak, a szobában szétáradó szénoxid megöli őket. Néha rossz a kályha huzatja, máskor meg repedések vannak rajta és ezeken keresztül árasztja el a széngőz a szobát.

           Az első segítség az legyen, hogy a beteget vigyük át más helyiségbe, vagy esetleg a szabadba és fektessük a fejét magasra. Alkalmazzunk, ha szükséges, mesterséges lélegzést. Öntsük le a fejét hideg vizzel és ütögessük a mellét meg a hátát hideg vizes ruhával. Dörzsöljük a testét, még pedig az alsó részektől kezdve. Ha tud nyelni, adjunk neki erős fekete kávét, rumos teát, cogmacot vagy pezsgőt. Jó szolgálatot tesz a jegesvizes vagy ecetes csőre is.

           Néha a petróleumlámpa is szénoxidmérgezés veszedelmével fenyeget. Nehogy ez bekövetkezhessek, a lámpa legyen teljesen kifogástalan. Álljon szilárdan és a bele lógjon le a fenekéig. Sohase égessük ki a lámpást az utolsó csepp olajig. A lámpaüveg üljön biztosan a tartójában és ha el akar­juk kerülni a szénoxid fejlődését, naponkint tisztogassuk meg az egész lámpást.

           A szénsav gyakran okoz mérgezést. így például a must erjedésekor, amikor is, mivel a levegőnél nehezebb, a pince aljában gyül össze. Nehogy veszdelembe jusson, aki ilyenkor a pincébe kiván menni, óvatosságból tegyen hosszú póznára égő gyertyát és tolja maga előtt, mikor lemegy. A gyertya a szénsavban kialszik. Ilyen helyre tehát csak alapos szellőztetés után szabad menni. Csatornákban, pöcegödrökben, ásványvízforrásokban és barlangokban is bőven szokott lenni szénsav. Itt is megvan tehát a mér­gezés lehetősége. A kutgázak gyakran döntik a leszálló munkásokat vesze­delembe, mert az ott felhalmozódott tömény szénsavtól elbódulnak, elvesz­tik az eszméletüket, megáll a lélegzésük és görcsökkel vagy nélkülök is beáll a halál és áldozatul esnek. Ha nem sok a szénsav, akkor csak émelygést, szívdobogást, szédülést és szapora lélegzést okoz.

           Az első segélynél vigyük a mérgezett egyént azonnal a szabad levegőre és indítsuk meg erélyesen a mesterséges lélegzést. Ha a sziv megállott, a mesterséges lélegzés mellett ütögessük a sziv tájékát, de ne fűzzünk ezen el­járásunkhoz sok reménységet.

           A kénhidrogéngáz egyike a legnagyobb és legveszedelmesebb mérgek­nek. Kellemetlen és záptojásra emlékeztető szaga van, amely belélegzés utján szokott mérgezést okozni. Csatornákban, pöcegödrökben és elhanya­golt kutakban fordul elő. Csatornák tisztogatása és a pöcegödrök kiürítése alkalmával a munkások leszállanak és ha a szükséges védőintézkedések meg nem történtek, akkor ott súlyos mérgezés veszedelmének vannak kitéve. Mérgezés érheti a kénbányák munkásait és mindazokat, akik szesz-, enyv-, bőr-, cukor-, kaucsuk- és sörgyárakban dolgoznak.

           Enyhe mérgezés tünetei főleg émelygéssel, hányással és hasmenéssel járnak. A beteg szédül és leheletének kellemetlen záptojásszaga van. Súlyo­sabb esetben a tünetek eszméletlenségben, érzéstelenségben, görcsökben és nehéz lélegzésben nyilvánulak. Néha a hatás olyan rohamosan lép fel, hogy a munkások hirtelen összeesnek, mintha villám sújtotta volna őket. Az ilyen betegek lélegzését alig lehet észrevenni, egészen mozdulatlanul feküsznek és néhány perc alatt áldozatául esnek a mérgezésnek.

           Az eiső segítségnél az a legfontosabb, hogy a szerencsétlenül járt embert kihozzuk a mérgező légkörből és friss levegőre vigyük. Aki leszáll érte, hogy félhozza, kössön a szája és az orra elé meszes vagy ecetes vizbe mártott ruhát, szivacsot vagy lélegzőcsövet, a derekára kötelet és mind a két karjára zsineget, hogy veszély esetén jelet adhasson és azonnal fel lehessen őt húzni. Ezen egyszerű szabályok mellőzése végzetes szerencsétlenséggel járhat, mert a mentő is áldozatául eshetik a mérgezésnek. Mihelyt sikerült a mérgezett embert a csatornából, kútból vagy veremből a szabadba felhozni, fektessük hanyatt, locsoljuk meg hideg vízzel, tisztítsuk meg a száját és a torkát oly módon, ahogy vizbefultaknál szoktuk tenni és aztán a legnagyobb eréllyel fogjunk hozzá a mesterséges lélegzés kiviteléhez. Természetes, hogy már a veszély első pillanatában, tudniillik mihelyt az tudomásunkra jut, haladék­talanul orvost kell hivatni. Ha a beteg eszméletre tért és visszanyerte nyelési képességét, adjunk neki fekete kávét, teát. A nagyobb veszedelemnek némi megelőzése céljából serpenyőben izzó szenet kell a gödörbe lebocsájtani, még mielőtt a mentők oda leszállanak. Ily módon elérhetjük, hogy az ott lévő gázok kissé felmelegednek, ami légáramlást okoz, ez pedig kissé megtisztítja a levegőt.

           Rovarcsípések, így például méhek és darazsak csípésének helyét dör­zsöljük be szalmiákszesszel, esetleg kenjük be kis tiszta vajjal. Ha légycsípés után lüktető fájdalom keletkezik és a csipés helye piros, sőt kékesszinü lesz, siessünk az orvoshoz. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
        Látogatás: 632121 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés