Évszázados tanácsok

Szerző: WEBBeteg

A BLOG LEÍRÁSA

Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.

Látogatás: 678897 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Hasznos gyógynövények mint háziszerek

2013.12.17.


   "Az orvosi tudománynak a legutóbbi ötven évben való haladása egyenesen káprázatos. Megismertük ezidő alatt a legtöbb fertőző betegség okát és megtanultuk az ellenük való helyes és okszerű védekezés módjait. Mig azelőtt a járványos fertőző betegségek egyes országok népét valósággal megtizedelték, addig napjainkban erősebb fellépésüktől a műveltebb államokban már egyáltalán nem kell tartanunk.

   A haladás szemmel láthatóan kettős irányzatot követ. Az egyik arra tanít bennünket, hogy igyekezzünk megismerni a betegségek előidéző okait és ezeknek távoltartásával törekedjünk arra, hogy egészségünk csorbát ne zenvedjen. Röviden tehát: előzzük meg a betegségeket.

   A másik irány a már megszerzett betegséget óhajtja orvosi beavatkozással és gyógyszerek alkalmazásával megszüntetni, illetve meggyógyitani. A háziszerek használata a városban jóformán már kiment a divatból, holott közöttük elég szép számmal van olyan, amelyet a leggondosabb anya és feleség is bátran adhat családja tagjainak.

   A fontosabb növényi háziszerek közül figyelemreméltók a következők:

   Az ökörfarkkóró virága (Flores verbasci). Tüdőgümőkór és lélegzési nehézségek ellen ajánlják. Napos és homokos dombokon található; erdők írtásaiban bőven megterem. Júliusban és augusztusban száraz, napos időben kell szedni. A nedvességtől elromlik. Hogy teát főzhessünk belőle, kávéskanállal vegyünk egy csésze vizre. Reggel éhgyomorra isszák. Torokbaj esetén toroköblitő-teát készítenek belőle.

   Az orvosi pemetefű (Marubium vulgare). Virágos hajtásait ugyancsak tüdőgümőkór ellen használják, Utakon, kerítések mentén és legelőkön terem. Addig kell szedni, mig a szára gyenge. Leveleit már április végén kezdik szedni. Szellős padláson kell megszáritani. A belőle készült tea népies szer sárgaság ellen is. Rendszerint éhgyomorra isszák. Kávéskanálnyit kell venni egy csésze vizre.

   Az izlandi vagg tüdözuzmó (Cetraria islandica). Tüdővész és idült hörghurut esetén jó szolgálatot tesz. Az étvágyat is megjavítja. Magasabb helyeken lévő erdőkben terem moha és fű között és az évnek minden szakában lehet szedni. Árnyékos helyen kell megszáritani. Főzzünk belőle két és fél dekát félliter vizzel 30 percig. Ez az egész mennyiség egy napra elegendő. Egyszerre két-három evőkanálnyit kell belőle bevenni.

   A bodzafa vagy fekete bodza (Sambucus nigra). Az egész országban mindenütt található cserjésekben és bozótokban. A virágot használják, melyet május végén vagy június elején kell szedni, amikor még nem hullik. Szellős padláson gyorsan kell megszáritani. Két dekát vegyünk két deciliter vizre és készítsünk belőle forrázatot. Légcső- és hörghurut ellen jó izzasztószer. Bogyójából ízt készítenek. Vesegyulladásnál a vizkórságot csökkenti, vértolulás esetén azonban nem szabad használni. Csúzos baj esetén forrázott virágát nedves, meleg borogatásra használják.

   Kis ezerjófű vagy százforintos fű (Ergthraea centaurium). Lehet erdei s mezei. A nedves, de azért eléggé napos helyet szereti. Kaszálókon, réteken és erdőszéleken terem. Júliusban kell szedni, amikor még zöld. Ha sárgulni kezd, elveszti az értékét. Három dekát le kell forrázni három deciliter vizzel és ebből kétóránkint vegyen a beteg egy evőkanállal. Igen jó gyomorerősitő.

   Gyalogfenyőboróka (Juniperus communis). 2-3 méter magas cserje, mely hegyes vidékeken az erdőben bőven található. A bogyókat ősz táján, érésük idején kell szedni. A száraz bogyónak fekete a szine. Az éretlen zöld így vörös bogyónak semmi haszna sincs. A bogyóból 1-2 dekát forrázzuk le másfél deciliter vizzel és ebből adjunk a betegnek kétóránkint egy evőkanállal. A borókabogyónak vizelethajtó hatása van. A bogyókból fenyő-bogyóizt is készítenek. Ez is vizelethajtó. Adagja: 2-3 óránkint egy-egy kávéskanállal. Hólyaghurutnál is használják. A bogyókból pálinkát is készítenek, amely borovicska néven ismeretes. Gyomorfájás és hasgörcs ellen szokták használni.

   Kislevelü hárs (Tilia ulmifolia) és nagylevelü hárs (Tilia platyphyllos). Az előbbi az egész országban található erdőkben, sétatereken és kertekben, az utóbbi inkább nagy erdőkben tenyészik. A nagylevelü valamivel korábban virágzik, mint a kislevelü. Virágját kell szedni és árnyékos helyen megszárítani. Hatóanyaga illó olaj. Izzasztónak egy csésze teára 1-2 evőkanálnyit kell venni. Forrázat alakjában használandó és jó melegen fogyasztandó el. Használata főleg vidéken nagyon el van terjedve, hol úgynevezett vértisztitó teát készítenek belőle.

   Orvosi székfü, kis kamilla (Chamomilla vulgaris). Kellemes illata van. Májustól augusztusig virágzik. Utakon, kertekben és a mezőn mindenütt található. Száraz időben kell szedni, mikor a virágok már ki vannak fejlődve, aztán meg kell szárítani. Csak a virágát kell leszedni. A székfüvirágteát has-puffadás és gyomorgörcs ellen használják fájdalomcsillapítónak, de használják izzasztószernek is, nemkülönben külsőleg borogatásra, kivált kötőhártyagyulladásnál. Néhol a száraz virágot zacskóba teszik, a kályhán megmelegítik és csúzos fájdalomnál rakják a fájó helyre, ahol megenyhíti a fájdalmat. Megfázás esetén ilyen formában a test felmelegítésére is alkalmas.

   Kopasz porcika (Hermiaria glabra). Apró levele és zöldes sárga virága van. Júliustól augusztus végéig virágzik. Hólyaghurutnál hatásosnak bizonyult. Egy evőkanálnyit kell belőle leforrázni másfél deciliter vizzel.

   Erdei mályva vagy nagy papsajt (Malva silvestris). Mindenütt található mezőn és utak mentén. Leveleit és virágait használják, amelyeket júliusban kell szedni. A levelekből száj- és torokviznek való teát főznek éspedig másfélkanálnyi levélből és három deciliter vizből. Főzetével öblögetést szoktak végezni fehérfolyásnál. A néphit szerint jó hatása van gyomorgörcs esetén, amikor is reggel és este lefekvés előtt langyosan fél csészével isznak a belőle készült teából. Dicsérik gyomornyomásnál, étrendi hiba és a has puffadt volta esetén is.

   Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis). Levelét a nép tüdővész ellen való gyógyszernek használja. Erdős helyeken található.

   A zsálya (Salvia officinalis). Száj- és torokviznek használják olyanformán, hogy leveléből egy dekát leforráznak egy deciliter vizzel. Népies szokás, hogy forrázatával régi genyedő sebeket mosnak ki. A vérző foghust ugy gyógyítják vele, hogy zöld levelével bedörzsölik a foghust és utána kiöblítik a szájat langyos sósvizzel. Franciaországban a leveléből készült teát köhögés ellen adják. Ilyen célra félkávéskanálnyi száraz levelet leforráznak fél liter vizzel. Néhány perc múlva leszűrik és három kanál mézet adnak hozzá. Ebből jó melegen naponta néhány csészével isznak.

   Keskenylevelü utifü (Plantago lanceolata). Gyomorbaj, hörghurut és tüdővész ellen ajánlják. Leveleit cukorkakészitésnél is használják. Ez az úgynevezett utifűcukorka, amely enyhiti a köhögést.

   Orvosi méhfű (Melissa officinalis). Erdős helyeken fordul elő. Virágzáskor szedett leveleit használják izzasztó, izgató és szélhajtó orvosságnak. Ezen célra egy dekát kell leforrázni egy deciliter vizzel. Illatos teakeverékeknek gyakori része.

   A gyógynövények mindegyikét külön zacskóba és pedig lehetőleg tiszta papírzacskóba kell rakni és mindegyikre rá kell irni, hogy mi van benne. Ne feledjük, hogy nedves helyen könnyen megpenészednek és hasznavehe-tetlenné válnak."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)

Az egészséges ruházkodás - 2. rész

2013.12.12.

   "A ruházkodás anyagán kivül még annak formájáról is kell néhány szót szólani. Az első és főkövetelés, hogy a ruha sehol se legyen szük, mert egyrészt hiányzik alatta a védő levegőréteg, másrészt pedig, mert a ruha szorítása a vérkeringést is zavarja. Ezért célszerűtlenek a szük gallérok, célszerűtlenek az ujabban divatba jött gummihasövek vagy a bokaformáló gummiszalagok, amelyek a pillanatnyi hatáson kivül a testformákat éppen nem javitják, hanem ellenkezőleg, használatuk további következményeiben rontják.

   Sok vita tárgya volt az is, hogyan lehet a ruházatot a testen legcélszerűbben megerősíteni. Férfiaknál a dolog aránylag egyszerű: kétségtelen, hogy a nadrágtartó viselése egészségesebb, mintha a nadrágot erősen meghúzott szíjjal próbáljuk helyéntartani, mert a hasi szervek megszorítása egészségtelenebb, mint hogyha a nadrág súlyát egyszerűen a vállakra akasztjuk. A nadrágtartó legyen lehetőleg egész terjedelmében gummiszövetből, a nem ruganyos nadrágtartók akadályozzák a mozgást. Legcélszerűbb volna azonban az egy darabból készített mellénynadrág, amelyhez hasonló ruhadarabok, különösen munkához, külföldön mindjobban kezdenek elterjedni.

   Nőknél a kérdés az utóbbi időben veszített jelentőségében, mióta a szoknyák divatja elmulóban van és az egybeszabott, a vállakra felakasztott ruhák, alsóruhául pedig külön alsónadrág helyett az inggel kombinált ing-nadrág jön divatba. Legfeljebb a harisnya megerősítése okoz nehézségeket, mert a szoros gummiharisnyakötő a lábon akadályozza az alszár vérkeringését és különösen arra hajlamosaknál viszértágulások oka lehet. Gyermekeknél mindazonáltal - ha csak nem akarunk teljesen rátérni az egészségügyi szempontból leghelyesebb rövid harisnyára, zoknira, amit télen-nyáron lehet viselni - mégis inkább a gummiharisnyakötő a célszerűbb, mint a szük öv, amelyről lelógó gummiszalagok tartják a harisnyát. Gyermekeknél a viszértágulás veszedelme nem áll fenn. A harisnyakötőt azonban a térd fölött kell viselni. Felnőtteknél célszerűbb a széles, de nem gummiból készült hasöv, amelyről a harisnyát tartó szalagok lógnak. Felnőtteknél ugyanis a gummiharisnyakötő szorítása már kellemetlenebb lehet a viszér-tágulás előmozdítása szempontjából.

   A keztyü kétféle szolgálatot teljesít, védi a kezet a piszoktól és télen melegvédelmül szolgál. Az előbbi szerep teljesen fölösleges, a tisztaság követelményének inkább tesz eleget a szappan és a viz használata, úgyhogy nyáron a keztyüviselés mindenképpen célszerűtlen, legfeljebb olyanoknak ajánlható, akik piszkos munkával foglalkoznak, például a háziasszonynak célszerű mosogatás közben keztyüt és pedig gummikeztyüt viselni. Sohase felejtsük el, hogy a keztyü csak védelmül szolgálhat, de dísztárgyként ne viseljük és ne zárjuk el fölöslegesen a kéz bőrét a levegőtől.

   A cipő is kényes része az öltözködésnek. Higiénikus szempontból a cipő annyiból szükséges, hogy a láb még sem piszolódik be annyira, de viszont hátrányos azáltal, hogy a cipővel az utca piszkát bevisszük a lakásba. Nagyon célszerű és nagyon követésre méltó példa az, amit a keleti népek gyakorolnak, akik vastag bőrcipőiket az ajtóban levetik és harisnyában vagy házipapucsban mennek csak be a szobába. Általában kár, hogy a házicipők szokása annyira kijött nálunk a divatból.

   A cipő formája nagy befolyással van a láb és az egész szervezet egészségére. A szük cipő káros, mert hiányzik alóla a melegvédő levegőréteg, amelyre a lábnak nagyobb szüksége van, mint a test többi részének, mert a láb legtávolabb esik a szívtől és igy a vérkeringés a lábakban gyöngébb, a láb tehát könnyebben hül le. A szük cipő is lehet azonban a láb formájára illő, de sajnos, szük voltának hátrányait rendesen még megtoldja avval is, hogy célszerütlen formájú. Különösen nőknél volt a kis láb divatos jelszó és a láb kicsinyítését igyekeztek a minél szűkebb és minél hegyesebb cipővel elérni. A hegyes cipő eltorzította a lábat, úgyhogy akárhány igazán szép testű nő nem jelenhetett volna meg mezítláb a nyilvánosság előtt. Mióta a test kultusza fejlődőben van, mióta a nyári szandálviselés, valamint a strandfürdő napfényre hozza az addig szük cipőkbe rejtegetett lábakat, azóta a cipők formája is javult, kevesebb eltorzított, tyukszemes és bütykös lábat látunk, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. (A tyúkszem és minden más bőrkeményedés a lábon, kizárólag a célszerűtlen formájú cipő nyomásából ered.) Az egészséges, természetes formájú női láb épp ugy hozzátartozik a szép testhez, mint a szép arc, vagy kezek. A higiéné mellett tehát az esztétikai szempontok is az egészséges cipő viselését követelik.

   A cipő formája alkalmazkodjék a láb formájához. Különösen rosszak azok a cipőformák, amelyek a nagy lábujjat befelé szorítják: ezekben a járás sem lehet soha szép. Célszerűtlen a női cipők magas (franci sarka, amivel legfeljebb az aszfalton lehet tipegni, de komolyan járni, például a hegyek között, már nem lehet. A cipőkirakatok változása az utóbbi években egészségesebb divat felé mutat, a női cipőkön is szaporodnak a lapos, vagy legalább is a „gavallér" sarkok.

   A cipőgyártás mai fejlettsége mellett a kész cipők általában jobbak, mint a cipész által készítettek. A gyárak inkább a helyes bonctani modellek után dolgoznak és a kész cipő sohasem lehet olyan pontosan lábraillő, mint amilyen „paszent" cipőt egy jó cipész készíteni tud. A magas cipő és a félcipő vitájában az egészségtan általában a félcipő mellé áll, ha az nincs nagyon kivágva, úgyhogy összefűzve biztosan áll a lábon. A bokának nincsen szüksége mesterséges támasztékra, mint ahogy régebben gondolták és evvel az érvvel nem lehet a magas cipők viselését megindokolni. Ezeket csak a sár és viz ellen való védekezés, valamint a nagy hideg indokolhatja.

   A kalapviselés kérdése is sok vitára adott alkalmat. Bizonyos az, hogy a szorosan ülő kalap alatt meggyült nedves, meleg levegő nem lehet közömbös a hajzatra és sak valószínűsége van annak, hogy a férfikalapok hozzájárulnak a kopaszság keletkezéséhez. Annyi bizonyos, hogy a kalapra legalább is semmi szükség nincsen, használatáról, mint a legutóbbi évek divatja mutatja, könnyű leszokni és a hajadonfővel való járás bizonyára egészségesebb, mint a szorosan ülő, meleg, különösen keménykalapok viselése.

   A ruházkodáshoz kell számitanunk még az ágyat is, hiszen életünknek legalább egyharmadrészét töltjük benne. Az ágynak általában melegebbnek kell lennie, mint a ruházatnak, mert a testmeleg egy része az izommunkából keletkezik, a nyugvó test tehát kevesebb meleget termel. Ezért az ágyban a testet védeni kell lehűlés ellen. Mindez azonban nem indokolja meg a vastag tolldunyhák használatát; leghelyesebb a testet aluról lószőrmatraccal védeni és vattás, vagy még célszerűbben gyapjutakarókkal betakarni. Nem célszerű a túlságosan könnyű takaró sem, de egészségtelen a kelleténél melegebb takaró is; a takarót ugy válasszuk és ugy változtassuk az időjárás szerint, hogy kellemes melegben érezzük magunkat és ne izzadjunk meg. Aki hideg hálószobában, vagy ami nagyon egészséges, nyitott ablaknál szokott télen is aludni, jól teszi, ha az ágyba lefekvés előtt ágymelegitőt, vagy melegvizpalackot tesz, mert a test nagyon sok meleget veszit, mig a hideg ágyat felmelegíti, ez pedig a legtöbb embert zavarja az elalvásban.

   Célszerűtlen a sok párna, a félig ülőhelyzetben való alvás; egészséges ember jól teszi, ha minden párna nélkül vagy legfeljebb egy párnán alszik. Ha a test vízszintes helyzetben van, akkor van a szivnek legkevesebb munkája, tehát legtöbb alkalma a pihenésre.

   Az ágyat alaposan, hosszú ideig kell szellőztetni; nagyon egészséges az a jó falusi szokás, hogy a párnákat és a paplant kirakják a napra. A napsugár a legjobb dezinficiáló szer. A fehérneműt természetesen gyakran kell váltani és jól kimosni. A mosás és vasalás teljes fertőtlenitést jelent. A felsőruhát nemcsak kefélni, de porolni is kell, vagy ahol lehet, porszívóval távolítani el belőle a port. Ez utóbbi a legegyszerűbb, legbiztosabb és leghigiénikusabb."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)

Az egészséges ruházkodás

2013.12.06.

   "A ruházkodásnak ma tulajdonképen két célja van, az egyik esztétikai, a külső megjelenést akarja megfelelővé tenni, a másik cél pedig higiénikus, a test védelme a külső befolyások, különösen a melegveszteség ellen.

   Bennünket a két cél közül csak az utóbbi érdekel, az első csak annyiban, amennyiben hibás esztétikai szempontok következtében a ruházkodás, sajnos, még mindig nagyon gyakran kerül ellentétbe az egészségtan követelményeivel, bár ezen a téren az utóbbi évtizedekben jelentékeny haladást kell konstatálnunk. A ruházkodás általában könnyebb lett, lazább, eltűnt a halcsontos fűző, a keményített ingmell is veszít jelentőségéből, a magas gallér sem divat és szerencsésen átestünk a normál Jáger-ing korszakán is. Azért természetesen még mindig nem tesz eleget a ruházkodás teljesen az egészségügyi követelményeknek, amint azt a ruházkodás feladatának megmagyarázása közben látni fogjuk.

   A ruházkodás első feladata a test melegveszteségének csökkentése. Állati őseink szőrruhát viseltek és evvel szabályozták a test hőegyensúlyát. Az ember elvesztette a szőrruhát és részben állati, részben növényi szőrökből, fonalakból készített mesterséges szövetekkel védekezik a hideg ellen. A külső levegő legerősebben akkor hüt, ha mozog; ugyanolyan hőmérsékletű levegőben szeles időben sokkal jobban fázunk, mint csendes időben. A mozgó levegő ugyanis a testfelület párolgását erősen fokozza, az izzadság gyorsabban elpárolog, az ehhez szükséges meleget pedig a testből szerzi. Ha a mozgó levegő a test felületéről távozó vizpárákat magával ragadja, a páraképződés gyorsabb, a lehűlés erősebb.

   A levegő maga nagyon rossz melegvezető és a melegveszteség ellen védelmül legcélszerűbben a nyugvó levegőréteg szolgálhat, amilyen például kettős ablakok között, vagy pedig a hideg szélnek kitett házak kettős fala között tölti be melegvédő szerepét. A ruházat is elsősorban ezen az uton csökkenti a melegveszteséget, a ruha és a test között nyugvó légréteg keletkezik, de ilyen légréteg van magában a szövet likacsaiban is és ez a légréteg tulajdonképen az, ami a külső hideg ellen megvéd bennünket. Minél vastagabb ez a nyugvó légréteg, annál kisebb a melegveszteség, ezért melegebb a többrétegű ruha, ezért fázunk szük keztyüben (a szűk keztyü alatt nincs levegőréteg) és a prémek azért oly erős melegtartók, mert a szőrszálak között nagymennyiségű nyugvó levegő marad meg. Az állatok hidegben felborzolják szőrözetüket és evvel növelik a szőrök közötti levegő mennyiségét. Az ember hidegben több réteg ruhát vesz fel. A ruházat melegítő hatása tehát elsősorban az alatta nyugvó légrétegtől függ; ezért a lyukacsos szövetek is melegek lehetnek és még a fátyol is melegíti az arcot, mert mögötte szintén relatíve nyugvó levegőréteg marad.

   A ruházat azonban azálal is kiméli a test melegét, mert megakadályozza a test melegsugárzását a környezetbe. Legjobb melegvédelem volna a teljesen légmentes, például gummiszövet, ha viszont a levegőtől való teljes elzárkózásnak nagy hátrányai nem volnának. A bőrfelületről történő párolgás ugyanis nemcsak a melegszabályozás szempontjából szükséges, hanem az izzadságban egyúttal a testből mindenféle bomlástermékek is távoznak, amelyeknek visszatartása a test felületén egészségileg nagyon káros. Ha a test felületéről az izzadtság eltávozását teljesen meggátoljuk, például vizátnemeresztő lakkal festenők be az egész testet, az igy preparált ember nem maradhatna életben. Ezért pusztulnak el azok is, akiknél a testfelület nagy része, ha csak könnyű, égést is szenved, mert a sérült bőrfelületen megszűnik az izzadságmirigyek működése. Légáthatlan ruházkodás tehát nagyon káros, úgyhogy az eső ellen védelmül gummiköpenyeget valóban csak az okvetlenül szükséges időn át használjunk és általában célszerűbb a vízhatlan lodenszövetből készült esőköpeny.

   A ruházatnak tehát olyannak kell lenni, hogy kellő védelmet nyújtson a hideg ellen, de emellett ne akadályozza meg a bőr felületéről az izzadság elpárolgását és tegye lehetővé a gázcserét. A tágan, lyukacsosán szőtt szövetek és vásznak célszerűbbek, mint a finom fonalakból szorosan szőtt szövetek! A keményités is eltömi a lyukacsokat és ezért az egészségtan szempontjából csak örömmel lehet üdvözölni, hogy a keményített ingek mindinkább kimennek a divatból.

   Amilyen rossz melegvezető a levegő, olyan jó melegvezető a víz. Ezért van, hogy nedves ruhában sokkal jobban fázunk. Ehhez járul az is, hogy a nedves ruha a testhez tapad, tehát hiányzik a védő levegőréteg. Nagy melegben kellemesek a táglikacsu fehérnemüek, mert az izzadságot gyorsan áteresztik, nem nedvesednek át. Az egyes szövetfajok között azonban nagy különbség van. A pamutvászon szálai a nedvességtől teljesen összetapadnak és semmi levegő sem marad közöttük. A gyapjuszálak ellenben ruganyosak, nedvességtől sem tapadnak teljesen össze, mindig marad közöttük levegő. Ezért hidegben a gyapjú sokkal jobb melegvédelmet ad, annyival is inkább, mert a gyapjú maga is rosszabb melegvezető, mint a növényi rostok, tehát a len, kender, vagy a gyapot rostjai. Nyáron a vászon jobban hüt, éppen azért, mert jobb melegvezető és azonkívül jobban a testhez fekszik, mint a borzasabb gyapjuanyagok. A fehérneműnek tehát puhának kell lenni, amellett olyannak, hogy a nedvességet könnyen felszívja és ennélfogva az izzadság ne csapódjon le a bőrfelületen. Lyukacsos vászonból készült alsóruha nyáron is, erős izzadás mellett is, kellemes, mert alatta a bőr csaknem teljesen száraz marad, mig a sima, sürüszövésü vászon átnedvesedik és a testhez tapad.

   Használat közben a gyapot és az abból készült szövetek veszítenek melegtartó hatásukból, mert a gyapot szálai összeesnek és sokkal kevesebb levegőt tartanak meg maguk között, mint kezdetben. Ezért az uj vattás paplan vagy kivattázott ruha sokkal melegebb, mint a régi, amelyben a vatta már összeesett.

   Általában nagyon fontos, hogy a ruházat ne legyen túlságosan meleg és másrészt könnyen alkalmazkodjék a változó hőmérsékleti viszonyokhoz. Nem célszerű ugyanabban a ruhában tartózkodni télen kint a szabadban és a szobában. Ezért célszerűtlen télen melegítőül gyapjú alsóruhát, vastag Jaeger-ingeket hordani, mert azt a szobában sem lehet levetni. Célszerűbb ellenben az ujabban ismét divatba jött gyapjumellények viselése, mert ennek változtatásával könnyen alkalmazkodhatunk a külső vagy belső hőmérsékleti viszonyokhoz.

   A ruházatnak a szine is szerepet játszik egészségügyi szempontból. Tudjuk, hogy a sötét szövetek jobban melegítenek, mint a világos színűek; ezért volt szokásban, hogy a téli ruhák általában sötétebbek, mint a nyáriak. A sötét szövetek azonban nemcsak jobb melegtartók, hanem hátrányos tulajdonságuk is van, hogy t. i. a fénysugarakat visszatartják, már pedig a bőrre nagyon jó hatással vannak a napsugarak. A mindinkább divatba jött strandfürdőkben mindenki tapasztalhatta, milyen kellemes a bőrt a világosság és a napsugarak hatásának kitenni. Mivel azonban életünk nagy részét még sem a strandfürdőben, hanem ruhában felöltözve töltjük, célszerűbb világosabb szinü szöveteket választani, amelyek legalább bizonyos mértékig áteresztik a fénysugarakat."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar József egyet. m. tanár)

Az egészség és a sport - A testedzés munkaprogramja

2013.12.06.

   "Befejezésül álljon itt ez a rövid testedzési munkaprogramm, amely természetesen csak sémául szolgál és amelyet mindenki saját helyzetéhez és a körülményekhez képest alakithat, bővíthet és szűkíthet. Tény az, hogy testedzésre mindenkinek szüksége van, de fokozatosan áll ez a szabály a zárt levegőben dolgozókra és ülő foglalkozást űzőkre nézve.

   A gyakorlatokat reggel felkelés után, reggelizés előtt kell elvégezni. Egy negyed- vagy félórát mindenki kell, hogy áldozzon jó egészsége és testi kondíciója érdekében, még hogyha az egy órával korábban való felkelést jelent is.

   Kerüljünk minden megerőltetést és lassan, fokozatosan térjünk át a nehezebb és nagyobb fizikai munkát igénylő gyakorlatokra. Óvatosan emeljük az elvégzendő gyakorlatok számát.

   Ez a kis munkaprogram természetesen csak a reggeli gyakorlatokat öleli fel és nem érinti az egyéni passzióból űzött egyéb hasznos testgyakorlást és sportokat.

   Hétfő: Szabadgyakorlatok. Láb- és kargyakorlatok. Karlökés, emelés és lendítés előre, oldalt és fel. Lábhajlitás és nyújtás előre, oldalt és hátra. Terpeszállás.
    A gyakorlatokat lassan, nyugodtan, lehetőleg pontosan és szépen kell végrehajtani. Számolja első alkalommal, az egyes gyakorlatokat hányszor végezte el, még mielőtt a kellemetlen fáradtság vagy zsibbadtság érzése jelentkezett volna. Ha fáradtságot érez, hagyja abba a tornászást és sétáljon egy ideig határozott, katonás léptekkel. A tüdő nyugodtan, igen mélyen lélegezzen. Ha kifújta magát, folytathatja a tornázást.

   Tizenöt-huszperces tornázás után dörzsölje le magát, mosakodjék meg csípőig, vagy ha zuhany áll rendelkezésre, vegyen egy langyos, fokozatosan lehűlő zuhanyfürdőt és öltözzön fel utána jó melegen. Rövid pihenés után megreggelizhet.

   Kedd: Hosszú séta a szabadban. Hosszú, nyugodt lépésben haladni, mélyen ki- és belélegzeni. Rövid futólépésgyakorlatok. Igen alkalmas és célszerű a lejtős terepen való séta. Hegynek felfelé rövid távolságokon apró, szökelő lépésekkel haladni. Lejtőn lefelé hosszú, nyugodt lépés.

   Szerda: Sulyzógyókorlatok. Olyan könnyű súlyzóval kezdje mindenki a gyakorlatokat, amelyet egész könnyedén képes felemelni, előre és oldalt kilökni. Gyermekek kis fasulyozókat használjanak. Először a gyakorlatok számát kell hétről-hétre fokozatosan emelni, ha már az egyes gyakorlatokat harmincszor, negyvenszer nagyobb megerőltetés nélkül tudjuk elvégezni, vegyünk valamivel nehezebb súlyzókat és kezdjük elölről a gyakorlatok számának lassú fokozását. A harmonikus és szimmetrikus testfejlesztés érdekében mindig két súlyzóval (jobb- és balkézben) dolgozzunk.

   Súlyzókat mellhez emelni előre, oldalt fel- és lefelé lökni. Súlyzókat lendíteni. Előrehaladottabb tornász a sulyzógyakorlatokat célszerűen kombinálhatja láb- és törzshajlitási gyakorlatokkal.
    Tornászás után ledörzsölés, mosdás, vagy zuhany.

   Csütörtök: Séta a szabadban, mint kedden. Könnyű szabadgyakorlatok, karlökés és lendítés futólépéssel kombinálva.

   Péntek: Szertorna: gyürühinta, trapéz, nyújtó vagy korláton. Könnyű egyszerű, húzódzkodó, lendülő és átforduló gyakorlatok a legcélszerűbbek. Kezdetben 15-20 perc, 1-2 perces sétával kitöltött pihenőkkel elegendő.
    Torna után ledörzsölés, mosdás, vagy zuhany.

   Szombat: Térd- és csipőgyakorlatok. Térdemelés váltogatva jobb- és ballábbal. Előre-, oldalt- és hátrarugás, körzés. Guggolás (lassan!) és vissza állásba. Törzshajlitás előre és hátra. Törzsforditás jobbra és balra. Terpeszállásból törzshajlitás jobbra, balra, előre és hátra (lassan!). Törzsforditás jobbra és balra. Guggolás és fekvő támasz, karhajlitás (lassan!) föl, le.
    Ledörzsölés, zuhany.

   Vasárnap: Gyalog-, kerékpár-, vagy csónakkirándulás. Alkalmas helyen és időben lég-, nap- és strandfürdő."

(Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

Az egészség és a sport - Téli és nyári sportok

2013.11.25.

   "Az atlétika, a szabadtéri sportok legősibb és eszközeiben legegyszerűbb formája. Három nagy alcsoportba oszlik, a futó, suly és ugró gyakorlatokra. A futás különböző nemei:

   1. A rövid távfutás (200 méterig) rendkívüli gyors mozgást, hatalmas pillanatnyi erőkifejtést igényel.

   2. A középtávú és hosszutávu futás szívós, ellenálló szervezet, hibátlan tüdő- és szívműködés esetén gyakorolható. Túlhajtott formája a 42 kilométeres marathoni futás, amely még a legedzettebb atléta szervezetét is teljesen kimeríti.

   A sulygyakorlatok a diszkosz-, gerely-, suly- és kalapácshajitás a kar, váll, de különösképpen a derék izomzatát veszik igénybe. Férfiaknak ajánlható sportnem, fiatalabb fiuk azonban csak megfelelő, a szabályosnál könnyebb szerekkel gyakorolják.

   Az ügyességi számok a magas-, távol-, hármas- és rudugrás. A magas-, távol- és hármasugrás bizonyos korig minden egészséges ember számára megfelelő gyakorlat. A rúdugrást főleg a sportszerűen dolgozó atléták űzhetik.

   Birkózás: hogy előnyösen hasson a szervezetre, annak egyik legfőbb feltétele az, hogy lehetőleg egyenlő testsulyu és erejű ellenfelek dolgozzanak együtt. Túlsá­gosan nagy suly- és erőkülönbség esetén könnyen izomszakadások és egyéb kellemetlen balesetek történhetnek.

   A boxolás, vagy amint az angolok nevezik, - az önvédelem nemes művészete -  főleg az ifjúság számára alkalmas testedző és jellemképző sport. Itt még fokozottabb mértékben áll az, amit a birkózásnál a suly- és erődiffe­renciáról megjegyeztünk.

   Box- és buzogánygyakorlatok a tornagyakorlatok közül a legtetszetősebbek. Különösen csapatban való gyakorlásra alkalmasak. Ügyességfej­lesztő hatásukon kivül a csuklók, az alkar- és a vállizmokat erősitik.

   A búvárúszás, vagy viz alatt való úszás jó tüdő- és szivmüködést fel­tételez. Óvatosan gyakorlandó, mert túlzás esetén tüdőtágulást okoz.

   A diszkoszdobás már a görögök által is gyakorolt és kedvelt testgya­korlat volt. Általában a felsőtestet, a derék- és hasizmokat erősiti.

   Az evezés sportja erőteljes fizikumot kiván. Egyébként a legegészségesebb sportágak egyike. A kar-, váll-, has-, derék- és lábizmokat fejleszti, valamint a sziv- és tüdőműködésre hat előnyösen.

   A futball, a legnagyobb népszerűségnek örvendő sport, par excellence az ifjúság sportja. Kellő korlátok közé szorítva, gyakorlása hasznos és egészséges.

   A gátfutás futással kombinált ügyességi gyakorlat, amelyben az atlétá­nak az útjába eső gátakat futás közben át kell ugrani.

   A gyógytorna voltaképpen a rendellenesen fejlődött csontrendszerüek sportja, amely orvosi felügyelet és irányítás mellett, célszerű testgyakorla­tokkal óhajtja megjavítani a szervezet rendellenes torzulásait, vagy gyen­geségét.

   A kerékpársport a lábizmokat fejleszti különösen. A tulalacsony kor­mányrúd alkalmazása káros az egészségre, mert az erősen görnyedt testtar­tás megakadályozza a tüdő szabad működését, Hosszabb kirándulások igen jó hatást gyakorolnak az egészségre, fokozzák az étvágyat és biztosítják az egészséges, jó álmot.

   A korcsolyázás a legszebb télisport. Könnyű és mégis meleg ruházat biztosan megóv a meghűléstől.

   A ródlizás különösen az ifjúság kedvenc téli szórakozása. A.megfelelő öltözködésre itt is nagyon kell ügyelni.

   A sisport az erős, fejlett szervezetüek télisportja. A legegészségesebb téli testgyakorlat, amely a lábakat, karokat és a tüdőt egyaránt erősiti.

   A szertorna eszközei a ló, nyujtókorlát és gyürühinta. Főleg a téli szezonban, vagy esős, rossz idő esetén pótolja a szabadtéri mozgást és sportokat.

   A szkippelés a legegészségesebb testgyakorlatok egyike, amelyet minden sportember haszonnal gyakorolhat. Lényegében nem más, mint ritmikus, könnyed, huzamosabb ideig gyakorlandó lábujjhegyen való ugrálás Fookozza a tüdő és sziv működését és erősiti a lábizmokat. Kötélen való ugratással hasznosan kombinálják.

   A szobatorna rendszerek különböző fajainak ma már egész irodalma van, amelyet itt ismertetni lehetetlen. A legelterjedtebb a Müller-íéle rendszer.

   A tennisz könnyebb, a hölgyek által is előnyösen űzhető labdasport.

   A turisztika kétségtelenül a testedzésnek a leghasznosabb és legnemesebb, sőt mondhatnunk a legtermészetesebb módja. Minden szervezet, kor és hajlam megtalálhatja benne a saját ízlésének megfelelő élvezetet. A szabadban tett üditő sétától, az Alpesek sziklaormainak és jéggel borított hegy-csúcsainak megmászásáig páratlan változatosságot nyújt ez a sportág.

   Az úszás nyáron a legkellemesebb, azonkívül a leghasznosabb sport. A test minden izmát és a tüdőt egyaránt harmonikusan fejleszti.

   A vízipóló nagy ügyességet, kitartást és hatalmas erőfeszítést kivánó vizilabdajáték, kizárólag erősszervezetü ifjak, vagy férfiak gyakorolhatják."

(Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

 

Az egészség és a sport - A gyermekek sportoltatása, a nők sportolása

2013.11.18.

   "A gyermek testének edzését, ellenálló erejének növelését már a legzsengébb korban meg kell kezdeni. Az a csecsemő, akit a legkisebb szellőtől is óvnak, féltékenyen pólyáznak, tulmelegen öltöztetnek - sokkal érzékenyebb lesz és sokkal könnyebben betegszik meg, mint az, akinek testét és szervezetét észszerű, edző módszerekkel ellenállóképessé tették.

   Hideg vizzel való ledörzsölések, a gyenge végtagok óvatos, de mind határozottabbá váló mozdulatokkal való mozgatása, tornáztatása, a tüdő működésének fokozása, a mesterséges lélegzésnél alkalmazott fogásokkal; bámulatosan kedvező hatást jelentenek a gyermeki szervezet fejlődése és ellenállóképessége szempontjából.

   Az egészséges gyermek úgyszólván már a születését követő első hetek után alkalmas arra, hogy testét edzük. Amint pedig elérte a négy-öt éves kort, akkor már rá kell nevelni a sport szeretetére és a rendszeres testedzésre.

   Az apró és a serdülő emberkék sportja - a játék. Ezért még ha lassan-lassan valamely komolyabb sportban is kiképezzük, vagy kiképeztetjük a gyermeket, akkor a legjobb azt is mulatságos, érdekes, játékos formában végrehajtani ugy, hogy a gyermek számára a testedzés ne kellemetlen és fárasztó feladat, hanem szivesen végzett, játékos foglalkozás legyen.

   Tiszta levegő, egészséges táplálék, célszerű ruházat és elegendő testmozgás, játék vagy sport biztositja és segiti elő leghatásosabban a fejlődésben levő gyermek csontrendszerének, szerveinek és izmainak megerősödését.

   Nyáron a fürdés, a szabadban való ugrándozás, futkározás és könnyű labdajátékok a legmegfelelőbbek a gyenge gyermeki szervezetre. Otthon a lakásban könnyű szertorna, hinta, gyürühinta és trapéz, valamint érdekesen összeállított svéd tornagyakorlatok esetleg könnyű fasulyozókkal kombinálva, a leghasznosabbak.

   Serdülő korban fiuk és leányok egyaránt a vivást, különösen a harmonikus testmozgást előnyösen fejlesztő tőrvivást tanulják. Az aszimetrikus testfejlődés elkerülendő jobb- és balkézzel egyaránt gyakoroljanak. A szabadtéri sportok közül a tenisz, a rövid távú futások, magas- és távougrás, ahol pedig a körülmények és az anyagi helyzet megengedi a lovaglás is programukba vehető.

   A kamaszkodó fiukat, minden szülői tilalom ellenére is elkapja a futball-láz. A baj nem tul veszedelmes, mert ez az érdekes és a serdülő fiuk fantáziáját izgató, lelki világába rendkívül beleillő, harcias labdajáték határozottan igen jó hatást gyakorol az egészséges ifjú szervezetére. Csupán túlzástól óvjuk a fiatalságot és ha szükséges, még a legszigorúbb eszközök alkalmazásával is vissza kell tartani, az ilyen tekintetben helyes mértéket nem ismerő heves vérű fiukat.

   Télen a ródlizás, a si és korcsolyasport hódit a fiatalság körében. Mind e sportágak igen hasznosak és egészségesek, azonban csupán kellő felügyelet mellett szabad megengedni üzésüket, mivel a fölösleges és oktalan bravuroskodás könnyen kéz- vagy kartöréseket eredményezhet.

   A vizisportok általában, de különösen az úszás az, amely a legkitűnőbb testedzési módszer. Ezért annak általános elterjedését és mindenki által való gyakorlásának fontosságát, nem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Nincs az úszáson kivül még egy olyan sport, amely annyira egyöntetűen és harmonikusan erősitené az összes izmokat és fejlesztené a tüdőt.

   Mielőtt e fejezetet lezárnók, még egyszer nyomatékosan felhívjuk az illetékes pedagógusok és szülők figyelmét arra, hogy sportoltassák a gyermekeket, de óvakodjanak az esztelen, a túlzott erőltetéstől, mert különösen az ifjú szervezet hajlamos a sportbetegségekre, amilyenek a szivtágulás, tüdőtágulás stb.

A nők sportolása

   Az egész világot átható és megmozgató sportmozgalomban talán a női testedzés az a terrénum, ahol a sportnak inkább ártalmas kinövéseit, mint jótékony hajtásait lelhetjük fel. E rendkívül elszomorító ténynek a magya-rázata igen egyszerű, - a nők körében a sportkérdés - divatkérdéssé alakult át. Miután pedig tudvalevő dolog, hogy a divat a legtöbb esetben nem az észszerű, hanem a feltűnő formákat keresi, igy természetesen a sportban sem tagadta meg alaptermészetét, hanem ahelyett, hogy a női szervezetnek és szellemnek megfelelő esztétikus formát keresett és talált volna, inkább megalkotta a férfisportok karrikaturájaként a mai nőisportot.

   A hölgyek ma boxolnak, birkóznak, gátat ugranak, súlyt dobnak, hokkit játszanak, sőt külföldön már női futball- és rugby-csapatok is alakulnak és mérkőznek egymás ellen. Mindezek a sportok célszerűtlenek, nem illenek a nő fizikumához, a természet által más feladatokra hivatott szervezetéhez. Nem esztétikusak.

   A férfi sportolásának célja az egészség megőrzése, az erő és kitartás fokozása. A nőisport céljául az egészség, a kedély és a szépség tűzhető ki. Az antik korszakban mintha megértőbb lett volna e tekintetben az emberiség. Nem rendeztek boxoló- és birkózóversenyeket a nők részére, hanem az nyerte el a pálmát, aki a leghibátlanabb testalkatú volt és akinek a mozdulataiban a legtöbb volt a ritmus.

   A férfiak sportversenyeinek mintájára rendezett női küzdelmek helyett helyesebb volna, ha tornagyakorlatok, könnyű szabadtéri játékok, ritmikus tánc, úszás és egyéb, a női szervezetnek megfelelő és kivitelében esztétikusabb sportot űznék a hölgyek."

(Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

Az egészség és a sport - A sportolás aranyszabálya

2013.11.12.

   "A sportolás aranyszabálya rövid és rendkívül egyszerű, így hangzik: „A sportolás célja a test megerősítése, nem pedig a test megerőltetése." Aki ezt a szabályt sportolás közben szem előtt tartja, mindig csak a testedzés előnyeit fogja élvezni és soha sem szenvedi meg a túlzásba vitt
erőfeszítések hátrányos voltát.

   Itt ezen a ponton kell elválasztani a sportolás háromféle módját és pedig a passzióból, egészségi szempontból, végül pedig a sportszerűen űzött sportolást.

   A passzionátus sportember a sport, vagy pedig valamely sportág iránt érzett előszeretet folytán sportol, vagy üzi kedvenc sportját. Sportolása öncélú - magáért a sportban talált élvezetért történik.

   Az egészségi szempontból sportoló kezében a sport, vagy valamely sportág, eszköz a cél elérésére, amelyet kellő megfontolás alapján választ ki és használ fel az ember legnagyobb kincse, az egészség megőrzésére, erejének növelésére és kitartásának fokozására.

   A sportszerű sportolás célja a rekord. Rendesen túlfokozott erőfeszitést igénylő és ezért igen gyakran káros hatású a szervezetre. Sziv-, tüdőtágulás, viszér és még egy csomó más szervi elváltozást okozhat a rendszeresen túlzásba vitt erőfeszítés.

Milyen sportokat űzzünk?

   Aki azelőtt a feladat előtt áll, hogy szervezetének, egyéniségének, anyagi-és társadalmi viszonyainak legjobban megfejelő sportágat válasszon, sose hagyja magát az ideig-óráig felszínen levő u. n. divatos sportoktól elkábittani. Napjainkban igen gyakran tanúi lehetünk annak, amikor ifjú hölgyek és urak kedvenc sportjaikról beszélgetve a ping-pongot és a táncot emlitik első helyen és ezekhez esetleg harmadik társul a mah-yong járul.

   Pedig rendes körülmények között sem a ping-pong nem számitható a sportok, legalább is a u. n. hasznos sportok közé. Ha csak egy pillantást vetünk egy zsúfolt, nem mindig kifogástalan levegőjű táncterembe, ahol a párok egymás hegyén-hátán keringenek, vagy végignézünk egy szuterén-helyiségben lezajló ping-pong versenyt, akkor hamarosan megállapíthatjuk, egyik sem ártalmasabb, sem hasznosabb sport, mint a mult századvégi, füstös kávéházakban vivott végnélküli billiárdjátszmák, amit pedig annak idején szintén sportolásnak tekintettek.

   Az ilyen úgynevezett sportszerűen űzött társasjátékok és szórakozások veszedelmes volta abban ütközik ki, hogy elvonják a fiatalságot a szivet-lelket üditő és a testet megedző igazi sportoktól.

   Azt, hogy milyen sportot űzzünk, elsősorban és nagy vonalakban az évszak határozza meg. Tavasszal a turisztika, atlétika és egyéb szabadtéri sportok; nyáron a vizisportok, úszás, evezés, ősszel újból a turisztika és atlétika, télen pedig a tornászat, vivás és a téli sportok aktuálisak.

   Többféle sportág gyakorlása ugyan rendesen megfosztja az embert attól, hogy egy-egy speciális gyakorlatban rendkívüli eredményeket érhessen el, de ezzel ellentétben helyesebb irányt szab a test összes izmai és egész teljesítőképessége egyenletesebb fejlődésének. Igen ritka ugyanis az a sportág, amely a test valamennyi izmát egyenlő erősen foglalkoztatja és fejleszti, gyakoribb az az eset, hogy egy-egy izomcsoportot a többiek rovására aránytalanul tulfejleszt.

   Hogy ez mennyire igy van, arra nézve elegendő, ha felemlitjük a birkózók aránytalanul fejlett nyakizmait és felsőtestét, a futók tulizmosodott lábait és aránylagosan gyenge hasizmait, a jobbkezes vivók asszimetrikusan fejlett jobbkarját és lábát stb."

(Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

Az egészség és a sport - 1. rész

2013.11.04.

   "Az emberiség, a nemzet, a család és az egyén újra ráeszmélt annak a régi közmondásnak az igazságára, amely azt tanitja: „Ép testben ép lélek." Az élet örökös körforgása, a kultúrák váltakozásának és fejlődésének ritmusa ismét elvezetett bennünket oda, hogy a testi erőnek és edzettségnek manapság éppen olyan értéke kezd lenni, mint volt a görögöknél, Ilellas fénykorában, amikor az antik világ legnagyobb bölcsei, élükön Sokrates, Aristoteles és Pythagoras-szal a testi erőt egyenrangúnak tekintették a szellemi erővel és képességekkel.

   Ez a régi igazság újra érvényt szerzett magának a társadalomban és ennek az a tény ad különös jelentőséget, hogy az emberi tudás rohamos gyarapodása, a szellemi foglalkozások és az általános képzettség nívójának jelentős emelkedése, a modern élet tempója hatalmas feladatokat ró az agyra és az ember idegéletére olyan terhelést jelent, amelynek csak fokozott ellenállóképességgel biró szervezet felelhet meg.

  Ideig-óráig sikerülhet a testi kondició rovására fokozni az egyén szellemi teljesítőképességét, bár bizonyos, hogy utóbb az is megbosszulja magát, de az kétségtelen, hogy a faj, az emberiség fejlődésére rendkívül káros hatással lenne és az elsatnyulás felé vezetne, hogyha a testi erő megőrzését és fokozását teljesen elhanyagolva, csupán a szellem képzésére fektetnének súlyt.

   Tagadhatatlan, hogy léteztek satnyatestü és óriási elméjű emberek, de ezek csak olyan kivételek voltak, amelyek a szabályt megerősítik. Az ilyen nyomorék zsenik tragédiája azután utódaikban (ha voltak utódaik) ütközött ki teljes borzalmasságában, amikor is a lángész, imbecillis, vagy démonikus romlottságu ivadékot nemzett.

   Az emberiség testi erejének, küzdőképességének megőrzése, tökéletesítése és fejlesztése körül felmerülő problémákat ugy értjük teljes nagyságukban, hogyha elgondoljuk, hogy állandó, fokozott szellemi teljesítményekre csak fokozott fizikai ellenálló képességekkel rendelkező szervezet alkalmas. A tudományok rohamos fejlődésének és az ismeretek általános elterjedésének az a következménye, hogy ma a negyedik elemista többet tanul és többet tud, mint amennyi ismerettel két emberöltővel ezelőtt a meglett férfiak rendelkeztek. A szellemi képességek megterhelése és igénybevétele tehát aránytalanul nagyobb és amint az előjelek mutatják, a jövőben még csak fokozódni fog.

   A társadalom és elsősorban a pedagógusok kötelessége megértetni a családdal és az egyénnel a testi épség megőrzésének és fokozásának szükségét. Az egészség és erő fejlesztésének és edzésének egyetlen célravezető módja a józan életrend szabályainak figyelembevétele mellett a testedzés, vagy amint modernebb szóval jelzik - a sportolás.

   A «struggle for life» törvénye az emberi társadalmakon belül is megtartja érvényességét és csak az a faj, nemzet vagy család érvényesül és biztosítja fennmaradását, amely szívós, bátor, munkabíró, minden bajjal megküzdő, ellenálló szervezettel biró egyedekből áll.

   A sportolás szükséges voltának elismerése alig néhány évtizede nyert polgárjogot. A mai generáció idősebb tagjai előtt még élénken él annak az időnek az emléke, amikor még az itt-ott szórványosan feltűnő sportolókat, társadalmi szempontból körülbelül a futóbolondokkal helyezték egy fokra, éppen azért, mert a sportolás bizonyos tekintetben uj dolog és különösen mert az ifjúság körében kapott lábra.

   Önmérséklet és kellő szakszerű felügyelet nélkül túlzásba vitt sportszenvedély már kellemetlenségeket, sőt olykor komoly bajt is okozott, rövid vezérfonalat akarunk tehát adni, amelynek segítségével a tulerőltetést és annak következményeit el lehet kerülni.

Ki sportoljon?

   Mindenki sportoljon, aki egészséges szervezetű. A sport minden faja erősiti a tüdőt, fokozza a szívműködést, elősegíti a vérkerinést. A hasizmok működése élénkíti az epeképződést, gyorsítja az emésztést és ezzel megjavítja az étvágyat. A bélmüködés szabályossága az anyagcsere zavartalansága folytán altesti bántalmak, amilyenek az emésztési zavarok, görcsök, aranyér stb. nem léphetnek fel.

   A sportolás azáltal, hogy a testi erőt fokozottabb mértékben igénybe veszi, rendkívül kedvezően befolyásolja a sportolók alvását és szabályos mederbe tereli az esetleges tunyaság mellett fellépő és kifejlődő szexualitást.

   Aki tehát egészséges szervezetű, nemre és korra való tekintet nélkül, saját érdekében cselekszik, ha hozzáillő, hajlamainak és erőviszonyainak megfelelő sportot üz.

   Akinek a szervezete nincs rendben, az is sportoljon, ha csak nem tartozik az alant külön felsorolt kategóriába, vagy orvosi tanács nem tiltja el a sportolástól. Az ilyen szervezetüeknek azonban olyan sportágak gyakorlására kell magukat rászánni, amely sportok a szervezetük hibáinak kiküszöbölésére előnyösen hatnak, vagy legalább is azt nem fokozzák, illetőleg nem ártalmasak.

   Csontgörbülés, elfajulás, pup, láb- vagy hasonló természetű rendellenességben szenvedők a testegyenészeti torna (orthopédia) kivételével minden más testedzésre alkalmatlanok. Az idejekorán, különösen a zsenge gyermekkorban alkalmazott gyógytorna azonban valóságos csodákat művelhet és az alapbajt annyira kiküszöbölheti vagy meggyógyíthatja, hogy fokozatosan egyéb könnyebb sportágak üzésére is áttérhetnek.

   Sérvben szenvedők, amennyiben nem hajlandók magukat operációnak alávetni és a radikális gyógyulást keresni, kerüljék a pillanatnyilag nagy erőfeszítést, vagy hirtelen mozgásokat igénylő sportokat (szertorna, sulydobás, ugrások, futball stb.) és elégedjenek meg könnyű szabadgyakorlatokkal, turisztikával stb.

   Vérszegény, sápkóros, epileptikus, tüdőbajos, szívbajos egyének elsősorban a betegségük kigyógyitásával törődjenek. A megerőltető sportolás ezeknek árt, nem használ. Ha a baj kigyógyitása sikerült, akkor szigorú orvosi vizsgálat után fokozatosan megkezdhetik a betegség folytán rendkívül legyengült test megerősítését sportolással. A kezdetnél és a továbbiak folyamán is azonban nagy óvatossággal kell eljárni - ugy, mintha apró gyermekek tornáztatásáról lenne szó...."

(Az egészség enciklopédiája – Rónay Viktor iró)

A fizikai gyógyitás tényezői - 15. rész

2013.10.30.

   " ...A legáltalánosabb borogatási forma azonban az egyszerű vizesborogatás. A legkülönbözőbb célból alkalmaztatik, akár mint hőelvonó, mint fájdalomcsillapító, mint megnyugtató, mint izzadmányfelszivató tényező, fontos, hogy lehetőleg kissé bezsírozott bőrre alkalmaztassák, miután állandóan vagy a bőrön hagyatik, vagy gyakran megismételtetik s a viznek tartós behatása folytán igen könnyen a felhám kipállása, macerációja s végeredményben bőrgyulladások lehetnek alkalmazásának következményei. Lényeges továbbá, hogy ha csak nem gyulladásos területekre, helyi fertőzések elhárítása céljából alkalmazzuk, vízhatlan  szövetboritást föléje ne alkalmazzunk, mert ezáltal a bőrnek fölpállását erőteljesen előmozdítjuk. Másrészről azonban igen fontos, hogy a nedves ruha fölé jó vastag flanell-vagy gyapjutakarót helyezzünk. Fontos ez azért, mert különben a víz elpárolgása gyors lehűlést és esetleg kellemetlen hülési ártalmat okozhat. Borogatásainkat a törzsre, a mellkasra, végtagokra, vagy körkörösen alkalmazzuk, vagy pedig bizonyos specifikus eljárás szerint a beborítandó testrész idomainak legmegfelelőbb módon.

   Gyógyintézetekben félméter széles és 2-3 méter hosszú vászonpólyák és ennél szélesebb ugyanilyen hosszú flanell vagy gyapjupólyák állnak a borogatások céljából rendelkezésre. Háztartásokban a lepedő legalkalmasabb, melyeket különböző formációkban nekünk legalkalmasabb módon használunk fel.

   A leggyakoribb borogatási forma a has és törzs körkörös borítása, különösképpen pedig a mellkasra alkalmazott keresztkötés. A szokásos háztartási lepedőt három-négyszeresen mintegy 40 centiméter szélességben összehajtjuk s az igy nyert vászonsávot két végénél fogva kifeszítjük s a vászon hoszuságának felezési pontjáig mindkét végétől kezdve, mint a pólyát szoktuk, felcsavarjuk. Az igy kapott kettős hólyagszerü göngyöleget a szobahőmérsékleti vagy testhőmérsékleti, mintegy 22-25 fokos vizbe helyezzük. Azután egy másik kettős tekercselésü lepedőpólyát azonos módon, de kissé szélesebbre készítünk. Ezután a vizbe helyezett pólyát, illetve lepedőt jól összefogva, a vízből kivesszük, kicsavarjuk s a felültetett és kissé tiszta zsiradékkal bezsírozott mellkasu betegnek hátára olyképpen helyezzük, hogy a két tekercs a gerincoszlop két oldalán a hónaljárkok magasságában foglal helyet. Ezután a két tekercset külön-külön a törzsön kigombolyítva, a melleken keresztül az ellenoldali vállon átvetjük s a hátra visszavezetve őket, egymás felé simítva, a lepedőpólyának a gerincozlop felett találkozó mindhárom részét egyetlen egy biztonsági tűvel áttűzzük. A megfelelően előkészített száraz lepedővel hasonló müveletet végezve, annak szélesebb széleit a nedves lepedőpólya szélei alá tűrve, a nedves pólyának a szabad levegővel való közvetlen érintkezését megakadályozzuk és ideális, teljesen szilárdan tartó keresztkötést nyerünk.

   A fütőeszközök. Legelterjedtebbek a különböző típusú zacskók, víz- és jégtartókon kívül a fémcsőszerkezetü, igen vékony, kicsiny átmérőjű hűtő-készülékek, melyek alkalmas módon hajlékonnyá téve, a test idomaihoz hozzáigazodnak. Alkalmazásuknál valamely magasan elhelyezett több literes edény tartalmát a csöveken keresztül áramoltatjuk.

   Melegitőeszközök. Melegitőeszközökül ugyaneme csőszerkezetek felhasználhatók és célszerűbbek a különböző bizonytalan hőfokra felmelegitett tárgyaknál, eszközöknél, mert veszélytelenek.

   Villanykészülékek ugyancsak veszedelmesek lehetnek, mert a hőmérséklet adagolását teljes biztonsággal egy készüléken sem tudjuk teljesen megoldani.

   Teljes fürdő. Teljes fürdőket általában magasabb hőmérsékleten és pedig 29 fok körül az idegrendszer megcsillapitására alkalmazunk. Alkalmazzuk őket hosszabb időtartamra, fél, sőt egy órányi időre is.

   Sósfürdő. Teljes fürdőket gyógyanyagokkal, oldható sókkal és aromatikus olajokkal vegyítve is szokás alkalmazni.

   Kénes, jódos, vasas fürdő. A kén, a jód, a vas természetes gyógyfürdőnek gyógyhatását intézeti, vagy otthoni teljes fürdő készítésénél a gyógyfürdők vizéből előállított gyógysók felhasználásával alkalmazzuk.

   Aromatíkus fürdők. Általános használatnak örvendenek különösen neuraszténiás egyének számára az aromás olajokkal, legfőképpen fenyőolajjal és illattal kombinált teljes fürdők.

   E fürdők hatása a bőrerek és idegek ingerét a viz, hő- és mechanikus-hatásával párosítva fokozza, mély belégzésekre ingerel, tehát az oxigénfelvételt emeli, a szivmüködést egyenletesebbé, erőteljesebbé teszi, legfőképpen pedig a kedélyre erőteljes szuggesztív hatást gyakorol.

   A szénsavas fürdő. A szénsavas fürdők lényeges tulajdonsága, hogy a bőrereknek kitágitása folytán meleg érzést kelt, miért is melegelvonás céljából is aránylag hidegebb fürdők szénsavval telitetten, az egyszerű hidegviz-fürdőknél könnyebben elviselhető módon alkalmazhatók. A szénsavnak magának semmi kémiai hatást nem tulajdonítunk, de a vizből kiváló apró szénsavhólyagok mechanikai hatását szerfelett nagyra értékeljük.

   Vízágyak. Súlyos, nagykiterjedésű égési sebek, bénulásokkal kapcsolatos felfekvések, rendkívül legyöngült, sorvadtizomzatu betegek mozgásképtelensége kapcsán, vagy fájdalmainak enyhítésére a magukkal tehetetlen egyéneket tartósan, ágyukkal együtt vízmedencébe szokás helyezni. Ma már minden modern kórház vizágyakkal is felszereli magát, de az általános külső gyakorlatban vizágyak alkalmazása alig lehetséges.

   Rádiumfürdő. Emanációs rádiumkamrák és emanációkat tartalmazó fürdők és ivókúrák egyaránt alkalmaztatnak. A rádium-emanációnak általános életserkentő hatása nem vitatható. Különösen reumatikus panaszok elhárítására és anyagcsere-zavarok megszüntetésére emanációs fürdők sikerrel alkalmazhatók s az emanációs kamrák is alkalmasak.

   Villanyosfürdők. A fürdő általános gyógytevékenységét különösen mechanikai és idegeredmények felfokozása érdekében a fürdővíznek villamos árammal való telítése utján is felfokozni igyekeznek. Ugy teljes fürdők, mint részfürdők különböző minőségű és erejű villamos áramokkal szolgálják a gyógyítás érdekeit s a legkülönbözőbb típusok között a gyakorlati gyógyítás szempontjából a legértékesebb a Schnee szerkesztette négyrekeszes villanyfürdő, melynél az ülő helyzetben kényelmesen elhelyezett beteg négy elektróddal ellátott vizesedénybe helyezett végtagján keresztül alkalmas szerkezettel mintegy száz különböző irányú és minőségű s a legkülönbözőbb intenzitású áram hatása kifejthető.

   Eme villanyfürdőket a legkülönbözőbb idegbetegségeknél, sőt anyag-cserezavaroknál és különösképen általános izomgyengeségnél alkalmazunk.

   A fénykezelések. A fénynek a szervezetre való hatása, növényi és állati életben egyaránt ősidők óta megfigyelt természeti tapasztalati tény. A fény szerepe létünk fenntartásában végeredményben époly fontos, mint a viz, levegő, vagy villamosság előttünk ismeretlen, de nyilvánvalólag ugyancsak ható befolyásai. A nap gyógyító életet serkentő, vérképző, baktériumölő hatását ősidők óta gyógyítás céljából is alkalmazzák, de a modern elméleti és gyakorlati fizikai és mechanikai tudományok segítségével a különböző fénytényezőket izoláltan is tudjuk előállítani.

   A legkülönbözőbb szinü fénysugaraktól és azoknak legkülönbözőbb erejű hatásáról a violán tuli napfénysugarakig, úgyszólván minden fény- és szinhatást a gyógyítás tényezői közé mesterséges uton besorozhatunk, mert eme szin- és fényhatásokat képző készülékeink igen nagy számmal állanak rendelkezésünkre.

   A mesterséges napfény és magaslati napfény hatása általában vérbőséget okoz, másodszor az anyagcserét hallatlan mértékben felfokozza, harmadszor direkt és indirekt uton baktériumölő hatást fejt ki.
A bőrre való közvetlen hatása a bőr megedzése, tápláltságának fokozása, tehát a bőr szőrzetének, illetve a hajzatnak is közvetlen erősítése. A bőrön levő fertőző elemeknek életképtelenné tétele, nagyon sok esetben ezáltal súlyos bőrbajok gyógyítása.

   Az anyagcserefokozás utján általános zsongitó életserkentő hatásokat nyilvánvalóan észlelünk s ez anyagcserefokozó hatás, ugylátszik, az a legfőbb tényező, amely nemcsak a bőrben, hanem a bőr alatt, sőt a csontokban, vagy testüregekben levő genyedéseknek, fertőzéseknek gyógyulási folyamatát nagy mértékben meggyorsítja.

   A gyermekek angolkórja a mesterséges magaslati napfény befolyása alatt csodálatosan gyorsan javul. A tuberkulotikus hajlam csökken, gümős mirigyek hatásuk alatt megkisebbednek, vagy eltűnnek és tuberkulotikus sebek és folyamatok a gyógyulás felé szerkentetnek."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 14. rész

2013.10.25.

   " ...Vesebajoknál az egész test nedves pakolása az izzasztás célját szolgálja s éppen ezért itt más szempontokat tartunk szem előtt.. .

   Lényegileg ezúttal sem járunk el másként, mint az imént, csupán a pakoló lepedő vizének hőmérsékletét emeljük és a pakolás időtartamát fokozzuk. Nyugodtan vehetünk 50 °C. fokos vizet és lepedőnk a procedúra megkezdése előtt lehűlhet 5-15 fokkal, vagy többel is. A lényeg az, hogy a nedves lepedőt melegen alkalmazzuk, nem hűtjük le és azonnal a gyapjutakaróval fedjük. Már itt meg kell jegyeznünk, hogy eljárásunk sikere érdekében nem a lepedő hőfoka döntő jelentőségű, hanem a pakolás utján a hőleadásnak meggátlása.

   Az izzasztásnál, különösen vesebajosok izzasztása céljából alkalmazott egész pakolások technikai kivitelénél rendkívül ügyelnünk kell arra, hogy a pakolásra alkalmazott takarók, legfőkép a nyaknál pontosan zárjanak. Fontos, hogy nagyobb párolgás a nedves lepedő felől seholse lehessen, mert ez esetben a párolgással járó hőveszteség eredményeinket csökkenti, sőt teljesen megsemmisítheti.

   A kívánatos hőhatást különböző, direkt meleg közvetítő eszközöknek a pakolóanyagok közé való elhelyezésével meleg homokzsákoknak, termo-foroknak alkalmazásával fokozhatjuk.

   A pakolás időtartama az eredmény nagysága és a beteg magatartása által befolyásoltatik.

   Gyenge szivüeknél a szivre Leiter-féle hűtőt helyezünk, de ügyelünk, hogy a Leiter-hütőt bőrhöz odatapadó guttapercha-lemezzel és e fölé helyezett száraz ruhával izoláljuk, nehogy a pakolás alá juttatott hideg távolhatása is érvényesüljön. A fejre alkalmazott turbánt, mely vesebajosoknál nagyon hideg sohase legyen, langyosabb hőmérséklettel, de gyakran változtassuk.

   A fenti elvek figyelembevételével a testrészeknek részleges nedves csomagolását is alkalmazhatjuk a legkülönbözőbb indikációk alapján. A betegágytól függetlenül intézetekben, gyógyfürdőkben a legkülönbözőbb betegségeknél alkalmaztatik a pakolás mindkét fent leirt módja és a részleges pakolások is.

   Általában tudnunk kell, hogy a huzamosan alkalmazott meleg - mint ahogy az általános részben emlitettük - a szövetek tónusának, feszülőképességének s az idegvezető képesség csökkentésének előidézője. Az egészséges ember hosszabb ideig való meleg alkalmazása, vagy a hőleadás megakadályozása után bőséges izzadás mellett bágyadtsággal, izmainak elernyedtségével reagál. Eme csillapító, bágyasztó hatás izgatott neurotikus és neuraszténiás egyéneknél mint csillapitó gyógytényező érvényesül.

   A pakolás időtartamát az előidézett hatás és a beteg erőállapotának körülményei szabják meg.

   A részleges pakolások. A föld kerekén található legkülönbözőbb ásványi iszapok, fövenyanyagok és a lápos vidékek, tavak növényi elemeivel vegyitett üledékei (korpa-anyagok) ősidőktől kezdve alkalmaztatnak, különösen hevitett állapotban, vagy természetes melegük felhasználásával, ugy feltalálási helyükön, mint onnan elszállítva, beteg testrészeknek bepakolására. Ezen anyagok hőhatása és kémiai hatásai, esetleg kisugárzásai utján előidézett élettani befolyásai tekintetnek gyógytényezőknek.

   A betegágynál való alkalmazásuk módja az általános nedves pakolások elveivel azonos, csak a tekintetben módosul, hogy a nedves ruha helyett iszapot, korpát, homokot, lápot, általában a gyógyfürdő ásványi és növényi üledékét vagy a meleg vizzel elkevert valamely ásványi vagy növényi, külön e célra gyűjtött vagy bányászott anyagot alkalmazunk.

   A homokfürdők ősidők óta ugy egyes testrészekre, mint az egész testre kezdetleges természetes formájukban is alkalmaztattak. Hosszú időn keresztül a házi gyógykezelés tényezői voltak a meleg homokkal töltött zsákok, melyek még ma is a betegszobában polgárjogot élveznek. A száraz homoknak különösen a végtagoknak és ujjaknak gyógyításánál van jelentékenyebb szerepük. Az aránylag könnyen leküzdhető, de mégis tetemes ellenállást kifejtő meleg homok nemcsak hőhatása utján mutat fel jelentékeny eredményeket, hanem mechanikai, aktiv és passzív gimnasztikai hatásánál fogva is. A meleg homokfürdő mobilizáló hatása határozottan igen becses, igen figyelemre méltó.

   Az iszap és láp, valamint tengeri és tavi vagy folyóvízi föveny a test számára elviselhető hőfokon, lehetőleg vászonba csomagolva könnyen formálható pép alakjában nyernek alkalmazást. De nagyon sok helyen közvetlenül a testre kenetik fel a pép és szokásos az is, hogy a gyógyiszapot légmentesen záró vékony vízhatlan szövettel borítják.

   Talán nem célszerűtlen, ha itt emlitjük meg, hogy a helyi pakoláséhoz teljesen hasonló értékű a forró lég- és villanyosfénnyel kapcsolt helyi légfürdőknek gyógyhatása, nem szólván természetesen amaz iszapokról, amelyekben kisugárzó energiák, rádium és egyéb nyilvánvalóan nem közömbös emanációs erők is vannak. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 13. rész

2013.10.20.

   "A ledörzsölés. A vízkezelések legegyszerűbb alkalmazási módja a nedves ledörzsölés. A nedves ledörzsölés a masszázsnak olyan formája, amelynél a viznek hőhatására is számítunk.

   A ledörzsölés célja általában egyrészről az anyagcsere fokozása, másrészről az erőállapotnak megjavítása. Harmadik célunk az edzés.

   A nedves ledörzsölések nyújtják azt az előnyt, amit a masszázs nyújt, fokozzák a kapillárisok és izmok, erek táguló- és összehúzódó képességét, az izmok tónusát és a szöveteket a hideggel és meleggel szemben ellenállóbbakká teszi.

   A vízkezelésnek legenyhébb módja már a beteg ágyánál alkalmazható, sőt szükséghez képest alkalmazandó is, csak arra kell ügyelnünk, hogy legyengült betegeknél, akiknek hőalkalmazkodó képessége és szövettónusi, izomtónusa nagyon renyhe, már aránylag enyhe alkalmazásnál is, általa bajt ne idézzünk elő.

   A beteg, akár betegágyban fekszik, akár intézetünkben keres fel, 20 foknál magasabb, de legalább 20 fokos szobahőmérséklet mellett két-két lepedővel borított takaró között pihen. Ha betegágynál reggel alkalmaztatik a gyógyeljárás, akkor a beteg ágya a reggeli procedúrára már este előkészitettetikk. A beteg nyughelyéhez eleinte körülbelül 40 C. fokú melegvizes edénnyel, illetve edényekkel közelitünk, s a melegvizes edénybe egy méter, másfél méter kvadrát frottirtörülközőt, tehát párolgásra alkalmas bolyhos szövetanyagot itatunk. A vizből kivett és jól kicsavart meleg törülközőt a betegnek lemeztelenített valamely testrészére, először inkább felső végtagjaira helyezzük. Többi testrészeit betakarva hagyjuk s aztán a nedves melegruhát addig párologtatjuk, amíg a beteg kellemes hűvös érzéssel nem reagál. Ekkor a nedves törülközőt szárazzal borítjuk, a további párolgást megszüntetjük s a száraz ruhát a testhez erősítve, illetve szorítva, alóla a nedveset kihúzzuk s azt újból a melegvízbe téve a száraz ruhán keresztül a testet enyhe ledörzsölésnek vetjük alá.

  A felső végtagok ellátása után ugyanezen procedúrák az alsó végtagokon, majd a háton, hason, szükség szerint pedig a nyakon és arcon is elvégezzük.

   Nap-nap után tovább és tovább sikerül a hideg érzés határát a bolyhos kendő lehűtése kapcsán lejjebb és lejjebb szorítani.

   A kezelésnek ilyen formában való huzamosabb ismétlése mellett később bátran nyúlhatunk mind hidegebb és hidegebb vizhez. A kezelés után a testet nyugalmi helyzetben hozzuk és az előkészített takaróval betakarva a procedúránál használt száraz kendőket is elhárítjuk.

   Teljes ledörzsölés. Teljes ledörzsölések a részletdörzsölésekkel már leedzett egyéneknél a fenti elvek szerint alkalmaztatnak. Kellőképpen leedzett egyéneknél itt is a nedves lepedőt mind hűvösebbre és hűvösebbre engedjük párologni s a párolgás elősegítése érdekében a lepedőt eleinte egész tenyerünkkel a testen végigverdessük, majd a kivánt lehűlés elérése után az egész testnek rendszeres ledörzsölése a ledörzsölés után, a száraz ruhákba való csomagolása, lefedése következik, mely állapotban a paciens 10 -15 percet pihen. Leedzett egyéneknél a nedves lepedő eltávolítása nem föléje helyezett száraz lepedő alatt történik, hanem az egyszerűen eltávolitott nedves takarót félretéve, a testre száraz ruhát helyezünk és azzal a bőrt teljesen nedvtelenitjük. Ha a betegnek hőhöz alkalmazkodó képességét már teljesen kifejlesztettük, akkor erőteljesebb lehűlések érdekében a nedves lepedő eltávolítása után, a bőr nedvességét, a száraz lepedőnek a paciens és a fürdőmester kezei között való kifeszitése után, vitorlaszerü lengetésével előidézett légáramlatokkal párologtatjuk el, ami által a bőr lehűlését lényegesen fokozzuk és eljárásunkat a masszázs, a vízkezelés, a légfürdő és a pakolás gyógytényezőivel kiszélesítettük.

   A pakolások. A pakolásoknak kettős célja van: vagy felmelegíteni akarjuk a testet és általa izzadást előidézni, vagy pedig a testtől hőt akarunk elvonni. A pakolások különösen a beteg ágyánál bírnak igen nagy jelentőséggel, mert a két legsúlyosabb betegségnek, a hasihagymáznak és a vesebajnak, legválságosabb idejében alkalmazzuk. A hasihagymáznál a pakolás hőelvonást céloz. A pakolás kivitelénél ügyelnünk kell arra, hogy a magával tehetetlen beteg könnyen és kényelmesen emelhető legyen. A pakolást lehetőleg nem abban a fekvőhelyben végezzük, melyben a beteg rendesen nyugszik. Az ilyen betegnél két fekvőhelyről gondoskodunk, amelyeket lehetőleg teljesen szabadon mind a négy oldalról hozzáférhető módon a falaktól és más tárgyaktól távolabb kell elhelyeznünk.

   Ama nyugvóhelyen, amelyen a pakolást végezzük, egy nagy, vagy két kisebb gyapjutakaróra, mintegy 30 C. fokú vizbe mártott, jól kicsavart nedves lepedőt helyezünk, a nedves lepedő szabadon kiterítve, hőfokát gyorsan változtatja és párologván mihamar hideggé válik. A nagyon magas hőmérsékletű beteget tehát megfelelően erőteljes saját lepedőjével vállánál és alsó végtagjainál, medencéjénél megemelve, a meleg vizes lepedőre helyezzük át. Száraz lepedőjét testéről alkalmas módon eltávolítjuk s az előbb meleg vizes, de lehűlő lepedőbe csomagoljuk. A testére borított melegvizes lepedőt addig legyezzük, amig a lepedő hőfoka igen alaposan le nem száll s a beteg hideg érzést nem jelez, fázni nem kezd. A nedves lepedő lehűtése után most már a gyapjutakarókkal befedjük a nedves borítékot és annak a test melege által való alapos felmelegedéséig, mintegy 5-10 percig, betegünket a pakolásban tartjuk.

   Ezen idő alatt a másik ágyban hasonló eljárás megismétléséhez teszünk előkészületeket, majd az előbbi procedúrát a testnek időközben való száraz ledörzsölése után, általában kétszer megismételjük.

   A procedúrák között rendszerint 5 percnyi szünetet is szoktunk alkalmazni.

   A fejre természetesen - mint mindig vízkezeléseknél - hidegvizes turbánt helyezünk. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 12. rész

2013.10.13.

   "A vízkezelésről. A vizről és vízkezelésekről az általános részben különösen kiemeltük, hogy nemcsak hőhatások közvetítésére alkalmas, hanem gyakorlatilag élvezhető kitűnő hatása különösen abban kulminál, hogy a test súlya benne a test térfogata által kiszorított viz súlyával csökkenvén, minimális súlyúvá válik.

   Kiszámithatatalan jelentőségű ez a tény reumatizmusoknál, vagy sérüléseknél, legyengült izomzat mellett, amidőn a levegőn működésre képtelen izmok, melyek grammokat emelni is képtelenek, - a vizben szabadon összehúzódhatnak és nagytömegű végtagokat, testrészeket emelnek és emelgetnek.

   A víznek tehát egyik legjelentékenyebb tulajdonsága a hőközvetitésen kívül az, hogy benne a leggyengébb izmok s a legsorvadtabb testrészek is könnyed mozgásra, gimnasztikára alkalmasakká válnak, alkalmasakká válnak olyan kedvező körülmények között, mint amilyen kedvező körülményeket a víznek hőfoka és a víznek a szövetekre gyakorolt nyomása, hullámzóereje, tehát a legenyhébb és legkevésbé roncsoló masszírozó tevékenysége, az erekre, idegekre, kapillárisokra, izmokra, a bőrre, a kiválasztószervekre és általában minden általa érintett és távolhatása utján érdekelt testrészünkre nézve előidéz.

   A vízkezelés technikájában lényeges az, hogy szélsőséges hőhatásoktól és túlságosan erős mechanikai hatásoktól őrizkedjünk. A vízkezelés helye a test átlagos hőmérsékletétől ne legyen nagyon elütő. 20 foknál kevesebb és 30 foknál több semmi esetre se legyen, aszerint és amint kisebb, vagy magasabb hőfokú vízkezelést alkalmazunk.

   Szemmel kell tartanunk, különösen a vizkezeléhez még nem szokott egyéneknél az idegrendszernek a vízkezelések által történő esetleges túlérzékeny reakcióit, melyek kapcsán nagyobbfoku vérbőségek, vagy érgörcsök s ezzel kapcsolatban szédülések, rosszullétek, sőt vérömlések is állhatnak elő.

   De az általános lehűlés kapcsán is kellemetlen jelenségekkel találkozhatunk és ezért, ha tehetjük, a hidegvíz-kezelések alkalmazása előtt a testet kissé felmelegíteni igyekszünk.

   Az otthoni gyakorlat mellett célszerű a fürdő előtt és után a testnek gondos betakarása mellett az izmok aktív pihentetése, de passzív beidegzése, tónusok emelése, ledörzsölés, vagy enyhe masszázs utján.
Meleg fürdők alkalmazása után a test lehűtése fontos, nehogy hirtelen átmenet nélküli hőhatások folytán a test lehűlésével kapcsolatosan a meghűlés névvel meghatározott és élettanilag tökéletesen még ki nem derített ártalom érje testünket.

   Mint fent említettük, a meghűlésben feltételezett ártalom még részleteiben fel nem derített. Tény azonban, hogy idősebb egyének könnyebben meghűlnek, fiatalabb egyének pedig kevésbé könnyen. A meghűlés valamely olyan folyamat, amelynél a testet hideg behatása következtében ártalom éri. A meghűlt helyen lobok, fájdalmak, esetleg genyedések, izzadmányok lépnek fel s ezek fellépésére a kor prediszponál. És prediszponálnak betegségek is, viszont fontos megjegyeznünk azt is, amit különben tudunk, hogy igen nagy hideg alkalmazására sem mindig hűlünk meg, sőt jeget s a jégnél hidegebb tárgyat, vagy anyagot is juttathatunk testünkkel közvetlen érintkezésbe anélkül, hogy bármi bajunk történnék.

   Ismét másként áll a helyzet olyan egyének testénél, akik valamely idegbaj folytán egyes testterületeiket kellőképen beidegzeni nem tudják.
Azt látjuk, hogy a fűtött és hőérzést felfogni nem tudó testű egyének beteg területein a legszélsőbb hőártalmak, égés és fagyási sebek is könnyen és aránylag alacsony hőingadozás, hideg vagy meleg hatás által előidéztetnek. Reumatizmus az ilyen egyének izmaiban és ideggyulladás idegeikben nagyon könnyen jön létre. Ezek tehát könnyen meghűlnek.

   Az egyébként egészséges egyén akkor hül meg, hogyha valamely testrésze hirtelen nagyobb hőingadozás behatása alá kerül. Hogyha testének a hirtelen változó hőmérséklet számára hozzáférhető része a hőváltozásra felkészülni nem tudott. Mindig ajánlatos tehát, hogy fürdőknél, pakolásoknál a várható hőingadozásra a szervezetet előkészítsük, a hőingadozások pedig maguk hirtelen történők ne legyenek.

   Védekezzünk tehát a meghűlés veszedelme ellen, de gondolnunk kell a hirtelen változó hőhatások egyéb ártalmaira is. Tehát már itt kitérünk arra is, hogy a fejre az agyvérbőség elhárítása céljából, különösen idősebb egyéneknél, mindig hűvös turbánt készitünk; izgékony, vagy betegszivüeknél a szivre hideg borogatást, vagy Leiter-féle hűtőkészüléket alkalmazunk. A fürdőbe lépve pedig előbb lábainkat a vizben meglóbáljuk, kezünkkel mellünket, karjainkat és hónaljunkat megnedvesítjük. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 11. rész

2013.10.08.

   "...A diatermia. A modern fizikai és technikai tudományok fejlődésével a hőhatások közvetítésében és kifejtésében a legfontosabb szerepet a diatermiás, mélyreható hőkezelőkészülék vette át.

   Régen tudott dolog volt, hogy aránylag kicsiny elektromos erővel is nagy hőhatásokat előidézni tudunk és hogy elektromos uton a szervezetben is meleget termelni képesek vagyunk.

   A normális elektromos áramot azonban hőhatás kifejtése céljából a szervezetbe nem vezettük át, mert az ilyképpen produkált meleg elenyészően csekély mennyiségű volt. A magasfeszültségű vagy alacsony frekvenciájú, de erőteljesebb áramok pedig az élő szervezetre nem közömbösek. Sőt köztudomás szerint halált okozók is lehetnek.

   A diatermiás készülékek szerkesztéséhez az a megállapítás vezetett, hogy a nagyon magas frekvenciájú áramok óriási feszültség mellett is kémiai hatástól mentes, élettani kárt nem okozva hatolnak át az élő szervezeten. Miután a felmelegedés foka az áramerő és a vezető közeg keresztmetszetétől s csak a bizonyos mértékben a vezető közeg anyagától függ s a test anyaga elektromos áram vezetésére általában kitűnően alkalmas, az áramfejlesztés és megszakítás mai technikája mellett a hőnek szervezetünkben elektromos áram utján való fejlesztése és bevitele lehetővé vált.

   A diatermia felefedezése d'Arsonval francia, Seynek és Nagelschmidt német tudósok nevéhez fűződik. Hazánkban a XVI. nemzetközi orvosi kongresszus óta (1909) néhai dr. Reich Miklós, világhírű hazánkfia, majd dr. Kelen Béla egyetemi tanár, sok külföldi tudóst megelőzve, nagy eredménnyel vezették be a diatermiás gyógykezelést a magyar alkalmazott gyógy-tudomány kincsei közé s az ő és tanítványaik ernyedetlen munkásságának köszönhető, hogy másfél évtized után a korszakalkotó jelentőségű, uj gyógymód általános elterjedésnek örvend.
A diatermiás kezelés lényege azáltal fogható fel, ha megértjük, hogy a test bármely részén, bármely kivánt hőmérsékletet bármilyen mértékben elvben létre hozhatunk s a gyakorlati jó kivitel tulajdonképpen csak a rutinnak, a gondosságnak, a gyakorlatnak problémájává vált.

   Míg tehát a múltban a test üregeiben fennálló genyedési folyamatok és izzadmányok megszüntetése érdekében nemigen alkalmazhattunk meleget, mert a legnagyobb meleg pl. villamos termofor alkalmazása mellett is csak pár millimérterre hatoló hőt voltunk képesek a szervezet belsejébe vinni, addig a diatermia segélyével ma a homloköböl és az orr többi melléküregeitől kezdve a mellkas és szivburok gyulladásáig és izzadmányáig, a petefészek ökölnyi genyhólyagjai és a vesék genyedéséig, minden mély területre eljuttathatjuk és eljuttatjuk a kivánt meleget s a legcsodálatosabbnak látszó gyógyeredményeket produkálhatjuk.

   Kitünő eredményeket látunk különösen szembeötlő módon a foggyökerek genyedése folytán származó állkapocs-genyedéseknél, csonthártyagyulladásoknál s a velük járó alig elviselhető fájdalmaknál.
A test mélyében fejleszthető hő kisegítő gyógyhatását a mechanotherapiánál csak futólag emlitettük, pedig ennek fejlődésében a diatermia jelentkezése korszakot alkotó lett.

   Nekünk sikerült elsőnek lenni, akik a magyarországi magán és ipari baleseti utókezelés óriási anyagán az izületek és lágy részek zsugorodásainál és erőmüvi uton létrehozott gyulladásainál, genyedéseinél, évente sok ezer esetben alkalmazhattuk a diatermiát, mint gyógyító és a mozgathatóságot fokozó tényezőt.

   Ugy láttuk elsőkként, hogy hatása alatt nemcsak a genyedések és izzadmányok szűnnek meg gyorsan, hanem az átmelegített hegszövetek nyujthatósága hasonlithatatalanul jobb, kedvezőbb, mint ha diatermiát nem alkalmaztunk volna.

   Tartósan alkalmazott ditermiás kezelések mellett azt tapasztaltuk, hogy nemcsak daganatok és izzadmányok csökkennek, hanem meglepődve észleltük, hogy az egészséges szövetek térfogata is kisebbedik.
Megállapítottuk tehát, hogy a diatermia nemcsak gyógyhatásaiban jelentkezik, nemcsak a magasfrekvenciáju áramoknak d'Arsonval által először felismert gyógyhatásaival bír és nemcsak hőhatása utján vihet döntő szerepet testi életünkben, hanem az egészséges szövetek térfogatára, állományára és formáira is kihat.

   Eme felismerésünk birtokában mintegy négy esztendő óta a test formáinak gyors megváltoztatására, az idomok befolyásolására, tehát az élő testszobrászat műveleteinek végzésére kombinált eljárásokat dolgoztunk ki. E kombinált eljárások teljesen veszélytelenek, eredményük észszerűen magyarázható és lényegük abban áll, hogy az erős diatermiás behatás alá vont területek anyagcseréje a diatermiás áram hatása alatt olyan élénk, hogy onnan a testnedvek és a zsir - ugy látszik a testnedvek gyors áramlásával egyidejűleg - a test egyéb területeire tovasodortatik, de mindenekfölött alkalmassá válnak arra, hogy magasfrekvenciáju és lehető legenyhébb masszázs és egyéb mechanotherapiás akciók segitségül hivása mellett igen nagy mértékben eltávolithatók legyenek.  

   A diathermia, amely a technikailag és mechanikailag képzett és gépét jól ismerő és állandóan karban tartó szakorvos kezében áldás, a könnyelműek és tudatlanok kezében nagy bajok forrása lehet.

   A fizikai gyógyításnak a diatermiával betetőzött uj korszakában a régi, ősidőktől fogva alkalmazott gyógytényezőket azért nem vetjük meg. A mostani diatermialáz korszakában és az elektromos és mechanikus kezelések divatjának idején fontos megállapítanunk, hogy a levegő és viz mint hőközvetitők és mint gyógytényezők a fizikai gyógyítás modern korszakában sem szűntek meg alkalmazandók lenni. Éppoly kevéssé nem, mint amily kevéssé a fény primitív, vagy technikailag rafinált alkalmazása sem...."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 10. rész

2013.10.01.

   "... A hőkezelések. Az általános részben emlitettük, hogy a hőhatások, a hideg s a meleg nem közömbösek a test élettani körülményeire.

   A hőhatásokról általában tudnunk kell azt, hogy amennyiben azok a test bőrének mintegy 27 R foknyi átlagos hőmérsékletétől fel- és lefelé nem nagyon eltérőek, ugy azok általában azonos természetűek. Az idegrendszerre való hatásuk utján az anyacserére, az erek tevékenységére és a kapillárisok összehúzódó képességére serkentőek.

   A magasabbfoku hideg és meleg rövid alkalmazása is a szöveteket, különösen az ereket összehúzódásokra ingerlik, az összehúzódásra tartósabb tágulás következik.

   Az állandóan ható hideg az anyagcserét lefokozza a vérnek s a testnedveknek surlódóképességét (viscositását) csökkenti. A meleg ezzel szemben a viscositást felfokozza. Mind a kettő a fehér vérsejteknek nagymérvű odaáramlását idézi elő s különösen a vér és a nyirok közötti anyagcserét emeli. Innen magyarázható a hőhatásoknak hideg és meleg borogatás alakjában tapasztalatilag régóta tulajdonított gyógyhatása. Tagadhatatlan ugyanis, hogy ahol a fehérvérsejtek (leucociták) nagyobb számban jelen vannak, ott egyúttal a szervezetnek mikroroganizmusok ellen küzdelme is élénkebb és eredményesebb.

   A nagyon szélső hideg alkalmazása a baktériumok fejlődését gátolja és az anyagcserét nagy mértékben lecsökkentvén, egyúttal a baktériumok által termelt mérgek vérbejutására hat korlátozóan és az idegérzékenységet is csökkenti. De hatása éppen ezért veszedelmes is.

   A lefokozott anyagcsere hatása alatt a szövetek élettani tevékenysége, tehát védő működése is bénult; az odarögzített mérgek fehérjemegovlasztó hatása jobban érvényesül, - éppen ezért a jég-hőmérsékleti hideg alkalmazásával nagy megfontolással kell eljárnunk.

   Amint a körülmények megengedik, igyekeznünk kell a nagyon hideg, a jég tényezőkről, középhőmérsékletü hideg vagy meleg alkalmazására áttérni.

   A tul nagy meleg, a forró hőmérséklet bármely közvetítő utján alkamaztassék is, ugyancsak könnyen veszedelmeket okozhat és az anyagcsere lecsökkentése mellett fehérje-megalvadásokra, szövetroncsolásokra, röviden: égési sérülésekre vezethet.

   A hőhatások - mint ahogy emlitettük - ha bizonyos keretek között mozognak, nemcsak a szervezet egyetemes anyagcseréjét emelik, hanem az egyes mirigyek a ki- és elválasztó szerkezetek tevékenységét felfokozzák, tehát hideg rövid behatása után és meleg tartós behatása alatt és következtében az izzadságmirigyek és a vese, valamint a tüdő élénkebb működését észlelhetjük.

   A hideg és meleg rövid behatásai az idegrendszer érzékenységét is felfokozzák, míg ugyanezeknek hosszabb ideig való alkalmazása az érzékenység és vezetőképesség csökkenésére vezet.

   A hideg és meleg észszerű alkalmazása a légzés mechanizmusát is, tehát nemcsak a légzés kapcsán történő anyagcserét, kedvezően befolyásolják, de viszont hőhatásuk a légző mozgásokra is csillapítóan hat.

   A hő alkalmazásához a legkülönbözőbb eszközök utján jutunk. A leg-. primitívebb mód hideg, vagy meleg természetes alkalmazására a levegő, vagy viz felhasználása.

   A jégzacskó, a borogatás, a részleges, vagy teljes vízfürdő, az állandó hőmérsékletű viz hidegét, vagy melegét közvetítő különböző alakzatú fém csőrendszerek (Leiter-féle hűtő és melegítő készülékek), a villanyos uton, vagy egyéb eszközökkel melegített hőszekrények, hideg, vagy meleg homokzsákok, korpás zacskók, iszapcsomagok és sok minden egyéb lehetnek a hőhatás közvetítői. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 9. rész

2013.09.25.

   "... Ahogy a masszázsnál rokonelv alkalmazása arra vezetett, hogy a jó eredmény érdekében nem az erőbehatások mérvét, hanem azok gyakoriságát és tartalmát igyekeztünk fokozni, ugy itt a mozgékonyság fejlesztése érdekében végzett akár gép, akár kézerejü, akár cselekvő, akár szenvedő műveleteinknél ugyancsak nem erőbehatásaink ereje, hanem azok tartama, vagy gyakorisága utján igyekszünk a gyógyeredmény, a mozgás fokozásának elérésére.

   Műveleteinknél igen kicsiny megterhelésekkel dolgozunk s a sulyokkal sokáig terheljük a nyújtandó szöveteket. Ha pedig a mozgási határokon belül mozgásokat végeztetünk, e mozgások számát mind nagyobbra és nagyobbra fokozzuk. De különös figyelmet helyezünk arra is, hogy a gépekben való mozgási eredmények a naphosszat való otthoni, vagy bárhol történő gyakorlással megtartassanak, sőt fejlesztessenek. Sulyok, célszerű tárgyak adatnak a beteg kezébe, hogy azokkal naphosszat célszerű gyakorló müveleteket végezzenek. Az alsó végtag korlátolt mozgathatóságánál gyakran megismétlendő gyógytorna-mozdulatokat irunk elő.

   Mivel azonban a gyógyuló vagy gyógyult hegek és zsugorodott szövetek rugalmassági foka nagyon korlátozott és ebből kifolyólag legnagyobb kitartással alkalmazott gyógymechanikai műveletek is gyakran csak igen mérsékelt eredményre vezettek, kézenfekvő volt, hogy az érdekelt szövetek rugalmasságának, nyújthatóságának fokozása érdekében kisegitő gyógy-tényezőket keressünk. Két ilyen tényező adódott idők folyamán: az egyik a meleg, a másik a szövetellágyitó, kötőszövetpuhitó gyógyszerek. Ezeknek alkalmazásáról azonban külön fejezet alatt foglalkozunk. Itt csak annyit említünk meg, hogy a nyújtandó szövetek mechanikai eszközökkel való kitartó befolyásolása, nyújtása a segitő eszközöknek megfelelő igénybevétele mellett ma már oly szép eredményekre vezet, hogy nagyon sok esetben reménytelennek látszó és hosszú éveken át fennállott zsugorodott izületek és izomcsoportok teljes mozgékonyságát visszaadni sikerült.

   A gyógymechanika speciális feladatai körében a legnagyobb területet a baleseti és betegségi utókezelés foglalja el. De igen lényeges területet foglal el a testegyenesités, testfejlesztés működési területe is.

    Különösen a háború alatt, de már a háború előtt is a Zander-gépek drágasága miatt és azért is, mert a betegségi és gazdasági okokból nehezen kimozdítható betegek Zander-intézetekbe nem juthattak, a gyógymechanikai elvek alkalmazását a beteg ágya mellett, vagy otthonában, kórházakban és üdülőhelyeken improvizációkkal igyekeztek helyettesíteni. Eme kezdeményezések nem kevés helyen az improvizáló egyének találékonyságának és ügyességének, valamint általános orvosi műveltségi fokához képest változó, nem ritkán nagyon szép eredményt mutattak fel.

   Improvizált gyógymechanikai eszközöket különösképpen egyes izom-csoportok fejlesztésére és izületeknek mozgékonnyá tételére szoktak igénybe venni.

   A nagy háború alatt láttunk pajtákat, iskolatermeket a legcsodálatosabb eszközökkel benépesítve. Szétlőtt ágyú kereke, gránáttól roncsolt kerékpár-részek, varrógép-pedálok, bölcsők, fogaskerekek, szántalppal ellátott székek, oldalt fektetett iratszekrények, csodabogaraknak látszó csigaszerkezetek egész tömkelegét figyelhettük meg s a formák és eszközök emez össze-visszaságában egy irányitó elv gyönyörű rendet és életet lehelt: minden készülék valamely testrészt rögzített s az attól távolabbi testrészt mozgatta vagy mozogni engedte.

   A készülékek célja ugyanis, hogy valamely testrésznek mozgását, vagy mozgatását elkülönítetten és lehetőleg adagolva végezhessük vagy végeztessük. Hogy ez a müvelet megtörténhessék, a test törzséhez közelebbfekvő részt, adott esetben magát a törzset rögzítenünk kell, hogy aztán a beteg, illetve korlátozott mozgású ízület mozgásait adagolhassuk.

   Hogy egy példával éljek, szükségem van a sérült térd gyógymechanikai kezelésére és nem vagyok Zander-gyógyintézet közelében, de mint harctéri improvizátornak van a közelemben egy használatlan iratszekrényem. Az iratszekrényt oldalt fektetem és pedig ugy, hogy az ajtó zára alul essék. A zárat eltávolítom, hogy az ingaképpen a szekrény belsejébe túltenghessen. Ha a szekrény tetejére ülök és combomat térd felett hevederrel a szekrényhez rögzítem, lábfejemet pedig a kinyitott ajtóhoz szíjazom, már egy ingakészülékem van, amelyet kezemmel rögtön szabályozhatok is, ha az ajtón keresztbe alszáram mentén a jobb karomig felhajló lécet szerkesztek és ezzel az ajtónak térd-ízületemre ható súlyát csökkentem vagy fokozom. Ugyanezt tehetem bármely deszkaasztalon is, amelynek végére mozgatható deszkát helyezek s ez esetben az asztal lapjára ülök, combomat erre rögzítem s az alszárat a lelógó deszkára. A deszka végére súlyt helyezhetek, hogy az ingakészülék a zsugorodott ízületre nyujtólag hasson, de helyezhetek egyszerű csigához vezető, homokzsákban végződő zsineget, mely esetben az Ízületre ható erőt, súlyt adagolhatom.

   Hasonló miiveletet végezhetek kezemmel vagy alkarommal, vagy akár ujjaimmal is, csak arra kell ügyelnem, hogy az érdekelt ízülettől a törzs felé eső rész, a könyöknél a felkar, a kéztőizületnél az alkar rögzittessék, az ingó részhez pedig a beteg izületén tuli rész: a könyökizületnél az alkar erősíttessék s a súlyokat az ízület szöveteinek ellenállásához igazítsuk. Ha egyes ujjpercek mozgékonyságát akarom felfokozni, az elv akkor sem változik, de az ujjak legtávolabbi izeinek mozgathatósága érdekében a kézre kesztyűt kell húznom s a kesztyűujjak végére horgokat kell elhelyeznem, mert az apró ujjpercekre biztos rögzítőket alkalmazni egyébként nem tudunk.

   A bokaizület mozgatására a varrógép alvázát láttuk alkalmazni, a csipő-izület mozgatását befedett bölcső segítségével improvizálták s a comb mozgatására egy asztal fölé elhelyezett, ferde síkban álló kocsikerék szolgált, amelynek küllőjén mozgatható szánkóra erősitett lábszárvédő foglalt helyet abból a célból, hogy a combbal a lábszárvédő különböző beállítása mellett kisebb vagy nagyobb alapfelületü kup legyen megrajzolható, vagyis a comb körkörös mozgása mind kiterjedtebbé és kiterjedtebbé fejlesztessék. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 8. rész

2013.09.20.

   "... A mechanotherapia a masszázstól csak abban különbözik, hogy alatta géppel végzett gyógyitó mozgásokat értünk, bár nagyon sokszor gépeink a kézzel végzett mozgásokat és behatásokat utánozzák, adagolják.

   Általános megjegyzéseink kapcsán Zander Gusztáv tanár személyével foglalkozva, előadtuk a mechano therápiának fontosabb irányelveit. Megemlítettük, hogy két-, illetve háromféle mozgási típust alkalmazunk.

   1. A cselekvő (aktiv)

   2. a szenvedő (passzív)

   3. az ellenállásos mozgásokat, nem említve azokat a készülékeket és behatásokat, melyeket a testre állandó erőkifejtés céljából állandóan alkalmazunk.

   A mechano therápiának kettős célja van: az egyik az erőkifejtőképesség fokozása, a másik a mozgási felület és lehetőség kiterjesztése. Mint emlitettük, a mechanotherapia terén Zander professzor szinte tökéletes géprendszert alkotott, amellyel a test minden részének cselekvő és szenvedő mozgása és mozgatása kivihető. Ugyancsak kivihetők a kombinált ellenállásos mozgások is.

   Az egyes gépek részletes leírása és alkalmazási módja nem tartozhatik ismertetésünk keretébe, de indokolt, hogy a mechanotherapia lehetőségeiről és alkalmazási módjairól annál bővebben szóljunk.

   A fentemlitett két mechanotherapiai cél közül az erőkifejtés képességének fokozása különösen az aktiv gépek utján történik.

   Minden izomcsoport számára önálló gép áll rendelkezésünkre, hogy az érdekelt izomcsoportokat izoláltan mozgathassuk, dolgoztassuk.
Lényeges elvünk, hogy a mozgások s a végzett munka, különösen a
gyógytevékenység megkezdésekor ne legyenek megerőltetők, fáradtság
okozók.   

   Megrögzött emberi rossz szokás, hogy az izomerő kifejtése kapcsán a fokozott oxigénszükséglet kielégítésére nem elegendő légzőmozgást végzünk. Éppen ezért a mozgások szaporodásával felgyülemlett bomlási termékek azután rövid idő alatt központi idegrendszerünk légző és sziv központ erőtelejesen emelkedik és rendszeres légvételek helyett lihegnünk kell. Ezenkívül fáradságérzetünk is hamar jelentkezik. Zander professzor minden erőkifejtés előtt és után mély ki- és belégzést ír elő. A nagymennyiségben felvett oxigén és nagymennyiségben leadott szénsav és egyéb bomlási termékek cserekémiája ezáltal a fáradságérzetet kiküszöbölik s az izmokat erőteljes működésre tartósan képesitik. A nem észszerűen végzett fárasztó izommunka az izmoknak inkább sorvadására, míg a kellő beosztással és megfelelő ki- és belégzéssel párosított izomtevékenység az izmok csodálatos fejlődésére vezet.

   Zander professzor aktiv gépein éppen ezért a munka mennyisége, vagyis a megterhelés változtatható. A mozgások számát és mérvét pedig a rendelőorvos pontosan adagolva előírja.

   A passzív gépeknek erősítő munkája túlnyomórészt a masszázs és vibráció elemeiből adódik.

   A passzív géptorna leglényegesebb célja a mozgási területeknek kiter-jesztése, a mozgás mérvének fokozása. Aktiv gépeken is végezhetők passzív műveletek, különösen megterhelés, vagy a lenditőkerekek és ingaszerkezetek eleven erejével ható erőművi behatások utján.

  A passziv Zander-gimnasztika erőművi vagy betegségi uton létrejött mozgási korlátozásoknál jut döntő szerephez.

   Ha valamely izom, ér, ideg, kötőszövet, vagy akár bőrterület kisebb vagy nagyobb mértékben sérül, vagy megbetegszik, gyulladásba jön, elgenyed s utána gyógyul, a gyógyulás rendesen nem marad nyomtalan. Ha a sérülés helyét nem látjuk is, a betegséggel, vagy sérüléssel nemcsak az erőkifejtőképesség csökkenik, hanem a mozgási terület is szűkebbé, kisebbé válik. Az izületek tokszalagjai, izmok, inak, idegek s a kötőszövet zsugorodnak, hegesednek, miáltal a mozgások korlátozottságuk mellett még többnyire fájdalmassá is válnak.

   Ha eme korlátozásokra kellő időben figyelmet nem fordítunk és velük szemben ellenhatást ki nem fejtünk, igen súlyos mozgási zavarok passziv előidézői, okozói lehetünk. A mozgási terület fokozásánál ugyanazon elv, amelyet a masszázsnál lefektettünk, némi módosítással lép érvénybe. A sérült, beteg vagy hegesedő terület zsugorodó szöveteinek nyújtása s a mozgási akadályoknak, pl. az izületekben való elhárítása a feladatunk.

   Általános elvünk tehát a következő: a mozgathatóság fokozása érdekében kifejtett erőhatások az érdekelt szövetek rugalmassági határát tul ne haladja!

   A gyakorlat meg is mutatja felfogásunk helyességét, mert azt látjuk, hogy minden olyan esetben, hol a mozgási terület kiszéletsitése érdekében a felsorolt elvtől eltérően: nagyobb erők behatása alkalmaztatott, - a hibás kezelés folytán fájdalmak és gyulladásos egyéb tünetek jelentkeznek, melyek a mozgathatóságot a gyógykezelés kezdeti korlátozottságánál is nagyobb mértékben lefokozzák. Sőt gyakran azt is láthatjuk, hogy az okozott fájdalom és mozgási korlátozás fokozása miatt a betegek a gyógyulásba vetett hitüket elveszítvén, gyógykezelésüket abbahagyják és ezáltal maguknak végleges kárt, rokkantságot okoznak.

   Vannak esetek, amikor a mozgathatóságnak valamely szöveti akadályát durva erővel kell leküzdenünk, - ezt az eljárást azonban a gyógymechanikai tudománykör keretén kivüli orthopaediai sebészeti tevékenységnek kell tekintenünk, mert hiszen ilyen esetekben, ha nem is mindig látható módon, de mégis minden esetben szövetek szakitása, zúzása, röviden seb-okozás utján törekszünk a gyógyulás előidézésére.

   A gyakorlat tehát arra tanit bennünket, hogy az érdekelt szövetek nyulékonyságát kihasználva, de a rugalmassági határ mesgyéjét tul nem lépve, fokról-fokra, milliméterről-milliméterre, sőt a milliméterek töredékeit sem lekicsinyelve, törekedjünk a mozgás kereteit szélesbiteni. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 7. rész

2013.09.16.

   "... A hasizmok és a belek masszázsa. A has masszázsát két főcélból szoktuk végezni. Egyik célunk a hasfal izmainak erősítése, másik célunk pedig a bél működésének a fejlesztése. A hasfal izmainak erősítéséhez végzendő mozgásainknál tudnunk kell, hogy a hasizmok négy elemből tevődnek össze. Középen hosszanti, oldalt pedig két-két ferde és egy haránthaladó izom csoportból. Hogy tehát anyagcserefokozó és izomtónusemelő munkánk eredményes legyen, a masszázst bevezető simogató tevékenységünk előbb a fent jelzett irányoknak megfelelő kell hogy legyen.

   A has hosszanti, haránt és keresztirányban való simogatásával igen fontos idegjelenségre is hatással vagyunk. Ez az idegjelenség a has izmainak rendkivül érzékeny, u. n. reflex-beidegződése. Ennekfolytán az alig érintett hasfalak hirtelen deszkakeménnyé összehúzódnak. A perceken át végzett nyugodt, ne merőteljes simítások hatása alatt a túlzott reflexbeidegzés rendszerint alábbhagy s az izmok feszülése normális mértéket mutat. Eme beidegzési állapotban kell azután enyhén nyomó, gyúró, verdeső masszáló munkáknak kifejlődnie.

   Lényeges azonban, hogy a gyúrás, nyomdosás, verdesés csupán legfelületesebb hatású legyen. Mondanunk sem kell, hogy már a has izmainak masszálásánál mily nagy mértékben figyelnünk kell arra, hogy a hasizmok által alkotott hasfalak mögött a máj, a lép, az epehólyag, a gyomor, a vese. a vakbél s a belső nemi részek, valamint a hasnyálmirigy s a mellékvesék, továbbá a legfinomabb szövetű belek, összefoglalva: a hasüri zsigerek foglalnak helyet.

   A hasfal masszázsánál szem előtt tartandó általános szabály, mely szerint a hasizmok autonóm összehúzódó képességének felfokozása lehet csupán célunk és ezt a célt csakis igen enyhe masszázzsal, nem mélyreható verdeséssel, nyomkodással érhetjük el.

   A bél-masszázs. Mint fent emlitettük, a belek élettani tevékenységének fokozását a belek masszázsával igyekszünk elérni. A bőr és izomzat masszázsánál a testnedvek szív felé áramlására voltunk tekintettel és azt mondottuk, hogy a masszázs a végektől a sziv felé történjék. A bél masszázsánál a béltartalom mozgási irányára kell tekintettel lennünk. A beleket tehát a belek és a bélsár mozgási irányára való figyelemmel masszírozzuk.

   Kezünk tehát a jobb csipőtányértól felfelé a máj és gyomor, majd balra a lép irányában aztán le a bal csipőtányér felé s onnan haránt a kiindulási ponthoz visszahalad. Ez a mozgásunk a vastagbélnek a bélpangásokba oly nagy szerepet játszó felfelé, haránt és lefelé haladó részeit igyekszik követni. Azonkívül tekintettel van arra, hogy a beleket boritó cseplesz helyzete lényegesen ne befolyásoltassák. A bélmasszázs, miután a gyomor és a belek tágulása vagy renyhesége miatt adatik, következőleg inkább mint az eddig leirt szöveti területeknek masszázsa közvetlenül mechanikailag is hivatott a bélsár továbbítására befolyást gyakorolni. De éppen ezen céljánál fogva egyúttal az elképzelhető legnagyobb figyelemmel és gonddal viendő keresztül. Legelső feladatunk, hogy a hasfalnak majdnem kivétel nélkül jelentkező reflexbeidegzését a hasizmoknak eleinte deszkakemény ellenállását ne leküzdjük, hanem megszüntessük. A hasfalak ellenállását, mint a hasizom-masszázs tárgyalásánál emlitettük, enyhe simogatással, majd mindinkább fokozódó, de nagyon figyelmesen ellenőrzött nyomással, enyhe dagasztással érjük el. A hasra laposan helyezett két tenyerünk állandó körkörös simító és nyomó mozgásai kapcsán s a hasfalaknak elpuhulása után lassanként érezhetővé válna a hasi zsigereknek és a bél tartalmának kisebb-nagyobb ellenállások tömegei. Emez ellenállások jelentkezésétől kezdve mozgásaink a bevezető mozgásoknál még inkább ellenőrzöttebbek, de a bél tapintható területein az ellenőrzés mellett s lehető legfelfokozottabb figyelem mellett egészen mélyrehatóknak kell lenni. Az enyhe rázás, nyomás, kezünk körkörös mozgása kapcsán olyképpen végeztetik, hogyha a körülmények megengedik, egy-egy bélszakaszt az elernyedt hasafalakon keresztül enyhén kezeink közé is foghassunk, illetve körültapinthassunk s a benne pangó bélsár-részletet tovább mozogni elősegítsük.

   Nagyban és egészben azért mégsem az a célunk, hogy a magunk mechanikai műveletei kapcsán a tapintásunk számára hozzáférhető béltartalmat saját erőmüvi behatásunkkal továbbítsuk, hanem főcélunk mégis csak az általános részben minden masszázs céljául meghatározott cél itt is. Feladatunk lelke és lényege az, hogy a bélmüködés autonóm rendszerét a hasfalak és a bél izmainak fejlesztésével, tápláltsági viszonyaik megjavításával s a beidegzési zavarok (spasmus vagy atonia) megszüntetésével segítség nélküli erőkifejtésre alkalmassá tegyük.

   Rendkívül segítségünk a has- és bélmasszázsnál is a kezünkre alkalmazott vibrációs készülék, melyet a bélmasszázsnál különösen a legkisebb kilengési és a legnagyobb rezgési szám beállításával alkalmazunk.

   A masszázsok időtartama az elérendő cél szempontjából öttől maximálisan hatvan percig tart. Egyórás masszázs a legnagyobb kivételek közé tartozik. Nem mintha a masszőr nem birná tovább is, hanem mert a túlontúl nyújtott masszázs a szöveteknek és izmoknak épigy elernyedésére vezet, mint bármely kimerítő cselekvő mozgás.
Egyes testrészek általában öttől-husz perci időtartamig massziroztatnak. A hasizmok s a belek masszázsa tiztől-harminc percig szokásos és célravezető.

   Elernyedt és visszafejlett izomzatnak masszázs utján való fejlesztése a sorvadás mérvéhez képest kb. két héttől három hónapig tart. Különösen elhuzódó a tágult és pangó bélizomzatnak fejlesztése, de éppen ennél tapasztaljuk viszont azt is, hogy huzamosabb masszázs után évekre szóló egészséges működés, erőteljes béltevékenység biztositható.

   Kifejezetten ereket és idegeket eléggé ritkán masszírozunk. Általában az erek és idegek által ellátott területek, lágyrészek masszázsában az idegek és erek szempontjai is kielégíttetnek.

   Tulajdonképpen inkább negatívumok, tiltó rendelkezések, amiket az erekkel és idegekkel kapcsolatban mondanunk kell. Természetes, hogy fenti álláspontunk nem ugy értelmezendő, hogy ér- vagy idegbetegségeknél masszázs nem alkalmaztatik. De soha semmi körülmények között sem alkalmazunk masszázst érgyulladásnál, vagy heveny ideggyulladásoknál, genyedéseknél vagy rosszindulatú daganatoknál. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 6. rész

2013.09.12.

   "Az izmok. Az izmok a masszázs szempontjából legjelentékenyebb szövetelemek. A reájuk gyakorolt mechanikai hatások a legszembetűnőbben jelentkeznek.

   Míg a bőrnél és a bőralatti kötőszövetnél, a zsírpárnánál a masszázs által gyakorolt behatások kedvező következményeit szabad szemmel és tapintással csak nagyon kis fokban állapithatjuk meg, addig az izmokon végzett manipulációink teljesen szembeötlők. Az izom már enyhe simogatásra érzékelhetően összehúzódik. Mérsékelt verdesésre, nyomdosásra vérbősége igen tetemesen fokozódik és a feszülésnek és összehúzódásnak lényegesen felfokozott állapotába kerül. (Tónus.)

   Eme feszülés a testnek minden részén ellenható izmokban egyöntetű. Éppen ezért a test mindig bizonyos egyensúlyi helyzetben, látszólagos nyugalomban van. Ez a nyugalmi helyzet azonban a fent emlitett ellenható izmoknak egyenletes feszültsége révén csupán látszólagos. Az ellenható izmok látszólagos nyugalmi helyzete mögött izomrostjaiknak másod-percenként bizonyos oly magasszámu összehúzódása és elernyedése történik, hogy eme összehúzódások és elernyedések a szabad szem észrevevő képességének határain tul esnek.

   Eme összehúzódások és elernyedések azonban bármily kisfokuak és bármily szaporák, mégis jelen vannak és az izomzatban lezajló anyagcsere szempontjából kicsinyben és láthatatlanul ugyanazt a szerepet töltik be, mint nagyban: a sziv izmaink összehúzódása és elernyedése.

   Jelentőségükben eme összehúzódások és elernyedések akkor méltányoltatnak kellőképpen, ha tudjuk azt, hogy az erőteljes, kiterjedt térfogatú és feszes izom s a testnek izomtömegei a test vérmennyiségének igen nagy százalékát, néha 60 százalékát is magukba fogadják és láthatatlan összehúzódásaik és elernyedéseik kapcsán a sziv közvetlen megterhelése nélkül egyenletesen továbbítják. Ezzel szemben a petyhüdt izomzat az összes vérmennyiségnek alig 20 százalékát foglalja magába. Éppen ezért tapasztalható, hogy az egészségesen beidegzett és erőteljes összehúzódásban, látszólagos nyugalmi tónusban feszülő izomzat a a vérnyomás ingadozását lényegesen lecsökkenti.

   A keveset mozgó, illetve izomtevékenységet ki nem fejtő irodai foglalkozást üző modern ember szívműködése egészséges sziv mellett is inkább peckelő jellegű, mert a petyhüdt szövetekben is a magára hagyott sziv kell hogy keresztüllövelje nagy kezdő sebességgel a vérmennyiségeket. Viszont a jól beidegzett izomzat, az elasztikus kötőszövet és bőr rugalmas és élénk kapilláris rendszere a sziv munkájának óriási százalékát magára háríthatja.

   Csak mellékesen említjük meg e helyen, hogy a szénsavas fürdőknek pl. súlyos szívbajoknál való rendkívüli gyógyhatása is, éppen a kapillárisokra, tehát a sejtelmekre való és az erek beidegzésére történő kiváló hatása utján adódik.

   A masszázs szerepe az izomzattal szemben kettős. Az egyik az izom általános tápláltsági viszonyainak, vérellátásának, nyirokforgalmának fokozása, a másik az izommunka kémiai termékeinek a fáradtságot okozó anyagoknak gyorsabb eltávolítása.

   Ennek a kettős célnak a szolgálatát ugyanazon elvek alkalmazásával érjük el, amelyeket a bőr és a zsírpárna masszázsánál elmondottunk.

   Bármily kemény, acélos legyen valakinek izomzata, nem célszerű, hogy arra erőteljesebb nyomást gyakoroljunk. Különösen nem célszerű a petyhüdt izomzatra, illetőleg a nyugalmi állapotban levő izomzatra, mert bármennyire azt hihetnénk, hogy az összehuzódási állapotban levő acélkemény izmok valamely rendkívüli ellenálló és erőteljes szöveti elemekből állanak, mégis a valóság az, hogy különösen a petyhüdt izomzatban alkalmazott, aránylag kicsi nyomások is, az izomszövetekben és azoknak nedvrendszerében nagykiterjedésű szövetroncsolásokat, folytonossági hiányokat idéznek elő.

   Az izommasszázs tehát nem lehet az érdekelt izmoknak erőteljes nyomdosása, gyúrása, verdesése, hanem mindig az enyhe simogatásból kiinduló szelid, de gyakran ismétlődő, magasfrekvenciáju tapintatos mozgások egymásutánja.

   Az izmoknál sem törekedhetünk másra, minhogy azoknak az idegek által történő beidegzési fokát emeljük, a kapillárisok és az izomrostok autonóm összehuzódóképességét fejlesszük és erőművi anyagtovábbító tevékenységük csak a leggyengébb szövetelemek sérülési határán belül működhetik.

   Az egyes izmokat lehetőleg külön-külön, vagy legalább is azonos működési csoportokként vesszük kezelés alá. Mozgásainkat a testvégektől a sziv felé irányítjuk és fogásainkat az észszerüség fent leirt szempontjai olyképpen befolyásolják, ahogy azokat az adott helyzetben és körülmények között a lehető legjobban, a páciensre és magunkra nézve a lehető legkényelmesebben keresztülvinni tudjuk.

   Fontos tehát, hogy a páciens masszírozandó testrésze kényelmes nyugalmi helyzetben legyen. A kezek, lábak valamely alkalmas párnázatra olyképen helyeztessenek hogy a masszőr kényelmesen hozzáférjen, a páciensnek pedig egyetlen izomcsoportját se kelljen a masszírozandó testrész rendelkezésrebocsátása érdekében megfeszíteni.

   Nem szabad tehát a masszírozandó kezet sem a beteggel tartatni, sem pedig magunknak egy kézzel tartani s a másikkal masszírozni. Ellenben a székre, vagy asztalra, vagy combjainkra helyezett kézhez olyképen nyulunk, hogy lehetőleg saját kezünket is feltámaszthassuk, miáltal nem csak a páciens keze pihen, hanem összes karizmaink és vállizomzatunk is és csupán alkarunk és kezünk érdekelt izmai dolgoznak, fáradnak.

   A masszáló-szék vagy pad, nem szabad hogy tulalacsony legyen, nehogy a masszörnek túlságosan mélyen kelljen hajolnia, elhelyezésének pedig olyannak kell lennie, hogy minden oldalról egyaránt megközelíthető legyen s melléje a masszőr bármely oldalon széket is helyezhessen, mi által munkáját ülve, vagy térdelve könnyedén végezhesse.

   A körkörösen haladó izmokat: szem, száj, nemi részek izmait, termé-szetesen körkörösen masszírozzuk, a has izmainak masszálásával pedig az alábbiakban külön foglalkozunk. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 5. rész

2013.09.08.

   " ...Az élettani hatás a vérellátás és nedvkeringés élénkségének lefokozásában és általában a bőr rosszultápláltságából adódó élettani funkciók csökkentésében jelentkezik. Különösen szenved a bőrnek az a képessége, hogy hideg és meleg hatásokra s e behatások gyors váltakozása dacára is rögtön reagálni tudjon és ezáltal a bőralatti területeknek vérellátását is szabályozza s azokat hideg és meleg káros következményeitől oltalmazza.

  A bőr helyes masszázsa tehát alaptörvényünk szerint olyan enyhe, de lehetőleg mentől gyakoribb mozgásokból tevődhetik csak össze, amelyek a bőr és a bőralatti kötőszövet leggyengébb szövetelemeinek rugalmassági határát meg nem haladják.

   Éppen ezért a masszázst kezünkre illesztett villanyos vibrátor segélyével évek hosszú sora óta ugy alkalmazzuk, hogy a villanyos vibrátor legnagyobb frekvenciájú működése mellett a régi időkben szokásos masszázs-müveleteket rezgő ujjainkkal és kezünkkel végezzük.
Ilyképpen azt az eredményt látjuk, hogy a bőr élénksége a lehető legrövidebb behatások alatt felfokozódik. A sima izmok összehúzódnak, megerősödnek, az elfekvő haj, mint megdőlt vetés a nap sugaraira felemelkedik és általában a gyógykezelt egyén a gyógytevékenység befejezése után az üdeség érzetével reagál.

   Ahol vibrációs készülék rendelkezésünkre nem áll, ott a masszázsnak ősidőktől kezdve szokásos öt alkalmazási módját a fenti korlátozásokkal magunk is alkalmazzuk. Eme öt tényező a következő:

1.    a simítás (Effleurage),
2.    nyomkodás, dagasztás (Pétrissage),
3.    dörzsölés (Friktion),
4.    verdesés, ütögetés (Tapotement),
5.    rázás, rezegtetés (Vibration).

   A kézzel való masszázs alkalmazásának módjairól általánosságban egyetlen tanácsot adunk. Ez a tanácsunk a következő:

   Ugy a páciens, mint az orvos, illetve a masszőr lehetőleg kényelmes és a kivánt tevékenység számára legalkalmasabb helyzetet foglalja el. A masszőr lehetőleg tenyerének, kezének lágy részeivel érintse a masszirozandó teriileteket és mozgásait a nedvkeringés irányában, vagyis a sziv felé végezze.

   Kivételt képeznek az egyes speciális területek. Az arc, a has, az emlő, a nemi részek és végbéltájak masszázsa.

   Ezeken a helyeken a szemünk előtt lebegő speciális célnak megfelelő mozgásokat végezünk.

   Bőralatti kötőszövet. A bőralatti kötőszövet egyúttal zsírpárna, a masszázs szempontjából rendkívül fontos. A kövérséget okozó zsir túlnyomó része a bőralatti kötőszövetben rakódik le és ősidőktől fogva a kötőszövetnek masszálása, gyömöszölése a köztudatban egyet jelentett a soványító kúrával.

   Különösen a zsírpárna területe az, amelyen az általánosan divó erőteljes masszázs szinte kivétel nélkül kárt okoz. Alig van soványodást keresett ifjú nő, akinek zsírpárnáján az erőteljes masszázs okozta csomósodás kisebb vagy nagyobb nyomai felfedezhetők ne lettek volna.

   A kötőszövetnek azonban nemcsak saját sejtrendszere sérülhet és sérül általában és nemcsak a rajta keresztül hatoló nedv- és vércsatornák, hanem a rajta átfutó idegek is.

   A zsirpárna masszázsának erőteljes alkalmazása mellett a legkülönbözőbb érzési elváltozások jelentkezése is megfigyelhető. Különösen a felületeken haladó bőridegek gyakori megzuzása folytán a bőrön szigetesen jelentkező fájdalmak, zsibbadások észlelhetők, de az idegroncsolások, illetve zúzások káros következményei között a legjelentékenyebbek a bőr táplálási viszonyainak és a hideg és meleghez való alkalmazkodás képességének leromlása.

   A masszázzsal a bőralatti zsírpárna anyagcseréjének a fokozása s a szövetelemek rugalmasságának fejlesztése lehet az egyetlen élettani célunk, következésképpen minden erőművi hatás, minden masszázs bármely formában történjék is az, csak puhán, csak lágyan s a nedváramlás irányában olyképpen viendő keresztül, hogy a lágy zsírpárna leggyengébb szövetelemei ne sérüljenek.

   Miután kizárólag a bőr masszálása céljából a legritkábban szoktunk eljárni, ellenben a bőr és a zsírpárna együttes befolyásolása, működésüknek élénkítése szinte állandó feladatunk, a masszázs kivitelének a bőrnél megemlített kombinált kézi- és géperejű (vibrációs) alkalmazása e helyen is teljesen azonos. ..."  

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 4. rész

2013.09.03.

   "...A masszázs ősidőktől fogva gyógyító tényezője az emberiségnek. Szükségességét, hasznosságát ösztönös, öntudatlanul végzett, állatéleti cselekményeink igazolják.

   Legélesebben rávilágít eme megállapításunk helyességére az a jelenség, hogyha valakinek hirtelen fájdalmat okozunk, azt látjuk, hogy az illető a fájdalomokozás helyére kezét reflektorikusan odailleszti s azt rövidesen simogatni, nyomkodni kezdi. E simogatás és nyomkodás, nagyobb sérülé-sektől eltekintve, az okozott fájdalmak csökkentésére és a megzavart működési egyensúly helyreállítására általában alkalmas.

   Élettani hatások. A masszázs: testünk cirógatása, nyomkodása, verdesése, általában a bőrnek kézi erővel vagy eszközökkel megtoldott kezünk közbenjöttével való rezegtetése (vibráció), az érintett részek, sőt távolhatásuk utján a távolabb fekvő területek és szervek élettani egyensúlyának helyreállítására egészséges működésük felfokozására alkalmas.

   Általánosságban a masszázs helyes alkalmazásánál két szempont irányadó. Az egyik, mit érhetek el és mire kell törekednem a masszázs igénybevétele utján, a második pedig, mitől kell óvakodnom, midőn gyógyítás céljából, vagy általában masszázst alkalmazok.

   A masszázs hatása általában kétirányú: az egyik az anyagcsere fokozása, a másik a mozgás élénkítése. A masszázs ártalma ennek az ellenkezője, vagyis épp a mozgás korlátozása és anyagcserezavarok előidézése.

   Az általunk megdönthetetlennek felismert masszázs-törvény a következő:

   A masszázs ereje a gyógyított terület leggyengébb szövetelemének rugalmassági határáig terjedhet csupán.

   Következésképen az összes eddig általános gyakorlatnak örvendő eljárások, melyek eme törvénnyel vagy homlokegyenest ellenkeztek, vagy eme törvény fel nem ismerése folytán arra figyelemmel nem voltak, mind kártékonyak, illetve nem oly mérvben hasznosak, mint hogyha a fenti törvény figyelembevételével alkalmaztattak volna, tehát a mozgás és anyagcsere lecsökkentését okozta. Ez az eredmény a masszázs helyesen választott céljával ellentétes.

   A helyes masszázs alkalmazásának gyakorlati szabálya tehát olvasóink számára nem lehet egyéb, mint a beteg területnek enyhén való simogatása, enyhén való verdesése, az erőhatásoknak nagy ellenőrzés és figyelemmel való alkalmazása, különösen ama területeken, ahol nemesebb és életfontosabb puha és gyenge sejtfalu szövetek vannak.

   A masszázs speciális hatásairól. Mielőtt a masszázs-technikáról részleteiben szólanánk, indokolt, hogy az egyes szövetek speciális reakcióiról tegyünk néhány szóban említést.

   Az egészséges bőr rugalmas, mérsékelten vér- és nedvbő, ehhez képest színe élénk, kissé rózsás, nem áttünő, nem transparens s a test mérsékelt mozgásai, vagy nyugalmi helyzete mellett, nem nedves és nem zsiros.

   A beteg ember bőre petyhüdt, sápadt, vagy tulkipirult, vizenyős, áttünő, gyakran zsiros, néha tulszáraz, pikkelyes, hámló.

   A bőr-masszázs feladata és célja a bőr élettani tevékenységének és e tevékenység egyensúlyának helyreállítása.

   Nagyon természetes, hogy erőteljes behatásokkal, durva dörzsöléssel, nyomkodással, verdeséssel ezt a célt el nem érhetjük.

   A bőr erei, apró izmai, mirigyei és kapilláris nedvcsatornái, rugalmas kötőszöveti rostjai, végtelen finom szerkezetűek. Jelentéktelennek látszó, már szabadszemmel is látható szövetroncsolásokat idéznek rajta elő.
Ilyen roncsolások természetes uton is létrejönnek a test tömegének gyarapodása alkalmával, ugyanolyanszerü elváltozásokat hagyva maguk után, mint a hirtelen kelő tészta felületén jelentkező repedések.
Terhességi hegeknek nevezzük ezeket az észrevétlenül keletkező és gyógyuló bőrrepedéseket, amelyek azonban nemcsak terhes nők hasán, combján, oldalán jönnek létre, hanem hirtelen kövéredő egyéneken és, mint említettük, azokon is, akiket a kelleténél erőteljesebben masszíroztak.

   Vannak orvosi iskolák, sőt igen tekintélyes külföldi klinikák, amelyeknek felfogása szerint csakis az erőteljes masszázs lehet eredményes. A közönség pedig általában azt hiszi, hogy ha a masszőr nem komoly erőkifejtéssel dolgozik és fájdalmat nem okoz, akkor a masszázs hatástalan.

   Nem győzzük eléggé hangoztatni eme hibás és az eljárás veszedelmes következményeit. Ezek kettős irányúak, az egyik esztétikai, a másik élettani.

   Az esztétikailag káros következmény abban rejlik, hogy az erőteljes masszázs által kinyújtott, rugalmasságától megfosztott számtalan apró hegtől átszőtt bőr többé a test térfogatváltozásait egyszerű összehúzódással, vagy tágulással nem követi. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 3. rész

2013.08.30.

   "... Épp ugy hatékony tényezője szervezeti létünknek az elektromosság, mint az előbb emlitett tényezők, de a villamosság jelenlétét és szerepét a tudatunkkal összekapcsolt érzékeink jelenlegi eszközeivel leolvasni, felmérni nem tudjuk kellőképpen. Mindazonáltal az elektromosság durva hatásait nagyjában ismerjük és se szeri, se száma ama készülékeknek, melyek segítségével az elektromosságot testi életünk és szellemvilágunk nagyobb erőkifejtései javára igénybe veszünk.

   A különböző természetű elektromos és mágneses befolyásoknak a leg-különbözőbb mozgási és kémiai, valamint működési befolyása tapasztalható, de se szeri, se száma ama lehetőségeknek, amelyek az elektrotechnika fejlődésével és élettani hatásainak módszeres megfigyelésével és megállapításával még előttünk állanak.

   Az elektromosság hatásának tudományos megfigyeléséből és élettani alkalmazásából eddig is igen nagybecsű eredmények állottak elő. A testen átható Röntgen-sugár, a galvanizáló és faradizáló gép gyógyáramai, a magas frekvenciájú villanyáram hőhatásai, az elektromágnes csodálatos idegmegnyugtató, altató kisugárzása mind megannyi dokumentumai az elektromosság rendkívül nagy gyógytudományi jelentőségének.

   Gyógymechanika. A test formaváltozásainál, vagy működési zavarainál rendkívül lényeges, hogy valamely tartós formai, vagy működési állapot megváltozása érdekében tartósan azonos természetű mechanikai hatások kifejtessenek. Pl. valamely testrész túlságos zsirpárnázottsága esetén igen lényeges, hogy a formailag elégtelenített területen állandó és enyhe erőhatások előidéztessenek, melyek folytán a felgyülemlett zsír eltávolittatik. Valamely bénult, vagy elgyengült, esetleg sérült izom mozgó és erőkifejtő képességének felfokozása érdekében, de a testfejlesztés általános érdekeinek szempontjából is bizonyos izomterületek, vagy a test egésze is állandó és célszerű erőbehatások alá vonandó, mozgatandó. De eme mozgások csak bizonyos határig terjedhetnek és az alkalmazott erő is csak meghatározott fokot érhet el. Eme speciális és általános szempontok szolgálatában ősidők óta több-kevesebb bölcseséggel és eredménnyel a gyógyítással foglalkozók eljárásokat alkalmaztak, melyek kivitelénél a gyógyító személy maga jelen lenni kényszerült, sőt a műveleteket, vagy maga végezte, vagy saját izmainak ellenállásával ellenőrizte s a mozgások kiterjedését, mérvét önmaga szabta meg.

   Természetes, hogy ilyképen a gyógyító egyén rátermettsége tekintetében is már igen sok feltétel jelenléte szükségeltetett. De különösképen nyilvánvaló, hogy egy-egy gyógyérő egyszerre csak egy beteggel és a nap folyamán az emberi erő végességénél fogva csak nagyon kevés számú beteggel foglalkozhatott.

   A svéd testfejlesztők és testegyenesitők egyik legkiválóbbika Prof. Gustav Zander, tehát gépeket konstruált, amelyeken az emberi test leglényegesebb mozgásai olyformán végezhetők el, hogy a mozgások kiterjedése, mérve és a munka, vagyis az erőkifejtés foka pontosan meghatározható, adagolható.
Gépei két csoportozatot alkottak.

   Az egyik csoportozaton a beteg maga végezte el saját izomerejének felhasználásával a mozgást, a másiknál a gépben, megszabott, szenvedő helyet foglaló beteggel a gép végezte el a mozgásokat. E géprendszer segélyével, mint ahogy emlitettük, a mozgások mérve és a munka mennyisége adagolható.

   Az általa konstruált gépek remekei az orvosi és a mechanikai tudomány házasságának. Általuk és velük a test formáinak megváltoztatása megoldott kérdéssé vált, de legkülönösebb jelentőségét a Zander gépgyógyitás azzal nyerte, hogy az ipari balesetek kapcsán elszerencsétlenült ipari munkások, általában baleset szenvedetteknek sokasága a sérülésekből kifolyólagosan előállott mozgási korlátozottságuk azelőtt végleges állapotából ma hetek, legkésőbb hónapok alatt legtöbbnyire a teljes munkaképesség állapotába visszavezettetnek és épkézláb teljes értékű termelő és kereső elemekké válnak.

   A fizikai gyógyitással foglalkozók általános szokásának és talán gyakorlati szempontoknak is megfelelek akkor, amidőn első helyen a leginkább alkalmazott fizikai gyógyitási móddal, a masszázzsal foglalkozom. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői - 2. rész

2013.08.26.

   "... A levegőhöz hasonlóan fontos fizikai élettényező és gyógytényező a viz.

   Testünk vizbe jutván, annyit veszit súlyából, mint bármely más hasonló térfogatú test, vagyis annyit, mint a helyéből kiszorult viznek súlya. Eme sulyveszteség folytán nyeri a fürdő egyik legjelentékenyebb befolyását testi életünkre. De megváltoznak a vizben a nyomási viszonyok is. Ami a lég­nyomásra állt, az fokozatosan áll a viznyomásra is, hiszen a viznek súlya a levegő súlyának többszöröse. Hatása is ehhez mérten fokozott.

   Amiképpen a mozgó levegő, a szél váltakozó nyomási hatásokat gya­korol a bőrre és a bőr alatti sejttömegekre, olyképpen a folyó- vagy hul­lámzó viz egészen különleges és értékesen felhasználható, de sokkal szembeötlőbb nyomási hatásokat idéz elő.

   Ugy a légfürdő, mint a vízfürdő a hajszálerek és az ezeknél sokkalta kisebb úgynevezett kapilláris testnedv-rendszerre felbecsülhetet­len és alig lemérhető anyagcserefokozó hatást gyakorolnak. De mennyivel sokszorozódik és megváltozik eme tényezőknek, a levegőnek és a viznek, a gázoknak, gőzöknek és a folyadékoknak fizikai hatása szervezetünkre akkor, hogyha ezeknek változik a hőmérséklete.

   A hőmérsékletről ugyanaz mondható, hiszen ösztönösen tudjuk, hogy annak változása és hatása nem közömbös szervezetünkre.

   Létünket csakis mintegy száz Celsius foknyi hőmérséklet-ingadozás keretén belül tarthatjuk fenn.

   Természetes, hogy a hideg és a meleg, mielőtt az életre nézve vég­zetes hatásaikat kifejtik, testünkön máris lényeges elváltozásokat hoznak létre. Eme elváltozások vagy muló, vagy végleges jellegűek. A szélsőséges hőmérsékletek, meleg és hideg, fájdalmat váltanak ki s a sejtek összehúzó­dását idézik elő. Ezért alkalmaztatik pl. a hideg és meleg viz vérzéscsillapitásra. De a hideg vagy meleg tartós hatása hamarosan értágitó, elernyesztő természetű. A hideg vagy meleg magasabb foka az izomzat és a vér anya­gának megszilárdulását, megfagyását idézheti elő. A közömbös hőmérsék­letű viz vagy levegő az anyagcserét normális irányban kedvezően befolyá­solja s az idegrendszerre rendkívül megnyugtatóan hat.

   A mozgások. A levegő és a viz mozgó állapotban másként hatottak. Ter­mészetes, hogy a mozgás maga szervezetünkre lényeges befolyást gyakorol akár külső erők idézik elő, akár maguk által kezdeményeztetett és indítta­tott, vagy hajtatott végre. A mozgásnak a forrása is és a következménye is az anyagcsere és a meleg. A testünkben folyó lassú égés meleget termel, mozgást idéz elő. A mozgás az égést fokozza, miáltal szaporodik a hő és fokozódik az anyagcsere. Nyilvánvaló, hogy bizonyos mérvű mozgás hiánya, másrészről a mozgásoknak vagy mozgatásoknak túlzott mérve a hőtermelés és az anyagcsere terén deficitet, hiányt, vagy felesleget termel. A mozgás éppen ezért lényeges eszköze a test jólétének vagy betegségeinek. Ott szere­pel tehát épugy a kórokozók, mint a fizikai gyógytényezők sorában. Moz­gást azonban és anyagcserét nemcsak a hő idéz elő, hanem a fény is.

   A fény lényeges energiaforrás. Nyilvánvaló ismeretkincsünk a fizikából, hogy a földi szerves életben, annak fejlődésében nemcsak a nap és a föld hőmérséklete, hanem a hőhatásokkal kapcsolatos, vagy azoktól független fényhatások is igen lényeges szerepet visznek. A tavaszi napsugárnak nem­csak a melege, hanem felfokozott fényessége és ragyogásának hosszabb tar­tama is tényezője az élet nyüzsgő ébredésének.

   De az önálló földi fényforrásokkal előidézett mesterséges fény is, akár mesterséges napfény, vagy ultraviolett, ibolyán tuli sugarak legyenek, erejük fokához mérten az élő szervezetre jelentékeny átalakító hatással birnak. Az anyagcserefokozás mellett nagymérvű befolyásuk a szervezetre époly káros, mint a fokozott meleg, mely perzsel és éget, vagy a nagy hideg, amely fagyaszt és dermeszt.

   Az erőteljes fény elbontja, roncsolja a finom idegszerkezeteket. A szem tőle megvakul, a bőr hólyagos égésig megég, hiánya mellett pedig a testi élet rövid idő alatt elsorvad, elerőtlenedik, az anyagcsere természetes egyen­súlya mihamar felborul. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A fizikai gyógyitás tényezői

2013.08.22.

   "A fizikai gyógyeljárások gyűjtőneve alatt ama gyógytényezőknek alkal­mazási módját értjük, amely gyógy tényezők nem szervezetünk valamely részével való vegyi összeköttetés utján hatnak, hanem kézzel fogható, vagy érzékelhető eszközök utján fejtik ki hatásukat s általában a fizika világá­ban ismert tényezőknek túlnyomórészt külső alkalmazásával vitetnek vég­hez. A fizikai gyógyeljárások tényezői tehát: a levegő, a viz, illetve gázok és folyadékok; a , vagyis a hideg, a meleg; a fény, illetve az érzékelhető szineken inneni és tuli éther-rezgések; fizikai dolgok, tárgyak, eszközök, továbbá kombinált gépezetek s ezek segítségével előidézett, vagy ezektől független mozgásoknak és mozgatásoknak különböző módja és mérve; az elektromos áramok különböző fajai.

   A tágabban vett fizikai gyógyeljárások sorába ama gyógyitótermészetü műveleteket is sorolhatjuk, amelyek a tápcsatorna, a nemirészek külső terü­leteinek, valamint az érzékszervek egészségápolásának céljaira szolgálnak mindazonáltal szorosan véve nem a fizikai gyógyeljárások körében tárgyal­tatnak. Ilyenek: a fül, a száj, az orr, a külső nemirészek és a végbél öblitései, magas beöntések; a látás és hallás gyógytanának körébe tartozó fizikai eszközök és tényezők alkalmazása.

   Általában a fizikai gyógy tényezők felismerése ősidők óta inkább tapasz­talati, mint kombinativ uton történt. Amint a kombinativ, a következtető szellemi művelet a gyógytényezők igénybevételénél komolyabb szerephez jutott, egyúttal a babonáknak és tévedéseknek egész áradata is betört a pri­mitív ember gyógyitó rendszerébe.

   A művelt világ és a tudományos világ együttes feladata, hogy amikor gyógytényezőket alkalmaz, ezt az alkalmazást tudományos ellenőrzés és kritika felhasználása mellett tegye. Arra kell törekednünk, hogy mindenki egyaránt azt a meggyőződést merítse írásunkból, hogy abban a babonától és költészettől, fantáziától ment, gyarkorlatian alkalmazható igazi tudomány, a vitán felül álló ismeret foglaltatik.

A fizikai tényezők általános hatásai

   Nem lehet célszerűtlen, hogyha a fizikai gyógyitás tényezőivel és módjaival való részletes foglalkozás előtt a fizikai dolgoknak a szervezetre való élettani hatásaival általában foglalkozunk.

   A levegő. Természetesen nem foglalkozunk azzal a problémával, hogy csakis levegőben élhetünk, viszont más légnemű anyagok, gőzök, gázok szervezetünkre pusztitólag hatnak. Igen természetes, hogy nem kell ebből kifolyólag megállapítanunk, hogy légüres térben nem élhetünk, sem azt, hogy szénsavban vagy kénhidrogénben époly kevéssé élhetünk, ellenben nagyon fontos tudni, hogy eme gázokkal kevert levegő a benne foglalt gázok mennyisége és mérgezési foka szerint többé vagy kevésbé ártalmas. Nagyon jó tudnunk, hogy a levegő sűrűsége s az általa sejtjeinkre, idegrendszerünkre, mellkasunkra és tüdőnkre gyakorolt nyomás ránk nézve nem közömbös. Nagyon hasznos dolog tudni, hogy a tenger szinén a légnyomás nagyobb, mint a magasban, tehát a tengeri levegő és a magaslati levegő nem mozgó állapotban is más és más hatást gyakorol szervezetünkre.

   Lényeges tudnunk, hogy a levegő páratartalma, vízgőzzel való telítettségi foka ugyancsak más és más élettani hatásokat vált ki. De jelentőségteljes befolyással bír testi és kedélyállapotunkra az is, ha ugyanazon magaslati helyen a páratartalom által megváltozott sulyu levegő hat reánk. Innen az időváltozások rendkívüli hatása az emberi szervezetre, de különösen a kedélyvilágra. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)

A női testkultúra - 7. rész

2013.08.18.

   " ...Delsarte hirdette először, hogy a gerincnek kell szolgálnia az egész test támasztékául. Találó kifejezése a magyar nyelvnek a „gerinces ember", mert valóban fontos és lelkileg is nagy kihatásokkal jár az egyenes gerinc. A test beállításánál azonban mindenekelőtt a következőkre kell vigyáznunk: Az iskolai torna rászoktat bennünket a szögállásra, melynél a sarkak össze­érnek s a két lábfej kifelé néz. Ebben az állásban helytelenül a sarokra tá­maszkodunk s a láb ilyen tartása sok egyéb mellett még azzal a hátránnyal is jár, hogy a járásban rávisz bennünket a lábak kifelé rakására, mely, mint látni fogjuk, csúnya és helytelen. A tornánál mindig olyan állásból kell kiindulnunk, melynél a lábak egymással párhuzamosan vannak föl­állítva. A test súlyának pedig mindig a lábujjpárnán kell nyugodnia, sem a sarkakra, sem a lábak külső oldalára támaszkodnunk nem szabad. Igen sok esetben az az oka a combok elszélesedésének, hogy a nők járás közben is hibásan a comb külső izmaira támaszkodnak, igy aztán lassan még ruhát­lanul is ugy néznek ki, mintha bricsesz volna rajtuk. Az iskolában tanított svéd torna további hibája a már emlitett homorú testtartás. Mikor igy állunk fel, azt tapasztaljuk, hogy a keresztcsont és a glutaeus felemelkedik, a medence előredől és a hasüreg egész tartalma a hasfalra támaszkodik. Ha azonban kinyomjuk hátul az ágyékcsigolyákat, a glutaeus leszáll, a medence helyrebillen és a hasüreg szervei mint egy kosárban, helyesen ülnek a medencében. Most az egyenesen beállított gerinc alkotja az egész test támasztékát. Elől a mellet nem szabad besüppesztenünk, a mellcsont­nak magasan kell állania, a lapockákat szépen össze kell zárnunk, a válla­kat felhúznunk nem szabad. A fej, illetőleg a nyak tartásánál mindig arra vigyázzunk, hogy sohasem támaszkodjunk a gégére és az elülső nyak-izmokra, mert igy a nyakat teljesen elcsúfíthatjuk. Mindig az arra rendelt tarkóizmokal kell tartani a fejet.

   Ez a célszerű testtartás, amit jól be kell gyakorolnunk. A tornánál mindig ebből az alapállásból kell kiindulnunk. Nem kevésbé fontos azonban a helyes járás elsajátítása. Az aszfalton jobbra-balra döcögünk, tipegünk a magassarku cipőkben. Nézzük csak meg a színházban: a páholyok leg­szebb asszonyai egy-kettőre levizsgáznak a gráciából, ha a szünetben pár lépésnyi távolságot végig kacsáznak. Hogy járásunk biztos és könnyed legyen, a gerinc helyes tartásán kivül meg kell tanulnunk a három izületet: a csipő-, térd- és bokaizületet mindig egy sikban mozgatni előre, nehogy a medence himbálódzék és a test súlyát járás közben egyenletesen vinni át az egész testen, egyik lábról a másikra, simán, mindig a lábujj párnáira tá­maszkodva. Nemcsak esztétikai követelmények ezek; a helytelen testsúly­eloszlás és a rossz járás a legkárosabb elferdülésekre vezethet.

   Mindezekből most már világos képet alkothatunk magunknak arról, hogyan történik a test tökéletesitése és a deformációk szakszerű kezelése, speciális láb-, csipő, hát-, lapocka-, has-, mellkas-, nyakgyakorlatokkal, járó-, ugró-, könnyedség-, egyensúly gyakorlatokkal stb. A testkultúrában napról­-napra bámulatos sikereket tudunk elérni még a gerincoszlop súlyos elferdüléseinél is. A gerincoszlopot újra mozgékonnyá tudjuk tenni és vissza tudjuk adni normális állását a torna által, a négykézláb történő kuszó-gyakorlatok segítségével. Ezek a fölfedezések főleg Klapp berlini professzor nevéhez fűződnek, aki a támasztó fűző és egyéb gépek helyett a szabad tornát vezeti be a gyógykezelésbe. A lúdtalpak, talpsülyedéseses esetek gyógytornáját pedig Spitzy honosítja meg. Mindegyre jobban tért hódit az a felfogás, hogy a beteg testrészek alá nem mankót kell adni, hanem aktiv módon ki kell képezni őket s ez az esetek túlnyomó részében lehetségessé is vált.

   Külön szerep jut a testkultúrának a művészetekben. Mert a testkultúra ábcéje kell hogy legyen a táncnak, éneknek, színpadi előadásnak. Az ének­tanulásnak a tüdő képzésén kell alapulnia, művészi mozgásokat nem tanul­hatunk addig, mig az anatómiai mozgásokat nem gyakoroltuk. Énekesek, akik elvesztik a hangjukat, színésznők, akik végérvérnyesen berekednek vagy monstrumokká válnak, fiatal leányok, akik kiképzetlen testtel kezdve a mű­vészi táncok tanulását, mindenféle deformációkat szerezhetnek - és sok más intő példa mutatja, mennyire fontos, hogy mindenekelőtt elsajátitisuk a helyes légzést, beszédtechnikát, izmaink kormányzását, a női testkultúra ideálja szerint való testmodellálás egyéb eszközeit. Csak igy tehetünk szert a művészetben egyéni fejlődésre, merészségre és szuggesztivitásra.

   Testünk nem marad adós a szeretetért és munkáért, amit ráfordítunk. Meghálálja, ha törődünk vele, megbecsüljük. Munkabírásunk gyarapodik, a ránk nehezedő belső nyűgök könnyebben megoldódnak. Más lesz a szerelmi életünk, családi életünk is. Gondoljuk meg: a férfi feleségül vesz egy nyú­lánk, fiatal nőt és pár év múlva a bájos leányból egy széjjelment, lomha, kel­lemetlen hangú, lelkileg is elhájasodott asszony lesz. Az ilyen esetek szám­talan házaséletet tönkretesznek. A test fegyelmezettsége és tisztasága azonban a legszebb örömök forrása. Hozzájuttatja a nőt ahhoz, hogy anyai feladatának mennél hívebben tudjon megfelelni, hozzásegíti, hogy a maga életét termékenyen alakítsa s a férfi életében és munkájában is minél ösztönzőbb szerepet tölthessen be. "

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 6. rész

2013.08.13.

   "... Nézzük most már közelebbről, nagyobb részletességgel, milyen mód­szerrel dolgozik a testkultúra. Mint emlitettem, a legelső a tüdő edzése, a mellkas izmainak fejlesztése, egyszóval a légzőkultura. A légzés tudománya Európában teljesen feledésbe ment, olyannyira, hogy csak a mult század végefelé fedezik fel újra, mikor a tuberkulózis pusztító hatása és az ének­művészet csenevész állapota az orvosok és énekesek figyelmét a tüdőre irá­nyítja. Főleg Leo Koflernek, a Tirolból Amerikába származott énekmester­nek tudományos alapon végzett kísérletei vetik meg a modern légzés funda­mentumát s ma már képesek vagyunk légzőszerveinket is kellően edzeni, óvni.

   Erre alapos szükségünk van, mert a modern városi embernek a tüdő a legmostohább testrésze. Pedig a tüdő gondozásának s a helyes légzésnek óriási szerepe van a test felépítésében, az egészség megtartásában és a szel­lemi képességek fokozásában. A tüdő adja meg a vér tisztaságát és meleg­ségét, elsősorban a tüdő őrködik az emésztőszerveknek s az egész testnek munkaképessége felett. Jól tudták ezt azok a népek, amelyek vallásos szer­tartásaikba beleolvasztották a légzés művészetét. A tüdő választja ki a szervezetből a szénsavat s szolgáltatja az oxigént a vérkeringés számára. Azonkívül a légzés tempója erősiti a vérkeringést és könnyíti a sziv mun­káját. A tüdő két rugalmas zacskója sokmillió hólyagocskából áll, melyek a belélegzésnél kitágulnak, felduzzadnak s a levegő kiadásánál összehúzód­nak. A légzés a megfelelő izmok segítségével történik. A légzőgimnasztika feladata, hogy megtanuljuk, milyen izmokat kell működtetnünk, hogy a leg­kisebb fáradsággal a lehető legnagyobb levegőmennyiséget tudjuk felvenni, megtanuljuk az elhasznált levegőt mennél teljesebb mértékben kiadni és megtanuljuk a légzésben résztvevő izmokat fejleszteni. A bordákat a borda­izmok és mellizmok fedik, a bordák között vannak a bordaközti izmok, melyek mind dolgoznak, a főszerep azonban a mellkast a hasüregtől elvá­lasztó rekeszizomnak jut.

   A belélegzésnek mindig az orron keresztül kell történnie, hogy a levegő portól és piszoktól megtisztulva és felmelegedve jusson a tüdőbe. A lélegzést többféle módon bonyolíthatjuk le. Lélegezhetünk a tüdőcsucsokkal, a borda­közti izmok segélyével és a rekeszizommal. Legegészségtelenebb az első mód, mert ilyenkor a tüdőnek csak kis része dolgozik. A második célszerűbb, a harmadik még jobb, mert ezzel a metódussal már tetemesebb levegő­mennyiséget szívhatunk be, de mind a három módszer egyoldalú. Már pedig szükséges, hogy a tüdő alsó, felső és középső részét egyaránt szellőztessük. A nők hevesen hullámzó keble és szerelmi zihálása lehet, hogy méltó a költők tollára, de helyesnek éppen nem mondható, mert a heves, gyors lélegzetvétel azt mutatja, hogy tüdőnknek csak igen csekély részét használ­juk, a zihálás, fujtatás pedig a felesleges izomerőltetés jele, igy tehát sem a szerelemben nincs rá szükség, sem a színpadon, ahol, sajnos, szintén gyak­ran megfigyelhetjük, mert művésznőink bizony nem valami jól értik a lég­zés művészetét. A nő épannyira foglalkoztathatja rekeszizmát, mint a férfi (persze csak ugy, ha nincsen helytelen ruhákba szorítva), még a más­állapot alatt is, - sőt a terhesség idején még fontosabb az intenzív légzés, azért csinálhatunk erőteljes tüdőgimnasztikát az állapotos asszonyokkal. Legegészségesebb a negyedik módszer: ha mindig az összes légzőizmokkal dolgozunk. Ilyenkor a tüdő minden része egyformán tágul s aránylag kis munkával a lehető legnagyobb levegőkvantumot tudjuk beszívni.

   Természetes: ennek a légzésnek az elsajátítására egyenként munkába kell vennünk az elhanyagolt részeket, külön-külön meg kell edzenünk a csenevész izmokat, speciális gyakorlatokkal mozgékonnyá kell tennünk az egész tüdőt az összmüködésre, - ezáltal kiképezzük a mellkast is, eltünnek a vállon a sótartók, a helyes légzés megszerzi a helyes és szép beszédet stb., igy találkozik ismét a szépség és az egészség utja.

   A légzőmozgásokhoz kapcsolódnak aztán az egyéb mozgások, melyeknek kettős céljuk van. Az egyik, hogy a helyes testtartásból és testsúly-elosztásból kiindulva ráneveljenek bennünket a célszerű és artisztikus moz­gásra, járásra és minden fizikai munkának gazdaságos izomtechnikával való végzésére. A másik, hogy minden egyes izmot külön-külön fejlesztve, végül az egész testet megreparálják és mindennemű káros hatás ellen fölvér­tezzék. A test izomtudatra kezeléséről, az izmok tudatos megfeszitéséről és elernyesztéséről már előbb volt szó. Ezzel foglalkoznak az alapvető gya­korlatok, hogy minden testrészünket tetszőlegesen tudjuk aktiv és passzív állapotba hozni. Azután következik a hibák javítása, a gyönge részek edzése és az egész fizikum rendszeres kiépítése. Fontos, hogy állandóan az egész testtel dolgozzunk, bár legrősebben mindig azokra az izomcsoportokra kell fordítanunk a figyelmet, amelyek vagy túlságosan soványak, vagy tul sok zsírlerakódás betegiti őket.

   Hogy testünknek ilyen speciális tornára van szüksége, ez a fölfedezés Európában Francois Delsarte nevéhez fűződik. Delsarte ugyan művészi szempontból foglalkozott a testtel, arra a meggyőződésre jutott, hogy minden művészi mozgásnak a föntebb kifejtett anatómiai alapokon kell fölépülnie. Bess M. Mensendick, egy amerikai orvosnő volt aztán az, aki a Delsarte-féle alapelvekből kiindulva, lerakta alapjait egy külön uj tudománynak, a női testkultúrának. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 5. rész

2013.08.09.

   "... A gyermekekkel persze nem ugy tornázunk, mint a felnőttekkel. Ezt egy-kettőre halálosan megunnák. A tornagyakorlatokat játék formájában végeztetjük velük. Hogy a játék jól menjen, szükséges, hogy a gyermek mindig azt az izmát használja, melyet éppen dolgoztatni akarunk. És még sem fárasztja ki a dolog, sőt elszórakoztatja, igy aztán alig várja a játékórát. A kisgyerek legtöbbször nem képes kellő figyelemmel végigcsinálni a gyakorlatokat. De ha meg tudom mozgatni a fantáziáját, ha be tudom kapcsolni a tornába a tárgyak, masinák, állatok iránti rokonszenvét, ha mesékbe, történetekbe viszem bele, akkor pontosan végzi a mozgásokat, mert hiszen a játék lendülete viszi előre.

   A szélmalom, a bohóc, a cseresznyelopás, a részeg gólyanéni és más számtalan játék nagyszerűen leköti érdeklődését. Ha csörgőkigyót játszik vagy dakszlijárást csinál, akkor nem fog a hátát egyenesítő kúszás helyes mozdulataiból olyan könnyen kizökkenni. Ha egy keskeny hidon vagy szűk ösvényen halad keresztül, akkor nagyon vigyázni fog, hogy félre ne lépjen, ha farkasok ólálkodnak a közelben, akkor egész lábujjhegyen fog lépkedni, hogy a farkasok meg ne hallják s igy kitűnően végzi a ludtalpgyakorlatot. Ha egy kis szamarat játszik, mely egy zsák lisztet visz haza a szegény embernek, akkor szép lapos háttal előrehajolva fog szaladni, nem emeli fel a hátát, mert hiszen igy leesne a zsák és miből sütne kenyeret a szegény ember? Ugyanígy mennek a légzőgyakorlatok a gőzgéppel stb.

   Ahogy aztán a gyermek fejlődik, okosodik, lassanként megmagyarázzuk neki az egyes gyakorlatok értelmét, hasznát, tudományos alapjait; és ráneveljük, hogy képes legyen tudatos izommunkát végezni. Vajmi kevesen születünk helyes izomérzéssel. A legtöbb ember még arra az egyszerű dologra sem képes, hogy próbálgatás nélkül, könnyen megcsinálja, ha azt mondjuk: tegye össze a mutató- és hüvelykujját és húzza el a másik három ujjától, ugy hogy azok is együtt maradjanak. Izmaink fölött nincs meg a kellő uralmunk, nem tudjuk őket fegyelmezni, megfelelően mozgásba hozni, nem tudjuk őket célszerű erőkiméléssel a szükséges sorrendben használni, nincs meg hozzá a képességünk, hogy minden mozdulatnál azt az izmot állitsuk munkába, mely erre hivatva van. Izomtudatra kell ébresztenünk a testet, hogy a helyes mozgás átmenjen a vérünkbe és minden izmunk fölött rendelkezni tudjunk.

   A nagyobbacska gyermeket tehát lassan rávezetjük, hogy miképen kell a munkát tudatositani, hogyan kell teljes figyelmünket összpontositani mindig arra az izomra, amelyet dolgoztatni akarunk. Mert a sematikusan és unottan csinált vagy elsietett torna semmit sem ér, egész fantáziánkkal és ligyelmünkkel át kell adni magunkat annak a feladatnak, hogy testünknek ezt vagy azt a részét kidolgozzuk, edzük, megjavítsuk. Tudatosan energiával kell tudnunk megtölteni az izmokat és meg kell szereznünk azt a képességet is, hogy tetszés szerint tudjuk őket meglazítani s a munkából kikapcsolni, mint az ázsiai népek. Mert mi, sajnos, sokszor még pihenés közben vagy álomban is feszitjük, erőltetjük izmainkat, főleg azokat, melyek a nappali munkában is leginkább igénybe vannak véve.

   A tornát minden gyermek és minden szülő ugy kellene hogy tekintse, mint a mindennapi tisztálkodást, hogy a testkultúra valóságos természetünkké váljon s erős, szép fizikummal induljunk neki a világnak.

   Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a testi és lelki nevelés szorosan összetartozó, egymástól elválaszthatatlan valami. Ahogyan nem fog célt érni a torna sem a felnőtteknél, sem a gyermekeknél az összes rossz szokások megtartása mellett, épugy szitával hordjuk a vizet, ha a lelki helytelenségek, lelki hibák megmaradnak. Ismét hangsúlyozom, hogy minden gyermek külön egyéniség és éppen ezért mindenkivel családi vagy egyéni diszpozíciói szerint kell foglalkozni, ha azt akarjuk, hogy a legéletképesebb individuumot fejlessze ki magából. Azonkívül mindig arra gondoljunk, hogy életünk a testi és lelki folyamatok szakadatlan egymásrahatása. A lelki élet pontos nyomokat hágy a testen, ha a mi szemünk nem is mindig tudja ezeket felfedezni. Az arcból gyakran olvasunk, pedig az arcot könnyebb fegyelmezni, a test még sokkal árulóbb. Nem követhetünk el bensőnk ellen semmit, amit meg ne sinylene a test is. A mai gyermeknevelés nagy vétke, hogy ezekre a dolgokra nincsen elég tekintettel. Hogy valaki egészséges és harmonikus külsejű legyen, ahhoz kicsi gyermekkorától egészséges életet kell élnie. Nem szabad soha gátakat állítanunk. A gyermekben megvan a dolgok eredeti telítettsége és szépsége, a mi feladatunk az, hogy elősegítsük jellemének és kedélyének minél őszintébb és természetesebb kibontakozását.

   Ahogyan a test betegsége vagy szabadulása jelentős kihatással van szellemi és érzelmi életünkre, épugy követik a betegségek a lelki megoldatlanságot, nyomást, kuszaságot. Ha a testkultúra a lelki motívumokra való tekintet nélkül akarná feladatát megoldani, könnyen kudarcot vallana. Fantáziánk, akaratunk, hitünk vagy félelmünk és depressziónk óriási szerepet játszik tehát a test romlásában vagy javulásában. Tudjuk, hogy a tüdővész vagy egyéb betegségek fellépése és gyógyulása milyen nagy mértékben visszavezethető lelki okokra. Ázsiában ősidők óta ismerik a lelki tényezők hatalmas jelentőségét, de a mi számunkra csodálatos valami a jogi tudománya, nálunk, sajnos, csak legújabban próbálgatják a belső energiákat tudatosan a fizikai regenerálódás szolgálatába állítani.

   A testkultúra be kell hogy kapcsolja munkájába a léleknek ezt a hatalmas erejét. Mert a siker főleg az összeszedettségtől, az akaraterőtől, a bizalomtól függ. Azért szükséges a tornát, mint mondtam, teljes figyelemmel, teljes koncentrációval végezni és azért szükséges, hogy a szülő vagy a tanár jó pszichológus legyen, hogy a gyengeakaratuakba is hitet és kedvet tudjon önteni és kellő lendületbe tudja hozni őket. Ha nem bízunk a javulásban, az nem is fog kellőképen bekövetkezni. Ha csak immel-ámmal tornázunk, hiába strapáljuk magunkat. De ha egész lélekkel dolgozunk és szilárdan hiszünk a sikerben, az egész biztosan el is fog érkezni. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 4. rész

2013.08.05.

   "... A női testet szinte már a születés első percétől elő kell készíteni speciális életműködésének zavartalan lebonyolítására. Rá kell szoktatni a nőket a helyes járásra és a gerincoszlop helyes tartására. Célszerű testtartásnál a súlypont hátraesik az ágyékcsigolyák tájára, a gerinc nem homorít, hanem egyenesen áll és az egész test támasztékául szolgál. Igy a másállapot alatt a méh nem nyomja feleslegesen a hasfalat, hanem az alátámasztott meden­cében pihen. Ezenkivül az izmok fejlesztésével, a zsir eltávolításával növelni kell a hasfal alkalmasságát a mennél rugalmasabb tágulásra és össze­húzódásra. Továbbá igen nagy gondot kell fordítanunk a mell ápolására: a mellizmok fejlesztésére és a mell bőrének edzésére. Ma már a nőorvosok még a terhesség alatt is tornáztatják az asszonyokat és pedig minden tekin­tetben a legjobb eredménnyel. Végérvényesen ki kellene irtani a köztudat­ból azt a téves felfogást, hogy a gravid nő olyan monstrum, melynek való­sággal téli álomra van szüksége. A terhességet ugy tekintik, mint abszolút pihenést és tétlenséget követelő betegséget, holott a szervezetnek épp ebben az időben van a legtöbb mozgásra szüksége.

   De még más is van, ami szükségessé teszi a különleges női tornát. A női testet nem modellálhatjuk egyszerűen a férfi szépségideál mintájára. Senki sem fog szépnek találni egy dragonyos termetű nőt vagy egy hatal­mas atléta-izmokkal dudorodó asszonyi testet. A női fizikum részére fenn kell tartanunk a harmonikus, enyhébb formákat, a mozgásban pedig a könnyűséget, a bájt és gráciát. Sohasem szabad olyan sportokat folytat­nunk és olyan mozgásokat végeznünk, melyekről nem tudjuk, vajjon meg­felelnek-e a női testalkatnak és a célba vett ideálnak. Csak azok a mozgá­sok hasznosak-e és csak azok lehetnek szépek, melyek anatómiai szem­pontból is megállják a helyüket.

   Mint említettem, a testnevelést már egész kicsi gyermekkorban el kell kezdenünk, mert jóval nehezebb regenerálódni, mint elejétől fogva dolgozni a test edzésén és harmonikus felépítésén. A kisbabánál a nagy tisztaság, a friss levegő bősége és az időhöz kötött, helyes táplálkozás a legelső. A fiatal anyákat rá kell nevelni, hogy az elválasztás után ne akarják a babát agyon­etetni. A gyerek egész helyes ösztönnel sokáig rágja, forgatja a szájában az ételt, a mamák azonban aggódnak, hogy igy nem fog eleget enni, sür­getik, s ezáltal megakadályozzák, hogy a pép jól elvegyüljön a szájban a nyállal s igy az emésztés meg legyen könnyítve. Aztán pedig sehogyan se akarnak belenyugodni, ha a gyerek már nem akar többet enni és unszol­ják, - szegény hiába utasítja vissza az ételt. És később is: minden anya büszke rá, hogy a gyermeke milyen szép kövér. Igy tágítjuk ki a beleket szükségtelenül már gyermekkorban s igy terheljük felesleges munkával a szervezetet, melynek elég volna negyedrésznyi táplálék is. Az, amit feles­legesen megeszünk, zsir formájában rakódik le a testben s a bőrt meg az izmokat terheli és betegiti. A tökéletlenül elégett anyagokból pedig az izületekben csúzos lerakódások támadnak. Igy leszünk idő előtt vénné és nehézkessé a helytelen táplálkozás következtében.

   A gyermeket mennél korábban hozzá kell szoktatni a friss levegőhöz. Ez azonban nemcsak a tüdő számára fontos, a bőr is megkívánja, hogy levegőzzön. Aki gyermekkorában megszokta, az később se tud el lenni a nyitott ablak, a friss levegőjű hálószoba nélkül.

   A testkultúra fontos eszközei a viz és a napfény. A viz nemcsak tisztálkodás szempontjából fontos, hanem annyiból is, hogy a hideg és meleg viz visszaadja a bőr alkalmazkodóképességét a hőmérsékleti változásokkal szemben, amit a ruházkodás letompitott. A napsugarak hatása a vérkerin­gést elősegiti, az anyagcserét élénkiti. A gyerekek sokat fürödjenek, sokat legyenek a szabadban és a napon. Nem lehet velük elég korán megkedvel­tetni a sportokat és elsősorban a tornát. A legkitűnőbb sport is többé-kevésbé egyoldalúan fejleszti a test izmait, csak a helyes torna az, mely az összes izmokat kidolgozza.

   Itt az első dolog, hogy a test felépítését belülről kell kezdenünk, légző-gimnasztikával. Azután igen fontos dolog, hogy a gyermekeket individuáli­san, egyéniségüknek megfelelően tornáztassuk. Elsősorban azért vallanak kudarcot az iskolai sematikus tornarendszerek is, mert erre a szempontra nincsenek figyelemmel. Azonkívül pedig: egyszerre nem foglalkozhatunk becsületesen egy egész csomó gyerekkel, mert a testmozgásnál mindig kontrollálnunk kell az izmok munkáját. Éppen ezért a tornának mindig ruha nélkül kell folynia vagy legalább is a felső test szabad legyen. Az átizzadt tornaruha különben is egészségtelen, mert a bőr transzpirációját akadályozza. Szükséges, hogy a torna a szabadban vagy nyitott ablaknál történjen. Nem kell félnünk a meghűléstől! Utána lemosásokat végzünk és ledörzsöléseket. A testet tetőtől-talpig lekeféljük, ez a pórusokat tisztítja és a bőrt üdévé, bársonyossá teszi. .."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 3. rész

2013.07.27.

   "... A női szépségideál gyökeresen megváltozott. A férfi, aki csak háremhölgyet látott és csak szerelmi élvezetet keresett az asszonyban, női szépségideálját a múltban kizárólag az érzéki motívumok kidomboritásával alkotta meg s eszerint formálódott az asszonyi test, a férfiak irányító szekszualitásának hatása alatt. Manapság a szellemileg és testileg mindjobban felszabaduló nőben a férfi lelkileg is egyenrangú felet keres és szépségideáljában nemcsak a nemi vonásokat hangsúlyozza, hanem az emberi vonásokat is. A nő tehát attól a pillanattól fogva, amint a maga lábán kezd járni, sokkal inkább önmaga kezdi alakítani testét; ami egyúttal azt jelenti, hogy sokkal inkább törekszünk egyéni külsőre és ruganyos, edzett tagokra, melyek a fizikai-szellemi munkára és a sportokra egyaránt alkalmasak. Igy szorulnak háttérbe a rubensi mellek és csípők, a gödrös, gömbölyded, sablonos babaarcok s igy lépnek előtérbe a hajlékony, kidolgozott lábak, mozgékony csipők és az egyéni lelket tükröző egyéni arcvonások. íme: a kozmetika is a Pierrot-stilusban kikészített ábrázatok helyett mind gyakrabban egészséges, napbarnított arcszint kreál; az öltözködés egészségtelen mesterkedései is a karcsú bokák, a zsírtalan, könnyű termet illúzióját akarják kelteni.

   A nők helyzetében legutóbb bekövetkezett változások ilyenformán sok tekintetben egyengetik a testkultúra útját. Fájdalom, az alsóbb néposztályok asszonyának helyzete változatlanul nehéz; de azok a nők, akik a jobb-módu középosztályból kénytelenek voltak önálló foglalkozáshoz látni, azáltal, hogy érdeklődési körük bővült s életük komolyabb tartalmat nyert és azáltal, hogy többé-kevésbé függetlenekké váltak: testileg-lelkileg sokkal kedvezőbb életviszonyok közé jutottak.
Ahogy általánossá válik a nők taníttatása, a torna bevonul a leányiskolákba s a nagyobb szabadságban és nagyobb önállóságban nevelkedő lányok körében egyre inkább tért hódítanak a társas sportok: a tennisz, az úszás, az evezés, a hegymászás, a ródli, korcsolya és a többi. Mindezt azonban a nők a férfiaktól veszik át, az iskolai tornától kezdve a kerékpáros sportig, tekintet nélkül arra, hogy ezek a testmozgások megfelelnek-e a női nem természetének és fiziológiai adottságainak. Már pedig a férfi és nő fizikuma között olyan lényeges eltéréseket találunk, melyek a női test fejlesztésére és modellálására speciális női testkultúrát kivannak.

   Más a két nem testi szerkezete és élettani működése, más a nemi szervek funkciója. A havonta visszatérő menstruáció, azonkívül pedig a szaporodás egész különleges terheket jelent a női fizikum számára. A női testnevelés egyik legfontosabb feladata tehát, hogy az anyaság mennél zavartalanabb és egészségesebb lefolyását biztosítsa. Azonkívül pedig, hogy amennyire csak lehet, erősítse a fizikum rugalmasságát és regenerációs képességét, hogy a szülés és szoptatás végeztével ne maradjanak vissza olyan nyomok, melyek a termetet elcsúfítják és problematikussá teszik a későbbi anyaság bajnélküli elviselését.

   Mert ne higyjük, hogy az anyaság bélyegei: a csüngő has és mellek, a szülési hegek a hason és az emlőkön, a combok kitágult viszerei természetes jelenségek az asszonyi testen. Figyeljük meg az állatokat: a nőstény teste gyors regenerációval visszanyeri szaporodáselőtti formáját, a kitágult hasfalak összehúzódnak, a szoptatás befejeztével az emlők visszanyerik eredeti térfogatukat. Az embernél se volna szabad, hogy máskép legyen. Csakhogy a rugalmasságot megőrlő helytelen kulturszokások folytán egyre ritkábban látunk egészséges, könnyű szüléseket, s olyan asszonyokat, akik ne volnának kénytelenek szépségükkel és fiatalságukkal fizetni az anyaságért.

   A szaporodás alkalmával ugyanis olyan változások jelentkeznek a női testben, melyek meglehetősen próbára teszik a nem egészen egészséges szervezetet. A rendes körülmények között ökölnagyságu méh a terhesség ideje alatt megnagyobbodik és a másállapot végén a magzattal és magzatvízzel mintegy négy-öt kg. sulyu tojásdadalaku testté duzzad. Nyilvánvaló, hogy ilyenformán csak ugy fér el a hasüregben, ha annak falát, mely izomrétegből áll, lassanként kitágítja. Az izmok rugalmasan engednek s a has bőre ennek megfelelően szintén erősen tágul. Ha azonban a bőr mélyebb rétegeiben zsír rakódott le, akkor már ez nem tudja kellőképen követni a húzódás tempóját. így keletkeznek azután azok a hézagok, melyek mint szülési hegek maradnak vissza, mikor a szülés megtörténtével a hasüreg hirtelen kiürül. Ugyanez történhetik az emlők bőrén, mikor a szoptatás idején az emlőmirigyek hirtelen megduzzadnak. A bőr petyhüdtsége és hasonló hegek bármikor a test más részein is mutatkozhatnak (pl. a combokon), mikor gyors fogyásnál a zsírpárna hirtelen eltűnik. Ezek tehát nem szükségszerű deformációk; ha a szülés alkalmával megvan az izmok és a bőr kellő rugalmassága, akkor nem is következnek be. Ezért szükséges hát, hogy a hasizomzatot speciális női tornával kidolgozzuk. Annál is inkább, mert a más-állapot alkalmával még egyéb jelenségeket is észlelünk.

   A méh súlyban való növekedése megbolygatja az egész test egyensúlyát. A súlypont előrekerül, ami a másállapotos nők ismeretes furcsa testtartását eredményezi. Ebben a homorított testtartásban a medence előredől s a méhet előreejti, mely igy, ahelyett, hogy a medencében biztosan nyugodna, egész súlyával a hasfalra támaszkodik és azt nyomja, azt tágitja feleslegesen. Az innen származó elváltozások nemcsak hogy csúnyák, de nagymértékben károsak is, mert különböző bajokat okozhatnak azokban a szervekben, melyek a hasfal túlságos kitágulásával normális támaszték nélkül maradtak. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 2. rész

2013.07.22.

   "... A test megóvása nem kis dolog. Nehéz feladat, de megéri a fáradságot, mert boldogulásunk vagy boldogtalanságunk sorsa van hozzákötve. Szeret­nünk kell a testet. Meg kell, hogy tudjuk becsülni, ugy ahogy megérdemli. Rossz mesterember az, aki szerszámait elhanyagolja. Rossz mesteremberek vagyunk, ha életünk szerszámát, a testet nem gondozzuk, hanem berozs­dásodni és elkopni hagyjuk.

   De hogyan vigyázzunk a testre? Hogyan óvjuk ennyi veszedelem között? Ha a munkában, a kényszerű életmódban, a gazdasági viszonyok ridegségében veszedelem leskelődik, annál inkább résen kell lennünk. Ha a megélhetés gondja csaknem minden erőnket igénybeveszi, annál inkább rá kell kényszeríteni magunkat arra az áldozatra, amit a testkultúra kiván tőlünk; hamarosan észre fogjuk venni, hogy nem áldozatot hoztunk, hanem jól gyümölcsöző befektetést csináltunk. Senki se mondhatja, hogy az ő egészségtelen foglalkozása mellett úgyis hiábavaló minden. Mert nincsen olyan egészségtelen foglalkozás, melynek hátrányait ne lehetne nagy fok­ban ellensúlyozni megfelelő testmozgással, tüdőgimnasztikával és egyálta­lában okszerű életmóddal. Ha pedig azok számára nem elérhetetlen a test­kultúra, akiket a család és megélhetés gondja szorongat, mit mondjunk azoknak, akiknek megvan a módjuk, hogy helyzetükön változtassanak?

  Istenem, hiszen ki ne akarna szép lenni és egészséges? Csakhogy komolyan dolgozni érte már kevesebben hajlandók. Mert a szépséghez nem a divat raffinalt szerszámain keresztül vezet az ut. Aki ehhez a módhoz folyamodik, az megelégszik pusztán azzal, hogy szépnek lássék, meg­elégszik azzal a kétes sikerrel, amit a férfiaknál elér, de lemond mindarról a mérhetetlen előnyről, amit neki a kidolgozott, kulturált fizikum nyújtana. Pedig ha a divatdámák a testnevelésnek szentelnék csak a felét annak a sok időnek és lázas energiának, amit kosztümjeik beszerzésére és barátnőik pukkasztására forditanak, amit ebben a kimeritő versenyben elfecsérelnek, egész más emberekké válnának testileg-lelkileg és egész más gyermekeket hoznának a világra.

   Szilárdan hinnünk kell, hogy mindnyájan szépségre és egészségre vagyunk teremtve. A gépirólánynak nem szükséges beesettmellünek és görnyedthátunak lennie. A nyelvtanárnőnek nem muszáj a házhozjárásban lúdtalpakat szereznie. A méltóságos asszonynak nem muszáj kilencven kiló alatt roskadoznia. A kacsázó ifjú leányzók előtt nyitva az ut a leglebegőbb, legtüneményesebb járás elsajátítására. Mért nyugodjunk bele abba, hogy foglalkozásunk lassan felőröljön bennünket? Mért vegyük ugy a csúnya­ságot, kövérséget, öregséget, mint valami istencsapást, amit leplezni, ken­dőzni kell, de amit nem lehet kikerülni s amin nem lehet változtatni?

   Akinek színtelen az arcbőre, az igyekezzen kedvezőbb anyagcserére, intenzivebb légzésre, jobb vérkeringésre szert tenni - és nem lesz szüksége pirositóra. Aki észreveszi, hogy hájasodik, gondoljon utána: biztosan túl­ságos bőven táplálkozik, keveset mozog. Próbáljon az életmódján változ­tatni, menjen úszni, menjen hegyet mászni - és nem lesz szüksége ban­dázsokra. Aki sokat van a szobára kárhoztatva, minden ráérő idejét a szabad levegőn töltse. És igy tovább. Ezek azonban még csak a legáltalá­nosabb és legalapvetőbb dolgok. A hibák végleges eltüntetése és a test keresztüldolgozása rendszeres és komoly tornát kiván, ami bizony fárad­ságos, de aminek a segítségével majdnem ugy formálhatjuk a testet, mintha agyagból volna.

   Senki sem okolhatja rútságáért a sorsot, hanem elsősorban önmagát és a segítséget sem várhatja máshonnan, mint önmagától. Ha a nők a kor­ral egy-kettőre megcsunyulnak, ez nem a természet rendelése, hanem sekélyes, vizenyős életük következménye. Nem a szenvedések rútítják el a testet és az arcot, hanem a visszaélések meg a kicsinyes érzések és gondo­latok. Aki a gyomrának él, harmincéves korára tökéletesen öregre és betegre eheti magát; aki harmonikusan, kellő testkultúrában nő fel, az bámulatosan soká megőrizheti frisseségét és testének báját, mert a korral csak uj tartalom és mélység váltja fel vonásaiban az ifjúság üdeséget.

   A testkultúra nem valami uj dolog, Kelet ősi kultúrájában a vallási és erkölcsi rendszerek sarkalatos pontja évezredek óta. Nálunk Európában azonban csak az utóbbi idők vívmánya. Főleg a nőkre vonatkozólag. Hiszen a testmozgás, a torna nemrégen még egyedül a férfiak kiváltsága volt, a női nem ki volt belőle zárva. Az egyetlen testmozgást az jelentette számára, amit a háztartás körül vagy a báli táncokban kifejtett, - ruházata sem volt olyan, hogy a szabadabb mozgást megengedte volna.

   Az utóbbi évtizedekben azonban némi javulást tapasztalunk a nők életmódjában. A lányok és asszonyok résztvesznek a sportokban, érdeklő­dési körük túlnőtt a háztartás és a család szük területén, részt kérnek a szellemi munkából; és öltözködésük is praktikusabb, egészségesebb lett, bár még mindig sok kívánnivalót hagy hátra. A hosszú, porseprő szoknyát, halcsontos derekat, magas nyakat, tornyos frizurát higiénikusabb viselet, szellős, rövid ruha, rövid haj váltotta fel. A mai nő szellemileg és testileg sokkal mozgékonyabb életet él, mint az előző nemzedék s máris sokkal tovább marad fiatal, mint anyáink és nagyanyáink, akik negyvenéves korukra végkép berozsdásodtak és elfonnyadtak. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A női testkultúra - 1. rész

2013.07.16.

   "A mai világban ritka az egészséges szép test, mint a fehér holló. Szemünk gyakorlatlansága és a divat raffináltsága alaposan tévútra visz bennünket olyankor, mikor a színházban, a Dunaparton vagy a bálban ugy találjuk: ni, mennyi a szép nő! Ha ezeket a szép nőket kihámoznánk a has­övekből, a festékből, a frizurából, a ravaszul megszerkesztett toalettekből, bizony hamarosan odalenne minden illúziónk. Nem tudom, akadna-e tiz lány vagy asszony közül kettő, akinél alaposabb vizsgálat után ki ne derülne valami szomorú hiba, akinek a bokája nem vastag, akinek nincs ó-lába, nincs x-lába, sem a melle nem csüng, sem a gerince nem görbe. Az eper­ajkak csak a rúzs kitűnőségét bizonyítják, a fius csipők a párisi vagy svájci céget dicsérik, mely az újfajta gummifüzőt szállította. Az arc rózsái szin­telén vagy petyhüdt, pergamenszerü bőrt takarnak, a finom topánkák lúd­talpat rejtegetnek, a selyemharisnyák viszereket vagy csenevész izmokat, - épugy, mint a durva  pamutharisnyák  vagy  félretaposott  sarkú cipők.

   A mi egészségtelen életünk kivétel nélkül mindenkire rányomja a maga bélyegét. Természetellenes és erőszakos a nevelés, természetellenes és meddő a mai kor egész hajszája, természetellenes és kusza az élete minden osztály asszonyának. Már pedig nem lehet büntetlenül sekélyes, munkátlan életet élni felületes szórakozásoknak, henye társadalmi szokásoknak hódolni, egészségtelenül öltözködni, mértéktelenül táplálkozni. És épigy nem lehet megőrizni a test frisseségét és rugalmasságát korán kezdett és későig tartó nehéz munka mellett, szükségben, a pihenés minden lehetősége és a higiéné szeretete nélkül. A jómódúak és a szegények asszonyai egyaránt megsínylik életük fizikai és lelki helytelenségeit: egyformán jelentkezik náluk a korai hervadás, az izmok petyhüdtsége, csúnya ráncok az arc és az egész test bőrén és a legkülönbözőbb deformációk a termetben. A fiatal asszonyokon egy-kettőre meglátszanak asszonyságuk eltörölhetetlen nyomai, a lógó has, lógó mellek stb; az anyaság funkcióit pedig a rugalmatlanná vált és hibák­kal teli fizikummal egyre nehezebben tudják elvégezni.

   De hogyisne menne tönkre az a szegény test, mely már a gyermekkorban fülledt, rosszlevegőjü tantermekben görnyed és itt a városban, a ter­mészettől elszakitva, alig-alig jut hozzá, hogy egy kis friss levegőt szívjon vagy hogy egy kis mozgással izmait gyarapitsa. Az iskolai torna, sajnos, jobbára csak szentelt viz, mert hiszen a testnevelésre szánt idő elenyészően csekély, a szellemi tanulmányok majdnem minden időt lefoglalnak.

   Rossz levegő az iskolában, rossz levegő odahaza, a helytelenül épített, nedves, napfénytelen bérkaszárnyában, a kiszellőzhetetlen és portól soha meg nem tisztitható lakásban. Így lakik a városi emberek zöme, híjával a higiéné legszükségesebb feltételeinek is. Innen jár a hivatalba, a gyárba, az üzletbe az önálló kenyérkeresetre kényszerült asszony, hogy mint az a kulturemberhez illik, valósággal leülje az életét a négy fal között, mint egy börtönben: az irodában vagy a munkaasztal mellett. Az állandó és hely­telen ülés átka hamarosan kiütközik a gépirólányokon, hivatalnoknőkön, gyárilányokon: az arra prediszponáltak gerincferdüléseket, hajlott hátat szereznek, szük, beesett mellkast, elálló lapockát, ugyanígy a tanítónők vagy a könyvtárakban görnyedők.

   Az elárusítónő vagy más, aki sokat ácsorog és talpal, lúdtalpat kap, mert a nagy megerőltetés következtében a talpon sülyedés áll be vagy pedig a viszerei betegednek meg, - és époly kevéssé tud helyesen járni, mint az a divathölgy, akit az anyagi jólét tunyaságra visz és nem mozog eleget, ugy hogy alig tudja vonszolni elhízott testét, vagy pedig lábbandázsokkal és magassarku cipőkkel nyomorította el a lábát. A keskeny francia cipő lehetetlenné teszi a megfelelő testsulyelosztást, ez pedig előfeltétele a helyes járásnak. Éppenilyen kegyetlen hátráltató a mozgásban a csípőt és a combokat leszorító gummifüző, mely a régi, levitézlett halcsontos mieder valamivel civilizáltabb utóda lett, de époly kevéssé képes tartósan és hazugság nélkül megadni az óhajtott karcsúságot, mint néhai elődje. A vér­keringést, a lélegzést és a csipők szabad mozgását azonban hasonló mérték­ben akadályozza.

   Nemkevésbé károsak a divat egyéb követelményei: a púder, az arc­festékek, melyek korán sirba viszik az arcbőr rugalmasságát és természetes üdeséget. Így hát a szépitőszerek reakciója, az öltözködéssel elkövetett visszaélések, a sok felületes izgalommal járó hajsza, amit a divat bálványa parancsol, a komoly tartalom- és célnélküli élet, a túlságos élvezetek ép­oly hamar megőrlik a test szépségét és fiatalságát, mint a másik oldalon a munka és a nélkülözés, a kenyér gondja és a kulturigények hiánya.

   Ha megfigyeljük a gyermekeket és a felnőtteket a fürdőben, mikor többé-kevésbé ruhátlanok, azt fogjuk látni, hogy a gyermekek között sok­kalta több a szép és egészséges testű, mint a felnőttek között. Érthető: hiszen a gyermekek élete mégis csak természetesebb és kevesebb hazug­sággal van átfütve, mint a felnőtteké, őrájuk nem nehezedik olyan súlyosan a viszonyok mostohasága és a társadalmi konvenciók tisztelete, hibás élet­móddal nem pazarolták el fiatalságukat és ruganyosságukat. Bizonyos, hogy igen, sokszor már magunkkal hozzuk a gyönge, rosszul megépitett fiziku­mot, a különböző betegségekre, testi defektusokra való prediszpoziciót. De bizonyos az is, hogy ezt megfelelő életberendezkedéssel igen nagy mérték­ben ellensúlyozhatjuk. A viszonyokat máról holnapra nem tehetjük jobbá, de okszerű intézmények bevezetésével és egészségesebb szokások felvételével sokat segithetnénk a lakás, az iskola, a hivatal egészségügyi bajain - és még a mai nehéz viszonyok között is visszaszerezhetjük és megőrizhet­jük testünk szépségét és egészségét, ha résen vagyunk, higiénikus, termé­szetes életmóddal és a komoly testkultúra kitartó munkájával. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Madzsar Józsefné)

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 6. rész

2013.07.11.

   "... Gyermekágy. Mihelyt a lepény eltávozott, a méh összehúzódik, evvel be van fejezve a szülés, és kezdetét veszi a gyermekágy. A szülés nagy fáradt­sága, fájdalmai folytán elgyengült anya a szülés befejeztével jól érzi magát, és hogy ha az erősen izzadó testet a bába letörölte és az anyát tiszta ágyba helyezte, az anya rendszerint hamarosan elalszik. A szülés alatt a test hő­mérséklete rendszerint emelkedik, a szívműködés gyorsabb, mindez azonban a szülést követő néhány órai alvás után a normálisra tér vissza. A hőmérsék azután az első 3-4 nap alatt még egyszer kissé emelkedik és csak azután tér vissza tartósan a normálisra. Ezt a hőemelkedést szokták tejláznak ne­vezni és a tejelválasztás megkezdésével hozzák összefüggésbe. Sokkal való­színűbb azonban, hogy bomlástermékek felszívódásával függ össze. Ha a hőmérséklet emelkedése nagyobb, vagy  tovább tart,  akkor ez feltétlenül fertőzésre mutat, amely minden következmény nélkül maradhat, de súlyos komplikációk oka lehet. Feltétlenül ki kell kérni szakértő tanácsát.

   A gyermekágyban megkezdődik a méhnek és a nemi részeknek vissza­fejlődése. A szülés után az első napokban a méhből még bizonyos mennyi­ségű vér távozik, a 2-3. napon ez véres folyássá alakul át, amely 5-6 napig tart, mindinkább színtelenné válik és végül csupán nyákos váladék ürül, amely 6 hétig is eltarthat. Ennyi időre van szüksége a nemi szervek­nek a szülés után, amíg teljesen normálisan visszafejlődnek.

   A gyermekágyas nőnél elég gyakran fordul elő az első napokban a has- és hólyagizmok kifáradása következtében vizeletvisszatartás, ugy hogy kathéterezés válik szükségessé. Ezt természetesen csak a tisztasági szabályok leg­gondosabb betartásával, szülésznőnek vagy orvosnak szabad végezni. A gyermekágy kezdetén gyakran beálló székrekedés ellen az első napokban langyos beöntést, később ricinusolajat szoktak adni hashajtóul. A nemi szervek visszafejlődésével párhuzamosan visszafejlődik a hasfal bőre is, ismét feszes lesz és sok asszonynál csaknem teljesen eltűnnek az ugynevezett szülési hegek.

   Fontos változáson mennek át az emlők, amelyeknek most megkezdődik a tulajdonképpeni szerepe, a tejelválasztás. Már a szülés előtt lehet néha az emlőből egy kevés tejszerű váladékot kiszorítani. A tulajdonképpeni tej­elválasztás azonban csak a gyermekágyban kezdődik. Az anyatej tartalmazza mindazokat az anyagokat, fehérjét, zsirt, cukrot, amelyekre az újszü­löttnek táplálékul szüksége van. A tejelválasztás következtében az emlők feszülnek, a megkönnyebbedést a szopás hozza létre, amikor az emlők ismét kiürülnek. Egy-egy szopásnál eleinte 10-20, később 120-150 gramm tejet vesz fel az egészséges csecsemő. A szopás az emlőket a tejelválasztásra ingerli, azonkívül jótékony hatással van közvetett (reflex) uton a méh összehúzódására és visszafejlődésére is. Ha a csecsemő nem szopik elég erő­teljesen, az emlőkben visszamaradt tej stagnál és a tejelválasztás előbb-utóbb teljesen megszűnik. Az emlőápolás igen fontos a szoptatás alatt. Amennyi­ben elmulasztódik, súlyos gyulladások fejlődhetnek. Legcélszerűbb minden szopás után tiszta alkohollal jól lemosni, eltávolítani róla a tejmaradékokat és a magzat nyálát. Szopás előtt nem ajánljuk a bimbó megmosását, káros a bimbókat állandóan befödve tartani, mert a szopás nélkül is kis mennyi­ségben ömlő tej a kötés alatt bomlik és a bimbókat izgatja. A szoptatás mikéntjét is meg kell tanulni. Szoptatóasszony teljesen rövidre vágja le a körmét, minden szoptatás előtt mossa meg a kezét (igen célszerű ezt is alkohollal végezni) és a bimbót ugy adja a csecsemő szájába, hogy annak vége az inyen jóval tul érjen. Ha a csecsemő inye közé kapja a bimbót, nem tud jól szopni és a bimbót felszívja és sebek keletkeznek rajta. Ezekből indul ki a fertőzés és gyulladás. Ezeknek kezelésére hozzáértő tanácsa kérendő ki. A bimbóápolás már a terhesség ötödik hónapjában megkez­dendő. A bimbók mosogatása 1-2-szer naponta alkohollal teljesen meg­felelő eljárás.

   A gyermekágyas nőt sem lehet betegnek tekinteni, csupán óvni kell azoktól az ártalmaktól, amelyek a legyengült szervezetet ebben az időben könnyebben támadják meg. Legfontosabb a zavartalanság, a csend, friss levegő, tehát alapos szellőztetés és kedélyi nyugalom. Első napokban a ven­dégeket egyáltalában nem szabad fogadni; nem jót tesz sem az anyának, köz­vetve a csecsemőnek sem. Kulturált embereknél az első nyolc napban csak a legközelebbi családtagok jelennek meg a gyermekágyasnál.

   A gyermekágyas nő eleinte a hátán feküdjön, a következő napokban már oldalra fordulhat és egy hét alatt elhagyhatja az ágyat. Rendszerint nem szokták megengedni, hogy a gyermekágyas felkeljen mindaddig, amig a kifolyás véres.

   Legfontosabb a gyermekágyban a tisztaság. Belső öblítésre semmiféle szükség nincsen, csak a szeméremtáj lemosására kívülről és óvatos leszáritására tiszta vattával. Nagy gondot kell fordítani a táplálkozásra, amely az első napokban lehetőleg könnyű és pedig nem huseledelekből álljon. Az első napokban legcélszerűbb táplálék a tej, tejes ételek, valamint rántott­leves, a harmadik naptól kezdve lehet áttérni a rendes táplálékra. Célszerű a hőmérsékletet naponta kétszer megmérni és feljegyezni, mert a hőmér­séklet figyelmeztet legelsősorban esetleges komplikációkra.

   Ha a méhből nem távoztak el teljesen a magzatburkok, hanem egyes részei visszamaradtak, a kifolyás szine és rossz szaga figyelmeztet arra, hogy valami nincsen rendben. A visszamaradt részecskék gyakran minden beavatkozás nélkül eltávoznak.

   A szoptatás tartama alatt rendszerint a menstruáció szünetel, de elég gyakran megesik, hogy a menstruáció már a szülés után a 4. héten jelent­kezik. A menstruáció beállta egyes esetekben zavarhatja a tejelválasztást, de semmiképpen sem ok a szoptatás megszüntetésére.

   A női betegségek közül csak egy betegség, amire különösen fel kell a figyelmet hivni. A hüvelynek, vagy a méhnek a katarusát létrehozhatják ugyan meghűlés, vagy a gyermekágy rendellenességei, de leggyakrabban egy fertőző betegség, a kankó. Tapasztalt nőorvosok szerint a női klinikák felét be lehetne zárni, ha sikerülne a kankós fertőzést kiirtani. Ez a fertőzés mindig a nemi beteg férfiaktól terjed át a nőkre és elsősorban a hüvely­ben okoz hurutot, genyes kifolyást, amely sokszor aránylag csekély tünete­ket okoz, ugy hogy sajnos, nem veszik komolyan. A fertőzés azonban igen gyakran továbbterjed a méhbe és a petevezetéken át a hasüregbe, ahol súlyos gyulladásokat idézhetnek elő. Leggyakrabban azonban aránylag csekély fájdalommal egy krónikus gyulladássá válik, amely hosszú időn át megmarad és fokozatosan, de annál biztosabban rontja le a nő egész­ségét.

   A kankós fertőzést tisztátalan kézzel át lehet oltani a szemre, valamint a gyermekre is. Ha szülés közben a csecsemő szeme a kankó baktériumaival fertőződik, az újszülöttek súlyos szemgyulladása következik be, amely gyak­ran végződik teljes megvakulással. Szerencsére, ezt ma már teljes bizton­sággal tudjuk megakadályozni avval, hogy az újszülött szemébe gyönge pokolkőoldatot cseppentünk.

   Nagyon fontos kérdés tehát a nők megóvása a kankós fertőzéstől és ezért volna oly fontos a házasságelőtti kötelező vizsgálat, amiről különben a nemibetegségekről szóló fejezetben beszélünk. Ha azonban a fertőzés mégis bekövetkezett, legalább gondos szakorvosi kezeléssel kell meggátolni, hogy a hüvelyből a belső nemi részekre terjedjen. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 5. rész

2013.07.06.

   "... A normális terhesség végén bekövetkezik a normális szülés, vagyis a magzatnak és a magzat burkainak kiürülése az anya testéből. Ez a folya­mat elsősorban a méh izmos falát veszi igénybe, amelynek összehúzódásai szorítják ki a méhnyakon és a hüvelyen át az újszülöttet. A méh segítségére vannak még a hasizmok is. A terhesség végén a méh izmai időnként össze­húzódnak, a méh kemény lesz, a hasfalakon át a hasüregben egy szilárd, tojásalaku testet lehet tapintani és evvel együtt kisebb-nagyobb fájdalom, úgynevezett fájás jár. Ez a fájás a terhesség utolsó idejében szabálytalan időközökben jelentkezik, a szülés közeledtét azonban az jelzi, hogy ezek az összehúzódások, a fájások szabályos, mindinkább rövidülő időközökben követik egymást. A méh izmai rövidebb-hosszabb ideig megmaradnak az összehuzódottság állapotában, azután ismét elernyednek s egy szünet követ­kezik. Ezek az összehúzódások a méh tartalmát szorítják kifelé, a méhnyak tágul, hogy utat engedjen a magzatnak. Mint már említettük, a magzathártyákon belül a magzat egy folyadékban, az úgynevezett magzatvízben úszik. A szülés első stádiumában a magzathártyák megrepednek és a magzatviz elfolyik.

   A szülés további lefolyása elsősorban attól függ, hogy a magzat milyen helyzetet foglal el a méhben. A terhesség vége felé leggyakrabban a magzat fejjel néz lefelé. A magzatnak ezt a helyzetét nevezzük fejfekvésnek. De megesik, hogy a magzat keresztben fekszik, vagy éppen fordítva, ez utóbbit nevezik farfekvésnek és ezek a szülések már nem folynak le olyan simán, mint a fejfekvésnél. A terhesség utolsó hónapjában a magzat fekvése már megállapítható, ezért célszerű, hogy ebben az időben a terhes nő magát orvossal megvizsgáltassa. Az orvosnak ugyanis gyakran sikerül a kellő idő­ben felismert rendellenes fekvéseket a szülés kezdeti stádiumában befolyá­solni, ugy, hogy a magzatot a helyes fekvésbe fordítja.

   A szülés első szakasza tehát az úgynevezett tágulási szakasz, amely a méhszáj teljes tágulásával végződik; ez 12-24 óra hosszat is eltarthat. A szülés második szakasza, a magzat kitolása első szülőknél néhány óráig (rendszerint 1-5 óráig), többször szülőknél ellenben sokkal rövidebb ideig, gyakran alig negyedóráig tart. Ez alatt az idő alatt a fájások hevesebbek lesznek, a szünetek rövidebb ideig tartanak és működésbe lépnek a has­izmok is, a hasprés: a szülőnő megkapaszkodik az ágy szélében, mély léleg­zetet vesz, úgyhogy a rekeszizom lehetőleg mélyre sülyed, a lélegzetét vissza­tartja a fájás egész tartama alatt, hogy ezáltal is segítsen a méh tartalmát kiszorítani. Tüdő- és szívbeteg nők nem képesek arra, hogy a méhnek ilyen módon segítségére siessenek, nem tudják a hasprést kellő erővel működésbe hozni, ezeknél csak a méh izmai működnek, minek következtében a szülés elhúzódik, vagy meg is akadhat, úgyhogy mesterségesen kell befejezni.

   Gátrepedés. A fájások alatt a szeméremrésben megjelenik a magzat feje. Ekkor van legjobban veszélyeztetve az úgynevezett gát, ami aránylag könnyen bereped s ezért szokta ezt az orvos vagy a bába szülés közben feltett kézzel védeni. Ennek ellenére bekövetkezhetik a gátrepedés, külö­nösen, hogyha a csecsemő feje nagyon nagy. Úgyszintén rendszerint bekö­vetkezik, ha nem a fej, hanem a far születik meg először. Nagyon fontos dolog a gátrepedést pontosan összevarrni, ami által későbbi kellemetlen következményeket el lehet kerülni.

   Az újszülött súlya átlag 3 kiló, de jóval kisebb sulyu magzatok is még életképesek. A magzat megszületése után egy kis szünet következik és utána a szülésnek a harmadik szakasza, vagyis a magzatburkok és a méhlepény eltávozása. Ez a szakasz egy fél órát vesz rendszerint igénybe, mig a méh összehúzódásai a méhlepényt eltávolítják. Ezek a fájások azonban már nem járnak olyan fájdalommal, mint a tulajdonképpeni szülés alatt.

   A szülésnél nagy súlyt kell helyezni arra, hogy szakértő, tehát bába, vagy komplikációk esetén orvos legyen jelen. Ha azonban a szülés oly he­lyen, vagy oly hirtelen áll be, hogy a bába nem lehet ott idejére, akkor a következő teendői vannak a jelenlévőknek. Lehetőleg olyasvalaki segédkez­zen, aki már maga is szült. A szülő nőt tiszta ágyba kell fektetni, semmi­képpen sem szabad az ivarszervekhez nyúlni, hanem az egész folyamatot a természetre kell bizni. A segítő kezeit és különösen körmeit alaposan mossa meg meleg vizzel, szappannal és körömkefével, és amikor a fej kezd megjelenni, tiszta vattacsomót szorítson a gáttájra. A gyermek megszületése után, amikor a köldökzsinór már nem lüktet, le kell kötni egy széles szalag­gal, amely nem vág be, feszesen, körülbelül egy tenyérnyire az anyától, azután mégegyszer egy tenyérnyire lejebb; a szalagot ugy megcsomózni, hogy ki ne oldódjék. A két szalag között a köldököt átvágjuk. Ezután a csecsemőt langyos 35 fok Celsius fürdőben megtisztítani, a köldököt tiszta vattával befedni és tiszta ruhával átkötni. Ha a méhlepény is eltávozott, a külső nemi részeket langyos vízbe mártott vattával óvatosan leöblíteni, vattá­val vagy tiszta kendővel leszárítani, jókora vattacsomót helyezni a combok közé és a gyermekágyast összeszorított combokkal hanyatt fektetni.

   Szülés közben előforduló rendellenességek esetén az orvosnak kell be­avatkoznia és a bába kötelessége, hogy mihelyt valamit észrevesz, azonnal orvoshoz forduljon.

   A terhesség vége felé, gyakrabban a szülés alatt, egy sajátságos görcsös állapot, az úgynevezett eklampsia áll be, amelynek oka valószinüg az, hogy a szervezetből mérges bomlástermékek nem tudnak eltávozni, illetve, hogy a szervezet méregtelenítő szerveinek, az úgynevezett belső elválasztásu miri­gyeknek a működése nem normális. Az eklampsia alatt a terhes nő elveszti eszméletét, heves rángások és görcsök rázzák. A roham eleinte legfeljebb egy percig tart; legsürgősebben orvoshoz kell fordulni, hogy megfelelő keze­lésben részesülhessen a beteg.

   A szülés következtében a méh belső felülete voltaképen egy sebfelület, és ez, valamint a megviselt szülőutak nagyon hajlamosak mindenféle fertő­zésre. Az ilyen fertőzés, a gyermekágyi láz, régebben nem volt olyan ritka, mióta azonban egy magyar orvos, Semmelweis felfedezte, hogy a gyermek­ágyi láz fertőzésnek a következménye, amelyet a vizsgálónak nem tiszta ujja, vagy műszere közvetit, azóta a kellő tisztasággal az asszonyok ezreit és ezreit mentette meg a tudomány. A gyermekágyi láz régebben a szülőintézetek réme volt, ahol a fertőzést a vizsgálatot végző orvosnöven­dékek vagy orvosok közvetítették, a magánházakban lefolyt szülésnél a gyer­mekágyi láz ritkább volt, mert ott a szülő nőket sokkal ritkábban vizsgálták. Ma már megfordítva van, és ha a gyermekágyi láz gyakorisága általában nagyon jelentékenyen csökkent, de mégis legerősebben csökkent a szülő­intézetekben, ahol ma már a ritkaságok közé tartozik. Éppen ezért, mivel városokban a lakás a legritkább esetben alkalmas arra, hogy ott a szülés normális lefolytatásához szükséges felszerelés és tisztaság rendelkezésre álljon, legcélszerűbb a szülést szülő-intézetekben, kórházakban, klinikákon lebonyolítani, ahol egyrészt a tisztaság sokkal tökéletesebb, másrészt pedig esetleg előforduló komplikációk esetén a legtökéletesebb orvosi segítség is kéznél van.

   A normális szülésnek akadálya lehet egyrészt az, hogy a méh, valamint a has izmai nem tudják a kellő erőt kifejteni, vagy pedig a szülőutaknak a fala nagyon merev, nem elég tágulékony és végül a medencecsont szük volta, amelyet gyakran az angolkór okoz. Ugyanígy lehet akadálya a szülés­nek a magzat hibás fekvése. Az ilyen komplikációk esetén csak orvosi be­avatkozás segíthet, vagy azáltal, hogy pótolja a fájások hiányzó erejét és fogóval hozza világra a magzatot, vagy a hibásan fekvő magzatot helyes helyzetbe hozza, vagy végső esetben, ha a magzat a normális utakon nem születhetik meg, a műtéti uton, a hasfalon át, az úgynevezett császármet­széssel fejezi be a szülést. A sebészi tudomány mai fejlett állapota mellett ez a súlyos beavatkozás csaknem mindig megmenti az anya és a magzat életét is. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 4. rész

2013.07.01.

   "... Elvetélés. A terhesség zavarai között elsősorban kell megemlíteni azt az esetet, amikor a magzat a méhben elhal. Az elhalt magzat egy ideig még a méhben maradhat, de később azután a méh egy szülési aktussal kiszorítja magából. Ennek bekövetkeztére leggyakrabban vérzés figyelmeztet, amikor is azonnal orvosi segítséget kell igénybe venni. Nem szabad azonban elfelejteni, amit már emiitettünk, hogy normális terhesség lefolyása alatt is előfordulhat a terhesség elején egyszer-kétszer csekély vérzés. De megtörténhetik az is, hogy erősebb vérzés ellenére a magzat életben marad és a terhesség normálisan folyik tovább.

   A terhesség félbeszakadásának és az elvetélésnek lehetnek egyes külső okai, például ütés a hastájékra, testi megerőltetés stb. és ezért van az, hogy nehéz testi munkát végző asszonyoknál az elvetélés jóval gyakoribb. De ugyancsak elvetélésre vezet nagyon gyakran valamely magas lázzal járó megbetegedés, a krónikus betegségek közül pedig a sziv-, tüdő- és vesebetegségek. Különösen ki kell emelni a szifiliszt, mint az elvetélések leggyakoribb okát. A szifilitikus méreg megöli a magzatot és ez bekövetkezhet még akkor is, hogyha a fertőzés évekkel ezelőtt történt és a betegségnek semmi külső jele sincs az anyán. Ha egy nőnél egymásután több terhesség szakad meg, mindenesetre kell gondolni erre az okra is. Megfelelő gyógyitóeljárással elérhető, hogy a terhességet egy asszony kiviselje, sőt ép magzatot szüljön.

   Az elvetélés legkönnyebben a terhesség első hónapjaiban következik be. Első jele vérzés és fájdalmak, amelyek már hetekkel előbb léphetnek fel, mielőtt a tulajdonképpeni elvetélés bekövetkezik. Nagyon gyakran következik be orvosi beavatkozás szükségessége, mert elvetélésnél könnyen megtörténik, hogy a méhben peterészletek maradnak vissza és hosszan elhúzódó méhbetegségeket, vérzéseket, fertőzést és igen súlyos komplikációkat okozhat. Ha a terhesség alatt az elvetélés jelei mutatkoznának, tüstént orvoshoz kell fordulni, akinek esetleg még sikerülni fog az elvetélés bekövetkeztét megakadályozni.

   A terhesség mesterséges megszakításának, a, magzatelhajtásnak csak akkor van helye, ha a terhesség az anya életét közvetlenül veszélyeztetné, ha tehát az anya súlyos beteg. Ennek a megállapítása csak az orvosok feladata lehet és csak orvosok végezhetik ilyen körülmények közölt a magzat mesterséges eltávolítását a méhből. Orvos kezében ez a beavatkozás, különösen a terhesség első idejében, rendszerint veszélytelen, annál veszélyesebb azonban a titokban házilag, vagy bábák által végrehajtott magzatelhajtás. Ez már nagyon sok asszonynak került az életébe. Aki nem teljesen egészséges, az jól teszi, ha orvostól kér felvilágosítást arra nézve, vájjon a terhesség rá nézve nem veszedelmes-e és ha igen, akkor óvakodik attól, hogy teherbe jusson. A magzat elhajtása, ha nem több, de legalább két orvos tanácskozása alapján történik, büntetőtörvénykönyvünk értelmében súlyosan büntetendő cselekmény.

   A terhességnek még egy nagyon súlyos, de szerencsére ritka zavaráról kell megemlékeznünk s ez a méhenkivüli terhesség. Megtörténhetik ugyanis, hogy a megtermékenyített pete nem vándorol le a petevezetéken át a méhbe, hanem valahol a petevezetékben telepedik meg. A petevezeték természetesen nem tud fejlődésében alkalmazkodni a pete növekvéséhez ugy, mint az anyaméh, a feszülés közben megreped, vérzések állanak be a hasüregben. A vérzés lehet csekély és ilyenkor aránylag veszélytelen, de lehet hirtelen erős vérzés is, amely rövid idő alatt az asszony elpusztulására vezet. A méhenkivüli terhesség görcsszerü fájdalmakkal jár az alhasban, vérzés kapcsán beálló rosszullét, elsápadás stb. figyelmeztetnek a veszedelemre. Külső vérzés gyakran alig vagy egyáltalában nem jelentkezik. A gyógyításnak egyetlen módja a minél sürgősebb műtét, a beteg élete gyakran igazán csak perceken múlik. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 3. rész

2013.06.26.

   " ...A nő életére legnagyobb befolyást gyakorolja a menstruáción kivül a terhesség. A terhesség abban a pillanatban kezdődik, amikor a petefészekből kilépő érett pete rendszerint már a petevezeték kezdetén találkozik az ondó-szálcsával. Az ondószálcsa befúródik az érett petébe és evvel megtörtént a termékenyítés. A megtermékenyített pete a petevezetéken át levándorol a méhbe, annak falán megtelepszik és megkezdődik a magzat fejlődése. A pete nagyon kicsi, átlag 0.2 mm, tehát szabad szemmel éppen hogy látható.

   A terhesség folyamata alatt ugy a pete, mint a petét befogadó anyaméh nagy változásokon megy át. A petéből a terhesség 270-276 napja alatt kifejlődik az érett magzat. A termékenyítés napját természetesen nem lehet pontosan megállapítani, mivel azonban a termékenyítéstől kezdve a menstruáció megszűnik, ezért a terhesség tartamát a vérzés utolsó napjától szokták számítani, ehhez 280 napot számítva, megkapjuk a szülés valószínű napját. Ez a számitás átlagban jól beválik, egyes esetekben azonban ettől meglehetős eltéréseket is lehet tapasztalni. Előfordul, hogy a terhesség jóval tovább tart és ilyenkor azt mondjuk, hogy túlérett gyermek születik. Ha a gyermek jelentékenyen rövidebb idő eltelte után születik meg, azt, ha a gyermek már életképessé fejlődött, tehát legalább héthónapos, koraszülésnek, ha ellenben az éretlen magzat eltávozása ennél is korábban áll be, akkor ezt abortusnak, elvetélésnek nevezzük.

   Megtörténik az is, hogy egyszerre nem egy, hanem két pete termékenyül meg, vagy egy petétől két magzat fejlődik, ezt ikerterhességnek nevezzük. Kettős ikrek valamivel többször, mint az esetek egy százalékában fordulnak elő. Hármas ikrek még ritkábbak, körülbelül nyolcezer szülés között egyszer adódik, négyes ikrek már a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Az orvosi irodalomban egy 9-es iker is ismeretes. Kettős ikrek rendszerint életképesek, hármas és többes ikrek már sokkal ritkábban.

   A magzat fejlődésének menete a következő: Az első hónap végén körülbelül 1 cm nagy, az ötödik hónapban körülbelül huszonöt centiméter, a kilencedik hónap végén átlag ötven centiméter. A magzat az anyaméhben már korán végez mozgásokat, ezeket az anya rendszerint a terhesség közepétől kezdve megérzi. A magzat szívdobogását az ötödik hónaptól kezdve az orvos hallócsővel, a hasfalon keresztül konstatálhatja. A magzat egy folyadékban, az úgynevezett magzatvízben úszik, nem lélegezhet tehát. A magzat vérkeringése ezért ugy történik, hogy a méhfalához tapadó vérbő szerv, az úgynevezett méhlepény közvetítésével a magzat vérkeringése összeköttetésben van az anya vérkeringésével egy hártyaszerű képleten keresztül, ezen az uton kap tehát friss tápanyagot és ugyanezen uton távoznak el a magzat véréből a magzat anyagcseréje következtében a vérben felhalmozódott bomlástermékek.

   Az összeköttetést a méhlepény és a magzat között a köldökzsinórban lefutó véredények tartják fenn. A terhesség alatt a méh természetesen a magzat növekedésének arányában szintén növekedik, ugy hogy a terhesség végén a kis gyermekökölnyi méhből egy 34-36 cm. átmérőjű tojásalaku, izmosfalu tartálya lesz a magzatnak, amely a hasüregben helyezkedik el. Itt a hasüregi szervek mellett csak ugy találhat helyet, hogy a hasfal kitágul. A hasfal bőrén az erős tágulás következtében kékesfehér csíkok, úgynevezett terhességi hegek keletkeznek, amelyek a terhesség előhaladásával mindinkább szaporodnak.

   A legtöbb terhes asszonynál a közérzetnek általános zavarai jelentkeznek, különösen kezdetben, émelygéssel, hányással, gyakran székrekedéssel, máskor ellenállhatatlan vágy áll be bizonyos ételek, néha egyenesen emészthetetlen anyagok iránt, más esetben undor bizonyos táplálékokkal szemben, általában az ideges ingerlékenységnek fokozódása, a hangulat hirtelen változása jellemző a terhességre.

   Mindezek a jelek, de különösen a menstruáció kimaradása az esetek legnagyobb részében minden orvosi vizsgálat nélkül is valószínű jelei a terhességnek. Vannak azonban beképzelt terhességek, a terhességnek egyes jelei mutatkoznak, ha az asszony azt hiszi, hogy másállapotba jutott; különösen olyanoknál fordul ez elő, akik nagyon vágyódnak gyermek után. Néha már a gyermekmozgásokat is érezni vélik, holott terhességről szó sincsen. Viszont előfordulhat termékenyülés akkor is, ha a vérzés nem marad ki; a terhesség első, sőt néha második hónapjában is jelentkezhetik csekély vérzés, másrészt pedig, mint már említettük, a vérzés bizonyos időig kimaradhat egyéb okokból is. Az ily kétes esetekben csak az orvosi vizsgálat állapithatja meg a tényleges helyzetet.

   A terhességet, éppen ugy, mint a menstruációt, nem szabad beteges állapotnak tekinteni, de azért ez az időszak mégis a rendes életfolyamattól olyan eltéréseket mutat, hogy bizonyos óvatossági rendszabályok betartására szükség van. Általában a terhes nő megmaradhat rendes foglalkozása és életmódja mellett, legfeljebb a nagyon megerőltető testi munkát kell kerülni.

   Gondoskodni kell a terhes nőnek kellő vegyes táplálkozásáról is, különösen súlyt kell helyezni növényi eledelekre, gyümölcsre, de nem szabad a tultáplálást erőltetni. Az elhízás veszélye miatt is helytelen terhesség alatt a henyélés, az örökös fekvés, ellenkezőleg, a terhes asszonynak is kell izummunkát végeznie, nemcsak azért, mert az izommunka a test normális életműködésének a fentartásához szükséges, hanem különösen azért is, mert a szülésben a hasizmok jelentékeny szerepet játszanak, ezeknek erősítése tehát a másállapot alatt a szülés megkönnyítésére vezet. Nagyon célszerűek mindazok a testgyakorlalok, amelyek a hasizmokat erősitik, amilyenek például fekvő helyzetből ülőhelyzetbe való felemelkedés, eleinte ugy, hogy a lábakra valami súlyt helyezünk, később ilyen ellensúly nélkül, valamint a karoknak a fej fölé való emelésével lehet a gyakorlatot nehezebbé tenni. Az ilyen gyakorlatokat a terhesség egész tartama alatt, egészen a szülés bekövetkeztéig célszerű mindennap folytatni.

   Akinek a hasizmai rendben vannak, annak hastartóra szüksége nincsen. Sokkal célszerűbb, ha az izmok kifejlesztésével szerez magának egy természetes haskötőt. Többször szülőknél azonban, különösen akik elhanyagolták hasizmaikat, a megfelelően szabott haskötő jó szolgálatot tesz, annyiban is, mert szülés után nem fejlődik ki annyira az úgynevezett lógó has.

   Nagy figyelmet kell fordítani a terhesség alatt a gyomor- és bélműködés rendbentartására, főképpen arra kell vigyázni, hogy hashajtók hasznáta nélkül, elsősorban megfelelő diétával történjék a bélműködés szabáozása.

   A terhesek hányása ellen nem sokat lehet tenni, jóhatásu sok esetben az étkezes utáni nyugalom. A legtöbb esetben ezek a kellemetlenségek maguktól megszünnek a terhesség 3-4 hónapjában. Általában arra kell törekedni, ogy a terhesség alatt fellépő zavarok ellen ne alkalmazzunk mindjárt orvosi szereket. Az ilyen apró kellemetlenségeket türelemmel kell elviselni.

   Különös gondot kell azonban a terhesség alatt azokra a nőkre forditani, akik a terhesség beállta előtt sem voltak teljesen egészségesek. Különösen tüdő-, sziv- és vesebetegségben szenvedőknek kell magukat orvosi vizsgálat alá vetni, vájjon betegségük olyan foku-e, amelyik lehetővé teszi, hogy a gyermeket kiviseljék. Ha az orvos igenlő választ ad, akkor is állandó orvosi felügyelet alatt kell maradnia. Vannak ezenkívül bizonyos betegségek, amelyek többé-kevésbé összefüggésben vannak a terhességgel, illetve a terhesség ezeket kiváltja vagy sietteti. Ilyenek a vesebetegségek, ideg- és elmebajok, sárgaság, vérszegénység, viszértágulások stb. Ha bármi csekély jele merülne fel annak, hogy ily betegségek kezdődnek, még sokkal inkább azonnal orvoshoz kell fordulni, mint általában betegségek esetében, mert minél hamarabb következik be az orvos segítsége, annál több kilátás van arra, hogy sikerül a szervezet egyensúlyát ismét helyreállítani. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

 

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 2. rész

2013.06.21.

   " ...A klimatérium. Átlagban a 45. és 50. év között megszűnik a petefészkek működése és vele együtt a   havivérzés. Ez azonban egyes fajoknál ko­rábban áll be, másoknál későbben, általában déli népeknél korábban kezdődik (8-9 éves korban) és hamarabb szűnik meg. A menstruáció megszűnése ritkán történik zavarok nélkül. Rendszerint évekig húzódik az az idő, amig teljesen elmúlik, s ez alatt az idő alatt rendetlenné válik, hol ritkábban, hol gyakrabban jelentkezik, a vérzés hol gyöngébb, hol erősebb s ezek az évek különböző testi és lelki kellemetlenségeket hoznak maguk­kal. Gyakoriak a táplálkozási zavarok, a nők sokszor elhiznak ezekben az években. Általában külsőleg a nők veszítenek nőiességükből, a hang mélyebb lesz, az arcon szőrszálak fejlődnek. Jellemzők ezekre az időkre a roham­szerűen, külső ok nélkül fellépő forróság érzése, vértolulás a fej felé, ami gyakran szivdobogással és szédüléssel is jár, rendszerint rövid ideig, alig egy percig tart, mire erős izzadás kíséretében a vértolulás megszűnik. Ko­moly zavarokat idéznek elő a klimaktérium évei az idegrendszerben is, fáj­dalmak lépnek fel a test különböző részein, gyöngeség, álmatlanság, fé­lelemérzés, és általános ingerlékenység kisérik a petefészek működésének megszűntét. Az sem ritkaság, hogy ezek az ideges jelenségek egészen az elmebetegségig fokozódnak, ami azonban a klimatérium megszűntével a többi tünetekkel együtt mindig gyógyul.

   Ugyanezeket a tüneteket tapasztalták azoknál a nőknél is, akiknél a petefészkeket el kellett távolítani. A tünetek ezeknél rendszerint jóval hevesebbek, és pedig annál inkább, minél fiatalabb korban történt a petefészkek eltávolítása. Bár ezeket a tüneteket kevés asszony kerüli el, tehát, mert ál­talános jelenség, szinte csak az öregedés egyik megnyilvánulási forrása, mégis a legnagyobb figyelemmel kell kisérni. Ez a kor ugyanis, amikor a rosszindulatú daganatok szoktak kifejlődni, „melyeknek korai felismerése legfontosabb tényezője a gyógyítás lehetőségének". Zavarólag hat, hogy a rosszindulatú daganatok okozta vérzések a klimaktérium rendetlen vérzé­seivel azonos formák között jelentkezhetnek és laikus nem tudja megítélni, hogy a rendes „változás", nem súlyos természetű betegség oka-e a rend­ellenes vérzésnek. Jól teszi tehát minden asszony, ha a klimatérium egész ideje alatt időnként, főleg rendellenes vérzésekkel kapcsolatban szakértő­nek véleményét kéri ki.

   Mint már említettük, a menstruáció nem betegség, és éppen ezért tar­tama alatt semmiféle különös rendszabályok betartására szükség nincsen. Legfeljebb a tisztaság fokozott követelményeire kell a figyelmet felhívni. Ehhez tartozik a fehérnemű gyakori váltásán kívül a langyos tisztasági fürdő is. Az, hogy menstruáció alatt általában a fürdés megárthatna, téves felfogás, legfeljebb hidegfürdőtől, szabadban való fürdéstől, úszástól kell tartózkodni, de a langyos tisztasági fürdők nemcsak nem ártanak, hanem egyenesen szükségesek. A menstruáció napjai alatt általában célszerű tar­tózkodni hevesebb testmozgásoktól, tánctól, sportolástól.

   A menstruáció zavarait okozhatja mindaz, ami az altestben vértódulást, menstruációs zavarokat okozhat, és pedig leggyakrabban a vérzés gyön­gülését, egyes esetekben azonban túlságosan bő vérzést okoz. Súlyos fer­tőző betegségeknél, például tífusznál gyakran a vérzés erősen csökken, sőt megszűnik. A méh hurutja és rendellenes helyzete, valamint daganatai ese­tén a vérzés hosszan elhuzódóvá lesz. A levegő és napfény hiánya csökken­tik a vérzést, sőt ideiglenesen a vérzés meg is szűnhet. Érdekes megfigyelés, hogy a grönlandi nőknél a hosszú sarkvidéki éjszaka tartama alatt a men­struáció gyakran teljesen szünetel.

A mensturáció zavarait okozhatja mindaz, ami az altestben vértolulást, a vérkeringés rosszabbodását hozza létre. A mozgás hiánya, az ülő életmód rontják a vérkeringést, amin a séta keveset javit, ugy, hogy azoknak a nőknek, akiknek a foglalkozása nem jár testi munkával, tornázniuk kellene, és pedig különösen olyan gyakorlatokat végezni, amelyek a hasizmokat erősitik. Jó levegő, izommunka, lélegző torna, egészséges ruházkodás, helyes táplálkozás az alapja a nők egészségének is. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

 

 

A nő egészségtana - Menstruáció, terhesség, szülés, gyermekágy 1. rész

2013.06.17.

   "Az általános egészségien szabályai természetesen csak ugy állnak a nőre, mint a férfira. A nő testi szerkezete és különösen az emberi nem szaporí­tása körül kifejtett működése azonban a női testre olyan különleges felada­tokat ró, amelyeknek következtében a női test sokféle olyan ártalomnak van kitéve, amit a férfi nem ismer, úgyhogy általában véve a külső körül­mények káros hatásaival szemben a nők ellenállóképessége általában vala­mivel gyöngébb, mint a férfiaké. Ha a nő életében perodikusan előforduló vérzéseket, a menstruációt nem is tekinthetjük betegségnek, úgyszintén nem megy betegségszámba egészséges nőnél a terhesség és a szülés sem, mind­azonáltal mindkét folyamat a szervezetnek nagy igénybevételével jár és legyengiti annak ellenállóképességét külső ártalmakkal szemben. Ezért szük­séges, hogy a női test egészségtanával külön foglalkozzunk, a menstruációval és annak zavaraival, a terhességgel, a szüléssel és a gyermekággyal, vala­mint az úgynevezett női betegségekkel is.

   A nemi különbség befolyása a magzatra tulajdonképen már az anya­méhben kezdődik, az újszülött fiu átlag nagyobb sulyu, mint a leány, éppen ezért a leányok könnyebben születnek meg, szülés közben több fiúgyermek hal el.

   A fiúgyermek fejlődésében simán, lassú átmenettel történik az átala­kulás gyermekből a nemileg érett ifjúvá, akinek egész sexuális működése normális körülmények között egész élete folyamán semmiféle zavart nem okoz és a késői életkorban a többi szervek visszafejlődésével együtt lassan­kint simán megszűnik.

  Leánygyermeknél már jóval a nemi érettség beállta előtt megkezdődik a petefészek működése. A petefészekben peték érnek meg, anélkül azon­ban, hogy a peték kijutnának a petefészekből, ez csak jóval később történik, amikor a mi éghajlatunk alatt körülbelül a 12-14. évben a menstruáció (havivérzés, hószám) beáll. Ebbe az időbe esik a nőies formák, különösen az emlők gyors kifejlődése is.

   A menstruáció rendes körülmények között körülbelül négyhetenkint egyszer 3-4 napig tartó vérzés az anyaméhből. Ettől a normától azonban vannak eltérések is, amelyek még betegesnek sem mondhatók. Itt típusokat lehet megkülönböztetni. Vannak, akik háromhetenként, vannak, akik hathetenkint menstruálnak. Némelyeknél két napig tart a havivérzés, má­soknál nyolc napra is kinyúlik a vérzés időszaka. Mindezek a megjelenési formái a havivérzésnek még a norma keretébe tartoznak. A lényeg az, hogy a vérzés ciklusa ugyanaz maradjon. Ha valakinek 2 napig szokott a havi­vérzése tartani és egyszerre 8 napig tart, ezt már rendellenesnek kell minősiteni és jó orvos tanácsát kikérni. Ugyanigy káros, ha valakinek 4-5-6 hetenként szokott a menstruációja lenni és hirtelen 2 hét múlva jelenik meg.

   Az ivarérés idején a vérzés vontatottan indul meg. Van olyan eset is, hogy a vérzés első jelentkezése után fél-, néha egyévi pauza is következik. Apró, pecsételő vérzések és valóságos vérömlések váltogatják minden tör­vényszerűség nélkül egymást. Rendszerint ezeknek az abnormitásoknak semmi különös jelentőségük nincs, ha azonban fél vagy egy év alatt nem rendeződnek és nem válnak típusossá, akkor mégis orvost kell megkérdezni.

   A menstruáció alatt az egész test változást szenved, a menstruáció beállta előtt az összes életműködések élénksége fokozódik, az érverés gyor­sabb stb. Közvetlenül a vérzés beállta előtt az érverés száma és a testhőmérsék csökken és csak a vérzés megszűnte után kezd újra emelkedni, hogy a következő menstruáció előtt ismét elérje a legmagasabb pontot.

   A nő élettevékenysége tehát ilyen hullámmozgás formájában folyik le, ami kifejezésre jut a nő lelki életében is. Bár a menstruáció, mint mondottuk, nem betegség, tartama alatt a nők mégis nem jól érzik magukat, ingerlékenyebbek, mint különben. Ugyancsak érzékenyebbek a nők a menstruáció tartama alatt mindenféle betegségokozó hatásokkal szemben, erős meghűlés könnyebben okoz ilyenkor betegséget, mint életének más szakaszaiban. A nő munkaképessége is csökken ezek alatt a napok alatt és az egészségnek és «gyöngélkedésnek» ez a hullámzása tart a nő egész életén át mindaddig, amig csak a nemi tevékenység meg nem szűnik. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr Rotter Henrik kórházi főorvos)

Első segély baleseteknél - Zúzódás, rándulás, ficamodás és csonttörés

2013.06.11.

   "A zúzódás valamely kemény, tompa, esetleg lapos tárgynak testünkre gyakorolt hatása által, mint például ütés, lökés, esés vagy ráesés által kelet­kezik. A zuzódástól szétszakadhatnak a véredények is a bőrben, a bőr alatt és a belső szervekben. Néha zúzódás után a bőrön alig lehet valami csekély elváltozást látni. Ennek ellenére az mégis nagyon súlyos, sőt halálos is lehet.

   Zúzódás nyomán rendszerint a bőr alatt vérömleny van. A sérült hely meg van duzzadva és a kiömlött vértől eleinte kékesvörös szinü. Ez a szin lassankint barna, sárga és zöldes lesz. A zúzódás fájdalommal és a mozgáskorlátozott voltával is jár. Első segélynél a sérült testrészt tegyük nyuga­lomba és rakjunk rá hidegvizes borogatást vagy jégtömlőt. Ha a sérülés például az agyat, a gyomrot, a máját érte, vagy általában valamely fontos szervet ért, hirtelen halált is okozhat, vagy legalább is súlyos tüneteket hoz­hat létre, például agyzuzódásnál, hányást, ájulást, tüdősérülésnél véres köpetet stb.

   Ilyen esetben haladéktalanul küldjünk orvosért és amig megérkezik, oldjuk ki a sérült ruháját és helyezzük el ugy, hogy a feje alacsonyabban legyen, mint a testének többi része. Locsoljuk meg hideg vizzel. A has sérülése esetén ne adjunk neki inni mindaddig, mig az orvos ezt meg nem engedi. Némi enyhülés céljából esetleg kis jéglabdacsot mégis nyújt­hatunk neki.

   A rándulás leggyakrabban a bokán és a lábon fordul elő. Nem egyéb, mint az izületi szalagok félrehuzódása vagy szétszakadása, ami néha a csont­végek zuzódásával is egybe van kötve. Rendszerint nem jár veszedelmes következményekkel. Tünetei: fájdalom és a vérkiömlés okozta duzzanat. Ha nem okoz vérömlést az ízületben, a sérült csakhamar a lábára lép és álla­pota megjavul, ha ellenben izületi vérömlés is történt, akkor nem tud a lábára állani.

   Az első segítség az, hogy a sérült végtagnak nyugalmat biztosítunk és a rándulás helyére hidegvizes borogatást vagy jégtömlőt rakunk. A sérült mindaddig ne próbáljon járni, mig fájdalmat érez. A sérült végtag masszá-lásának jó hatása szokott lenni, de masszálni csak akkor szabad, ha az orvos ezt megengedhetőnek találja.

   A ficamodásra népiesen azt szokták mondani, hogy a csont kiugrott a helyéből. Tünetei a következők: Az ízületnek feltűnő és rögtön észrevehető alakváltozása van; a rendes mozgékonyság akadályozott; mozgatásnál heves fájdalom jelentkezik. A ficamodást az orvosnak kell helyreigazítania, erre tehát a laikus kísérletet se tegyen. Gondoskodjunk nyugalmas fekvésről, kössük fel széles kendővel a kificamodott végtagot és tegyünk rá az orvos megérkezéséig hidegvizes borogatást. Aztán ne késlekedjünk a helyreigazit­tatással, mert az elhanyagolásból a sérültnek maradandó kára támadna.

   Törés. A csontok ütés, lökés vagy esés következtében darabokra tör­hetnek. Ha az eltörött csont keresztülszakitja a bőrt és láthatóvá válik, nyílt törésről szólunk, ha pedig annak ellenére, hogy a csont eltörött, a bőr ép marad, a törést fedettnek vagy csak egyszerűnek nevezzük. Az egyszerű törés aránylag veszélytelen, de ha nem vigyázunk vele, megeshetik, hogy a törött csont hegye áttöri a fölötte lévő bőrt és az egyszerű törésből nyilt törés lesz. A nyilt törésnél pedig nagy a sebfertőzés veszedelme, ami esetleg a végtag teljes elvesztését vonhatja maga után.

   Az eltört végtag látható módon elhajlik és megrövidül. A törés helyén rendellenes mozgathatóság van. A sérült fájdalomról panaszkodik, amely minden mozgási kísérletnél nagy mértékben fokozódik. Ha az eltört csont végei véletlenül egymáshoz érnek és egymás fölött súrlódnak, csontrecse­gést lehet hallani.

   A sérült részt nyugalomba kell helyezni és hidegvizes ruhával kell boro­gatni. A törzsön vagy fejen lévő sérülésnél kellő óvatossággal rendszerint el lehet szállítani a sérültet minden kötés nélkül is; ha azonban a törés a vég­tagon van, rögzítő kötésről kell gondoskodni. Ilyent kemény és meg­keményedő anyagokból lehet késziteni. Az előbbi a sinkötés, az utóbbi pedig a megkeményedő kötés. A síneket elő lehet késziteni, de lehet rögtönözni is például zsindelyből, vékony deszkából, kéregpapirból, szalmakötegekből, lécekből, botokból, főzőkanalakból stb.

   A sérült végtagot kíméletesen és egyenletesen be kell pólyázni és a vat­tával, szénával, szalmával, mohával vagy kendőkkel előzőleg kipárnázott sínek közé kell tenni. Az elhelyezés után a síneket pólyamenetekkel, galanddal, szalaggal vagy akár zsebkendővel össze kell tartani.

   Felkartörésnél a kart a kéznél fogva kíméletesen kihúzzuk és pólyával vagy kendővel odakötjük a törzshöz, hogy ne mozoghasson. Alkartörésnél a sinek közé helyezett kart háromszögbe hajlított kendővel a nyakba kötjük. Ha az egyik comb van eltörve, ugy járunk el, mint a felkartörésnél és oda­erősítjük a törött combot az ép combhoz. Alszártörésnél a sérült alszárt oda­erősítjük az épen maradt alszárhoz. Az elszállításnál arra kell ügyelni, hogy valaki a törés fölött és alatta is tartsa. Az esetleges sebet tisztán be kell kö­tözni ugy, hogy a kötés félre ne csússzék. A kiálló csontokat nem szabad visszanyomni. A vérzést pedig el kell állítani.

   Súlyosabb esetben a beteget lakására, vagy az orvoshoz, vagy pedig kórházba kell szállítani. Városban rendszerint van külön ezen célra szol­gáló betegszállító kocsi, falun azonban gyakran szekérre vagy hordágyra szorulunk. Ez utóbbit a lehetőséghez képest matracból, létrából, ajtószárny­ból, lécekből, deszkákból, sőt esetleg faágakból is elkészíthetjük. A hordágyra ugy fektessük a sérültet, hogy a fájó testrészt megkíméljük. A sérültet ketten emeljék fel. Az egyik fogja meg a lábát, a másik pedig fogja a kereszt­csontja és a válla alatt ugy, hogy a sérült esetleg körülkarolhassa a szállító egyén nyakát. Felemelni és letenni a sérültet lassan kell, mintegy ütemre. A szállításnál egyforma, lassú lépésekkel kell haladni."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Sérülések, sebek, vérzések. 2. rész

2013.06.07.

   "... A sebzés oka szerint megkülönböztetünk metszett, vágott, szúrt, zúzott, lőtt, harapott, szakított, horzsolt, égett stb. sebet. Legkevésbé veszedelmesek a metszett sebek szoktak lenni, ha nem túlságosan nagyok vagy mélyek. Jóval veszélyesebbek a szúrt és lőtt sebek és pedig nemcsak azért, mert rendszerint a mélybe hatolnak, hanem főleg azért is, mert ezeknél könnyen jutnak a sebbe fertőzést okozó idegen testek, mint például piszkos homok­szemek és ruhafoszlányok. Zúzott és szakított sebek, ha nagyok, mint pél­dául robbanásnál, néha oly súlyosak, hogy a sérült életét csakis azonnal végzendő csonkítással (amputáció) lehet megmenteni.

   Ha az alszár vivőerei bármely okból kitágulnak, vivöértágulatok kelet­keznek, amelyek helyenkint ércsomókat alkotnak. Néha ezek az ércsomók megrepednek és súlyos, sőt veszélyes vérzések támadnak. Vérzés esetén nyomókötést kell alkalmazni és ha a vérzés erre el nem áll, a combot körül kell kötözni és haladéktalanul orvost kell hivatni.

   Ha a sebet égés okozza, gondolnunk kell arra, hogy az égés lehet első-, másod- és harmadfokú. Elsőfokú égésnél a bőr kipirul, megduzzad és emellett a sérült rövid ideig tartó fájdalomról is panaszkodik. Ha a hámréteg alatt savó gyülemik meg és hólyagok képződnek, az égés másodfokú, ha pedig a bőr elhal, harmadfokú égésről van szó. Kisebb fölületes égésnél a bőr szépen gyógyul és az égésnek következménye alig marad. Mihelyt az égési fölület nagyobb, mint az egész testnek egyharmad része, akkor az égés, akármilyen fokú is, halálos szokott lenni.

   Elsőfokú égésnél vonjuk be az égési sebeket olajjal, sótalan vajjal vagy sárga vazelinnel. Másodfokú égésnél olajat használjunk, azután hozassunk a gyógyszertárból gyorsan egyenlő mennyiségű lenolajból és meszes vizből készült keveréket és fedjük be vele az égési fölületet, hogy ily módon ezt megóvhassuk a levegő behatásától. Az égési seb hólyagjait laikus ember ne próbálja felszurni. Ha az összeégett egyén ruházatának cafatai hozzátapadnak a bőrhöz, nem szabad róla a ruhát letépni, hanem kíméletesen körül kell vágni és rétegenkint kell leszedni. Ami beleragadt a bőrbe, azt majd az orvos fogja eltávolítani. A fájdalom enyhítése céljából nem szabad az égett helyet hideg vizzel leönteni és hidegvizes ruhát sem szabad rárakni. Tegyünk rá inkább olajba mártott tiszta vászonruhát és, hogy ez le ne essék, kíméletesen kössük körül pólyával, vagy akár tiszta zsebkendővel. Nők, ha libegő ruhájuk lángot fog, rémületükben ide-oda futkosnak és ily módon még fokozzák a veszedelmet a keletkező légáramlással. Ilyen esetben az égő embert hirtelen takarjuk be pokróccal, asztalkendővel, teritővel, lepedővel vagy akár a saját kabátunkkal, aztán fektessük le a földre és henger­gessük meg, hogy elfojthassuk a lángot. Csak ezután öntsük le mindenütt vizzel, ahol lángot fogott a ruhája. Most ajtót és ablakot betéve szaba­dítsuk meg ruházatától.

   Aki testének nagy fölületén szenvedett égési sebeket, azt burkoljuk be lepedőbe, hogy légvonat ne érje. Szomjúsága csillapítására adjunk neki bőven vizet, kávét vagy teát.

   Ha valakit ki akarunk menteni a tűzből, mielőtt hozzáfognánk, rakjuk le magunkról lecsüngő ruhánkat, a rajtunk maradottat pedig jól nedvesítsük meg tetőtől-talpig. Kössük körül az egész arcunkat nedves ruhával. Akinek a ruhája magának tüzet fog, ne fusson tovább, hanem vesse magát a földre és hengergesse magát köröskörül. Csak azután igyekezzék a veszedelmes környezetből kiszabadulni.

   Aki elégette a száját, nyelvét vagy garatját, az orvos megérkezéséig öb­lögesse kis tejjel kevert mészvizzel.

   Kénsavtól, marólúgtól vagy pedig akármiféle más égető folyadéktót származó égési sebnél az égési területet öblítsük le vizzel és rakjunk rá olajos ruhát. A továbbiakat az orvosra kell bizni.

   Meszes gödörbe való esésnél töröljük le a meszet a sérült arcáról és testéről, vetkőztessük le és öblítsük le alaposan vizzel vagy ecetes vizzel.

   Ha megvan a lehetősége, akkor a meszes gödörből kihúzott embert vetkőz­tessük le, ültessük bele egy nagy kád vizbe, mossuk tisztára egész testét és aztán ültessük bele egy másik kád vizbe. A lemosott embert törölgessük meg és takarjuk be olajba mártott vászonruhával. Ezután vigyük be a meleg szobába és adjunk neki meleg italokat.

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Sérülések, sebek, vérzések. 1. rész

2013.06.03.

   "A balesetek többsége kisebb vagy nagyobb vérzéssel jár. Minthogy pedig a vérveszteség alkalmas a szervezet erejének és ellentállóképességének meggyengítésére, sőt a nagyobb fokú vérzés még az ember életét is kiolthatja, minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy a vérzést minél előbb megszüntessük, illetve a lehető legkisebb mérvre csökkentsük.

   A vérzés verőerekből, vivőerekből és hajszálerekből történhetik és ennek megfelelőkig megkülönböztetünk verőeres, vivőeres és hajszáleres vérzést. Legveszélyesebb a verőeres vérzés. Ha a vérzés nagyobb ürterü erekből történik, akkor sugárban ömlik, ha pedig kisebbekből történik, akkor a seb egyik pontján bugyog a vér. Nemcsak ez jellegzetes, hanem a kiömlött vérnek a színe is. Ha tudniillik verőeres a vérzés, akkor a vér szine világospiros és sugárban lövel ki a seb nyilasából, ha pedig vivőeres, akkor a vér szine sötét kékespiros, meggyfekete, egyenletes és meg nem szakított áramban bugyog és az egész vérző területet egyenletesen árasztja el. Ha a vérzés hajszálerekből történik, a vér folytonosan és lassan szivárog. Verőeres vérzésnél a segítségnek egy percet sem szabad késlekednie, mert minden elmulasztott perc fokozza a beállható veszedelmet. Legkevésbé veszélyes a hajszálerekből való vérzés.

   Ha a vérzés nem nagyfokú, könnyen eláll oly módon, hogy a vért ott, ahol a vérzés van, megalvad, tehát a seb fölött vérrög keletkezik, amely elzárja a véredényt és meggátolja, hogy a vér tovább is folyhasson. A vér-alvadékot tehát ne bántsuk, különben újból megindul a vérzés. Ilyenformán a vérző embernek arra kell törekednie, hogy előmozdítsa a vérnek a meg-alvadását. Ezt ugy érheti el, ha egészen nyugodtan fekszik. A vérzés lehet belső és külső. Belső vérzésre mutat, ha a beteg arca rohamosan halványodik, a bőre hűvös lesz és az érverését alig lehet érezni. Azonnal hivassuk el az orvost, megérkezéséig pedig rakjunk jégtömlőt arra a helyre, amelyről azt gondoljuk, hogy ott a vérzés. Külső vérzésnél ügyeljünk rá, hogy a szívtől a sebhez minél kevesebb vér juthasson.

   Vérzésnél mindig ugy kell eljárni, hogy elkerültessék a sebfertőzés veszedelme. Ez okból, aki az első segély nyújtására vállalkozik, legelőbb is mossa tisztára a kezét és ha lehetséges, még igy se nyúljon magához a sebhez. Annál kevésbé próbálgassa a sebszéleket összeillesztgetni. A sebfertőzés létrejöttét nagy mértékben fokozza, ha a sebhez piszkos és a munkától beszennyezett kézzel nyúlnak. Mivel ezt sokan tudják, azért terjedt el az a szokás, hogy a sebet vizzel, esetleg valamely fertőtlenitő folyadékkal leöblitik. Ez nagyon helytelen eljárás és szükséges volna, hogy az avatatlan ember sohase feledje a nagynevű Bergmann tanárnak intelmét, amely sze¬rint: „Egyetlen csepp friss viz se érintse a friss sebet". Ami pedig a fertőtlenitő folyadékokat illeti, ezek egyáltalán nem valók a laikusok kezébe és rendszerint több kárt tesznek velük, mint hasznot. Még meg kell jegyeznünk, hogy életveszélyes vérzés esetén kivételt tehetünk a szabály alól és mosatlan kézzel is hozzáfoghatunk a vérzés elállításához.

   Nagyobb vérzés esetén lehetőleg tiszta kézzel hajfogassunk össze kis gazedarabot, tegyük a sebre és aztán kötözzük be pólyával vagy tiszta zsebkendővel. Ha nincs gazé, tiszta zsebkendőt használhatunk helyette és ha ez sincs, messünk vagy tépjünk le egy megfelelő nagyságú darabot a vérző egyén fehérneműjéből és nyomjuk rá a sebre. Ezt a kötést nyomókötésnek nevezzük. Ha a vérző seb be van kötözve, haladéktalanul vigyük a beteget az orvoshoz, hogy a fertőzött sebet legalább utólag igyekezzék megtisztitani.

   Ha a vérzés igen nagy, nem fogunk célt érni a nyomókötéssel. A sérült tovább vérzik és a kötés átázik. Ilyenkor, ha a sérülés a kézen vagy lábon van, a vérző hely fölött a felkaron vagy a combon kössük át szorosan az izmokat valami kendővel, szalaggal vagy akár szíjjal is. Az ilyen szoros átkötésnek két órán tul nem szabad megmaradnia. Ha a vérzés sehogysem áll el, akkor a mentő sürgősen mossa le a kezét, ha az igy támadó időveszteség nem jár veszedelemmel a sérültre nézve, nyúljon bele bátran a sebbe és nyomja oda az ujját a vérző véredény nyilására, hogy ily módon útját állhassa a további vérzésnek és megmenthesse a sérültnek esetleg veszélyben forgó életét. Ismételten is meg kell jegyezni, hogy magához a sebhez csakis életveszedelem esetén szabad hozzányúlni. Sohasem szabad a sebre a vérzés elállítása céljából gyógyszert, tapaszt, falvakarékot, vattát, pókhálót, növénylevelet, friss marhatrágyát, szivacsot, tépést és hasonlókat rakni és nem szabad megpróbálni, hogy a sebre vizelettel megnedvesített ruhát tegyenek. A sérült testébe benyomult idegen testet, mint például üvegdarabkát, edénycserepet, golyót és ezekhez hasonló tárgyat ne bántsuk, hanem várjunk, mig az orvos megérkezik.

   Ha a sérült ember a nagy vérveszteség folytán elveszti az eszméletét, ugy kell vele bánni, mint bármely más okból származott eszméletlenségnél és helyezzük őt ugy, hogy a feje lefelé csüngjön és testének többi része minél magasabban feküdjék. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 11. rész

2013.05.27.

   "... A széngőz és a világító gáz is okozhat mérgezést. Mind a kettőben a szénéleg, vagy másképpen szénoxid a veszedelmes. A széngőzben 5% és a világító gázban 8-10% szénoxid van. A világító gázzal való mérgezésre sokféle alkalom és lehelőség van. Nemcsak belehelés utján okozhat szeren­csétlenséget, hanem robbanás által is. Ha zárt helyen gázszagot érzünk, először tárjuk ki az ajtót és az ablakot és csak akkor gyújtsunk világot, ha biztosan tudjuk, hogy robbanás már nem lehetséges.

   A széngőz legtöbbször ugy okoz mérgezést, hogy a tömeglakásokban télviz idején serpenyőbe izzó szenet raknak és mellette melegednek a didergő szegény emberek. Mikor aztán elalusznak, a szobában szétáradó szénoxid megöli őket. Néha rossz a kályha huzatja, máskor meg repedések vannak rajta és ezeken keresztül árasztja el a széngőz a szobát.

   Az első segítség az legyen, hogy a beteget vigyük át más helyiségbe, vagy esetleg a szabadba és fektessük a fejét magasra. Alkalmazzunk, ha szükséges, mesterséges lélegzést. Öntsük le a fejét hideg vizzel és ütögessük a mellét meg a hátát hideg vizes ruhával. Dörzsöljük a testét, még pedig az alsó részektől kezdve. Ha tud nyelni, adjunk neki erős fekete kávét, rumos teát, cogmacot vagy pezsgőt. Jó szolgálatot tesz a jegesvizes vagy ecetes csőre is.

   Néha a petróleumlámpa is szénoxidmérgezés veszedelmével fenyeget. Nehogy ez bekövetkezhessek, a lámpa legyen teljesen kifogástalan. Álljon szilárdan és a bele lógjon le a fenekéig. Sohase égessük ki a lámpást az utolsó csepp olajig. A lámpaüveg üljön biztosan a tartójában és ha el akar­juk kerülni a szénoxid fejlődését, naponkint tisztogassuk meg az egész lámpást.

   A szénsav gyakran okoz mérgezést. így például a must erjedésekor, amikor is, mivel a levegőnél nehezebb, a pince aljában gyül össze. Nehogy veszdelembe jusson, aki ilyenkor a pincébe kiván menni, óvatosságból tegyen hosszú póznára égő gyertyát és tolja maga előtt, mikor lemegy. A gyertya a szénsavban kialszik. Ilyen helyre tehát csak alapos szellőztetés után szabad menni. Csatornákban, pöcegödrökben, ásványvízforrásokban és barlangokban is bőven szokott lenni szénsav. Itt is megvan tehát a mér­gezés lehetősége. A kutgázak gyakran döntik a leszálló munkásokat vesze­delembe, mert az ott felhalmozódott tömény szénsavtól elbódulnak, elvesz­tik az eszméletüket, megáll a lélegzésük és görcsökkel vagy nélkülök is beáll a halál és áldozatul esnek. Ha nem sok a szénsav, akkor csak émelygést, szívdobogást, szédülést és szapora lélegzést okoz.

   Az első segélynél vigyük a mérgezett egyént azonnal a szabad levegőre és indítsuk meg erélyesen a mesterséges lélegzést. Ha a sziv megállott, a mesterséges lélegzés mellett ütögessük a sziv tájékát, de ne fűzzünk ezen el­járásunkhoz sok reménységet.

   A kénhidrogéngáz egyike a legnagyobb és legveszedelmesebb mérgek­nek. Kellemetlen és záptojásra emlékeztető szaga van, amely belélegzés utján szokott mérgezést okozni. Csatornákban, pöcegödrökben és elhanya­golt kutakban fordul elő. Csatornák tisztogatása és a pöcegödrök kiürítése alkalmával a munkások leszállanak és ha a szükséges védőintézkedések meg nem történtek, akkor ott súlyos mérgezés veszedelmének vannak kitéve. Mérgezés érheti a kénbányák munkásait és mindazokat, akik szesz-, enyv-, bőr-, cukor-, kaucsuk- és sörgyárakban dolgoznak.

   Enyhe mérgezés tünetei főleg émelygéssel, hányással és hasmenéssel járnak. A beteg szédül és leheletének kellemetlen záptojásszaga van. Súlyo­sabb esetben a tünetek eszméletlenségben, érzéstelenségben, görcsökben és nehéz lélegzésben nyilvánulak. Néha a hatás olyan rohamosan lép fel, hogy a munkások hirtelen összeesnek, mintha villám sújtotta volna őket. Az ilyen betegek lélegzését alig lehet észrevenni, egészen mozdulatlanul feküsznek és néhány perc alatt áldozatául esnek a mérgezésnek.

   Az eiső segítségnél az a legfontosabb, hogy a szerencsétlenül járt embert kihozzuk a mérgező légkörből és friss levegőre vigyük. Aki leszáll érte, hogy félhozza, kössön a szája és az orra elé meszes vagy ecetes vizbe mártott ruhát, szivacsot vagy lélegzőcsövet, a derekára kötelet és mind a két karjára zsineget, hogy veszély esetén jelet adhasson és azonnal fel lehessen őt húzni. Ezen egyszerű szabályok mellőzése végzetes szerencsétlenséggel járhat, mert a mentő is áldozatául eshetik a mérgezésnek. Mihelyt sikerült a mérgezett embert a csatornából, kútból vagy veremből a szabadba felhozni, fektessük hanyatt, locsoljuk meg hideg vízzel, tisztítsuk meg a száját és a torkát oly módon, ahogy vizbefultaknál szoktuk tenni és aztán a legnagyobb eréllyel fogjunk hozzá a mesterséges lélegzés kiviteléhez. Természetes, hogy már a veszély első pillanatában, tudniillik mihelyt az tudomásunkra jut, haladék­talanul orvost kell hivatni. Ha a beteg eszméletre tért és visszanyerte nyelési képességét, adjunk neki fekete kávét, teát. A nagyobb veszedelemnek némi megelőzése céljából serpenyőben izzó szenet kell a gödörbe lebocsájtani, még mielőtt a mentők oda leszállanak. Ily módon elérhetjük, hogy az ott lévő gázok kissé felmelegednek, ami légáramlást okoz, ez pedig kissé megtisztítja a levegőt.

   Rovarcsípések, így például méhek és darazsak csípésének helyét dör­zsöljük be szalmiákszesszel, esetleg kenjük be kis tiszta vajjal. Ha légycsípés után lüktető fájdalom keletkezik és a csipés helye piros, sőt kékesszinü lesz, siessünk az orvoshoz. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 10. rész

2013.05.21.

   "... Ciánmérgezés. A kéksavas mérgek a vér- és idegmérgek csoportjába tartoznak. A tiszta kéksav a legerősebb hatású mérgek egyike. Kéksav fej­lődik rágás közben az őszi- és sárgabarack-, meggy-, cseresznye- és szilva magvából, különösen pedig a keserű mandulából. Gyermekeknél, akik mohón nekifeküsznek a barackmagevésnek és felnőtteknél is, ha keserű mandulát ettek, már többször fodult elő mérgezés, amelynek gyorsan lehet halálos vége. A kéksavval való mérgezések rendszerint öngyilkos szándék­ból történnek. Főkép azért használják, mert gyors a hatása. Nagy adag tudniillik néhány perc alatt megöli az embert. Aki beveszi, annak az arca kipirul, lélegzetvétele elakad és eszméletlenül összeesik. Kisebb adagnál szívdobogás, szédülés, lélegzési szünet, eszméletlenség és hüdés jelentkezik. A halál 1/2-1 óra múlva szokott bekövetkezni, de ha ennél hosszabb ideig húzódik a betegség lefolyása, a kórjóslat már nem olyan kedvezőtlen.

   A halál néha olyan hirtelen következik be, hogy alig van módunk és lehetőségünk arra, hogy a szerencsétlen embert első segítségben részesít­hessük. Ha azonban a lefolyás nem ilyen rohamos, sürgősen gyomormo­sásról vagy hánytatásról kell gondoskodnunk. Ez különösen akkor lehet eredményes, mikor a mérgezés magvakkal történt. Ha a mérgezettnek alig van érverése és lélegzése is szünetel, azonnal meg kell indítani a mester­séges lélegeztetést. Az idegrendszer megfelelő működésének biztosítása cél­jából, adjunk a betegnek izgató szereket, tehát alkoholt, erős fekete kávét, teát. Fejét, tarkóját és hasát öntsük le meleg fürdőben hideg vizzel.

   Gombamérgezés. Hogy melyik gomba ehető és melyik nem, annak nincsen feltétlenül biztos ismertetőjele. Népies vélemény szerint, ha a gomba nedve megfeketiti az ezüstkanalat, akkor az mérges gomba. Ezt azonban határozottan még sem lehet állítani. Orvosi szempontból csak azt lehet java­solni, hogy a gombának rossz szaga van, ha régi és csipősizü, vagy ha a rovarok már kikezdték, tartózkodjunk tőle. Olyan gombát, amelyet magunk nem ismerünk, ne szedjünk és ne is vásároljunk. Az ehető gomba is okoz­hat mérgezést, ha romlott. A gomba nagy víztartalmánál fogva könnyen indul rothadásnak. Ez az oka annak, hogy néha még a teljesen jónak látszó gomba is már romlott és mérgezésre adhat alkalmat.

   Gombás ételt nem szabad elrakni egyik napról a másikra, mert az ilyen felmelegített gombamaradék könnyen a kolerához hasonló mérgezést okoz­hat. A mérgezés tünetei az elfogyasztás után csak órák múlva, sőt néha csak másnap jelentkeznek és főképpen gyomor- és bélfájdalomban, hányás­ban és hasmenésben mutatkoznak. Néha ikragörcsök, sőt általános görcsök lépnek fel és a beteg a mérgezésnek áldozatul is eshetik. A gombamérgezések elég gyakoriak és rendszerint tömegesek. Óvatosságból és az esetleges mérgezésnek megelőzése céljából fontos, hogy főzés előtt forrázzuk le a gombát, mert igy ki lehet belőle vonni a mérget. Természetesen ezt a kivo­natot ki kell önteni és az első forrázat vizét nem szabad használni.

   Mérgezés esetén az legyen az első segítség, hogy a betegnek hánytatót és igen erélyes hashajtót adjunk, bár sokan azon véleményen vannak, hogy erre nincs is szükség, mivel a beteg amúgy is hány és hasmenése is van. Hashajtásra ricinusolajat lehet használni. A betegnek lehűlt testét melegít­sük fel dörzsöléssel, meleg pokrócokkal vagy melegitőpalackokkal. Ha a hányás már túlságos volna, adjunk a betegnek jeges szódavizet.

   A romlott ételekkel való mérgezés, mint például a kolbászmérgezés, a koleráéhoz hasonló tüneteket okoz. Legtöbbször a véres- és májashurkák okoznak mérgezést azáltal, hogy igen gyorsan bomlásnak indulnak. Ezeket tehát friss állapotban kell elfogyasztani, vagy pedig át kell őket füstölni. Utólagos főzéssel a romlott kolbászban kifejlődött méreganyagot már többé nem lehet megsemmisíteni. A romlott kolbászból igen kevés is alkalmas arra, hogy súlyos mérgezést okozzon. A kolbászfélék elromlását fokozzák a szo­kásos betétek, mint például a zsemlye, liszt, velő, vér, máj, szalonna, mazsola és aprószőlő. Attól is gyorsan romlanak, hogy nincsenek eléggé megsózva és alig vannak megfüstölve.

   A kolbászmérgezés tünetei rendszerint csak órák múlva, sőt némely­kor másnap lépnek fel és rosszullétből, hányásból és heves hasmenésből állanak. Később főfájás, kettős látás és nyelési nehézség mutatkozik. A beteg alig tud beszélni és mindezen tünetekhez hüdési jelenségek csatlakoznak.

   Az első segély hánytatás és hashajtás legyen. Ha gyorsan jön az orvosi segítség és a beteg nem fogyasztott nagyon sokat a romlott kolbászból, a beteget meg lehet menteni, ellenkező esetben a beálló szivgyengeség komo­lyabb következményekkel járhat. Ha a hányásra már nincs szükség, csilla­pítsuk meg a hányási ingert jéglabdacsokkal vagy szódavízzel. Ha a beteg összeesik, fekete kávét, teát adjunk neki, ha pedig teste lehűl, melegítsük fel.

   A romlott és rothadásnak induló hus, kivált a vadhús és a zsíros szár­nyasok husa is a kolbászmérgezéshez hasonló tüneteket hozhat létre. A kezelés a husmérgezésnél olyan, mint a kolbászmérgezésnél.

Rothadó, romlott halak is okozhatnak mérgezést, amelynek tünetei hasonlók a kolbászmérgezés tüneteihez. Az első segély ugyanolyan, mint a hus- és kolbászmérgezésnél. Vásároljunk mindig élő halat!

   A kőrisbogár pora már gyakran okozott mérgezést. Gyilkosságra és ön­gyilkosságra is használják. A nép között nagyon el van terjedve az a téves nézet, kogy a kőrisbogárral a másik nemben szerelmet lehet ébreszteni. Kuruzslók veszettség és vizkórság ellen szokták adni. Belsőleg való bevétel­nél hányást, hasmenést, véres széket és véres vizelést okoz. Mérgezés esetén adjunk a betegnek hánytatót, hashajtót, meleg teát és meleg fürdőt. Izzasztás céljából takarjuk be meleg ruhákkal. Zsirt, olajat, tejet és tojást ke­rülni kell!

   Kígyómarás is okozhat mérgezést. A nálunk ismeretes kigyófajták közül mérges a keresztes vipera és a homoki vipera. A mérgezés tünetei: hideg verejték, szivgyengeség, görcsök és hüdések.

   Az első segitségnek az a legfontosabb feladata, hogy a méreg felszívó­dását meggátoljuk, vagy legalább is késleltessük. Ez okból a marás helye fölött alkalmazzunk erős kötést madzaggal, nadrágszíjjal, zsebkendővel, vagy akár az eltépett ing darabjával. Sokáig a szoros kötés nem maradhat meg, mert üszkösödést okozna. A lekötés után tágitsuk ki egy kicsit a sebet, nyomkodjuk ki és aztán a megmart ember szopja ki. Ne idegen ember! Míg az orvos megérkezik, rakjunk a megdagadt testrészre jeges borogatást. Ne szeszes italt adjunk a betegnek, hanem fekete kávét és teát. ..."

   (Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 9. rész

2013.05.16.

   "... A fehér zsáspával (Veratrum album) való mérgezés aránylag ritka. A fehér zsáspa évelő növény, amely főkép hegyi erdőkben, réteken és lege­lőkön fordul elő. Mérgező természeténél fogva óvatosan kell vele bánni. Tünetei hányásban, hasmenésben, szédülésben, görcsökben, izommerev­ségben és a központi idegrendszer hüdésében mutatkoznak. Mérgezés esetén első teendő a méreg eltávolítása hánytatás és hashajtás által. Adjunk a mér­gezett egyénnek erős feketekávét és teát. Míg az orvos megérkezik, takarjuk he a beteget jó melegen, hogy izzadjon.

   A solanin csak gyengébb hatású méreg, amely a burgonya korai gu­móiban, virágaiban és bogyóiban, továbbá az éretlen paradicsom zöld héjában fordul elő . Mivel a burgonya kicsirázott gumójának mérgező ha­tása van, a burgonytisztitásnál a csirákat mindig ki kell vágni. Marhák már gyakrabban megbetegedtek olyan viztől, amelyben burgonyát főztek. A megfőzött és meg nem hámozott uj burgonya már többször okozott mérge­zést. Éretlen paradicsommal készült étel is mérgezést idézhet elő, de ha a zöld paradicsomot ecetben rakják el, nem jelentkezik a mérgező hatás.

   A solaninmérgezés tünetei: gyomorfájás, hányás, hasmenés, szédülés, ájuldozás, remegés, mély kábultság, rángatódzás, beszédzavar, sőt eszméletlenség. Mindezen tüneteken kivül a betegnek a szeme bogara ki van tá­gulva. Sokan mérgező hatását a dohányéhoz hasonlítják.

   Az első segély hánytatásban és hashajtásban áll. Legjobb hashajtó a ricinusolaj. Adjunk a betegnek feketekávét, teát, cognacot.

   A bürök (Conium maculatum). Elhagyatott, gyomos helyeken szokott tenyészni; minden részében, főkép pedig a leveleiben és a gyümölcsében veszedelmes hatású méreg foglaltatik. Gyilkossági és öngyilkossági célra ritkán használják. Leginkább ugy okoz mérgezést, hogy összetévesztik petrezselyemmel, paszternákkal és zellerrel. Gyümölcse olyan, mint az ánizs és gyakran ezzel össze is keverik. Tünetei a következők: égető érzés a szájban és a torokban, émelygés, hányás, nyálfolyás, hasmenés, szédülés. A beteg szeme bogara kitágul. Görcsök jelentkeznek és bénulások kelet­keznek. A halál néhány perc, esetleg néhány óra alatt bekövetkezhetik. Kedvező lefolyás esetén is a beteg napokon keresztül remeg.

   Az első segély hánytató és hashajtó nyújtásából, illetve gyomor- és bél­mosásból áll. Takarjuk be a beteget meleg ruhákkal, dörzsöljük a testét és ha szükséges alkalmazzunk mesterséges lélegezést.

   Nikotinmérgezés. A dohánynak minden részében, de különösen a le­velében van egy súlyos méreg, amely nikotin név alatt ismeretes és ámbár a dohány óriási mértékben el van terjedve, mégis aránylag nagyon ritkán okoz veszélyesebb heveny mérgezést. Könnyebb mérgezési esetekkel ter­mészetesen sürün találkozunk a dohányzás első kísérleteinél, sőt néha ké­sőbb is olyanoknál, akik túlságosan hódolnak a dohányzás szenvedélyének. Néha az okozza a mérgezést, hogy dohánylevél-forrázatot vagy bagólevet adnak makacs székrekedés ellen csőrében, máskor meg ugy jön létre, hogy dohánylevet használnak tetvek és rüh ellen. A nikotin felszívódik a sértetlen bőrről is és még inkább a sebekről. Ez a magyarázata annak, hogy dohány­leveleknek vagy ezek forrázatának borogatás formájában való használata után nikotinmérgezés támadhat. Nikotinmérgezést a piszkos pipa is okoz­hat, mikor belőle a bagólé nagyobb mennyiségben jut a szájba és innen a gyomorba. Még a dohányfüst is okozhat mérgezést.

   Heveny mérgezésnél, mikor könnyebb esetről van szó, a beteg émely­gésről, hányásról, hasmenésről panaszkodik, szédül, ájuldozik és szivdobogása van; súlyosabb esetben azonban véres székletéte van, mereven néz, görcsök kinozzák, nem tud beszélni, lassankint elveszti az eszméletét és összeesik. A halál néha már 10 perc múlva bekövetkezik, máskor meg a beteg szenvedése elhúzódik fél óráig is.

   Mivel a beteg magától hány, hánytatóra rendszerint nincs szükség. Vé­gezzünk gyomor- és bélmosást. Öntsuk le a fejét hideg vizzel. Adjunk neki feketekávét, teát, bort és ha szükséges, végezzünk mesterséges lélegzést.

   Az alkoholmérgezés enyhébb alakja nem szokott komolyabb következ­ményekkel járni, a súlyosabb hevenymérgezés azonban halálos veszedelmet is okozhat. Ilyen esetben kezdetben kipirul az arc, kidülled a szem és a mérgezett egyénen izgalmi tünetek jelentkeznek. Néha azonban ezen tüne­tek nem is jelentkeznek, hanem az egyén hirtelen összeesik, a szeme üveges lesz, hideg verejték lepi el az arcát, testének hőmérséklete leszáll és görcsök között beáll a halál. A mérgezésnek ily súlyos voltánál azonnal orvost kell hivatni és amig megérkezik, meg kell oldani a betegnek szük ruháját és friss levegőről kell gondoskodni. Ha fiatal, erős és egészséges emberről van szó, akinek az agya felé vértolulása van, helyezzük a fejét magasra és rak­junk rá hideg borogatást. Ily módon esetleg megelőzhetjük a gutaülést. Öntsünk a hátára hideg vizet és tegyünk lábikráira, meg a mellére mustár-papirost. Ha azonban a mérgezett egyén nagyon kimerült és a bőre hideg, akkor inkább folyamodjunk az izgatószerekhez és adjunk neki erős fekete­kávét, teát.

   Ha kimarad a lélegzése, fogjunk hozzá a mesterséges lélegzés megindításához. Sohase fektessük hideg helyre, mert az alkohollal mérge­zett egyén testének úgyis hajlandósága van a lehűlésre. Tőlünk telhetőleg törekedjünk meggátolni a nagy melegveszteséget, ezért takarjuk be meleg ruhákkal, sőt esetleg használjunk melegitőpalackokat is. A felmelegedést a testnek erős dörzsölésével is elő lehet mozdítani. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 8. rész

2013.05.11.

   "... Rézmérgezés. A háztartás körül éppenséggel nem ritka és ugy keletke­zik, hogy savanyu ételt, savanyu gyümölcsöt, zsirt vagy nagyon sós ételt rézedényben főznek, vagy hagynak állani. A nagyközönség is jól ismeri a grünspannak nevezett ecetsavas rézoxidot, amely oly módon okoz mérge­zést, hogy a hiányosan vagy egyáltalán nem cinnezett rézedények faláról réz jut az ecetes, zsiros vagy nagyon sós ételekbe. Néha ugy keletkezik a rézmérgezés, hogy a gondos háziasszony a szép zöld szin kedvéért az ecetesugorka és paprika télire való elrakásánál rézpénzt is tesz az üvegbe. Bab-és borsókonzervek készítésénél is gyakran használnak higitott kénsavas rézoldatot, hogy szép legyen a színük. Ezek a konzervek is alkalmasak mérgezés előidézésére.

   Heveny mérgezés esetén a tünetek, ha a gyomor üres volt, igen gyorsan, ha azonban telt volt, csak 15-30 perc múlva jelentkeznek. A beteg öklöndözik, émelygésről panaszkodik és csakhamar el kezd hányni. A ki­hányt tömeg zöldes- vagy kékes szinü. A hányás ismétlődni szokott. Szédül, fáj a feje, kólikája és hasmenése van. A lefolyás rendszerint kedvező szo­kott lenni

   Mérgezés esetén az első teendő a gyomor és bél kiürítése leginkább gyomor- és bélmosással. Hánytató fölösleges. Hashajtónak keserüvizet vagy keserűsót használjunk. Ricinusolaj, ecet és zsir kerülendő, de jó a tej, tojás­fehérje, szőlőcukor és méz. Ha feltehetjük, hogy a beteg a felvett rezet már mind kihányta, a hányási inger csillapítása céljából nyújtsunk neki jéglabdacsokat, jeges pezsgőt vagy szódavizet.

   Nem maró hatású méreggel való mérgezés esetén az az első teendőnk, hogy meghánytassuk a beteget. Utána adjunk neki erős feketekávét vagy teát. Ez kivált a bódító mérgeknél jó, mikor a beteget ébren akarjuk tar­tani. Ilyen esetben tegyünk a fejére hideg vizes ruhát és a gyomrára mustárpapirost.

   A maszlagos nadragulyával (Atropa belladonna), a beléndekkel (Hyo-sciamus niger) és a maszlagos redőszirommal (Datura strammonium) való mérgezés nálunk elég gyakori. A nadragulya bogyója kékesfekete színű, hasonlít a cseresznyéhez és a gyermekek érése idején gyakran nekifeküsznek és vidáman lakmároznak belőle. A másik kettőnek is a magvait gyak­ran megeszik a gyermekek tréfából és tájékozatlanságból. Tévedésből az is megeshetik, hogy a beléndeknek a gyökerét más hozzá hasonló gyökér helyett befőzik a levesbe. Sok mindenféle utja-módja van annak, hogy ez a három növény mérgezést okozzon. A nadragulya levelét gyakran használ­ják gyilkossági mérgezésre.

   Nadragulya mérgezésnél szárazság érzése keletkezik a szájban és a bárzsingban. Köhögési inger jelentkezik. A beteg nehezen tud nyelni, vagy egyáltalában nem is tud, émelygés és hányás kínozza. Az arca piros, a szeme kidülledt, a szeme bogara kitágul, szineset lát, zug a füle és nagyot hall. Néha ugy viselkedik, mint aki szeszes italt ivott, nevet, énekel, kiabál, félre­beszél és őrjöng. Lassan aztán elcsendesedik és mély kábultságba esik. Néha a bőrén a vörhenyhez hasonló kiütés támad.

   A beléndekkel és a maszlagos redőszirommal való mérgezésnek a tünetei nagyjában ugyanolyanok, mint a nadragulyával való mérgezésnek a tünetei, mégis a beléndeknél az izgalom rövidebb ideig tart és gyakran hiányzik a bőr pirossága.

   A felsorolt három növénnyel való mérgezésnél legfontosabb teendő a gyomor- és bélmosás vagy pedig hánytatónak és hashajtónak a beadása. Gyorsan ható hashajtót a bélmosás mellett is lehet adni. Itassunk a beteggel sok vizet és, ha szükséges, újra adhatunk neki hánytatót. Ezután próbáljuk a beteget izzasztani. Őrjöngés esetén rakjunk a fejére hideg vizes borítást. Mindezt természetesen csak addig kell tenni, mig a haladéktalanul elhívott orvos a beteghez meg nem érkezik.

   A sisakvirággal (Aconitum napellus) való mélrgezés aránylag ritka és oly módon keletkezik, hogy a gumóját összetévesztik retekkel vagy zellerrel, a levelét pedig petrezselyemmel, kaporral vagy salátának való füvekkel. Gyermekeknél néha az okoz mérgezést, hogy a kék virágát a szájukba ve­szik és gondtalanul rágicsálják. Ennek a vadon termő növénynek minden részében vannak mérgező hatású alkatrészek, de leginkább a gyökerében. Igen súlyos idegméreg, amelynek tünetei a bevétel után csakhamar jelent­keznek. Égeti a nyelvet és a garatot, a beteg szomjazik, de csak nehezen, vagy pedig éppenséggel nem tud nyelni. Szédül, hányása és hasmenése van. Nehezen beszél, alig lát és hall, de azért eszméletnél van. Arckifejezéséről szinte le lehet olvasni a gyötrő fájdalmat. A szeme bogara ki van tágulva.

   Kórjóslata igen rossz. A beteg életének megmentése érdekében ürítsük ki a gyomrot és a belet. Adjunk hánytatót és azután erős fekete kávét. Eszméletlenség esetén rögtön fogjunk a mesterséges lélegzéshez.

   Mákmérgezés. Tudni kell, hogy az ópium nem más, mint az éretlen közönséges kerti máknak (Papaver somniferum) beszáradt tejnedve. Ellankadást, álmosságot, eszméletlenséget és izomhüdést okoz. Falun nálunk a mákfejjel való mérgezés elég gyakori, mert a csecsemőkkel és főleg a dajkaságba adott gyermekekkel a tudatlan anyák és dajkák mákfejekből való főzetet itatnak, hogy csendesek legyenek. És valóban el is csendesed­nek, mert mély álomba merülnek. Néha pálinkában áztatják meg a mák­fejet és a csecsemő cucliját ebbe a pálinkába mártják. Nem szabad figyel­men kivül hagyni, hogy a gyermekeknek és még inkább a csecsemőknek az ópium iránt való fogékonysága rendkívül nagy.

   Felnőtteknél az ópiumos orvosságok szolgáltatnak okot a mérgezésre. Tudni kell azt is, hogy a közönség által is oly jól ismert morfium és kodein nem más, mint az ópiumnak a hatóanyaga.

   Mérgezés esetén legelőször a gyomorból kell a mérget eltávolítani. Ezt gyomormosással lehet elérni. Jól ki kell öblíteni a gyomrot, mert különben a gyomorredőkben visszamard a méregnek egy része. De nemcsak gyomor-, hanem bélmosásról is gondoskodni kell. Ha az orvos bármely okból nem áll elég gyorsan rendelkezésre, hánytatót kell a betegnek adni és gyorsan ható hashajtót. Mindenképen ügyeljünk arra, hogy a beteget az ereje el ne hagyja. Ne engedjük elaludni, mert ezzel meggátolhatjuk, vagy legalább is elodázhatjuk az orvos megérkezéséig az aluszékonyságnak és mély ká­bultságnak a teljes kifejlődését. Adjunk neki teát, vagy erős feketekávét és rakjunk a fejére hideg vizes, vagy jeges borogatást. Törekedjünk őt rábírni, hogy járjon és beszéljen. Mihelyt a kábulás jelentkezni kezd, dörzsöljük hideg vizzel vagy mustárszesszel és öntsünk hideg vizet a tarkójára és a hátára. Csapkodjuk hideg vizes lepedővel. Ha szükséges, folyamodjunk a mesterséges lélegeztetéshez, amelyet néha órákig is folytani kell. Ha cse­csemő a mérgezett, tegyük bele váltogatva hideg és meleg fürdőbe és adjunk neki teát. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 7. rész

2013.05.07.

   "... A mérgeket felosztjuk maró és nem maró mérgekre. Ha a beteg a szá­jában égető fájdalmat érez, ha össze van marva a szája, a nyelve, a torka, ha fájdalmas hányás vesz rajta erőt, ha véres cafatokat köpköd, a mérge­zést valami maró sav vagy maró lug okozta.

   Igen nagy fájdalom a hasban, rosszullét és hányás fémekkel vagy pedig romlott tápszerekkel való mérgezésre vall.

   Külön kell kiemelni, ha a mérgezés kénsavval, salétromsavval, só­savval, káliluggal, nátronluggal és ammóniával történt, nem jó a betegnek hánytatót adni.

   A maró méreg rögtön megtámadja azt a helyet, ahova ért. Égető érzést és fájdalmat okoz a szájban és a fájdalom leterjed egészen a gyomorig. A beteg nem tud nyelni, kólika és hasmenés kínozza, hányás és szomjúság gyötri. Ámbár a nem maró hatású mérgek is okozhatnak fájdalmat, mégis ez sokkal kisebb, mint a maró mérgeknél.

   A maró mérgeket felosztjuk savakra és lúgokra. Mivel a maró savak igen elterjedt használatnak örvendenek, nem meglepő, hogy oly gyakran szolgáltatnak alkalmat mérgezésre. Ilyen maró sav például a kénsav, sósav, salétromsav, ecetsav (ecetesszencia) stb.

   Minden maró sav között leggyakrabban a kénsav okoz mérgezést, mi­vel a nyers kénsavat vitriol vagy vitriololaj néven igen gyakran használják ipari célokra és a háztartás is. Ettől eltekintve olcsó és könnyen lehet hozzá­férni. Igen gyakran használják öngyilkosságra is. Az öngyilkosságnak ez a neme különösen a nők között van elterjedve. Mindig súlyos; kórjóslata nagyon bizonytalan és kedvező esetben is gyakran okoz hegesedéssel járó összenövéseket a szájban és a garatban.

   Segélynyújtás céljából ne adjunk a betegnek hánytatót, hanem minél több hideg vizet. Jó a tojásfehérje, a tej és a szappanos viz. Háziszerként összetört tojáshéjat, krétaport vagy a meszelt falról mészkaparékot is szok­tak a betegnek adni. Ezektől azonban jobb tartózkodni, mivel a belőlük fej­lődő szénsav megrepesztheti a gyomor falát. Rakjunk a gyomorra jeges borogatást és a szájban érzett fájdalom enyhitésére adjunk a betegnek jég­labdacsokat. Ha tud nyelni, jégbe hűtött tejjel kell táplálni, ha nem tud, akkor a végbélen keresztül tejjel, tojással és más tápláló csőrével kell fentartásáról gondoskodni.

   A sósavval való mérgezés nálunk elég gyakori, annak ellenőre is, hogy igen kellemetlen szúrós szaga van és füstölög is. Mivel az iparban és a ház­tartásban használata nagyon el van terjedve, nem ritka a vele való öngyil­kosság. Kórképe hasonlit a kénsavval való méregzéshez. Mérgezés esetén az ajkon, szájban és torokban látható pörkök szürkésfehér szinüek. A mér­gezett egyén hányadéka sárgásbarna, néha véres. Gőzének a belehelése is okozhat mérgezést. A mérgezési eseteknek körülbelül háromnegyed része halállal szokott végződni. Az első segély nyújtása olyan, mint a kénsavval történt mérgezésnél.

   Salétromsavval ritkább a mérgezés, mint a kénsavval és a sósavval. De nemcsak a salétromsav okozhat mérgezést, hanem az úgynevezett választóvíz is, amelyben körülbelül 50% salétromsav van. Mivel a salétrom­savat az iparban igen kiterjedten alkalmazzák, könnyen jut a közönség kezébe és igy meg van adva a mérgezésnek lehetősége. A mérgezés tünetei nagyjában megegyeznek a kénsavéval és a sósavéval. Az első segély ugyan­olyan, mint a kénsavmérgezésnél.

   Ecetsavval való mérgezés aránylag ritkán fordul elő és igenlő esetben az úgynevezett jégecet és az ecetesszencia okozza. Felismerése nem okoz nehézséget, mert a beteg szájának és hányadékának ecetszaga van. Az első segélynél az eljárás ugyanolyan, mint a kénsavmérgezésnél.

   Ha karbolsav okozta a mérgezést, legelőbb is adjunk a betegnek tojásfehérjét, tejet és olajat, azután az orvos kimossa a gyomrot. Ha a méreg már a bélbe juthatott, végeznek bélmosást is. Jó szolgálatot tesznek az izgató szerek. Gondoskodjunk a beteg testének felemelegitéséről. Ellenszere a cukros mészviz, amelyet ugy kell készíteni, hogy egy rész oltott meszett keverünk tiz rész cukrosvizzel. Ebből nyújtsunk a betegnek a szükséghez képest 5-10 percenkint 2-3 evőkanállal addig, mig 150 kcm. el nem fo­gyott. Némelyek szerint a karbolsavmérgezésnek kitűnő ellenszere az ecet olyformán, hogy előbb itassunk a beteggel egyenlő mennyiségű vizzel kevert ecetet és csak azután gondoskodjunk a gyomor kiürítéséről. Ha szükséges­nek mutatkozik, mesterséges lélegzést kell végezni.

   Lysol- és lysoformmérgezésnél ellenszerül szolgál a keserűvíz és a karlsbádi viz. Adjunk a betegnek tejet, olajat és tojásfehérjét. Esetleg indokolt lehet a hánytatás. Néha szükség van a mesterséges lélegzésre is.

   Lugmérgezést okozhat a kálilúg, nátronlúg, a lugesszencia és a lugkő. Nálunk feltűnően gyakori. Felnőttek öngyilkosságra használják. Gyermekek a mérgezésnek többnyire véletlenségből, vagy gondatlanságból esnek áldo­zatául. Mihelyt a lug a szájba jut, rögtön szörnyű maró fájdalmat okoz. Ennek a fájdalomnak lehet tulajdonitani, hogy a mérgezés aránylag ritkán halálos. A szerencsétlen ember nem nyeli le a mérget, hanem inkább ki­köpi. Aki akár szándékosan, akár pedig véletlenül mégis lenyeli, iszonyatos kinokat szenved és csillapithatlan hányás gyötri. A kihányt tömeg véres és barna szinü. A beteg szájában súlyos felmaródások támadhatnak. A maró hatás még fokozottabb, mint a kénsavnál. Ellenszerül két-háromannyi vizzel higitott ecetet, vagy pedig citromlevet adunk. Egy citromnak a levét nyomjuk bele egy pohár vizbe és ezt itassuk meg a beteggel. Ezután fektes­sük ágyba, rakjunk a gyomrára hideg vagy jeges borogatást, esetleg könnyebb jégzacskót és ha a méreg bevétele óta már eltelt 1-2 óra, nyelessünk vele apró jégdarabkákat és itassunk vele jeges tejet vagy jeges vizet, ha ugyan tud nyelni és a nyelés nem okoz neki szinte elviselhetetlen fájdalmat.

   A foszformérgezés nálunk azelőtt igen sürün fordult elő, öngyilkosságra gyakran használták olyformán, hogy leszedték a foszforos gyújtó fejét és vizben, tejben vagy pálinkában megáztatták és megitták. 1913-ban azonban nálunk is eltiltották a foszforos gyújtó gyártását és eladását és azóta a foszformérgezések száma nagy mértékben megcsökkent.

   A foszformérgezés akkor jár a legnagyobb veszedelemmel, ha a méreg tejben vagy zsiros levesben oldva jut a gyomorba. Éppen ezért mérgezés esetén ne itassunk a beteggel tejet és ne adjunk neki zsiros vagy olajos has­hajtót. Legfontosab teendőnk, hogy a gyomorból eltávolitsuk a mérget. Ezen célból hánytatót adunk, gyomormosást végzünk. Hánytatónak legjobb a rézgálic 1%-os oldata. Ebből a hányás bekövetkezéséig adjunk 5-10 percenkint egy-egy kávéskanállal. A belekből a mérget hashajtóval távo­lítjuk el. Ezen célra azonban ricinusolajat nem szabad használni. Jó szol­gálatot tesz a hidegvizes beöntés.

   Az arzénmérgezés első tünetei többnyire fél vagy egy óra múlva jelent­keznek. Néha azonban órák is eltelnek, mig az első tünetek mutatkozni kezdenek. Ez részben attól is függ, hogy üres, vagy telt gyomorba jutott-e a méreg. Legfontosabb tünetei: hányás, fájdalom a hasban és hasmenés rizsléhez hasonló ürülékkel. Mérgezés esetén hánytatás az első teendő. Ezt addig kell elvégezni, mig a gyógyszertárból meghozzák az „arzén-ellen­szert". Az orvos megérkezéséig is adjunk belőle a betegnek először két-három evőkanállal, azután tiz- majd tizenöt-husz percenkint egy-egy evő­kanállal. Megjegyzendő, hogy ezt az ellenszert használat előtt mindig jól fel kell rázni. Tejet, tojásfehérjét és szódabikarbonikát kerülni kell. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Mérgezések - 6. rész

2013.05.03.

   "... A mérgezésnek sokféle oka lehet és ezen okoknak megfelelőleg meg­különböztetünk ipari, gyilkossági, öngyilkossági, háztartási stb. mérgezést. A mérgek száma rendkívül nagy és származhatnak az állat-, növény- és ásványországból. Igen sok olyan mérget is ismerünk, amelyet művi uton állítanak elő nem mérgezőhatásu anyagokból.

   Mérgezés esetén a nyújtandó segély szempontjából jóformán mindegy, hogy hogyan jutott a méreg az ember szervezetébe. Az avatatlanra nézve csak az a fontos, hogy ismerje azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik hogy szenvedő embertársán tőle telhetőleg segitsen. Hogy valaki meg van-e mérgezve, vagy sem, azt a laikus nem tudja eldönteni. Mégis elég gyak­ran vannak bizonyos jelek, amelyek neki némi útmutatásul szolgálnak, így például öngyilkosságnál rendszerint megtaláljuk a méreg nyomát papír­ban, skatulyában, pohárban stb. Máskor meg a beteg hányadéka mutat rá a mérgezésre és ennek eredetére. Vannak olyan mérgek is, amelyeket rög­tön fel lehet ismerni szagukról, vagy a betegnek a leheletéről. Ilyen méreg például a szesz, a foszfor, vagy a karból. Néha csak gyanút keltő tünetekre akadunk. Ilyen például az is, mikor valaki közvetlenül valamely étel, vagy ital elfogyasztása után rosszul lesz és esetleg elkezd hányni is. Gyanúnkat még fokozza, ha ugyanakkor és ugyanattól az ételtől, vagy italtól egyszerre többen is megbetegszenek.

   Akkor cselekszünk a leghelyesebben, ha mérgezésnél, vagy ennek gya­nújánál a beteget haladéktalanul kórházba szállítjuk. Mivel azonban mér­gezés esetén sokszor minden perc ujabb és ujabb veszedelmet hozhat a be­tegre nézve, ismernünk kell azokat az általános szabályokat, amelyeknek figyelembevételével módunkban áll, hogy a szerencsétlennek az első segélyt megadhassuk.

   Mérgezés esetén a tüneteknek jelentkezése, illetve kisebb vagy nagyobb mértékben való kifejlődése sok mindenféle mellékkörülménytől is függ. Így például fontos, hogy oldott, vagy nem oldott állapotban jutott a méreg szer­vezetbe, mert az oldott méreg gyorsabban szivódik fel. Némely méreg, ha sokáig áll, részben vagy egészben elveszti a hatását. Növényi mérgeknél nagy szerepe van annak is, hogy mikor, mely időben gyűjtötték és hogyan raktározták el. Mindezektől eltekintve a méreg hatása néha bizonyos egyéni sajátosságoktól is függ, igy például az egyén nemétől, korától, fajától, tápláltságtól stb. Gyermekek, öregek és gyenge szervezetű emberek általában hajlamosabbak a mérgezés iránt, mint az erőteljes, egészséges férfiak. Némely ember ugy megszokja egyik-másik méregnek a hatását, hogy kibír belőle olyan adagot is, amely más emberre nézve már súlyos veszedelmet jelentene. Ilyen például a morfium, a dohány és a szesz.

   Minden mérgezésnél, amely a gyomron át történt, az a legelső és leg­fontosabb teendő, hogy a mérget a gyomorból és a belekből eltávolítsuk. Ezt annyival is inkább meg kell tennünk, mert vannak olyan mérgek, ame­lyeket legalább részben el lehet távolítani, még mielőtt a hatásuk teljes mértékben kifejlődött. A gyomorból a mérget hánytatással lehet eltávolí­tani. Némely méregnek azonban olyan a hatása, hogy a beteg magától is folytonosan hány. Ilyenkor a beteget természetesen nem kell még külön is meghánytatni. Ha szükség van a hánytatásra, a betegnek mindig olyan hánytatót adjunk, amilyent legkönnyebben, illetve leggyorsabban meg tu­dunk szerezni. Ne várjunk, mig a gyógyszertárból hoznak valami gyors-hatásu hánytatót, hanem folyamodjunk a hánytatásnak oly gyakran bevált azon módjához, hogy izgatjuk és csiklandozzuk a beteg garatját ujjal vagy megolajozott kis tollseprővel. Ha ez az egyszerűen keresztülvihető dolog nem sikerül, itassunk a beteggel sok langyos vizet, adjunk neki olajos vagy szappanos vizet, meleg olajat vagy olvasztott vajat. Igyék a beteg fél vagy egész kávéskanálnyi mustárlisztet egy pohár langyos vizben, vagy pedig 1-2 evőkanálnyi konyhasót, pohár langyos vizben feloldva. Ez meg­hánytatja.

   A gyomorból a mérget nemcsak hánytatással lehet eltávolítani, hanem gyomormosással is. Ha a méreg darabos volt, akkor célszerűbb a hányta-táshoz folyamodni. Ilyen darabos méreg például a gomba és a nadragulya. Finom port és törmeléket inkább gyomormosással törekedjünk eltávolítani, mert igy jobban lehet a gyomor redőiben rejtőző apró részecskéket meg­közelíteni.

   A hánytatót mindig tudatosan kell alkalmaznunk és tisztában kell len­nünk azzal, hogy bizonyos mérgekkel való mérgezés esetén milyen hánytatót nem szabad használni. Így például, ha a mérgezést kőrisbogár, réz és foszfor, foszforos gyújtó okozta, hánytatás céljából nem szabad olajat, vajat és általában zsirfélét adni! Ha a mérgezés szublimáttal vagy hánytató bor­kővel történt, akkor a konyhasós vízzel való hánytatás szigorúan kerülendő! Foszforos gyújtóval való mérgezésnél lehetőleg kékgálicoldattal töreked­jünk a hányást előidézni. Addig is, mig az orvos megérkezik, magunk is el­készíthetjük ezt az oldatot. Vegyünk a boltban féldeka kékgálicot, oldjuk fel hamar fél liter vizben és ebből adjunk a betegnek 5-10 percenkint egy-egy kávéskanállal mindaddig, amig el nem kezd hányni. Ez rendszerint már néhány kávéskanálnyi mennyiség után be szokott következni.

   Nemcsak hánytatni kell a beteget, hanem gondoskodni kell arról is, hogy a belekből is eltávolítsuk az odajutott mérget. Ezen célt hashajtóval lehet elérni. Ha a betegnek amúgy is hasmenése van már, akkor a hashajtó beadása fölösleges. A hashajtó adagolásánál az a fontos, hogy lehetőleg gyors legyen a hatása, de ügyeljünk arra is, hogy foszfor-, réz- és kőris­bogármérgezésnél ricinusolajat sohase használjunk. Ha igen gyors hatásra van szükség, akkor hashajtó helyett inkább bélbeöntést adjunk a betegnek. Ehhez 22-24C-fokos vizet használjunk és ha indokoltnak találjuk, a beöntést meg is ismételhetjük.

   Ha azt látnók, hogy a mérgezett ember nem tud lélegzetet venni, oldjuk meg a ruháját, meztelenítsük le derékig és fogjunk hozzá a mesterséges lélegzéshez, nehogy lélegzési hüdés veszedelme érje.

   Néha a mérgezés következtében leszáll a test hőmérséke. Ilyenkor a beteg testét fel kell melegíteni. Jó meleg ruhákkal betakarjuk és melegítő palackokkal megizzasztjuk. Jónak bizonyult a kefével való dörzsölés és masszálás is.

   Elájult beteget ugy kell fektetni, hogy a feje mélyebben legyen. Locsol­juk hideg vizzel. Ha a garatja felmaródott, adjunk neki jéglabdacsokat. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Fulladás, idegen testek - 5. rész

2013.04.29.

   ".. Vizbefulás esetén feltétlenül meg kell kísérelnünk a szerencsétlenül járt embernek az élesztését, hacsak kétségtelenül biztos jeleit nem találjuk annak, hogy az áldozat már meghalt. Emellett azonban nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy néha még olyanoknál sem aludt ki végleg az élet, akik már órákig feküdtek a vizben és akiket erélyesen végzett élesztéssel életre lehetett ébreszteni.

   A vizbefult embert fektessük a hasára és egyik karját tegyük a feje alá, amelyet valamivel mélyebben kell elhelyezni, mint a testének többi részét. Ezután szedjük ki a szájából a kavicsot, homokot, iszapot és nyákot, orrát pedig törölgessük ki zsebkendővel. A száját és torkát ugy lehet kitisztítani, ha a mutatóujjunkra csavart kis ruhácskával, vagy kendővel belenyulunk. Ruháját egyszerűen vágjuk fel. Fontos ez különösen a nyakon, a mellen és a hason. De egyúttal gondoskodjunk valami meleg takaróról és másik ruháról is. Most emeljük a törzsét, hogy a viz a gyomrából és a szájából kifolyhasson. Nagyon helytelen az az elterjedt népies szokás, hogy a szerencsétlen embert fejtetőre állítják, hogy a viz kifolyhasson belőle. Ha a beteg száját már kellő módon kitisztítottuk, fektessük lecsupaszított felsőtesttel hanyatt dörzsöljük az arcát és a mellét száraz ruhával és aztán fogjunk hozzá a mesterséges lélegzéshez. Ha elkezd lélegzeni, fektessük ágyba es dörzsöljük a takaró alatt kendővel és kefével olyformán, hogy a dörzsölés iránya a sziv felé haladjon. Mikor a lélegzése rendben van, a meleg ágyban adjunk neki teát, kávét, vagy akár valami szeszes italt. Néha a mesterséges lélegzés megindítása előtt ajánlatosnak látszik, hogy a beteggel valami izgató szert, például kölni vizet szagoltassunk.

   Akasztásnál a halált megfulladás okozza. Első teendő a kötélnek vagy huroknak eltávolítása. Mikor ezt elvágjuk, meg kell fogni az akasztott ember testét, hogy le ne zuhanjon és meg ne sérüljön. Ha még ver a szive, mesterséges lélegzéshez kell fogni. Egyidejűleg locsoljuk meg hideg vízzel, dörzsöljük és szagoltassunk vele izgató szereket.

   Mindaz, ami a légcserét, tehát az élenynek belehelését és a szénsavnak kilehelését meggátolja, fulladást okozhat. Ily módon tehát fulladás támadhat, ha idegen testek, például ételek, műfogak, csontdarabkák, gyermekeknél babszemek, gyöngyök, gombok és ezekhez hasonló tárgyak jutnak a lélegzőcsőbe. Ha megakadnak a gégebemenetnél, meggörbített mutalóujjunkkal nyúljunk bele a fulladozó egyén torkába és húzzuk ki az idegen testet. Ha nem sikerül, gége-lélegzőcsőmetszéssel kell a betegen segiteni. Köhögtetéssel és hánytatással nem sok eredményre lehet számítani. A fulladozó egyén arca kékesvörös szineződést mutat, ami a szénsavfelhalmozódástól van. A beteg lélegzetvétele elakad és beáll az eszméletlenség. Ha kis gyermeknek a garatjába jut az idegen test, néha kísérletet tesznek azzal, hogy a gyermeket feje tetejére állítják és a két válla között lassan ütögetik. Ilyenformán csak addig lehet kísérletezni, mig a baj természetéről értesített orvos műszereivel megérkezik. Ha közelebb van a kórház, mint az orvos, akkor sietve a kórházba kell vinni a gyermeket.

   Néha az okozza a fulladás veszedelmét, hogy a lehulló földtömeg maga alá temet valakit, máskor meg a malomban lisztbe esik a munkás. Első teendő, hogy megtisztogassuk az áldozat száját a földtől, sártól és liszttől. Csavarjunk a mutatóujjunk köré vízzel nedvesített kis ruhácskát, vagy akár zsebkendőt és nyúljunk vele a beteg szájába és torkába. Tisztítsuk meg az orrát is.

   Itt meg kell emlékeznünk arról is, hogy néha idegen testek jutnak az orrba, fülbe, hugycsőbe, hólyagba, végbélbe és szembe. Legjobb ha az, aki nem ért hozzá és aki nem tud célszerűen cselekedni, hozzájuk sem nyul, hanem nyugodtan megvárja, mig az orvos megérkezik. Ha az orvos olyan messze lakik, hogy esetleg egy napig is eltart, mig a beteghez jöhet, ami vidéken könnyen lehetséges, akkor a következő általános szabályokat kell szem előtt tartani:

   Ha az orrba jutott az idegen test, a balesetet szenvedett egyén ne turkáljon az orrában és ne nyúljon hozzá se hajtűvel, sem pedig valami ehhez hasonló tárggyal vagy eszközzel. Néha az apró gyermekek gombot, kavicsot vagy gyümölcsmagot dugnak az orrukba. Próbáljuk meg és végezzünk óvatosan simogató mozgásokat az ujjunkkal az orrgyöktől az orrnyilas felé. Azt is meg lehet kisérleni, hogy a gyermek fújja ki az orrát, de ilyenkor az egészséges ornyilást ujjnyomással el kell zárni. Népies szokás, hogy a másik orrlyukba kis tubákot tesznek, hogy a bekövetkező tüsszentéssel az idegen tárgy kisodródjék.

   A fülbe jutott idegen testet nem szabad bántani. Helytelen, ha az avatatlan ember ki akarja a fület fecskendezni. Orvost kell hivatni és türelemmel lehet várni, mig megérkezik, mert az idegen test sokáig benne lehet a fülben kártétel nélkül, de azért mégis el kell távolítani, mert elhanyagolt esetben, beékelődhetik a dobüregbe, amikor csak műtéttel lehet segíteni.

   A hugycsőbe, hólyagba és végbélbe jutott idegen testek eltávolítását mindig az orvos végezze.

Idegen test kivétele a szemből

Szembe jutott idegen testnél az a legfontosabb szabály, hogy nem szabad a szemet dörzsölni és, ha sérülés érte a szaruhártyát, nem szabad hozzányúlni, hanem haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Ha az idegen test semmiféle sérülést nem okozott, hanem csak odatapadt a kötőhártyához, vagy a szaruhártyához, akkor le lehet törölni egészen tiszta zsebkendővek vagy pedig tiszta vászonruhácskával. Ha az idegen test az alsó szemhéj belső felületéhez tapad, húzzuk ezt a szemhéjat lefelé és töröljük le róla az idegen testet, ha azonban a felső szemhéj belső felületéhez tapad, akkor ezt előbb ki kell fordítani és csak igy lehet aztán letörölni. Az alsó szemhéj kötőhártyájához tapadó tárgyat mindig a külső szemzugtól az orr felé vezetve kell eltávolítani. Ha az idegen test magába a szemgolyóba nyomult, semmi szin alatt sem szabad hozzányúlni, hanem azonnal az orvoshoz kell menni. Mégis némi fájdalomcsillapítás céljából hunyja be a sérült a szemét, tegyünk rá kis vattadarabkát és kössük át mielőtt az orvoshoz visszük.

   Ha az idegen test a bőrbe hatolt, az avatatlan csak azon esetre próbálja kihúzni, ha vége kiáll és a körmével eltávolíthatja, ha azonban az idegen test teljesen a bőr alá ment, be kell kötözni a sebet kis tiszta ruhácskával és meg kell mutatni az orvosnak.

   Néha a gyomorba jut az idegen test, például tű, szeg, vagy csontdarabka. Minthogy ezek sérülést okozhatnak a gyomorban, vagy a bélnek a falán, adjunk a betegnek hirtelen olyan eledelt, amely tömegével alkalmas az idegen test bevonására, adjunk neki tehát kenyeret, káposztát, burgonyát, rizst és hasonlókat. .."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Eszméletlenség, ájulás - 4. rész

2013.04.25.

   "Bélférgek is okozhatnak eszméletlenséggel járó görcsöket. így például, ha a vékonybélben sok az orsógiliszta (ascaris lumbricoides), ezek nemcsak kólikaszerü hascsikarást okozhatnak, hanem görcsös megmerevedést is a testnek hátrahajlott helyzetével (opisthotonus).

   Kólikát többfélét különböztetünk meg. Van bélkólika, epekőkólika és vesekőkólika. Mindegyik olyan heves fájdalommal járhat, hogy a betegen kiüt a hideg verejték, ugy érzi, mintha mindjárt meghalna és aztán eszméletlenül összeesik. Minden néven nevezendő kólikás fájdalom ellen legjobb szer a meleg. Bélgörcsöknél rakjunk meleg kendőt a beteg hasára és adjunk neki beöntési. Epekőzsábánál a meleg borogatást a máj tájékára kell alkalmazni, vesekőzsábánál pedig a vese tájékára.

   Valamely sérv kizáródásánál is megeshetik, hogy a beteg elveszti az eszméletét. Avatatlan ember ne nyúljon hozzá, mert életveszélybe döntheti a beteget. Ha mindenáron segiteni akar, tartsa szem előtt az eszméletlenség esetére vonatkozó általános szabályokat. Hashajtót adni a betegnek nem szabad.

   A nagy hőség hatása folytán hőguta érheti az embert. Mindegy, hogy ez a hőség a napsugaraktól származik-e, vagy pedig más sugárzó melegtől. Rendszerint bizonyos intő tünetek előzik meg. Ilyenek a következők: Az arc kivörösödik, a járás ingadozó, tántorgó, főfájás, fülzúgás, szédülés és szívdobogás jelentkezik. A lélegzés szapora lesz és fölületes és az érverést alig lehet érezni. Végül aztán a beteg elájul, elveszti az eszméletét, tehetetlenné lesz és olyan, mint a tetszhalott. Néha ezekhez a tünetekhez görcsök is csatlakoznak.

   A hőguta első sorban azokat fenyegeti, akik tikkasztó hőségben, nedves levegőben erős munkát végeznek, nagyon izzadnak és nem gondoskodnak elég folyadékfelvételről. A nagy hőségben gyalogló katonák között nem ritka a hőguta. Elég gyakori a kazánfűtők között is. A hőguta megelőzése céljából forró nyári időben a ruhánk bő, könnyű és világos legyen. Oldjuk ki a szűk gallért; déltájban, mikor a hőség legnagyobb, ne dolgozzunk. Igyunk bőven friss hideg vizet. Tartózkodjunk a szeszes italtól és a bőséges evéstől. Ha alkalmunk van rá, fürödjünk meg hideg vizben. Gyaloglók nagyobb meneteknél gyakrabban pihenjenek árnyas helyeken és igyanak gyenge kávét: vagy teát cukor nélkül.

   Ha valakit hőguta ért, gondoskodjunk testének kellő lehűtéséről és folyadékveszteségének lehető pótlásáról. Legfontosabb, hogy felső testét meztelenre vetkőztessük, vagy legalább is, hogy ruháját megoldjuk, aztán vigyük árnyékos helyre. Fejét helyezzük magasra. Egy ember locsolgassa folyton hideg vizzel és egy másik meg legyezgesse. Ha eszmélete nem tér vissza, fogjunk a mesterséges lélegzéshez. Ezt megelőzőleg meg lehet próbálni a betegnek nedves lepedőbe való burkolását. Ha az eszmélete visszatért, adjunk neki eleinte kortyonkint és aztán bővebben kávét, teát, vagy ha ez nincs kéznél, friss hideg vizet. Ha az eszmélellenség igen sokáig húzódnék, adjunk a betegnek beöntést és öntsük le a fejét hideg vizzel. Enyhébb esetben hamar visszatér a beteg eszmélete, ha fejére és szivére hidegvizes ruhát teszünk és valamely erősebb szert szagoltatunk vele, például szalmiákszeszt vagy Hoffmann-féle cseppeket. Ha eszméletre tért már, akkor se adjunk neki szeszes italt.

   Napszúrás rendszerint olyan embert ér, akinek a feje erős napsütésnek van kitéve és födetlen fővel dolgozik. Eszméletlenség esetén ugyanazon szabályok szerint kell eljárni, mint a hőgutánál.

   Akit villámcsapás ér, azt ez megöli, vagy legalább is elveszi az eszméletét. A villámsújtotta ember testén faágakhoz hasonló sajátszerű alakzatokat lehet látni. Friss állapotban a bőrnek ezen vonalszerű rajzai világospirosak, de ujjnyomásra elhalványodnak és néhány nap múlva el is tűnnek. Ha a már 2-3 napos, tehát elhalványodó alakzatokat kénnel érintjük, újból láthatóvá válnak. Az eszméletlen sérült felélesztése céljából haladéktalanul a mesterséges lélegzéshez kell fognunk. A sérültről a ruhát nem szabad lehúzni, hanem messük le róla. Helytelen az a szokás, hogy a villámsújtotta embert beleássák a földbe. A testén esetleg látható égési sebeket szabályszerűen kell kezelni.

   Ötszáz voltos vagy ennél erősebb villamos áram érintése azonnal megölheti az embert. A sérültet a villamos vezeték köréből nem szabad ugy eltávolítani, hogy egyszerűen megfogjuk és elhúzzuk, mert ezáltal az is, aki segíteni akar, belejut az áramba és szerencsétlenül jár, hanem valamely elszigetelő tárggyal, például száraz fával, porcellánnal vagy üveggel kell hozzányúlni. Ha a dolog így nem sikerül, akkor a segítő az említett tárgyak valamelyikével, asztallal, székkel vagy deszkával, vagy pedig száraz szalmával, száraz kendőkkel szigetelje el magát a talajtól, húzzon gummikeztyüt, vagy pedig csavarjon a keze köré minél vastagabban, de legalább 10 mm-nyi vastagon száraz ruhafélét és aztán fogja meg a sérültet ruhájánál fogva és igy törekedjék őt a vezetékről lehúzni Ha a: szerencsétlenül járt ember a sodronyokon függ, gondoskodni kell róla, hogy ne érje baj, ha leesik.

   Fagyás. Nagy vagy tartós hidegben az embernek nemcsak a testrészei fagyhatnak meg, hanem megfagy az egész teste is. Először csak azokon a helyeken jelentkezik a fagyás, amelyek leginkább ki vannak téve a hideg hatásának, és ott, ahol a vérkeringési viszonyok legkedvezőtlenebbek. Kisebb fagyások főleg vérszegény egyéneknél fordulnak elő és olyanoknál, akik hivatásuk természeténél fogva nagyobb mértékben vannak az időjárás viszontagságainak kitéve. Tudni kell azonban, hogy az embert nemcsak a dermesztő hidegben érheti fagyás, hanem már olyankor is, mikor még nincs is nagyon hideg, de az ember nagy fáradalmaktól s esetleg éhségtől kimerülten, vagy pedig szeszes italtól elkábultan leül, elalszik és heves szélroham a testét a fenmaradásához szükséges melegtől megfosztja.

   A megfagyás rendszerint eszméletlenséggel jár. A megfagyott ember testének egész fölülete hideg és halvány, csupán csak az orrán, száján, kezén és lábán láthatunk némi kékes elszíneződést. Végtagjai megmerevedettek, orra, füle, ujjai, karja és lábszára egészen keményre fagyott és oly hideg, mint a jég. Erre a keménységre való tekintettel segítés közben soha egy pillanatra se feledjük, hogy végtagjai nagyon törékenyek.

   Tapasztalat szerint az olyan embert, akit a hó eltemetett, aránylag könnyebben lehet megmenteni, mint az egyébként megfagyottat. Ennek az a magyarázata, hogy a hó rossz melegvezető, minek folytán a test melegét tovább meghagyja.

   A fagyásnak három fokát szoktuk megkülönböztetni. Első a fagydaganat, amelynél a bőr kékesvöröses szinü és hideg. Aki fagydaganat iránt hajlamos, jól teszi, ha nemcsak télen, hanem már kora ősszel is védekezik. Hordjon meleg és bő lábbelit és keztyüt. Hideg időben a szabad levegőn ne dolgozzék. Csak száraz kézzel menjen ki a hideg levegőre. Második a hólyagos fagyási bőrgyulladás, amelynél néhány óra alatt, esetleg csak néhány nap alatt a megfagyott helyeken hólyagok keletkeznek. Harmadik az üszkös fagyási bőrgyulladás, amelynél a szövetek pergamentszerüek és barnás-feketésszinüek lesznek.

   A megfagyott ember lélegzése, érverése és szívműködése is nagyon gyenge. Hőmérséke 24° C-ig sülyedhet. Megmentése érdekében vigyük zárt, de fűtetlen helyiségbe. Fűtött szobában szinte bizonyos, hogy áldozatul esik, mert a test felmelegítésének csak lassan és óvatosan szabad történnie. Cipőjét, ruháját le kell róla vágni. Azért kell levágni, mert különben vetkőztetés közben esetleg eltörhetnének megmerevedett végtagjai. Ha hó van, takarjuk be vele a testét és dörzsöljük erélyesen, de ne kíméletlenül. Ha nincs hó, takarjuk be testét hidegvizes kendőkkel és dörzsöljük velük. Ha módunkban van, ültessük be a beteget jéghideg vízfürdőbe és ott dörzsöljük. Mikor elkezd lélegzeni és végtagjai is némileg hajlékonyak lesznek, bevihetjük valami mérsékelten meleg helyiségbe vagy szobába, de itt is fedjük be hideg takaróval és csak lassankint és fokozatosan menjünk át melegebb ruhákkal való dörzsölésre és arra, hogy a szobát jobban átmelegítsük, illetve befütsük és hogy neki langyos italokat adjunk. Sohasem szabad tehát a megfagyott embert hirtelen átvinni a hidegről meleg helyiségbe. De a mesterséges lélegzés megindításával is nagyon óvatosnak kell lennünk és mindaddig hozzá ne fogjunk, amíg egészen határozottan látjuk, hogy a merevség engedni kezd. Hogy a beteg eszmélete minél előbb visszatérjen, szagoltassunk vele aethert, szalmiákszeszt, vagy Hoffmann-féle cseppeket. Ha ilyen szereink nincsenek, szagoltassunk vele összevagdalt vöröshagymát. Ilyet kaphatunk bármely háztartásban. Néha az eszmélet visszatérése után is érzéstelenek maradnak a megfagyott ember egyes testrészei. Ilyenkor feltétlenül forduljon az orvoshoz és kövesse tanácsát. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Eszméletlenség, ájulás - 3. rész

2013.04.19.

   "Minden eszméletlenséggel járó fejsérülésnél az a legelső teendő, hogy a beteget nyugalomba helyezzük. Ha akad valaki a beteg környezetében, aki ért hozzá, az orvos megérkezéséig beöntést kell neki adni. Természetesen, ha agynyomás érte a beteget, a behorpadt csonthoz senki hozzá ne nyúljon, mert annak kiemelése az orvos dolga. Ha zúzódás érte az agyat, nyugalom kell a betegnek és hideg borogatás a fejére.

   Az agyrázkódásnak sokféle oka lehet. Néha ugy támad, hogy az ember a feje tetejére esik, vagy a fejére valamely széles, lapos tárgy esik. Egy erős ökölcsapás, sőt pofonütés is okozhat agyrázkódást és az is, hogy valaki nyújtott lábbal a sarkára esik.

   Az agyrázkódás legfontosabb tünete az eszmélet elvesztése, amely néha napokig is eltart. A beteg összeesik, sápadt lesz, lélegzése fölületes, érverése gyenge. Szeme mereven néz és nyitva van. Hányás vesz rajta erőt, amely, főleg eleinte, meg is ismétlődik. Első teendő, hogy a beteg testét vizszintes irányba helyezzük olyformán, hogy a feje mélyre kerüljön. Oldjuk meg a ruháját. Hideg végtagjait takarjuk be meleg kendőkkel. Ha eszméletre tért, gondoskodjunk kellő nyugalmáról. Tartsunk tőle távol minden zajt és lármát és adjunk neki kis meleg fekete kávét.

   Agykevésvérüségnél az agynak vérrel való ellátása fogyatékos, ami szédüléssel, szemkáprázással, hányással, ájulással és az eszmélet elvesztésével járhat. Ilyen esetben erős bőringerekre van szükség. Locsoljuk le a beteg testét hideg vizzel, vagy dörzsöljük flanelldarabbal, vagy göngyöljük meleg lepedőbe. Melegítsük fel a testét forró vizzel telt palackokkal. Tegyünk a szivre, bordákra vagy a fejre mustárpapirost. A tünetek enyhültével, illetve, ha azok elmúlnak, helyezzük a beteg fejét magasra és tegyünk rá hideg vizes borogatást, vagy jégtömlőt. Aztán adjunk neki beöntési keserű vizzel vagy egyszerűen itassunk vele keserű vizet. Jó hatása van a ricinuolajnak is.

   Az epilepszia vagy magyarul: nyavalyatörés, nehézkórság, szivfogás teljes eszméletlenséggel, érzéstelenséggel és görcsökkel járó súlyos bántalom, amelynek legjellegzetesebb tünete az úgynevezett epilepsziás roham.

   A szabályos roham hirtelen támad, amikor is a beteg rendszerint hangos kiáltással összeesik és elveszti eszméletét. Néha a rohamnak sajátszerű előjelei vannak. Ilyenek például a hallási és szaglási káprázatok, máskor meg különös nyugtalanság vesz a betegen erőt. Roham alatt a görcsöktől eltorzul az arca és egész törzse hátrahajlott helyzetben megmerevedik. Mivel a légzése nagyon meggyengül, sőt szünetelhet is, bőre kékes szint ölt. Keze ökölbe szorul és végtagjai elkezdenek rángatódzni. Ez a rángatódzás aztán átterjed egész izomzatára. Összeesés közben súlyos sérülések érhetik, rángatódzás közben pedig a fogai közé került nyelvén eshetik súlyos sérülés. Általában a görcsök szokszor járnak a test legkülönbözőbb részeinek sérülésével. A rángatódzás néha öt percig is eltart és utána néhány perc múlva a beteg kinyithatja a, szemét, de azért még mindig nem tér vissza a tiszta eszmélete. Megesik, hogy ilyenkor dühöng, vagy pedig ujabb roham tör ki rajta. Máskor meg a rángatódzás végén, mély álomba merül, amely több órán át tarthat.

   Segélynyújtás céljából gondoskodjunk arról, hogy a beteg roham alatt meg ne sérüljön, Fektessük ágyba, de ügyeljünk, hogy a szélébe bele ne üsse magát. Esetleg a földön is hagyhatjuk, de tegyünk legalább a feje alá pokrócot, vagy akármiféle ruhadarabot, mert megeshetik, hogy bezúzza a fejét. Néha roham alatt eltörik a keze-lába, ezért lehetőleg fogja meg valaki a fejét és más valaki a kezét-lábát. Jól meg kell ugyan fogni, de nem durván és kíméletlenül. Nem szabad az összeszorított öklét erőszakosan kinyitni, sem pedig a behajlított hüvelykujját kiegyenesíteni, mert könnyen eltörhetik. Nem kell vizzel leönteni vagy locsolni és nem kell dörzsölni, sem pedig vele erős szert szagoltatni. A homlokára és a szive tájára hideg vizes ruhát lehet tenni. Hogy pedig a nyelvét össze ne harapdálja, tegyünk a két fogsora közé összecsavart zsebkendőt. Szoros ruháját meg kell oldani.

   Az epilepsziánál jelentkező görcsökhöz hasonlókat látunk néha hisztériás egyéneknél is. A hisztériás görcsök vagy egyes szervekre vonatkoznak, vagy pedig az egész testre. Utóbbi esetben roham közben elvész a beteg eszmélete. A hisztériás rohamok egészen ugy kezdődnek, mint ahogy az epilepsziás rohamok szoktak kezdődni. Ezért is nevezik az ilyen rohamokat hisztero-epilepsziás rohamoknak. A roham előjelei közé tartozik, hogy a beteg izgatott, nyomást érez a fejében, szédül és szivdobogása van. Néha azonban a rohamnak semmiféle intő, figyelmeztető előjele nincsen, hanem a beteg hirtelen eszméletlenül terül el és ide-oda hánykolódik, majt aztán hátrahajlott helyzetben megmerevedik. Néha valósággal fölveti magát a levegőbe.

   Aminthogy az epilepsziánál a már kifejlett rohamot semmiféle módon megszüntetni nem tudjuk, ugy a hisztero-epilepsziás roham ellen sem tehetünk semmit. Egyszerűen engedjük a rohamot lefolyni és csak arra vigyázzunk, hogy a jóakaratú avatatlanok kárt ne tehessenek a betegben. Az arca ugyan kipirult, de nem olyan kékes, mint a nyavalyatörős betegnél. Fektessük kíméletesen az ágyába és ügyeljünk rá, hogy meg ne sérüljön. Ha idegenek között, vagy az utcán éri a roham, tegyünk a feje alá valami puha tárgyat és fogjuk meg szilárdan, de azért kíméletesen a kezét-lábát. A beteg folyton nyugtalankodik, sóhajt, nyög, sir, véresre vakarja az arcát és letépi magáról a ruháját, amelyet rögtön, a roham kezdetén meg kell oldani. Zárt helyen tárjuk ki az ablakot. Szagoltassunk vele valamely erős szert, locsoljuk meg friss vizzel és dörzsöljük meg a halántékát kis kölni vízzel. A roham többnyire káprázatokkal végződik és a beteg egeret és mindenféle vadállatot lát. Néha az is használ, ha erélyesen rákiáltunk, hogy Ébredjen fel! Nyissa ki a szemét! ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Első segély baleseteknél - Eszméletlenség, ájulás - 2. rész

2013.04.15.

"…Ha az eszmélet még ezek után sem tér vissza, fogjunk a mesterséges lélegzéshez. A tetszhalott egyént derékig mezitelenre kell vetkőztetni, aztán a földön egészen hanyatt kell fektetni, a válla alá párnát, vagy valami pokrócot, vagy takarót, vagy akármiféle ruhadarabot kell rakni. Már most az, aki a mesterséges lélegzés végrehajtására válalkozott, a tetszhalott fejéhez térdel, keményen megragadja két karját a könyök fölött és aztán lassan és egyenletesen felemeli őket a fej fölé és igy tartja mintegy két másodpercig. Leghelyesebb ezt ütemre végezni és mellette hangosan szám­lálni: egy! kettő! Ez megtörténvén, a karokat ugyanazon az uton vissza­viszik és kíméletesen ugyan, de azért mégis elég erélyesen odaszorítják két másodpercig a mellkas oldalához. Ezt is ütemre kell végezni és mellette ugyancsak hangosan kell számlálni: három! négy!

   A mesterséges lélegzés­nek tehát két része van, tudniillik a belélegzés és a kilélegzés. Ügyelni kell arra, hogy a be- és a kilélegeztetés éppen olyan időközökben történjék, amilyenekben rendes viszonyok között az egészséges ember szokott be- és kilélegzeni. Nem szabad sem nagyon sietve, sem pedig nagyon lassan vé­gezni. Ha a lélegeztetés a most jelzett ütem szerint történik, a beteg kürülbelül annyiszor fog lélegzetet venni, amennyi legjobban megfelel az érdekének.

   Ha a beteget nem a földre fektetjük, hanem valamely kellő nagyságú asztalra, akkor az az egyén, aki a mesterséges lélegzést végzi, nem térdel le, hanem a beteg fejéhez áll és kissé előrehajolva ragadja meg két karját. A mesterséges lélegzésnek van más módja is, de ez a leirt mód látszik a leg­egyszerűbbnek és az avatatlan ember által legkönnyebben végrehajtha-tónak. A kar felemelésénél kitágul a mellkas és igy belejut a levegő a tüdőbe. Mikor pedig a kart visszaeresztjük, akkor meg a levegő eltávozik a tüdőből. Ha a beteg ember magától lélegzik, a mesterséges lélegzést tovább már nem kell folytatni. Mihelyt újból eláll a lélegzete, megint rögtön hozzá kell fogni a mesterséges lélegzéshez.

   Ha van egy második személy is jelen, aki ért a mesterséges lélegeztetéshez, akkor ez is járuljon hozzá a segélynyújtáshoz olyformán, hogy az első segéd az eszméletlen egyénnek az egyik, a második pedig a másik oldalára álljon és mind a ketten ugyanabban az időben, ugyanarra az ütemre végezzék ugyanazt a mozgást. Megesik, hogy az esz­méletlen embernek a szívműködése oly gyenge, hogy életét komoly vesze­delem fenyegeti, ilyenkor a mesterséges lélegzés folyamata alatt is időkö-zönkint kis friss vizet kell locsolni a mellére és az arcára. Külön kell ismé­telten is hangsúlyozni, hogy eszméletlenség esetén haladéktalanul orvost kell hivatni és meg kell neki üzenni, milyen beteghez hivatják, hogy az eset-leg szükségessé váló műszereit is magával vihesse.

   Hirtelen támadó agyvérbőség is okozhat eszméletlenséget. Ez előfor­dulhat sziv- és tüdőbántalmaknál, néha bőséges lakoma után, máskor meg heves indulatok lefolyása alatt. Általában az agyvérbőségnek sokféle oka lehet. Ha hirtelen lép fel, a beteg fejét magasan, magát a beteget pedig félig ülő állapotba kell elhelyezni. Fejére rakjunk hideg borogatást, esetleg jégzacskót. Jó szolgálatot tesz a meleg lábfürdő, amelybe kis mustárlisztet tehetünk. A lábikrákat meleg ecetes ruhával kell begöngyölni. Ennek vér­elvonás a célja. Az eszméletlen betegnek beöntést kell adni. Ezt vagy az orvos végzi, vagy pedig bábát kell hivatni. Ha a beteg eszmélete visszatért és még nem kapott beöntést, hashajtóval kell a veszedelmet csökkenteni. Ilyen célra ricinusolajat, vagy keserüvizet vagy pedig sennalevél-forrázatot kell használni.

   Gutaütésnél a beteg hirtelen elveszti az eszméletét, összeesik és tehetetlenné válik. Arca vörös, duzzadt és verejtékes. Halántéka erősen lüktet, lé­legzetvétele mély és hörgő. Érverése kemény. Néha hány, bélsár és vizelet önkéntelenül távozik. Igen gyakori tünet a féloldali bénulás, amikor a gutaütéses góccal átellenben levő testfélen a kéz és láb bénult, sőt még a törzs és a has izmai is bénultak lehetnek. A roham alatt az legyen a legelső teendőnk, hogy a beteget ágyba fektessük. Ügyeljünk rá, hogy a lepedő ráncot ne vessen. A beteget ülőhelyzetbe kell hozni, tehát a fejét magasan kell fektetni, aminek az a célja, hogy a vért az agyból elvezessük. Ugyan­ezen okból mustárpapirt rakunk a mellére és a lábikrájára, továbbá ecetes beöntést adunk, amelyhez egyenlő mennyiségű ecetet és vizet veszünk. Min­den szoros ruhadarabot azonnal meg kell oldani. Rakjunk a betegnek fejére és szive tájékára hidegvizes ruhát, vagy ha lehetséges, jeges borogatást. Gondoskodjunk friss levegőről.

   Hányás esetén a beteg fejét oldalt kell fordí­tani, nehogy véletlenül ételrészek jussanak a légutakba. A szájüregből a nyálkát bóroldatba mártott ruhácskával kell kitörölgetni. Ne adjunk a betegnek szeszesitalt, kávét vagy teát, mert ezáltal csak fokoznók a vesze­delmet. Ha a felsorolt teendőket elvégeztük, már bizonyos nyugalommal és türelemmel várhatjuk, mig az orvos megérkezik. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

Mesterséges lélegeztetés - Min múlik egy élet?>>

Ne bukjunk meg az elsősegély vizsgán! - Újraélesztés lépésről-lépésre.>>

Váratlan rosszullét - Sokan nem tudják, mit kell tenni.>>

Első segély baleseteknél - Eszméletlenség, ájulás

2013.04.11.

   "Ha valaki hirtelen, vagy pedig lassanként és fokozatosan elveszti az öntudatát és összeroskad, azt mondjuk róla, hogy eszméletlen állapotban van. Eszméletlen ember sem magáról nem tud semmit, sem pedig arról, ami körülötte történik. Ha az öntudat elvesztése csak rövid ideig tart, akkor az eszméletlenséget ájulásnak, ha pedig hosszabb ideig tart, tetszhalálnak nevezzük. Eszméletlen betegnél az a feladatunk, hogy a teljesen tehetetlenül fekvő embert minél előbb eszméletre térítsük. És bár az eszméletlenségnek többféle oka lehet, mégis legelső sorban a következőkre kell gondolnunk:

1.  ájulásra;

2.  agysérülésre, agyrázkódásra, vagy az agynak valamely betegségére;

3.  mérgezésre;

4.  hőgutára;

5.  nagy vérveszteséggel járó betegségre;

6.  különböző szerveknek heves rohamokkal járó megbetegedéseire.

    Eszméletlenség esetén a segítségnek különböző módjai vannak. Vannak azonban mégis bizonyos általános szabályok, amelyeket sohasem szabad szem elől téveszteni. Ilyenek a következők:

   Tájékozódni kell, hogy miféle baleset okozta az eszméletlenséget. Bármi okozta is, már a tájékozódással egyidejűleg gondoskodjunk friss levegőről, ha a baleset zárt helyiségben történt, továbbá arról, hogy a sérültnek a szük ruháját megoldjuk. Fektessük megfelelő módon és ha hányás venne rajta erőt, helyezzük el a fejét kissé oldalt. Epilepsziás roham esetén, tegyünk a feje és a háta alá valami puha tárgyat, hogy össze ne üsse magát. Az eszméletlenül fekvő beteg arcát és mellét locsoljuk le kis friss vizzel és aztán kíméletesen törölgessük meg. Jó, ha egy törülközőkendő egyik felét meg­nedvesítjük és ezzel gyengéden ütögetjük szive tájékát mindaddig, míg a bőr ezen a helyen kissé elevenebb és pirosabb lesz. Szagoltassunk vele kölni vizet, spirituszt, pálinkát, ecetet, tormát, vagy bármilyen ezekhez hasonló erős szagú szert. Néha a beteg orrlyukát tollal vagy összehajtogatott zsebkendő csücskével csiklandozzák azért, hogy tüsszentsen és ilyen módon lassankint visszanyerje az eszméletét. Ezeket az élesztési kísérleteket mind­addig folytatni kell, míg sikerrel nem járnak, vagy legalább is addig, amig az orvos meg nem érkezik.

   Az eszméletét vesztett ember kezét és lábát valami ruhával vagy törül­közővel kiméletesen dörzsölni kell ugy, hogy a dörzsölés a sziv felé irányuljon. Ha igy sem nyeri vissza az öntudatát, haladéktalanul a mester­séges lélegzéshez kell fogni. Ehhez a nehéz és fárasztó munkához nemcsak testi erőre, hanem kitartásra is szükség van, még pedig annyival is inkább, mert néha csak órákig tartó küzdelem után sikerül kedvező eredményt elérnünk és a szerencsétlen embert a fulladás veszedelmétől megmentenünk. A mesterséges lélegzést félbenhagyni csak akkor szabad, ha az órákig foly­tatott fáradozásnak semmi észrevehető eredménye nincs és a beteg sziv dobogása végleg megszűnt, teste egyre jobban elhidegül és sárga szint ölt.

Ájulás

   Az ember akkor ájul el, ha az agyában kevés a vér. Ilyenkor a betegnek szorongó érzése támad szive tájékán, rosszul lesz, szédül, a szeme káprázik, mindent feketének lát, az arca sápadt lesz, homlokán hideg verejték gyöngyözik és aztán eszméletlenül a földre zuhan. Súlyosabb eset­ben ezen tüneteken kivül az érverés kicsi, a lélegzés pedig fölületes és lassú lesz, sőt néha az egész test rángatódzik és hányás lép fel. Az ájulásnak leg­magasabb foka a tetszhalál, amelynél a lélegzés megszűnik és a szívverés alig vehető észre. Ez az állapot könnyen átmehet a valóságos halálba.

   Az ájulás rendszerint csak néhány pillanatig vagy percig tart, aztán lassankint visszatér a betegnek az eszmélete. Ha hosszabb ideig tart, esetleg egy óráig is elhúzódik, ezt mindig komoly bajnak kell tartanunk. Ájult embert hanyatt kell fektetni. Ha nem lehet máshová, akkor a puszta földre. Feje alá semmit sem szabad tenni. Ez hadd legyen valamivel mélyebben, mint a teste és ha ez nem lehetséges, a feje legalább is egy színvonalban legyen a törzsével. Tárjuk ki az ajtót és ablakot vagy, ha lehet, vigyük ki az ájultat a szabadba. Oldjuk ki a szoros ruháit. Locsoljuk az arcát hideg vizzel. Szagoltassunk vele valami erős szert. Dörzsöljük be a homlokát hideg vizzel, ecettel, vagy sósborszesszel. Nem szabad a fejére sok vizet önteni. Ha állapota már annyira megjavult, hogy tud nyelni, adjunk neki erős meleg feketekávét, vagy teát, vagy pedig Hoffmann-féle cseppekből 10-15 csep­pet egy evőkanálnyi vizben.

   Ha az ájulást valamely nagy vérzés okozta, akkor a legfontosabb teendő a vérzés elállitása."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

A témához kapcsolódó néhány cikk a WEBBetegen:

Az ájulás (syncope) lehetséges okai.>>

Eszméletvesztés és elsősegély.>>

Egy gyakori keringési zavar: az ájulás.>>

Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?>>

Ájulás és elsősegély: Mi a teendő?>>

 

Első segély baleseteknél

2013.04.06.

   "Egy régi közmondás azt tartja, hogy „Mindnyájunkat érhet baleset". Ez valóban igy is van és sohasem tudhatjuk előre, hogy mikor ér bennünket a lakásunkon, az utcán, a vasúton, vagy foglalkozásunkkal kapcsolatosan az irodában, a műhelyben, a gyárban vagy akárhol egyéb helyen valamely véletlenül vagy váratlanul támadó egészségi károsodás. A mindennapi életben a baleset rendszerint oly hirtelen sujt le, hogy nincs is módunk és elég időnk rá, hogy ellene védekezhessünk, hogy megelőzhessük. Vannak azon­ban olyan balesetek is, amelyeknél már előre gondolnunk kell bekövetke­zésüknek lehetőségére és igy minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy őket kellő előrelátással, józansággal és célszerű intézkedésekkel meg­előzzük. Ezek az úgynevezett ipari balesetek, aminőket például motorok, transzmissziók, munkagépek, lepattanó szikrák és fémszilánkok, lehulló téglák, összeomló állványok, tüzek és mérges gőzök és gázok okoznak. Ilyen lehetőségekre gondolva jegyzi meg Albrecht, hogy a balesetelháritásnak, a balesetek megelőzésének az a legfontosabb feladata, hogy az üzemi beren­dezés olyan legyen, hogy általa a balesetek létrejöttének lehetősége a leg­csekélyebb mértékre korlátoztassék. Sajnos, ennek a kívánságnak sokszor a legjobb szándék mellett sem lehet teljes mértékben megfelelni, mert a tör­vény rendelkezésének megfelelőleg is a munkagépeket el kell ugyan látni védőkészülékekkel, ámde ezek sokszor olyan szerkezetűek, hogy a munkát nagy mértékben hátráltatják. Az olyan védőkészüléket pedig, amely a mun­kást munkájában akadályozza, értéktelennek kell mondanunk. A védőké­szülék csak akkor jó és csak akkor felel meg céljának, ha egyrészt emberi lehetőség szerint megvédelmezi a munkást az őt fenyegető baleseti vesze­delemmel szemben, másrészt pedig jelentékeny mértékben nem hátráltatja a munkát.

   Minél inkább fejlődik és tökéletesedik a gyáripar és minél nagyobbak lesznek az ipari technika vivmányai, annál komplikáltabbak lesznek az ipari gépek és igy természetesen annál nagyobb lesz a gépekkel dolgozó és azok körül szorgoskodó munkásokat érhető könnyebb és súlyosabb balesetek száma. Bármilyen legyen is azonban a baleset, az első segítség tekintetében semmiféle különbség nincsen az egyszerű és az ipari vagy üzemi bal­eset között.

   A balesetnek hirtelen fellépése teszi mindenkinek legelemibb emberi kötelességévé, hogy szerencsétlenül járt embertársán tőle telhetőleg segiteni törekedjék. Ez a segítség azonban sohase akarjon több lenni, mint a veszély első pillanataiban való megfelelő támogatás addig, mig az orvos megérke­zik, vagy mig a sérültet kórházba szállítják. Még az orvosra nézve is minden cselekedetében az a legfontosabb irányelv, hogy: „Nem szabad ártani" (Non nocere). Mennyivel inkább kell az avatatlant figyelmeztetni, hogy a sérült­nek nyújtandó segítség mindig célszerű és megfelelő legyen. Aki nem tud gyorsan és okszerűen cselekedni, legjobban akkor tesz, ha a balesetet szen­vedett embert békében hagyja, mert mig a céltudatos első segitség a beteg­nek egészségét, sőt gyakran még életét is megmentheti, addig a célszerűt­len eljárás a szerencsétlennek ártalmára van. Aki nem tudja, hogyan kell segíteni, több kárt tesz a sérültnek, mint hasznot. Mindenkinek tudnia kell, hogy az a segitség, melyet az avatatlan nyújt, sohasem pótolhatja az orvosi segítséget. Éppen ezért nemcsak a betegnek tulajdonképen való kezelését kell az orvosra bízni, hanem minden balesetnél, tehát vérzésnél, eszméletlenségnél, vizbefullásnál, fulladási veszedelemnél, akasztásnál, fojtásnál, megfagyásnál, napszurásnál, villámcsapásnál, ha a szembe, orrba, fülbe és torokba idegen test jutott, továbbá mérgezésnél, friss sérülésnél, égési seb­nél, csonttörésnél, ficamodásnál stb. az avatatlan által végzett első intézke­dés megtételével egyidejűleg haladéktalanul a legközelebb lakó orvost is értesíteni kell. Sürgős esetben, ha az orvos vagy messze lakik, vagy pedig rögtön nem volna megtalálható és a segitő kéz hiánya veszedelmet jelentene a szerencsétlenül járt egyénre nézve, azonnal kórházba kell őt szállítani. Vidéken, ha a községben nem lakik orvos, időnyerés céljából nem az orvost kell a beteghez hivatni, hanem a beteget kell az orvoshoz vinni.

   Az első segély nyújtásánál a legnagyobb figyelmet a következőkre kell forditani:

1. Ügyeljünk arra, hogy ujabb ártalmak ne érjék a beteget. Aki tehát nem ért a segités módjához, ne is nyúljon hozzá.

2. Elejét kell venni a fenyegető életveszedelemnek, tehát például el kell állítani a vérzést, vagy meg kell szüntetni a fulladás veszedelmét, melyet gáz, füst vagy akasztás okozhat.

3. A lehetőséghez képest meg kell enyhíteni a szenvedőnek fájdalmát, így például el kell oltani az égő ruháját, vagy ki kell emelni a reáhullott vakolat és faltörmelék közül. Fektessük minél kényelmesebben. Ha hal­vány, sápadt az arca, fektessük vízszintesen, de helyezzük a fejét kissé mé­lyebbre, ha pedig piros, akkor félig ülő helyzetbe kell őt hozni. Szorító és szük ruháját oldjuk meg, tehát gomboljuk ki a gallérját és eresszük meg az övét. Nőknél bontsuk ki a fűzőt. Gondoskodjunk friss levegőről és zárt helyiségben tárjuk ki az ablakokat.

4. Szükség esetén alkalmazzunk ideiglenes kötést. Ilyenkor azonban a tisztaság szabályait a legszigorúbban szem előtt kell tartani.

5. Ha a beteget szállítani kell, ez a legnagyobb gondossággal történjék, hogy állapota a szállítás által rosszabbra ne forduljon.

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)

 

Dadogás és hebegés

2013.04.02.


   "Alig tudunk olyan valakit, aki még ne jutott volna abba a kellemetlen helyzetbe, hogy rokonai, barátai, ismerősei vagy üzletfelei körében dadogó vagy egyéb beszédfogyatékosságban szenvedő emberrel kelljen érintkezésbe jutnia. Ez az érintkezés rendszerint nemcsak azért kellemetlen reánk nézve, mert nem érünk rá és nincs kedvünk, hogy végignézzük kinos erőlködését és vergődését, hanem azért is, mivel azon bántónak látszó emberi gyarlósá­gunkról alig tudunk lemondani, hogy önkéntelenül is elmosolyodjunk, mi­kor már az első betű szándékolt kiejtésével is elkezd erőlködni, az arca ki­pirul, az erei megdagadnak és ennek ellenére sem jön ki az ajakán még egy belü sem.



   A dadogók száma igen nagy. Sajnos, e tekintetben egészen pontos és megbízható statisztikai adataink nincsenek. Egy állítólag hiteles összeírás szerint nálunk minden 3000 lélekre esik egy dadogó. Egy francia szakértő véleménye szerint csak minden 5500 ember között akad egy dadogó. Ennek ellenében a német Denhardt azt állítja, hogy minden ezredik ember dadog. Bármekkora is azonban a dadogók száma, az kétségtelen, hogy a férfiak között tízszer annyi van, mint a nők között.



   Mint minden beteg ember, ugy a dadogó is roppant gyanakvó és a leg­ártatlanabb megjegyzésünkre vagy mosolyunkra is azt hiszi, hogy gúnyt űzünk belőle, ami neki mérhetetlen fájdalmat okoz. Ez a fájdalom, lelki gyötrelem és kínlódás nagy mértékben alkalmas bajának fokozására. Bol­dogtalannak érzi magát, kezd minden iránt közömbös lenni, nem mer az emberek közé, és nem mer a társaságba menni, alig mer a műhelyben vagy az irodában barátai felé közeliteni és félelem és aggodalom szállja meg a lelkét, ha meg kell őket szólítani. Elveszett embernek érzi magát. Pedig ez a baj nem gyógyíthatatlan és még a legsúlyosabb esetben is, ha egyebet nem, némi kis javulást feltétlenül el lehet érni, ami a szerencsétlen ember helyze­tét nagy mértékben képes megenyhíteni. Csak nem szabad azt hinni, hogy ezt a bajt gyógyszerekkel lehet meggyógyítani, hanem tudni kell, hogy az orvostudomány és a nevelési tudomány között való eme határterületen sikert várni csak az orvosnak és a tanítónak együttes működésétől lehet.



   Még most is el van terjedve az a kétségtelenül tévesnek látszó nézet, hogy a dadogás végső okát a szegénységben és a nyomorúságban kell keres­nünk. Ennél valószínűbbnek látszik, hogy keletkezésénél igen fontos szerepe van az idegrendszer izgatott és kimerült voltának. Helytelen az a nézet is, hogy a dadogás szervi baj. Azt is hitték, hogy a dadogás onnan ered, hogy a dadogónak a nyelve túlságosan mélyen fekszik a szájában. Megdőlt az a nézet is, hogy a dadogás csak a folyó beszédnél jelentkezik, de a szavalásnál és éneklésnél nem. Sokan a dadogás egyetlen okát a nyelvizmok görcsében találják. Leghelyesebb Coénnek az a magyarázata, hogy a dadogás nem egyéb, mint a lélegzésnek beidegzési zavara és a tüdőlégnyomásnak megcsökkenése. Ez a meghatározás volt kiindulópontja a most már általánosan elterjedt gyógyítási módnak, amellyel valóban fényes eredményt lehet el­érni. Már nem orvosságokkal és műtétekkel gyógyítják a beszédfogyatéko­sokat, hanem lélegzési, olvasási és beszédgyakorlatokkal tanitják őket a helyes beszédre.



   Az orvostudomány történetének igen szomorú lapjai azok, amelyekre fel van jegyezve, hogy a dadogást műtéttel akarták megszüntetni. Dicffenbach sebésznek támadt az a gondolata, hogy a dadogás megszüntetése céljá­ból a beszédfogyatékosoknak a nyelvét kellene megoperálni. A szándékot csakhamar tett is követte és 1841 január hó 7-én végrehajtotta az első ily­nemű műtétet, amelynek hire csakhamar bejárta az egész müvelt világot és Németországban, Franciaországban és Angliában igen sok áldozata volt a feltámadt operálási láznak. A sikertelen műtétek nagy száma igen meg­ingatta ezen sebészi eljárás iránt való bizalmat és egyre többen ajánlották a tanítási módokat, amelyeknél a fősúlyt a helyes lélegzésre helyezik. Gyor­san és mélyen kell belélegzeni és lassan, lehetőleg nyújtva kilélegzeni. Egyébként pedig a tanítás mindig individuális, azaz az egyénhez mért legyen.



   Sajnos, az idegesség korában a dadogók száma feltűnően szaporodik. Éppen ez okból tartsunk távol a gyermektől mindent, ami kedélyét depri­málja és izgatja. Sok gyermek akkor lesz dadogó, mikor az iskola küszöbét először átlépi és félve, aggódva várja a bekövetkezendőket. Nem szabad tehát a gyermeket az iskolával rémíteni és a tanitó is fogadja a kis embe­reket szeretettel és barátságos szóval. A tanitó szigorú, kemény szava és türelmetlensége már sok gyermeket tett dadogóvá és szerencsétlenné.



   A dadogásra való hajlandóság ugy is létrejöhet, hogy a gyermek idegrendszere valamely heves rázkódtatásnak volt kitéve, vagy pedig a gyer­meknek fertőző betegsége, például vörhenye vagy kanyarója volt.



   Némely dadogó, ha csak egymaga van a szobában, jól olvas, beszél és szaval minden hiba nélkül, mihelyt azonban rányitják az ajtót, újból dadog. Ha egyedül van, eltűnik beteges félelme, fokozódik az önbizalma és nem dadog. Ennek ellenében azonban vannak olyan dadogók is, akik akkor is dadognak, ha egyedül vannak. Ezek a súlyosabb esetek.



   Ismerünk olyan dadogót, aki csak az első szó kiejtésénél küzd nehéz­séggel és ismerünk olyant is, aki minden szónál megakad és teljesen kép­telen magát megértetni. Legtöbbször a k, t és p betűket nem tudják kiejteni.



   Derült napon, tiszta időben a baj enyhébb, mint borult időben és reggel fokozottabb, mint a nap többi szakáiban. Rendszerint a harmadik és a nyol­cadik év között kezdődik. Kivételesen minden tanitás nélkül magától is meg­szűnik. Régi időben hólyaghuzóval, tüsszentő porral és hashajtóval próbál­ták megszüntetni, de természetesen eredmény nélkül. Ujabb időben a hip­nózissal is kísérleteztek, de az is olyan értéktelennek bizonyult, mint a hideg­vizes kura és a villamozás.



   Gyakori eset, hogy a gyermek a dadogást dadogó szülőitől, testvéreitől, iskolatársaitól, a cselédtől, a nevelőnőtől vagy a tanítótól tanulja. Eleinte csak utánozza a dadogót, de addig-addig utánozza, míg rajta ragad a baj. Ezért sohase legyen a gyermeknek dadogó játszótársa és ne fogadjunk mel­léje dadogó nevelőnőt vagy cselédet. Dadogó tanítót nem szabad az iskolá­ban alkalmazni. Ha pedig a tanitó valamelyik gyermekről azt tapasztalja, hogy dadog, utasítsa szülőit, hogy megfelelő módon taníttassák.



   Ugy látszik, hogy a dadogás nem öröklődő, de igenis öröklődik az iránta való hajlandóság. Az orvos szerepe csak arra szorítkozik, hogy a dadogót gyógyítsa, ha légzési szervei esetleg betegek. Maga a tanitás átlag 4-5 hónapig szokott tartani. Ha a meggyógyult dadogó visszaesik a bajába, nem szabad a bajt elhanyagolni, hanem néhány heti tanfolyamon meg kell ismételni a tanítást.



   Még most is elég gyakran megesik, hogy az orvosok is a dadogást és a hebegést ugyanazonos bajnak tartják. Egy Schulthess nevü zürichi orvos volt az első, aki az orvosvilágot helyesen tájékoztatta a két baj között való különbségről. Csak a dadogás jár a beszélőszervek görcsével, a hebegés nem. Aki például a k helyett f-et, a g helyett d-ét mond, az nem dadog, hanem hebeg. A hebegő tehát például kalap helyett azt mondja: talap és gaz­dag helyett dazdad. Aki önhangon beszél, aki selypít és aki az r betű helyett j-ét mond, ugyancsak hebeg. A hebegésnek többféle alakját szokták megkülönböztetni, igy például a g betűnek j betűvel való felcserélését gammacismusznak nevezik."



(Az egészség enciklopédiája - Dr. Bród Miksa orvos)



A témához kapcsolódó írások a WEBBetegen:



A hirtelen dadogás okai>>



A király beszéde orvosi szemszögből>>



A dadogás genetikai háttere - Kutatás>>



Beszédhibák okai és kezelésük>>



 



 



 

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 11. rész

2013.03.27.

   " ...A hisztériás egyén mindenkor függvénye a környezetének, a tekintély és a dogmák rabja, sorsa attól függ, hogy kinek a kezébe van letéve. Adva van számára a boldogság tetőpontjának és a bol­dogtalanság mélypontjának elérésére a lehetőség - a középút azon­ban sohasem. Amennyiben a hisztériásnak ismételten és határozottan azt állítjuk, hogy a „fehér fekete", ugy 5 esetben 10-ből esküjét vehetjük, hogy a „fehér fekete", s ő nemcsak hogy leteszi az esküt, de a fehéret feketének is látja. Szóval, a hisztériás nem logikai érvekkel, hanem heteroszuggesztióval (mások, második személyek imperativ és ellenmondást nem tűrő „kijelentéseivel", néha tán indokolt erélyével) kormányozhatok, tehát kormányzandók. Mondanunk sem kell, hogy általában dominál ez az általában hisztériás gyermekekkel szemben is, s a fenti disztinkció még sokkal fontosabb a gyermeknevelésben, mint a felnőttek irányításában.

   Szemben az előbbivel, a neuraszténiás nem ismer dogmát s nem ismer tekintélyt! Mondhat neki a római pápa, vagy a világ legnagyobb tudósa akármit, ő akkor is mérlegel és felülbirál, sőt ellentmond csendben, bátrabb esetekben fenhangon és opponál, ellentmond akárhányszor nem is meg­győződésből, hanem, elfoglalva az advocatus diaboli (az ördög ügyészének) álláspontját, azért hogy kitapasztalva az ellenérveket (melyekben éppen magát is megerősiteni törekszik), utána hazamenjen és - odahaza többé ne tudjon szabadulni most már a saját autoszuggesztiótól: „hátha ennek mégis igaza volt?!" A neuraszténiás valóban csak azt hiszi, amit érez és amiről mint logikai igazságról saját maga meggyőződött, ebben azonban fanatikusan és - a végsőkig hisz. Ebből őt kizökkenteni ismét csak ész­okokkal lehet. A neuraszténiásnál valóban talpán kell állni az orvosnak (kit valósággal ellenfelének tekint, mint mindenki mást), - hogy eredményt érhessen el nála, azonban ilyen betegnél, ilyen egyénnel szemben, akinek sikerül alaposan megdolgozva érte, eredményt elérnie, az egész nyugodt lehet eme eredmény, és kellemes következményeinek tartósságában, ha nem is a hálájában, mert a neuraszténiás a leghálásabb a teóriában, de leg­hálátlanabb a valóságban. A hisztériás viszont hamar felejt, de néha meggondolatlanságig bőkezű, a hálájában is, feltéve, hogy a szalmaláng termé­szete éppen lobban.

   Talán végnélkül folytathatnók a jellegzetes és a megkülönböztető gya­korlati szimptómákat a hisztériás alkatra, illetve a neuraszténiás alkatra vonatkozóan csakúgy, mint a szuggesztió, valamint a hipnózis fogalmaira vonatkozóan.

   Miután minden élőember lelki élete veleszületett sajátságai folytán is a hisztériás és a neuraszténiás komponensekből, ezek keveredésének külön­böző arányaiból tevődik össze, miután a lelki vonások arányai Weininger nézeteit meghaladó fokban és függetlenül a külső nemi jellegek fejlettsé­gétől is (!) eltolódhalnak az életben: az élet valóban produkál nőiesebb lelkű, bár testileg férfi-férfit, mint amennyire adódnak elő testileg nő-nők, kik mindazonáltal férfiasabb lelkűek az előbbieknél! Mig Weininger meg­állott ama nézeténél, hogy a legférfiasabb nő sem produktívabb és értékesebb bizonyos szempontból, mint a legnőiesebb férfi, aki - mégis férfi, - a lel­kiekben sokkal bonyolodottabbak a viszonyok, mint a testiekben, hiszen apparátusa (az agyidegrendszer) úgyszólván felfoghatatlanul bonyolult há­lózata kilenc milliárd idegsejtnek. Az eltolódások pedig nem csupán vele­született akarattól, de az élet körülményeitől is nagyon függnek. (Pl. a békeidőben a hisztériás komponens inkább a nőknél, háborúkban mind­inkább a férfiaknál válik betegessé, sőt betegséggé.) Érthető, hogy eme sa­játságok lényegének, alapokának, azok feltételeinek felismerése diagnosz­tizálása és esetleges gyógykezelése gyakorlottságot és nagy egyéni kész­séget, reátermettséget és gyakorlatot igényel, s ezért mondotta Jendrassik tanárunk, hogy „az ideges beteg sorsa attól függ, hogy mennyiben találja meg a maga orvosát!"

   Már most, ami a hipnózist illeti, hipnózis nemcsak a normális alvás, hipnózis nem csupán az „alvó állapot", a mesterséges mély hipnózis, nemcsak az az „alvajáró" állapot, melyben az öntudatlan, utólag semmire sem emlé­kező automataszerü „jó médiumok" produkálják magukat a színpadi hip­notizőr parancsaira, a köznép olcsó szórakozására (nem törődve avval, hogy másnap az ily médiumok kezdhetik az idegorvosokkal javíttatni ideg­rendszerüket, melyeken eme szórakoztató visszaéléseket elkövették).

   Az exakt lélektan egyik megalapítója (Fechner) írja alapvető munká­jában, (Fechner: „Elemente der Psychophisik" II. Bd. S. 450.) hogy „a gondolataiba merült ember se lát, se nem hall; a figyelmek máshováfordulása részleges felébredést jelent, a figyelemnek elfordulása részleges elalvást, -   de ritkán, vagy jóformán sohasem képzelhető el teljes ébrenlét minden irányban". Már pedig minden ily részleges „alvás állapot", amidőn a külső szuggesztiók (külső idegingerek) közvetlen a mélyebb, különösen tudat­alatti lelki centrumra képesek közvetlenül hatni - már hipnotikus állapot.

   Nyilvánvaló ebből, hogy úgyszólván minden épeszű ember hipnotizálható. Az orvos által pedig még az elmebeteg is, - kinek ellenkezését legrosszabb esetekben narkózissal vagy gyógyszeres elkábitással is könnyedén legyőz­heti - hipnotizálható. A különbség, hogy kit minő fokban, avagy kit első és legfőbb mértékben heterszuggesztióval (dogmaszerü parancsokkal), kit pedig első és legfőbb mértékben saját autoszuggesztióin keresztül, azaz előbb áttörve annak kritikai, gátlási ellenkezését, meggyőzve őt logikai alapon, hogy mennél hamarább saját kezébe adhassuk - (rendszeres autoszuggeszióinak gyakorlására bízott) sorsának további irányítását; - ezek megválogatása legelső, valamint legvégső sorban mégis csak a szakember dolga kell, hogy legyen."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

Ezek is érdekelhetik Önt:

Tudományos magyarázat a hipnózis működésére>>

Hipnózis: szemfényvesztés vagy terápia?>>

A disszociatív zavarok (hisztéria) és tünetei>>

A személyiségzavarban szenvedők jellemzői>>

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 10. rész

2013.03.22.

   " ...A hisztériás tipus határozottan közelebb áll az őstermészethez. Villám­gyors meglátásu, ösztönös minden cselekedetében. Lelki életében túltengők az érzelmi momentumok. Számára logika, ész, ok, igazság, ráció ismeretlen és nem létező fogalmak, amelyeket elébük, vagy velük szembe tenni egyenesen oktalanság: amiként az epileptikus és a holdkóros beteg dühöngeni kezd, mihelyt megakadályozzák őket, hogy a maguk beteges lelkivilágának lelki sugallatait (járkálás, vetkőzés stb.) kövessék, miként az alvásából hirtelen felébresztett ember is disszimulálja (leplezi) tájékozatlanságát a külvilággal szemben, épp igy a hisztériás tipus is nemcsak hogy meg nem érti, hogy a másiknak „igaza van", hanem éppen ellenkezően, különöskép, ha sejti a másik igazát, épp azért, mert meg nem érti, vagy mert azt kö­vetni képtelen, még határozottabban ellenzi igazát és még makacsabban ra­gaszkodik a maga vágyaihoz és érzelmi kitöréseihez.

   Egy u. n. „jó fiu", egy „jó férjanyag" nem sok eredménnyel „magyarázhatja" szélsőségesen feminin-tipusu nejének, hogy „én ideálisan jó férjed vagyok, érted élek, halok, soha meg nem csallak, éjjel-nappal csak érted küzködök. becsületes nevemmel és munkámmal mindent, mit szemed-szád kiván, lábaid elé hal­mozok és i. t."; s ebbe még az is keveset fog segíteni, ha történetesen való­ban igaza is lenne. Ellenkezően, mennél több bizonyítékot produkál, az asszony jobban érezve párja igazát, annál elszántabb és agyafúrtabb ösztönös ravaszságával fog ragaszkodni akár a legnagyobb katasztrofális családi tragédiákon keresztül saját rossz szokásaihoz. Miként a szerelmi életben a hisztériás tipus sohasem a józan ész alapján szeret, majdnem gyűlöli azt, kihez a józan esze vezényelné, aképen minden téren bizonyos „menekülés el a középúttól" jellemzi.

   Középút a szélsőséges tipus számára sohasem létezik. Akikre a költő azt a bizonyos „Himmelhoch jauchzend, zu Tode betrübt" kifejezést használta, akik egyik pillanatban nagy tragédiák leg­hevesebb kitöréseinek Csimborasszóit produkálják, s egyetlen pilla­nat múlva már elfeledve az előző jelenet izgalmait, már kacagni képesek, - akik égre-földre, boldogságukra esküsznek valamire - hogy a követ­kező pillanatban már újra elkövessék ama könnyelműségeket, amelyek ellenében esküjöket szögezték, - akikre mi idegorvosok azt szoktuk mon­dani, hogy olyan, mint az ekrazitpatron, melyről sohasem tudjuk, mikor robbanhat, de - bizonyos, hogy előbb-utóbb felrobban - az mind a hisz­tériás szélsőséges tipus jellegzetessége.

   A fentiekkel szemben merőben igazságtalanság lenne, a legnagyobb igazságtalansága a földnek, ha csak eme veszélyes tulajdonságaiból akarnók megítélni a hisztériás női lelki-típust. Tudniillik a hisztériás lelki-típus kiválóan helyes megérző női ösztöne magában hordja és foglalja az emberi kultúra fejlődésének évezredes történelmi tanulságait. A hisztériás lélek, hogy ugy mondjuk: maga a faji lélek. Sokan vannak, kik azt mondják a „régi jó időkben" „jobb és szebb" volt az ember élete, mint manap. Lehet, hogy egyénileg, különösen nekünk, háborút vesztett szük hazánkban abbén részben és relatíve igazunk lehetne. Azonban a tények felőli abszolút tájé­kozatlanság mondhat ilyent általában, az emberről magáról! Részletesen ismertettük egyebütt (L. Hipnózis és Szuggesztió a bibliától napjainkig cimü munkát), hogy a legősibb korban is ugyanazok a testi-lelki betegségek rontották az ember jó dolgát, mint mai nap, azonban ne feledjük, hogy az évmilliók alatt élet-halál harc dul a létért, ne feledjük, hogy eme évszá­zadok óta folyó élet-halál harcban azok maradtak felül, kik az élet viszon­tagságaiban legéleterősebbeknek bizonyultak, ne feledjük továbbá, hogy a testi-lelki készségek öröklődnek, hiszen a fejlődés törvénye, a természetes kiválasztása a „legjobbaknak" minden ellene emelt felesleges vitatkozás ellenére is ezen alapszik, s ily alapon nem szabad elfelednünk a mai idők valamennyi pesszimizmusával szemben sem, hogy mi, valamennyi ma élő ember, végeredményben az emberi nem évezredes, évmilliós élet-halál har­cában mindenkor felülmaradt legkiválóbb hőseinek ivadékai vagyunk! Millió, meg millió ősünk esett el a Természet elleni végnélküli küzdelem­ben, s ama rengeteg tapasztalás, ama rengeteg készség-diszpozició, ama rengeteg fegyverzet, melyet betegségek, viszontagságok stb. ellenében a Természet kiformált és valósággal kitenyésztett számukra, - ez valamennyi benne foglaltatik a női, az anyai testi-lelki alkatban. Gondoljanak azok erre, kik nem értik vagy nem értékelik eléggé a női ösztön megérzéseit és meg fogják érteni és értékelni fogják az ebben rejlő mérhetetlen, sőt legnagyob kincsét az emberiségnek.

   Tény, hogy a nő receptív és reproduktív, ami azt jelenti, hogy passzív, önállótlanabb és nem produktivitásra: újat alkotásra, valamint nem organizálásra van teremtve. A hisztériás tipus elsőrendű alkat mindenféle elő­adó és reproduktív (másoló) munkára, valamint művészetre. Színművésznő, színész, zenész, tájképfestő, arcképfestő, még álmában sem érhet el ebbeli sikereket, feltéve, hogy nélkülözi a hisztériás testi-lelki sajátság kellékeit.

   Tény, hogy ezzel szemben a neuraszténiás, férfiasabb lelkitipus nem ugy, mint az előbbi, „szivével", hanem „mindig a fejével gondolkodik". Sőt mivel gyakran még akkor is gondolkodik, midőn nem kellene („skrupulózus") és amikor a másik ellentét talán az egek régióiban élvezi a bol­dogságot, - a neuraszténiás valahogy ugy van, mint az oroszlán, mely előtt sohasem húzzák fel a szabadság vasrácsát és akinek sohasem adatik meg fenékig üriteni a földi élet boldogságának kupáját. Mialatt a hisztériás boldogságában tud fürödni, lumpolni, szórakozni és élvezni az élet örömeit (aránytalanul kisebb igények mellett - feltéve, hogy ezt feltalált „testi­lelki kiegészítője" társaságában teszi, mert különben jaj a párjának a vele szemben kimeríthetetlen igényeket illetően!) - addig a neuraszténiás, ki kü­lönben is aránytalanul éberebb és rosszabb alvó az előbbinél, este, ha le­fekszik, nem azzal fekszik, hogy az igazak édes álmát aludja, hanem gon­dokkal terhelten, hogy vajjon mit hoz a holnap? (mit törődik ezzel a hisz­tériás?)

   A neuraszténiás nem tud gondolataiban pillanatra sem megállani. Ha nincs gondja, csinál magának. Gondolatait sohasem tudja koncentrálni; ha velem beszél, „százfelé jár a feje", ha egyik ügyét elvégezte, lezárta, csinál száz másikat helyette; azonban, miként a hisztériásnak, ha kifáradt és összeroppant, egyetlen gyógyító módszere a teljes izolálása és a teljes nyugalomba helyezése, addig a neuraszténiás részére éppen ez (a Jendrassik szerint is „Spanyolfal szisztéma", amidőn a beteghez még hozzászólni sem szabad, sőt ételét is csak ugy nyújtják be a spanyolfalon keresztül), az egyetlen, de egyúttal valószínű módja a - megőrjitésnek. Amennyiben a női alkat a fajfentartást szolgálja (általában altruistább), addig a neuraszténiás alkat egyénibb életet élő egoista. Szemben az előbbivel inkább a fejlődés ta­pogatódzó előőrseit adja, s a neuraszténiás tipus inkább „egyéni lelki tipus". A neuraszténiás akkor és ugy pihen, ahogy és amikor a másik „tönkre fá­rasztja" magát: a világ bábomban a hisztériások idegsokkokat kaptak, a neuraszténiások pedig kéjelegtek benne, hogy „most ha őket baj éri, ugy - másé a felelősség érte!" - és mikor már mindenki összedőlt, ők akkor kezdték csak igazán élvezni és értékelni saját munkálkodásukat, mert amig a hisztériás valóban hajlamos testi tünetekben (rángógörcsök, bénaságok sth.) lereagálni az őt ért helytelen impulzusokat, addig a neuraszténiás va­lóban legfőképen „ideges" lelki betegségekben, mint hipochondria, félelmek (phobiák: félelem a haláltól, félelem a magasságoktól, a zárt szobától, avagy éppen a nyilt terektől, a bacillusoktól, az őrüléstől, a tönkremenéstől, s félelem - a félelemtől és i. t.) tombolják ki magukat.

   Legutóbb egy neuraszténiás hipochonder betegemnek magyaráztam, hogy aki ilyen baj­ban szenved és fél a haláltól, szélhüdéstől stb., folyton panaszkodik, ke­sereg és a végét várja, annak rendesen az volt a sorsa, hogy panaszkodik, közben kilencvenéves lesz, a többiek (barátok, doktorok) mind meghaltak, s ő - csak mindig panaszkodik, azt felelte: igaza van orvos ur, eddig 15 orvosomat temettem el, s ön a tizenhatodik! ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 9. rész

2013.03.16.

   "... A mai idegorvosnak sokkal kényelmesebb és kellemesebb a helyzete, mint a zseniális intuicionalista Weiningernek volt annak idején, kit ön­gyilkosságba kergetett valósággal a képtelenség: logikusan, kellőkép meg­magyarázni és bizonyítani azt, amit helyes ösztönszerüséggel intiutive meg­érzett. Weiningert sokan, - legtöbben félreértették: nőgyülölőnek nevezték legfőképen, bár valóban a látszat szerint lebecsülően, majdhogynem becsmérlőén nyilatkozik a szélsőséges női típusról, a „nőies nőről", olyasféle túlzásokat is mondva róla, hogy a „nőies nőnek nincs karaktere, nincs akarata, a nőies nő függvénye a férfinak, a nőies nő úgyszólván semmi egyéb, mint a sexualitás!" szemben a „férfias férfival, aki maga az akarat, az erős jellem, a befolyásolhatatlanság, a produktivitás!" Valóságnak meg­felelő tény viszont, hogy Weiningernek magyarázgatásaiban minden fogyaté­kossága ellenére is olyan mély és érzékeny pontokat érintő érvei vannak, hogy könyvének olvasása nyomán nagyon sok „nagy nő" elveszíti lába alól a talajt s valóban sok, különösen orosz diák-kisasszony a Weininger-féle reávilágitás elől szintén az öngyilkosságba keseregte magát. Pedig vég­eredményben Weininger sohasem ócsárolta a női nemet, soha ilyen szán­dékában sem lehetett, tehát felesleges ezt, valamint az ő korai önkezű ha­lálát a saját testi csúnyaságára és a nők körüli sikertelenségeire - vissza­vezetni.

   Weininger kifejezésmódjának hibáját és a számára legyőzhetetlen akadályt abban, hogy kellőkép megértesse magát, éppen az képezte, hogy ön­hibáján kivül nélkülözte: a heteroszuggeribilitás, illetve autoszuggeribilitás törvényszerűsége közötti alapvető különbségek ismeretét. Azt az alapvető különbséget, amely a „női lélek (hisztériás lelkitipus), valamint a „férfi lélek" (neuraszténiás lelkitipusnak nevezett típusok) között, valamint ezek különböző befolyásolási módjai között fennáll.

   Weininger könyvének minden szavából kiviláglik, hogy ő is minő nagyratartotta és nagyrabecsülte a nőt, de csak mint nőt. Akkor, midőn a nőt csupán reproduktív lénynek nevezi, a férfit vele szemben csupán produktiv tipusnak, amikor aránylag nem hajlandó sokra értékelni a női lélek produktivitását a férfiasabb pályákon (államférfiúi, konstruktőri, zeneszer­zői és a többi) akkor ő mindig az „abszolút nőies nő" - mint maga éppen eléggé hangsúlyozza - a valóságban nem létező, teljesen szélsőséges nő ideáljáról beszél, épugy, mint midőn a teoretikus „férfilélek ideált" igyek­szik körvonalozni. Ily alapon Weihinger semmi egyebet nem ismertet, mint amit szerte tapasztalni kint az életben, a természetben: azt, hogy a termé­szet kijelölte mindenki szerepét a földi élet tartamára, s nem Weininger ideálja (önmagának ideálját, illetőleg ennek típusát legfeljebb írásainak irányából lehetne utólag megkonstruálni), hanem a természet ideálja a nemek differenciálódása. A természet parancsa szerinti áramlatnak pedig nem lehet ellentállni, csak az áramlattal egyirányban lehet úszni, aki szembe áll vele, előbb-utóbb megtorpan és - alámerül. A lelki életben minden „idegesség", minden lelki összeroppanás épp annak eredménye, hogy a természet parancsait nem ismerik, nem méltányolják, avval szembe­szállni törekszenek, avagy éppen avval visszaélnek.

   A hisztériás alkat nem betegség, épugy, mint az a neuraszténiás alkat sem, mit mi hisztériásnak, ill. neuraszténiás típusoknak is nevezünk. Egy finom gépezet csak értékesebb, ha az alkatrészek finoman és érzékenyen vannak kidolgozva, s az érzékeny műszerekre csak akkor válik veszélyessé, „betegség okozóvá" a környezet, ha nem ugy bánnak vele, aminthogy őt megilleti. Már pedig nincsen tökéletesebben érzékeny és finoman bonyolódottabb apparátusa a világnak, mint a hisztériás és neuraszténiás kompo­nensekből összeállított remeke a természetnek: az emberi lélek. Van cso­dálkozni való azon, hogy ha a hozzánemértés és ennek testvére, ha nem szülője: a nemtörődömség, minduntalan akár katasztrofális betegségeket produkálnak is ennek a léleknek a területén, - mivel nem ugy bánnak vele, mint ahogy az őt megilletné? Kifejtettem egyebütt (L. „Lélek- és Ter­mészettudomány" cimü munkámat), hogy az emberek, ha a cipőjük rossz, tüstént elviszik a cipőszakértőhöz, ellenben rendesen csak elkésve és végső veszélyben kérik ki lelki ügyeikben a lélek szakmebereinek véleményét, pedig mennyivel könnyebb elejét venni a lelki bajoknak, mint a már be­következett karambol okozta defektusokat helyrehozni.

   Lássuk most függetlenül Weinigertől és és függetlenül minden szak­munkától, az életből megfigyelt s eme népies vázolás alapján is mindenki által könnyedén elhatárolható különbségeket a lelkiekben, a hisztériás illetőleg a neuraszténiás típusokat illetően.

   A hisztérikus tipus egyik alapvető külső jele a rendesen alacsonyabb és íveltebb homlok. Anatómiában a férfi, illetőleg a női homlokcsont között az a megkülönböztető jel, hogy a női homlokcsont ivben s egyenletesen görbül hátra, a férfi homlokcsontja ezzel ellentétben meredekebben emelkedik és rendesen szögletben törik meg hátrafelé. A másik, már emiitett külső jele a hisztériásabb alkatnak (különösen szembeötlő a fehér népfaj­nál) a halványabb arcszín és általában bizonyos relatív vérszegénység.

   A neuraszténikus tipus első pillantásra megkülönböztethető külső sa­játságai ezzel ellentétben a meredekebb, magasabb, rendesen szögletben hajló (férfiasabb) homlokcsont, elől kétoldal jól kifejlett homlokdudorokkal, valamint a relatív vérbőség és egyáltalában kreolabb, sárgásbarnább, igen gyakran ráncosabb arcbőr.

   Miután megmondottam, hogy mi „hisztéria" alatt a szélsőséges női lelki tipust, „neuraszténia" elnevezés alatt pedig a szélsőséges férfi lelki tipust értjük, ennélfogva magától adódna az, hogy eme tipusok testi különbségeit az u. n. elsődleges és másodlagos testi nemi különbségekben is követni, illetőleg kimutatni törekedjünk. Elállunk ettől azonban, még pedig amaz oknál fogva, mivel, bár kétségtelen, hogy a nemi szervek, és testi nemi különbségek elsődlegesek, mint az ivarszervek és ivarmirigyek: herék, ille­tőleg petefészkek, valamint a másodlagosak, mint: medence és a csontváz, valamint az emlők, a hajzat, a hang stb. testi szervei alapvetően befolyásol­ják a lelki különbséget s mindazonáltal a lélek nemi megoszlását tekintve nem tökéletesen felel meg a többi testi megosztottság arányának. Ez, ha kissé meggondoljuk, érthető is. A természet variál, s amennyire természe­tes a változat és variáció a többi nemi megosztottságai tekintetében, épp ugy személy, sőt kor és viszonyok szerint is különbözők lehetnek a lelki területen is. Ezért hangsúlyozzuk, hogy mi most a szélsőséges típusokról beszélünk, másrészről most kikapcsoljuk egyszerűség kedvéért azt a kérdést, hogy a lelki különbségek a nemek között, mennyiben egyenes következ­ményei és folyamatai a többi testi-nemi különbségeknek. Számunkra a homlokcsont, s mögötte az agyvelő homloklebenyének (ami rendesen meg­felel egymásnak), valamint a vér keringésének fejlettségi foka is elegendő felvilágosítást nyújtanak a gyakorlati viszonyok anatómiai-élettani alá­támasztására.

   Kint az életben jól leészlelhető, minő lényeges a különbség a kettő között. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 8. rész

2013.03.10.

   "... Amig Bernheim és iskolája mindent a heteroszuggesztióból magyará­zott, ekkép Coué és iskolája a lélek terén mindent az autoszuggesztióból magyaráz. Couét és tanait félreértik és nem értik meg azok, kik tanaiban az „akarat" erősítését, az akarat nevelését vélik célozni. Coué gyakorlati legfőbb érdeme éppen annak a felismerése, hogy a lelkiekben az akarásnak különös kellemetlen érzések és beteges szuggesztiók ellenében semmi ja­vító hatása nem lehet. Érzelmeket akarással, logikával megparancsolni nem­csak, hogy nem lehet, hanem egyenesen káros és épp az ellenkező ered­ményre vezet! Épugy, addig, amig nem erőltetjük akaratunkkal az estéli elalvást, addig könnyedén szendergünk álomba, de mihelyt akarunk el­aludni, addig, amig akarunk, természetesen éppen erőlködésünk folytán nem fogunk elaludhatni. Valaki átmegy a földre tett deszkalapon a legna­gyobb könnyedséggel, mert - nem gondol az akaratának erőltetésére. Függesszük fel két templomtorony közé a deszkalapot s most „akarjunk" keresztülmenni rajta: egészen bizonyos a lepottyaftás. És itt nem a szédülés lesz a lezuhanás oka, hanem ismét a fantázia, az „imagination!"

   Miképen „akarni" nem lehet az autoszuggesztiókkal - belső, szervült, valósággal ösztönös - gondolatainkkal, rossz szokásainkkal szemben, akként az is naiv, laikus mondás, hogy „ne gondoljon reá!" Szóval, miként az a bizonyos példa a fehér elefántról, hogy: „aranyat tudunk csinálni, ha nem gondolunk kotyvasztás közben a fehér elefántra" bizonyítja, hogy ha sohasem, de ez esetben mindig arra kell gondolnunk, éppen, mert nem aka­runk, épugy sem gondolatainkat, sem fantáziánkat nem lehet akarattal köz­vetlenül irányítani. Azonban Coué gyakorlati értelemben is tovább megy, mert épp az ember gyarlóságát véve - sajnos, teljes joggal - alapul, elő­vétet egy egyszerű fonalat, 20 csomót köttet rá és rózsafüzér-olvasó mód­jára elmondattatja egyszerűen, mechanikusan mindennap reggel, este 20-20 -szor azt a képzetet, amelyet, mint kivánt célt megvalósítani kívánunk: Például, hogy „mindennap, minden tekintetben jobban érzem magam!" Másszóval, mint egyebütt kifejtettük, sem logika, sem akarat, de még csak fantázia sem szükséges, hanem az egyszerű mechanikus szó, szavak általi rendszeres állitás és ismétlés s ez önmagában is elegendő a fantázia, az aka­rat, sőt az érzés, az érzelmek és a meggyőződés irányítására, még pedig Coué szerint gyakran orvos segítsége nélkül is!

   Coué tanainak a „Coueizmusnak" mai népszerűségét és elterjedését az egész világon is meg tudjuk érteni, mert ha teoretikusan talán mögötte marad, de gyakorlati értelemben nem oly nagy az egyoldalúsága és van olyan nagy a gyakorlati értéke, mint az I. nancy-i Szuggesztiós-hipnózis iskola egyik-másik oldalhajtásának: a „psychoanalizisnek".

   A pszihoanaiizist Freud Zsigmond, Bernheim személyes tanítványa, könyvének németre fordítója alapította.. Breuer orvos kollégájával egye­temben ugyanis bécsi gyakorlatukban rájöttek, hogy hipnózisban akár­hányszor bizonyos kényszerbetegségben szenvedők „tudat alatti" emlékeiből felszínre lehet hozni (ezt nevezik: „katarrhzisnek") olyan, rendesen elfojtott („Verdrängung") régi, legtöbbször egészen kis gyermekkori élmé­nyeket, amelyek mint kellemetlen és erkölcsbe ütköző, legtöbbször sexuális természetű, vágyak (pl. szülőkkel szembeniek: „incestus", „Ödipus-komplex"), elfojtva egész életen keresztül, a tudat küszöbe alá sülyesztve, ott állandó feszülést, izgalmat okoznak s végeredményben egymásra halmo­zódva legkülönbözőbb kényszer-neurózisokban, kedélybetegségekben, ideg­bajos, sőt elmebajos megnyilvánulásokban törnek felszínre is igy elvál­tozott formákban „reagálódnak le" u. n. „inverziós" hisztériát, neuraszténiát, sőt paranoiás és egyéb elmebajt okozva.

   Miként Freud maga is elismeri, miután nem sikerült mindenkit egy­forma könnyedséggel mélyebb fokra hipnotizálniuk, a hipnózistól gyakran, sőt a legtöbbször elállottak s a psychoanalizis technikáját oda módositották, hogy a beteget egy félhomályos szobában kanapéra lefektetve, avval átlag egy féléven át mindennap egy teljes órán keresztül elmondatták mindazt, ami u. n. „szabadon asszociális" alatt csak eszünkbe jutott. Tény, hogy ilyen őszinte szabad asszociálás közben alantas ösztönök, gondolatok s majd minden alkalommal szexuális vonatkozású mondások is előadódnak, azon­ban mindent a sexusra visszavezetni természetszerűen époly túlzás, mint mindent akár csak heteroszuggesztióra vagy mindent csak az autoszuggesztióra! Érdekes, hogy a pszihoanalizis végeredményben csak ugy emlékeztet az egyházi gyónások célozta megkönnyebbülések külső formáira, mint a couéizmus szerinti csomókon számlálás általi mechanikus elmormogása és elmélyítése a „tudatosan megválasztott autoszuggerálandó képzetnek", a rózsafüzér használatára. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

 

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 7. rész

2013.03.05.

   "... Bernheim szerint az ember is épugy „heteroszuggesztiók" hatása alatt szokott álomba merülni, mint a falusi udvar tyúkjai, melyek akkor is nyu­govóra térnek, ha történetesen nem az estéli harangszóra, hanem - nap­fogyatkozás folytán tűnik el a napfény világossága szemünk elől!

   Bernheim definíciója szerint a szuggesztió nem egyéb, mint egy egyén szuggeráló, vagy bárminő külső behatása (inger) által a másik, a szugge­rálandó, avagy szuggerált személy agyidegrendszerébe bevésődő képzet, amely kifelé-vetitődésre, azaz megvalósulásra törekszik: a melegség képzete közvetlen a melegség érzetét, majd izzadást, szívdobogást stb. vált ki, a savanyuság (pl. citrom) képzete nyálcsorgást, kellemes képzetek kellemes érzést, undorító képzetek undorérzést, bizonyos fokozódás után akár hány­ingert és hányást vonnak maguk után. Sokat lehetne vitatkozni a szuggesztiók fajai, osztályozásai és hatáskülönbségeit illetően, de a meddő vitát kikapcsolhatjuk azáltal, ha a saját általánosító meghatározásunk alapjára helyezkedünk, amely szerint: szuggesztió végeredményben minden ideg­inger, miután minden külső és belső inger, amely a megfelelő idegszálainkra közvetlen hatást gyakorol, kiváltani képes, ki is váltja a megfelelő képze­teket, s néha egy leányzó titkos kézszorítása akár az asztal alatt, öntudat­lanul is több kellemes képzetet vált ki egy „szuggeribilis nebulóból", mint a világ összes tudósainak tudatosan alkalmazott reábeszélő szuggesztiója együttvéve.

   Tény, hogy határozott különbség tehető bizonyos tudatos szuggesztióhatás (tudatos szuggesztió), valamint a tudat küszöbe alatt lezajló tudatalatti, legfőképen érzelmi szuggesztiók között. - Tény, hogy az utóbbi sokkal nagyobb hatású és sokkal meglepőbb eredményekre vezet, hiszen a tudat alatti élet a kritikai gátlásokat és felülbirálatokat nélkülözi, és vala­mennyi ösztönös- valamint zsigeri megnyilvánulást magában foglalja. Ennélfogva teoretikusan nézve a kérdést, már ebből is kiviláglik, hogy a könnyű befolyásolhatás (szuggeribilitás), a tág értelemben vett „jó médiumitás" fő feltétele vagy éppen a felülbíráló tudatos kritika hiányosságain, vagy pedig bizonyos szándékosan létesített avagy spontán bekövetkezett megszakitottságán alapszik, - amire rögtön visszatérünk.

   Bernheim nem annyira a tudatos, illetőleg az öntudat alatt ható szuggesztiók megkülönböztetését tartotta fontosnak, mint inkább a szuggesztiónak külső és belső fajait tartotta megküiönböztetendőnek egymás elle­nében. Saját meghatározásunknak is megfelelően autoszuggesztó minden olyan ideginger, amely bensőnkben akár zsigereink működéséből, akár egészségi állapotunkkal összefüggő kellemes, vagy kellemetlen érzeteink­ből, akár gondolatainkból, érzelmeinkből, vagy „közérzetünkből" veszi eredetét, ezzel szemben heteroszuggesztió minden olyan ideginger, amely szervezetünket a külvilág részéről éri.

   A Bernheim-féle u. n. „1. nancy-i iskola" egyik alaptétele, hogy hipno­tikus állapot minden faja, neme és fokozata, valamint minden jelensége elő­idézhető minden delejezéstől, kifárasztástól, valamint bárminő misztikumtól mentesen, tisztára tudatosan és bizonyos rendszer alapján alkalmazott szó általi külső, azaz „verbális heteroszuggesztió" által is.

   A szó, „az isteni szó" egymagában is elegendő, hogy általa az elalvás, valamint a többi valamennyi hipnózis-jelenséget produkálhassuk.

   Az I. nancy-i szuggesztiós iskolának másik alaptétele azonban már dogmának bizonyult, mert Bernheim felfogásában egyoldalusitva az egész hipnotizmus lényegét csak a külső heteroszuggesztióban vélte megtalálni. Bernheim szerint a lelkiekben minden heteroszuggesztió, minden a külső ingerektől függ és a hipnotizmus minden jelensége a hipnotizőr heteroszuggesztióinak következménye csupán, mert a „médium" szervezete olyan jelenségeket és szimptómákat produkál, aminőket környezete beléje szugge­rál. A médium szerinte valóban automataszerü rabszolgája a külső, azaz heteroszuggesztiók hatásának. Vonatkozott ez különösen a Charcot-iskola felfogása ellen, amely elsősorban veleszületett belső, de testi, alkati, elsőd­leges jelekből kívánta a hipnózis jelenségeit mint másodlagos tüneteket le­vezetni. Ezzel szemben Bernheim jogosan mondhatta, hogy a Charcot által favorizált somatikus (testi) jelek relativumok, mert nem egyebek, mint Charcot saját heteroszuggesztióinak  következményei,  s   a   Charcot áltat minduntalan demonstrált hisztérikák nem azért merevedtek meg a gong­ütésre, mivel náluk a fokozott idegizom-reflexingerlékenység (reflexbilité neuro-musculaire) vonja ezt maga után, hanem mivel erre a Charcot inté­zetében észlelt hasonlók szoktatták reája. Azonban előrebocsátjuk, nem volt és nem lehetett igaza sem a Bernheim-féle, sem más egyoldalú iskolának sem, mihelyt mindent egy okból kívánva megmagyarázni - sablonokat állí­tott fel végcélként.

   Bernheim iskolájának egyoldalúsága meghozta a maga antagonistáját, az u. n. „//. nancy-i szuggesztiós-iskola" képében.

   Coué Emil, eredetileg nancy-i gyógyszerész állapította meg a „Sociéte Lorraine Psyhologie appliqué" cimü társaságot: az u. n. „autoszuggesztiós iskolát", amelynek szerte a világon számos neves egyetemi tanár és orvos követője és intézete működik napjainkban s amelynek egyoldalúságában rejlő fogyatékossága mellett szintén megvan - a maga gyakorlati értéke a szuggesztiós lélektan fejlődése szempontjából. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

 

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 6. rész

2013.02.27.

   "... A „hipnózis" szó először egy manchesteri bányaorvosnak, James Braid-nak 1841-ben megjelent „Neurypnologie" cimü munkájában fordult elő a mai értelemében. Braid egy színpadi magnetizőr mutatványai nyomán figyelte meg, hogy a „delej"-nek, amit soha senki ténylegesen kimutatni a „Mesmerizmus állati gyógydelej"-ének megfelelő értelemben nem tudott, - ennek semmi szerepe nincs a mindazonáltal ennek betudott, bekövetkező különös jelenségekben.

   Braid a most már „hipnotikusnak" mondott jelen­ségek lényegeként a „lelki szem" kifárasztását vélte felismerni, amit ő is tökéletesen bizonyítani volt képes a kísérleti emberek 80-90%-ánál. A róla elnevezett hipnotizáló eljárás, a Braidizmus abban áll, (sok orvos gyako­rolja ezt mai nap is), hogy valamely fénylő tárgyat tartva a két szemünk fölé a homlokközép irányában, az arra rögzített szemünk tekintete 5-10 percen belül elfárad s ily esetben szemünk mindgyakrabban kezd pislogni, majd a szempillák görcsös lezáródása s evvel párhuzamosan a „Mesmeriz­mus" produkcióiból ismeretes állapot idézhető elő. Hogy ebben a „deleje-zésnek", állati gyógydelej-fluidumnak semmi szerepe nincs, kétségtelenül bebizonyította azáltal is, hogy állatokat (kutyákat, macskákat stb.) altatott el azáltal, hogy homlokuk elé fénylő üvegkristályt rögzítve, azok azt néz­ték és közben „delej" nélkül is hipnotikus álomba estek. (Legutóbbi időben egyik előkelő család panaszaira utánanézve, hogy csecsemőjük miért alszik oly jól a „holland dadá"-jának felügyelete alatt s miért nem, ha más van mellette, abban találtam meg magam is e rejtély titkát, hogy rajtakaptam a hollandus dadát, amint egy kis kristályos üvegdugót függeszt esténként a kis baba szeme fölé és eme „fixációs eljárással" hipnotizálja a csecsemőt, amiről a családban senkinek sem mert szólni!) Braid kezében és környe­zetében olyan jól hatott ez eljárás, hogy egy izben szobájába lépve két szolgáját találta ott megmerevedett (katalepsziás) állapotban, mivel az ille­tők együtt fixálva egy üveggombot, egyszerre merültek hipnotikus állapotba. A Braid-féle periódus már az „empirizmus" jegyében pergett le. Az ő vizsgá­latai és gyakorlata már legfőkép sebészeti érzéstelenítésre használt gyógy-hipnózist, nagyrészben feleslegessé tette az akkor feltalált kloroform, rész­ben, miután más orvosok véleményei és tapasztalásai kevésbé jártak exakt eredménnyel, a „Braidizmus" jó ideig feledésbe merült az orvosi berkekben.

   Azam bordeauxi orvos „fedezte fel" ismét a hipnózist 1866-ban. Azam egy u. n. öntudathasadásos betegének észlelésével és kezelésével kapcso­latban kutatott az orvosi irodalomban hasonló esetekben használatos gyógy-eljárás után s egy lexikonban találta meg Braid nevét és munkája ciméL Ezt felkutatva ugy ő, mint személyes jóbarátja, Liebault nancy-i gyakorló­orvos, minden idejüket e kérdés feltárására szentelték. Fel sikerült ku­tatniuk a Mesmer működésével kapcsolatos irodalmat és ekkor találtak rá Faria portugál abbé hirére, aki már 1819-ben Indiából hazajövet Parisban avval keltett nagy feltűnést, hogy kísérleti emberek nagy részét tisztán az­által altatta el, hogy reájuk kiáltotta az egyetlen szót: Dormez! (aludjál!) és eme hipnózisnak megfelelő állapotban azok parancsainak engedelmes­kedve bort ittak üres pohárból, szuggesztióra ugy viselkedtek, mintha való­ban részegek lettek volna, vizionáltak, hallucináltak, betegségeiket nem érezték.

   Azam, Liebeault, majd a hozzájuk csatlakozó nancy-i egyetemi tanár, Bernheim, voltak azok, kik a modern lélektan tengelyét képező hipnotizmus mélyén először ismertették teljes tudományos felkészültségük alapján (alapvető szakmunkáikban tárgyalva később) annak mozgató alapfaktorát: a szuggesztiót. Ez az u. n. „első nancy-i iskola" arra az álláspontra helyez­kedett, hogy a hipnotizmus, valamint úgyszólván az egész lelki élet alapja a szuggesztió.

   A nancy-i szuggesztiós most már egyetemi iskolával évtizedes vitába bocsátkozott a párisi egyetemről Charcot vezetésével az u. n. „párisi v. somatikus hipnózis-iskola". Charcot ugyanis, „a hisztéria atyamestere", először foglalta rendszerbe a hisztériára vonatkozó ismereteket. Azonban ő a hisztériánál csak ugy, mint az általa, mint említettük, a „mesterséges hisztériának" vélt és nevezett hipnózisnál sablonszerű, különböző görcsös rohamokban megnyilvánuló attakokat ismeri fel és irt le, amelyeknek alapját ő minden esetben u. n. „somatikus", azaz testi elváltozásokra, a normá­listól való eltérésekre vezette vissza. Ilyenek voltak a hisztériásokon észlel­hető bizonyos reflex túlérzékenységek (izom-ideg reflex túlérzékenység), avagy bizonyos érzéketlenségek, aminőket a középkorban a boszorkány­perekben is leírtak, azonban ez esetekben „Stignum diaboli", azaz az „ör­dög pecsét"-jének nevezték ama test-felszinrészeket, amelyek az ily egyén bőrén mint érzéketlen részek kimutathatók voltak, ellenben ezidőtájt eme leletek nem a Salpetrier-be (Charcot intézetét hivták így), hanem a - mág­lyára képezték e szerencsétlenek ajánlólevelét.

   Az idő és a tapasztalás tökéletesen a nancy-i szuggesztiós iskolának hozták meg a felülmaradás győzelmét. Kétségtelenül bebizonyosodott, hogy Charcot intézetében benlakó, valósággal „tenyésztett" hisztériás betegek rohamprodukciói épugy a szuggesztión alapszanak, mint a középkori boszorkány-szimptomák. Bebizonyosodott, hogy a hipnózis létesítéséhez sem „állati delej", de még a Braid által leközölt szem-kifárasztás, illetőleg a tekintet rögzítése, fixálása és általa a „lelki szem" kifárasztása sem szük­séges, mert nem csupán a hipnózis, mint mesterséges álomállapot, hanem a nancy-i iskola szerint a mindennapi természetes álomállapot is szuggesztiónak az eredménye.

   Ahogyan este, midőn a megszokott időben levetkő­zünk, ágyba fekszünk, olvasunk s szokásunk szerint előbb balodalunkra, majd jobboldalunkra fordulva eloltjuk a lámpát, egyesek imádkoznak, mások egyéb megszokott módon merülnek álomba, az mind egy-egy külön szuggesztió-sorozatnak mechanizmusai, amelynek következménye az álom, hiszen - mondja a nancy-i iskola, - ha váratlan esemény jön közbe (vendégség, tüzeset és i. t.), nyom nélkül elpárolog az álom szemünkből és nem érezzük még a fáradságunkat sem. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 5. rész

2013.02.23.

   "... Mesmer és tanítványainak működése Parisban is érthető izgalmat és érdeklődést keltett. Mesmer dr. az udvar kegyét is elnyerte és a francia akadémia a francia király egyenes parancsára küldött ki egymásután két neves férfiakból összeállított bizottságot a Mesmer-féle „állati delejesség" hivatalos felülvizsgálatára.

   A bizottság véleménye általában lesújtó volt, azonban a jelentés nem a gyógyeredményekre vonatkozott, hanem az „állati delejesség" teóriájának megdöntésére szorítkozott. Ily módon valójában a mosdóvizestől együtt kiöntötték a gyereket is. A „delejesség" - teóriát valóban nevetségesen sikerült megcáfolniuk. A „delejező" bemutatást Deslon dr. Mesmer állandó segítőtársa és kollégája végezte. Deslon demonstrálta, hogy a bizottság tagjai által előhozott leányzót, kit ő előzőleg sohasem ismert, nem látott, egyik szobából a másikba, a falon keresztül is képes „megdelejezni". Deslon levegőben, a leány irányában végzett kézmozgásaira „a delejnek feléje ára­moltatása" révén a másik szobában tartózkodó leány valóban görcsös rángatódzások kíséretében önkívületi „delejes" állapotba jutott. Azonban a bizottság egyik rendőrorvos tagja javaslatára másnap egy másik „mé­diumon" is megismételte a kísérletet: ugyanabba a szobába kisérték, hová az előző délután elődjét, megmondták neki is, hogy most a „mester" a másik szobából a falon keresztül „delejezni" fogja, s valóban ez a „médium" (kinek jóhiszeműsége szintén nyilvánvaló volt) szintén „delejes transz"-ba került, jóllehet Deslon, valamint Mesmer „delejes doktorok" erről a második kísér­letről mit sem tudva, otthonukban aludták ugyanakkor délutáni álmukat! A bizottság előtt ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az „állati", illetőleg az „em­beri delej", amellyel Mesmer és hívei hatásaikat elérték, nem létezik egye­bütt, mint a hivők  fantáziájában! A kérdés egy jó időre dezavuálódott, jött különben is a forrongóbb aktualitás: a francia forradalom és az „állati delej-gyógymód" jó időre lekerült a napirendről, anélkül, hogy a lényeg, a főkérdés: miképen létesítette tehát a fantázia a „delejnek" betudott változá­sokat? - vita tárgyát is képezte volna.

   Kétségtelen, bár furcsa valósága a kulturfejlődésünknek, hogy a termé­szettudományunk legifjabb ágainak egyike a lélektan! 15 évvel ezelőtt a lélektan, sőt az ideg- és elmegyógyászat sem volt kötelező szigorlati tárgy még orvosi egyetemeinken sem! Sok tájékozatlanságnak ebben rejlik ért­hető oka, hiszen maga a lélekan még ma sem képezi kötelező szigorlat tárgyát. Ennek részben az az oka, hogy a lélektan legkésőbb rázta le ma­gáról az ó- és középkor anthropomorph kausalistikus gondolkodási metho-dikáját. Hogy miért, annak tárgyalása nem képezi jelen tárgyunkat. A ter­mészettudományok többi gyakorlati ágai is aránylag eléggé későn jutottak el a fent vázolt felsőbb methodikai fázisukhoz.

   Az empirizmus azt jelenti, hogy minden tudomány alapja a minden teoretizálás és filozofálás felett álló exakt tapasztalás. E periódus hege­móniája a reneszánsz korától kiindulva, (első merész úttörője Verulami Bacon volt), a mult század végén érte el delelő pontját. Ekkor kezdett a tudomány ráeszmélni, hogy még a tapasztalás, a kézzelfoghatóság sem ab­szolútum, mert minden relatív! Minden attól függ, hogy ki és minő nézőszögből, minő felkészültséggel tapasztalja. Ekkor támadt fel halódó porai­ból ismét a filozófia, s Einstein, a modern atomteória (mely a kémiai elemek relativitását bizonyította be), a modern Rádium-, Röntgen- és Rádió-ismeretek stb., a társadalomnak a tekintélyekben, az ideálokban, - a jogászoknak a tanúvallomások - a „szabad akarat" stb. abszolút értékeiben való csaló­dásai és i. t. csak gyakorlati bizonyítékai a relativizmus filozófiájának. (L. Bergson-James,- Eucken irányzatát, amelyben a lélek ismét elfoglalja a maga szerepét szemben a matériával.)

   Határozott tény, hogy a relativizmus periódusa bizonyos szempontból destruktív. Azonban ennek nagytakarítása nyomán épülhet csak fel az emberi kulturfejlődés legifjabb periódusa, mely egyúttal bizonyos tekintetben az ember igényfeladását jelenti: feladását az abszolút szabad akarat, - az abszolút értékű észlelés - az abszolút Végokok és Végkérdések („Hon­nét?" „Miért?" „Hová?" és „Kinek?" a jóvoltából vezet az ember utja?) megoldhatásába vetett naiv hitnek, beismerése annak, hogy az ember csupán a jelenségek feltételeit kutatja, - tudniillik azokat a feltételeket, amelyeket fel­fogni és érzékelni képes; - azonban ebben benne van annak a beismerése is, hogy az ember sohasem képes bárminő legcsekélyebb jelenségnek (egy hópehely lebegésének sem) valamennyi feltételét megismerni és csak egyetlen nem várt, vagy még nem ismert feltétel jöjjön is közbe s az egész emberi felépítmény alapjában roppan össze. És ez a szerénysége mellett is kétségtelenül legproduktivabb, legkonstruktívabb gyakorlati gondolkodási methodika: a kondicionalizmus.

   Kondicionalisztikus alapon állva a természettudomány valamennyi legtökéletesebb ismeretének birtokosa sem tagadhat eleve semmit, legke­vésbé sem, amit nem ismer: negatívumot. A természettudomány bebizonyí­totta sok ezerszeresen, hogy amit a tegnap hivatalos szaktekintélye még áll­hatatosan tagadott, azt a ma technikusa már megvalósította. Feleslegesek itt a történeti példák, foglalkoztunk egyebütt e kérdés nevetségesen mulattató hisztorikumával. A természettudomány ily alapon állva, nem tagadhatja, de nem is kívánja tagadni az „állati mágnességét", azonban a természettudo­mány számára felesleges a kétségtelenül észlelhető „csodagyógyulások" magyarázásánál az „állati gyógy-delej" hipotézisének felvétele, mert a ter­mészettudomány a lélektan és a lélek - valamint az egész emberi szer­vezet - gyógytana terén kísérleti biztonsággal előidézni képes a „gyógy-delej" valamennyi csodatételét, sőt a természettudomány hipnotizmusa (hipnózistudomány) tovább megy: megmondani képes előre, hogy me­lyik betegnél lehet, melyiknél nem lehet, illetve, hogy csupán mennyire lehet eredményeket elérni és várni, de megállapítani képes azt is, hogy mely esetben van szükség a lelki gyógymódokon kívül egyéb orvosi eljárásokra is, s mely esetben képezi akár helyrehozhatatlan mulasztás tárgyát emez egyéb, az alapbajt közvetlenül befolyásoló orvosi eljárások mellő­zése s esetleg azok mellőzése által azok igénybevehetőségének lekéséset. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

 

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 4. rész

2013.02.18.

„ …Amennyire milliónyi változat adódik a normális emberek mindennapi alvásállapotaiból, épugy csődöt mond minden olyan kisérlet, amely a hip­notikus, - mondjuk mesterséges álom-állapotokban sablon szerinti fokozat-tipusokat vél mint abszolút különböző stádiumokat megkülönböztetni, mint azt Charcot tette, ki egyébként is a hipnózist „mesterséges hisztériának" de­klarálta. Mindazonáltal tény, hogy azoknál az embereknél, kik különben is u. n. „jó alvók" kik esténkint is könnyen merülnek mély, üdítő álomba, azok­nál a hipnózis is könnyen veszi fel a mély alvás „lethargiás stádium"-ának jellegét. (Charcot szerint 3-ik legmélyebb hipnózis-stádium.)

   Azok, kiknél az életben is megvan a hajlamosság, hogy álmukban „fenhangon álmodva" be­szélnek, avagy akár felkelve kevesebb-több tudatalatti cselekedeteket is el­végeznek, amire reggel nem igen emlékeznek vissza (a természetes Somnam­bulismus - „a holdkórosság" könnyebb esetei) - azoknál tényleg megvan a hajlam, hogy hipnotizáltságuk esetén jól teljesitik a megparancsolt (szug­gerált) hipnotikus-posthipnotikus cselekedeteket. (Charcot szerint ez esetek a középső, a 2-dik hipnózis-stádiumnak: a „somnambul-stádiumnak" felelnek meg.). Végül vannak egyének, kiknél a normális alvás is rendesen éber, akik nehezen tudják gondolataikat koncentrálni, akik mindent erősen meg­kritizálnak, felülbírálnak, ezek hipnózisa is „felületesebb" jellegű s megfelel általában a Charcot-féle 1. hipnotikus stádiumnak, midőn az öntudat meg­van, a beteg ill. a hipnotizált mindent hall, lát, de bizonyos elernyedést érez tagjaiban, esetleg kellemes zsibbadást, melegség érzetét érzi, s lehunyt szempilláját szuggesztiónkra nem, avagy alig tudja felnyitni. Ez az u. n. „hipotaxiás" avagy szendergés, „somnolentiás stádium." Előrebocsájtottuk, hogy e 3 fokozat nem szabályszerű és nem mindig egymás fölé rendelt fokozat, hanem csak bizonyos iránytipusnak felelnek meg, amelyeken belül és a variációkban töméntelen a fokozat; hozzátesszük: a szuggeribilitás (befolyásolhatás) foka többé-kevésbé független e stádiumoktól és az „elaltatottság" mélységétől.

   Már most hogyan jön létre a hipnotizált állapot? - Itt sem az anatómiai és szorosan vett élettani oldalról közelitjük meg a kérdést, hanem egyszerű­ség kedvéért inkább a gyakorlati és mindennapi élet tapasztalásai felől.

   Az eddigiekből is elképzelhető, hogy a hipnotizált állapotoknak töméntelen változatai adódhatnak nemcsak a tudatosan hipnotizáló szakember, hanem a mindennapi élet befolyása révén is! Népies mondás ma már, hogy az ügyes népvezér csakúgy hipnotizálja a hallgatóságát (különösen a minden­kori legjobb médiumot: a tömeget), mint a vezérkos kolompjának csengésé­vel, - a birkanyájat; a demagóg zsarnok ugy az alantasait, mint a prédára leső csörgőkígyó tekintete megmerevíti a halálra rémült nyulat, egeret, ten­geri malacot, madarat, melyek mozdulatlanul tűrik, hogy az őket hipnotizáló állat bekapja és lenyelje őket. Népies fogalmak is tisztában vannak mai nap a nevelők, - a szülők s általában a környezet szuggesztív hatásával, - mert ma a „hipnoiizmusnak", a hipnózissal foglalkozó tudománynak kulcsa a szuggesztió!

   Miként az emberi szervezet is magán viseli ősi fejlődésének alacsonyabb fokozataiból visszamaradt emlékeit, az úgynevezett „csökevényes szervek" formában (igy pl. a bölcseség-fogakat és a vakbelet a növényevők korszaká­ból, a tobozmirigyet egy páratlan, homlokközépi ősi szem maradványa­ként, az embrión jól látható kopoltyu-nyilásokat vízi életet élő ősi korsza­kunk emlékeiként és i. t.), épugy ma is szervesen hozzánk tartoznak fejlet­tebb kritikai, lelki metodikánk járulékaiként túlhaladt periódusok lelki em­lékei. Manap is minden emberi lélek bensőjéhez tartozik a túlvilágiaknak ember formájára való elképzelése, valamint az események sorozatát egy ok­ból magyarázni. Utóbbi lelki csökevénynek következménye, hogy különö­sen nagy viszontagságok és lelki rázkódtatások után vissza-visszatérnek bizonyos régen letárgyalt és természettudományosan rég megvilágított lelki epidémiák, aminőknek napjainkban a „nagyszakácsi csodalátó leány" és a különböző „delejező" asszonyságok és uraságok machinációi nyomán meg­mozduló tömegek fanatikus ragaszkodásai révén megszűkült hazánkban is, magunk is tanúi lehettünk.

   A hipnotizmus „delejezési" teóriája legfőkép Mesmer dr. nevével for­rott össze. Mesmer Antal dr. bécsi orvos 1766-ban állott elő teóriájával, amely szerint ő, mint maga elnevezte, „állati mágnességgel", azaz „saját tes­téből kisugárzó delejes fluidum"-mal gyógyítani képes a legkülönbözőbb testi és lelki megbetegedéseket. Betegei valóban bíztak benne, s valóban szép sikereit ismerték el. Midőn azonban támadások tornyosultak ellene bizonyos orvosi körök részéről, kivándorolt hazájából, és Parisban tele­pedett le, hol hamarosan szintén nagy hírnévre tett szert, és a betegek ezrei zarándokoltak hozzá. Személyesen nem győzvén a munkát, rájött, hogy saját „állati mágnességét" vizbe, vattába s zsírokba tudja átsugároz­tatni azáltal, hogy ujjait pár percig föléjük tartja. Az ily módon „megdele­jezett" tárgyaknak és amuletteknek postaszállitás utján is, távolból is gyó­gyító hatásukat igazolták nagy részben továbbra is a betegek. Midőn igy sem győzte dolgát, egy „delejes kádat" konstruált, amelyben viz, üvegcse­repek stb. voltak, ebből vaspálcák állottak ki, amelyeknek végeit megfogva gyógyultak a körülállók. Mesmer egyik tanítványa, Puysegur márki még tovább ment: birtokának egyik nagy élő szilfáját „delejezte" meg, s a kör­nyék betegei e köré telepedve gyógyultak, miközben egymásután estek bizonyos rángógörcsökkel kapcsolatos „delejes álom" állapotokba, melyet a márki először nevezett: „mesterséges sonmambulizmusnak" = mestersé­ges alvajárásnak. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

 

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 3. rész

2013.02.14.

   "... A hipnózis szó görögül alvást jelent. Bizonyos alvás vagy helyesebben mondva: „részleges alvásállapotot" nevez hipnózisnak a szakirodalom is. Ez a részleges alvásállapot annyiban különbözik a normális álom-állapotoktól, hogy 1. mesterségesen idézhető elő, 2. emez állapotban a hipnotizált egyén a hipnotizőr személyével u. n. „rapportban" van, azaz annak szavaira, utasitására reagál, mig a környezet egyéb behatásaival szemben érzéketlen, 3. emez állapotban az illető egyén fokozottan szuggeribilis, azaz fokozottan képes bizonyos parancsokat teljesíteni.

   Miután nincsen két teljesen egyforma falevél sem az ég alatt, miután nincsen két egyforma emberi alkat sem az ég alatt, érthető, hogy minden olyan várakozás, - mely különböző embereknél egy és ugyanazokat a foko­zatokat és szimptómákat várja el bárminő tekintetben, tehát a „mester­séges alvás" (a hipnózis) tekintetében is akár, az - feltétlenül téves és csaló­dásra vezet. Sehol sem lehet, illetőleg nem helyes sablonizálni, de legkevésbé nem az emberi szervezet legbonyolultabb életjelenségeiben: a lelkiekben!

   Egyik fővárosi kórházban nagyszámú orvos jelenlétében operált egyik neves sebészünk egy szivgyenge beteget vakbélgyulladása miatt. Az ille­tőnél ugy a narkózis, mint a novokainos- és mellékvesekivonat (adrenalin) általi helyi érzéstelenítés aggályos volt, s a műtét hipnotikus érzéstelenítésben végeztetett. A hasmetszés, a gyulladásos vakbél kiirtása, a hasüreg zárása, a hasfal összevarrása, a beteg tökéletes nyugalma és tökéletes érzéstelensége mellett történt, pedig eredetileg az illető érthetően remegett az izgalomtól, hacsak említették is előtte az operációt. A műtét előtt egy­szerű szuggesztív paranccsal elaltattam. Elaltatott hipnotikus állapotban tették a műtőasztalra és igy végezték el e műtétet. Azonban a műtét alatt a beteggel beszélgettem. A beteg kérdéseimre felelt, parancsaimnak utasítá­saimnak: „maradjon nyugodtan!", „ne féljen!" „semmi fájdalmat nem érez!", „szívműködése nyugodt, csendes!", „egyenletesen, mélyen lélegzik!", „szorítsa meg a doktor ur kezét!" stb., azonnal és közvetlen engedelmes­kedett, sőt midőn a sebész munkáját megkönnyítendő, az szükségesnek látszott, további utasításokra hasüri szerveiben feszülést, lazitást produ­kált, kívánságomra és utasításomra - egyes orvos-kollégák kérdésével kapcsolatban, hogy „mélyen alszik most a beteg?" - felnyitotta szemét és feltett kérdésemre: „nem érez fájdalmat?", nyitott szemmel, mosolyogva fe­lelte, hogy: „milyen jó, hogy semmit sem érzek!" - ugyanakkor, midőn a sebésztanár a belei között vájkált!

   Ami a fenti szélsőséges hipnózis-esetből bennünket érdekel, abban áll, hogy itt láttuk a hipnózisnak olyan mély fokát, amelyben először teljes ér­zéketlenségében volt elvégezhető egy komplikált hasüregi műtét (teljes „anaesthesia" = érzéketlenség és analgesia = fájdalmasság mellett, sőt másodszor a műtét után azonnal felébresztett beteg mosolyogva felelte a körül­állók kérdésére, hogy semmire sem emlékszik a történtekből, dacára a nem indifferens beavatkozásnak, mit ugy hivnak, hogy „retogád amnesia = utó­lagos visszaemlékezés hiánya); harmadszor ekkor ismét elaltatva a beteget (mely művelet félpercet sem vett igénybe), hipnotikus állapotában azt a szuggesztív parancsot adtam számára, hogy „utólag sem érez semmi utófájdalmat, álmából csak étkezéskor ébred fel, táplálkozása után önmagától álomba merül ismét és holnap reggel hét óráig egyfolytában nyugodtan alszik!"

   Ezt az u. n. „posthipnotikus parancsot" oly tökéletesen teljesítette a beteg szervezete, hogy a kórház kíváncsi ügyeletes orvosainak többszöri kísér­letező ébresztései ellenére sem ébredt fel egész éjjel folyamán, egyetlen injekció nélkül, csak reggel 7 órakor önmagától, a parancsnak megfelelően. Hangsúlyozandó, hogy jelen közöltek egy egyébként tökéletesen egészséges alkatú, az átlagnál jóval intelligensebb egyénre vonatkoznak. Negyedszer: Ta­nulságosan észlelhető volt, hogy a hipnotikus cselekedetek valóban mennyire a tudat küszöbe alatt zajlanak le, azonban ötödször tanulságos, hogy a hipnózis-állapot mennyire nem fedi a népies „alvásállapot" meghatározását: hiszen ez a hipnotizált egyén nyitott szem mellett beszélgetett s paran­csaimra mozdulataival azoknak megfelelően intelligensen reagált. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia - 2. rész

2013.02.09.

   "... A napokban jelenik meg német nyelven egy munkám: „Hipnózis és szuggesztió a bibliától napjainkig, különös tekintettel gyógyhatásúkra a szervi megbetegedéseknél" cim alatt, melyhez Ch. Baudouin genfi egyetemi tanár irt előszót. Ebben az előszóban emliti, hogy a mai általános orvosi nézet abban merül ki, hogy „a szuggesztió az ideges megbetegedések gyógyítására alkalmas eljárás". Ez a meghatározás Baudouin szerint részben sokat, részben keveset mond. Sokat, mivel gyakran még a „csupán ideges" alapú meg­betegedések gyógyítására sem elegendő egymagában, részben keveset mond, pedig azért, mivel igen gyakran messze túlterjed a szuggesztió jelentősége az „ideges megbetegedések" korlátain. Máris hozzátehetjük: a szuggesztió jelentősége messze túlterjed magán az ideggyógyászaton, sőt magán az or­vostudomány, gyakorlati szerepkörén is, mert a szuggesztió szerepe és jelen­tősége végig kisér minden élő lényt születésétől haláláig! Mert hogyan is állunk avval a „médiumitás" kérdésével? hogyan állunk a fenti fogalmak­kal? és hogyan állunk az eddigi definiciókkal és nézetekkel? hogyan állunk az egymásközötti vonatkozásokkal a gyakorlati élet szempontjából?

   Megkíséreljük a majdnem lehetetlent: pár kis oldalon összefoglalni azt, amiről könyvtárat kellene összeírni. Elsősorban is amennyiben valóban a gyakorlati élet szempontjából: a tapasztalásból merítjük a tartalmat a fenti fogalmak mögé, ugy valamennyi fogalmat a hozzájuk fűzött következteté­sekkel egyetemben alapjában megváltoztatnunk ill. általánosítanunk kell, olyannyira, hogy végül csupán a gyakorlati megértés érdekében tartjuk meg a népszerű régi elnevezéseket, melyek, ha eredeti tartalmuk el is tolódott, mégis jobban felelnek meg céljainknak éppen népszerűségük folytán, mint mesterséges uj műszavak.

   A hisztéria, valamint a neuraszténia szerintem általában ép ugy nem tekintendő betegségnek, mint az, hogy valakit külső szervezeti berendezé­seiben nő, ill. férfi jelleggel áldott meg a Sors. Mi a hisztériát a női lélek alaptípusának tekintjük (természettudományos értelemben lélek alatt értve az agyidegrendszer-alkat működésének megnyilvánulását; neuraszténia alatt viszont értjük a lelki-alkat (mondjuk karakter) férfi alaptípusát.

   A normális állapot minden emberben ugyanis az az anatómiailag és fejlődéstanilag is kétségtelen tény, hogy a külső nemi szerveket illetően sem létezik „abszolút nő", épugy mint nem létezik „abszolút férfi" sem, miután a fejlődő emberi embrió a fejlődés 4-ik hónapjáig kétnemű, s csak ekkor kez­dődik a szétválás folyamata, amely azáltal, hogy az egyik nem külső nemi szervei valamint ivarmirigyei (heréi, ill. a petefészek) a fejlődés vala­melyik fokán megállónak, mig a túlsúlyra jutó másik nem jellegzetes külső szervei tovább fejlődnek, a szószerint vett nemiség tekintetében is - a két nem állandó kevertségének milliószoros változatait produkálja az életben. Természetes, hogy eme szabály ellenében a különböző szervek különböző aránytalan fejlettsége és keveredése beteges, szabályellenes állapotokat (homosexualitás, frigidás, perverzitások stb.) produkálhat és produkál is sokkal többet az életben, mint azt a közfelfogás indokolatlan prüdériája és tájéko­zatlansága folytán elképzeli. Mi a hisztériát a női lélek alapsajátságának, a neuraszténiát a férfi lelki-konstitució alaptípusának tekintjük, amelyek­nek bizonyos kevert állapota, mint a többi nemi jellegzetességek kevertsége alkotja normális körülmények között minden ép és egészséges ember lelki harmóniáját. Miként a nemi jelleg többi (külső) járulékai és készségei a fej­lődés és visszafejlődés, betegségek, külső és belső behatások, tehát töméntelen élet-feltétel összejátszásának függvénye, ugyanez áll a neurasz­ténia és hisztéria kevertségi állapotára vonatkozóan is. Ezek diszhar­móniája csak bizonyos szélsőséges esetekben fokozódik beteges állapottá, ill. betegséggé. Alábbiakban egészen szűkre szabva vázolni igyekszünk az alapsajátosságaikat, s már ennyiből is nyilvánvalóvá fog válni, hogy fenti meghatározásuknak mérhetetlenek a gyakorlati értékei. Mert amennyire nagy az évezredes káosz a fenti négy fogalom lényegét illetően napjainkban is, épp olyannyira mindenki előtt érthetővé fog válni, hogy e négy fogalom végleges tisztázása kizáróan ily alapon és kizáróan egymással való szoros vonatkozásukban lesz keresztülvihető.

   Ennyi előrebocsájtása után rátérünk a négy fogalom tárgyalására, meg­jegyezvén, hogy miután nem lehet az a célunk, hogy jelen sorokban meg­adjuk e fogalmak teljes pszihológiáját, minden tekintetben igyekszünk el­kerülni az orvosi és a filozófiai vonatkozásokat s minden erőnkből igyek­szünk a rendkívül szük keretek között összefoglalni a legfontosabbakat, amelyek e négy fogalom külön-külön és együttes megértéséhez a gyakorlat szempontjából múlhatatlanul szükséges. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

A hipnózis, szuggesztió, hisztéria és neuraszténia

2013.02.04.

   "Alig pereg le nap a kultúrember életében, melyben ne hallaná a fenti örökké aktuális négy név valamelyikét, s alig hihető, hogy eme négy név valójában üres frázis napjainkban, üres szó, mivel mindenki - beleértve a szakembereket is - mást ért alattuk. Amennyire megsértődnék bármelyik társaságbeli hölgy, ha őt nyilvánosan hisztérikának neveznők, époly rosszul esik némely hypochonder betegnek, midőn háziorvosa avval véli panaszait elintézni, hogy: „Ah, magának semmi organikus baja nincs, maga „csak" neuraszténiás". Ez a „kijelentés" még nem igen gyógyított meg neuraszténiás panaszokat, sem pedig nem akadályozott meg melankóliás kedély­betegségben szenvedő betegeket abban, hogy mihelyt módúk adódott hozzá - le ne ugorjanak az emeletről.

   A hisztéria és neuraszténia fogalma, különöskép az előbbi, évezredes múltra tekinthet vissza. Hisztéria szószerint „anyaméhbajt" jelent, s Plató Timeusában irja, hogy „az uterus, az anyaméh olyan állat, amely amennyiben nem nyer fogamzásban kielégülést, elhagyja helyét és össze-vissza ván­dorol a női testben és a legváltozatosabb megbetegedéseket okozza". Igen ám, csakhogy a tudomány és az idő nagyon is sokezerszeresen bebizonyí­totta, hogy hisztéria, mégpedig pontosan ugyanolyan tünetek mellett ész­lelhető férfiaknál is, akiknek pedig tudvalevőleg — nincsen anyaméh]ük.

   A „neuraszténia" szó szerint ideggyöngeséget, az idegrendszer munka­képességének összeroppanását jelentené és a gyakorlat, mint a hisztériás megbetegedés testvérét, leginkább mint velejáróját szokta feltüntetni s gyak­ran hallani az összevont diagnózist is: „hisztero-neuraszténiás beteg" (?!)*

   Az orvosi tankönyvek (különösen Jendrassik elmélete és vizsgálatai óta) a kettő között, úgyszólván csak azt a megkülönböztetést állítják be, hogy 1. a hisztéria inkább testi (külső) tünetekben, pl. hisztériás bénaságok. - rángógörcsök, - hisztériás bőrbajok, - rohamok, - hisztériás vakság, -süketség, - érzéketlenség, - sőt hisztériás izületi gyulladásban (!) nyilvá­nul meg, ezzel szemben a neuraszténia inkább lelki (belső) tünetekben, mint pl. kedélydepresszió, kényszermegbetegedések (neurózisok) hypochondria és i. t. A 2. megkülönböztetés, hogy „a hisztéria tünetet szuggerálhatók (azaz szuggesztív parancsra előidézhetők és meg is szüntethetők), a neuraszténiás tünetek pedig nem befolyásolhatók szuggesztió által". Viszont megegyeznek annyiban, hogy mindkettő az átöröklődéses bajok csoportjába tartozik.

   Még rosszabb a helyzet a hipnózis és a szuggesztió fogalmait illetően. Miképen nem található még két szakorvos sem (!), ki hisztériáról és neuraszténiáról a fentieken kivül két egyforma meghatározást tudna adni, olyképen nem található két szakorvos sem, aki a hipnózisról és a szuggesztióról csupán annyi azonost is mondhatna.

   Hipnózis alatt a közvélemény még ma is valami kókler produkciót, vagy pedig valami egészen rejtélyes fakir- vagy Trilby-féle túlvilági misz­tikumot ért, valami mély alvásállapotot (!), melyről a szakemberek azt szokták mondani, hogy eme speciális alvásállapotban az egyén (a „médium") fokozottan érzékeny a külső befolyásolás, bizonyos hipnotizőr személyek szuggesztióival szemben. Azokat a produkciókat viszont, amelyeket színpadi hipnotizőrök oly gyakran demonstrálnak a nézők mulattatására, hogy hipnotizált egyénekkel („a jó médiumokkal") szavaltatnak, színházat ját­szatnak, bőrüket tűvel, tüzes vassal szurkálják, égetik, s azok nem érzik, megmerevítik a testüket (úgynevezett katalepsziás állapotba juttatva őket) s ők kőkeményre merevedve, sarkukkal és fejük búbjával két szék közé felfüggesztve 2-3 embert birnak el magukon anélkül, hogy testük engedne kőkemény merevségéből stb., ezeket általában jól ismerik, bár gyakran összekombinálják a hipnózist különféle „telepátiás" meg spiritiszta machi­nációkkal. Azt is tudják róla, hogy a hipnózis segélyével bizonyos csodála­tos, azonban egyesek által vitatott gyógyeredményeket is lehet elérni.

   A szuggesztió szó manap, hozzátehetjük teljes joggal, tán a legáltaláno­sabb közszeretetnek örvend a négy közül. Erről a szakirodalom (mely könyvtárakat tölt meg) konklúziója azt mondja, hogy „szuggesztió vagyis befolyásolás alatt értendő az az eljárás, midőn bizonyos képzetet, vagy képzetsorozatot a szuggerálandó személy agyába „beleszuggerálva", annak realizálódását váltjuk ki, és eme szuggesztív hatás legnagyobb eredményeket akkor ér el, ha a „médium" hipnotikus állapotban van" (!!). Már ennyi­ből is nyilvánvaló, hogy nem a közfelfogás tehet róla, ha a hipnózis és szuggesztió fogalmait folytonosan felcseréli, hiszen az orvosok is mind­untalan egymás helyett használják a hipnotizálni, ill. szuggerálni fogal­makat, pedig fentiekből is kiérezhető, hogy mindkettő mást jelent. A hip­nózis egy bizonyos állapotot, mig a szuggesztió mindig bizonyos folyama­tot jelent. ..."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Völgyesi Ferenc főorvos)

Néhány gyakoribb idegbetegségről - 2. rész

2013.01.30.

   "Az epilepszia, amit „szívbajnak" is szokás nevezni, noha a szívhez semmi köze sincsen, a legfőképpen rohamokból áll, amelyek néha az ismert öntudatlan görcsös rángatódzás formájában jelennek meg, de sokszor csak alig észrevehető rövid öntudatlanságok formájában, néha pedig minden­féle súlyos, hetekig-hónapokig is eltartó öntudatbeli zavarokban. Ezek a hosszú állapotok az elmekórházakra tartoznak, valamint azok a tartós epi­lepsziás elmezavarok is, amelyek még igazi rohamok nélkül is előfordul­nak s amelyekben a teljesen zavart, de a maguk zavaros gondolatai szerint tökéletesen cselekvőképes betegek az elmebetegek legveszedelmesebb fajtái közé tartozhatnak. A gyakori, elég sokszor az utcán is látható görcsös rohamok nemcsak az epilepsziában fordulnak elő és sokszor még a rohamot látó orvos számára sem adják biztos jelét annak, hogy igazi epilepszia tünetei-e, vagy más betegségé, - pedig ez a különbség a gyógyí­tás és mindenféle egyéb megitélés szempontjából is igen fontos. Az epilep­sziának valamennyi hozzá hasonló betegségtől való nagy különbsége abból áll, hogy az epilepsziás állapotok az öntudatnak minden másnál tökélete­sebb zavarai.

   Túlzás nélkül azt lehet mondani, hogy az epilepsziás beteg a rohamai közben egészen más ember; a rohamonkivüli állapotában semmiféle emlékezése sincs semmire, ami a rohama közben történt, még akkor se, ha a roham hónapokig tartott és ha ő eközben egész rendezetten viselkedett is. Néha az ilyen beteg egész öntudatosan cselekszik a rohama közben, csak­hogy valami egészen idegen öntudat szerint, az „egészséges" állapotainak ilyenkor semmi részletére sem emlékszik s mikor magához tér, akkor meg az epilepsziás állapotának minden legkisebb emlékét is tökéletesen és nyomtalanul elveszti. Ez az öntudatzavar az egyszerűbb esetekben is töké­letes, a beteg tehát nemcsak hogy semmire sem emlékszik, de nem is tehet semmiről és nem is segíthet semmin, amit ebben az állapotban cselekszik. Néha érzi valami homályos módon, hogy a rohama közeledik, s ilyenkor előre elhelyezkedhetik, hogy nagyobb baj ne érje, de a legtöbbször a roham minden előjel nélkül egy pillanat alatt áll be, rögtön a teljes öntudatlan­sággal, ugy, hogy a beteg mindenféle óvatosság nélkül esik össze, tüzbe-vizbe beleesik, akárhonnan ugy esik le, mint egy darab fa s amikor aztán a rángatódzásai kezdődnek, akkor is, mintha idegen erő mozgatná, tökéle­tes tehetetlenséggel üti oda a fejét vagy akármijét akármihez és akárhány­szor szerez ezen a módon súlyos, akár halálos sérüléseket.

   Az epilepsziások gyógyítása orvos dolga, de az orvos is csak a rohamon kívül tud segíteni, hogy a rohamok megritkuljanak és enyhüljenek. Amikor a roham folyik, semmi egyebet se lehet tenni, de nem is szabad próbálgatni, mint hogy a maga tehetetlensége ellen védjük a beteget. Veszedelmes tár­gyakat elteszünk a közeléből, párnát teszünk a feje alá és vigyázunk, hogy lehetőleg kárt ne tegyen magában. A rohamot semmivel sem lehet megröviditeni, de az igazi epilepsziás roham szerencsére magától is rövid szo­kott lenni. Ha a görcsök két-három percnél tovább tartanak, akkor már gyanús, hogy másfajta a roham.

   Az epilepsziának vannak orvosságai, amelyekkel a legtöbb eseten lehet segíteni többet-kevesebbet - mindig sok türelemmel. De hogy mi is ez a betegség valójában, arról minden szorgalmas kutatás sem tudott eddig semmi biztosat kideríteni.

A gerincagysorvadásról sokkal többet tudunk, de tökéletesen meggyó­gyítani ezt se tudjuk. Látjuk, hogy egy - elég kicsi - része a szifiliszes betegeknek a szifilisz után egy-két, de gyakrabban sokkal több év múlva kapja ezt a betegséget, amelyben a gerincagyának egyes részei egészen el­pusztulnak s ezáltal a testének azok a működései, amik ezeken a részeken keresztül folytak, megromlanak vagy el is vesznek. A gerincagysorvadás („labes") legismertebb tünete az a gyakran látható, szögletes, ügyetlen járás, amely néha addig fokozódik, hogy a beteg egyáltalában nem tud járni, de néha alig vehető észre, vagy egészen hiányzik is és helyette - de néha vele együtt is - inkább szembajok, látási zavarok, csuklóbetegségek vagy mindenféle fájdalomrohamok jelzik, hogy a gerincagy beteg. Egészen enyhe esetektől egészen súlyosokig mindenféle fokozatban előfordul ez a betegség, igen változatos alakokban, de mindig igen soká tart és a legsulyo­sabb esetekben sem halálos, úgyhogy nem ritkák a több évtizedes tábeszek sem. Ha jókor a gyógyitásukhoz lehet fogni, nagyon sokszor lehet segíteni rajtuk, ha nem is tűnnek el nyomtalanul. A legutóbbi időkben sok meg­lepően jó eredményt adott az a gyógyítási kísérlet, hogy a betegeket malá­riával oltják be, engedik átesni néhány hidegleléses rohamon, aztán meggyógyítják a maláriát. Ugy látszik, hogy a maláriás roham magas lázai segí­tenek a szervezetnek a tábesz mérge ellen való védekezésben, - minden­esetre ez az a metódus, amely az eddigieknél egyelőre több eredményt igér, noha még csak az elején van a próbálkozásoknak.

   A Basedow-betegeket a laikus a kidülledt szemükről szokta megismerni, az orvos azonban csak gyanút fog ebből a tünetből, aminek más oka is lehet és amely tulajdonképen csak az egészen kifejlett, „kész" Basedow-betegségben van meg, holott az ilyen eseteknél sokkalta gyakoribbak az enyhe formák, amelyekről csak a gondos vizsgálat derítheti ki, hogy idetartoznak. Valamennyi ilyen betegnek a pajzsmirigye beteg, még pedig ugy, hogy a kelleténél többet dolgozik. Néha meg is nő s ilyenkor látni a nyakon, a gége mellett a kisebb-nagyobb golyvát, de sokszor semmit sem látni s csak a szivmozgásoknak, a szemmozgatásoknak a hibái, vagy még finomabb szer­vezeti zavarok árulják el a pajzsmirigy beteg buzgalmát. A Basedow-beteg a legtöbbször le is soványodik, mert a pajzsmirigy-túlmunka megnöveli az anyagforgalmat, ugy hogy több táplálékot éget el, mint amennyit enni tud. Gyógyítani ezt a betegséget azokon a módokon lehet, amikkel a pajzs­mirigy munkáját tudjuk csökkenteni. Vannak orvosságok is, amikkel ez sikerülhet, néha azonban Röntgen-sugárzással kell a pajzsmirigy egy részét munkaképtelenné tenni, vagy pedig ki is vágnak belőle egy alkalmas dara­bot. Tapasztalati tény ezenkívül, hogy a magas hegyekben való huzamosabb tartózkodás is jót szokott tenni, néha egészen a teljes gyógyulásig. Akinek telik erre a gyógyításra, mindenesetre jól teszi, ha legelőször ezzel próbálkozik.

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)

Ezek is érdekelhetik Önt:

Az epilepsziás roham felismerése - Az epilepszia tünetei.>>

Az epilepszia kezelése.>>

Epilepszia gyermekkorban.>>

A rohamok fogságában: élet epilepsziával.>>

A pajzsmirigy és megbetegedései.>>

 

Néhány gyakoribb idegbetegségről

2013.01.27.

   "Talán egy kicsit meglepő, ha az avatatlan érdeklődő azt hallja, hogy az idegbetegségek és az úgynevezett „ideges" állapotok között igen nagy és gyökeres különbségek vannak. A jól ismert izgatott vagy máskülönben bete­ges lelki állapotokat a kutatásuk első idejében elnevezték „ideges" álla­potoknak s ez a név azóta is rajtuk maradt, amióta már nem is tudjuk olyan világosan, hogy éppen az idegrendszernek a betegségei-e?

   Az ideges emberek évtizedek óta hallják, hogy az egész szervezetük, természetesen az idegrendszerükkel együtt, tökéletesen egészséges, s a panaszaik „csak" idegesek, azaz tisztán csak lelkiek, az orvosok pedig e közben évtizedek óta keresték az ideges emberek élő és a holt idegrendszerében valami betegség­nek a nyomait, de még csak homályos nyomaira sem akadhattak semminek, ami azt mutatná, hogy miféle betegsége lehet az idegrendszernek az ide­gesség.

  Ma már sok jel arra mutat, hogy ami testi oka ezeknek az állapotoknak van, az nagyrészt az idegrendszeren kivül van s hogy azok az idegek, amik a reszketést, az elpirulást, a szívdobogást és az ilyen bajok többi tüneteit csinálják, csak egészségesen végrehajtják más beteg szerveknek a paran­csait, ugy, amint a gyulladt fognak az ép idege végrehajtja a fogfájást, ameddig ő maga ép, - mert amint a fogorvos elkábítja vagy elpusztítja, akkor már nincs fogfájás. Az ideges tüneteket is nyilván csak végrehajtják maguk az idegek, amíg maguk épek, ha pedig ők maguk betegek, akkor egészen más tüneteket okoznak, más betegségeket, egészen más lefolyási móddal, mint az idegesség tüneti és állapotai.

   Jó ezt tudni mindenkinek, mert ezekről a dolgokról folyvást szó van és magára a betegre nézve alap­vető különbség, hogy a betegsége, a fájdalma vagy akármi más tünete „ide­ges" állapot-e ép idegrendszer mellett, vagy pedig valamelyik idegnek, vagy idegcsomónak, vagy idegrendszerbeli bonyolódottabb szervnek a valóságos testi, „szervi" betegsége. Az „idegesség" szava tehát tévedésen alapult, de nem érdemes azért most már küzdeni ellene, csak jó ezeket a különbségekel tudni, mert mindaz, ami a betegre a valóságban tartozik, vagyis a betegség lefolyásának a módja, az ellene való védekezés, a benne való viselkedés, a gyógyítás módjai és lehetőségei: ebben a két csoportban egészen mások és mások. Többek között például az ideges állapotokban az állapotok megisme­résén és a velük szemben való viselkedésen rendkívül sok fordul meg és ezek az állapotok a világ legelterjedtebb betegségei, tehát a legfontosabb közérdek, hogy velük úgyszólván mindenki megismerkedjék. Az idegrend­szer szervi betegségei ritkábbak s a beteg helyzete velük szemben ugyanaz, mint a többi testi betegségekkel szemben, ezek tehát a betegek és kivált az egészséges érdeklődők számára sokkal nagyobb mértékben csak tudományos érdekességek.

   Az idegrendszer betegségei közül három olyan gyakori, hogy ez a tudo­mányos érdekességük legalább nagyobb tömegek számára van meg. Ez a három: az epilepszia, a gerincagysorvadás és a pajzsmirigynek az a beteg­sége, amit mi a németekkel együtt Basedow-betegségnek szoktunk nevezni, míg a többi népek más kutatókról, vagy pedig a tüneteiről nevezték el. Ez a három jellemző példája a szervi idegbetegségek három főcsoportjának. ..."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)

„Romlik az emlékezőtehetségem" - 2. rész

2013.01.22.

   "A legtöbb ideges ember, aki a memóriájának a csökkenéséről panasz­kodik, egyáltalában semmiféle csökkenésben sem szenved, éppen csak hogy idegességében észreveszi ezeket a természetes hiányosságokat, amikkel azelőtt nem törődött. Van azonban elég, aki határozottan azt veszi észre, hogy amit régen tudott a memóriája, azt most már nem tudja, aki egészen pontos példáit tudja adni ennek a csökkenésnek. Kétségtelen is, hogy elő­fordulnak valóságos memóriacsökkenések, csakugyan vannak esetek, ami­kor a betegeknek a tudás-anyaga kezd nehezebben mozogni, az adatok min­dig nehezebben hozzáférhetők, az összefüggések megértése csökken és ami­kor még pontos vizsgálattal is meg lehet állapítani, hogy valakinek az emlékezőtehetségéből darabok hiányoznak, néha végképpen és visszahoz­hatatlanul is eltűntek.

   Ezek a dolgok az úgynevezett «ideges» állapotokban, egyszerű lelki természetű betegségekben, ha máskülönben még olyan súlyosak is, sohase fordulnak elő, hanem csak az agyvelő valóságos ,,szervi" megbetegedései­ben, amiknek mindig egyéb jeleik is vannak, ugy hogy ezeknek a jeleknek a hiján maga az emlékezésnek akármilyen kellemetlen hiányossága sem jelent egyebet, mint az ideges állapotot, vagyis azt, hogy a memóriából semmise hiányzik igazán, csak a memória hasznavehetősége csökkent, de sohase visszahozhatatlanul. Az agyvelőbetegek ilyen hiányosságai a leg­többször az egyéb elmetehelségeknek is olyan csökkenésével járnak, hogy a betegek maguk észre se veszik a tehetségeik csökkenését, sőt meglepődnek, vagy még meg is sértődnek, ha egészen durva hiányosságokra mások figyel­meztetik őket. Maga az, hogy valaki észreveszi a memóriája hibáit, vagy még szenved is tőlük, már úgyszólván bizonyossá teszi, hogy nincsenek szervi hibái. Ami hibája azonban mégis lehet és ami az ilyen panaszkodókban, ha egyáltalában van valami bajuk, meg szokott lenni, az annak a hét­köznapi hiányosságunknak kisebb-nagyobb foka, amit szórakozottságnak szoktunk nevezni.

   A szórakozottság nem az emlékezőtehetségnek, hanem egy másik tehet­ségünknek, a figyelemnek a hibája. A figyelem az, hogy arra tudunk gon­dolni, amire akarunk s természetesen ez a tehetségünk sem tökéletes a leg­nagyobb egészségben sem. Szórakozottság az, hogy ha a figyelmünk az aka­ratunk ellenére is elkalandozik, ha nem tudjuk a gondolatainkat eléggé a szándékunk szerint való irányban tartani és közismert dolog, hogy min­denki, akit valami érzés, vagy gondolat a mindennapi mértéken felül foglalkoztat, ennek a fokozott szórakozottsággal adja a jelét.

   Egészséges érzések vagy gondolatok ezt éppenugy meg tudják tenni, mint a betegek, sze­relmes állapotban, vagy nagy gondok között, vagy akármilyen érdekes munkába elmerülve éppenolyan szórakozott lesz az ember, mint hogyha valami betegség kínozza. Még pedig ebben a dologban semmi külömbség sincsen a testi, „szervi" betegségek és az ideges, vagy máskülömben beteg lelkiállapotok között. Akinek a foga, vagy a dereka fáj, éppenolyan szóra­kozott, mint akit ideges érzések vagy gondolatok kínoznak és éppenugy is panaszkodhatna az emlékezőtehetsége romlásáról, mint az ideges ember, ha a betegsége elég soká tartana ahhoz, hogy az csak az eszébe is juthasson. Az ideges embernek, akinek a betegsége általában lassankint kezdődik és lassan folyik, bőven van ideje, hogy észrevegye és hogy külön meg is ijed­jen tőle. És még azzal is jobban megijed, hogy az ő betegségének ez az ijedékenység a lényeges része, hogy az idegessége egyenesen kergeti a hiányos­ságok keresése felé.

   De még jobban kergeti őket erre a hitetlenség, a múlt századvégi fran­cia orvosainak és követőiknek a gúnyos mosolygása, amikor nem tudtak a kínlódásuk számára elég panaszt elmondani. Az ő igazi betegségüknek meglehetősen mellékes része az emlékezőtehetségük körül való kis zavar, meg a legtöbb, amit a cédulájukra felirtak, amikor mindenáron el akarták mesélni, hogy mi minden ad nekik «jogot» a szenvedésre. Most már tudjuk, hogy az álmatlanság, étvágytalanság, a memóriaromlás, a különféle testrészek titokzatos eredetű fájdalmai és egyebek elsorolása nélkül is éppen eleget lehet szenvedni pusztán azért, mert az ember ideges. Most már meg­takaríthatják azt a kinos fáradságot, amellyel a tüneteiket gyűjtögették s ezzel okvetlenül megtakaríthatnak sokat a szenvedéseikből is, ha nem lesz­nek kénytelenek folyton keresni s ezzel sikeresen magukra is szuggerálni őket. Ha lassankint beletanulnak, belenevelődnek, hogy erre nincsen szük­ség, a memóriapanaszok valószínűleg a legelső tünetek között lesznek, ame­lyek el fognak tűnni."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)

Ezek is érdekelhetik Önt!

Bipoláris zavar: az érzelmi hullámvasút.>>

Memóriazavar, demencia, elbutulás...>>

Elkerülhető a szellemi képességek romlása idős korban?>>

 

„Romlik az emlékezőtehetségem" - 1. rész

2013.01.17.

   "Minden idegorvos ezt hallja a legtöbbször. Ez a panasz nem a súlyos, kétségbeesett idegbetegeknek a panasza, a szorongóké, a kényszerű gondo­latok rabjaié, hanem éppen a mindennapi „ideges embereké", akik minden sok szenvedésük közben is csak nagynehezen tudják összeszedni az orvos számára a panaszaikat s akiket kár is arra kényszeríteni, hogy nagyon pontosan próbálják elmesélni, mitől szenvednek.

   A francia idegorvosok kezdtek először gúnyolódni a „cédulás emberen", akinek az orvos szine előtt nem jutnak az eszébe a bajai, aki tehát, minekutána már olyan sok­szor belesült, végre otthon cédulára irta össze őket, hogy semmit ki ne felejtsen. Ennek az ijedelmei közé tartozik az is, amint észreveszi, hogy az emlékezőtehetsége minduntalan cserbenhagyja, hogy apró dolgokat egy­szerűen elfelejt, a nagyokat pedig nem tudja az eszében összetartani. Ha vizsgáljuk őket, ki is derül, hogy feledékenyek, szórakozottak. Hogy otthon bemagolják azt a háromfélét, amit a fűszeresnél vásárolni akarnak, aztán vagy elfelejtik az egészet, vagy vásárlás közben semmi módon nem tud az eszükbe jutni a három közül kettő. Hogy elolvasnak egy regényt s egy hét múlva már nemcsak hogy nem jól emlékeznek rá, hanem még csak rá se ismernek sok részletére, hogy valaha olvasták. Hogy megtanulnak valami tanulnivalót, elismétlik, felmondják, megértik, harmadnapra pedig már megint nem tudnak belőle semmit.. .

   Még a többi, amiről kétségbeesetten panaszkodik a beteg és amit okvetlenül megállapíthat az orvos is. Csak hogyha az orvos egészséges embereket kezdene vizsgálni ezek felől a dolgok felől, akkor azokon is körülbelül ugyanezt találhatná. Mert ennek a titka nem az, hogy az ideges ember szellemi erői rohamosan csökkennek és hogy az emlékezőtehetsége pusztul, hanem az, hogy az átlagos ember emlékező­tehetsége egyáltalában nagyon gyarló egy szerszám, de ezt csak az ideges, ijedt ember veszi észre, amikor elkezdi magát vizsgálgatni és arra is figyel, hogy hogyan szolgál a memóriája.

   A memóriának ugyanis az erkölccsel közös sorsa a világon az, hogy elvszerüen igen sokat követelünk magunktól belőlük, de a valóságban igen kevéssel beérjük. Pörlekedni és verekedni volnánk készek mindenkivel, aki a becsületünkben csak egy csöppet is kételkedni merne, de szó nélkül aláírjuk a nyugtát, amely ennek a kételkedésnek az irásos okmánya abban a feltevésben, hogy máskülönben esetleg letagadnánk a pénzt. Ha pedig abban betegszik meg valamelyikünk, hogy a bűneit kezdi kutatni, a becsü­letes életében is bőven találhat annyi hibát, amennyivel élete fogytáig el-kinozhatja a beteg lelkiismeretét. Ez se nagyon ritka betegség, de nem mérkőzhetik gyakoriságban azzal a kínlódással, amit a memória természetes hibáinak a véletlen észrevevése tud okozni.

   Amit az iskola és a vele össze­függő irások az emlékezőtehetségünkről tanítanak, az éppenolyan valótlan­ság, mint amit az erkölcseinkről esik jól hinnünk. Bizonyosan szükséges, hogy mind a kettőnek ne csak valóságos méretei legyenek a világon, hanem azok a képzelt tökéletességei is, amiben hihessünk és amikhez a valóságot hozzámérhessük. És rendben is van, hogy minden tulajdonságunk szá­mára éppen az elérhetetlen tökéletesség lehessen a mérték, de amikor akár­minél fogva kénytelenek vagyunk a valóságról adni számot magunknak, akkor ismernünk kell a szegény valóságot magát is. A gyónó ember nem a kaszinói becsület alapjain térdel, hanem azon a meggyőződésen, ami való igaz is: hogy minden becsületes törekvésünk, minden jó szándékunk, min­den igaz akaratunk között is bűnökkel telt gyarló emberek vagyunk.

   Az a beteg, akit a rögeszméi arra kényszerítenek, hogy a bűneit kutassa, ugyanazokon a természetes kisebb-nagyobb vétkein kesereg, amelyek mind­nyájunkban megvannak, de amelyeket mi egymásnak, tehát magunknak is szó nélkül elnézünk, abban a tudatban, hogy többet az átlagtól úgyse köve­telhetnénk. És az egész társadalmunk is magától ezekre az apró bűnökre rendezkedett be s például a tulajdon szentségét sem csak a természetes becsületesség védelmére bizta, hanem körülvette mindenféle egyéb sáncok­kal is, amiket egészséges gondolkodása közben a becsületes ember is sértő­dés nélkül tisztel, bölcsen tudván, hogy a pokol utja csakugyan jó szándé­kokkal van kirakva. Ugyanilyen természetes gyöngeségei vannak az észbeli tehetségeinknek is„ - amit megint csak abból lehet a többi között kétség­telenül látni, hogy az egész társadalmunk minden berendezkedése ebben is sokkal alacsonyabb fokára szól a tökéletességnek, mint amit mi elvben szeretnénk egymástól és magunktól is megkövetelni.

   Nem kell sem gúnyolódnunk, sem megsértődnünk azon, hogy minden iskola, minden jó hivatalos irás, hirdetés, törvény, tilalom egy kicsit keve­sebb értelmességgel számol, mint amennyit mi szívesen hinnénk magunk­ról. Igenis, a jó iskola, az életünket kormányzó mindenféle emberséges hivatal csak rágja a fülünkbe többször, megint újra, hol ugyanazokkal a szavakkal, hol másokkal, amit tudnunk kell, mert különben csakugyan félreértjük, elfelejtjük, vagy hibásan emlékszünk rá, amiközben megesküd­nénk, hogy nem tévedhetünk. És magunk, amiközben ugy érezzük, hogy most már aztán egész pontosan és végképpen megjegyeztünk valamit, csak szépen írjuk fel a könyvecskénkbe, azt is tegyük ki az asztalra magunk elé és még csináljunk csak a zsebkendőkre is csomót, ha van olyan jó memó­riánk, hogy aztán csakugyan eszünkbe jut, hogy miért csináltuk. Többet pedig az egészséges memóriánktól se várjunk és ne vegyünk példát a külön­leges memória-tehetségű embertársainkról, ha véletlenül ilyen is akad az ismerőseink között, mert ebben sem, valamint semmiben sem követelhetjük a tehetségeinktől, hogy a különleges talentumok módján szolgáljanak.

   Aki nem ilyen különleges talentum, az nem követheti a felét sem annak, mint aminek a hiányáról az ideges emberek panaszkodni szoktak s nyugodjon bele abba, hogy az átlagos emlékezőtehetség olyan szűk és gyarló, hogy értelmes embernek alig sikerülhet ez alá az átlag alá sülyedni s hogy még igen rossz emlékezőtehetséggel is értelmes, okos, sőt még kiválóan tehetséges ember is lehet, anélkül, hogy - amiről most igen gyakran panasz­kodnak - például egy Dosztojevszkij-regénynek vaalmennyi fordulatát és valamennyi soknevü szereplőjét, vagy akár csak a főbbeket is az eszében tudná tartani.

(Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)

 

Az ideges kimerültségről - 3. rész

2013.01.12.

   "Egyszerű, könnyű esetekben hamarosan ki lehet deríteni, mitől kimerítő a munka, néha azonban csak alaposabb lelki kutatás tudja kiderí­teni ezt az okot. Az egyszerű, nyilvánvaló okok között talán az a leggyako­ribb, amikor valaki az életpályáját hibázta el, amikor az egész munkájához nincs elegendő tehetsége, ennélfogva nem várhat tőle valami kiváló ered­ményt s ezért kedve sincs hozzá.

   A pályaválasztásnak igen fontos szem­pontja ez: csak azt a munkát birja jól az ember, amihez igazi tehetsége van, mert csak abban viheti valamire s csak a siker, vagy a siker remény­sége tud olyan kedvet adni, ami a munkabírásnak legeslegelső feltétele. Kellemetlen hivatali föllebbvaló is nagyon meg tudja nehezíteni a munkát és nagyon elő tudja segiteni az ideges kimerültség fejlődését. A kevésbé nyilvánvaló, de igen gyakori okok között van az is, amikor valaki a munká­jának az eredményétől fél. Például: ha attól a házasságtól fél, ami csak a a munkája árán lesz lehetséges, vagy hogyha valaki, akiért dolgozik, vagy aki talán kergeti is az erőltetett munkába, nem érdemli meg ezt az igye­kezetet . . . Ha idegesen kimerült ismerőseink között körülnézünk, elég sok­szor vehetünk észre ilyen helyzeteket.

   Ezenkívül aztán sok olyan oka is lehet az ilyen kimerültségeknek, amik­nek a kiderítése nem ilyen egyszerű. Ezek azok az esetek, amikor az egész állapotot nem valami közvetlen ok okozza, hanem komolyabb, igazi ideges betegség, amin aztán a pihenésnek semmiféle formája sem segit, a leg­többször még rövid időre sem. Az ilyeneknek a kimerültsége, ha arról panaszkodnak is a legfőképpen, csak egyik tünete az ideges zavarok hosszabb sorának s az ilyenek gyógyításában csak mellékes feladat a kimerült­ség ellen való küzdelem, amely semmi erőlködéssel nem is szokott sike­rülni, amig a betegség igazi, lényeges okaival fel nem vesszük a harcot. Ezek azok az ideges emberek, akik semmi pihenőhelyen nyugtot, semmiféle jó asztalnál étvágyat nem találnak, akik még rövid időre sem tudnak el­szakadni a keserveiktől, hanem ahova mennek, odaviszik magukkal az egész nyugtalanságukat, az egész levertségüket - röviden mondva, azok a betegek, akiknek a gyógyítása orvosi feladat, nem üdülés kérdése.

   A kimerültségeknek a túlnyomó többsége azonban nem ilyen s a leg­több idegesen kimerült embernek legalább is próbát kell tenni azokkal az egyszerűbb módokkal, amelyek a legtöbbször segiteni is tudnak. Ha tudjuk, hogy a munkának nem a mennyisége, hanem valami egyéb körülménye okozza a kimerültséget, akkor nyilvánvaló, hogy nem az egyszerű pihe­néssel, a munkamennyiség csökkentésével kezdjük a segítség keresését, hanem azzal az ismeretes jó módszerrel, hogy amivel a nemszeretem-munka elfáraszt, azt jóleső foglalkozásokkal iparkodjunk helyrepihentetni.

   Juttas­sunk okvetlenül időt valami olyan munkára is, amit szívesen, kedvvel tu­dunk csinálni s ez még akkor is pihentetni fog, amikor a másik munkát már semmiképpen se bírjuk. Ha nincs ilyen munka a kezünk ügyében, ne rösteljünk keresni s ha olyant találunk, ami .az üditő voltán kivül haszontalanság, egyáltalában ne ijedjünk meg tőle, mert ha a másik munkához való erőnket, kitartásunkat növeli, az már magában is bőven elég komoly haszon.

   A sok hivatalnok, aki belül költőnek érzi magát és csak undorral tudja sorba irni a számokat, ne szégyeljen, még verseket, még rossz verseket se irni, vagy járja valami más művészetnek, tudománynak, vagy műkedvelő mesterségnek az útját és gyönyörködjön a tapsok helyett, amelyektől el­esett, magában a tudásában, azokban az örömökben, amiket ezek a munkák maguk adnak, és szokja meg azt az egészséges gondolatot, ami tulajdonképpen az igazi valóság: hogy ha akármilyen alacsonyrendü, akármilyen kelletlen, akármilyen rosszuleső munka kenyeret tud adni, akkor ez már maga olyan értéke, olyan szépsége, olyan nemessége annak a munkának, amin semmi világrengető külső siker nem tesz tul.

  Ez egyébiránt csak az egyik fejezete annak a nagy tudománynak, amivel mindenben meg lehet találni az örülnivalót, ami nélkül pedig semmiben sem találhatunk: tudni, hogy mindenben van szépség annak a számára, aki meg tudja találni, hogy aki föltette, hogy megkeresi, az már majdnem meg is találta és hogy az egészséges, nyugodt, derűs élet mestere annak örül, ami van, nem azon búsul, ami nincs. Üröm, egészség, nyugalom, derű: nyilván egy kicsit költeményszerüen hangzik, de ez jelenti azt, aminek a hiányát idegességnek nevezzük."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)

Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt:

Az ideges kimerültségről - 2. rész

2013.01.08.

   "Ha azonban hosszabb időre, vagy kivált véglegesen nem is, de egy kicsit rövidebb időre, azért mégis csak szoktak segiteni néha az ilyen kúrák is. Látnivaló, hogy a pihenéssel nem segítenek, mert hiszen az alig van bennük. De van bennük valami más is, ami segíthet s ennek az ilyen állapo­tokban csakugyan van igazi jelentősége.

   Ez a valami az idegen környezet, a mindennapi környezet otthonhagyása. Akár tudjuk pontosan, mitől ide­ges valaki, akár nem, alig lehet benne kétség, hogy ezeknek az ismeretlen okoknak egy része a beteg mindennapi környezetében: munkájában, a körülötte élő vagy dolgozó emberekben és mindazokban az élő és élettelen dol­gokban van, amelyek között az életét éli. Föltehetjük tehát, hogy amikor ezt az egész mindenséget otthagyja, az idegessége okainak egy részét is ott­hagyja közöttük. Ez különben nemcsak az ideges állapotokban van így, hanem a többi „krónikus", hosszú ideig tartó, lassufolyásu betegségekben is: valamennyiben elég sokszor tesz jót ez az „izolálás", a mindennapi környezetből való eltávozás rövidebb-hosszabb időre.

   A gazdag ember csak „gyógyulni" megy el hazulról, nincs tehát alkalma tapasztalni, hogy az egész jó hatásban milyen keveset számit az egész kura. A szegény ember, akinek nem telik az ilyesmire, hanem vagy éppen csak hogy egy kicsit elutazhat üdülni, vagy pedig még ezt se teheti, hanem a munkájával együtt próbál áthelyezkedni valami gyökeresen más környezetbe, néha még uj mester­ségbe is: a szegény ideges ember sokszor veheti észre, hogy minden egyéb nélkül milyen sokat használ maga az elmenés is, mentül alaposabb, annál többet, az egyszerű gondtalan csatangolás tehát okvetlenül többet, mint a gazdag ember nyaralása messze vidéken, nagy technikai kényelemben, mindenféle ravasz gyógyitómódok között, de egyszersmind szakadatlan levele­zés, telegrafálás és intézkedések között is.

   Mindezek a tapasztalok kétségtelenné tették, hogy azokban az álla­potokban, amelyeket a kimerülésnek volt szokás tulajdonítani, az elvégzett munka mennyiségének van a legkisebb jelentősége, az egyszerű pihenésnek tehát a legkevesebb haszna. Az ideges kimerültség nem az egyszerű elfára­dásnak valami magasabb foka, hanem csak az egyik jele annak a belső nyugtalanságnak, ami maga okozza már a munkának a pihenéstelen, izga­tott módját is. Nem a feladatok nagysága, nem a kötelességek szigorúsága viszi az embert a kimerülésbe, hanem az az idegesség, ami nem engedi pihenni és ami semmi hasznát sem veszi a pihenés külső lehetőségeinek vagy akár kényszerűségeinek, amig annyira meg nem enyhül, hogy egy­általában engedje pihenni az embert. Ha tehát az ilyen betegek gyógyítása arra kényszerit bennünket, hogy a betegsége okait kutassuk, akkor azokat az okokat kell keresnünk, amelyek az izgatott munkába vitték, amelyek elvették a pihenéshez, a munka és az üdülés egészséges beosztásához szük­séges természetes, egészséges érzéseit, amelyek az egyszerű elfáradás fokán tul kergették akármiféle tevékenységében, akár a munkájában, akár a mulatságaiban, akár — amit mindennap láthatunk - mind a kettőben. S ezzel a kutatással egészen más tapasztalatokra jutunk, mint hogyha meg­elégszünk a sok munka és a kimerült érzés egyszerű, de hamis logikai összekapcsolásánál.

   A legelső és minden ilyen eset megértésében legfontosabb tapasztalat a munka és az elfáradás viszonyáról az, hogy az elfáradás idején túlmenő munka a valóságban meglehetősen ritka dolog, összehasonlíthatatlanul rit­kább, mint azok a kimerüléses állapotok, amelyeket neki szokás tulajdoní­tani. Rövid ideig, hirtelen szükség nyomására nagyon sok dolgozó ember kénytelen a munkája mennyiségét az elfáradásán tul is fokozni. Ebből, ha nem alszik eleget és nem él olyan egészséges módon, amilyennel még meg­lehetősen nagyfokú tulfárasztást is meglehetősen jól lehet elviselni, nagyobb elfáradás következhetik, esetleg a kimerültség jeleivel is, de ugy, hogy mindez pihenés közben igen hamar eltűnik. Az igazi kimerültség nem egy­szerűen nagyobb fokú elfáradást jelent, hanem olyan állapotot, amelyben az ember egész teste-lelke érzi az elfáradást és a bágyadtságot, - akár­milyen szervének a fárasztása hozta is ezt a kimerültséget. A fáradt ember a legtöbbször nemcsak hogy még tud másféle munkát végezni, mint amiben elfáradt, hanem az ilyen munkákban még üdülést is talál, a kimerült em­bernek pedig nemcsak hogy semmiféle munka, hanem a legtöbbször még az egyszerű pihenés sem esik jól. A kimerültség mindig kellemetlen érzés, a fáradtság pedig abban a pillanatban, amikor a pihenéshez foghat az ember, mindig jóleső. Egészséges ember, ha hosszabb ideig kénytelen igen sokat dolgozni, mindig azt veheti észre, hogy sokkal többet bir, mint amennyit elhitt volna magáról, - hogyha tudniillik a munkájának semmi más hibája sincsen, mint hogy sok és talán nehéz is. Minden munkának a legkimeritőbb tulajdonsága ugyanis az, hogyha nem szívesen csinálja az ember: és azok­nak a kimerültségeknek, amiket a valóságban lát az ember, legnagyobb­részt itt van a kulcsa.

   Amit az ember nem szivesen csinál, ami akárminél­fogva az érzelmeink szempontjából esik nehezünkre: az a kimerítő munka, attól támadhatnak azok az állapotok, amikben ugy érezzük, hogy nem bír­juk tovább, amelyekben az ember levert, étvágytalan, türelmetlen, izgatott, ideges."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)

Az ideges kimerültségről - 1. rész

2013.01.04.

   "Az ideges állapotokat néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a kutatásuk megkezdődött, főképpen sokat dolgozó, úgynevezett „hajszában" élő üzletembereken vették észre. A legelső tünetek egyike, amikről ezek a betegek panaszkodtak, a nagy fáradtság, bágyadtság, kimerültség érzése volt.

   Ebből a két tapasztalati igazságból az volt a természetes logikai következtetés, hogy „tehát" az ember a túlságosan sok munkától, a mértéktelen elfáradástól ideges, az idegesség gyógyítása pedig a pihentetésből áll. Ha az agyonhajszolt ideges ember le is soványodott, akkor magától adódott még egy természetes utja a gyógyításnak: az ilyen embert meg kellett hizlalni s hogyha az ember az ilyen hizlalókurák étlapjait, egészséges ember létére okvetlen étvágyat kap egy kis hizlalókurára. A baj az volt, hogy a lesoványodott betegek nem kaptak és amikor már évtizedekig nem voltak hajlandók étvágyat kapni azoktól a finom ételektől, amiket az egészséges doktorok a maguk inye szerint a legjobb indulattal javasoltak nekik, akkor végre mégis be kellett látni, hogy alighanem valami más bajuk lehet, minthogy orvosi tanács nélkül nem vették észre, milyen jóizü és milyen tápláló a tejszínhab, a változatos sokféle étvágygerjesztő leves, mártás, zamatos sült hus, ravaszizü, tarkakülsejü tésztaféle és a főzelékfélék és művészi növényételek kellemes sokadalma.

   Az ideges kimerülés eleinte a jómódú emberek betegsége volt, akiknek telt az ilyen kúrákra, sőt akik otthon is megfőzethették mindazt a jót, amivel a szanatóriumok akartak rajtuk segiteni, s amit az orvosi könyvek megfelelő lapjain mindmáig csillogó szemmel olvas minden jóétvágyu, szegény orvosnövendék. A lesoványodott, kimerült ideges emberek azonban savanyúan üldögéltek a dus asztalok mellett és sehogyan se tudtak örülni a kitűnő kosztnak, mert a jó ételek mellett csak még keservesebb érzés az az étvágytalanság, aminél fogva nem tud belőlük enni az ember. És pihenni se tudtak ezek a betegek olyan jól, mint ahogyan a csöndes nyaralóhelyen, illedelmes és derült emberek között, jó levegőn, szép hegyek között, kényelmes karosszékekben olyan jól tud minden egészséges ember.

   Az ideges ember otthon sokat dolgozott, keveset evett, ettől kimerült lett és lesoványodott, mikor aztán pihenni ment és leült a hizlaló-asztal mellé, sem nyugton maradni, sem enni nem tudott, minden természetes, egészséges logika gunyjára. Hanem arra kényszeritett bennünket, hogy észrevegyük, milyen egészen más dolgoktól beteg és hogy nem azért dolgozik sokat, mert a mestersége okvetlenül éppen olyan mértéktelenül sok munkát követel és hogy nem attól izgatott, levert, vagy nyugtalan, mert sokat dolgozott, hanem megfordítva: azért dolgozott többet, mint más ember, vagy már azért is ment olyan életpályára, amely olyan különösen sok bajszával jár, mert az izgatottsága már megvolt, mert az a tehetsége, ami a pihenéshez is kell, már előre sem volt meg. Hogy tehát az a betegsége, amit a kimerültségnek tulajdonítottunk, nem a következménye a kimerültségnek, hanem az oka a kimerülésig való dolgozásnak.

   Mivel pedig ez a fajtája a nyugtalanságnak csakugyan mindmáig meglehetősen nagy mértékben a jómódú emberek betegsége, tehát lassankint kifejlődött az ő nyugtalanságuk kiszolgálására az a nyaralási, üdülési és szórakoztatási világipar, amely megakadályozta, hogy már amikor az orvosok egészen jól ismerték a betegségük igazi mivoltát és segiteni is tudtak volna rajta, hozzáférhessenek a gazdag emberek ideges állapotaihoz. Közben az is kiderült, hogy az ideges állapotoknak nem az egyetlen, mégcsak nem is a legelterjedtebb fajtája ez a kimerüléses forma és hogy egyáltalában nem a gazdag emberek kiváltsága sem az idegesség, sem az ideges kimerültség. De amiközben a szegény emberen lassankint elkezdtünk segiteni tudni, a gazdag embereken általában már nem lehetett, vagy csak nagy késéssel lehetett, mert a gazdag ideges ember számára már az egész világ be van rendezve arra a nyugtalanságra, amely tulajdonképpen a betegsége s amit most már nemcsak otthon elégíthet ki a munkájával, hanem mindenhol, az élete valamennyi oldalán, a pihenése, üdülése, szórakozása közben is.

   A fürdőhelyek, szanatóriumok, mindenféle üdülő és szórakoztató vállalatok ugyanabban a nyugtalan, erőltetett, kimerítő tempóban dolgoznak, és módját adják, hogy az izgatott ember az üdülése, szórakozása és még a „kúrája" közben is ugyanazzal az izgatott sietséggel élhessen, ugyanazzal a kegyetlen perc-beosztással, ugyanazzal a lelketlen tervszerűséggel, ugyanazzal a rideg kötelességtudással, mint otthon. Ahol szép a napfölkelte, oda autón rohantatják, percnyi pontossággal érkeztetik és már viszik is a programút következő pontja felé. Az üde, nagy hegyek között, a tüzes sugárzások világában este csukott szobában, villamos lámpák fényénél, mulattatják. Az egészség kedvéért óriási vizes gyógyhelyiségekben, pontos órarend szerint löködik, gyúrják, fektetik, paskolják, öntözik, mentül gyorsabban, mentül hidegebb vizekkel, mentül többféle géppel, mentül többször, hogy a kura erősebben hasson, ő pedig gyorsabban és biztosabban gyógyulhasson. Még az üzleti gondolkodását sem kell otthon hagynia, mert az egész gyógyulásos üzem is azon az alapon áll, hogy ha sok hideg viz üdit, akkor a még hidegebb és a még több, még üdítőbb, hogy valami egyszer napjában használ, akkor kétszer napjában kétszerannyit használ, hogy a nagyobb intézet, a ravaszabb gép okvetlenül hasznosabb, tehát több pénzt is ér a betegnek, mint az egyszerűbb gyógyítás ...

   És végül, amiközben jól mulat, azon az anekdotán, hogy a szegény fürdővendég rosszul lett, mert takarékosságból egy nap alatt próbálta meginni a harminc napra szóló forrásvizet: tulajdonképpen maga is azt cselekszi, éppen csak, hogy addig a határig, ameddig még a valóságban lehetséges. De a valóságban sem használ. Amit a többek között arról is látni, hogy az ilyen gyógyulásoknak az igazi hivői is újra meg újra mindig megint csak odamennek gyógyulni. Hogy egy-két hónapnál vagy csak hétnél hosszabb időre is meg lehet gyógyulni, hogy nemcsak tiz keserves és egy-két jobb hónapból állhatnak az ember évei, azt nem is sejtik."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Décsi Imre idegorvos)

Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 5. rész

2012.12.28.


   " ..Hála a szeszes italok nagy népszerűségének, minduntalan halljuk azt a tanácsot is, hogy a. vacsorára ivott sör jó altatószer. Erről ezt kell tudni: jó alvót, aki nem szokott inni, a legtöbbször csakugyan elálmosit a szeszes ital, a sör talán még jobban, mint a többi, de ha kezdi megszokni, akkor már néhány nap múlva ez a hatás se következik be. Rossz alvónak, aki nem alkoholista, egyszer sem igen szerez jó alvást a sör. Akinek szerez, annak hajlandósága van arra, hogy alkoholista legyen belőle, ami sokkal nagyobb baj, még az enyhébb formáiban is, mint egy kis álmatlanság.



   Aki általában rossz alvó, sörtől pedig rendszeresen jobban alszik, az már elindult, ha még csak kezdőképen is, az alkoholizmus utján. Talán nem árt ehhez hozzátenni, hogy „alkoholizmus" nem csak a részegeskedést jelenti, hanem azt az álla­potát az egész szervezetnek, amit a rendszeres alkoholélvezet okvetlenül elő­idéz és ami nem mindig feltűnően, de mindig kétségtelenül megrontja vala­melyik szervnek a működését, a legtöbbször nemcsak eggyét, hanem többét egyszerre. Tökéletesen józan, nagyon mértékletes, soha még csak be sem csipő, de rendszeresen ivó embernek is mindig vannak kisebb-nagyobb alkoholmérgezéses bajai; a szivének, veséjének, májának, az olyan sokat emlegetett ütőereinek nem éppen csak a halálos nagy veszedelmei származ­hatnak ebből, hanem a legtöbbször azok az apró zavarai, amelyek még alig mennek betegségszámba, de a jóérzését, a nyugodt, gondtalan egészségét éppen eléggé megrontják. Akinek az a szerencséje, hogy nem kívánja a szeszes italt, az örüljön és ne próbálkozzon velük, mert úgysem igen veszi azt a drágán megfizetett pillanatnyi hasznukat sem, még azt a kis kellemes érzést, azt a kis elálmosodást vagy másféle megkönnyebbülést se kapja meg tőlük, amit az alkoholista csakugyan megkap. Aki érzi az alkohol kellemes hatásait, akit felderít, megvigasztal, elaltat vagy felfrissít akármilyen szeszes ital, az mindig az igazi, súlyos alkoholizmus veszedelmében van s az ilyen­nek jó, ha tökéletesen óvakodik tőle.



   Tökéletesen, még ha természetes is, hogy nagyritkán egy-egy pohár bor csakugyan nem csinál igazi kárt; mert aki kívánja, akinek nélkülözés, amikor hiányzik, annak ritkán sikerül meg­állnia az igazán ártalmas alkoholizmuson innen, - az már aztán teljesen mindegy lévén, hogy inkább az agyavelejére hat-e a szesz részegség formá­jában, vagy pedig inkább a vérkeringési szerveit rontja meg mindazokkal a nyomorúságokkal, amiket a meggyöngült sziv és a megkeményedett ütő­erek okoznak. Az ilyenre hajló ember úgyse higyjen magamagának, amikor azt mondja, hogy „csak itt-ott iszik egy-egy pohárral". Az ilyen igazán mér­tékletes és igazán csak alkalmi ivók sohasem kerülnek ki az alkoholizmusra hajlandó emberek közül, amit arról lehet megismerni, hogy az ilyenek vagy csak egy bizonyos társaságbeli kötelességérzésből, vagy pedig legföllebb az italok kellemes ize kedvéért isznak, de azt a jóleső hatást, azt a jókedvet, megkönnyebbülést, amit az alkoholista, sohase kapják meg az italtól. Aki megkapja, az vigyázzon és a világért se igyon se álmatlanságában, se bána­tában, de még a társaságbeli szokások kedvéért sem, mert neki már megvan - s az ilyesmit az ember ugylátszik magával hozza a világra - az a lélek-rokonsága az alkoholizmussal, aminélfogva minden ártatlan pohárban az ő számára a legnagyobb veszedelmek rejtőzhetnek, olyanok, amelyek ellen, amikor már elérkeztek, minden segitség nagyon nehéz. Mert semmiféle al­koholhatáson sem segit más, mint minden ivásnak tökéletes abbahaggása. Hogy pedig ehhez mennyire nem elegendő mindaz, amit máskülönben okosságnak, akaratnak, jellemnek, becsületnek nevezünk, azt mindennap látnunk kell azon a töméntelen sok embertársunkon, aki mindezekben ki­váló, de mégse tud minden ilyen erejének és még minden szemérmességének és a hiúságának is az összeszedésével megmenekülni az alkoholizmusától...



   Az álmatlan ember pedig és mindenki más, aki még gondolkodik azon, hogy nem volna-e célirányos szeszesitalokkal próbálni meg segíteni magán, vegye észre, hogy minden alkoholhatás okvetlenül azzal a közismert kelle­metlen állapottal jár, amit nálunk is a német nevével szokás katzenjammer-nek nevezni. Ez, az alkoholos állapotnak, a narkózisnak a legvége, mindig pontosan arányosfoku az alkoholnarkózis kellemességeivel, de a kellemes hatás stádiumánál rendszerint tovább tart s mivel e nélkül ivás ugyan lehet, de sem frissítő, sem altató alkoholhatás nem lehet: ez már maga is elegendő, hogy ne tegye még átmenetileg se kívánatossá a sörtől való elalvást. A sör keserű anyaga, amire az altató hatást szívesen fogják, erre magában nem elegendő, mert az éppen olyan komlótartalmu alkoholmentes, vagy igen alkoholszegény söröktől - amelyek minálunk nincsenek is forgalomban - nem igen alszik el az sem, aki a közönséges sörfajtáktól csakugyan aludna.



   Aki az itt elmondott egyszerű módokon nem tudja a jó alvást egy-két-heti szorgalmas munkával megtanulni, az már nem „álmatlanságban" szenved, hanem annak valami baja van, amitől nem tud aludni. Az ilyen ember­nek nem elalvási módszerekre van szüksége, hanem arra, hogy pontosan kiderítsék azt az okot, amitől nem alszik és azt gyógyítsák meg. Az különben természetes, hogy semmiféle álmatlanság, sem önálló betegség, hanem vala­mennyi csak a látható jele valami testi vagy lelki folyamatnak, ami tulaj­donképpen az álmatlanságot okozza. Csakhogy az egyszerű, könnyű esetek­ben olyan könnyű a segitség, hogy a beteg ezt az egész kutatást és fejtörést megtakaríthatja és ha aztán alszik, semmi köze sincsen ahhoz a csekélyke valamihez, ami addigra természetesen úgyis elmúlt már, - amint az ember egyéb apróságai is elmúlnak anélkül, hogy valaki tudná, mi volt az oka valami kis rövidéletű kellemetlenségnek azok közül, amik nélkül az egészség sincsen.



   De ha már gyógyításra kerül a sor, akkor mindig azt is kell tudni, mi az, amit a beteg ebben vagy abban a tünetben megérez, nemcsak azt, amit érez, amiről panaszkodik, - még ha van is néha orvosság, ami a tüneten magán ideig-óráig tud is segíteni."



(Az egészség enciklopédiája – Dr. Décsi Imre idegorvos)



Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt




Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 4. rész

2012.12.20.

   " ...A legjobb altatószer azonban mindezeken tul az a fajtája az elfáradás­nak, amit az izgalmaktól mentes nagy testi munkák szoktak adni. Akinek a munkája ezt magától meg nem adja, az jól teszi, ha mindenáron megszerzi melléje, még akkor is, ha, jól tud aludni. Mert ez az elfáradás nemcsak a jó alvásnak, hanem egyáltalában az egész élet egészséges, friss, jóleső folyásá­nak igen fontos kelléke, ami nélkül előbb-utóbb be szoktak következni a túlságosan városi életmódnak a különféle rossz eredményei, mindaz a sok jól ismert kissebb-nagyobb nyomorúság, amivel a szabad természettől távol élő ember élete annyival rosszabb a szabad természet egyszerűbb fiaiénál.

   Az étvágynak, az emésztésnek és a táplálkozás többi részleteinek, a járásnak-kelésnek és minden munkának és mulatságnak egyformán szük­sége van arra, amit csak a testi elfáradással is járó életmód tud megadni. A szivünknek és a vérünk keringése többi eszközeinek, a beleinknek, a táplálé­kunk egész feldolgozásának, a mirigyeink sokféleképpen egymásbavágó működésének menetét az akaratunkkal nem tudjuk szabályozni, de mégis ezeknek az állapota adja, a jó vagy rossz „közérzésünk" legnagyobb részét. Mindezek a működések az akaratunktól függetlenül folynak, igen pontos belső rend szerint, aminek a főszabálya, hogy mindegyik ilyen szervünk folyvást értesitést kap arról, hogy mekkora szükség van a munkájára és aszerint dolgozik többet vagy kevesebbet. Ezeknek és egyáltalában minden szerves életnek a legfontosabb törvénye, hogy a legegészségesebben nem a legkisebb vagy a legnagyobb mértékük szerint, hanem valahol közbül a kettő között tudnak működni.

   Minden szervnek kell dolgának lenni, mert anélkül elsorvad. Egy bizonyos mértékig a dolga szaporodtával erősödik, azon tul aztán kezdi nem jól birni a munkát, amig végre már károsodik az erőlködés­től, egészen a megbetegedésig és a tönkremenésig. Az élő testnek ezenkívül még az is a törvénye, hogy az egyes részeinek a munkája igen nagy mérték­ben függ egymástól, hogy tehát az egyik szerv se tud tartósan egészséges és munkaképes maradni, ha a többiek nem dolgozhatnak elég egészséges mérté­kig. Ez az egyensúly, ez a harmónia nagy mértékben szükséges ahhoz, hogy egészbenvéve jól, kellemesen érezhessük magunkat, aminélfogva nyilván­való, hogy a jóérzésünk érdekében valamennyi szervünknek lehetőleg egyen­letesen kell munkát adnunk.

   Ha mostan az izgatott, sokdolgu városi ember, aki a testével vagy igen keveset mozog, vagy pedig éppen csak a kezét vagy a lábát fárasztja el a kimerülésig, anélkül, hogy a többi izmainak valami munkát adna: ha mos­tan az ilyen ember nem tud jól aludni vagy máskülönben érzi a rossz élet­mód rossz következményeit és segiteni akar magán, akkor olyan dolgokat kell csinálnia, amivel a vérkeringésének, az izmainak és a mirigyeinek a munkáját frissitheti már reggelenkint. Ha reggel ezek az életműködések jól nekiindulnak, akkor napközben már megtartanak valamit a friss munka­tempójukból és estére elérik azt az általános, egyenletes elfáradást, ami a jóleső fáradságérzést adja és amire egyebek között aludni is kitűnően lehet. Éjjel, az izmok és a csuklók pihenő állapotában, a takaró alatt a vérkerin­gés és a testünknek még sok más működése akkor is nagyon elcsöndesedik, ha nem alszunk jól.

   Amikor a rossz éjjel után fáradtan, bágyadtan ébred a szegény irodai ember, aztán nekiáll az öltözködésnek, hamarosan megmos­dik, futtában reggelizik, aztán lohol vagy utazik a munkahelyére, akkor mindezek a testműködések lassan, lomhán nekiindulnak a nappali munka­tempójuknak, amely az irodai ember életmódjánál fogva szintén nem valami friss, estére aztán, amikor megint az elcsöndesedésre kerül a sor, alig van elcsöndesedni valójuk. Amikor az ilyen életmód már néhány esztendeje tart - és elég sokszor tart a születés óta, - akkor mindaz, ami az ember testében-lelkében éppen a finom jó érzéseket adja, elcsenevészik vagy ki se fejlődik. Többek között az is, ami a jóleső elfáradást és az üditő álmot adja.

   A legtöbb esetben nem igen hiányzik sok, az egyszerű rossz alvók leg­nagyobb része hamarosan kipótolhatja és megszerezheti azt a frisseséget, ami a jó alváshoz kell és magát a jó alvást is. Sokszor elég, ha a napját például tetőtől talpig való hirtelen lemosással kezdi, ami után ugyancsak hirtelen szárazra törülközik és aztán tornázik egy kicsit, de rendszeresen. Amikor az ágyban elernyedt bőrereit a hirtelen hideg éri, akkor azok egy­szerre összehúzódnak, a bőre elhalaványodik, mert a vér kiszorul belőle, a test belseje felé. Amikor ezután, leülés és beburkolódzás nélkül, törülközőkkel igen gyorsan szárazra dörzsöli a bőrét, akkor megint kipirul, a vér megint visszatódul a bőrébe s ezzel már hatalmas lökést kapott a vérkerin­gése. A tornázás az izmainak a vérkeringését lendíti neki s az a friss érzés és az az enyhe, de jóleső elfáradás, ami ezután következik, érezteti az emberrel, hogy a vére frissen kering s hogy a teste általában megkapta az aznapra szóló lendületet.

   Ezt az egészet ugy jó csinálni, hogy az ember rögtön és közvetlenül az ágyból lépjen bele bokáig érő hideg vizbe, kanyarítson ma­gára egy abban ázó vastag lepedőt és minden erejével dörzsölje végig magát nyolc-tíz másodpercig, - ne tovább! Hirtelenül és sok mozgással kell törül­közni is, aztán fehérneműben, nem meztelenül tornázni, mert a kipirult bőr fázós. Az egész öltözködésnek a mosakodással együtt ezután szabad csak következni, végül pedig jó dolog, ha a reggelinél az ember egy negyedóráig ül s ezzel az első elfáradást kipiheni. Ez a reggeli frissítés sokszor egymaga elegendő az egész napra és az éjjelre, de aki teheti, toldja meg még egy kis testi munkával, a szabadban és lehetőleg lejtőn felfelé való sétával, a napi munkája és a vacsorája között.

Hogy könnyű gyomorral jobban esik az alvás, mint telivel, azt min­denki tudja, akinek tehát gondja van a jó alvásra, az legyen a vacsorájában erre tekintettel."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Décsi Imre idegorvos)

 

Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 3. rész

2012.12.16.

   "... Itt megint van egy igen fontos tudnivaló, amit kevesen ismernek: az álmosságról nem este, hanem reggel lehet a legjobban gondoskodni. Az esti módszerek között kettő van, amely meglehetősen használható.

   Az egyik: jó meleg fürdő, jó sokáig, olyan meleg és olyan sokáig, hogy az ember elbágyadjon tőle, tehát negyven Celsius-fok körül és legalább félóráig. Akinek ez nem használ, még megpróbálkozhatik a másikkal, ami, ha helyesen csináljuk, sok nehéz elalvást tud megkönnyiteni. Ez pedig a szellemi elfárasztás, izgatás nélkül. Érdekes könyvek olvasása még jóalvót is ébren tud tartani, érdektelen olvasmányt pedig csak gépiesen néz az ember, oda se gondol, a gondolatai járnak, amerre különben járnának és nem is álmosodik el tőle, csak legföljebb elfásul és még kellemetlenebbül érzi magát. Jó alkotó olvasmány mindaz, ami érdekes, de fárasztó, aminek a tartalmára kíváncsi az ember, aminek azonban a formája mégis fárasztja, például azzal, hogy a figyelme különösebb megfeszítését kivánja. Hogy mi jó erre, azt általánosságban nem lehet megmondani, mert mindenki más dolgok iránt érdeklődik és mindenkit más dolog fáraszt ki, - de egy valami van, ami erre általában jó szokott lenni: ha érdekes dolgot olyan nyelven olvassuk, amelynek a megértése nehézséget okoz, különösebb figyelmet kiván. Ebbe a csoportba tartozik az a jó találmány, hogy az utazáshoz, menetrendekhez értő ember nagy nemzetközi menetrendkönyvvel feküdjön le és abból állítson össze hosszú utazásokat a legnagyobb pontossággal; tűzzön ki valami távoli célt és keressen ki minden vonatot, minden csatlakozást, átszállást, amivel a valóságban csakugyan oda lehetne jutni, gondoskodjon elegendő időről, ahol más pályaudvarra kell átmenni, éjjeli szállásról, ahonnan nem mehet tovább másképen, a podgyásza feladásáról, kiváltásáról, szállításáról, ahol szükség van reá, - ugy általánosságban nem igen jut messze ebben az utazásban, mert ez a foglalkozás nagyon fárasztó és még akkor is elálmositja az embert, ha még olyan élénk és kellemes fantáziáit indítja is meg az elképzelt utazás.

   Mindezek a metódusok azonban természetesen csak az elalvásról gondoskodnak. A legtöbbször ez meglehetősen elegendő, de azoknak a számára, akik akkor is rosszul alusznak, ha sikerült elaludniuk, nem elaltatásra van szükség, hanem mélyebb, egészségesebb, üdítőbb alvásra s azt már aztán csak reggeltől estig lehet megszerezni, közvetlenül az elalvás ideje előtt sehogyan se.

   Ha meggondoljuk azt a mindennapi tapasztalatot, hogy a testi munkások általában jól alusznak, a szellemi munkásoknak nagy része pedig még akkor sem alszik jól, ha a munkája mellékesen még testileg is elfárasztja, akkor arra kell gondolnunk, hogy talán a szellemi munka nemcsak hogy nem jó altató, hanem még akadálya is a jó alvásnak. Szerencsére azonban erről a valóságban szó sincs; akár kevés, akár sok, sőt akármilyen megerőltetett szellemi munka mellett is kitűnően lehet aludni, aminthogy alszik is a szellemi munkások egészségesebbje. Amelyik nem alszik, az is segíthet magán a munkájának a megzavarása nélkül, ha tud gondoskodni arról az elfáradásról, amely akkor is elaltatja, ha valaminélfogva különben nem tudna eleget aludni.

   Testi vagy szellemi munkának ebből a szempontból két fontos közös tulajdonsága van. Először, hogy mindkettőnek van egy bizonyos egészséges mértéke, ami az alvás számára is a legjobb, amin tul aztán már az altatóerejük megint csökken, ugy hogy a kimerültség egy bizonyos fokán már akadályai lehetnek az alvásnak még máskülönben egészséges álmu emberek számára is. A másik: hogy mindkétféle munka akkor egészséges és akkor hoz egészséges álmot is, ha meglehetősen sokoldalú, ha nemcsak egy-két izomcsoportunkat vagy a szellemi erőink egy-egy fajtáját fárasztja el, hanem mentül inkább az egész izomzatunkat s a szellemi munkakészségünknek is mentül nagyobb területeit.

   Néha tehát, amikor valaki az egész napi egyhangú szellemi munka után tökéletes kimerültséget érez és mégse tud elaludni, a kimerült érzés csökkenését és az álmot hozhatja meg valami másféle szellemi munka, ha csak abból áll is, hogy akármilyen könnyű vagy nehéz, de gyökeresen másféle dologra kezdünk akarattal gondolni, mint amitől elfáradtunk. A legnagyobb része annak is, amit „szórakozásnak" nevezünk, erre szolgál, csak nagyrészt rosszul, mert nem elég nyugodt, nem elég közömbös, mennyiség dolgában több a szükségesnél, tehát keresztülcsalja az embert a legjobb álmosságán és néha még azzal is jár, hogy amikor már elég is volna és el is álmosítaná az embert, akkor még csak hosszú készülődések és egyebek után, tehát csak az álmosság elzavarásának az árán ereszti az ágyába. Aki rosszul alszik, az tehát óvakodjon mindenféle iparszerü, szervezett szórakozástól, hanem olyant keressen, még pedig esetleg hosszas próbálkozások árán is, ami aztán éppen őt tudja „szórakoztatni", azaz: a gondolatait lecsillapítani és az érzéseit kellemesen megnyugtatni. Fontos, hogy ebben a keresésben semmi másra, mint az eredményre semmi tekintettel se legyen, tehát se azzal ne törődjön, ha éppen valami „haszontalanságra" akad, ami ezt az áldásos munkát tudja elvégezni nála, se azzal, hogy az a valami be van-e véve a megszokott szórakozások közé. Akárhányan azt fogják észrevenni, hogy az egész napi nehéz munkájuk után nem is éppen az üres léhaságokban találnak pihenést, hanem néha éppen valami meglehetősen fárasztó, csakhogy másképpen fárasztó munkában.

   A „dilletáns" foglalkozásoknak jól ismert üditő hatása ezen alapul s hogyha mód volna pontos statisztikát is csinálni arról, amit az egyszerű orvosi tapasztalás feltűnő szabályossággal mutat, akkor igen érdekes számokkal lehetne bizonyitani, hogy például száz amatőrfotografus hetenkint hány száz órával többet alszik, mint száz olyan ember, aki nem tudja, mit kezdjen a szabad idejével és csak elmegy valami szórakoztató műhelybe, vagy kártyázik, vagy valami érdektelen léhaságot olvas csak azért, mert ezekről hallotta, hogy elszórakoztatják az embert.

   Talán fölösleges bizonykodni, hogy micsoda nagy megnyugvás, micsoda csillapító és altató hatások rejlenek a szabad természetben, a zöld füben-fában, a zümmögő, szaladó, röpülő, csúszómászó állatok életének szemlélésében, - csak azért itt sem felejtvén el, hogy a nyári vendéglőben való zajos vacsora, vagy a verandán való kártyázás nem sokat ad mindezekből."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 2. rész

2012.12.11.

   "Sok álmatlanság kezdődött már ugy, hogy valaki valami okból egyszer vagy egy­néhányszor nem aludt, ettől a csekélységtől szörnyen megijedt és futott a patikába gyors segítségért. Ha az altatószer használ, akkor csakugyan nagy megkönnyebbülést tud szerezni s természetes, hogy ezt a megkönnyebbülést azontúl is szívesen megszerzi magának az ember, amint egyszer-egyszer nem alszik, - nem gondolván meg, hogy egy-egy álmatlan éjszaka még nem be­tegség és kínlódásnak se valami szörnyű.

   Az életműködéseknek olyan apró zavaraival, amilyen néha-néha egy, vagy egynéhány álmatlan éjszaka, az egészséges élet is tele van és ezekkel a zavarokkal szemben egy kis könnyel­műség a leghasznosabb módja a viselkedésnek. Aki nem tud ezen a módon viselkedni, aki nem tud lemondani arról a kis nagyzási hóbortról, hogy minden apró baját valami rettenetesen fontos veszedelemnek érezze, az nagy gonddal vigyáz a jó álmára is és amint egyszer rosszul aludt, már „segit" magán. Ha az ember sokat töri a fejét az alváson, ezzel természetesen rosszabbul alszik, még jobban megijed, megint altatószert vesz be és hama­rosan már joggal panaszkodik az éjjeleire, mert csakugyan kitanult az alvásból.

   Ez a fejtörés pedig és minden, ami körülötte van, az alvás második nagy ellensége. Sok álmatlan ember fekszik le azzal az erős elhatározással, hogy most az egyszer csak azért is mindenáron aludni akar, hogy majd elkezd folyvást csak az az elalvásra gondolni és „nem nyug­szik", mig csakugyan el nem alszik. Aki ezen a módon el tud aludni, az aztán igazán nyugodt lehet az alvása felől, mert ezzel a nekiállással csak­ugyan megtett körülbelül mindent, amivel az elalvást meg lehet akadá­lyozni. Sok keserű forgolódó tudna elég könnyen elaludni, ha ennek az el­terjedt módszernek az ellenkezőjével próbálkozna: lefeküdne azzal a fölte­véssel, hogy az elalvás nem sürgős és egy kis álmatlanság se olyan szörnyű csapás, hát csak várjunk nyugodtan, addig pedig gondoljunk valami másra, akármire, ami éppen eszünkbe jut. A legjobban tesszük ilyenkor, ha a gon­dolatainkat csakugyan szabadjukra engedjük, nem keresünk kellemes, vagy közömbös, vagy akármiért kívánatos gondolatokat, de legkivált, ha semmire se akarunk „nem gondolni".

   Mindenki, aki próbálta, tudja, hogy ami gondolatot az ember el akar kergetni, az a legnagyobb makacssággal csak azért is folyvást visszatér és mentül jobban félünk tőle, annál kevésbé ereszt bennünket szabadon .Ha már elkezdődött az elalvás helyett valami gondolat, ami akadályoz az elalvásban és amitől nem tudunk szabadulni, akkor sokkal diplomatikusabb módszerre van szükség az erőszaknál. Akkor mindenekelőtt abba kell hagyni a kergetést és szép barátságosan szemébe kell nézni a kényszerű gondolat­nak, szépen végiggondolni és hagyni, hogy ezen a módon kiadja az erejét. A súlyos, nagy, kényszerű gondolatoktól természetesen nem mindig sikerül ezen az egyszerű módon a szabadulás, de itt nem is azokról van szó, csak azokról az aprókról, amik éppen csak az elalvásnak ellenségei, de máskü­lönben nem sokat bántják az embert. Ezeknek a hatalma igen sokszor nem áll egyébből, mint abból, hogy félünk tőlük s mindentől csak még jobban fokozódik, amit félelemből próbálunk ellenük. Attól is tehát, hogy ha kí­nunkban ész-okokkal kezdünk ellenük vitatkozni, ha meg akarjuk őket vagy magunkat győzni, mennyire nem érdemes ezzel vagy azzal törődni, hogy mennyire csak ostobaság, vagy csak képzelődés, hogy mennyire nem illik okos emberhez az ilyen csacsi gondolat... Mintha csak megszálló gonosz lélek volna bennük, szinte érezni, milyen kajánul mulat ezeken az erőlkö­déseken és dehogy is hagyja nyugtunkat. De ha nem félünk tőle, hanem ha már egyszer az eszünkbe jutott, hát végiggondoljuk, akkor egyszerre csak azon érjük magunkat, hogy már régóta máshol jár az eszünk. Vagy még ezen se és egyátalán semmin se, mert észrevétlenül elalszunk.

   Az egyik jólismert ilyen zavarója az elalvásnak az öröm is, amikor az ember kezdi észrevenni, hogy már álmosodik és mindjárt el fog aludni. Ezen a zavaron a segítség ugyanaz, mint a többi önkéntelen gondolatokon: nem ijedni meg, hanem véggigondolni és békességben várni, mig magától elmúlik, ami, ha igy cselekszünk, hamarosan be is következik.

Ezekkel a módszerekkel a rosszulalvó, de máskülönben elég egészséges emberek legnagyobb része néhány nap alatt igen nagyot haladhat az alvás tudományában, egy vagy két hét alatt pedig kitűnő alvóvá nevelkedhetik. Akin ez nem segit eleget, az még mindig nem szorul gyógyításra, amig meg nem tett mindent, hogy a kapásember egészséges álmosságát megszerezze, ami, ha tudja az ember a módját és nem sajnálja a fáradságot, irodai munka mellett is kitűnően sikerülhet."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az álmatlanságról és a többi apró ideges keservekről - 1. rész

2012.12.07.

   "Keserűségnek tulajdonképen nem is olyan apró az álmatlanság, sőt nyilván a nagyobbfajta kinlódások közé tartozik, ha nagyon makacs. Csak ebben, mint valamennyi másfajta betegségben és beteges állapotban is, az enyhe esetek vannak többségben, ugy hogy a legnagyobb része annak, ami álmatlan hánykolódásaik közben szenvednek az embertársaink, tulajdon­képen elég csekély dolgokon fordul meg és elég könnyen megszűnik, ha iga­zán a nyelénél fogják meg.

   Az álmatlanság túlnyomó nagyrészt városi álla­pot és magábanvéve csak egy része azoknak a bajoknak, amik a városi élet természetellenes voltából származnak, abból tudniillik, hogy a testünk-lelkűnk világrahozott, természetes hajlandóságai nem igen találnak meg­nyilvánulási, mozgási és kielégülési módot abban az életmódban, amit a szobához, zárt levegőhöz, mesterséges világításhoz, inkább nyugtalan, mint friss mozgáshoz, vagy pedig ülő életmódhoz kötött városi életpályák köve­telnek tőlünk. Ezen az állapoton természetesen nem a prédikálás segit, sem pedig a sokféle terv, ami a távoli jövendőben ígér valami segítséget a városi életnek mindenfelé ismeretes és sokat hánytatott bajai ellen. A városok és a hozzájuk kötött életpályák egyelőre - és nyilván még jó hosszú időre - megvannak, a legtöbb városi ember egyáltalában semmi módon se tud a mesterségétől és az egész városi környezetétől megszabadulni. Rá nézve tehát teljesen mindegy az a fölfedezés, hogy a kapás ember jól alszik, mert a munkája, az egész életmódja és a táplálkozása kedvez az egészséges elfá­radásnak s a természetes elálmosodásnak.

   A városi emberiség kérdése az, hogy lehet-e a szobában, üzletben, irodában, aszfaltos utcán, bérházban, villamos vasúton, szinházban, hangversenyen, kávéházban, városi munká­ban és városi szórakozásban eltöltött nappal után is ugy aludni, ahogyan az embernek jól esik és hogy ha lehet, akkor mi ennek a módja? S az egészsé­ges ember számára csakugyan van is módja. Néha nem is nehezebb, mint a kapás ember „módszere". A kapás ember azt a módszert követi, hogy ko­rán este lefekszik, befordul és már alszik is, amig csak ki nem aludta ma­gát, vagy nagynehezen föl nem keltik. Sok városi ember is, aki hosszú ideje kinlódik már az álmatlan éjszakáival, egyszerre rátalál az álmára, amint sok ravasz módszer után végre ezzel tesz próbát: hogy egyszerűen jókor lefekszik.

   Az elalvás fontos tudományának tudniillik az a legelső tudnivalója, ami ellen olyan sokat szokás vétkezni, kivált álmatlan emberek között: hogy az álmosság az idő haladtával nem fokozódik, hanem egy bizonyos fokozódás után csökken, hogy tehát ha a fokozódása közben nem feküd­tünk le, akkor már nem könnyebb, hanem nehezebb lesz percről-percre az elalvásunk. Az álmatlan ember leggyakoribb panasza, hogy akárhol „tölti" az estét, mindenhol álmos és ugy érzi, hogy ott mindjárt el tudna aludni, de mire aztán hazaér és az ágyába kerül, akkor már vége az alvásnak. Nem ritka eset, hogy ha az ilyen ember egyszerűen csak abbahagyja az estéinek az „eltöltését", hanem ehelyett korán és nem nagyon bőven vacsorázik, vacsora után pedig nem nagyon sokára lefekszik, egyszerre csak azt veszi észre, hogy már reggel van. De ha ettől magától még nem is sikerül az alvás, szerencsére van még sok mindenféle az alvás tudományában, aminek a segítségével meg lehet tanulni akármilyen mesterség és akármilyen élet-kényszerüség mellett is a jó, egészséges, elegendő alvást, — természetesen, ha valami különösen nagy baja nincs az embernek, ami már egészen más dolog.

   Aki szeretne jól aludni, annak ismernie kell a jó alvás ellenségeit és tudnia kell, hogy ezek között az altató orvosságok a legádázabbak. Már maga az, hogy csak az éjjeliszekrényen van is készenlétben az ilyen szer, elegendő az alvás megrontására. Az a bizalom, - amibe mindig vegyül va­lami jogos kétség is - hogy ha nem sikerül az alvás, itt a segitség, maga is könnyen elkergeti azt az elfogulatlanságot, ami az elalvás egyik legfonto­sabb feltétele. Minden egyes esettel azonban, amikor valaki csakugyan be­veszi az altatószert, súlyosabb lesz az egész állapot, ami az álmatlanságot okozza, még akkor is, ha arra az éjszakára sikerül az altatás.

   Tudjuk jól, hogy egy éjszakáira is elég ritkán van elég erős hatása az altatószereknek, mindig gyöngül azonban a hatásuk, amint folyvást kezdi valaki szedni őket, ezenkívül pedig minden egyes bevevéssel csökken az ember természetes elalvásának a lehetősége. Aki „szedni" kezdi az altatóorvosságokat, az már többé-kevésbé eljegyzi magát az álmatlanságával s mindennap meszebb távolodik az egészséges kialvástól, mert mindennap jobban rászorul az or­vosságára, az pedig mindennap veszit abból a hatásából, amely eleinte talán még megvolt. Amikor az egyik szer nem használ, próbát tesz az ember a másikkal. Ha „szerencséje" (a valóság szerint inkább szerencsétlensége) van, akkor a másik is használ egy darabig, - hamarosan aztán kimerül va­lamennyinek az ereje, az egész állapot pedig addigra mindig rosszabb, az álmatlanság makacsabb, mint valaha. Altatóorvosságot tehát csak akkor szabad bevenni - „szedni" egyfolytában sohase! - ha az álmatlanságot valami nagyon és bizonyosan múlékony baj okozza, valami fájdalom, vagy valami izgalom, aminek az okát tudjuk.

   Akinek kedves az éjjeli álma, az ilyenkor is csak igazán a végső szükségben folyamodik altatószerhez, pél­dáid akkor, ha már több éjjel semmit sem aludt és ha emellett olyan dolgai vannak, amikben akadályozza a kimerültség. Máskülönben,  muló fájdalmakban, izgalmakban, inkább tűrje el az ember az álmatlansággal járó kellemetlen érzéseket és várja meg némi kínlódás árán is, míg a jó álma visszatér, de ne kezdjen ki altatószerekkel, mert akkor sohase tud­hatja, mikor tud róluk leszokni."

(Az egészség enciklopédiája - Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az idegrendszer betegségei - Az ideges ember otthona - 3. rész

2012.12.03.

   "Minden ideges érzésről, állapotról, félelemről, gondolatról tehát megjegyezhetjük azt az elemi igazságot, hogy azok nem egészséges emberek tréfái, kényességei vagy bolondságai, hanem betegségek s hogy ezeknek az ideges lelkiállapotoknak a logikája, a gondolatmenete s a szabályai nem ugyanazok, mint az egészségeseké.

   Valamint a beteg gyomornak, azonképpen a beteg léleknek is más esik jól, más használ, más árt, mint az egészségesnek. A legjobban akkor kell ezt tudni, amikor, elterjedt szokás szerint, a beteg ember gondolatait ugy próbáljuk a betegségétől elvonni, amint az egészséges ember segit néha magán az apró lelki bajaiban. Például azzal a mindenfélével, amit szórakozásnak szoktunk nevezni: társas együttléttel, jókedvű emberek mókáival, színházzal és másféle látni- és hallanivalókkal, utazásokkal és a többi ilyen kellemességekkel, - amik, figyeljük csak meg, még az egészséges embernek se mindig és nem kivétel nélkül esnek jól.

   Tudjuk, hogy az egészséges emberek között is igen nagy különbségek vannak abban, hogy miféle mulatságokat szeret vagy utál az egyik vagy a másik, de az egészséges ember azért kár nélkül tud egy kicsit unatkozni is, ha nem mulat jól valahol. Az ideges ember azonban először is sokkal nehezebben tür akármiféle kényszerűséget, például azt is, ha mulatságba cipelik a szándéka ellen s ez az erőszak, akármilyen gyöngéd is a formája, már maga meg tud a számára rontani olyasmit is, amiben máskülönben talán csakugyan találna valami mulatságot. Amennyire tehát egyáltalában szó lehet az ideges ember szórakoztatásáról, az a feladat, hogy megkívántassuk vele, ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor egyáltalában ne is próbálkozzunk. Ne próbálkozzunk még akkor se, ha véletlenül azt tapasztaljuk, hogy a betegünket egyszer-egyszer az akarata ellen is magával ragadta valami tréfa és csakugyan sikerül őt valahogyan mulattatni. Aki ilyenkor nem vakul el a diadal érzésétől, hogy mégis neki lett igaza, hanem tovább is nyugodtan figyel a betegére, az mindig észre fogja venni, hogy az ilyen mulatság után mindig rosszabodni szokott a beteg kedve és egész állapota. Egészen olyan kép szokott kifejlődni, mintha a beteg szégyelné, hogy jól érezte magát és bosszút akarna állni azokon, akik ezt a szégyent tették rajta.

   Aki tudja, hogy milyen sok bosszantással szokták bántani az ideges betegeket és hogy mennyire nem szokás elismerni a szenvedéseikhez való jogukat, az nem veheti tőlük még ezt sem rossz néven. Az megértheti, hogy a beteg joggal fél a mulatsága otthoni következményeitől, mert csakugyan mindig be szokták követelni rajta állandóra azt a jobb állapotot, amit valamivel egy-egy kis időre el lehetett érni. Ha tehát azt akarjuk, hogy akármi, amivel szórakoztatni vagy vidítani akarjuk a betegünket, ne ártson még akkor is, ha véletlenül használ egy kicsit, akkor szabadítsuk meg már jó előre ettől az aggodalomtól. Azaz ne követeljünk tőle többet, de ne is mondjunk neki egyebet, mint ami a valóság: hogy tudjuk, mennyire igaziak a szenvedései és hogy eszünkbe se jut gyógyulást várni a szórakozástól, de hogy azért rábízzuk, nem akarna-e ilyen módon egy-egy percre megszabadulni a betegségének legalább a tudatától, ami talán sikerül és ami utóvégre akármilyen futó eredmény is, nem árt és ameddig tart, addig kellemes. Ezzel az elindítással többször sikerülhet a szórakoztatás és akár sikerül, akár nem, legalább sohasem olyan ártalmas, mint a kényszerűség.

   Súlyosabb ideges állapotokban, kivált levert, elkeseredett hangulatú betegekkel szemben a helyzet ebből a szempontból nehezebb és sokkal rosszabb. Az ilyen beteg már azt a feltevést is, hogy ő neki valami mulatság használhatna, sértésnek érzi és mindenféle jókedvű vagy érdekes helyzetben csak azon kesereg, hogy más embereknek milyen könnyű jókedvüeknek lenni, mikor senkinek sincs fogalma az ő nagy szenvedéseiről. Mentül vigabb a mulatság, annál jobban elkeseredik tőle, környezetét pedig meg tudja gyűlölni azért a kegyetlenségért, hogy az ő szenvedéseit még a mások vigságának a megmutatásával is fokozzák. Az ilyen súlyos beteg néha egészen az öngyilkosságig el tud keseredni, ha azon éri magát, hogy valami léhaságon még nevetni is tudott, - ami néha elég súlyos levertségekben is előfordul és jó tudnunk, hogy egyáltalában nem jelenti az állapot könnyebb voltát, ha a beteget néha el lehet vonni a sötét gondolataitól, vagy akár még meg is lehet nevettetni. De akár könnyű az ilyen betegünk, akár súlyos, az egész viselkedésünknek, minden nyilatkozatunknak vele szemben azon kell alapulni, hogy értjük és nem kicsinyeljük a szenvedéseit, hogy egy-egy jobb pillanatot vagy órát még nem tartunk több gyógyulásnak, mint maga a beteg (viszont kevesebbnek se), de hogy azért mégis csak örülünk, ha akármilyen rövid időre és akármitől, de egy kicsit jobban érzi magát.

   Mentül haszontalanabb vagy még károsabb is azonban az ilyen beteggel szemben a meggondolatlan, erőszakos, néha türelmetlen mulattatás, annál fontosabb feladat és annál nagyobb áldás, ha gondos és türelmes megfigyeléssel rá tudunk jönni valamire, ami csakugyan felüdíti, ami a gondolatait csakugyan fel tudja frissíteni és elvonni a betegségétől. Munkaképes beteg okvetlenül dolgozzon, még pedig ameddig csak egyáltalában lehetséges, a rendes foglalkozásában. Ha tud dolgozni, csak nem annyit, mint máskor, vagy minőség dolgában nem olyan jól, akkor is csak dolgozzon annyit és olyan jól, amint éppen tud. De hogy a munkájának csökkent mennyisége vagy minősége ne bántsa folyvást, azzal a programmal, azzal a föltett és kijelentett szándékkal dolgozzon, hogy a munka, ha máskülönben nem is tökéletes, főképen a kura és csak második sorban az eredmény kedvéért folyik. Ebben a föltevésben minden eredmény külön nyereség és öröm, máskülönben pedig inkább a hiányosságok számitanának és fokoznák a beteg levertségét... Ez is egyike azoknak a lelki természetű apróságoknak, amelyek minden érzékeny, ideges emberrel szemben a nagy dolgoknál sokkal többet számitanak. Sőt minden nagy dolgot is csak ezeken az apróságokon keresztül tud az ideges ember csinálni vagy lehet vele szemben elérni...

   Mit kerülgessük? A tapintat fontos, nemes és olyan ritka emberi erényéből kell igen sok ahhoz, hogy ideges emberrel békességben és nyugalomban tudhassunk élni. Súlyos betegségek gyógyítására természetesen semmiféle tapintat magában nem elég, de még a legsúlyosabbnak a sorsát is igen nagy mértékben lehet a hozzávaló tapintattal javítani, majdnem olyan nagy mértékben, mint ahogy a híjával a kínlódásukat sokszorosára lehet fokozni. A könnyebb esetekben pedig úgyszólván az egész állapot s vele az otthon egész nyugalma, szépsége, kellemessége és boldogsága ezen az egy dolgon fordul meg.

   Akármilyen a formája a tapintatlanságnak, a más érzéseivel szemben való kíméletlenségnek, értetlenségnek, - akár elvszerü szigorúság, holt szabályokhoz való kegyetlen ragaszkodás az élet valóságos szükségeivel, emberek őszinte érzéseivel szemben, akár türelmetlen követelése a pontos ebédidőnek vagy más szánalmas kis „rendszerek" vagy dölyfös kis szokások tiszteletének, vagy a többi ostobaság, amivel az ember a maga véletlen hajlandóságait másokkal szemben is jogos erkölcsi szabálynak érzi: mindannak, ami súlyosabb betegség nélkül az ideges emberek nagy részének és vele az egész családjuknak is az életét nyugtalan, durva, keserű pokollá teszi, ez a tapintatlanság a túlnyomóan legnagyobb része. S ha az otthonon belül ezzel törődnének az emberek, már magától a puszta jóindulattól is elveszne lényegesen nagy része mindannak a töméntelen sok ideges szenvedésnek, amiből ma annyi van, hogy az egész világ képén meglátszik a nyoma."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az idegrendszer betegségei - Az ideges ember otthona - 2. rész

2012.11.27.

   "Akik tehát nyugalmat szeretnének az otthonukban, azoknak meg kell tanulni a nyugalomnak a tudományát. Boldogok, akik nem szorulnak erre a tudományra, de akiknek ez a nyugalma magától nincsen meg, azoknak nem szabad sajnálni ezt a kis tanulást és azt a némi önmegtagadást, amivel a tanulságok szerint csakugyan meg is lehet szerezni ezt a nyugalmat. A mindennapi tapasztalás bőven mutatja, hogy a legtöbb szétzilált otthon rendje és békessége tulajdonképen kevésen fordul meg, az egymás megértésének és az egymáshoz való viselkedésnek olyan csekélységein, amiket nemcsak tanácsolni könnyű, hanem megtenni is, amint az embernek egyáltalában csak az eszébe jut, hogy törődjön velük.

   Amint valaki egyáltalában már csak gondolkodni kezd azon, hogy a más ember viselkedésének nincsen-e valami értelmes oka és hogy mit kellene tenni, ami az izgatott embert lecsillapitaná: már igen közel van a módja, hogy meg is tudja érteni és nagy mértékben segiteni is tudjon rajta. Az ideges családok békessége leginkább azon szokott felfordulni, hogy többé-kevésbé valamennyien bolondnak vagy rossznak tartják egymást s aztán dacból csak azért is ellene cselekszik mindenki a másiknak; az apa „majd megmutatja", a másik pedig csak azért se lesz se nyugodtabb, se jobbkedvü és igy tovább, addig a legfeketébb pokolig, amit az ilyen otthon valamennyi tagjára nézve jelenteni szokott, néha nyilt veszekedéssel, de néha csak a jó modor és a müveit külsőségek hamuja alatt, de semmivel se jobban.

   A nyugalom tudományának ideges emberek között vagy ideges emberekkel szemben az az első fejezete, hogy tudomásul vegyük: az ideges ember beteg, s ha a betegségével kiállhatatlan, izgatott vagy másképen nyűgös, akkor ezeknek a bajoknak a segítségét éppen olyan türelemmel kell keresnünk, mint hogyha köhögéssel vagy rossz szaggal vagy más ilyen „elismert" betegségi tünettel volna a terhünkre. Az ideges állapotokat, mert testi betegséget nem látunk mögöttük, könnyen hajlandók vagyunk könnyebben venni, mint más betegségeket, noha bizonyos, hogy a beteg akaratától éppen olyan függetlenek, mint a tüdőgyulladás, és hogy szenvedésnek csak másformák, de olykor semmivel sem kisebbek, mint a legsúlyosabb testi betegségek kinjai. Aki azonban ennek a mindenki szeme láttára való mindennapi tapasztalatnak nem hisz, az sem cselekedhetik másképen, mint hogyha hinne neki, mert minden más alapon való viselkedéssel csak ront az ideges ember állapotán és azokon a tüneteken, amelyekkel neki van terhére a beteg.

   Az ideges embert minden érthetetlen bolondságával együtt tehát mindenekelőtt békében kell hagyni. Mivel a bölcs tanításoknak, hogy szedje össze magát, hogy uralkodjon a csacsiságain, meg hogy legyen esze, meg hogy a félelmeinek semmi értelme sincsen, meg a többi ezekhez hasonlóknak ugy sincs soha foganatjuk, valamint hogy a fenyegetéseknek és a büntetéseknek sem: tulajdonképen mindig érdemes egyszer próbát tenni a békébenhagyással is és aki ezt a próbát megcsinálja, igen hamar érhet el olyan eredményeket, amikre számitani se mert volna. Természetesen, ha a békénhagyás igazi. - mert ami mögött akár kimondva, akár szó nélkül, de érezhetően az a gondolat áll, hogy „nem bánom, én felőlem ezentúl a fejedre állhatsz", vagy az a fenyegetés, hogy „de ha nekem a békébenhagyástól holnapig meg nem gyógyulsz, akkor aztán jaj!", az nyilván nem segithet sokat. De olyan nagy hatalom a békébenhagyás, hogy valamit még ezek a hamisitványok is segítenek s akinek a lelkétől több nem telik, még inkább ezen a módon viselkedjék, minthogy okos, de végrehajthatatlan tanácsokat adjon, parancsoljon, vagy gúnyolódjék.

   Az enyhébb ideges állapotokban - szerencsére mégis csak ezek vannak többségben - sokszor tapasztalhatjuk, hogy a betegek a tüneteiken néha meglehetős mértékig tudnak uralkodni. Néha és meglehetős mértékig: ez a két dolog, amit nem szabad elfelejtenünk. Mert akinek ez egyszer sikerül, azon még nem lehet máskorra ugyanazt követelni, valamint azon se, aki valami érzését valamennyire le tudja gyűrni, hogy aztán egészen vagy kivált végképpen is tudja. Amennyire és amilyen gyakran azonban csakugyan tudja, azt is inkább akkor tudja megtenni, ha nem kényszeritik rá, mint hogyha muszáj. Azt a természetes érzést se felejtsük el, hogy a beteg, aki megszokta, hogy a szenvedéseit nem veszik komolyan, egy kicsit fél bevallani, amikor csakugyan jobban érzi magát, mert helyes ösztönnel azt hiszi, hogy azzal aztán azontúl még kevesebb kímélettel lesznek hozzá, - amint az bizony történni is szokott. Ne vessük meg, amikor szenved és ne mondjuk diadalmasan, hogy „ugye, hogy nem volt semmi bajod!", amikor jobban van: ezzel érhetjük el legalább azt, hogy nincs még töbször és még súlyosabban rosszul, mint ahogyan különben lenne.

   A szanatóriumi, nyaralóhelyi és hozzájuk hasonló kúrák legnagyobb része úgyszólván kizárólag azzal használ, hogy ott legalább békében hagyják s még sajnálják is, ahelyett, hogy bárgyú bölcsességekkel izgatnák a szenvedései között a beteget. A kura egész haszna pedig azon szokott elpárologni, hogy otthon a régi nóta újra kezdődik, még azzal is súlyosabban, hogy a szanatóriumi kiadások fejében most már még kevesebb „jogot" adnak a szenvedésre."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az idegrendszer betegségei - Az ideges ember otthona

2012.11.23.

   "A jó otthon sok mindenfélét követel az embertől, de minden között legeslegelőször azt, hogy ideges ne legyen. Sok mindenfélét abból, ami a kellemes, szép otthont teszi, mesteremberek csinálnak és a boltokban árulnak, még pedig mindenkinek, aki megfizeti őket, csak az otthon hangulata, lelki „levegője" az, amit seholse lehet megvenni, ami tehát csak annak van, aki a magáéból tudja adni. Akármi mindenféléből áll ez a hangulat is, körülbelül a nyugalom az, ami nélkül nem igen lehet igazán otthonos, - s aminek nincs nagyobb ellensége, mint a türelmetlenséggel, izgatott nyugtalansággal járó ideges állapotok.

   Tudjuk is, hogy ezek az állapotok adják azt az ecetcsöppet, amely a közmondásos hordó mézet meg tudja savanyitani: amelyik családnak egy ideges tagja van, abban már nyilt izgalomnál vagy elfojtott keserűségnél alig terem egyéb. Némelyik ilyen megrontott otthonon nem segit más, mint hogyha az ideges ember meggyógyul vagy kiköltözik. De a legtöbbön igen jól lehet segiteni egyszerűbb eszközökkel is, ha a család egészségesebb tagjai nem sajnálják azt a kis türelmet és fáradságot, aminek az árán még elég súlyos idegbetegekkel is békességben lehet egy fedél alatt élni és az egész családnak és az egész környezetnek meg lehet menekülni az ideges, nyugtalan otthon tenger keserűségétől.

   Hogy egy családnak csak „egy" ideges tagja lehet, az inkább csak elméleti föltevés. A valóság az, hogy egészen nyugodt környezetben nem igen fejlődik, vagy ha készen került bele, hamarosan enyhül az ideges nyugtalanság. Ahol az idegesség már számot tesz a család életében, ott rendesen a család legtöbb tagjának megvan a maga idegessége, csak talán más-más formában és „idegesnek" aztán közöttük az számit, akit a többiek elnyomnak s akinek az idegessége számára aztán nem marad más megnyilatkozási forma, mint a szenvedés.

   Ne gondoljuk ugyanis, hogy feltétlenül az a beteg, akinek az idegességét már idegességül észreveszik a többiek. Ideges családokban minden nap látni, hogy tulajdonképen az a családtag számit idegesnek, aki a legkevésbé beteg, hanem aki csak nem tudja a nyugtalanságát mások bőrén „kiélni", aki nem tudja kikényszeríteni, hogy az egész környezet az ő nyugtalanságának a zenéjére táncoljon. A valóság szerint mindig a család zsarnoka a legnagyobb beteg, de például már idegesség cimén orvoshoz a legritkábban megy éppen ő, mert ő az, aki a legkevesebb erőszakot kénytelen a hajlandóságain tenni s ezáltal, ha néha a legtöbbet panaszkodik is, de mindig ő szenved a legkevesebbet.

   Az ideges család békessége a legtöbbnyire az ideges embereknek azon a tulajdonságán fordul meg, amit az ilyen zsarnokság, de tulajdonképen minden zsarnokság jelent: hogy másféle érzéseket, mint a magukét, sem megérteni nem tudnak, sem pedig megengedhetőnek nem tartanak. Az ideges ember panaszkodásának mindjárt az elején az szokott következni, hogy nagyon sokat szenved azért is, mert környezete nem érti meg, nem veszi komolyan, tehát nem is kiméli, hanem még inkább kigúnyolja és szinte szándékosan, „elvből", még éppen az érzékeny pontjain bántja is az ő gyöngeségeit. Ez a panasz a leggyakrabban igazat mond és nem is lehet eléggé mondani, hogy mennyi borzasztó szenvedést okoznak egymásnak még egymáshoz közelálló emberek is ezzel az értetlen viselkedéssel. Csak aztán, ha módunkban van a panaszkodót magát más ideges emberekkel szemben látni, a legtöbbször az derül ki, hogy valamennyi ilyen keserűsége se tudta őt magát megértőbbé tenni a mások idegessége iránt. Az már aztán emberség és modor kérdése, hogy csak magában mulat-e azon, hogy más ember milyen „bolond", vagy pedig, hogy ugyanazzal a kíméletlenséggel bántja-e szegényt, mint amilyennel őt szokták elkeseríteni azok, akik véletlenül nem olyan idegességben szenvednek, amilyenben ő, hanem másformában.

   Egészséges emberek között is, de idegesek között természetesen még ezerszer inkább az minden békességnek a legeslegelső feltétele, hogy megérteni próbáljuk egymást, vagy legalább is, hogy tudomásul vegyük és eltűrjük az egymás érzéseit, nézeteit, szokásait, legalább addig a fokig, ameddig a magunkéi számára követeljük meg ezt a türelmet. Ez mindenféle társaséletnek és tulajdonképen minden emberi viszonynak rég ismeretes, csak mindig sokat megszegett aranyszabálya, de sehol sincsen ahhoz fogható fontossága, mint az ember természetes mindennapi környezetén, családján, otthonán belül: ott is leginkább csak akkor, ha ideges emberrel állunk szemben; olyan beteggel tehát, aki a gondolatairól, érzéséről, viselkedéséről és cselekedeteiről még sokkal kevesebbet tehet, mint más ember.

  Semmi kétség, hogy az egészséges ember is bőven rászorul mindenféle elnézésre, megértésre, mert mindenféle szenvedélyekkel, az akaratánál erősebb hajlandóságokkal, az elveinél hatalmasabb érzésekkel, szórakozottságokkal, figyelmetlenségekkel, félelmekkel, undorodásokkal, babonákkal mindenki bőségesen fel van ruházva. Nos, ugy általában az ideges tulajdonságok is csak ezekből állnak, csak legfeljebb olyan fokban, hogy a gazdájuk még egy kicsit kevésbé tud rajtuk uralkodni, mint az egészséges ember.

   Nagyon sokszor még ez a különbség sincsen, hanem csak az, hogy az egyik ember „megengedhet magának" valami ilyen állapotot, a másik meg nem. Ezt a lehetőséget nem mindig éppen a hatalom, vagy a gazdagság adja, sőt igen sokszor megfordítva: éppen a szegény, egyszerű, jelentéktelen embernek lehet ugy érezni, cselekedni és viselkedni, ahogyan a többi társadalmi körök tagjainak már nem lehet. Hogy aztán az erő és a hatalom mindenféle formája is sok lehetőségét adja mindenféle ilyen viselkedéseknek, amiért az ember máskülönben egyszerűen gorombának, rossznak vagy bolondnak számitana, azt mindnyájan tudjuk. Nemcsak nagy urak és gazdag emberek élhetnek ezzel a szomorú „joggal", hanem aki csak az eszével is tud a környezetének fölibe kerekedni, az is sok ideges érzésének a terhét háríthatja át másokra, úgyhogy ő maga még elég jól érezheti magát velük.

   Mindezek a dolgok mindenféle emberi közösségben igen sokat számítanak, de természetesen sehol annyit, mint otthon, ahol tulajdonképen mindenki minden következményét viseli a maga viselkedésének. Mindenhol máshol gyakori dolog, hogy aki a maga idegességével másokat bánt, azt legföllebb nem szeretik, de mivel ez nem mindenben számit, tehát akárhány ideges zsarnok tulajdonképen ugy ereszti ki az idegességét, hogy senkise bántja érte viszont.

   Otthon, amint ezt minden nap láthatjuk, szó sem lehet ilyen egyoldalúságról. Az állandóan egymással élő emberek egy vagy más módon mindent visszafizetnek egymásnak, akarat nélkül még pontosabban, mint amikor akarattal teszik. Persze nem egyformán; mindenki a maga módján s mint ahogy mindenkinek az idegessége másképen nyilvánul, azonképen az érzékenysége is mindenkinek más dolgok iránt nagyobb. Az egyik csöndet, pontosságot és ezerféle engedelmességet követel, a másik ezt azzal fizeti vissza, hogy a levertségével, bágyadtságával, mártirarcával bosszantja a keményebb embert, aki meg ezt türi a legnehezebben. Valami módon a család valamennyi tagja okvetlenül kiveszi a részét a közös szenvedésből s a többiek életének az elkeseritéséből is, aminek annyi a módja, ahány az ember, de végeredményben mindez mégis csak mindig kiegyenlitődik egymás között, ugy, hogy aztán végül a család keményebb természetű tagjai a maguk keményebb módján, a szelídebbek meg szelidebbül, de egyformán fizetnek a jókedvükből, a lelki nyugalmukból, - az egészségükből."

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Décsi Imre idegorvos)

Az elválasztási szervek betegségei - Élősködők

2012.11.18.

   "Az élősködők olyan szervezetek, amelyek más élőlények rovására él­nek, azoknak a nedveiből szívják maguknak a táplálékot. Növényeken élős­ködik például a fagyögy, amely a fák ágaiba ereszti be gyökérkéit. Az ember élősködői közé tartoznak az úgynevezett külső élősködők, ilyenek: a bolha poloska, tetű stb., és a belső élősködők, ide sorolják a különféle férgeket. Tulajdonképpen ide tartoznának a szemmel nem látható kicsinységü hasadó gombák, a bak­tériumok is, ezeket azonban, mert a betegségek létrehozá­sában különösen fontos szerepük van, a fertőző betegsé­geknél tárgyaljuk. Rühatkáról a tüdőbetegségeknél van szó.

   A külső élősködők csak annyiban szerepelnek köz­vetlenül betegségokozóul, ha nagyon elszaporodnak, pél­dául a tetvek, és csípésük viszkető helyét az illető elka­parja, miáltal különféle bőrgyulladások   jöhetnek  létre. Ezeknek inkább mint betegségterjesztőknek van fontos­ságuk, ma már tudjuk, hogy különböző betegségokozó csirákat oltanak át állatról emberre, vagy egyik emberről a másikra a külső élősködők. A pestis terjesztésében a bolhának van szerepe, a kiütéses tífuszt a tetvek terjesz­tik, a váltólázat a szúnyogok, és valószínű, hogy a tudo­mány fejlődésével még több  betegségről  fog  kiderülni, hogy külső élősködők oltják a fertőző anyagot csipésükkel egyenesen a véráramba. Éppen ezért az egészségtan fontos fejezete a külső élősködők ellen való küzdelem, a tisztaság, a lakás gondos takarítása, s mivel nagyvárosi lakásban a poloska behurcolását alig-alig lehet meggátolni, fontos közegész­ségügyi szerepe van a féregirtásnak is.

   A belső élősködők közvetlenül betegséget okoznak azáltal, hogy az ember szervezetében megtelepednek. A legáltalánosabban ismert a bélben élősködő galandféreg, vagy pántlikagiliszta, ami különösen gyermekeknél fordul elő. A galandféregnek körülbelül kölesszemnagyságu feje van, amely a vékony­bél nyálkahártyájába kapaszkodik és onnan szívja táplálékát. A fej szabad végén mint egy-egy bimbó keletkeznek egyes lapos tagok, úgyhogy a galand­féreg lassankint több méter hosszú, lapos szalag alakját veszi fel, amely szalag a fejtől kezdve folyton nagyobbodó izekből áll, amelyek egészen kifejlett ál­lapotban körülbelül egy cm. szélesek. A legvégső izek időnkint leválnak és a belsejükben felhalmozódott számos petével együtt a bélsárral eltávoznak. A kiszabaduló peték a trágyával a mezőre vagy vizekbe jutnak és ott a füvel szarvasmarha, disznó stb., a vízzel pedig a halak belsejébe kerülnek. Ezek­ben a pete kis hólyagocskákká fejlődik, (borsókét) és ha ezek az illető állat húsával az ember belébe jutnak, ismét galandféreggé fejlődnek ki.

   A galandféreggel való fertőzés tehát csakis hus utján történhetik. Cél­szerű a hust általában csak jól megsütött vagy megfőzött állapotban fogyasz­tani, mert a nyers, vagy félig nyers (angolos) húsokkal kerülhetnek a szer­vezetbe a bélférgek.

   A bélférgek gyakran még gyermekeknél sem okoznak jelentékenyebb tüneteket, néha fájdalmakat a hasban, nyálfolyást, émelygést, vagy hirtelen farkasétvágyat. Biztos diagnózist csak akkor lehet csinálni, ha az ürülékben megtaláljuk az egyes izeket. A galandféreg elhajtására használják a tökmagot, de legbiztosabb szer egy páfránygyökér-kivonat, amelyet az or­vosnak kell megfelelő mennyiségben előírnia. A kúrát óvatosan, az orvos rendeletét pontosan betartva kell végrehajtani. Fontos, hogy a páfrány­kivonat bevétele után ne adjunk ricinusolajat hashajtónak, mert ez a ki­vonat mérgező hatását a szervezetre nagyon elősegíti. A kura akkor hatásos, ha a galandféreg feje is eltávozik, éppen ezért az ürüléket el kell tenni, hogy az orvos megvizsgálhassa.

   A bélben tartózkodó férgek közül meg kell még emliteni az úgynevezett orsóférget is, amelyek gyakran szintén nagy tömegben találhatók a bél­csatornában. Némileg hasonlítanak a földi gilisztához, arasznyi hosszúságra is megnőnek. A férgek petéi a bélsárral eltávoz­nak, és a petékből kikelt embriók, különösen gyermekeknél, akik piszkos helyeken mászkálnak és kezeiket nem tartják tisztán, ismét a szájba és igy a bélcsatornába kerülhetnek. A férgek a tápláló nedvből élnek és igy erősen zavarhatják a közérzetet. Az orsóférgek elsősorban gyermekeknél fordulnak elő; a gyermekek sápadtak, emésztési zavarokról panaszkod­nak, néha görcsök állanak be. Biztos diagnózist itt is csak az ürülékkel távozó férgek alapján lehet csinálni.

   A fertőzés elkerülésére legegyszerűbb mód a tisztaság, a gyermekek kezeit gyakran mosni és leszoktatni őket arról, kezükkel a szájba nyúlkáljanak. A férgek elhajtására a Santonin nevü gyógyszer használatos, különböző hashajtószerekkel, kombinálva, de jóhatásu a fokhagymafőzet tejjel, vagy lan­gyos beöntés fokhagymafőzettel. Ez a legjobb gyógyszer az ugyanebbe a csoportba tartozó fonálférgek ellen is, amelyek cérnavékonyságu, kö­rülbelül egy centiméter hosszú fehér férgek, amelyek sokszor ezerszámra találhatók a vastagbélben. Rendesen éjjel mozognak, heves viszketési ingert okoznak és nagyon zavarják az éjjeli nyugalmat. Leánykáknál a hüvelybe is vándorolhatnak és ott is heves viszketést váltanak ki. Gyógy­kezelés, mint már emiitettük, fokhagymafőzettel való beöntéssel (egy liter tej­ben három fokhagymát szétfőzni és körülbelül felére befőzni és átszűrni). A beöntés után szenna-teát lehet adni hashajtónak.

   Legveszedelmesebb élősködők, amelyek szerencsére ritkán fordulnak elő az embernél azok, amelyek az úgynevezett trichinózist okoz­zák. Ezek a kis férgek a háziállatok közül csak a disznó húsában élnek és ha kellőleg meg nem főzött vagy sütött hússal élő állapotban jut­nak az ember gyomrába, a bél falán keresztül elvándorolnak az izmokba, gyulladást, fájdalmakat okoznak. A betegség gyakran végződik halállal. A kezelés az orvos feladatai közé tartozik és bár a husvizsgálat ma már nagyon csökkentette a fertőzés lehetőségét, mégis célszerűbb disznóhúst csak jól átsütött vagy főzött állapotban fogyasztani."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Ezek is érdekelhetik Önt!

Rovarok és élősködők okozta bőrbetegségek.>>

A Magyarországon előforduló féregfertőzések: Tünetek és veszélyek.>>

Élősködők: ostorférgesség.>>

Galandféreg, galandférgesség.>>

A leishmaniasis és tünetei - A mediterrán térségbe utazóknak.>>

Pneumocystis carinii.>>

 

 

Az elválasztási szervek betegségei - 2. rész

2012.11.13.

   "A szeszesitalok állandó használata mellett különösen pálinkaivóknál az alkohol lassankint tönkreteszi a máj legértékesebb sejtjeit, a máj zsugo­rodik, megkeményedik, a véráram áthaladása a májon akadályozva van, minek következtében a vérsavó a hasüregbe szivárog, beáll a hasvizkór, a betegek lesoványodnak, sziv- és vesebetegségek járulnak hozzá, amelyek az állapotot még kínosabbá teszik. A májzsugorodás nem gyógyítható, leg­feljebb az egyes tüneteket lehet enyhíteni s ezért ennek elkerülésére egyet­len mód van, a szeszesitalok elleni küzdelem. Ha a májzsugorodást ideje­korán lehet felismerni, akkor a szeszesitaloktól való teljes tartózkodással, az életmód és táplálkozás szabályozásával a baj továbbfejlődését meg lehet akadályozni.

   A lép működése még ma sem ismeretes teljesen, annyit azonban biz­tosan tudunk, hogy a fehér vérsejtek keletkezésében játszik szerepet. A fehér vérsejtek abnormis elszaporodásán alapul az úgynevezett fehérvérüség, amellyel a vérszegénységről szóló fejezetben foglalkoztunk.

   A hasnyálmirigy legfontosabb működése egy emésztőnedvnek a ter­melése, azonkívül szerepe van a szervezet cukorforgalmának a szabályo­zásában, amint azt a cukorbetegségről szóló fejezetben láttuk.

   A pajzsmirigy megnagyobbodása a lényege a régen ismert és golyvának nevezett megbetegedésnek. A golyva okait még egészen pontosan ma sem ismerjük, bizonyos az, hogy egyes vidékeken gyakrabban lép fel, mig máso­kon úgyszólván egyáltalában ismeretlen. Már régen az ivóviz összetételével hozták összefüggésbe a keletkezését és ujabban a talaj jódtartalmának a hiányával magyarázzák keletkezését.

   Amig a golyva kisebb, alig okoz kellemetlenséget, de ha megnő, akkor lélegzési zavarokat okoz, amelyek később egész fulladási rohamokká foko­zódhatnak. A golyva összefüggésben van a kretinizmussal is, golyvás vidé­ken sok kretint találunk. Ennek az elhülyülésnek az oka a pajzsmirigy működésének hiányossága vagy zavara, legalább is erre vall az, hogy ami­kor operatív uton a golyvát teljesen eltávolították, ugy hogy a pajzsmirigy­ből semmi sem maradt vissza, az így operáltak a kretinizmus tipikus tünetei között betegedtek meg. Ezek a tünetek viszont javulnak, sőt gyógyulnak akkor, amikor állati pajzsmirigyekből készült kivonatokat adnak a bete­geknek. Ma már a sebészek a golyva operálásánál a pajzsmirigy egy részét mindig visszahagyják a szervezetben, mert a pajzsmirigy váladéka a nor­mális életműködésre nélkülözhetetlen.

   A golyva gyógyszerei között a jód játssza a legfontosabb szerepet, az utolsó évtizedben, ugy látszik, jó sikerrel kísérleteznek avval, hogy golyvás vidékeken az elárusítandó konyhasóba kevés jódsót kevernek és igy pótol­ják a táplálék jódszegénységét.

   A pajzsmirigy megnagyobbodását észleljük az úgynevezett Basedow-féle megbetegedésben is, amelyről az idegbetegségek kapcsán lesz szó."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Néhány témához kapcsolódó cikk a WEBBetegen:

Májbetegségek első tünetei.>>

A májmegnagyobbodás okai és tünetei.>>

Alkoholos májbetegség (zsírmáj, májzsugor).>>

Epekövesség.>>

A sárgaság okai.>>

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás és tünetei.>>

Pajzsmirigy-betegség tünetei.>>

Pajzsmirigy-alulműködés és tünetei.>>

Az elválasztási szervek betegségei - 1. rész

2012.11.09.

A máj betegségei

   "A máj tulajdonképen a legnagyobb mirigy az emberi szervezetben, amely az epét választja el. Az epe az úgynevezett epehólyagban gyűlik össze és az epevezeték az epét a vékonybélbe juttatja. Az epe sárgás-zöld, kissé nyúlós, keserű folyadék, amelyet a máj naponta közel egy liternyi mennyiségben választ el. Az epe az emésztésben játszik fontos szerepet, de az epével egyúttal a testben fölösleges és káros anyagok is eltávoznak, és a bélsárral kiürülnek. A májban halmozódik fel ezen kívül a szénhidrá­tokból készült tartalékanyag.

   A májbetegségek előidézésben jelentékeny szerepet játszott a fűző, és a szoknyák erős megszorítása a derékon, ami a májnak a működését za­varta, s a legkülönbözőbb epehólyaggyulladásokra, valamint epekövek ke­letkezésére vezethetett. Szerencsére a divat változásával a fűző és a nehéz, derékban megkötött szoknya mindinkább eltűnik és evvel együtt bizonyára erősen csökkenni fog a májbetegségek száma is.

   Nagyon sok májmegbetegedést okoznak a szeszesitalok is, amelyek a májban hosszabb használat mellett gyulladást, majd a májnak zsugoro­dását idézik elő. Ugyanígy ártalmas a táplálék túlzott füszerezése, káros­nak tartják a sok konyhasót is.

   Gyakran telepednek meg a májban baktériumok is, akár a véráram viszi azokat a májba, akár pedig a bél felől hatolnak az epevezetéken át az epehólyagba és a máj szövetébe. Különösen a tifuszbaktériumok, vala­mint a maláriát előidéző úgynevezett plasmodiumok telepedtek meg a májban.

   A máj megbetegedésének gyakori tünete az úgynevezett sárgaság, a szem fehérének, később a bőrnek sárgás szineződése, ami annak a jele, hogy az epe nem jut el a bélbe, vagy azért, mert az epevezeték gyulladás vagy epekövek következtében el van zárva és igy felszívódik a vérbe, vagy pedig azért, mert a májsejtek megbetegedése következtében szívódik fel a vérbe az epe. Ilyenkor az epe alkatrészei a vérkeringésbe kerülnek és az epe festőanyaga lerakódik a szövetekben. Mivel pedig az epe egyes alkat­részei a szervezetre mérgező hatásúak, ez az állapot a szervezetnek meg-mérgezését jelenti, amelytől a vesék szabadítják meg, miközben az epe alkatrészeit a vérből kiválasztják és a szervezetből eltávolítják. A sárga­sággal rendszerint ingerlékenység, fáradtság és étvágytalanság jár. Ehhez csatlakoznak májtáji fájdalmak; az epe hiánya következtében a bélben a zsiremésztés romlik.

   A sárgaságot, különösen fiatal korban a leggyakrabban bélhurutnak az epevezetékre való átterjedése okozza. Kezelésénél első feladat a táplálko­zásnak olyan szabályozása, hogy a beteg csak könnyen emészthető, kevés zsirt tartalmazó táplálékot kapjon, különösen jól tűrik az ilyen betegek a könnyű növényi táplálékokat. Jóhatásu néhány ásványvíz s ezek között különösen híres a karlsbadi víz, amelyet odahaza is lehet a bélműködés rendbehozására használni. A néha beálló erős bőrviszketés ellen ecetes vagy korpás melegfürdő, vagy spirituszos lemosás segít.

   Az epeutak hurutja s az epeutakba bevándorolt baktériumok, különö­sen hogyha hiányzó testmozgás és a már említett erős fűzés következtében a májban a vérkeringés meg van zavarva, könnyen vezetnek epekövek képződésére. Az epekövek rendszerint az epehólyagban halmozódnak fel, azt gyakran egészen kitöltik. Ha egy-egy ilyen kő az epehólyagot elzárja, kü­lönösen ha nagyobb epemennyiség jut az epehólyagba, beállanak a fájdalmas epegörcsök. Az epe nem juthat ki az epehólyagból, hacsak a felgyűlt epe nyo­mása nem szorítja a követ az epevezetékbe és innen a bélbe. Ilyen kedvező kimenetelű esetben a roham azonnal megszűnik. Leggyakrabban azonban a kő nem távozik, a rohamokkal a gyulladás ismétlődik mindaddig, mig operatív uton el nem távolítják.

   Roham esetén a legfontosabb a teljes nyugalom, forró borogatás a májtájra, majd hosszantartó melegfürdő jó hatással szokott lenni. Ugyan­csak forró italok, forró kamillatea, forró karlsbadi viz, vagy hashajtókul ricinus, vagy keserűvíz jó szolgálatot tesznek. Gyakran azonban a rohamok olyan hevesek, hogy csak a legerősebb csillapitószerek, morfiumbefecskendés stb. csökkentik. A roham lezajlása után is még hosszabb ideig fontos a teljes nyugalom, a diétának óvatos szabályozása, meleg borogatások, karlsbadi viz használata stb. az uj rohamok megelőzésére."

  (Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A csontok és izületek betegségei

2012.11.05.

"A csont gyulladásos betegségeit szintén baktériumok okozzák, rend­szerint az úgynevezett genyokozó baktériumok, amelyek a véráram utján a szervezet bármely részébe és igy a csontokba és a csontvelőbe is bejuthat­nak. A csont gyulladásai beállhatnak tehát a legkülönbözőbb fertőző beteg­ségek kapcsán, vagy sokszor egész jelentéktelen pattanás lehet az ok. Leg­gyakrabban a combcsont, az alszárcsont és a felkar csontja betegednek meg. A betegség rázó hideggel kezdődik, magas lázzal jár és a testi erők gyors csökkenésével. Ezeknek a súlyos tüneteknek az oka gyakran egyetlen kis genyes fészekben található, amely valamely hosszú csonton ül. A csont a gyulladás helyén mindig nagyon fájdalmas, fölötte a bőr megvörösödik és később tályog keletkezhet alatta. Mihelyt az orvos a tályogot felnyitotta és a genynek utja van kifelé, a fájdalmak rögtön csökkennek. Éppen azért a kezelésnek legfőbb célja, hogy utat nyisson a genyesedésnek, kisebb-nagyobb sebészi beavatkozással. Ha a műtét korán történik, akkor a gyó­gyulás rendszerint néhány hét alatt simán bekövetkezik. Gyakran azonban a gyulladás következtében a csont egy darabkája elhal és akkor a gyógyulás nem történhetik előbb, mig az elhalt csontrészt az orvos el nem távolította.

A tünetek persze nem mindig ilyen hevesek, vannak esetek, amelyek inkább krónikusan folynak le.

Külön kell megemlékezni arról a csontgyulladásról is, amelyet a szifilisz lefolyása alatt elég.gyakran látunk. A szifilitikus csontfolyamatok mindig lassan folynak le, jobbadán láz nélkül, leggyakrabban fájdalmatlanul, vagy pedig - jellemzően - éjjel fellépő fájdalmak közben. A csont egyes helye­ken meglágyul és az orr csontja például elpusztulhat, az orrnyereg beesik és más eltorzulás is keletkezhetik. A kezelés természetesen elsősorban az alapok gyógyításában áll, de ha már a csontelhalás bekövetkezett, akkor sebészi kezelés is elkerülhetetlen.

A csontszu vagy csonttuberkulózis tulajdonképen szintén gyulladás a csontban, azonban rendszerint igen lassan, évek során folyik le. A vér­áram utján a tuberkulózis bacillusa megtelepedhetik a csontban is, a góc kö­rül a csont beolvad, geny keletkezik, amely utat nyit magának a csonton keresztül az izmok közé, különböző, sokszor komplikált utakon sülyed lefelé és gyakran a tulajdonképeni megbetegedés székhelyétől távol jelenik meg, mint fájdalmatlan genytartalmu tályog a bőr alatt. Ezeket a tályogokat éppen azért, mert sem gyulladásos jelenségekkel, sem magasabb láz­zal nem járnak, hideg tályogoknak szokták nevezni. Csontszu előfordulhat úgyszólván valamennyi csonton, legfeltűnőbb elváltozásokra akkor vezet, ha valamelyik csigolyát támadja meg. A csigolya teste lassankint megpuhul, elveszti ellentállóképességét, összenyomódik a két szomszédos csigolya között és létrejön a gerincoszlop meghajlása, a puposság.

Megtelepedhetik a tuberkulózis baktérium az izületekben is, ahol szin­tén nagy roncsolásokat okoz. Az izületi porc elpusztul, a csontok megvas­tagodnak, tályogok képződhetnek és a gyógyulás nagyon sok esetben az izület kisebb-nagyobbfoku merevségével végződik. Komplikálhatja ezeket a folyamatokat még az is, hogy egyéb fertőzés társul a tuberkulótikus folyamatokhoz.

A gyógyítás részben a helyi folyamatra szorítkozik és igyekszik utat nyitni a genynek, valamint az elhalt csontrészeket eltávolítani. Az izüle­teket gipszkötésekkel lehetőleg nyugalomba kell helyezni, mindaddig, míg a folyamat nem gyógyul. Ugyanez az eljárás tartó fűzők alkalmazásával, vagy gipszágyak használatával a csigolyák megtámadása esetén is. A feladat az, hogy a gerincoszlopot támasszuk mindaddig, míg a csigolya ki nem gyógyul és újra át nem veheti támasztó szerepét. Ily módon meg lehet akadályozni a hátgerinc elgörbülésének a keletkezését.

A feladat másik része a test erősítése és ellenállóképességének foko­zása, mindazokkal az eszközökkel, amelyeket általában a tuberkulózisról szóló fejezetben ismertettünk.

Az izületek akut gyulladásai közül meg kell említeni az úgynevezett izületi csuzt, amely baktériumok által előidézett fertőző betegség. Tünetei fájdalmak és duzzanatok egy vagy több izületben. Minden mozgás heves fájdalmat okoz, magas láz lép fel rázó hidegekkel és a fertőzés gyakran terjed át a mellhártyára, vagy a sziv-belsőhártyára s itt a szívbillentyűkre is. A fertőzés különböző utakon jöhet létre, gyakran ered az elgenyedt manduláktól. Hajlamossá tesz izületi csuzra általában az egészségtelen élet, az elkényeztetett test, nedves, sötét lakás stb.

A betegség néha gyorslefolyásu és a szokásos szalicil-készitmények ada­golása mellett hamarosan gyógyulásba megy át. Más esetben azonban a fáj­dalmak ugyan csökkennek, az izületek duzzadása megszűnik, de vissza­marad egy kellemetlen érzés az izületekben, amelyek, különösen idővál­tozásra, érzékenységgel reagálnak. Az ilyen krónikussá vált izületi csuz ellen leghatalmasabb eszköz bizonyos forró fürdők alkalmazása, pakolások forró iszappal, amelyek azonban tapasztalás szerint mindig a leghatáso­sabbak, az illető fürdőhelyen, például Pöstyénben vagy a budai fürdőkben (Szt. Lukács-, Gellért-fürdő). Emellett az életmód változtatásával, a test kellő edzésével, mozgással, egészséges lakásba költözéssel, lég- és napfür­dőkkel kell a testet erősiteni.

Sajátságos izületi gyulladást látunk néha fellépni a kankó folyamán is, amelynek tünetei csak abban különböznek az izületi csuztól, hogy rend­szerint csak egy izületre szorítkozik és pedig a leggyakrabban a térd-, könyök- ­vagy bokaizületre. Ám okozhat a kankó általános fertőzést is, életveszélyes genyvérüséget a legsúlyosabb szövődményekkel, mint amilyen a kankós roncsoló sziv-belsőhártyagyulladás."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Ezek is érdekelhetik Önt:

Derékfájás, hátfájás - Harc a gerincfájdalom ellen.>>

Artrózis (ízületi porckopás).>>

Ínhüvelygyulladás.>>

Csontritkulás (oszteoporózis).>>

A bőr és haj betegségei 4. rész

2012.10.29.


   „A bőrünkön előjövő leggyakoribb kellemetlenség - mert betegségnek a legritkább esetben minősíthető - a közönséges akne. így nevezik azokat a gyakran fellépő kerekdeden kiemelkedő, érzékeny pirosas foltocskákat, melyeknek közepén csakhamar gombostűfejnyi vagy nagyobb genypont jelenik meg. Mindig a bőrbeli faggyumirigyek gyulladásából keletkeznek, legtöbbször ugy, hogy a faggyumirigy kivezető csöve faggyudugasszal - ez a „mitesszer" - eltömődik. Az akne, ha nagy számban s makacsul lép fel, igen kellemetlenné, sőt veszélyessé is válhat. Legalkalmasabb védekezés az arc gondos tisztántartása, a szappanos mosakodás, a faggyucsapok tisz­tán, gondosan való kinyomkodása. Erre szolgáló műszer is van, a mitesszer­nyomó. Makacs esetek kezelése orvosra szorul, aki különböző bőrpuhító, hámlasztó, fertőtlenítő kenőcsökön s szappanokon kívül arcgőzfürdőt, kvarc-fénykezelést stb. alkalmaz.



   Gyakori bőrbaj az ekcéma, ami szintén gyulladás s ami erre bármi okból hajlamos, tulérzékenybőrü egyénnél csekély külső okra is jelentkezik. Ugy kezdődik, hogy addig ép bőr kisebb-nagyabb területen lobosan kipirosodik, e pirral egyszerre vagy hamarosan ennek mutatkozása után viztiszta savóval teli hólyagocskák keletkeznek. E hólyagok fedele csakhamar leválik, savós tartalmuk kiömlik s rászárad a lobos bőrre s megvan a sárgás-barnás pörk, a var. Az ekcémás bőr igen erősen viszket s a vakarás mind nagyobb terü­letre terjeszti szét a bajt. Az ekcéma - szerencsére ritkán - ráterjedhet a köztakaró nagyobb részére is, ami már életveszedelmes betegség önmagá­ban is s esetleg szövődményei (vesegyulladás, tüdőlob) miatt is.



   Akinek egyszer ekcémája volt, könnyen megkaphatja újra. Voltaképen ekcéma az a bőrbaj is, ami a kövér gyermekek, vagy felnőttek bőrredőiben, a comb lágyékhajlásaiban, a nők emlője alatt gyakran és hosszasan nedvedzik. Azt tartják, hogy az ekcémára veleszületett alkati hajlamosság is kell. Ámde ugyanezt teremthetnek meg bizonyos belső betegségek, pl. gyerme­keknél gyakran táplálkozási zavarok, felnőtteknél vesebaj, asszonyoknál a terhesség állapota stb. Leginkább a makacs és hosszantartó ekcéma volt az a bőrbaj, amit - meg kell hagyni: sok esetben teljes joggal - a régi idők orvosa belső bajok „kiütésének" vélt.



   Az ekcémás egyénnek főkép arra kell ügyelni, hogy amúgy is túlérzé­keny bőrét, különösen a beteg bőrterületet minden külső izgató ártalomtól gondosan óvja; orvosi tanács hiján még enyhe, közömbös kenőcsökkel se próbálkozzék. Gyakran a mosdást is kerülni kell a beteg bőrrészeken.



   Mindennapos bőrbaj a herpes is. így nevezik a bőrön, az ajkak itt-ott megpirosodó bőrfoltjain fellépő hólyagocskák csoportját, melyek egyes fertőző betegségek kapcsán mutatkoznak, mint pl. a tüdőgyulladás; a járványos tarkómerevségre meglehetősen jellegzetes bőrtünetek. Köznapi gyakoriságuak kóros anyagoknak a gyomor-bélcsatorna felől való felszívó­dása - ahogy a nép szája mondja - „gyomorrontás" folytán. Egészen másfajta herpes az u. n. övsömör, aminek hólyagcsa-koszoruja az idegek mentén helyezkedik el. Az övsömörnek a bőrön való kiütését rendkívül heves fájdalmak előzik meg, vagy kisérik.



   A bőrhöz tartozik, annak függeléke a haj. A hajzatot is érheti fertőző betegség. Ilyen a közönséges szőrtüszőgyulladás, amit genykeltő baktériu­moknak - tisztátlanság folytán - a szőrtüsző tölcsérbe kerülése okoz. Kiterjedtté és veszélyessé válhat a durvább bajusz- és szakállszőrzeten. A szifilisz is károsíthatja a hajzatot. Vérbaj miatt olykor koronányi szige­tekben hull ki a haj; egész különös kopaszság áll be. Bizonyos magasabbrendű fonálgombák is okoznak hajzatbetegségeket, mint amilyen a trichophytiasis és a favus. Az előbbinek a hajzaton való elszaporodása folytán a hajszálak a bőr felelt 2 - 4 milliméternyire mintegy letöredeznek s a környező bőr pikkelyekkel borított. A favus magyarul lépvar főként a hajas fejbőrön lép fel s néha az egész fejet borító sárgásszinü, meglehetősen szi­lárd összeállásu undorító sisakot képez. A nyomorúság, piszok a legfőbb fentartója s terjesztője."



(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)



A pattanásos, zsíros, acnés bőr kezelése.>>



Csecsemőkori ekcéma megelőzése és kezelése.>>



Herpesz: ajakherpesz és genitális herpesz.>>



Az övsömör tünetei és kezelése.>>



A szőrtüszőgyulladás okai és kezelése.>>



 

A bőr és haj betegségei 3. rész

2012.10.24.

   "A bőr sérülései közül leggyakoribb a megégés és a megfagyás. Melegre a bőr nagyon érzékeny, érzékenyebb mint hidegre. A bőr égésénél három fokot szoktak általában megkülönböztetni. Az első fokon a bőr megvörö­södik, megduzzad és nagyon fájdalmas. Második fokon a gyulladás mellett hólyagok is keletkeznek, míg harmadfokú égésnél a bőr mélyebb rétegei is elpusztulnak. A harmadfokú égés nagyon lassan gyógyul és pedig mindig hegesedéssel.

   Az égés kisebb fokai általában nem veszélyesek, ha kiterjedésük cse­kély, és ha utólag nem fertőződnek. Mihelyt azonban a bőrterület nagy része megég, még ha aránylag csekély fokban is, az égés veszedelmes lehet. Az általános közérzet rosszabbodik, a pulzus romlik, légszomj, hányás és görcsök állnak be. Ilyen súlyosabb esetek, mint pl. a bőrfelület egyharmad részének elégetése, halálos kimenetelűek is lehetnek. Ennek az okai még nin­csenek egészen tisztázva, valószínűleg két irányban keresendők. Egyrészt az elégés folytán hiányzik a bőr természetes tevékenysége, amellyel az rendes körülmények között elhasznált anyagokat választ ki a szervezetből. Ezek a szervezetben visszamaradnak és megmérgezik a szervezetet. Másodszor azonban az elégett szövetben mérges bomlástermékek képződnek, amelyek felszívódnak és a szervezet általános megmérgezésére vezetnek.

   Kisebb égési sebek kezelésénél jó szolgálatot tesz mészviz és olaj keve­réke, amely a fájdalmat is csökkenti. A hólyagokat kiizzitott és ily módon sterilizált tűvel meg lehet nyitni és a folyadékot belőlük eltávolítani. A hó­lyag falát azonban nem szabad eltávolítani, mert ez a legjobb védelem a gyulladt bőrön. Nagykiterjedésű égések esetén az orvos rendeléseit kell követni. Jó szolgálatot tesz - kiterjedt súlyos égésnél - az állandó víz­fürdő. A betegek napokig, sőt hetekig maradnak állandóan langyos fürdő­ben, ami a gyógyulást nagyon gyorsítja.

   Lehűlés esetén a bőr nem olyan érzékeny, és fagyást is kár nélkül bir el, ha az nem tart hosszú ideig. Ha azonban a fagyás hosszabb ideig tart, vagy többször ismétlődik, akkor egészen hasonló tünetek keletkeznek a bőrön, mint az égésnél.

   A fagyás következményeiként mindig a vérkeringés lassabbodását, vagy teljes fennakadását találjuk. A megfagyott szövet hideg, fehér és érzéstelen. Ilyenkor első feladat a vérkeringést újra helyreállitani, a legcélszerűbb a megfagyott fület, vagy orrot hóval dörzsölni mindaddig, míg a vér újra elkezd keringeni a kitáguló véredényekben és igy a megfagyott testrészek újra normális színüket visszanyerik.

   A lábakon és a kezeken ismételt erős lehűlés, vagy megfagyás követ­keztében gyakran keletkeznek úgynevezett fagy daganatok, amelyek nagyon viszketnek, fájnak, már jelentéktelenebb időváltozás esetén is. Súlyosabb esetben fájdalmas hólyagok és fekélyek is lépnek fel. A fagydaganatokat csak avval lehet megszüntetni, hogy a megzavart vérkeringést újra helyreállitjuk, és pedig masszázzsal, valamint forró fürdőkkel, amiknek segítségé­vel élénkebbé tehetjük a vérkeringést. A fagy daganatok különösen olyanok­nál keletkeznek, akiknek vérkeringése különben is gyöngébb, éppen ezért gyógyításul is legfontosabb a táplálkozás javítása, és mozgással, tornával a vérkeringés élénkítése."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Égési sérülések - A kezelés aranyszabályai.>>

Mit tegyen és mit ne tegyen fagyási sérülés esetén?>>

A bőr és haj betegségei 2. rész

2012.10.19.

   "Növényi élősködők is okoznak bőrbetegségeket. így például a nagyon elterjedt májfoltokat is bizonyos fonalgombák okozzák. Ezek a májfoltok nem viszkető, kisebb-nagyobb könnyen lekaparható foltok, különösen a mellkason és a háton. Tüneteket alig okoz, ugy hogy legtöbben nem is törődnek vele. Eltávolítására a májfoltos bőrt kétszer naponta szappannal kell lemosni és tízszázalékos szalicil-spiritusszal bedörzsölni.

   Hasonló, bár inkább vörösbarna és a szélén sötétebb foltokat okoz egy másik fonalgomba, amely különösen a combok belső felületén talál­ható, leggyakrabban férfiaknál. Ez sem okoz semmiféle zavart, ugy hogy csak véletlenül jönnek rá. Eltávolítására a szőrzet leborotválása után naponta szappannal lemosni és szalicilos cinkpasztával kell a bőrt bekenni.

   A hasadó gombák, a baktériumok is okozhatnak a bőrön elváltozáso­kat. A tuberkulózis bacillusa szívesen telepszik meg a bőrön, amely lassú lefolyású, nehezen gyógyítható betegségeket okoz. Ez a betegség az úgy­nevezett lupus, bőrfarkas, amely már gyakran gyermekkorban lép fel s legtöbbnyire az orr bőrén telepszik meg, de előfordulhat más testrészeken is. A betegség lefolyása alatt a bőr szövetei elpusztulnak, amihez különösen hozzájárul az, hogy a betegség fájdalmatlanul folyik le, a betegek tehát nem vetnek rá súlyt. Kezelése legnagyobb sikerrel fénysugarakkal történik, vagy erős mesterséges világítással, Finsen szerint, vagy Röntgen-sugarak­kal. Gyakran szükséges a beteg szövetek operatív uton való eltávolitása vagy marószerekkel való szétroncsolása. A betegség könnyen recividál s ezért a gyógyult betegeknek állandó orvosi ellenőrzés alatt kell maradniuk, hogy a legkisebb gyanús jelenség esetén újból kezelés alá vétessenek.

   A legveszedelmesebb, még ma is gyógyíthatatlan bőrbetegséggel, a bél­poklossággal (lepra), szerencsére már nem kell foglalkozni. Ez a súlyos fer­tőző betegség ma már Európának úgyszólván csak egyes helyein ismeretes, nagyobb pusztításokat csak Indiában és Dél-Amerikában okoz. Nálunk már hosszú idő óta nem észleltek még egyes behurcolt eseteket sem, ahol elő­fordul, mint Spanyolországban, vagy Skandináviában, ott a betegeket külön intézetekben izolálják, hogy a fertőzést tovább ne terjeszthessék, és rend­szerint itt is fejezik be a betegek hosszú évek nyomorúsága után életüket. A középkorban még Európában a lepra nagy pusztításokat okozott, mind­addig, mig a betegség fertőző természetét fel nem ismerve, a betegeket a leg­nagyobb szigorúsággal izolálták lepra-kórházakba, úgynevezett lepro-soriumokban.

   A bőrbetegségek közé szokták számítani az orbáncot is, amelyet szintét baktérium, az úgynevezett streptococcus okoz, amely a bőr sebei, vagy az orr nyálkahártyáján át hatol be. A betegség súlyos általános tünetekkel, lázzal, rázó hideggel jár, a bőr megduzzad, kivörösödik, hólyagok lépnek fel. A betegség tulajdonképen következményeiben válik veszedelmessé, a vér­áram a fertőző baktériumokat elviszi az agyvelőbe, a szivburokba, mellhártyára stb, stb. s ott súlyos elváltozásokat okoz. Az orbánc ellen gyógyító szérumot készítettek, ennek a hatása azonban bizonytalan. Az orbánc igen könnyen fertőz és ezért az orbáncos beteggel való érintkezésnél legnagyobb óvatosságra van szükség.

   A többi genyesztő baktériumok is idézhetnek elő a bőrön genyedő bőrbetegségeket, különösen kis gyermekek arcán lehet látni ilyen kiütéseket, amelyeket a gyermek szétkapar és körmével átvisz testének egyéb helyeire is.

   Ha a baktériumok mélyebben hatolnak be a bőrbe, nagyobb tályogokat okozhatnak, amelyek közül leggyakoribbak az úgynevezett furunkulusok. A furunkulusok mindig egy hajtüsző genyedéséből indulnak ki, fájdal­mas gyulladás keletkezik a fertőzött tüsző körül, pár nap múlva a duzza­natból néhány csepp geny ürül, majd eltávozik egy elhalt szövetcsap, mire a furunkulus lassan gyógyul. Ha egymás mellett több furunkulus helyez­kedik, ezek összefolynak, létrejön az úgynevezett carbunculus, amelyik már veszedelmesebb betegség, különösen ha a szervezetet különben is vala­mely általános megbetegedés, például cukorbetegség sorvasztja.

   A bőrnek minden ilyen genyedéses betegségére nagy figyelmet kell fordítani, mert bármilyen csekély genyedésből is kiindulhat általános fer­tőzés is.

   Ha ezek a folyamatok csak felületesek, elegendő a bőr lemosása szap­pannal és benzinnel, a pörk eltávolitása és néhány napon át egy bőrkenőcs alkalmazása megfelelő kötés alatt. A furunkulusoknál a folyamat gyorsí­tásául szolgál melegnek helyben való alkalmazása. Mihelyt a furunkulus megérett, legcélszerűbb sebészi beavatkozással siettetni a geny eltávolítását.

Meg kell még emlékezni a bőrnek különböző növedékeiről, amelyeket szemölcs név alatt szoktak összefoglalni. Ezek leggyakrabban a kezeken és ujjakon lépnek fel kisebb-nagyobb számban, kemény, lencsenagyságu csomócskák formájában és közönségesen azt hiszik, hogy fertőző betegség s egyik ember a másiktól elkaphatja. A szemölcsök keletkezésének okát még alig ismerjük, de arra, hogy fertőző betegség volna, semmiféle biztos adat nincs. Eltávolításuk vagy maró orvosszerekkel, vagy sebészeti uton történik. A bőr növedékei közé tartozik a tyúkszem is, amely nem egyéb, mint a bőr szarurétegének megvastagodása azokon a helyeken, ahol a lábat a szük vagy rosszul szabott cipő nyomta. A nyomás helyén először megvörösödik a bőr, gyulladás áll be, később a bőr megvastagszik, s mivel a megvasta­godott szaruréteg alatt a bőr gyulladt, a tyúkszem nyomásra fájdalmas.

   A tyúkszem eltávolítása a bőr feláztatása után késsel vagy ollóval történhetik, vagy különböző tyukszemtapaszok alkalmazásával, amelyek alatt a tyúk­szem felületének megkeményedett rétege elhal és leválik. Állandó biztos gyógyszer azonban csak a megfelelő cipő viselése, mert különben a tyúk­szem eltávolítása után ismét megnő.

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A témához kapcsolódó cikkek a WEBBetegen:

Bőrbetegségek>>

A bőr és haj betegségei

2012.10.15.

   "A bőrbetegségek keletkezéséről még nem is olyan nagyon régen az volt az álláspont a tudományban is, amint a laikusok között sok helyütt még ma is az a nézet van elterjedve, hogy azok - kivétel nélkül - tulajdon­képen belső megbetegedések következményei olyanformán, hogy a test­ben keletkezett rossz nedvek utat keresnek maguknak a bőrön át és igy okozzák a bőrbetegségeket. Erre a hiedelemre vezethető vissza az az elter­jedt babona is, hogy a bőrbetegségeket gyógyitani nem szabad, mert ezáltal a rossz nedvek visszaszorulnak a testbe és csak nagyobb bajokat okoznak.

   Ma már persze tudjuk, hogy ez a felfogás nem állhat meg és a bőr­betegségeket eredetük szerint két nagy csoportba szokták osztani. Az egyik csoportba azok a bőrbetegségek tartoznak, amelyek különböző általános megbetegedésekhez csatlakoznak, ezek az igazi «bőrkiütések», mert ezeknél valóban a testben keletkezett kóros anyagok «ütnek ki» a bőrön. A másik csoportba tartoznak azok a bőrbetegségek, amelyek csakis helyi jelentősé­gűek, amennyiben ezeket élősködők, kivülről ható káros anyagok, vagy fertőző baktériumok idézik elő. Az első csoport legtipikusabb képviselői azok a bőrkiütések, amelyek bizonyos orvosságok bevétele után jelentkez­nek a bőrön, különböző foltok és hólyagocskák formájában. Ezek a kiütések nem mindenkinél egyformán lépnek fel, vannak betegek, akik bizonyos orvosságokra sokkal élénkebben reagálnak, mig mások egyáltalában semmi­féle bőrtünetet nem mutatnak. Az ilyen gyógyszerek közé tartoznak például a diftéria-szérum, vagy más fehérjeféleség, az antipirin, fenacetin, salicil-készitmények, chinin, a salvarsan, de különösen a jód és a bróm. A két utóbbinál a szőrszálak és piheszálak körül keletkeznek hólyagocskák és néha kis genyes pusztulák. Ezek a gyógyszeres kiütések hamarosan eltűn­nek, mihelyt az illető a gyógyszer szedését abbahagyja.

   Ugyancsak ebbe a csoportba tartoznak azok a kiütések, amelyeket csalánkiütések név alatt szoktak összefoglalni, mert hasonlitanak azokhoz a bőrelváltozásokhoz, amelyeket a csalánnal való érintkezés okoz. Vannak emberek, akik bizonyos ételeket nem tűrnek el, tudományos kifejezéssel ugy hívják, hogy idioszinkráziájuk van, például a gomba, eper, rák, külön­böző «felvágott» húsok, vagy osztriga iránt. Másoknál a tojás fehérje okoz hasonló kiütéseket. De csatlakozhatik csalánkiütés gyomorrontáshoz, gyo­mor- és bélhuruthoz is és ha a belekből rothadási anyagok szívódnak fel a vérbe. Nők különösen hajlamosak ilyen kiütésekre, különösen a menstruáció alatt és a terhesség idejében, amikor is a bőr annyira érzékeny, hogy ha körömmel végighúzunk rajta, a köröm nyomán a bőr felduzzad.

   A csalánkiütés néha nagyon hevesen lép fel, az egész testre kiterjed és lázzal is jár. Többnyire azonban láz nélkül folyik le és a fő kellemet­lenség úgyszólván csak a heves viszketés.

   Kellemetlenebb következményekkel járhat a csecsemők csalánkiütése, amely aránylag elég gyakran csatlakozik különböző emésztési zavarokhoz. A viszkető kiütést a gyermekek szétkaparják, pörkös hegek képződnek a bőrön, amelyen genyesztő baktériumok is megtelepedhetnek. A gyomor- és bélzavarok aránylag csekélyek lehetnek, ugy hogy gyakran csak a csalán­kiütés hivja fel ezekre az orvos figyelmét. A csalánkiütés kezelése az ok eltávolításában áll, különösen a gyermekeknél kell az emésztést rendbe­hozni. Legtöbbnyire fehérjékkel tultáplált gyermekekről van szó, akiknél a célszerű táplálkozásra való áttérés a csalánkiütés gyors gyógyulását ered­ményezi. A felnőtteknél is a táplálkozás helyes irányba való terelése segit, a heves viszketési inger ellen közömbös kenőcsöket szoktak adni.

   A bőr élősködői közül elsősorban a rühatkát kell említeni, amely legalább Európában a bőrbetegségeknek tiz százalékát okozza. A rühatka apró, körülbelül egy negyedmiiliméternagyságu állatka, amely a bőrbe fúró­dik és a felbőr alatt egy-két cm. hosszú járatokat ás magának, amelyeket finom fekete vonal alakjában látni is lehet.   

   A rühösséget ezekről a vona­lakról lehet legkönnyebben felismerni, mert ez semmiféle más bőrbetegségnél elő nem fordul. A rühatkák különösen a tenyéren, az ujjak között, a has és comb bőrén telepednek meg, de előfordulnak és elterjednek más helye­ken is s mivel a melegben sokkal elevenebben mozognak, tehát az ágyban a viszketés igen erősen fokozódik. Jellemző tünet az is, hogy hideg fürdőre a viszketés azonnal megszűnik. Az erős viszketés következtében a betegek a bőrt felkaparják, ugy hogy hólyagok és var borítják a bőrfelületet, amik a betegség igazi természetének a felismerését megnehezítik.

   Védekezésül csak a tisztaságra kell utalnunk, a betegek fehérneműjét és ágyneműjét kifőzéssel dezinficiálni kell, a bőrben fészkelő rühatkákat pedig kénes vagy kénkátrányos szappanokkal, vagy kenőcsökkel kell az orvos előírása szerint elpusztítani. A kura után szappanos tisztító fürdő, tiszta fehérnemű váltása fejezi be a kezelést."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A témához kapcsolódó cikkek a WEBBetegen:

Bőrbetegségek>>

Házasság és nemi betegségek - 2. rész

2012.10.11.

   "...Elsősorban is szóba jön, hogy tulajdonképpen mikor is történjék az orvosi vizsgálat, melynek alapján a kívánt bizonyítvány kiállittassék és a házasság engedélyezhető legyen, vagy megtagadható volna. A körülmények t. i. ugy hozzák magukkal, hogy az ily bizonyítványoknak csak feltételes érté­kük és érvényük van. Igy pl. a szifilisz tekintetében a bizonyítvány már a kiállítás pillanatában is érvénytelen lehet, dacára a leggondosabb és alapo­sabb orvosi vizsgálatnak, ha az illető csak egész rövid idővel a vizsgálat előtt fertőzte magát, mert mint tudjuk, e betegségnél a fertőzéstől számított 3-8 hét szükséges, hogy az első tünet megjelenjen, tehát a vizsgáló a beteg­séget nem veheti észre. De érvénytelenné lehet azáltal is, hogy az illető a bizonyítvánnyal a  zsebében  fertőzi magát. 

   Mi értelme  volna  az  oly bizonyítványnak, melyet hetekkel vagy pláne hónapokkal a házasság előtt" nyújt be az illető, ha a bizonyítvány kiállítása és házasság megkötése közötti időben alkalma van magát fertőzni, - ami mondhatom nem is oly ritka dolog. Közvetlenül a házasság előtt több más okból azonban a bizonyitvány-kiállitás már azért sem lehetséges, mert ily vizsgálathoz idő kell, sőt nem egyszer hosszabb idő (hónapok) is.

   A másik kérdés, mely rögtön felvetődik, hogy tulajdonképpen ki állítsa ki a kívánt bizonyítványt. Mint már említettem, rendkívül gondos és alapos, nagyobb szakképzettséget igénylő vizsgálatra van az orvosnak szüksége, hogy ily bizonyítványt kiállíthasson, hogy csak a valószínűség határain belül is magára vállalja azt a nagy felelősséget, mely ily bizonyítvány kiállí­tásával jár. Emellett éppen a legfontosabb betegségnél, a szifilisznél, ily bizonyítvány kiállításánál, ha az illető bizonyitványtkérő nem volt a vizs­gálóorvos kezelése alatt, nem elégséges az objektív vizsgálat, hanem a beteg bemondására vagyunk utalva, ki elmondja betegsége lefolyását és kezelését, mely nélkül Ítéletünk megalkotása lehetetlen. Míg a magánorvos ily esetben a felelősséget bizonyos fokban áthárítja a betegre, másrészről meg taná­csával sokat jóvá is tehet, addig a hatósági orvosnak imperative igennel vagy nemmel kell felelnie, mi bizony igen sok esetben lehetetlen, vagy legalább is nem célszerű.

   Felvetődik még az a kérdés is, hogy ha a bizonyítvány kiadását hatósági orvos kezébe adjuk, fellebbezhetetlen-e álláspontja és ha igen, kikhez? Felelősségre vonható-e a hatósági orvos, ha véleménye szerint a házasság megköthető volt és a fertőzés mégis meg­történt? Szerény nézetem szerint, ha ez utóbbi fennállna, ugy alig akadna hatósági orvos, ki házassági engedélyt adna ki. A kötelező hatósági orvosi vizsgálat elrendelésével természetes és magától értődő lesz, hogy az orvosi vizsgálatnak mindkét házasulandó félre kell szólni, tehát ugy a nőt, mint a férfit meg kell vizsgálni.

   Elképzelik-e önök, hogy a mai társadalmi felfogás mellett ez lehetséges legyen és ily egész testre szóló vizsgálatot végre lehessen hajtani a nőn is? Lehet-e kivételt tenni? Ugyebár nem, mert hisz akkor tulajdonképpen megbélyegző volna, kinek a vizsgálatot nem engedik el. Mit tesz a hatósági orvos, ha pld. - és ez kérem nem is oly ritkaság mai nap - a házasulandók csak szankcionálni akarják eddigi viszonyukat. Hogy oldjuk meg az orvosi titoktartást? Csak e pár ellenvetésből is kitűnik, hogy még abban az esetben is, ha e kérdés megfelelésére mindenütt a leg-szakképzettebb hatósági orvosaink is volnának, vagy ha magánorvosi bizonyítványnak is érvénye volna, számtalan oly akadály merül fel a terv végrehajtásában, hogy csakhamar csak egy darab papir volna a kívánt bizonyítvány.

   A másik mód volna, hogy a törvény kötelezze a házasulandókat, nyilat­kozzanak esetleges nemibetegségükről. A felek szóval vagy írásban hatósági személy előtt kijelentik, hogy legjobb tudásuk szerint ily betegségben nem szenvedtek, vagy ha igen, ugy orvosuk szerint gyógyultak. Tulajdonképpen ideálisan felfogva ezt az eljárást teljesen elegendőnek és megnyugtatónak kell tartanunk. A kérdés csak az, hogy az életben ez hogy válnék be. Én azt hiszem, hogy sehogy, mert éppen azokkal szemben, kik akár lelkiismeretlenségből, akár tudatlanságból betegségüket nem gyógyíttatják, kik nem látják, vagy nem akarják látni azt a szerencsétlenséget, mit ezzel magukra zúdítanak, éppen azokkal szemben nem lesz semmi hatással. Hisz a hamis bemondásnak oly tág tere nyilik és éppen azok, kik lelkiismeretlenek betegségük gyógyításában, a bemondás tekintetében is lelkiismeretlenek lesznek. De mint említem, nemcsak lelkiismeretlenségből, gonoszságból, hanem tudatlanságból is nem egy fél hamis adatokat fog bemondani. Bátran merem állítani, hogy a nők 50%-a mit sem tud előrement nemibetegségéről. De ne higyjék, hogy a férfiak között sokkal kevesebben vannak, kik tudat­lanok e téren.

   Azok a betegek, kik az életet komolyan veszik, kik kötelességtudók, lelkiismeretesek, kik tudják, hogy ezzel nemcsak önmaguknak, de család­juknak is tartoznak, azok kezeltetni fogják magukat, azok gyógyulatlanul nem fognak megházasodni, azok rendszerint kikérik orvosuk tanácsát, azokkal szemben nem is kell kényszert alkalmazni. Azonban, kik könnyel­műek, tudatlanok vagy gonoszok, kikkel szemben tulajdonképpen szükség volna ily kényszerintézkedésre, azoknak ezer és ezer módjuk és útjuk van kijátszani még a legszigorúbb törvényt is és legfeljebb a házasságon kivüli nemi életet, a prostitúciót és a törvénytelen gyermekek számát növelnők ily intézkedéssel, ha a házasság megkötése elé akadályokat gördítünk.

   A gono­szokat szigorú törvénnyel elriasztani nem tudjuk, a tudatlanokat meg nem törvénnyel, nem hatósági intézkedéssel kell kényszeríteni arra, hogy házas­ságuk előtt arról megbizonyosodjanak, hogy egészségesek, hanem felvilágositással kell arra törekedni, hogy annak szükséges voltáról meggyőződjenek, alkalomról gondoskodni, hogy annak eleget is tudjanak tenni. Én meg vagyok győződve, hogy ily irányú propagandával többet fogunk elérhetni, mint bármily szigorú törvénnyel. Nem az a fontos, hogy a házasu­landóknak bizonyítványuk legyen, mert ezzel csak elenyésző kis töredékben tudjuk megakadályozni a nemibetegségeknek a családba való bevitelét, ha­nem hogy átmenjen a köztudatba az a felfogás, hogy az ellen a nagy szeren­csétlenség ellen csak egy védekezés van, e betegségek gyógyítása.

   A tudo­mány hatalmas fegyvereket adott e betegségek ellen, önmaga és családja ellen bűnöz minden beteg, ha azokat nem használja."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Házasság és nemi betegségek - 1. rész

2012.10.08.

   "Igen nehéz feladat előtt áll az orvos akkor, mikor arról van szó, hogy mikor mondhatja szifiliszes betegről, hogy meggyógyult, mert erre talán csak egyetlen biztos alapunk van, ha az illető ismét fertőzhető, ez pedig gyakorlati szempontból, ugyebár, nem használható. Így tehát a tapaszta­latra támaszkodva számbavesszük az illető betegségének lefolyását, kezel­tetését és a megejtett vérvizsgálatot és ezeknek gondos mérlegelése után mondhatjuk csak azt, hogy az illető a valószinüség határain belül gyógyult. Épp igy vagyunk, ha arra kell felelnünk, hogy az illető fertőzőképes-e még. Az elmondottakból kitűnik, hogy a gyógyulás vagy fertőzőképesség meg­állapításánál legnagyobb súlyt arra kell fektetnünk, hogy folyt le az illető betegsége és milyen volt a kezeltetése, mikor kezdődött az el, mily szereket használt, mennyi ideig volt kezelve, milyen időközökben végzett kezelé­seket. Éppen ezért oly betegeknél, kiknél a kezelést magunk végeztük, kiknél tehát mind e kérdésekre pontos feleletet tudunk adni, feladatunk nagyban meg van könnyítve, mig idegen betegnél csak a beteg bemondására támasz­kodhatunk, ehhez pedig a beteg őszinte jóakarata is szükséges.

   A nagy­közönségben, sőt nem egy orvosban is megvan az a tévhit, hogy mindezen kérdésekre a vérvizsgálat pontos választ ad, vagyis annak negatív volta a szifilisz gyógyulását jelentené. Még ha a legnagyobb lelkiismeretességgel is végeztetik e vizsgálat, a W. R. (Wassermann reakció) negatív volta egymagában, ha arról van szó, hogy valakinél a szifiliszének a gyógyult voltát kell megállapítanunk, nem használható és egyedül erre támaszkodni nagy hiba. Tudvalevő dolog, hogy idővel, minden kezelés nélkül is, a szifi­liszes betegek elég nagy %-ában (20) a W. R. negatívvá válik, anélkül, hogy gyógyultak volnának, avagy fertőző képességük megszűnne. Tudjuk azt is, hogy kezeléssel hosszabb-rövidebb időre befolyásolhatjuk annyira a reak­ciót, hogy az negatívvá válik, anélkül azonban, hogy a beteg meg lenne gyógyulva. Bizony nem egyszer láttam már, hogy oly férj, kinek zsebében volt az orvosi bizonyítvány, hogy a W. R. negatív, tehát egészséges, megházasodhatik, fertőzi feleségét és igy újszülött gyermekét. Mondhatom, hogy amennyi áldást hozott a tudomány ezen vívmánya, annyi bajt is zúdított annak nem kellő értékelése. Eltekintve attól, hogy a betegek nagy része látván, hogy a vér vizsgálata negatív («tiszta»), azt hivén, hogy most már gyógyult, nem kezelteti magát többé, még orvosoktól is nem egyszer félremagyaráztatik a reakció negatív eredménye. Nem tudom eléggé hangoz­tatni, hogy mily nagy körültekintés, tapasztalat, óvatosság, szaktudás és minden számbajöhető körülmények alapos mérlegelése szükséges ahhoz, iiogy szifiliszes betegről azt mondhassuk, hogy gyógyult vagy legalább is, hogy nem fertőző és igy neki a házasságra az engedélyt megadhassuk.

   Ha látjuk, hogy a nemibetegségeknek a házasságba való bevitele mily szomorú és messzemenő következményekkel jár, ha számbavesszük, hogy az ily betegeknek csak bizonyos előfeltételek mellett szabad megengedni a házasságot, ugy önkéntelenül felvetődik az a kérdés, hogy nem kellene-e az államnak e téren beavatkoznia és ily betegeknek a házasságot súlyos büntetés terhe alatt eltiltani, vagy jobban mondva a nemibetegségeknek a házasságba való becipelését meggátolandó, a házasulandókat kötelező orvosi vizsgálatnak vetni alá és csak e vizsgálati lelet kedvező volta mellett a házasságot megengedni. Kétségen kívül áll, hogy ily házasságot tiltó ren­delkezés ellen nem lehet ellenvetést tenni, mert hisz ez nem volna más, mint törvénybe iktatása annak az általános felfogásnak, hogy ily közveszélyes beteg embernek nem szabad megházasodnia. Sajnos, azonban még ha ezt az intézkedést keresztül is tudnók vinni, csak részben volna eredménye, mert hisz ez csak a házasság előtt szerzett nemibetegségekre vonatkozhatik, már pedig szerény tapasztalatom szerint is, a házastársak közötti fertőzések legnagyobb része a házasság alatt szerzett betegséggel történik, igaz, hogy ily esetben az elválás lehetséges, de kérdem, hogy megoldás-e ez?

   Lássuk már most, mily intézkedésekkel látszik megvalósíthatónak az a cél, hogy a házasság előtt szerzett nemibetegségek ne cipeltessenek be a házasságba. A legszimpatikusabb intézkedés az volna, hogy a házasu­landók kötelező orvosi vizsgálatnak vétessenek alá. Mindkét fél eszerint tehát a házasság előtt oly orvosi bizonyitványt volna köteles bemutatni, mellyel igazolja, hogy egészséges, illetőleg, hogy esetleg előrement nemibetegsége gyógyult, vagy legalább is a házasságban semmi néven nevezendő kárt nem okoz. Az első pillanatban ez az intézkedés igen helyesnek látszik, de ha közelebbről vesszük vizsgálat alá, ha az életbe visszük ezt át, ugy alapos aggályaink lesznek ily bizonyítvány-kényszer ellen, bár hangsúlyozni kivánom, hogy elvben helyesnek tartanám e kényszert."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A nemibetegségek - A szifilisz gyógyítása, megelőzése

2012.10.05.

   "Az elmondottakból kitűnik, hogy a szifilisz leküzdésére leghathatósabb fegyverünk a betegség gyógyítása. Az államnak és a társadalomnak töre­kednie kell, hogy minden szifiliszes beteg gyógyíttassa magát, de töre­kednie kell arra is, hogy meg legyen a betegnek adva a gyógyittatási lehető­ség és hogy jól gyógyittassék. Minden olyan körülményt tehát, mely a beteg gyógyítását, annak gyógyítási lehetőségét előmozdítja, pártolni kell, fel kell karolni és üldözni a legnagyobb szigorral minden olyan körülményt, mely a beteg gyógyítását károsan befolyásolja.

   Csak egy példát akarok erre az életből kiragadni. Vegyünk egy nevelőnőt, cselédleányt vagy szakácsnőt, ki betegségét nem kezelteti, mert nem hinném, hogy bármely állásában elnéznék neki, hetenkint legalább egyszer, egész délelőtt való elmaradását, de nem is teszi ezt, mert jól tudja, hogy ezzel betegsége kitudódik és ő állását, kenyerét veszti. Pedig nem egy esetben láttuk már, hogy ily úton a család kis gyermekei, ezektől az anya szifilisszel fertőztetnek. A szifi­liszes betegeknél, már betegségük eltitkolása végett is, gyakran látjuk, hogy ahelyett, hogy orvoshoz fordulna, «pattanása», «szőrvágása» vagy «feldörzsölésé»-re a patikához fordul tanácsért, gyógyszerért. Ily esetekben aztán - sajnos, számuk elég nagy - a beteg tudatlansága, a gyógyszert kiszol­gáló patika lelkiismeretlensége folytán önmagára és a közre a legnagyobb veszélyt hozza. Magára, mert elmulasztja a szifilisz gyógyítására a legked­vezőbb időt, de esetleg azáltal, hogy az adott gyógyszert használva, tünete elmúlik, azt hívén, meggyógyult, nem tudván, hogy fertőző betegségét beviszi a családba, melynek szomorú következményeit az életben elégszer látjuk.

   A szifilisz elleni védekezés másik módja az egyéni védekezés, vagyis azon követendő eljárások, melyeknek célja az egyes egyént megóvni attól, hogy fertőzze magát, számolva a fertőzés lehetőségével.

   Igaz ugyan, hogy az ifjúságot neveléssel és felvilágosítással bizonyos fokban a nemi önmegtartóztatásra rávehetjük, házasembereket a házas­ságon kívüli nemi érintkezéstől elriaszthatjuk, tehát távoltarthatjuk őket a fertőzés lehetőségétől, azonban - mint ezt már hangoztattam - ez uton haladva, nem várhatunk nagy eredményt küzdelmünkben. Számolva tehát azzal, hogy bizony csak gyarló emberekkel van dolgunk, arra kell töreked­nünk, hogy oly eljárás birtokába jussunk, mellyel a szifiliszes fertőzési akkor is meg tudjuk akadályozni, ha annak lehetősége fennáll.

   Nap-nap után olvassuk, hogy ujabb és ujabb csalhatatlan szereket hoznak forga­lomba az egyes gyárak, melyekről azt állítják, hogy közösülés előtt vagy után használva, az esetleges fertőzést képesek megakadályozni és amely szereket természetesen a maguk érdekében erősen propagálják. Ha sorba vesszük e szereket, melyeknek száma ma már pár százra is tehető, melye­ket mint szifilisz elleni védszereket ajánlanak, ugy azt fogjuk látni, hogy biztos ily védszerünk nincsen és ha egyik-másik szertől biztató eredményt is látunk, ez messze marad el attól, hogy e szerben bizva, azt feltétel nélkül ajánlhassuk.

   Ha tehát valaki, mint orvoshoz, azzal a kérdéssel fordul, hogy neki valami ily szert ajánljunk, azt csak azzal a nyomatékos figyelmezte­téssel tehetjük, hogy az ajánlott szer a kellő használat mellett sem töké­letesen biztos. Emellett nem szabad elfelejtenünk, hogy e szerek, amennyiben védenek, csak a nemi részeket védik, nem pedig a test más részét is, melyen pedig épugy létrejöhet a fertőzés. Sokan vannak, akik az ily szerek propagálását károsnak tartják, éppen megbizhatatlanságuk miatt, azt tartván, hogy ezzel a szifilisz terjedését közvetve előmozdítjuk, mert az emberek, bizva a szer védelmében, könnyelműbbek lesznek. Én azt hiszem, ha; ily szerek ajánlásánál a tanácsot kérőt kellő utasítással látjuk el, kellő­leg figyelmeztetjük, hogy e szerek nem nyújtanak biztos védelmet, ugy nem tesszük könnyelműbbekké az azt használókat és ha csak kis töre­dékét az esetleges fertőzéseknek ezzel meg tudjuk gátolni, pedig arról meg vagyok győződve, hogy sikerül, már akkor is jó szolgálatot teszünk.

   Ter­mészetesen szabályozni kell, hogy ily szerek közül melyeket szabad forga­lomba hozni és fontosnak tartom, feltétlenül megkövetelendő, hogy min­den ilyen készítményhez pontos használati utasítás legyen mellékelve, melyben azonban az is, aláhúzva, fel legyen tüntetve, hogy a szer nem óvja meg feltétlenül biztosan a használót a fertőzéstől, tehát bármily kis elvál­tozást is venne észre nemzőrészein, dacára a szer használatának, azonnal forduljon orvoshoz. Figyelmeztetnünk kell továbbá mindenkit, hogy akár­mily csekélységnek látszó elváltozást is vesz észre nemzőrészén, ugy feltét­lenül tartózkodjék (idegen nővel való) nemi érintkezéstől, mert akár hasz­nál óvszert, akár nem, veszedelembe rohan. Szükségesnek tartanám a prostituáltak szigorú ellenőrzését abban a tekintetben is, hogy a mosakodásához szükséges dolgok nála meg legyenek (melegvíz, szappan, tiszta törül­köző), mert minden védekezésnek alapja a tisztaság, mely nélkül az összes szerek használata teljesen illuzórikussá válik.

   A szifilisz elleni közdelemben az orvos kötelessége, a beteget jól kezelni, bajáról, annak fertőzőképességéről felvilágosítani, az állam a tár­sadalomé, hogy mindent megtegyen az irányban, hogy az ily beteg kezel­tesse magát, hogy alkalma és módja legyen azt megtehetni. A tudomány éppen a legújabb időben e betegség felismerésében és gyógyításában igen nagy horderejű vívmányokat ért el, balgaság volna, ha leghatalmasabb fegyverünket a betegség leküzdésére nem használnók kellőleg fel.

   Bizonyára nem egy társadalmi akciónak, törvényhozói rendeletnek meg lesz a kellő üdvös hatása, de számolva az élettel, ugy hiszem, a szifi­lisz elleni küzdelmünk gerince a betegség gyógyítása kell, hogy legyen. Ha átmegy a köztudatba az, hogy mindenki bünt követ el maga, hozzátartozói, utódai és a köz ellen akkor, ha betegségét nem gyógyíttatja kellőképpen, ha minden betegnek alkalma is lesz magát kezeltetni, akkor hiszem, hogy az orvostudomány meg fog tudni küzdeni a métellyel."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A nemibetegségek - Szifilisz és a prostitúció - 2. rész

2012.09.30.

   "Ha azt akarjuk, hogy a prostituált ne terjessze a szifiliszt, ugy nem szabad azzal sem megelégednünk, hogy betegségét föl­fedjük, hanem tudván azt, hogy a szifilisz a tünetmentes időben is fertőző, minden igyekezetünkkel arra kell törekednünk, hogy az ily tünetmentes prostituáltat is a lehetőségig ártalmatlanná tegyük. Erre pedig csak egy mód van: ha az ily nőszemélyeknél nem elégszünk meg azzal, hogy akkor gyógy­kezeljük, ha tünete van, hanem betegsége tünetmentes idejében is mint bejáró beteget tovább kellene kezelni, ugy mint azt minden szifiliszes bete­günkkel tesszük.

   A kolozsvári klinikán éveken át kezeltük az ottlévő puellákat mint bejáró betegeket a nekik külön fenntartott időben és azt tapasztaltuk, hogy ez minden különösebb intézkedés nélkül keresztül volt vihető. A puella látván, hogy ez az intézkedés az ő érdekét is szolgálja, leg­többször önként jár be kezelésre. Csak ha a rendőrorvosi ellenőrző vizsgá­latot kezeléssel kapcsoljuk össze, mi nem is nagy fáradsággal megvalósítható, sőt nézetem szerint meg kell tudni valósítani, csak ugy érhetjük el célunkat, hogy a prostituált ne legyen annyira terjesztője a szifilisznek, mint ma.

   A bejegyzett prostituáltaknál sokkal veszedelmesebbek a be nem jegy­zettek, a titkos prostituáltak. Veszedelmesebbek már azért is, mert számuk sokkal nagyobb, mert még az a kis ellenőrzés is elesik ezeknél, mely ama­zoknál megvan és mert legnagyobb részük a prostitúció pályájának kez­detén van. A kolozsvári klinikán 1253, a nemi részeken történt szifiliszes fertőzésből alig 3 százalék esik - a beteg bemondását véve alapul - a bordélyházban való fertőzésre, mig a többi ily titkos prostituáltnál szerezte betegségét.

   A rendőrség ezek ellen razziák megtartásával igyekszik védekezni, mely razziák alkalmával véletlenül befogottakat orvosi vizsgálat alá veszi és ha esetleg betegek, ugy kórházba küldi. A kérdés csak az, hogy ily eljárással végzünk-e nagyobb szolgálatot? Én azt hiszem, hogy nem. Nem pedig, mert az éremnek van egy másik oldala is. Ily razziák alkalmából még a leg­nagyobb tapintattal eljáró rendőrség is számos tévfogást csinál és nem tudom, hogy ezzel nem-e árt többet, mint amennyit használ, mert olyano­kat is a prostitúció karjaiba hajszol, kiket még meg lehetett volna menteni. De nem érünk ezzel az eljárással célt azért sem, mert a véletlenül betegnek találtat is csak ideig-óráig vonjuk ki, mig kórházban van, a forgalomból.

   Azt, hogy a titkos prostitúció ne legyen annyira veszélyes, ne terjessze annyira a szifiliszt, mint ahogyan azt ma teszi, csak egy módon érhetjük el, ha keresztül tudjuk vinni azt, hogy e betegek kezeltessék magukat. Ezt azonban rendőri intézkedéssel, legyen az bármily szigorú is, sohasem fogjuk elérni. Ha azonban az ily titkos prostituálttal jószóval megértetjük, hogy mily nagy veszéllyel jár betegségének elhanyagolása, mily szomorú kilátásai vannak az ily betegnek az életben, ha az ily prostituáltnak megadatik a mód aztán, hogy ő ingyen kezeltethesse magát, ha a kórházat ezek nem fogják fogháznak tekinteni, mint ma a legtöbb helyen, ugy, kis töredék kivételével, önként fognak kezelésre eljárni. A kolozsvári klinikán általában azt tapasztaltuk, hogy ily betegeink legnagyobb része betegségük tünet­mentes idejében is bejártak kezeltetésre, vagy ismételten önként, távoli vidékről is eljőve, fölvétették magukat kezelés céljából. Mindezt elértük jószóval, megértéssel és hiszem, hogy többet használtunk a célnak, mint bármely szigorú intézkedés.

   Nagy tévedés lenne azonban a kérdést egyoldalúan felfogni és minden ódiumot a prostitúcióra hárítani. Mert ha a szifilisz terjedésének akarunk gátat vetni, ugy e betegségben szenvedő férfiakra is kell gondolnunk, kik épugy terjesztik a szifiliszt, mint a nők. Tudunk-e ezek ellen valamit tenni? Felvetődött az a gondolat, hogy az összes szifiliszben megbetegedette­ket vagy névvel, vagy névtelenül valami állami egészségügyi szervezetnek kellene bejelenteni, hogy ezáltal oly egyéneket, kik nem kezeltetik magu­kat, akár kényszerkezelésbe is lehessen venni. Én azt hiszem, hogy ily vagy hasonló intézkedéssel az intézkedés céljának éppen az ellenkezőjét érnők el, a beteg félvén a bejelentéstől, nem fordulna orvoshoz, nyilvános ambu­lanciához vagy kórházhoz, hanem kuruzslóhoz. Emellett ily intézkedéssel tulajdonképpen csak azokat a betegeket sujtanók, kik állandó lakosok, akik­nek legnagyobb része saját érdekében úgyis kezelteti miagát, ellenben a veszedelmesebb elem, ki lakóhelyét munkaalkalommal gyakrabban változ­tatja, kivonná magát az intézkedés alól, mert ellenőrzésük teljesen lehe­tetlen.

   Oly intézkedések, melyeknek céljai a fertőző egyén kikutatása, hogy aztán ártalmatlanná lehessen tenni, szintén csődöt mondtak, sőt legtöbb­ször túllőttek a célon. Eltekintve attól, hogy oly intézkedés folytán szám­talan rosszindulatú feljelentés volna, ártatlan emberek meghurcoltatása következnék, sokszor zsarolásra adna alkalmat, a legtöbb esetben a beteg­ség természeténél fogva, hisz négy hét is eltelik, mig a fertőzés első jelét észreveszi, a beteg vagy nem is tudja már, hogy betegségét kitől kapta, vagy egészen jóhiszemüleg ártatlant vádol ezzel meg. Mindettől eltekintve, azt hiszem, ily bejelentések száma vajmi csekély lenne, már csak azért is, mert hiszen a feljelentő a feljelentéssel a hatóságnak bejelenti, hogy szifi­lisze van, mit pedig igen kevés ember fog köztudomásra hozni.

   Valamint a titkos prostituáltaknál azt látjuk, hogy csak egy ut van azoknak a lehetőségig való ártalmatlanná tevésére és ez a gyógyítás, ugy arra is, hogy a szifiliszes férfiak ne terjesszék betegségüket, csak egy mód van, ha intenzive kezeljük őket. Ezt pedig ugy érhetjük el, ha megadatik neki az alkalom erre és felvilágosittatván, belátja, hogy kezeltetése nemcsak a közre, de saját magára nézve is fontos."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A nemibetegségek - Szifilisz és a prostitúció - 1. rész

2012.09.24.

   "Hogy a szifilisz főterjesztője a prostitúció, melyet sok körülmény, igy az alkohol, a késői nősülési lehetőség, a családalapitási nehézségek, lakás­viszonyok, a nagyvárosok lazább erkölcse, gazdasági viszonyok stb. is támo­gatnak, minden kétségen felül áll. A prostitúció azonban mondhatni oly régi, mint az emberiség és nem hinném, hogy bármily szigorú rendszabállyal azt ki lehelne irtani, vagy szűkebb korlátok közé lehetne szoritani, és igy számolva ezzel a körülménnyel, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a lehetőségig a meglévő rossznak élét vegyük.

   Gyakran halljuk hangoztatni, hogy a szifiliszes prostituáltat beteg­sége tartamára egyszerűen internálni kell, miáltal meg lenne oldva az a kérdés, hogy ily nőszemély betegségét terjessze. Bár igen kecsegtetően hangzik ez a zöldasztalnál kigondolt megoldás, nem hinném, hogy az élet­ben keresztülvihető lenne. Még ha a közért az egyéni szabadságot ily durván meg is sértenők, célunk eléréséhez ily intézkedés semmivel sem hozna közelebb. A prostituáltak között meg kell különböztetni olyanokat, kik a rendőrségen mint ilyenek be vannak jegyezve, kik hivatásosan űzik e mes­terséget - puella publica - és olyanokat, kik valamely tisztességes polgári foglalkozás leple alatt űzik mesterségüket, az úgynevezett titkos prostituál­tak. A kettő között lényegében nem sok különbség van, talán csak egy haj­szálnyi, csak egy lépés, a szifilisz terjesztése tekintetében semmi.

   Mi tör­ténik tehát, ha a szifiliszes betegnek bejegyzett puellát, mert csak ezekről lehet szó, internálnék? A keletkezett hiány rögtön pótlódnék és pedig a titkos prostituáltakból, mert régi tapasztalat, hogy a kínálat e téren mindig annyi, mint a kereslet. Teljesen igaza van Neissernek, ki azt mondja, hogy egy bizonyos időpontban a meglévő prostituált anyag csak annak a keresletnek felel meg, melyet a férfiak nemi vágyaik kielégítésére támasztanak. Az ujabb anyag azonban, mely az internáltak által létrejött hiányt pótolná, csak veszélyesebb lenne, mert a prostitúció annál veszélyesebb, minél gyak­rabban változnak a személyek, a prostituált pedig minél inkább kezdetén van pályájának.

   Nem akarok a prostitúció kérdésének szövevényes útjára lépni, mert ez igen messze elvezetne tulajdonképpeni megbeszélésünk körétől és csak azokkal az intézkedésekkel akarok foglalkozni, melyeknek célja lehető­ségig megakadályozni, hogy a nemi betegségeket terjessze. A legrégibb ily intézkedés a prostituáltaknak rendőri és ezzel egyúttal orvosi felügyelet alá való helyezése. A bejegyzett prostituáltakat hetenkint kétszer-háromszor orvosi vizsgálat alá veszik és ha valamelyiket ilyenkor betegnek találnak, ugy azt kórházba küldik gyógykezelés céljából. Elvben ezen intézkedést helyesnek kell mondanunk, hogy az életben azonban ez a szisztéma nem vált be, mint ahogy nem válhatott be a szifilisz terjedésének meggátlásában, annak oka részben abban keresendő, hogy a mai szociális és társadalmi viszonyok között annyi más körülmény is hozzájárul ahhoz, hogy a szifilisz elterjedjen, hogy egyedül a prostitúció orvosi felügyelet alá való helyezé­sével, még akkor is, ha ez a felügyelet a legtökéletesebb lenne, célt érni tel­jesen utópiának hiszem.

   Annyi azonban bizonyos, hogy a mai orvosi ellen­őrzés nem felel meg a tudomány mai állásának és azt igen hiányosnak kell tartanunk. Igaz, hogy a prostituáltak ellenőrzése nem is lehet tökéletes, mert hisz csak azt a kis töredékét lehet ellenőrizni, mely be van jegyezve és azt is csak addig, míg be van jegyezve. Azok azonban, kik minden tekin­tetben megérdemlik a «prostituált» nevet, kiknek száma jóval nagyobb a bejegyzettekénél, kik nagyon is rászolgálnak az ellenőrzésre, kicsúsznak az ellenőrzés alól azáltal, hogy foglalkozásukat valamely tisztes polgári foglalkozás leple alatt űzik. Ezekkel szemben pedig mondhatni tehetetlenek vagyunk és jól mondja Miarschalkó: «Nincsen a földön annyi rendőr, mint amennyire szükség volna csak részben is e nőszemélyeket ellenőrizni.»

   Lássuk már most, mi történik azokkal a regisztrált prostituáltakkal, kik a mostani orvosi vizsgálat alkalmával szifiliszes betegnek találtatnak, kiknél tehát szifilisz-okozta elváltozások vannak jelen. Az ilyen nőket kórházba küldik, ott bizonyos kúrát végeztetnek velük, mely alatt tüneteik, melyek miatt kórházba küldettek, visszafejlődnek és aztán «gyógyultan» (?) elbocsáttatnak és ily «gyógyult» nők pedig addig, mig esetleg véletlenségből ismét tünete lép fel, melyet orvosi vizsgálatnál észrevesznek, orvosilag egészségesnek találva, vigan terjesztik a szifiliszt. 1917-ben a Kolozsvárt bejegyzett prostituáltakat, kik hetenkint háromszor megejtett orvosi vizsgá­latnál «egészségeseknek» találtattak, vérvizsgálattal megvizsgáltam, mikor is kitűnt, hogy a 117 prostituált közül csak kettő volt szifilisztől ment, az egyik több mint 14 éve volt már e pályán és többször végzett klinikákon kúrát, a másik — egy kezdő - a megejtett vizsgálat után 2 hóra friss szifilisz-szel került a kórházba.

   A mostani orvosi vizsgálattal tisztán szemlé­léssel elérhetjük azt, hogy akkor, mikor tünete van a puellának, az föl­fedeztetvén, kórházba küldetik és ezzel kétségkívül egy időre mint fertőző forrás kiküszöböltetik. Van azonban az ily vizsgálatnak árnyoldala is, az tudniillik, hogy a nagyközönség, bizva az orvosi vizsgálatban, mondhatni könnyelműbbé válik. így nem egy páciensemtől hallottam, kinek fölfed­tem, hogy szifiliszt szerzett ily prostituálttól, azt a kijelentést: pedig ő csak oly napokon végzi nemi kielégítését, mely napokon tudja, hogy orvosi vizs­gálat van. Ma, mikor a szifiliszt, főleg a korai időszakban, akkor tehát, mikor inkább fertőző, a tünetmentes szakban is vérvizsgálattal meglehetős biztonsággal fel tudjuk fedni, nem szabadna megelégedni a prostituáltnak egyszerű vizsgálatával."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A nemibetegségek - Hogyan fertőz a szifilisz?

2012.09.18.

   "A szifilisz elleni védekezés két irányban lehetséges: Oly általános köz­egészségügyi intézkedések elrendelése és végrehajtása által, melyek alkal­masak arra, hogy a betegség tovaterjedését meggátolják (általános profi­laxis) és oly eljárások megismertetése által, melyekkel az egyén saját magát megvédheti attól, hogy e betegséggel fertőztessék (egyéni profilaxis).

   Mielőtt azonban tulajdonképpeni tárgyunk megbeszélésébe bocsátkoz­nánk, célszerűnek tartom, ha csak nagy vonásokban is, megismertetni a szifilisz fertőzésének lehetőségeit és módjait.

   Hogy szifiliszes fertőzés létrejöhessen, ahhoz szükséges, hogy hámtól fosztott területre, legyen az bármilyen kicsi is, élő és életképes spirochaeta paliida, vagyis a betegség kórokozója jusson. A fertőzés lehetősége már magával hozza, hogy a fertőzés leggyakoribb módja a nemi érintkezés, már azért is, mert ilymódon szoros érintkezésbe jutott testfelületek könnyen lesznek hámfoszlottakká.

   Innen van az, hogy, mint azt a statisztika mutaja, az összes szifiliszes fertőzések alig 5-6 százaléka csak olyan, mely nem a nemi részeken tör­tént. Történhetik a fertőzés azonban oly módon is, hogy az illető nem köz­vetlenül jut szifiliszes beteggel érintkezésbe, hanem, hogy a spirochaeták közvetve, valamely tárgy vagy eszköz utján vitetnek át, mint például borotva, foghuzó, evőeszköz, pipacsutora stb. A kórokozó spirochaeták tudniillik kedvező körülmények között elég sokáig, sőt napokig is élve maradhatnak a testen kívül. Életbenmaradásukhoz azonban elsősorban is nedvességre van szükségük, kiszáradva, csakhamar elpusztulnak. Ezért azután közvetve a fertőzés elég ritka dolog és csak akkor jön létre, ha az érintkezés a fertőzött tárggyal rövid időn belül történik. így például szifi­liszes egyének használta poharakon már 10 perc múlva nem tudtam élő spirochaetát kimutatni, a poharak tehát már nem voltak fertőzők.

   Egy másik kérdés, hogy tulajdonképpen a szifiliszes beteg mikor fertőző, Ma már a leghatározottabban mondhatjuk, hogy minden szifiliszes egyén, legyen az betegsége bármely szakában, igy a hosszan, akár évekre elhúzódó tünetmentes szakban, akár volt kezelve, lakár nem, legyen betegsége bár­mily régi is, fertőzőképes és legfeljebb az a kérdés marad fenn, hogy adott esetben mily fokú fertőzőképessége? Azt, hogy olyan egyén, kinek beteg­sége korai időszakában tünetei vannak, mely tünetekből könnyű szerrel nagy tömegben ki tudjuk a kórokozót mutatni, erősen fertőző, természe­tesnek fogjuk találni. Az ujabb vizsgálatok azonban azt is kimutatták, mit eddig megfigyeléseinkből valószínűnek tartottunk, hogy ugy a korai, mint késői időszakban a beteg akkor is fertőző, ha nincsenek is tünetei, ha az úgynevezett tünetmentes időszakban van, tehát akkor, midőn betegségét még a leggondosabb külső vizsgálattal sem vagyunk képesek esetleg fel­fedezni. E vizsgálatok kimutatták, hogy ily egyének vérén kivül nyála, teje, orrváladéka és ondója is fertőzhet.

   Ma már tudjuk, hogy szifiliszes tünetek nyomaiban, ha azok az észrevehetétlenségig vissza is fejlődtek, akár keze­lésre, akár önmaguktól, kórokozókat lehet kimutatni, tehát fertőzők. Az ujabb állatkísérletekkel történt vizsgálatok kimutatták, hogy a szifiliszes beteg betegsége korai időszakában leginkább fertőző, hogy bár idővel fer­tőzőképessége csökken, de ez csak gyógyulásával szűnik meg, hogy bár akkor, mikor tünetei vannak, erősebben fertőz, fertőzőképessége a tünet­mentes időben is az marad. E vizsgálatok azonban kimutatták azt is, hogy gyógykezeléssel a beteg fertőzőképességét lényegesen csökkenthetjük, sőt hosszabb időre meg is szüntethetjük.

   Az elmondottak után vegyük az egyes védekezési módokat tárgyalás alá és nézzük, hogy ezek mennyiben hajthatók végre és mily eredménnyel kecsegtetnek.

   Meg vagyok győződve arról, hogy az ifjúság felvilágositásával, annak nevelésével, a veszélyre való figyelmeztetéssel, melynek ki van téve, sok jót lehet elérni, de nem hinném, hogy annyit, mint amennyit sokan éppen ettől az akciótól várnak. Ha a felvilágositás tényleg oly nagy hatás­sal volna, ha ennek tényleg oly nagy profilaktikus eredménye lenne, mint azt sokan hiszik, ugy orvosok és orvostanhallgatók között nem szabadna szifiliszes betegnek, csak elvétve, kik foglalkozásuk folytán fertőztetnek, előfordulni, mert jobban felvilágosítani a laikust, mint ahogy ezek vannak, nem lehet.

   Egy tekintetben azonban a felvilágositástól sokat várhatunk, ha a nagyközönséget ráneveljük arra, hogy látszólag lényegtelen bajával is azonnal orvoshoz forduljon. Ezzel aztán elérhetjük azt, hogy a megbete­gedettek legnagyobb száma a gyógyításra legkedvezőbb időben kerül gyógy­kezelés alá, gyógykezelve pedig fertőzőképességét a betegnek erősen korlá­tozhatjuk és igy a betegségnek tovaterjesztését nagyban meggátolhatjuk."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A nemibetegségek - A szifilisz

2012.09.13.

   "A harmadik, mondhatni legsúlyosabb betegség a szifilisz, mely alatto­mosan, hosszú évekre terjedőlég végzi romboló munkáját azon, akit meg­támad. De romboló munkájában nem elégszik meg ezzel, becipelve a családba magtalanság, számtalan félbeszakadt terhesség, koraszülés, halvaszülött, életképtelen újszülött, mely az élet első támadására elpusztul, lesz következménye és az apákon elkezdett romboló munkáját folytatja az utódokon is, mert ha egy-egy ily gyermek életben marad is, az elfajulás jelei fognak rajta mutatkozni.

   A szifilisz elleni védekezést különösen két körülmény nehezíti meg. Először a betegség természete hosszú évekre elnyúlik, a korai időszakban alig okoz kellemetlenséget, fájdalmat, tünetei sokszor csak rövid ideig álla­nak fenn, aztán önmaguktól is elmúlhatnak, vagy csekély kezelésre eltűn­nek, hogy aztán hosszú, esetleg évekre terjedő időre tünetmentesség álljon be, úgyhogy a betegnek hihetetlennek tűnik fel ezen időben, hogy ő beteg, hogy betegsége nemcsak önmagára, de a közre is veszélyes.

   A betegség keze­lése a végleges gyógyulás eléréséig évekig tart és a legtöbb betegnek érthe­tetlen, hogy dacára annak, hogy nem érzi magát betegnek, kezeltesse magát. Mig nem egy beteg akkor, mikor az orvos fölfedi előtte, hogy mi a baja, kétségbeesik, nem egy az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, később beletörődve bajába, mely nem okoz neki nagyobb kellemetlenséget, közömbössé lesz, könnyelműen veszi betegségét és túlzottnak tartja mind­azon veszélyeket, melyeket az orvos betegségének nem rendszeres kezelése esetében eléje fest. Mindehhez járul még, hogy az évekre terjedő kezelés a betegnek több fájdalommal, alkalmatlansággal szokott járni, mint beteg­sége, hogy a kezeltetése sokszor idő-, munkaveszteséggel jár, máskor meg foglalkozásánál fogva majdnem lehetetlen.

   A másik körülmény, amely nagyban megnehezíti a betegség elleni küz­delmet, az, hogy a szifilisz még ma is «titkos betegség», melyről épugy, mint minden olyanról, mely a nemi élettel van összefüggésben, a nyilvános­ság előtt nem igen lehet beszélni, holott addig, mig a veszély tudata, mely szifilisszel az emberiséget fenyegeti, nem megy át a köztudatba, mig a betegség elleni küzdelem nem ver gyökeret széles társadalmi rétegekben, addig a küzdelem annyira meg lesz nehezítve, hogy nem is lehet eredményes."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Ezek is érdekelhetik Önt:

A szifilisz - Tünetek és kezelés>>

Szifilisz: évente 12 millió embert fertőz meg>>

Szifilisz fertőzöttek az iskolában - Hogyan terjed?>>

A szégyenlősség szexuális mellékhatásai>>

A nemibetegségek - A kankó

2012.09.08.

   "A kankó (tripper) szintén fertőzés utján jön létre és pedig az esetek túlnyomó többségében a közösülés utján a kórokozó gonococcusok bejutnak a húgycső nyálkahártyájára és ott pár napi lappangási idő után heves gyulladásos tüneteket okoznak. Lassan-lassan aztán ellepik az egész hugy-csövet, ráterjednek a hólyagra, vesemedencére, ellepik a mellékheréket, dülmirigyeket, ondóhólyagot, befészkelik magukat a hugycsőbe nyiló apró mirigyecskékbe, hol mindenütt gyulladást idéznek elő. De bejuthatnak a nyirokutakon a vérbe is, mellyel aztán a szervezet legtávolabbi helyére is elcipeltetnek és súlyos szivbelhártya, izületi gyulladásokat okozhatnak, sőt az egyén halálának is lehetnek közvetlen okai.

   Az eleinte hevesebb fájdalommal járó gyulladás azonban idővel elül, alig észrevetővé válik, a vizelés most alig okoz a betegnek kellemetlenséget. Csak itt-ott veszi észre, hogy reggelenként hugycsőnyilása beragad, vagy azt összenyomva, kis fehéres-sárgás genycsepp jelenik meg, avagy hogy nagyobb kicsapongás után hugy-csövében kis bizsergést, szúrást érez. A betegségokozó parányi gombák, gonococcusok, melyeket csak nagyobb nagyítással, górcsővel vagyunk képesek látni, a külvilágra jutva gyorsan elpusztulnak, azonban az emberi testben hosszú időn át talán anélkül, hogy az illetőnek nagyobb kellemetlenséget okoznának, lappangva meglehetnek, hogy aztán alkalom-adtával kirobbanjanak, vagy uj gazdára találva kifejtsék kórokozó hatásukat.

   Gyógyítása nagy türelmet, pontosságot, lelkiismeretességet és szakképzett gyakorlatot igényei. Általában azt mondhatjuk, hogy megfelelő kezelés mellett a kankó, ha semmiféle szövődmény nem járul hozzá, rendesen 4—8 hét alatt gyógyul, de nem szabad csodálkoznunk, ha a gyógyulás még ily esetekben is hosszabb időt vesz igénybe. Ha azonban valamely szövődmény is járul a betegséghez, melynek létrejöttét csak bizonyos valószinüséggel tudjuk kezelésünkkel elhárítani, vagy ha a folyamat idültté válik, ugy már a gyógyulási kilátások sokkal rosszabbak, sokkal hosszabb időt vesz igénybe, nagyobb szakértelmet és alaposabb gyógykezelés székséges. Sajnos, a kankót még ma is «gyerekbetegségnek» tartják általában és a betegek legtöbbször nem is fordulnak vele orvoshoz, hanem mint már ez a nemibetegségeknél szokásos, a patikustól kérnek orvosságot, melyet az, legtöbbször ki is szolgáltat, vagy legjobb esetben a beteg egyik már tapasztaltabb barátja  receptjét kéri el,  hogy azzal az  orvossággal ő is fecskendezzen.

   Ennek súlyos következményei lehetnek. Elsősorban nem lévén az ily beteg felügyelet alatt, fecskendezésével többet árthat, mint a mennyit használ, mert a legtöbb esetben csak azt éri el, hogy az addig csak a hugy-csőben létező folyamatot beleviszi a hólyagba, a mellékherébe stb. A legtöbb beteg, aki önmagát kezeli azt hiszi, hogy akkor gyorsabban gyógyul, ha ő naponta Isten tudja hányszor fecskendez és minél jobban fáj neki az ily fecskendezés, annál hatásosabbnak képzeli azt. A másik körülmény, mely ily önkezelésnek a következménye, hogy ha idővel elülnek a fájdalmai, csökkenvén a gyulladás, feltisztul a vizelete, a beteg azt hiszi, hogy meggyógyult, tovább nem törődik bajával és vigan terjeszti azt minden közösüléssel, beviszi később a betegséget családjába, talán nem is tudva, hogy mily szerencsétlenséget visz ezzel oda be.

   Annak megítélése, hogy valaki kankójából kigyógyult-e, vagyis, hogy gonococcus mentes-e, igen nagy gondosságot, elővigyázatosságot és nagy szaktudást követel meg még akkor is, ha az illetőnél a betegség simán folyt le és fokozottabbat, ha szövődmény is volt jelen. Mert mindaddig, míg bárhol ily kórokozó gonococcus fészek van elrejtve, az illető fertőzőképes és előbb-utóbb fertőzni is fogja azt a nőt, kivel érintkezik, igy a feleségét. Nem szabad megelégednünk azzal, hogy az ily betegnek a vizelete tiszta legyen, sőt hogy hosszabb ideig az marad, hanem pontos górcsői vizsgálatot kell végezni nemcsak a vizeletből, de az erre szolgáló eljárással a hugycsőből, a dülmirigy, az ondóhólyag stb. kipréselt váladékából is. Sőt azzal sem szabad megelégednünk, hogy egy ily vizsgálatot végezzünk, hanem az ily vizsgálatok egész sorozatára van szükség, hogy emberi számítás szerint a legnagyobb valószinüséggel állithassuk, hogy az illető gonococcus mentes, vagyis, hogy kankója gyógyult.

   Nőnél a kankó a legritkább esetben marad a hugycsőre lokalizálva és legtöbb esetben ráterjed a méhre, behatol a petefészekbe, a különböző mirigyekre, sőt elég gyakran a végbélbe is és az illető nőre a fájdalmak, betegségek egész hosszú sorozatát zuditja. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a női kankó gyógyításánál sokkal nehezebb feladat előtt állunk és még "fokozottabb" szaktudás, türelem és idő szükséges hozzá. Ehhez járul még, hogy a legtöbb nő tulajdonképen csak akkor vesz tudomást bajáról, amikor az már erősen elharapódzott, mikor aztán fájdalmaiért keresi fel az orvost, amikor aztán már csak esetleg súlyos műtéttel tud szenvedéseitől megszabadulni. Épugy amint a női kankónak kezelése nagy nehézségekbe ütközik, épugy fokozott gondosságot és szaktudást követel annak a megállapítása is, hogy az illető meggyógyult-e.

   Nem hagyhatom szó nélkül a kislánykáknak kankóját, melyet ezek a szerencsétlenek legtöbbször a betegségéről esetleg mit sem tudó anyjuktól kapnak. Ezeknek gyógyítása bizony a legtöbb esetben igen nagy nehézségbe ütközik és hosszú hónapokra, de tudnék esetet felhozni, mikor 3 évre is terjedő igen gondos szakszerű klinikai kezeléssel volt csak elérhető a gyógyulás.

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

Néhány kapcsolódó cikk a WEBBetegen:

Gonorrhoea (tripper, kankó) - Tünetek és kezelés.>>

Chlamydia trachomatis.>>

A szexuális úton terjedő betegségek és tüneteik.>>

A nemibetegségek

2012.09.03.

   "A nemibetegségek elleni küzdelem legnagyobb akadálya az az álszemérem, amely e fontos kérdés nyilvános tárgyalását nagyon megnehezíti, holott ha látjuk, milyen szörnyű pusztitást, mennyi kínt és szerencsétlenséget okoznak a nemibetegségek, ha befészkelik magukat a családba, akkor bátran félre kell tenni minden álszemérmet, mert az eredményes küzdelem alapföltétele a minél nagyobb nyíltság, a nemibajok veszedelmeinek, az ellenük való védekezésnek minél szélesebb körben való ismertetése.

   Nem akarok szomorú és megdöbbentő statisztikai adatokat felsorolni annak megvilágítására, hogy milyen veszedelemmel fenyegetik e betegségek nemcsak az egyént, hanem a családot, a házasság boldogságát, sőt a jövő nemzedéket és ezen a réven a társadalmat és az államot is, mert a statisztikai adatok csak rideg számok, amelyek nem adhatnak fogalmat arról, mennyi nyomorúság, kétségbeesés és pusztulás rejtőzik a számoszlopok egyes adatai mögött. Ezt csak az orvos érzi át, aki az adatokat gyűjti, de egyes tragédiákat láthat mindenki, aki nyitott szemmel figyeli az élet sötét oldalait is. Csak éppen, hogy a szifiliszes fertőzés elterjedtségéről némi fogalmunk legyen, megemlitem, hogy Weil Brüsszel lakosságának 20%-át tartja szifiliszesnek, Blaschkó szerint Berlin összlakosságának 10%-a fertőzött, Vermes Paris lakosságának 25%-át tartja betegnek, Lessueuer szerint a nagyvárosok 25 évnél idősebb lakosainak 15%-a szifilisszel fertőzött. Azt hiszem, teljesen igaza van Blaschkó-nak, mikor a nagyvárosok lakosainak satnyaságát, degenerált voltát sok tekintetben a szifilisz okozta rombolásnak tudja be. Ezek a nagy számok máris megindokolják, hogy miért kell külön, bőven foglalkozni a nemibetegségekkel.

   Nemibajok név alatt általában három betegséget szoktak összefoglalni, amelyek ugy súlyosságukra, mint lefolyásukra és következményeikre nézve egymástól nagyon különböznek, csak abban egyeznek meg, hogy mind a három fertőző betegség és mind a három legtöbbnyire nemi érintkezés utján terjed. A fertőzés közös útja tehát az, ami indokolttá teszi e három betegség együttes tárgyalását, mert a nemiélettel összefüggő dolgokat az álszemérem a titok fátyola alá borítja, a nemibetegségben szenvedő titkolja baját, nem kezelteti, vagy nem vigyáz magára ugy, ahogy kellene, nehogy valaki is megtudja betegségének természetét. Pedig a korai és alapos kezelés éppen ezeknél a betegségeknél a siker főtényezője.

   E három betegség a lágyfekély (sanker), kankó (tripper) és szifilisz (bujakór). E három betegség közül az első a lágyfekély, kisebb jelentőségü, mert hisz rendszerint könnyen gyógyítható, gyógyult volta könnyen megállapítható. Csak ritkán látjuk azt, hogy gonosszá lesz, gyógyszereinknek ellenáll és nagyobb terjedelmű pusztítást okoz. Igen fájdalmas volta miatt a betegeket előbb-utóbb orvoshoz készteti. Ha erősen fertőző képessége folytán házastársaknál is előfordul, vajmi ritkán cipeltetik a házasság előtt szerzett betegség a házasságba és rendszerint a házasság alatt szerzett betegséggel történik a fertőzés. A betegség következményekkel nem jár, az utódok a szülők e betegségét nem sinylik meg és inkább az által bir nagyobb fontossággal, hogy gyakran együtt látjuk fellépni a szifilisz első megnyilvánulásával, ugy hogy annak a kis jelentőségű, ártatlan lágyfekély képét adja, megtévesztvén ezzel a beteget, ki baját semmibe sem veszi, de sokszor a csak kissé is felületesebben vizsgáló orvost is félrevezetheti."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)

A szexuális úton terjedő betegségek és tüneteik>>

Tények és tévhitek a nemi fertőzésekről>>

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 14. rész

2012.08.29.

   "A másik fontos szabály a lakásnak egészségessé tétele. Szerényebb viszonyok közt élők is sokat tehetnek e részben. Földmivelő népünk például óriásit vétkezik, midőn a szebbik szobát tartja az úgynevezett „tiszta szobájának", amelyet nem használ s a sötétebbet, a kevésbé tágasat lakja, sokszor zsúfoltan. De a városiaknál is látjuk nem egyszer, hogy a legszebb helyiség a „szalon", a kisebb szoba, vagy szobák, sokszor ablaktalan „alkov"-ok szolgálnak hálóhelyül. Pedig a gyermekszoba (ahol ilyen lehet) és a hálóhely legyen a lakás legjobb, legvilágosabb, legszellőztethetőbb, legtágasabb része! „Dove é il sole, non é il medico. " Ahol ott van a nap, ott nincs az orvos - mondja az olasz példaszó. Ha több szobából áll a lakás, a család tagjai lehetőleg elosztódjanak bennük hálásra. Inkább, hogy ne legven mindenütt nappal ágy látható, egyik-másik családtag csak divánon háljon, csakhogy nagy levegőköbtartalom álljon egy-egy alvó rendelkezésére, főleg télen, amikor az ablakokat éjjelre nyitva tartani nálunk nem lehet.

   A lakásból szőnyeget, függönyt dobjunk ki. Az előbbi csak porfogó és amellett, minthogy nem vetjük le az előszobában az utcai cipőnket, mellyel odakünn még friss tüdővészes köpésbe léphettünk, - veszedelmes fertőzésterjesztő; az utóbbi a függöny, pedig csak sötétíti a szobát, porfogó, a por- és cseppfertőzés ragályának hordozója és minden megmozgatásakor a szoba légkörébe továbbithatja újra a port és a bacillust. A poros levegő hajlamosít, a kórcsira persze, már direkte fertőz. Mint látható, a hajlamosító tényezők kerülése mindjárt a fertőzés alkalmainak kerülését is jelenti!

   Legjobb lenne, ha mindenki, főleg a gyermekes szülő, otthon házicipőjében járna-kelne, nem az utcai cipőben. De ha már ezt nem teszi, olyan egyszerű nedves lábtörlőn tisztitaná meg, ugy ahogy, a cipője talpát a lakásba lépés előtt, mint aminőt az Erzsébet-szanatórium bejáratához az intézet megnyitásakor 1901-ben állíttattam.

   A lakásba éjjel is juthasson be levegő. Itt az egyszerűbb lakásberendezésnek előnye van a "modernebb" fölött. Mert a közönséges kályha szellőz, mig a központi fűtés nem. Télen a belső ablakokat hagyjuk nyitva. A nagy hőmérsék-különbség mellett, mely a hideg évszakban a külső légkör és a szoba levegője közt van, így elegendő szellőzés folyik, az enyhe évszakokban pedig egy kis réstől az egészen nyitott ablakig a megfelelő nyilás   gondoskodiék   róla, hogy a zárt helyiség egészségcsökkentő befolyása éjjel se érvényesülhessen.

   A tisztán tartott és helyesen használt lakás mellett másik nagyon fontos egészségfentartó tényező a helyes táplálkozás. Egészen vegyes koszt. Nem holmi kigondolomok vagy ínyencségek kellenek; a régi „csak hus, tej, tojás!" jelszó s főleg a „minél több tej!" előírás sem bizonyult indokoltnak, hanem az, hogy mindenki a keresetét legelsőül lehető bő vegyes táplálkozásra fordítsa (melyben a főzelékek, növényi eredetű ételek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni) és:

   Legfőképpen el ne igya. Mese az, hogy az alkohol táplál, a bor erősít, a sör hizlal. Az igazság csak annyi, hogy kevés belőle nem árt. De azt, aki visszaél vele, súlyosan mérgezi, tüdővészre közvetlenül is erősen hajlamosítja. Azonkívül kevesebb jut az italos embernek az igazi táplálkozásra is - jönnek a gondok, a környezet elégedetlensége, civódások, izgalmak és megannyi közvetett kára a bűnös alkohol-szeretetnek!

   A hülékenység elleni védekezés, a test edzése, hűvös és gyors hideg-lemosásokkal, nyáron a szabadban való fürdéssel - minthogy a katarusok tüdőbajra hajlamosítanak, szintén fontos segédeszközünk a tuberkulózsira való hajlam kifejlődésének gátlására. A napjainkban mindinkább terjedő „strandolás" is ennek szolgálatában áll.

   Hogy aki a fentieket megszívleli, munkahelyén, műhelyében is sokirányban megvalósíthatja az egészségóvó szabályokat és kerülheti a hajlamosságszerző tényezőket, világos dolog. Az étkezés előtt gondos kézmosást végző fazekas például jóval kevésbé fog áldozatul eshetni a gümőkórra annyira hajlamosító ólommérgezésnek, mint a ki tisztátlan kézzel viszi szájához kenyerét. S ha a fertőzéstől óvakodni jobban megtanulunk s az egészségtan elemi szabályait el nem hanyagoljuk, nem fognak hazánkban olyan infekció-fészkek létesülhetni, mint pl. a hevesmegyei Kál községben, melyről Surányi dr. nemrég kimutatta, hogy gümőkórban elhalt lakosai közül 53,3%-a község házainak 16,5%-ából kerül ki.. .

   Adja a Mindenható, hogy e tanítások, amelyeket több mint két évtizede igyekszünk terjeszteni s melyekre ma még sokkal nagyobb szükség van, mint nemzeti szerencsétlenségünk előtt volt - megszívleltetvén, a kultur-emberiség legnagyobb csapásának, a tüdővésznek, terjedése elé minél több gátat emelhessenek!"

 (Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

Tüdőtuberkulózis (TBC)>>

Tüdőszűrés: mikor kötelező, mikor ajánlott?>>

Tüdőrák és tbc: mennyire hatékony a tüdőszűrés?>>

Mit kell tudni a BCG oltásról?>>

 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 13. rész

2012.08.26.

A hajlamosító tényezők kerülése

   "Épugy, mint a fertőzés alkalmai­nak csökkentésében, a hajlamosság kifejlődésének meggátlása körül is nagy szerepe van az egyéni védekezésnek. A hatóság meg kell, hogy tegye a magáét a lakásviszonyok és közélelmezés javítása körül, hogy a polgárok életstandardja, életnívója az egészségfenntartás elemi követelményeinek megfelelhessen, de első tekintetre nem is hinné az ember, mennyit ronthat a célszerűtlen viselkedés a jobb viszonyok között élő ember ellenálló-erején s mennyit javíthat az okszerű életmód a szegény sorsban élő helyzetén is.

   Sok embernek a jómód csak vesztére van. Csak arra szolgál, hogy ren­detlen éjszakázó életre, kártyára (idegizgalom!) s dorbézolásra (alkoholiz­mus) csábítsa.

   A szerény viszonyok között élő pedig, ha mértékletes, józan életmódot folytat, nemcsak otthonában teremthet magának az alábbiak ösmeretével egészségfentartó környezetet, hanem munkahelyén is ellensúlyozhatja - sa­ját viselkedésével és példaadásával - az ott esetleg őt fenyegető gyöngítő tényezők befolyását

   Minden hajlamosít a tüdőgümőkórra, ami a testet gyöngíti!

   Ez elsősorban a helytelen életmód: ha valaki nem adja meg testének munka után a kellő pihenést, vagy pláne mérgezi azt.

   Nagyon tévednek, akik a szórakozást, mely az éjszakába nyúlik, pihe­nésnek minősitik. Igazi pihenés csak az alvás. Aki tehát a szükséges 6-8 órai alvása idejéből elvesz (dolgozó ember ezt a következő nappalból nem pótolhatja), az erősen gyöngíti a testét.

   Ha aztán szórakozás céljából való éjszakázása közben - ami a rendes - még agyondohányozza is magát, esetleg szerencsejátékkal izgatja pihe­nésre szoruló idegeit s még hozzá szeszes italt is bővebben fogyaszt, egy­szerűen maga alatt vágja a fát egészségfentartás dolgában. Szervezetének előbb-utóbb ki kell merülnie s a leggyakoribb fertőzésnek, a tüdőtuberkuló­zisnak, hamarosan áldozatul esik. Édesatyámnak hat testvére volt. Közülök ketten kaptak tüdőbajt. Atyám a túlfeszített irodai munkában, mert testvé­reit is segélyezve, éjt nappallá tenni volt kénytelen, és legfiatalabb öccse, aki mint vidéki szülők gyermeke, az ő felügyeletüktől távol, már mint jogász, itt a fővárosban sajnálatosan elkorhelyesedett. Ez a korban legifjabb nagybátyám harmincadik életévében tüdővészben elpusztult, atyám utóbb teljesen meggyógyult, s mint kövér öreg ur 74 éves korában guta­ütésben halt meg, túlélve még három másik, szintén elég szép kort ért testvérét is.

   De nemcsak az éjszakázó szórakozás gyöngíti a testet, hanem a nappali pihenő-időnek helytelen felhasználása is. Aki ezt elkorcsmázza, vagy elkávéházazza, igen helytelenül cselekszik, még aki örökké moziban ül, mikor szabad ideje van, sem a legokosabbat műveli, mert a tuberkulózis elleni védekezés első szabálya a minél több szabadban való tartózkodás.

   Az ujabb idők sportszeretete nagyban elősegíti ezt. Csak nem szabad senkinek a sportolásban sem a testét kimerítenie, a sportolást tulságig hajtania. Igaz itt a német mondás: ,,Was zu viel, ist ungesund!" Lassú szok­tatással lehet csak büntetlenül, főleg a különben az izomzatot nem gyakorló, ülő életmódot folytató egyénnek, szervezetét erősebb fizikai teljesítményekre alkalmassá tenni, különben ugy járhat, mint az a szegény evezős, aki a dunai regattáról, melynek egyik győztese volt, került az akkor még vezetésem alatt állott Erzsébet-szanatóriumba hirtelen kitört vágtató tüdő­vésszel s fel sem kelt ágyából többé. Mert a durva testi megerőltetések - ezt a háború tanulságai bőségesen igazolták - a testben különben ártatla­nul lappangó tuberkulózist súlyosan fellobbanthatják. S ugyanazt tehetik a testet a sportolás elfajulása esetén érő sérülések is.

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 12. rész

2012.08.21.

A betegnek és környezetének helyes viselkedésre való tanítása

   "Ha a fennjáró beteg szabadban van, ugy nem kell a cseppfertőzéssel törődnie, mert a fényhatás ott rövidesen elpusztitja a finom csöppecskék ragályát (a tömegesebb köpetét már nehezebben!): a szabadban tehát csak arra kell ügyelni, hogy a közelünkben lévő embertársra, vagy valamely használati tárgyunkra rá ne köhögjünk. Zárt helyiségben az utóbbiaknak fokozott szemmeltartása mellett a fenjáró beteg a tenyérnek a száj elé tartá­sával élhet, mert módjában van a beszennyezett kezét e müvelet után mielőbb megmosni - a fekvő azonban, ha nincs a kezeügyében mosdó­készlet, szerintem okosabban teszi, ha a hálószekrényén a köpőcsésze mel­lett (és nem a párna alatt) tartott zsebkendőt kapja amúgy összegöngyölve - a szája elé, mikor köhög s nem a tenyerét, ujjait fertőzi meg a repülő cseppek ragályával.

   A betegnek persze - ahol csak lehet - külön szobája legyen s ab­ban minél kevesebb tárgy, főleg minél kevesebb, lehetőleg semmi párnázott bútor. Mert erről a fertőzményt eítávolitani nehéz, mig a párnázatlan bútor és egyéb mos­ható holmi ötszázalékos káliszap­panos vizzel (egy tetőzött evőka­nálnyi káliszappan, zöldszappan 1 liter vizre) na­ponta jól megtisztitható a ra­gálytól.

   Szőnyeg, függöny természetesen a beteg szobájában ne legyen. Az, ami ezekből megtűrhető, csupán egy a két ablaktábla közé elhelye­zett (de nem belül akasztott) mos­ható vászonból való félfüggönyöcske és az ágy elé helyezett mosható bolyhos törülköző, szőnyegnek ki­nevezve, melyet aztán minél gyak­rabban kell váltani.

   A kézmosásról volt fentebb több­ször szó. A gyakori kézmosás min­den infekció ellen való védekezé­sünk főszabálya. Mert a kéz az érintkezési fertőzés legfőbb ter­jesztője. A Szántó Menyhért államtitkár bölcs vezetése alatt mint­egy két évtizede működő Népegészségügyi Múzeum (azelőtt „Társadalmi Múzeum") szemléltető képei között van egy, amely megmutatja, hogy ha például egy szakácsnő keze nem volna tiszta, hány helyre juttatná el az ujjain lévő szennyezést munkája közben az egész konyhában. A kép ugy készült, hogy a szakácsnő ujjait festékkel szennyezték be s aztán ő végezte a rendes munkáját. A festék foltjaitól hemzseg persze a végén az egész konyha.

   Mint a mult század nyolcvanas-éveinek elejétől fogva, mikor Koch tanár a tuberkulózis-bacillust fölfedezte, a tüdőbaj korai felismerésének ez a korszakos felfedezés egyidőre kerékkötője lett, mert még kiváló orvosok is csak akkor akarták elhinni, hogy egy köhögős beteg gümőkórban szen­ved, mikor már köpetében a bacillus megjelent (holott ma már tudjuk, hogy ez csak jó későn történik), - akképen a fertőtlenítő folyadékok hasz­nálatának divatja, nevezetesen az azok hatásába vetett hit túlzása, valóság­gal gátja szerintem az orvosi tisztaság helyes ápolásának."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 11. rész

2012.08.16.

 A betegnek és környezetének helyes viselkedésre való tanítása

    "A zsebkendőről még van mondani valónk. Ez a szennyes, amely a leg­fertőzőbb. Ezt szabad legkevésbé szárazon tartogatnunk, száraz állapotban bolygatnunk, mert szétbontás alkalmával a beléje száradt köpet apró részecskéit szórja a levegőbe s ott aztán tényleg „millió bacillus" röpködhet a zárt helyiség légkörében.

   Ha általában is az kellene, hogy szabály legyen, hogy fertőző beteg szennyesét ne kezeljék száraz állapotban, hanem, hogy ez, amint a haszná­latból kikerül, mindjárt lehetőleg fertőtlenítő, de egyáltalán folyadékba jusson, akkor két használati cikkére a tüdővészesnek áll ez különösen: elsőül a zsebkendőjére, utána mindjárt a paplanhuzatára.

   Nyáron, nagy melegben, egy vászonlepedő is elég a takarózásra. Ekkor könnyű a helyzet. Ezt gyakran lehet váltani. Mert a fekvő tüdővészes, de a még fennjáró is, este és hajnalban, mikor köhögése rendszerint a leghevesebb, a takarója fölött szórja szét leginkább a fertőző cseppeket. A takaró­nak tisztántartása tehát eminens kívánalom s ez csak váltással történhetik. De a paplant már bajosabb untalan váltani. Ennek tehát vászonhuzatának kell lenni, de nem mint szokásban van, csak alul, hanem felül is, hogy a levehető és váltható huzat kapja a cseppfertőzést, ne maga a paplan. Mert különben a beteg takarója a legsúlyosabb fertőzés forrása! Ezt a szerintünk igen jelentős óvórendszabályt csak egy uton lehetne mellőzni, oly módon, hogy két takarót tartsunk a beteg részére és azokat ő naponta felváltva használja. Az előző napi pedig a következő napon ki legyen terítve - színé­vel fölfelé - a napra, vagy ha nincs napsütés, legalább szabadban a teljes nappali világosságra, hogy a fény ölhesse el a rájutott fertőző csirákat.

   Mikor az Erzsébet-szanatóriumot 1901-ben berendeztük a higiéniás asztalkendő-kezelés mintája egy számozott karika volt, melybe a beteg az ő használt asztalkendőjét összegöngyölve belehúzta, hogy a máséval össze ne keveredjék. Ez azonban nem gátolta volna meg, hogy a betegeknek e könnyen fertőződő fehérneműje egy­mással ne érintkezzék. Azért teljesen zárt fémtokokat készíttettünk, s beléjük tettük a serviette-et. A tokok a beteg számával ellátva foglaltak helyet egy e célra szolgáló állványon.

   Általánosan tanácsolja ma még az orvos, hogy a cseppfertőzés gátlására a beteg tartsa a szája elé a tenyerét, mikor köhög. Ez az eljárás jó is, meg rossz is. Jó, mert tényleg akadályozza a köhögés alkalmával a szájból ki­röppenő köpetrészecskék szétszóródását. (Egy ily úgynevezett Fraenkel-cseppben, melyet, steril üveglemezt tartva a köhögő szája elé, fogtak fel, már 200.000 bacillust is sikerült kimutatni!) Másrészt azonban súlyosan ragályozza a beteg tenyerét, ujjait, melyek utján aztán az infekció kontakt­fertőzéssel mindenre eljut, amihez a beteg utóbb hozzányúl. A kéznek a száj elé tartása a cseppfertőzés gátlására tehát csak akkor volna kifogás­talan, ha a beteg a müvelet után mindjárt kezet moshatna."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 10. rész

2012.08.12.

 A betegnek és környezetének helyes viselkedésre való tanítása

   "A beteg előtt eltagadni, hogy baja fertőző, semmiféle túlzott - tapasztalásunk szerint - a kellő módja, ami a betegre sem tesz rossz hatást s a környezet érdekét is a legjobban szolgálja.

   „Minden köpet fertőző!" ezt szoktuk mi mondani betegeinknek. „Az enyém is, az öné is." „De az enyémben van bacillus", válaszolja különösen a szanatóriumban megfordult, vagy egyébként tudákossá vált beteg. „Az enyémben meg holnap lehet" feleljük rá merészen s különben is tudja, hogy egy-kétszeri negatív lelet nem mond sokat, nem abszolút bizonyíték még nyílt tüdőgümőkór ellen sem, annál kevésbé szól zárt tuberkulózis ellen. Ez utóbbi már tudományos igazság és épugy, mint az, hogy minden köpetben, a látszólag vagy tényleg egészséges emberében is lehetnek jelen kór-nemző csirák. Hogy nemcsak az ő köpete lehet fertőző, ez a beteget megnyugtatja, nem érzi magát az emberek közül kiközösitettnek, megbélyegzettnek és lehangoltság és elkeseredés nélkül vigyáz arra, hogy köpetét el ne szórja, sehol el ne kenje.

   A köpettel való orvosilag tiszta bánás tehát az első, amire a beteget meg kell tanítani. Nemcsak földre köpni nem szabad, hanem köpőládába vagy zsebkendőbe sem. A patriarchális köpőládát vigan járják nyáron a legyek s orrnányukra, szőrös lábaikra felszedve a köpet részecskéit (melyek mindenikében számos bacillus lehet) befertőzik ételünket, evőeszközeinket, sőt ha felsebzett bőrünkön futkároznak, direkte is belénk ojthatják a tuberkulózist. A zsebkendőbe köpés az utcán is csak akkor volna helyes, ha az csak szinleg történnék, ha a zsebkendő csak takarója lenne a zsebköpő-üvegnek a bámész szemek elől. De az utcán még csak hagyján, hogy a zsebkendő használtassék, otthon azonban senkinek, aki köp, nem szabad ezt a veszélyes módot alkalmazni, hanem valamilyen köpőedénybe kell váladékát ürítenie.

   A zsebkendő csak végső szükség esetén használható köpetfelfogóként. Mert csak a padlót, földet kíméli meg attól, hogy a köpés rákerüljön; de beszennyezi a viselője kezét és zsebeit.

   Éppen egy negyedszázadja, midőn az Erzsébet-szanatóriumot megnyitni készültünk, e sorok irója, még telve higiénás ideálizmussal, felemás szinü zsebkenőkkel is igyekezett az intézetet felszerelni. Csak olyant sikerült találnia egy előkelő fehérnemű-cégünknél, melynek egyik fele jóval sötétebb rajzú volt, mint a másik. Ezeket azután ugy használtatta a szanatórium betegeivel, hogy a szájszélek letörlését ki-köpés után (mert csak erre engedte meg a «Házirend» a zsebkendő-alkalmazást) mindig csak a világosabb szinü fonákjával végezzék, használat után pedig a keszkenő a színével kifelé göngyöltessék össze. így legalább kevésbé ragályozódnék vele a zseb s az ember ujjai, mikor a már többször használt zsebkendőhöz hozzányúl.

   Zsebkendőt tehát csak a szájszélek letörlésére kiköpés után vagy köhögéskor a száj elé tartásra a cseppfertőzés gátlása céljából, szabad használni s akkor is minél gyakrabban kell felváltani ujjal, tisztával."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 9. rész

2012.08.08.

   "A tüdőbaj gyógyithatatlanságának hiedelme onnan származik, hogy a nagyközönség régebben úgyszólván csak a tüdővészt ismerte, a betegség enyhébb koraibb alakjait azonban nem, mert ezekkel a tudomány is csak ujabban kezdett behatóbban foglalkozni.

   A napilapok időnkint felbukkanó szenzációs közlései: „A tüdővész gyó­gyítható!" - csak félrevezetik, hasztalan hitegetik a szenvedőket, mert az igazi tüdővész jelenléte, hogy durva hasonlattal éljünk, annyit tesz, hagy a zsindelytető már végig lángokban áll, abból többé, ha a legjobban felszerelt tűzoltóságot hívják is hozzá, nemcsak ép, de még használható tető sem lesz. Ott már csupán a szomszédságot lehet menteni, a veszedelem átterjedését a környezetre meggátolni, a bajt lokalizálni. Kifejlődött tüdővész mellett a testnek úgyszólván már egy sejtje sem ép. Nemcsak a tüdőben vannak súlyos roncsolások, hanem az erős méreghatás folytán, mely a gümőbacillusokból és szövetséges társaikból (genyesztő baktériumok) kiáradt, a test összes orgánumai (sziv, máj, vesék stb.) szenvedtek, degeneráltak.

   Éles különbséget kellene már egyszer tennünk a gyakorlati élet szá­mára is a tüdővész és a tüdőgümőkór között. Mind a kettő tuberkulózis ugyan, de az első ennek vagy kezdettől fogva (ezek ritka esetek) vagy már gyógyít­hatatlan formája, a második az okszerű gyógyításnak nagyon is hozzáfér­hető. A gümőkór, tuberkulózis szó tehát magában nem kell, hogy a betegre ijesztő legyen, mert ez egyáltalán nem azt fejezi ki, hogy az illető tüdővészes.

   A mai kulturembernek, mint jeleztük, veleszületett védettsége van a tuberkulózis ellen. Teste a bajjal szembené vdőanyagokat képes ter­melni s ezek fokozott előállítására a szervezetet az orvostudomány ma már többféle uton birja serkenteni.

   Részben az úgynevezett higiénés-diétás eljárásssal, a szanatóriumi gyógy­móddal, mely a beteget kedvező higiénikus viszonyok közé helyezi s módot nyújt a szervezetnek arra, hogy hónapokig „jó gazda" lehessen: bevételeit fokozza s kiadásait csökkentse. Ezzel erősödik az ellenálló ereje minden fer­tőző bántalommal, tehát a gümőkórral szemben is. De ez az eljárás külön intézeteket kiván és a még nem merőben munkaképtelen beteget is hóna­pokra elvonja foglalkozásától, kenyérkeresetétől.

   Ezért követ el az orvostudomány mindent, hogy a tüdőgümőkórt, ha még a beteg erősebben nem lázas, ami egy időre feltétlen testi nyugalmat, fekvést igényelne, - járókezelésben is megállíthassa s ha lassan is, de gyó­gyulásra birja. Legelterjedtebb módszer erre  napjainkban az óvatos tuberkulin-kezelés, mellyel szakavatott kézben határozott eredmény érhető el. Minthogy azonban a tuberkulin, melynek első rossz hire csak helytelen alkalmazásától származott (ujabban sajnos, ismét divatba kezdett jönni egy könnyelműbb használata a Ponndorf által ajánlott eljárásban) - igen erős, differens szer, mellyel szakembernek is nagy vigyázattal kell bánnia, a kutatás ártalmatlanabb, úgynevezett inger-kezelési módokat keres. Ezek közé tartozik az e sorok irója által két év előtt a gyógvászatba bevezetett „Karyon" (Karya" a diófa görög neve), mely nem egyéb, mint bőr alá, vagy az izmok közé, vagy a vérbe fecskendezhető diólevélkivonat s mellyel a tuberkulinéhoz hasonló eredmények érhetők el, megfelelő adagolás mellett, a jelzett kockázat nélkül.

   A sebészet is mindinkább foglalkozik a tüdővész gyógyításával, illetve a beteg tüdőfél lehető nyugalomba helyezése utján a kórfolyamat kedvező befolyásolásával. Minthogy a két tüdő normális működését egyszerre ter­mészetesen nem birjuk nélkülözni, nyilvánvaló, hogy a sebészi segítés kü­lönböző módjai mind csupán azon esetre szorítkoznak, ahol a bántalom tulajdonképen csak az egyik tüdőt támadta meg."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 8. rész

2012.08.06.

   "A köhögés - ha tartós, ébreszti még fel leginkább a beteg gyanúját, hogy tüdőbaja lehet. 190 betegnaplóm közül, amit hamarjában átnézhettem, 83-ban a köhögést mint ilyet jelölte meg a beteg bajának kezdeti tünetéül; de ha a számos más bántalom-elnevezést és panaszt, amit a betegektől hal­lunk, de ami lényegében köhögéssel jár vagy járhat, hozzávesszük, akkor 121 esetben fordult hozzánk köhögése miatt az egyén: 13-nak „influenzával" kezdődött a baja, egynek tüdőgyulladással, egynek tüdő- és mellhártya­gyulladással, nyolcnak mellhártyagyulladással, háromnak bronchitisszel, ket­tőnek huruttal, kettőnek légcsőhuruttal, egynek gégehuruttal, kettőnek garat-huruttal, ötnek gyakori „hülésekkel".

   Ámde a köhögés nem mindig mutatkozik korán. Egy 17 éves hivatal­noknő, akinek bő alkalma volt fertőződni, mert atyjának gégetuberkulózisa van, egy nőtestvére pedig már tüdővészben meghalt, mindkét tüdejének felső részén már elég súlyos megbetegedéssel keres fel, de csak egy hónapja köhög, holott kétségtelenül sokkal régebb idő óta beteg. Egy gazda neje súlyos jobboldali tüdőtuberkulózissal jelentkezik, köhögése most is csak kevés van (főleg gyomorpanaszok vezetik orvoshoz) - s ez a kevés köhögés is csak három hete áll fenn. Ilyen esetek szerencsére elég ritkák, de elő­fordulnak.

   A gyomor- és bélpanaszok a kezdeti tüdőgümőkór tünetei között sürün szerepelnek. Ama 190 betegem közül 30-nál voltak jelen korán. „Gyomor­zavarokkal" kezdődött (részben csak ilyenekkel, részben egyebek közt) a baja 11 betegnek, „könnyen rontotta el a gyomrát" 2 beteg, ingadozó étvágya volt 1-nek, „étvágytalan" lett 1, „gyakori böfögései" támadtak 1-nek, „gyo­morfájásai" 4-nek, gyomorégése 1-nek, gyomor-bélzavarai fejlődtek 3-nak, székrekedése 5-nek, hasmenése 1-nek.

   Lázzal, mint kezdeti panasszal, aránylag kevés beteg állitott be. A 190 közül mindössze 22. Ez onnan van, mert a tuberkulózis kezdetben nem mindig jár lázzal, vagy csak oly csekély hőemelkedést okoz, amit az indolensebb, magára kevésbé ügyelő beteg szubjektive észre nem vesz és igy nem hőmérőzi magát.

   Ellenben 46 esetben terelte rá a beteg figyelmét komolyabb természetű bajára a vérköpés. 20 esetben csak vérnyomokat vett észre az illető a köpe­tében, 26 esetben ellenben bővebb vérzés árulta el a bántalmat. Ezt a tünetet nem szabad könnyen venni. Mint vette bizonyára az én fentemlitett föld­birtokosom, aki végig beteg bal tüdővel jelentkezett, holott már évekkel előbb erős vérköhögése volt; vagy vette egy 32 éves nőbetegem, aki 7 hó­napja fennálló köhögésével fordult hozzám, holott 2 év előtt bemondása szerint már hatalmas tüdővérzésen esett át.

   Meg kell engednünk, hogy a beteg figyelmének és óvatosságának elszenderedése könnyen megérthető. Egyrészt a vérzés sokszor már korán jelentkezik, mikor még a baj az illetőnek egyéb kellemetlenséget nem okoz, mint ezt a bár ijesztő, de muló zavart. Másrészt a vérzést lehet annyi­ban félremagyarázni, hogy máshonnan jött, nem a tüdőből. (Ez lehet­séges is, de okosabb mindjárt gyanút fogni.) Végül a betegség, mint tudjuk, nagy szüneteket tarthat. Az én többször emlitett földbirtokosomnak például 6 évvel a jelentkezése előtt volt a vérköhögése. Egy 36 éves gyári tisztviselő­nek, aki eredetileg 63 kgr. sulyu volt s jelentkezésekor 49 kg.-ot nyomott jobboldali súlyos felső tüdőlebeny-gümőkórja miatt s akit akkor már 38-39° közt mozgó lázak gyötörtek, 14 év előtt volt 6 hétig tartó nagy tüdővérzése. Közben évekig elég jól érezte magát. Ilyen szünetelései alatt a bántalomnak a test tápláltsága is javulhat, súlya is átmenetileg emelkedhetik. Ez is megtéveszthet.

   Köpet kezdetben alig teszi panasz tárgyát. 190 beteg közül csak 2 emli­tette fel baja kezdetének tünetei között. Ez részben érthető, mert a váladék­termelés már a súlyosabb elváltozások kísérője. A bacillustartalmu, fertőző váladék még inkább. (Ezért is nem szabad a betegség megállapításával a gyakorlatban addig várni, amig a köpetben már a bacillus is kimutatható!)

   Izzadás (könnyen izzadás mozgásnál vagy éppen éjjeli izzadás) sem volt gyakori kezdeti panasz. Mindössze 4-szer fordult elő 190 beteg közt.

   Szédülést 4 esetben, fejfájást 6 esetben panaszolt mint kezdeti tünetet a beteg. Lélegzési nehézség-érzést 8-szor, fokozódó idegességet 3-szor adott elő. Hószám-rendellenességet 1 beteg emlitett. Vérszegénysége 4 betegnek tünt fel, gyöngülése, könnyen fáradása 11-nek, fogyása 14-nek a 190 közül.

   Ellenben sokat tett figyelmessé betegeink közül a mellkasi fájdalom, 36 beteget a 190-ből. Korán jelentkezett „szúrásokról' panaszkodott 11 beteg, „mellfájásról" 9, „hátfájásról" 8, vállfájdalmakról 5, általában mellkasi fáj­dalmakról 2, szivtájéki szúrásról (a sziv mellett fekvő tüdőrészben találtuk meg az okát) 1.

   Akik a fentieket figyelmesen elolvasták, máris sok tekintetben tájéko­zást meríthettek a tüdőbaj korai érszrevevését illetőleg.

   A lényeg az, nem megijedni, de éber szemmel őrködni a magunk és sze­retteink testi állapota fölött. Nem nézni nyugodtan, nem találni természe­tesnek, hogy a gyermek gyöngébb, satnyább fejlődésü, mint más; nem hinni, hogy ok nélkül, magától „vérszegény vagy ideges" valaki; nem nyugodni meg benne, hogy a családunk tagja gyönge alkotású; hogy könnyebben fárad, kevesebb munkát bir el s hamarosan megizzad mozgás közben; hogy kisétü, szeszélyes étvágyú, válogatós az ételekben, könnyen rontja a gyom­rát, állandóan székrekedésekkel vesződik, pedig eleget mozog; hogy olyan «tenmészetü», hogy nem akar gyarapodni, hogy állandóan szikár, sovány; hogy minduntalan meghűl, torokfájós és köhögős lesz; hogy krónikus lég­csőhurutja vagy éppen «bronchiálkatarusa» van stb. Hanem idejében orvosi segítséghez kell folyamodni a felsorolt gyanujelek alapján.

   Így nem egyszer ki fog derülni, hogy a vázolt különböző tünetek mögött a kezdődő tüdőbaj eleinte még csak csekély objektív elváltozásai lap­panganak. Ekkor még a segítség nem késett el, tehát nincs ok arra, hogy féljünk a valósággal bátran szembe nézni.

   Arról szólnunk sem kell újból, hogy ha vérköpés jelentkezett, azt nem szabad könnyen venni. Nem szabad lényegtelen incidensnek tekinteni, bár­minő hamar elmúljék is a vérzés s bárminő látszólagos jólét, jó közérzet, jó testi állapot következzék is egyelőre utána: nem szabad elintézett ügynek venni, hanem a valódi okot kell keresni s a beteg érdemleges gyógyításával még csak a vérzés után kell igazában foglalkozni.

   Akkor legtöbbször nincs és nem lesz ok aggodalomra.  A tüdőgümőkór ugyanis, főleg kezdetibb stádiumaiban, ma már gyógyít­ható betegség. Súlyos és előrehaladott formái: a tüdővész, ellenben nem, vagy csak kivételesen."

   (Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 7. rész

2012.07.31.

   "Valóságos szerencse, ha egészen korán jelentkezik a legjobban alarmirozó jel, a vérköpés. Ezt még legkevésbé magyarázzák féle. Igaz, hogy más oka is lehet, mint a tuberkulózis, de ennek elbírálása már a szakorvos dolga. Feltétlenül orvoshoz kell tehát vele fordulni s nem szabad belenyu­godni abba, hogy „csak egy kis ér repedt meg, a dolog jelentéktelen, majd elmúlik". Igen, a vérköpés elmúlik, de nem az alapját tevő bántalom, ha ölhetett kézzel maradunk vele szemben.

   Láz a baj kezdetén még egészen hiányozhat vagy csekély s nőknél pl. csak a hószámmal kapcsolatban jelentkező. Mindenesetre nem szabad a testhőmérsék zavarait figyelmen kivül hagyni.

   E legfontosabb kérdésnek, a tüdőbaj korai észrevevésének még bővebb megvilágítására idézzük egy az „Egészség" folyóirat 1917-i évfolyamában e tárgyról megjelent dolgozatunk következő részeit:

   „Hogy mily későn veszik igénybe sokan az orvosi segedelmet, mutatja a mindennapi gyakorlat, sajnos gyakorisággal. Egy 31 éves földbirtokos betegem pl. akkor jött, mikor a bal tüdeje már a csúcsától az alapjáig végig meg volt támadva, egy 27 éves nőbetegem (bortermelő neje), mikor a jobb tüdején már egészen kiierjedt gümőkóros tüdő- és mellhártyagyulladása volt; egy 58 éves délvidéki intelligens úriember, mikor már balodali súlyos tüdővészt kellett nála találnom; egy 36 éves nőbeteg (kereskedő neje), mikor már kétoldali igen súlyos, sőt reménytelen tüdőtuberkulózisa volt, stb. A második helyen emlitelt nőbeteg bajának kezdetibb szakait, melyek hóna­pokra, sőt minden valószínűség szerint évekre nyúltak vissza, annyira nem vette figyelembe, hogy a kikérdezéskor azt a felelet adta, hogy 2-3 hét óta beteg! Hogy atyja és egy fivére tüdővészben halt meg (ami családjának a gümőkórral szemben még ki nem fejlett védettségére vallott és a betegre nézve a múltban a fertőzés bőséges alkalmainak fennforgását is mutatta), éppen oly kevéssé keltelt benne aggodalmat, mint az a körülmény, hogy 7 hónappal jelentkezése előtt már fogyni kezdett (az első 6 hónapban ha­vonta átlag több mint egy kilogramm fogyás) s csak akkor jött, mikor az utolsó hónapban a sulyfogyás rohamos lett (4 hét alatt 4 kilogramm!), ét­vágya teljesen megromlott, láz, erős gyomorfájdalmak, makacs székrekedés jelentkeztek s mérsékelten köhögni is kezdett.

   Persze igazolja mindjárt ez az egy eset is, hogy mennyire tévednénk, ha manapság, mikor a nagyközönség a tüdőgümőkór kezdetibb tüneteinek ösmeretéről még kioktatva nincs, minden esetben önmaga iránt való hanyag­sággal vádolnók a beteget vagy családtagjuk iránt való nemtörődömséggel vagy vétkes erélytelenséggel a hozzátartozókat.

   Ilyen esetek is előfordulnak, de kivételek. Egy égbekiáltó példáját ezen kivételes eseteknek megéltem. Jómódú Pest-környéki bérlőt évekig kezeltem gümőkóros tüdő- és mellhártyagyulladással. A diagnózis még állatkísérlettel is biztosítva volt. A mellhártya-izzadmányával beojtott tengeri malac súlyos tuberkulózist kapott s rövidesen elpusztult. Az apa állandóan tűrhető álla­potban, munkabiróan maradt s nagyon hálásnak mutatkozott. Egyszer csak - idáig dicséretes gondossággal - hozza a felnőtt legény-fiát azzal, hogy köhög. A vizsgálat egészen kezdődő tüdőbajt konstatál. Rendszeres kezelést írok elő, minél gyakoribb jelentkezésekkel. Sokáig nem látom a fiút. Egyszer hosszú idő multán jelentkezik féloldali teljesen kifejlett tüdővésszel. Mért nem jött rendesen? - kérdem. „Jól érezte magát" - szól a válasz. „Most már csak operatív uton lehet remény arra, hogy a baj még jóra fordul" - közlöm az apával. A műtét nem késsel történik, a betegre nézve csekélység, gyakorlott kézben veszedelemmel nem járhat és megfordíthatja még a fiu sorsát - ezt mind elmondtam. „Meggondoljuk" - volt a felelet. Vagy egy félévig megint nem látom a szegény beteget. Azt hittem, már nem is fogom többé viszontlátni. Egy nap mégis megjelent vele az atyja. Már vezetnie kel­lett. A betegnek már jártányi ereje alig volt. Súlyos nehéz lélegzését már az ajtóból meg lehetett látni. „Tessék megcsinálni a műtétet." Most, mikor már mind a két tüdő oda van ... holott bőven megmagyaráztam annak idején, hogy a segítségnyújtáshoz az egyik tüdőnek még jó állapotban kell lennie...? Természetesen szó sem lehetett többé segítségről.

   Az ilyen érthetetlen esetek szerencsére ritkák. Legtöbbször a kellően fel nem világosult beteg hanyagolja el a baját. Ez a művelt osztályoknál épugy gátolja a tüdőbaj korai észrevevését, mint a kevésbé müvelteknél. Nemcsak a tolnamegyei földmives neje jön kifejlődött tüdővésszel szemünk elé, azt állítva, hogy mindössze hat hét óta beteg (azóta vannak t. i. erős hátfájdalmai), hanem a bácsmegyei lelkész is avval jelentkezik, hogy mind­össze három hónap óta beteg, amikor „influenzát" kapott...

   Nyilvánvaló, hogy a tüdőgümőkór hosszan elnyúló voltát, fejlődésének számos kezdeti fejezetét nem ösmerik még a művelt körökben sem kellő­képpen. Ez a fenti szomorú jelenségek oka.

   Baj mindjárt az a körülmény, hogy az emberek a testük súlyának vál­tozásaival nem elegendő fokban törődnek. Egy 22 éves intelligens ifjú a Dunántúlról, csak azóta beteg (már t. i. az ő kimondása szerint), amióta 3 hónap előtt köhögni kezdett. Az, hogy januárban 73 kg. volt a súlya, jelent­kezésekor pedig augusztusban 65, nem hívta fel a figyelmét, mert nem mérte a súlyát elég gyakran, ugy hogy tulajdonképpen mi sem tudjuk, vájjon már februárban megindult-e a fogyása vagy csak később; de kettő szól amellett, hogy fogyása nem az utolsó 3 hónapra esett csupán, az t. i. hogy ez esetben a negyedév alatt 8 kg. fogyás mérés nélkül is neki magának feltűnt volna s mint „rohamos fogyás" a panaszai között szerepel vala és az, hogy a tüdő­vizsgálat lassumenetü tuberkulózist mutatott ki, mely ilyen gyors súly­csökkenéssel járni nem szokott. Egy tanár neje a Duna-Tisza közéről (26 éves nő) 8 év alatt 11 kilót fogyott, régóta „vérszegény", de azért előadása szerint csak fél éve beteg, amikor a második gyermekágya után „influenzát" kapott. - Egy 20 éves fővárosi hivatalnoknő 1 év alatt 5 kilót fogyott, de azért csak „pár hete" beteg, amióta „bágyadt, étvágytalan, köhög és a melle fáj". - így aztán már nem lephet meg bennünket, hogy az 51 éves pest­megyei földmives csak „2 hete beteg", amióta lázas (,,fázásai" vannak), izzad és szúrásokat érez a mellében, holott az utolsó esztendőben ő is 5 kilo­grammal lett könnyebb. Még szép, hogy ezt egyáltalán megállapithattuk, hogy egy esztendővel előbb egyáltalán megméretőzött."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 6. rész

2012.07.27.

   "Tisztában kell itt azzal lennünk, hogy a mai kultúrember úgyszólván valamennyi, érintkezésbe jut a gümőbacillussal. Gondoskodik erről a sok köpködő és kezeit is befertőző, egészségtanilag műveletlen egyén s már a gyermekkorban a szülői lakás és az iskolaszoba fogyatékos higiénéje. Egy kevés infekció, melynek megtörténtét az u. n. diagnosztikus bőrojtások pozitív volta hosszú idő után is igazolja, nem is árt, sőt bizonyos fokú védelmet nyújt az illetőt az életben utóbb esetleg fenyegető súlyosabb fertőzéssel szemben. Ezt bizonyítja már magában az a körülmény, hogy a tuberkulózis leggyakoribb alakja, a tüdőgümőkór is, közöttünk többnyire krónikus, lassú lefolyású betegségként jelentkezik. A test az ő örökölt és szerzett relatív védettségével, immunitásával a legtöbbször hosszú ideig s olykor sikeresen is birkózik azt őt támadó bajjal, mig ellenben olyan nép soraiban, amely előzetesen gümőkórtól mentes volt, ha a tuberkulózis ragályát a kultúrember oda becipeli, mint rövidesen halállal végződő akut fertőző betegség, hasonlóan a súlyos, igazi influenzához, pusztít.

   Az első infekciót, ha nem volt durva, a kultúrember tehát igen sokszor kiheveri s benne a körülirt kis tüdői gócocska (az u. n. „primár complexum") által jelzett bántalom, ha hosszabb lappangás után is, kialszik. Ha azonban az egyént később uj, tömegesebb fertőzések ismételten érik, annál könnyebben merül ki a test védekező ereje a goromba támadással szemben, minél kedvezőtlenebb, gyöngitőbb életviszonyok között él az illető egyén. Ekkor kezd újra csírázni a betegség.

   A gyermek nem ugy fejlődik, mint a társa, a felnőtt senyvedni kezd. Az étvágy ingadozóvá, az alvás rosszabbá válik, a közérzet kívánni valót hagy, bágyadtabb, könnyebben fárad az illető, munkakedve és munkabírása csökken. Halványodik, a gyermek természetes súlynövekedése megáll, a felnőtt lassú fogyásnak indul. Többnyire fokozott ingerlékenység mutatkozik. A mellkasi szervekre sokszor még semmi sem irányítja a figyelmet, legfeljebb időnként szívdobogás járul hozzá, hogy a gyakori „Fehldiagnose" mint vérszegénység, idegesség, a környezet által kimondassék.

   Ha az ingadozó étvágy vagy kisétüség tartós, gyomorbajosnak tartják a kezdő tüdőbeteget, mikor pedig már a lélegzőszerv részéről is jelentkeznek hellyel-közzel tünetek (köhécselés, köhögés, esetleg szurásos mellhártyafájdalom), minthogy ezek nem mindjárt állandók, azt mondják rá, hogy „meghűlt" vagy megint, hogy kis „influenzája" van.

   A tüdővizsgálat ilyenkor még keveset mutat s ha ez a kevés nem vétetik figyelembe, ha megvárjuk, mig a tüdőn már feltűnőbb, durvább elváltozások konstatálhatók, a gyógyításra legalkalmasabb idő egy részét áldoztuk fel.

   Hogy tehát a „csírázás" időszakában fojthassuk el a bajt, a szülő gyermekénél s a felnőtt önmagánál hamar fogjon gyanút s forduljon szakorvoshoz, kinek a nagy francia specialista, Grancher tanítványa és munkatársa, Barbier adta már 1910-ben megjelent terjedelmes munkájában azt a tanácsot, hogy „gümőkór gyanújánál a diagnózis ingadozása ne akadályozza meg az orvost az okszerű kezelés megkezdésében".

   Kraemer-től van könyvtáramban egy szép tuberkulózis-munka, mely a tüdőbajos kórelőzményét, a kifejlődött betegség hosszú előtörténetét, múltját, kiváló hűséggel irja le. Sokszor szerepel ebben ismételt tüdőgyulladás. A későbbi súlyos kórkép vall reá, hogy ezek már a határozott tüdői tüneteket is adó gümőkór lökésenkint előhaladó fészkelődései, megnyilvánulásai voltak. Mikor beállt az emlitett „fegyverszünet", a tüdőbaj jelzett nyugalmi időszaka, akkor a betegről azt hiszik, hogy., tüdőgyulladása" meggyógyult, pedig csak a tuberkulózisa pihent, hogy majd később újra előre szökjön. Gyakran beszámol a kórelőzmény előzetes mellhártyagyulladásról vagy mellhártyagyulladásokról, izzadmánnyal vagy anélkül.

Barbier monográfiájában olvasható, hogy Le Damany már 1897-ben (Thése de Paris) kimondta azt, amit e sorok irója is régen vall és tanit, hogy minden olyan mellhártyagyulladás, mely nem sebzésből ered vagy amely más feltűnő baj jelenléte nélkül látszólag önállóan fejlődött, gümőkórosnak tekintendő."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 5. rész

2012.07.22.

       "Mik az egyéni védekezés fő teendői?

1. A betegség korai felismerése.

       2. Ha ez nem sikerült, a betegnek és környezetének helyes viselkedésre tanítása s a beteggel való helyes bánás.

3. A hajlamosító tényezők kerülése.

   Régebbi népszerűsítő munkáimban fordított sorrendet követtem. A ta­pasztalás azonban megtanított rá, hogy mindennél jelentősebb a tüdővész­terjesztő források kevesbitése, a bacillusterjesztők (a beteg helytelen maga­tartása mellett) bacillusszórók számának csökkentése, vagy lehető megakadályozása annak, hogy a felebarátunk, rokonunk vagy a magunk tüdő-gümőkórja előrehaladjon, kifejlődhessék, u. n. nyílttá váljék.

   A baj legkezdetén ugyanis a tüdő tuberkulózisa még nem fertőző, bacillustartalmu kiköpéssel nem jár, szakkifejezéssel élve: zárt. Ez onnan van,, mert a bántalom rendesen a légcsőágak körül kezd fejlődni, tehát még nincs összeköttetésben a külvilággal. Az első kóros képződmény, a bacillus körül keletkezett gümő, szilárd növedék. Csak utóbb folyósodnak el a gümőcsoportok, törik át a szomszédos légcsőágak falát s jutnak közlekedésbe a tüdő légvezető csatornáival, melyeken át a bacillustartalmu tuberkulózus „geny" kiköhögés utján a szabadba kerül és másokat megfertőzhet.

   Minél kevesebb zárt tuberkulózis-eset válik tehát nyílttá, annál keve­sebb lesz köztünk az infekció-forrás.

   A nyílttá válás megakadályozása pedig az egészen korai gyógyításon múlik, amihez viszont a baj egészen korai észrevevése szükséges.

1. A tüdőgümőkór korai felösmerése

   "Ez a betegnek is s a környezetnek, a köznek is egyaránt érdeke. A be­tegnek azért, mert baja - mint minden más betegség is - a kezdetén gyó­gyítható legbiztosabban, legrövidebben és a legkevesebb költséggel; a kör­nyezetnek és közületnek pedig, mert minden fejlődésében megakasztott tüdőgümőkór-esettel, egy ragályterjesztővel kevesebb jár majd köztünk.

   Szándékosan mondjuk, hogy jár. Mert a gümős betegség a legtöbbször lassumenetü, évekre, sőt nem ritkán évtizedekre terjedő s igy vele rend­szerint sokáig fennjár a beteg, a már nyilt szakával is. A baj - ritkább esetektől eltekintve - nem egyfolytában viharosan zajlik le, hanem tunyán, vontatottan halad s egyes lökésekben ugrik időnkint előre. Közben sokszor huzamos „fegyverszünetet" („treve") tart, mint a franciák mondják.

   Kellőleg nem figyelmeztetett beteg a szünetek idején, mikor lázai nin­csenek, erőbeli állapota és közérzete javult, kóros jelenségei elülnek, egysze­rűen ,,hörghurut"-ban (bronchitis) szenvedőnek hiszi magát s még ha gondos környezetének, családjának jóvoltát szivén viselő ember is, abban a hitben, hogy baja nem fertőző, figyelmen kivül hagyja a legelemibb óvórendsza­bályt, „hurutos" köpetének kellő eltakarítását is. Daremberg, egy német-nevü francia szerző, irta már évtizedekkel ezelőtt megjelent kiváló munká­jában, hogy egész sorát az eseteknek ismerte, ahol egy vagy mindkét szülő az ő „hörghurut"-jával még tisztes kort is elért, de gyermekeiket mind el­temették. Tuberkulózis ragadta el a kis ártatlanokat, mert szüleiknek nem egyszerű bronchitise, hanem annak nézett igen lassú folyású, az ő saját életüket nem is túlságosan fenyegető tuberkulózisa volt.

   A krónikus tüdőgümőkórban szenvedő tehát sokáig, évekig fennjáró. Az asszony végzi a házi teendőit, a férfi hivatalba, műhelybe jár. Mikor baja, rendesen a téli évszakban vagy tavasszal rosszabbodik, azt hiszi, hogy csak meghűlt vagy „influenzás".

   Ez a gyakori „influenza" diagnózis majdnem annyi kárt tesz az embe­riségben, mint a „csucshurut" kifejezés. Mind a kettő félrevezeti a beteget és környezetét, eltakarja a valót, elaltatja az egész vonalon az óvatosságot.

   A kezdődő tüdőbajt t. i. a német „Spitzenkatarrh" után „csucshurut"-nak vált szokássá nevezni. Bár a felnőtt ember tuberkulózisa sem a tüdő csúcsaiban kezdődik rendszerint, hanem sokkal beljebb, az u. n. tüdő­gyökér-tájakon, de mivel a feltűnőbb hallgatózási tünetek, hurutos zörejek a betegség későbbi folyamán gyakran a csúcsokban jelentkeznek, divattá vált a még nem nagyon elhatalmasodott tüdőbajt „csucshurut" elnevezéssel illetni és ezzel a szóval a valóságot a beteg előtt el is leplezni. Sőt a szépítés nem ritkán odáig megy, hogy ma a súlyos tüdővészes is olykor „csak csucsuhurutosnak" tudja magát, akinek „tuberkulózisa nincs". S betetőzi a helyzet fonákságát és veszedelmét, ha a környezet is igy van, rosszul alkal­mazott kíméletből, informálva.

  Holott már az igazi csucshurut, amikor még a baj erősén kifejlődve nincs, elég súlyos állapot, mint mondani szoktam, már nem a tüdőgümőkórnak, hanem komoly alakjának, a tüdővésznek kezdete.

   A tüdőgümőkór, a tüdő tuberkulózisa, mint betegség, első kezdeteiben egyáltalán nem aggodalmatkeltő, a beteg előtt titkolandó bántalom, triviális hasonlattal élve, annyira van a tüdővésztől, mint a házi macska a tigristől. Egy fajta mindakettő, de veszélyesség dolgában óriási köztük a különbség.

   Nemrég ismertettem a „Budapesti Orvosi Újságban" a francia iskola nyomán a tüdőgümőkór egészen korai stádiumát. ők ezt találó szóval „csirázási időszaknak" (,,période de germination") nevezik. A német tudomány két kevésbé szerencsés kifejezést választott: a bántalomra a „Praetuberkulose", a betegre a „Prophylaktiker" elnevezést.  Mindkettőben  az  rejlik, mintha a betegnek még nem volna tuberkulózisa, holott nem igy van, csak még kifejlődött gümőkórja nincs. Ezek tehát a francia névvel szemben szin­tén eltakaró, az óvatosságot és kellő gondosságot elszenderitő megjelölések."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

  

 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 4. rész

2012.07.17.

Hajlamosság

   "Külön veleszületett hajlam gümőkórra, mely mintegy megpecsételné előre a tuberkulózus szülő leszármazójának sorsát, mint említettük, nincsen. De van szerzett hajlam. Ezt létrehozhatja minden, ami a testet gyöngíti. A háború keserves tapasztalatai rámutattak a testi és lelki kimerülés súlyos hajlamositó, diszponáló hatására. Hogy rossz lakás, elég­telen táplálkozás, megerőltető munka, gondok, kedélyi izgalom és lehan­goltság nem erősíthetik a testet, magától értetődő. Mindezek csak tágabbra nyitották a lefolyt években a kaput, melyen át a tüdővész sorainkra ron­tott; ez természetes. De békében is áll az, hogy a tuberkulózis a szegénység, műveletlenség és nem ritkán a haszontalanság betegsége.

   Arról, hogy valaki szegény, persze sokszor nem tehet. A vele járó rosszabb lakás,  gyöngébb táplálkozás hajlamositó befolyásának  önhibáján kivül van kitéve. Itt a hatóságok feladata, hogy a lakásviszonyok és a köz­élelmezés javításával lehetőség szerint segítsen. Arról, hogy gyöngébb test-alkotásu egyének különösen ártalmas iparágakra (pl. üvegcsiszoló, fém-köszörüs) ne adják magukat, a pályaválasztás előtt orvosi vizsgálat, mely hovatovább hatóságilag fog szerveztetni, van hivatva gondoskodni.

   Eminens kötelessége azonban mindenkinek, hogy önmagát ne gyön­gítse. Teszi ezt azzal, ha bármely irányban mértéktelen életet él. A kicsa­pongó szervezete nem maradhat erős, ellenálló, még ha ilyennek született is. Az éjszakázó, dorbézoló vagy italos ember eredetileg vas-egészségét is el­pusztítja s a tüdővész kitörésére hajlamossá teszi.

   A műveletlenség és a félműveltség részben azzal segiti ezt elő, hogy az illető az éppen említett diszponáló veszélyt nem ismeri, részben pedig az által, hogy a gümőkór fertőző voltáról nincs tudomása s az óvakodás elemi szabályaira sem képes ügyet vetni: tehát hajlamosságot és ragályozást egy­aránt könnyebben szerez.

   A népoktatás a betegségektől való védekezésre irányuló tanítást is mindjobban feladatai közé iktatja. De amint más téren, ugy itt sem végez­het mindent a hatóság. Az egyénnek, az egyes embernek is törekednie kell a ma már népszerű előadásokban, füzetekben, oktató táblákon, sőt falragaszokon is eléggé ösmertetett egészségi szabályokat megismerni s ami még fontosabb, azokat követni és megvalósítani."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 3. rész

2012.07.13.

   "..Ennek a legfőbb tudnivalója, hogy a fertőzés hordozója és terjesztője a köpet, a beteg tüdőváladéka. Ebben van a baj csirája, a bacillus, kisebb-nagyobb tömegben.

A köpettel a ragály 3 uton terjed

   1. A hanyagul elszórt köpés beszáradva, elporlódik s a szoba finom porához keveredve belehelhetjük (porfertőzés).

   2. Köhögéskor apró csöppecskék szóródhatnak ki a beteg szájából egy, sőt több méternyi távolságra s közvetlenül vagy közvetve ragályozhatják az egészségest (cseppfertőzés).

   3. Érintkezés utján (kontaktfertőzés). A beteg evőeszközeivel, ivópoha¬rával (ha közben gondosan meg nem mosták), csókjával, továbbá a beteg kezéről (pl. kézfogásnál) vagy az általa tisztátlan kézzel használt tárgyak közvetítésével, ha a ragály az egészséges ember kezére jut s ezzel szájába, ételeire vagy felsebzett bőrére kerül. A kontaktfertőzésnek kiválóan vesze¬delmes közvetítője a gümős köpettel érintkezett házi légy.

   Sokkal kevésbé jelentős terjesztője a fertőzésnek gyakorlati szempontból az „elgenyedt" gümős mirigy vagy feltört szuvas csont hig genyszerü váladéka. Gyermekkorban szerepel ugyan, mint a ragály vivője, a gyöngykóros tehén forralatlan teje, de az emberi köpés marad mégis a tuberkulózis terjedésének legfőbb forrása.
A beteg puszta lehelete egyáltalán nem fertőz.

Milyen utakon jut be testünkbe a fertőzmény?

   Legtöbbször belehelés utján és a ragályanyagnak a szájba jutásával. Ha a bacillus, főleg szájon át való légzésnél, egyenesen a tüdőbe jut, mely a szervezetnek talán nagy levegőbősége miatt (a gümőbacillus nagy levegőkedvelő!) a gümőkór iránt legérzékenyebb része, - útközben semmi sem gyöngiti meg. Ha azonban akár a belehelt, akár pl. szennyezett kézzel vagy gyöngykóros nyers tejjel a szájba került kórcsira a száj vagy garat nyálkahártyáján megtapad s csak nyirok- (fehér vér-) ereink közvetítésével kerülő uton jut a tüdőbe, már útközben jelentősen veszíthet erejéből. Még nagyobb gyöngülés éri a gombát, ha az ételünkkel a gyomorba és belekbe jut s csak a vékonybélből felszívódva ér a nyirokpályán át a vérrel a tüdőkbe. Ekkor a gyomornedv, az epe, a bélben tanyázó barátságos baktériumok még azelőtt leszállítják a bacillus mérgességét, mielőtt a nyirok és vér gyöngítő (attenualo) hatása alá kerülne. Innen van, hogy a kísérleti állatot is sokkal nagyobb csiratömeggel kell etetni, hogy megbetegedjék, mint amenynyi egyéb fertőzési mód mellett ehhez szükséges volna.

   A sebzés utján történő fertőzés már ritkább és kevésbé nagyjelentőségű. Ilyennek köszönhette bőrtuberkulózisát (bőrfarkas, latinul ,,lupus") pl. egy 3 éves leányka (az esetet a külföldi irodalomban Martinez ismertette), kit tüdővészes nagyanyja addig csókolgatott arcon, mig az arc bőrén két lupus-göb fejlődött. Hasonló eredete lehetett a Weber által Giessenben leirt szájtuberkulózis-esetnek, melynél a fertőzés forralatlan gyöngykóros tejjel történt.

   A nyers tej, ha gümőkóros tehéntől származik - ami elég gyakori eset -, tehát már a szájból és garratból fertőzhet, de a gyermek áteresztőbb bélcsatornáján át is elég könnyen ragályoz. Egy svájci korstatisztika, mely az első gyermekévek jelentékeny gümőkórhalálozását tüntette elő, magyarázatatát négy tényezőben leli: a kis gyermek nagyobb fogékonyságában, a tuberkulózus anyával való közeli kapcsolatban, az apróság gyakori padlón-csuszásában („Kriechinfektion") és abban, hogy étlapján még igen sokat szerepel a tej."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)
 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 2. rész

2012.07.09.

   "A gümőkór okozója egy parányi gomba, a Koch Róbert által 1882-ben felfedezett gümőbacillus. Kis növényi élősdi, melyet, ha a tüdőbajos „gennyes" köpésének egy gombostűfejnyi részecskéjét üveglemezre felkenve, megfestünk is, ezerszeresen nagyitó üvegen át kell néznünk, hogy mint rövid, vékony pálcika szembetűnjék. Enélkül gümőkór nincs.

   Örökölni a tuberkulózist nem lehet, csak megkapni. E sorok írójának több mint 30 évvel ezelőtt ezt hangsúlyozta első tuberkulózis-tárgyú dolgo­zata. Hogy gümőkóros szülők gyermekei gyakran pusztulnak el ebben a betegségben, az onnan van, hogy korán és tartósan ki vannak téve a ragályozásnak, ha kedvezőtlen lakásviszonyok miatt szoros az együttélés és a baj fertőző voltáról fel nem világosított anya nem követi a szükséges óvórendszabályokat.

   A szarvasmarha tuberkulózisát „gyöngykórnak" nevezik. Erre nézve bizonyította be egy dán tudós, Bang, hogy meg lehet tőle védeni a szintén egészségesen születő borjut, ha a gümőkóros anyától (s sok tehénben van tuberkulózis) elveszik s tiszta istállóban külön nevelik fel. Franciaország­ban az u. n. Granc/ier-eljárás embernél is keresztülviszi ezt, ahol az anya súlyos tüdővészes s a szülők beleegyeznek: a csecsemőt egészséges tápszü­lőkhöz vagy megfelelő intézetbe adja.

   Világért sincs tehát halálra Ítélve az, aki tüdőbajos szülőktől származik. Lehet gyöngébb testalkotásu (ezt utóbb kiheverheti), de gümőkórt nem hoz magával a világra, még külön gümőkóros hajlandóságot sem, mint ezt 1908-ban a „Társadalmi Múzeum" (jelenleg „Népegészségügyi Múzeum") kiadá­sában megjelent népszerű könyvemben már kifejthettem.

   A gyöngébb szervezet minden ra­gály iránt fogékonyabb. De gümő-kórra való speciális hajlamosság nin­csen.

   Vannak hajlamositó tényezők: bi­zonyos foglalkozások, káros szoká­sok. Ezekről alább még szólunk. Ma a tüdővész keletkezése egy másik tüdő­vészessel való huzamos és vigyázatlan érintkezéshez vagy az általa megfer­tőzött lakásban éléshez vagy általa ragályozott műhelyben vagy irodában dolgozáshoz van kötve.

   A veszély tehát a fertőzésben, az infekcióban rejlik.

   De ez nem tulzandó. Volt kedves segédem, Parassin tüdőgondozóinté­zeti igazgató-főorvos, megkérdezte egy középiskola haladottabb tanulóit irásos dolgozatok utján, mit tudnak a tuberkulózisról? A feleletek egy része szörnyűnek festette a gümőkóros fer­tőzés veszedelmét. Azt képzeli, hogy a levegő tele van tuberkulózis-bacillussal. Ez persze óriás tévedés. A szabad levegő még tüdőbajos-kórházak szomszédságában sem tartalmaz számba­vehető mennyiségben gümőkórcsirát. E sorok irója, mint az intézet igazgató­főorvosa, 8 évig lakott az Erzsébet-szanatórium telepén. Lakása az akkor 120 tüdővészest magábafogadó szanatóriumépülettől egy kőhajitásra volt. Három gyermeke - s a gyermekkor fogékonysága nagyobb - az enyhe időszakokban a lakás körül játszadozott s ma mind a három ép és egészsé­ges felnőtt; a legfiatalabb, aki a legfogékonyabb éveit töltötte a tüdőbeteg­kórház közvetlen közelében, a legerősebb.

   Csak a tüdővészes lakásában vagy az általa használt munkahelyiségben lehet - ha a beteg nem viselkedik orvosilag tisztán s a lakás vagy munka­helyiség célszerűtlen berendezésű és kellőleg nem gondozott - a levegőben is ártani képes csiramennyiség.

   Kevés tuberkulózisbacillus ugyanis nem árt meg az embernek, mert általános fogékonysága a gümőkór iránt nem tul nagy. Sokkal kisebb pl. mint a tengerimalacé. Csak állandó, durva fertőzésnek nem szabad kitéve lennünk.

   Ilyen fenyegeti a szük, rosszvilágitásu lakásban tüdőbajos szülejével együttélő gyermeket, vagy a nem kellőleg tisztogatott és szellőzött munka­helyiségben tüdővészessel együttdolgozót, vagy sorvadásos beteg ápolóját, ha az óvakodás módjáról kioktatva nincsen."

(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

 

A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 1. rész

2012.07.02.


   "Külön fejezetet kell hogy szenteljen könyvünk egy rendszerint lassu menetü (krónikus) fertőző betegségnek: a gümőkórnak, latin nevén tuber­kulózisnak. De külön nagy könyvtárra menő irodalma van ennek az egy bántalomnak a tudományban is, saját szaklapja minden müvelt nyelven, németben több is. Sőt Németországon, melynek orvosai és hatóságai a gümő­kór elleni védekezést legelőbb szervezték, 20 év óta jelenik meg a „Zen-tralblatt für die gesamte Tuberkulose-Forschung", mely az egész világ orvo­sainak idevágó munkáit rövid kivonatokban állandóan ösmerteti (hazánk­ból 700-nál többet referált el eddig benne e sorok irója), hogy a szakférfiak vállvetve dolgozhassanak a gümőkór leküzdésén.



   Nem ok nélkül való mindez. A tuberkulózis az emberiség legnagyobb csapása. A nagyközönség főleg tüdői alakját ismeri, azt is már elhanyagolt, előrehaladott szakában s tüdővésznek hivja. Annyira gyakori ma még a tüdőnek ez a betegsége, hogy - bár számos más kórság is meglepheti lé­legzőszervünket - „tüdőbaj" alatt is a tüdő tuberkulózisát szokás érteni. Mert lassúbb menetű halálos esetekben a beteget szinte csont-bőrré aszalja, népünk sorvadásnak, „szárazbetegségnek" is nevezi, „heptika" alatt pedig a nagy (hektikus) lázakkal járó gyorsabb formáját érti, hogy végül a hetek alatt ölni képes tüdővész-alakot a német után „galoppierende"-nek (vágtató tüdővész) mondja.



   Az már kevésbé ismert, hogy a gümőkór, bár a tüdőt előszeretettel tá­madja meg, a test minden részében megfészkelhet. Fiatalabb korban sok­szor a mirigyeket (skrofula) s a csontrendszert (csontszú) keresi fel. Utóbbi alakjával okozza a puposságot (csigolya-tuberkulózis), gyakran a sánta­ságot (csipő-, térdizületi vagy lábtőcsonti gümőkór), a kar és kéz csontjai­nak „folyását" (gümős szuvasodás a kar és kéz csontjaiban). Főleg egész kis gyermekkorban szereti az agyvelő hártyáit gyulladásba, genyesedésbe hozni s a többnyire halálos agyhártyagyulladást előidézni. Ha elhatalmasodik a tüdőben s a testet meggyöngíti, ráterjed a gégére (gégesorvadás) és a be­lekre is (béltuberkulózis), melyek a jelzett ok miatt méltán rosszhirüek. De nincs szerve a testnek, melyben elő ne fordulhatna: sem maga az agy­velő, sem a szem, vagy fül, vagy a száj képletei (pld. a nyelv), vagy a bőr (bőrfarkas) nincs tőle - ritkább esetekben megkímélve.



   De főfigyelmünket mégis a baj leggyakoribb alakjára, a tüdő tuberku­lózisára kell fordítanunk. Minden 100 gümőkóros beteg közül 80-nál a tüdő van a legfeltűnőbben megtámadva. A tüdővész a fő oka annak, hogy 1913-ban a magy. kir. közoktatásügyi minisztérium megbízásából a tanítók szá­mára irt füzetemben („A tüdővész elleni védekezés vezérfonala") ezt kellett mondanom: „A többi nálunk honos betegségek kártétel dolgában valósággal eltörpülnek a tüdővésszel szemben. 1905-ben pld. Magyarországon 12-szer annyi emberéletet oltott ki a tüdővész - mint a kanyaró, 13-szor annyit, mint a diftéria („difteritisz") s majdnem 10-szer annyit, mint a hírhedt vörheny, vagyis a skarlát. Tehát több mint 3,5-ször annyi embert ragadott el a sorvadás, mint a másik három emiitett veszélyes betegség együttvéve."




(Az egészség enciklopédiája - dr. Okolicsányi Kuthy Dezső egyetemi m. tanár, Közkórházi főorvos)

A tüdő betegségei - 6. rész

2012.06.28.

   "A tüdőgyulladás név alatt tulajdonképpen kétféle betegséget szoktak összefoglalni. Az egyik rendszerint a legfinomabb légcsövecskék hurutjá­hoz csatlakozik, a gyulladás átterjed ezekről a tüdő szövetére is. Ilyen módon gyulladásos gócok keletkeznek, amelyek növekednek, sőt több ilyen góc össze is folyhat. Különösen gyermekeknél és öregeknél fordul elő, hogy a bronchiális hurutból tüdőgyulladás lesz, gyakori ez az eset influenza után is és az influenzánál bekövetkezett haláleseteknek legtöbbnyire éppen az ilyen tüdőgyulladás az oka.

   A betegség lassan keletkezik, apránkint megy át a bronchiális hurut tüdőgyulladásba, az eleinte csekély láz mindjobban emelkedik és hosszabb-rövidebb ideig állandó marad, vagy kisebb-nagyobb emelkedések és csök­kenések váltakoznak. A köpet többnyire nyálkás, kevés gennyel keverve. A betegség lefolyása egyáltalában nem tipikus, többnyire hosszú ideig tart, a tünetek lassankint enyhülnek és beáll a gyógyulás, bár nem ritkán külön­böző utóbetegségek csatlakoznak hozzá, amelyek közül a legveszedelmesebb a tuberkulózis. Valószínű, hogy ilyen esetekben már előbb is volt egy tuber­kulózis góc, amely nem okozott hevesebb tüneteket, a gyulladás következté­ben azonban hirtelen elterjedt a tüdőben.

   Kezelése a változatos tünetek szerint igen különböző és csak az orvos állapithatja meg az adott esetekben. De fel kell ismét hivni a figyelmet arra, milyen fontos a bronchiális hurutok gondos kezelése, különösen gyerme­keknél és öreg embereknél, valamint az influenzának néhány napi ágyban­fekvéssel való alapos gyógyítása, nehogy a bronchiális huruthoz ilyen tüdő­gyulladás csatlakozzék.

   Egészen másképen folyik le a tulajdonképeni tüdőgyulladás, ami fer­tőző betegség, mert baktériumok idézik elő, azonban nem ragályos, egyik emberről nem terjed át a másikra. A tüdőgyulladást előidéző baktériumok ugyanis legtöbbnyire megtalálhatók az egészséges emberek szájában vagy torkában is, de bajt csak akkor okoznak, ha egy alkalmi ok lehetővé teszi elszaporodásukat a tüdőben.  Ilyen kiváltó ok leggyakrabban a meghűlés, ami különösen elkényeztetett, kellőképen meg nem edzett embereknél vezethet tüdőgyulladásra. De felléphet tüdőgyulladás vizbeesés után is, amikor valószínűleg a tüdőbe jutott viz káros hatása is szerepel a meghűlés mellett. Lehet azonban kiváltó ok mérges gőzök, ammóniák, kéngőzök be­lélegzése és gyakran csatlakozik a cukorbetegség későbbi stádiumához is. Nem ritka komplikációja a tífusznak is, amelyhez rendszerint a harmadik hét végén szokott csatlakozni.

   A tüdőgyulladás hirtelen kezdődik, erős rázóhideggel, nehéz légzéssel, szúró fájdalmakkal a mellkasban. Eleinte száraz és kinzó köhögés áll be, a köpet nagyon kevés vöröses vagy rozsdaszinü nyálka. A hőmérséklet 40° C.-ra is fölemelkedik. Minél nagyobb területet foglal el a gyulladás a tüdő szövetéből, annál súlyosabbak a tünetek és annál veszélyesebb a baj.

   A betegség tartama rendszerint 8-10 nap, ez alatt az idő alatt állan­dóan tart a magas láz, étvágytalanság áll be, a tünetek folyton rosszabbod­nak, mig végre, többnyire a kilencedik-tizedik napon beáll a krizis, amely a betegség tüneteit szinte varázsütésre megszünteti. Régebben azt hitték, hogy a krizis mindig a betegség kezdetétől számitott hetedik, kilencedik, vagy tizenegyedik napon, szóval páratlan napon áll be, ma azonban tudjuk, hogy a krizis napját nem lehet előre kiszámítani. A krizis alatt a hőmér­séklet néhány óra lefolyása alatt a normálisra tér vissza, erős izzadás áll be és a betegek szinte teljesen egészségesnek érzik magukat. A tüdőbeli elvál­tozások teljes megszűnése azonban még egy-két hétig is eltart.

   A tüdőgyulladáshoz azonban, sajnos, gyakran csatlakoznak kompli­kációk is; különösen, ha a sziv már nem elég erős, válik a betegség élet­veszedelmessé. A szívizomra nagyon ártalmas a szeszes italok állandó használata, úgyhogy az iszákosokra a tüdőgyulladás sokkal gyakrabban válik végzetessé, mint olyanoknál, akik szivüket szeszes italokkal nem rontották.

   Tüdőgyulladáshoz gyakran társul mellhártyagyulladás is. Ennek leg­könnyebb formája a száraz mellhártyagyulladás, ami heves fájdalmakkal jár, amint lélegzés közben a gyulladt mellhártyák egymáshoz dörzsölődnek. Rendszerint gyorsan gyógyul. Súlyosabb már az a forma, amikor a mell­hártyából savó válik ki a mellüregbe, a mellkas fala és a tüdő közé. Ennek a mennyisége egy-két liternyi is lehet. Ez a folyadék (izzadmány) nyomja a tüdőt és akadályozza a szivet munkájában és ilyenformán súlyosbítja a tüdőgyulladás tüneteit. Ha az izzadmány kisebb, felszívódhat, nagyobb mennyiségű, valamint genyedésbe átment izzadmánynál műtéti uton szokták a mellüregből eltávolítani.

   A tüdőgyulladás kezelése tulajdonképen a test ellenállóképességének fokozásából áll. Mint említettük, legnagyobb veszély a sziv részéről fenye­get, ezért a szivet kell mindenképen kimélni; a beteget nem szabad szállí­tani, a beteg ne üljön fel, minél kevesebbet mozogjon, ezért nem szabad a beteget füröszteni sem, legfeljebb lemosni, vagy hidegvizes pakolásokkal csökkenteni a test melegét. Heves fájdalmaknál a beteg oldalra hidegvizes vagy jeges borogatásokat szoktak alkalmazni. Mint általában magas lázzal járó betegségeknél, a táplálkozást nem kell erőltetni, annál inkább gondos­kodni folyadék beviteléről. A krizis bekövetkezte után még hosszabb ideig nem szabad elhagyni az ágyat, mindaddig, mig a gyulladt gócok teljesen fel nem szívódtak. A visszaeséstől legjobban a test óvatos edzése véd meg."

(Az egészség enciklopédiája – dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)

Keresse fel a témával foglalkozó oldalainkat:

A tüdőgyulladás rizikófaktorai>>

A tüdőgyulladás és tünetei>>

A tüdőgyulladás kezelése>>

Légzőszervi megbetegedések>>

A tüdő betegségei - 5. rész

2012.06.24.

"A tüdő szövetének megbetegedései között elsősorban a tüdőtágulást kell említeni, ami rendszerint későbbi életkorban lép fel. A tüdőtágulás valóban a tüdő kitágulásában, térfogatnövekedésében áll, a tüdő mintegy fel van fújva, az egyes tüdőhólyagocskák boncolásnál szabad szemmel is láthatók, holott egészséges tüdőben szabad szemmel alig vehetők észre. A tüdőhólyagocskák fala elvékonyodik, a hólyagocskák összefolynak, ruganyosságuk megszűnik.


A tüdőtágulás keletkezésénél makacs, hosszantartó bronchiális huru­tok, asztma játszik szerepet különösen olyan korban, amikor már a tüdő­szövet rugalmassága különben is csökkent. A betegség tünete elsősorban lélegzési nehézségekből áll, erős légszomj a hiányos gázcsere következté­ben. Különösen a kilélegzés van megnehezítve a tüdőhólyagocskák rugal­masságának csökkenése következtében. A lélegzés gyöngülése folytán a vér szénsavtartalma szaporodik, a vérkeringés a tüdőben meglassubbodik, pan­gás áll be a jobb szívben, a jobb szív és a beléje nyiló véredények tágulnak, a szívnek nagyobb munkát kell végeznie, minek következtében gyakran a szívműködés zavarai állnak be.


A tüdőtágulás igen lassan fejlődik, rendszerint évekre, sőt évtizedekre nyúlik. Közben az állapot javul, majd rosszabbodik, a betegek télen és tavasszal, rossz időjárás mellett, rosszabbul érzik magukat, ilyenkor könnyen állnak be hurutok és súlyos légszomj. Gyakran csatlakozik a tüdő­táguláshoz asztma.


Legfontosabb teendő a betegség kifejlődését megakadályozni a bronchiális hurutok gondos kezelésével, valamint megfelelő edzéssel elke­rülni mindenféle hurut létrejöttét. Akik ilyen betegségekre hajlamosak és foglalkozásuknál fogva káros hatásoknak vannak kitéve, azoknak legjobb tanács, hogy hagyják abba foglalkozásukat és olyan munkát keressenek, amelyben nincsenek kitéve különösen a poros vagy másképen rossz levegő hatásának.


A tüdőtágulás kezelése csak a szakorvos dolga lehet és csak annak a tanácsa alapján lehet eredményre számítani. Szerepet játszanak mindazok az eljárások, amiket az asztmánál említettünk, azonkívül különleges ké­szülékek, amelyekben a kilélegzés ritkított levegőben történik, vagyis ilyen­formán a levegőt mintegy kiszivattyúzzák a tüdőből és evvel annak tér­fogatát mesterségesen csökkentik. Ez tehát a tüdőgimnasztika egyik faj­tája, ami a tüneteket enyhítheti; a tüdőszövet elvesztett ruganyosságát azonban visszaadni nem tudja. A betegnek általában minden könnyítést okoz, ami a kilélegzést megkönnyíti, ilyen készülék például az úgynevezett lélegzőszék, vagy például rugalmas fűző, amely kilélegzés közben össze­szorítja a mellkast. Mindezek az eljárások különösen megfelelő gyógy­helyeken hatásosak."



(Az egészség enciklopédiája – dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)



Ezek is érdekelhetik Önt:


A tüdő betegségei - 4. rész

2012.06.20.

   "Heves tünetekkel járó makacs betegség az asztma, amelynek lényegét a kutatók még mindig nem döntötték el. A leginkább elfogadott nézet sze­rint a légcső finom elágozásainak hurutjával kezdődik, melynek követ­keztében ezeket szívós váladék tömi el; ehhez járul még a légcsövecskék izomzatának görcse, minek következtében a levegő közlekedése a léghólyagocskákkal meg van nehezítve. Az izmok görcsét ideges hajlam válthatja ki, asztmára hajlamos embereknél csekély ingerek, amelyek egészséges ideg­rendszer mellett számba se jönnek, előidézhetik a nyálka meggyülemlését az éjszaka folyamán, az izmok görcsét és heves asztmás rohamot válthat­nak ki.

   Az asztma előfordulhat már gyermekeknél is, de gyakoribb idősebb korban; nőknél ritkább. Akik foglalkozás közben tüdejüket megerőltetik, tehát akik például fuvóhangszereken játszanak, gyakrabban szenvednek asztmás rohamokban.

   A rohamok különösen éjjel lépnek fel, néhány órai alvás után a be­tegeket heves légszomj ébreszti fel, kénytelenek felülni és az összes lélegző izmok igénybevételével erőltetve lélegzeni. Különösen a kilélegzés van meg­nehezítve, a köhögés alig tud váladékot felhozni. Az ilyen roham gyakran órákig tart és néha mindennap, máskor csak többhetes időközökben je­lentkezik.

   Az egyes rohamok kezelésénél legtöbbször maga a beteg adja a jó ta­nácsot saját tapasztalatából. Egy esetben nyitott ablak mellett lélegzik a beteg könnyebben, más esetben zárt szobában, egyiknek forró, másiknak hideg ital tesz jót, néha a hát lemosása forró ecetes vizzel, más esetben hi­degvizes pakolások, forró lábfürdők, gőz, vagy terpentinolaj gőzének be­lélegzése enyhiti a rohamot, vagy hasonfekvés az ágyban, a mell alatt össze­csavart párnával. A kilélegzésnél a beteg lábaival az ágy végéhez támasz­kodik és a mellkasát a párnához szorítja. Már ezeknek a beavatkozásoknak sokfélesége is a rohamok ideges eredete mellett szól, legtöbb esetben a szuggesztív hatás váltja ki a roham enyhülését.

   A roham elnyomására használt gyógyszereknek se szeri, se száma. Az asztmaporok, amelyek forgalomban vannak, a legnagyobbrészt salét­romból és különböző gyógyfüvekből állanak, ezeket meggyújtják egy tölcsér alatt és a tölcsér nyilasán belélegzik a gőzt. Ezzel az erősszagu füstöléssel gyakran sikerül a rohamot megszüntetni. A rohamok sokszor olyan súlyo­sak, hogy az orvos kénytelen bóditószerekhez, morfiumhoz stb. fordulni.

   Az asztma alapjául szolgáló hurut megszüntetésére ugyanazok az eljárások szolgálnak, amiket fentebb a krónikus bronchiális hurut kapcsán elmondottunk, azonkívül gyakran használják a jódsókat is, amit azonban nem minden beteg bir el. Akinek anyagi helyzete megengedi, annak levegő­változást lehet tanácsolni, néha a hegyi levegő, máskor a tengerpart használ jobban, előre nem lehet megmondani, hogy adott esetben melyik használ, csak a próba dönti el.

   Gyógyfürdőkben, vagy nagyobb gyógyintézetekben légnyomásos szo­bák használatosak az asztma kezelésénél, amelyekben a betegek órák hosszán át nagyobb légnyomás mellett tartózkodnak. Az ilyen pneumatikus kamrákban való tartózkodás enyhiti a rohamot és tartós javulást is idézhet elő.

   Általában nagyon fontos az egészséges életmód, egészséges, sok gyü­mölcsöt és zöldséget tartalmazó táplálkozásra való áttérés, rendes székletét­ről való gondoskodás, légzőtorna, masszázs, nap- és légfürdő, hidegvizes pakolások és ledörzsölések javítják az általános egészségi állapotot és evvel az asztmát is. Lényeges azonban a lelkiállapot, a hangulat javítása, minél derültebb a lelkiállapot, annál inkább lehet remélni a rohamok megszün­tetését."

(Az egészség enciklopédiája – dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)

Keresse fel Asztma főoldalunkat!

 

A tüdő betegségei - 3. rész

2012.06.17.

   "Gyakori oka a krónikus bronchiális hurutnak a vér pangása a tüdőben, ami különböző általános betegségekhez csatlakozik. Ilyenek például a sziv-billentyühibák, aminek következtében a vér lefolyása a tüdőből akadályozva van, azonkívül általános anyagcserezavarok, amelyek a szervezet ellenállóképességét csökkentik; különösen a gyermekek skrofulózisát kisérik gyakran ilyen hurutok.

   Lefolyása rendszerint lázzal nem jár, a köhögés és váladék mennyisége az egyes esetekben nagyon különböző lehet, a köhögés gyakran száraz, váladék úgyszólván nincs, más esetekben SZÍVÓS, néha kevés vérrel kevert nyálkát hoz fel. Ha az idő hidegre fordul, a baj rendszerint rosszabbodik.

   A kezelés annál inkább biztat eredménnyel, minél inkább el tudja kerülni a beteg azokat a káros behatásokat, amelyek a betegséget okozták. Legnehezebben kivihető ez munkásoknál, akik nem hagyhatják abba foglalkozásukat. Itt csak a gyári egészségügy javítása jelenthet haladást, poros üzemekben a pornak eltávolítása porszívókkal, a levegő megnedvesitése stb. Akik ilyen krónikus hurutra hajlamosak, azok általában kerüljék a poros, füstös, rosszlevegőjü, túlfűtött helyiségben való tartózkodást és minél többet legyenek szabadban, pormentes, napos levegőn. A hajlam ellen is eredményesen lehet küzdeni, megfelelő eszközökkel, különösen elkényeztetett gyermekeknél lehet jó eredményeket felmutatni.

   Gondos bőrápolás, az egész test ledörzsölése naponta hideg vízbe mártott kendőkkel, reggel közvetlenül a felkelés után, a nedves ruhán keresztül a bőrt energikusan addig kell dörzsölni, mig a véredények kitágulnak. Leszáradás után a beteg gyorsan felöltözik és izommunkával, például járással gondoskodik a test felmelegítéséről. A nagyon érzékeny embereknél a bőrt a hideg vizhez hozzá lehet szoktatni azáltal, ha a ledörzsölést egy ideig szesszel, pl. sósborszesszel végezzük és csak későbben térünk át a hideg vizre.

   A kezelésnél elsősorban különböző gyógyszerek belélegzése szerepel, amelyet rendszerint külön belélegző készülékkel szokás végezni. Ezek a készülékek a gyógyszert finoman szétporlasztott állapotban juttatják mély belélegzés közben a légcső finom elágazásaiba és egyrészt oldják az ott pangó nyálkatömegeket, másrészt gyógyító hatásuk is van. Inhalációra szoktak használni konyhasó-oldatot olyanformán, hogy a fentemlített inhalációs készülékben egy kis spirituszlámpa gőzt termel, a kiáramló gőz magával ragadja és finoman elporlasztja a sóoldatot, amit a beteg belélegez. Úgyszintén használatos terpentin, vagy menthol gőzének belélegzése oly módon, hogy forró vizre fél teáskanál terpentin-olajat öntenek és a kifejlődő gőzöket a beteg belélegzi, miközben fejét és a forróvizes edényt egy nagy kendővel betakarja.

   Gyógyszerül elsősorban ásványvizeket szoktak adni, olyanokat, amelyek konyhasót és kettedszénsavas nátriumot tartalmaznak. Rendszerint langyosan, meleg tejjel keverve fogyasztják. Nagyon hatásos gyógymód, de sajnos, kevesek számára hozzáférhető, a déli tenger mellett való tartózkodás a hideg évszak alatt, gyermekek számára pedig nyáron a meleg, homokos tenger- vagy tópart."

(Az egészség enciklopédiája – dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)

Főoldalunkon mindent megtalál:

Légzőszervi megbetegedések>>

A tüdő betegségei - 2. rész

2012.06.13.

   "A tüdőnek igen gyakori betegsége, de általában a betegségek között is a leggyakoribb az úgynevezett bronchialis katarus, a légcső finom elágazásainak a hurutja. Az akut hurut minden életkorban felléphet, leggyakoribb mégis kis gyermekeknél, akiknél az ilyen hurut aránylag veszedelmesebb betegség, mint felnőtteknél. Az okok között nagyon gyakran emlegetik a meghűlést, a test hirtelen lehűlését, erős felmelegedés, izzadás után. A bőr véredényei ilyenkor hirtelen összehúzódnak, a vér a belső részekbe szorul, itt vérbőség keletkezik, ami ugylátszik sok esetben elegendő, hogy heves hurutokat idézzen elő.

   Emellett még számításba kell venni azt is, hogy a szájban, a torokban, sőt a légutak felső részén is sokféle baktérium tanyázik, amelyek rendes körülmények között semmi bajt sem okoznak, mert az egészséges nyálkahártyán nem tudnak áthatolni és a nyálkahártyák váladéka a baktériumokat ártalmatlanná teszi. Ha azonban a nyálkahártyák ellenállóképessége csökkent, mint például az említett meghűlés esetében, vagy erősen poros levegő vagy mérges gázok belélegzése után, akkor ezek a fertőző baktériumok elszaporodnak és többé-kevésbé súlyos betegségeket okozhatnak. Gyakran csatlakoznak az ilyen bronchiális hurutok légcsőhuruthoz is.

   Általános fertőzőbetegségek kapcsán is felléphetnek bronchiális hurutok, igy például influenzánál, amelynek főtünete éppen a légutak hurutjában áll. Szamárköhögésnél is gyakran terjed a hurut a légcsövecskékre, csaknem csatlakozik a vörhenyhez. A betegség tünetei között az első helyet a köhögés foglalja el; eleinte száraz, vagyis alig van váladék, később a váladék szaporodik és evvel a köhögés könnyebbé is válik. A láz gyakori és különösen gyermekeknél magas. A betegek általános rosszullétről, fejfájásról, étvágytalanságról panaszkodnak. A hurut átterjedhet a tüdőszövetre és tüdőgyulladással komplikálódhatik, ami különösen kisgyermekeknél veszedelmes.

   A kezelés körül a beteg és környezete nagymértékben támogathatja az orvost, ha nem veszik könnyedén az ilyen hurutokat és nem engedik, hogy esetleg egy könnyű huruttal a gyermek iskolába járjon, vagy a felnőtt rendes munkáját végezze, mert ezzel legalább is meghosszabbíthatják a betegséget, ha nagyobb baj nem származik belőle. Akinek láza van, természetesen ágyban kell maradnia, de még láztalan esetekben is legalább néhány napon át a szobát kell őrizni, mig a leghevesebb tünetek elmultak, de azután is kerülni kell még a rosszlevegőjü, füstös helyiségekben való tartózkodást mindaddig, mig a hurut utolsó jelenségei is el nem multak.

   A hurut ellen, különösen a betegség kezdetén, elsősorban erős izzasztással lehet küzdeni, vagy házi gőzfürdővel, vagy pedig az ágyban melegen betakarózva forró teákkal (például hársfavirág-tea). Az izzadás megszűnte után a nedves ágyneműt azonnal szárazzal kell felcserélni. Nagyon jó hatásúak a nedves pakolások a mellkasra.

   A váladék eltávolítását az orvos különböző köptetőkkel szokta elősegíteni, esetleg a kínzó köhögési ingert kodeinnel vagy más szerrel csillapitani. Jó hatású száraz köhögésnél vízgőzök vagy sós vízpára belehelése.

   A krónikus bronchiális hurut vagy az akutból keletkezik, ha nem fordítunk kellő gondot annak kigyógyitására, vagy pedig a foglalkozás következtében az akut katarusból kigyógyult ember kénytelen állandóan poros levegőjű műhelyekben, gyárakban, bányákban tartózkodni. Különösen gyakori ez az eset a szénbányászoknál, kőfaragóknál, dohánygyári és szövőgyári munkásoknál stb."

(Az egészség enciklopédiája – dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)

Ezek is érdekelhetik Önt:

A köhögés lehetséges okai és kezelése>>

Köhögés - Miért vegye komolyan az enyhe tünetet is?

A köhögés és köhögéscsillapítás>>

A szamárköhögés (pertussis)>>

Hogyan lesz az influenzából tüdőgyulladás?>>

 

A tüdő betegségei - 1. rész

2012.06.10.

   "A sziv mellett a tüdő az a szervünk, amelynek működése csak igen rövid időre szünetelhet. Mig a gyomrot, vagy beleket hosszabb ideig, napokig, sőt hetekig lehet egészben vagy részben pihentetni, addig a tüdő működésének megszűnése a legrövidebb idő alatt az egész szervezet életműködésének megszűnéséhez vezet. A szervezetnek ugyanis állandóan szüksége van az oxigénre, amit a levegőből kap és ami nélkül a test életfolyamatai megállanak. Ezt az oxigént a tüdőben, a tüdőhólyagocskák falában futó hajszáledények utján veszi fel a vér a belélegzett levegőből.

   Ugyanezen az uton adja le a vér a szervezetben folyó anyagcsere egyik bomlástermékét, a gáznemű széndioxidot, amit közönségesen szénsavnak szoktak nevezni. A tüdő feladata tehát kettős: egyrészt friss oxigént juttatni a vérbe, másrészt eltávolítani a vérből a szénsavat. Ha a vérből a szénsav nem tud eltávozni, a fulladás tünetei állnak be.

   Az embernek meglehetős nagymennyiségű levegőre van szüksége, egy-egy légvételnél nyugodt lélegzésnél körülbelül fél liter levegőt sziv be a tüdő, ez a mennyiség azonban erős testi munka mellett, erőltetett légzésnél három és fél literre is emelkedhet. A kilélegzett levegővel egyúttal nagymennyiségü vízpára is távozik.

   Mindebből máris világos, hogy a tüdő és általában az egész szervezet normális működése szempontjából fontos a jó, tiszta levegő. A levegőbő  ugyanis egyrészt különböző ártalmak kerülhetnek a tüdőbe, például poros levegőből por; a szénbányászok tüdeje egészen fekete lesz és a léghólyagocskák valósággal eltömődnek szénporral, de másrészt a levegő milyensége is fontos. Mindenki tapasztalhatta, hogy ha sokan vannak együtt zárt szobában, milyen gyorsan elromlik a levegő, megtelik a kilélegzett szénsavval, ugy hogy zsúfolt termekben nem ritka a meleg és a rossz levegő következtében a hirtelen rosszullét, az ájulás. (Éppen ezért ájulás esetén első dolog a friss levegőre való juttatás, a lélegzést akadályozó szük ruhadarabok megoldása és az ájult ember lefektetése ugy, hogy a feje egy sikban legyen a törzsével, vagy akár mélyebben is csüngjön, mert ilyen módon az agyvelőnek vérrel való ellátása könnyebb lesz, és az ájult ember gyorsabban magához tér.)

   De ha a rossz levegő nem is okoz mindig és mindenkinél ilyen hirtelen heves tüneteket, azért egyáltalában nem közömbös az sem, hogy valaki hosszú időn át tartózkodik kevésbé jó levegőben, mert ezáltal lassankint, de biztosan csökken a szervezet ellenállóképessége. Mint már emiitettük, a rendes nyugodt lélegzésnél mindössze félliter levegő cserélődik a tüdőben, mivel pedig a tüdő levegőtartalma több liternyire tehető, ennélfogva csak a tüdő levegőjének egy része cserélődik ki, nagyobb része pedig ott marad, stagnál a tüdőben. A tüdőnek is vannak jobban és rosszabbul szellőződő részei, a mellkas alkata olyan, hogy különösen tüdőcsucsok szellőztetése gyöngébb, ezekben tehát csendes, nyugodt lélegzésnél kevésbé vagy egyáltalában nem ujul meg a levegő. Éppen ezért az ilyen helyek kedvező feltételeket teremtenek különféle betegségek keletkezésére, baktériumok letelepedésére stb.

   A tüdő egészségtanának tehát első követelménye a tüdő rendszeres szellőztetése. Erre különösen olyanoknak kell gondolniok, akik semmiféle testi munkát nem végeznek, mert testi munka vagy sport közben az erősebb izomműködés úgyis fokozott lélegzőtevékenységet vált ki. Ha már most a testi munka szabadban, jó levegőben történik, akkor a tüdő szellőztetése semmi kívánni valót nem hagy hátra. Más azonban az eset az ülő foglalkozást üző, különösen nagyvárosi embernél, aki bérkaszárnyákba beszorítva lakik, ablakai esetleg csak az udvarról kapnak rossz minőségű levegőt, testi munkája pedig legfeljebb annyiból áll, hogy gyalog megy el a villamos-megállóig, azután napját a hivatal többnyire poros és füstös, vagy a kávéház még romlottabb levegőjében tölti. Ezeknél természetesen nagyon fontos, hogy mesterséges szellőztetésről gondoskodás történjék.

   Aki tehát nem sportol, nem tornázik, az legalább lélegzőtornát végezzen, nyitott ablaknál reggel és este néhány percen át mély belélegzéseket, belélegzés után a levegőt kissé visszatartani a tüdőben, azután ismét lehetőleg mélyen, lassan kifujtatni a tüdőből a tartaléklevegőt. A mély lélegzés hatását elősegíthetjük avval, hogy ha belélegzés közben a karokat a fej fölé emeljük, vagy a háton keresztbefonjuk, a tüdő kiürítését pedig elősegíthetjük avval, hogy ha kilélegzés közben törzshajlást végzünk előre. Célszerű ezt a lélegzőtornát meztelen felső testtel végezni, de mindenesetre el kell távolítani a nyakat és hasat szoritó ruhadarabokat. Legcélszerűbb, ha a lélegzőtornát szobatornával kötjük össze.

(Az egészség enciklopédiája - dr. Józsa Jenő v. kórházi főorvos)

A témához kapcsolódó cikkeink:

A gyerekszoba levegője és a légzőszervi betegségek>>

Optimális hőmérséklet, páratartalom a lakásban>>

A párás levegő a légúti betegségek melegágya>>

A tiszta levegőnek fura szaga van>>

A páratartalom hatásai szervezetünkre>>

A tiszta levegő meghosszabbítja az életet>>

 

A szem betegségei - 4. rész

2012.06.05.

   "A szembe jutó idegen testek különböző sérülést okozhatnak, amelyek közül azonban csak a mész befreccsenése által okozott sérülést emlitjük, ami a mészoltásnál szokott előfordulni, mert ebben az esetben a gyors segítség nagyon fontos. Elsősorban el kell távolítani a szemből a mészrészecskéket, a szemet finom olajjal ki kell mosni, vagy ha olaj nincs, akkor cukoroldattal vagy vízzel is lehet, de nem egyszerűen lemosni a szemet, hanem sok vizzel állandóan mosni egy fecskendő segítségével. Minél gyorsabban jön a segítség, annál több a kilátás, hogy a szemet meg lehet menteni. Természetesen minél hamarabb orvoshoz kell fordulni.

   Apró idegen testek, por, korom, hamu stb. gyakran jutnak a szembe, a szemhéjak alá, többnyire a felső szemhéj alá kerülnek, a szem megvörösödik, könnyezik, fáj, stb. A tünetek az idegen test eltávolítása után gyorsan megszűnnek. Az idegen testeket a szemből természetesen minél gyorsabban el kell távolitani. Semmiképpen sem szabad a szemet dörzsölni, hanem a szemhéjat egy pálcikán kifordítani, az idegen testet megkeresni és letörölni. Ha nem sikerül, minél gyorsabban orvosi segítséget igénybevenni.

   A szem belsejének betegségei közül gyakori a szűrke hályog, aminek a lényege a szem lencséjének megzavarodásából áll, ugy hogy a szembogár nem feketének, hanem szürkének látszik. Innen a megbetegedés neve.

   A lencsét zavarossá teszik sérülések, de tompa ütés is a szemre. Továbbá a szem többféle betegségéhez csatlakoznak, leggyakrabban azonban a korral függ össze. Különösen cukorbetegeknél fejlődik ki korán a szürke hályog. Rendszerint lassan fejlődik, és sokszor évek telnek el, mig a szem látóképességét elveszíti.

   Kezelése csak operatív uton történhet, az át nem látszó lencsét a szemből el kell távolítani. Az operáció eredménye csaknem kivétel nélkül kedvező, komplikációk nagyon ritkák. A műtét után a lencse pótlására természetesen megfelelő szemüveget kell használni és pedig külön gyöngébb szemüveget a távolbanézésre, erősebbet a közelmunkához.

   A zöld hályog onnan kapta a nevét, hogy a szembogár zöldesen csillog az ilyen betegeknél. A betegség lényege az, hogy a szem keményebb, mint normális állapotban, a szemben a folyadék nyomása magasabb, a beteg heves fájdalmakról panaszkodik a szemben és a szem környékén, a szem látóképessége csökken, végül teljesen elvész. Ha azonban a szem belső nyomását sikerül csökkenteni, a fájdalom szűnik és a látóképesség visszatér. A rohamokra azonban gyakran következnek uj és uj rohamok, mig végre a szem teljesen megvakul.

   A gyógykezelés annál több sikerrel kecsegtet, minél hamarabb kezdődik. Vannak orvosszerek, amelyek a szembe cseppentve a nyomást csökkentik, ugyanilyen eredménnyel jár a szakértő által végzett massage is, de leghatásosabb a műtét, a szivárványhártyából egy kis darabkának a kimetszése. Evvel a műtéttel az akut esetek legtöbbjében gyógyulást lehet elérni.

   A szem ídegháríyájának megbetegedése legtöbbnyire általános megbetegedésekhez, szív, vese, vagy cukorbetegségekhez csatlakozik, és gyakran történik, hogy a szemorvos a szemtükörrel való vizsgálatnál diagnostizálja az általános betegséget, amelynek a szemben csak egy tünete mutatkozik. A kezelés természetesen elsősorban az általános megbetegedésre fordit figyelmet.

   Mindezek a betegségek csak szemtükörrel diagnostizálhatók, kezelésük csak a szakember munkája lehet, és éppen ezért ezekről a laikusnak nem is kell többet tudnia.

(Az egészség enciklopédiája – Dr. Vidéky Richárd kórházi főorv.)

A szem betegségei - 3. rész

2012.06.01.

   "A szem kötőhártyájának legveszedelmesebb megbetegedése a genyes, kankós lob. Előfordul ugy felnőtteknél, mint csecsemőknél, hogy a kankót okozó baktériumok gondatlanság folytán bejutnak a szembe és ott súlyos gyulladást idéznek elő.

   Újszülöttek szemei szülés közben fertőződhetnek, ha az anya kankóban szenved. A tünetek az újszülött szemén a második-harmadik napon jelentkeznek, a szemhéjak duzzadtak, a szemből nagymennyiségű geny ürül. A veszedelem abban áll, hogy a genyedés gyorsan átterjed a szaruhártyára, azt átfúrja és elpusztítja a szem belsejét is, aminek követkézmenye a teljes megvakulás. A vakság oka nálunk körülbelül az esetek egynegyed részében a csecsemők kankós szemgyulladása.

   Ez ellen a veszedelem ellen egyrészt azzal küzdhetünk, hogy az anya esetleges kankós fertőzését gondos kezelés alá vesszük a terhesség alatt, de teljes biztonságot nyújt a Credé által 1882-ben ajánlott eljárás, hogy az újszülött szemébe egy csepp kétszázalékos pokolkő-oldatot kell mindjárt az első fürdetés után cseppenteni. Ennek az egyetlen csepp oldatnak a becseppentése semmi káros hatással sincsen a szemre (ujabb vizsgálatok szerint már egyszázalékos oldat is elegendő) és teljes védelmet nyújt a fertőzés ellen. A becseppentést a bábának kötelessége elvégezni.

   Ha az újszülött szemén mégis genyedés lépne fel, azonnal szemorvoshoz kell fordulni, ez esetben igazán csak órákon múlik, hogy a szem látóképességet meg lehet menteni. Mig az orvos j