• Évszázados tanácsok

        WEBBeteg blogja

           "A ledörzsölés. A vízkezelések legegyszerűbb alkalmazási módja a nedves ledörzsölés. A nedves ledörzsölés a masszázsnak olyan formája, amelynél a viznek hőhatására is számítunk.

           A ledörzsölés célja általában egyrészről az anyagcsere fokozása, másrészről az erőállapotnak megjavítása. Harmadik célunk az edzés.

           A nedves ledörzsölések nyújtják azt az előnyt, amit a masszázs nyújt, fokozzák a kapillárisok és izmok, erek táguló- és összehúzódó képességét, az izmok tónusát és a szöveteket a hideggel és meleggel szemben ellenállóbbakká teszi.

           A vízkezelésnek legenyhébb módja már a beteg ágyánál alkalmazható, sőt szükséghez képest alkalmazandó is, csak arra kell ügyelnünk, hogy legyengült betegeknél, akiknek hőalkalmazkodó képessége és szövettónusi, izomtónusa nagyon renyhe, már aránylag enyhe alkalmazásnál is, általa bajt ne idézzünk elő.

           A beteg, akár betegágyban fekszik, akár intézetünkben keres fel, 20 foknál magasabb, de legalább 20 fokos szobahőmérséklet mellett két-két lepedővel borított takaró között pihen. Ha betegágynál reggel alkalmaztatik a gyógyeljárás, akkor a beteg ágya a reggeli procedúrára már este előkészitettetikk. A beteg nyughelyéhez eleinte körülbelül 40 C. fokú melegvizes edénnyel, illetve edényekkel közelitünk, s a melegvizes edénybe egy méter, másfél méter kvadrát frottirtörülközőt, tehát párolgásra alkalmas bolyhos szövetanyagot itatunk. A vizből kivett és jól kicsavart meleg törülközőt a betegnek lemeztelenített valamely testrészére, először inkább felső végtagjaira helyezzük. Többi testrészeit betakarva hagyjuk s aztán a nedves melegruhát addig párologtatjuk, amíg a beteg kellemes hűvös érzéssel nem reagál. Ekkor a nedves törülközőt szárazzal borítjuk, a további párolgást megszüntetjük s a száraz ruhát a testhez erősítve, illetve szorítva, alóla a nedveset kihúzzuk s azt újból a melegvízbe téve a száraz ruhán keresztül a testet enyhe ledörzsölésnek vetjük alá.

          A felső végtagok ellátása után ugyanezen procedúrák az alsó végtagokon, majd a háton, hason, szükség szerint pedig a nyakon és arcon is elvégezzük.

           Nap-nap után tovább és tovább sikerül a hideg érzés határát a bolyhos kendő lehűtése kapcsán lejjebb és lejjebb szorítani.

           A kezelésnek ilyen formában való huzamosabb ismétlése mellett később bátran nyúlhatunk mind hidegebb és hidegebb vizhez. A kezelés után a testet nyugalmi helyzetben hozzuk és az előkészített takaróval betakarva a procedúránál használt száraz kendőket is elhárítjuk.

           Teljes ledörzsölés. Teljes ledörzsölések a részletdörzsölésekkel már leedzett egyéneknél a fenti elvek szerint alkalmaztatnak. Kellőképpen leedzett egyéneknél itt is a nedves lepedőt mind hűvösebbre és hűvösebbre engedjük párologni s a párolgás elősegítése érdekében a lepedőt eleinte egész tenyerünkkel a testen végigverdessük, majd a kivánt lehűlés elérése után az egész testnek rendszeres ledörzsölése a ledörzsölés után, a száraz ruhákba való csomagolása, lefedése következik, mely állapotban a paciens 10 -15 percet pihen. Leedzett egyéneknél a nedves lepedő eltávolítása nem föléje helyezett száraz lepedő alatt történik, hanem az egyszerűen eltávolitott nedves takarót félretéve, a testre száraz ruhát helyezünk és azzal a bőrt teljesen nedvtelenitjük. Ha a betegnek hőhöz alkalmazkodó képességét már teljesen kifejlesztettük, akkor erőteljesebb lehűlések érdekében a nedves lepedő eltávolítása után, a bőr nedvességét, a száraz lepedőnek a paciens és a fürdőmester kezei között való kifeszitése után, vitorlaszerü lengetésével előidézett légáramlatokkal párologtatjuk el, ami által a bőr lehűlését lényegesen fokozzuk és eljárásunkat a masszázs, a vízkezelés, a légfürdő és a pakolás gyógytényezőivel kiszélesítettük.

           A pakolások. A pakolásoknak kettős célja van: vagy felmelegíteni akarjuk a testet és általa izzadást előidézni, vagy pedig a testtől hőt akarunk elvonni. A pakolások különösen a beteg ágyánál bírnak igen nagy jelentőséggel, mert a két legsúlyosabb betegségnek, a hasihagymáznak és a vesebajnak, legválságosabb idejében alkalmazzuk. A hasihagymáznál a pakolás hőelvonást céloz. A pakolás kivitelénél ügyelnünk kell arra, hogy a magával tehetetlen beteg könnyen és kényelmesen emelhető legyen. A pakolást lehetőleg nem abban a fekvőhelyben végezzük, melyben a beteg rendesen nyugszik. Az ilyen betegnél két fekvőhelyről gondoskodunk, amelyeket lehetőleg teljesen szabadon mind a négy oldalról hozzáférhető módon a falaktól és más tárgyaktól távolabb kell elhelyeznünk.

           Ama nyugvóhelyen, amelyen a pakolást végezzük, egy nagy, vagy két kisebb gyapjutakaróra, mintegy 30 C. fokú vizbe mártott, jól kicsavart nedves lepedőt helyezünk, a nedves lepedő szabadon kiterítve, hőfokát gyorsan változtatja és párologván mihamar hideggé válik. A nagyon magas hőmérsékletű beteget tehát megfelelően erőteljes saját lepedőjével vállánál és alsó végtagjainál, medencéjénél megemelve, a meleg vizes lepedőre helyezzük át. Száraz lepedőjét testéről alkalmas módon eltávolítjuk s az előbb meleg vizes, de lehűlő lepedőbe csomagoljuk. A testére borított melegvizes lepedőt addig legyezzük, amig a lepedő hőfoka igen alaposan le nem száll s a beteg hideg érzést nem jelez, fázni nem kezd. A nedves lepedő lehűtése után most már a gyapjutakarókkal befedjük a nedves borítékot és annak a test melege által való alapos felmelegedéséig, mintegy 5-10 percig, betegünket a pakolásban tartjuk.

           Ezen idő alatt a másik ágyban hasonló eljárás megismétléséhez teszünk előkészületeket, majd az előbbi procedúrát a testnek időközben való száraz ledörzsölése után, általában kétszer megismételjük.

           A procedúrák között rendszerint 5 percnyi szünetet is szoktunk alkalmazni.

           A fejre természetesen - mint mindig vízkezeléseknél - hidegvizes turbánt helyezünk. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "A vízkezelésről. A vizről és vízkezelésekről az általános részben különösen kiemeltük, hogy nemcsak hőhatások közvetítésére alkalmas, hanem gyakorlatilag élvezhető kitűnő hatása különösen abban kulminál, hogy a test súlya benne a test térfogata által kiszorított viz súlyával csökkenvén, minimális súlyúvá válik.

           Kiszámithatatalan jelentőségű ez a tény reumatizmusoknál, vagy sérüléseknél, legyengült izomzat mellett, amidőn a levegőn működésre képtelen izmok, melyek grammokat emelni is képtelenek, - a vizben szabadon összehúzódhatnak és nagytömegű végtagokat, testrészeket emelnek és emelgetnek.

           A víznek tehát egyik legjelentékenyebb tulajdonsága a hőközvetitésen kívül az, hogy benne a leggyengébb izmok s a legsorvadtabb testrészek is könnyed mozgásra, gimnasztikára alkalmasakká válnak, alkalmasakká válnak olyan kedvező körülmények között, mint amilyen kedvező körülményeket a víznek hőfoka és a víznek a szövetekre gyakorolt nyomása, hullámzóereje, tehát a legenyhébb és legkevésbé roncsoló masszírozó tevékenysége, az erekre, idegekre, kapillárisokra, izmokra, a bőrre, a kiválasztószervekre és általában minden általa érintett és távolhatása utján érdekelt testrészünkre nézve előidéz.

           A vízkezelés technikájában lényeges az, hogy szélsőséges hőhatásoktól és túlságosan erős mechanikai hatásoktól őrizkedjünk. A vízkezelés helye a test átlagos hőmérsékletétől ne legyen nagyon elütő. 20 foknál kevesebb és 30 foknál több semmi esetre se legyen, aszerint és amint kisebb, vagy magasabb hőfokú vízkezelést alkalmazunk.

           Szemmel kell tartanunk, különösen a vizkezeléhez még nem szokott egyéneknél az idegrendszernek a vízkezelések által történő esetleges túlérzékeny reakcióit, melyek kapcsán nagyobbfoku vérbőségek, vagy érgörcsök s ezzel kapcsolatban szédülések, rosszullétek, sőt vérömlések is állhatnak elő.

           De az általános lehűlés kapcsán is kellemetlen jelenségekkel találkozhatunk és ezért, ha tehetjük, a hidegvíz-kezelések alkalmazása előtt a testet kissé felmelegíteni igyekszünk.

           Az otthoni gyakorlat mellett célszerű a fürdő előtt és után a testnek gondos betakarása mellett az izmok aktív pihentetése, de passzív beidegzése, tónusok emelése, ledörzsölés, vagy enyhe masszázs utján.
        Meleg fürdők alkalmazása után a test lehűtése fontos, nehogy hirtelen átmenet nélküli hőhatások folytán a test lehűlésével kapcsolatosan a meghűlés névvel meghatározott és élettanilag tökéletesen még ki nem derített ártalom érje testünket.

           Mint fent említettük, a meghűlésben feltételezett ártalom még részleteiben fel nem derített. Tény azonban, hogy idősebb egyének könnyebben meghűlnek, fiatalabb egyének pedig kevésbé könnyen. A meghűlés valamely olyan folyamat, amelynél a testet hideg behatása következtében ártalom éri. A meghűlt helyen lobok, fájdalmak, esetleg genyedések, izzadmányok lépnek fel s ezek fellépésére a kor prediszponál. És prediszponálnak betegségek is, viszont fontos megjegyeznünk azt is, amit különben tudunk, hogy igen nagy hideg alkalmazására sem mindig hűlünk meg, sőt jeget s a jégnél hidegebb tárgyat, vagy anyagot is juttathatunk testünkkel közvetlen érintkezésbe anélkül, hogy bármi bajunk történnék.

           Ismét másként áll a helyzet olyan egyének testénél, akik valamely idegbaj folytán egyes testterületeiket kellőképen beidegzeni nem tudják.
        Azt látjuk, hogy a fűtött és hőérzést felfogni nem tudó testű egyének beteg területein a legszélsőbb hőártalmak, égés és fagyási sebek is könnyen és aránylag alacsony hőingadozás, hideg vagy meleg hatás által előidéztetnek. Reumatizmus az ilyen egyének izmaiban és ideggyulladás idegeikben nagyon könnyen jön létre. Ezek tehát könnyen meghűlnek.

           Az egyébként egészséges egyén akkor hül meg, hogyha valamely testrésze hirtelen nagyobb hőingadozás behatása alá kerül. Hogyha testének a hirtelen változó hőmérséklet számára hozzáférhető része a hőváltozásra felkészülni nem tudott. Mindig ajánlatos tehát, hogy fürdőknél, pakolásoknál a várható hőingadozásra a szervezetet előkészítsük, a hőingadozások pedig maguk hirtelen történők ne legyenek.

           Védekezzünk tehát a meghűlés veszedelme ellen, de gondolnunk kell a hirtelen változó hőhatások egyéb ártalmaira is. Tehát már itt kitérünk arra is, hogy a fejre az agyvérbőség elhárítása céljából, különösen idősebb egyéneknél, mindig hűvös turbánt készitünk; izgékony, vagy betegszivüeknél a szivre hideg borogatást, vagy Leiter-féle hűtőkészüléket alkalmazunk. A fürdőbe lépve pedig előbb lábainkat a vizben meglóbáljuk, kezünkkel mellünket, karjainkat és hónaljunkat megnedvesítjük. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "...A diatermia. A modern fizikai és technikai tudományok fejlődésével a hőhatások közvetítésében és kifejtésében a legfontosabb szerepet a diatermiás, mélyreható hőkezelőkészülék vette át.

           Régen tudott dolog volt, hogy aránylag kicsiny elektromos erővel is nagy hőhatásokat előidézni tudunk és hogy elektromos uton a szervezetben is meleget termelni képesek vagyunk.

           A normális elektromos áramot azonban hőhatás kifejtése céljából a szervezetbe nem vezettük át, mert az ilyképpen produkált meleg elenyészően csekély mennyiségű volt. A magasfeszültségű vagy alacsony frekvenciájú, de erőteljesebb áramok pedig az élő szervezetre nem közömbösek. Sőt köztudomás szerint halált okozók is lehetnek.

           A diatermiás készülékek szerkesztéséhez az a megállapítás vezetett, hogy a nagyon magas frekvenciájú áramok óriási feszültség mellett is kémiai hatástól mentes, élettani kárt nem okozva hatolnak át az élő szervezeten. Miután a felmelegedés foka az áramerő és a vezető közeg keresztmetszetétől s csak a bizonyos mértékben a vezető közeg anyagától függ s a test anyaga elektromos áram vezetésére általában kitűnően alkalmas, az áramfejlesztés és megszakítás mai technikája mellett a hőnek szervezetünkben elektromos áram utján való fejlesztése és bevitele lehetővé vált.

           A diatermia felefedezése d'Arsonval francia, Seynek és Nagelschmidt német tudósok nevéhez fűződik. Hazánkban a XVI. nemzetközi orvosi kongresszus óta (1909) néhai dr. Reich Miklós, világhírű hazánkfia, majd dr. Kelen Béla egyetemi tanár, sok külföldi tudóst megelőzve, nagy eredménnyel vezették be a diatermiás gyógykezelést a magyar alkalmazott gyógy-tudomány kincsei közé s az ő és tanítványaik ernyedetlen munkásságának köszönhető, hogy másfél évtized után a korszakalkotó jelentőségű, uj gyógymód általános elterjedésnek örvend.
        A diatermiás kezelés lényege azáltal fogható fel, ha megértjük, hogy a test bármely részén, bármely kivánt hőmérsékletet bármilyen mértékben elvben létre hozhatunk s a gyakorlati jó kivitel tulajdonképpen csak a rutinnak, a gondosságnak, a gyakorlatnak problémájává vált.

           Míg tehát a múltban a test üregeiben fennálló genyedési folyamatok és izzadmányok megszüntetése érdekében nemigen alkalmazhattunk meleget, mert a legnagyobb meleg pl. villamos termofor alkalmazása mellett is csak pár millimérterre hatoló hőt voltunk képesek a szervezet belsejébe vinni, addig a diatermia segélyével ma a homloköböl és az orr többi melléküregeitől kezdve a mellkas és szivburok gyulladásáig és izzadmányáig, a petefészek ökölnyi genyhólyagjai és a vesék genyedéséig, minden mély területre eljuttathatjuk és eljuttatjuk a kivánt meleget s a legcsodálatosabbnak látszó gyógyeredményeket produkálhatjuk.

           Kitünő eredményeket látunk különösen szembeötlő módon a foggyökerek genyedése folytán származó állkapocs-genyedéseknél, csonthártyagyulladásoknál s a velük járó alig elviselhető fájdalmaknál.
        A test mélyében fejleszthető hő kisegítő gyógyhatását a mechanotherapiánál csak futólag emlitettük, pedig ennek fejlődésében a diatermia jelentkezése korszakot alkotó lett.

           Nekünk sikerült elsőnek lenni, akik a magyarországi magán és ipari baleseti utókezelés óriási anyagán az izületek és lágy részek zsugorodásainál és erőmüvi uton létrehozott gyulladásainál, genyedéseinél, évente sok ezer esetben alkalmazhattuk a diatermiát, mint gyógyító és a mozgathatóságot fokozó tényezőt.

           Ugy láttuk elsőkként, hogy hatása alatt nemcsak a genyedések és izzadmányok szűnnek meg gyorsan, hanem az átmelegített hegszövetek nyujthatósága hasonlithatatalanul jobb, kedvezőbb, mint ha diatermiát nem alkalmaztunk volna.

           Tartósan alkalmazott ditermiás kezelések mellett azt tapasztaltuk, hogy nemcsak daganatok és izzadmányok csökkennek, hanem meglepődve észleltük, hogy az egészséges szövetek térfogata is kisebbedik.
        Megállapítottuk tehát, hogy a diatermia nemcsak gyógyhatásaiban jelentkezik, nemcsak a magasfrekvenciáju áramoknak d'Arsonval által először felismert gyógyhatásaival bír és nemcsak hőhatása utján vihet döntő szerepet testi életünkben, hanem az egészséges szövetek térfogatára, állományára és formáira is kihat.

           Eme felismerésünk birtokában mintegy négy esztendő óta a test formáinak gyors megváltoztatására, az idomok befolyásolására, tehát az élő testszobrászat műveleteinek végzésére kombinált eljárásokat dolgoztunk ki. E kombinált eljárások teljesen veszélytelenek, eredményük észszerűen magyarázható és lényegük abban áll, hogy az erős diatermiás behatás alá vont területek anyagcseréje a diatermiás áram hatása alatt olyan élénk, hogy onnan a testnedvek és a zsir - ugy látszik a testnedvek gyors áramlásával egyidejűleg - a test egyéb területeire tovasodortatik, de mindenekfölött alkalmassá válnak arra, hogy magasfrekvenciáju és lehető legenyhébb masszázs és egyéb mechanotherapiás akciók segitségül hivása mellett igen nagy mértékben eltávolithatók legyenek.  

           A diathermia, amely a technikailag és mechanikailag képzett és gépét jól ismerő és állandóan karban tartó szakorvos kezében áldás, a könnyelműek és tudatlanok kezében nagy bajok forrása lehet.

           A fizikai gyógyításnak a diatermiával betetőzött uj korszakában a régi, ősidőktől fogva alkalmazott gyógytényezőket azért nem vetjük meg. A mostani diatermialáz korszakában és az elektromos és mechanikus kezelések divatjának idején fontos megállapítanunk, hogy a levegő és viz mint hőközvetitők és mint gyógytényezők a fizikai gyógyítás modern korszakában sem szűntek meg alkalmazandók lenni. Éppoly kevéssé nem, mint amily kevéssé a fény primitív, vagy technikailag rafinált alkalmazása sem...."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "... A hőkezelések. Az általános részben emlitettük, hogy a hőhatások, a hideg s a meleg nem közömbösek a test élettani körülményeire.

           A hőhatásokról általában tudnunk kell azt, hogy amennyiben azok a test bőrének mintegy 27 R foknyi átlagos hőmérsékletétől fel- és lefelé nem nagyon eltérőek, ugy azok általában azonos természetűek. Az idegrendszerre való hatásuk utján az anyacserére, az erek tevékenységére és a kapillárisok összehúzódó képességére serkentőek.

           A magasabbfoku hideg és meleg rövid alkalmazása is a szöveteket, különösen az ereket összehúzódásokra ingerlik, az összehúzódásra tartósabb tágulás következik.

           Az állandóan ható hideg az anyagcserét lefokozza a vérnek s a testnedveknek surlódóképességét (viscositását) csökkenti. A meleg ezzel szemben a viscositást felfokozza. Mind a kettő a fehér vérsejteknek nagymérvű odaáramlását idézi elő s különösen a vér és a nyirok közötti anyagcserét emeli. Innen magyarázható a hőhatásoknak hideg és meleg borogatás alakjában tapasztalatilag régóta tulajdonított gyógyhatása. Tagadhatatlan ugyanis, hogy ahol a fehérvérsejtek (leucociták) nagyobb számban jelen vannak, ott egyúttal a szervezetnek mikroroganizmusok ellen küzdelme is élénkebb és eredményesebb.

           A nagyon szélső hideg alkalmazása a baktériumok fejlődését gátolja és az anyagcserét nagy mértékben lecsökkentvén, egyúttal a baktériumok által termelt mérgek vérbejutására hat korlátozóan és az idegérzékenységet is csökkenti. De hatása éppen ezért veszedelmes is.

           A lefokozott anyagcsere hatása alatt a szövetek élettani tevékenysége, tehát védő működése is bénult; az odarögzített mérgek fehérjemegovlasztó hatása jobban érvényesül, - éppen ezért a jég-hőmérsékleti hideg alkalmazásával nagy megfontolással kell eljárnunk.

           Amint a körülmények megengedik, igyekeznünk kell a nagyon hideg, a jég tényezőkről, középhőmérsékletü hideg vagy meleg alkalmazására áttérni.

           A tul nagy meleg, a forró hőmérséklet bármely közvetítő utján alkamaztassék is, ugyancsak könnyen veszedelmeket okozhat és az anyagcsere lecsökkentése mellett fehérje-megalvadásokra, szövetroncsolásokra, röviden: égési sérülésekre vezethet.

           A hőhatások - mint ahogy emlitettük - ha bizonyos keretek között mozognak, nemcsak a szervezet egyetemes anyagcseréjét emelik, hanem az egyes mirigyek a ki- és elválasztó szerkezetek tevékenységét felfokozzák, tehát hideg rövid behatása után és meleg tartós behatása alatt és következtében az izzadságmirigyek és a vese, valamint a tüdő élénkebb működését észlelhetjük.

           A hideg és meleg rövid behatásai az idegrendszer érzékenységét is felfokozzák, míg ugyanezeknek hosszabb ideig való alkalmazása az érzékenység és vezetőképesség csökkenésére vezet.

           A hideg és meleg észszerű alkalmazása a légzés mechanizmusát is, tehát nemcsak a légzés kapcsán történő anyagcserét, kedvezően befolyásolják, de viszont hőhatásuk a légző mozgásokra is csillapítóan hat.

           A hő alkalmazásához a legkülönbözőbb eszközök utján jutunk. A leg-. primitívebb mód hideg, vagy meleg természetes alkalmazására a levegő, vagy viz felhasználása.

           A jégzacskó, a borogatás, a részleges, vagy teljes vízfürdő, az állandó hőmérsékletű viz hidegét, vagy melegét közvetítő különböző alakzatú fém csőrendszerek (Leiter-féle hűtő és melegítő készülékek), a villanyos uton, vagy egyéb eszközökkel melegített hőszekrények, hideg, vagy meleg homokzsákok, korpás zacskók, iszapcsomagok és sok minden egyéb lehetnek a hőhatás közvetítői. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "... Ahogy a masszázsnál rokonelv alkalmazása arra vezetett, hogy a jó eredmény érdekében nem az erőbehatások mérvét, hanem azok gyakoriságát és tartalmát igyekeztünk fokozni, ugy itt a mozgékonyság fejlesztése érdekében végzett akár gép, akár kézerejü, akár cselekvő, akár szenvedő műveleteinknél ugyancsak nem erőbehatásaink ereje, hanem azok tartama, vagy gyakorisága utján igyekszünk a gyógyeredmény, a mozgás fokozásának elérésére.

           Műveleteinknél igen kicsiny megterhelésekkel dolgozunk s a sulyokkal sokáig terheljük a nyújtandó szöveteket. Ha pedig a mozgási határokon belül mozgásokat végeztetünk, e mozgások számát mind nagyobbra és nagyobbra fokozzuk. De különös figyelmet helyezünk arra is, hogy a gépekben való mozgási eredmények a naphosszat való otthoni, vagy bárhol történő gyakorlással megtartassanak, sőt fejlesztessenek. Sulyok, célszerű tárgyak adatnak a beteg kezébe, hogy azokkal naphosszat célszerű gyakorló müveleteket végezzenek. Az alsó végtag korlátolt mozgathatóságánál gyakran megismétlendő gyógytorna-mozdulatokat irunk elő.

           Mivel azonban a gyógyuló vagy gyógyult hegek és zsugorodott szövetek rugalmassági foka nagyon korlátozott és ebből kifolyólag legnagyobb kitartással alkalmazott gyógymechanikai műveletek is gyakran csak igen mérsékelt eredményre vezettek, kézenfekvő volt, hogy az érdekelt szövetek rugalmasságának, nyújthatóságának fokozása érdekében kisegitő gyógy-tényezőket keressünk. Két ilyen tényező adódott idők folyamán: az egyik a meleg, a másik a szövetellágyitó, kötőszövetpuhitó gyógyszerek. Ezeknek alkalmazásáról azonban külön fejezet alatt foglalkozunk. Itt csak annyit említünk meg, hogy a nyújtandó szövetek mechanikai eszközökkel való kitartó befolyásolása, nyújtása a segitő eszközöknek megfelelő igénybevétele mellett ma már oly szép eredményekre vezet, hogy nagyon sok esetben reménytelennek látszó és hosszú éveken át fennállott zsugorodott izületek és izomcsoportok teljes mozgékonyságát visszaadni sikerült.

           A gyógymechanika speciális feladatai körében a legnagyobb területet a baleseti és betegségi utókezelés foglalja el. De igen lényeges területet foglal el a testegyenesités, testfejlesztés működési területe is.

            Különösen a háború alatt, de már a háború előtt is a Zander-gépek drágasága miatt és azért is, mert a betegségi és gazdasági okokból nehezen kimozdítható betegek Zander-intézetekbe nem juthattak, a gyógymechanikai elvek alkalmazását a beteg ágya mellett, vagy otthonában, kórházakban és üdülőhelyeken improvizációkkal igyekeztek helyettesíteni. Eme kezdeményezések nem kevés helyen az improvizáló egyének találékonyságának és ügyességének, valamint általános orvosi műveltségi fokához képest változó, nem ritkán nagyon szép eredményt mutattak fel.

           Improvizált gyógymechanikai eszközöket különösképpen egyes izom-csoportok fejlesztésére és izületeknek mozgékonnyá tételére szoktak igénybe venni.

           A nagy háború alatt láttunk pajtákat, iskolatermeket a legcsodálatosabb eszközökkel benépesítve. Szétlőtt ágyú kereke, gránáttól roncsolt kerékpár-részek, varrógép-pedálok, bölcsők, fogaskerekek, szántalppal ellátott székek, oldalt fektetett iratszekrények, csodabogaraknak látszó csigaszerkezetek egész tömkelegét figyelhettük meg s a formák és eszközök emez össze-visszaságában egy irányitó elv gyönyörű rendet és életet lehelt: minden készülék valamely testrészt rögzített s az attól távolabbi testrészt mozgatta vagy mozogni engedte.

           A készülékek célja ugyanis, hogy valamely testrésznek mozgását, vagy mozgatását elkülönítetten és lehetőleg adagolva végezhessük vagy végeztessük. Hogy ez a müvelet megtörténhessék, a test törzséhez közelebbfekvő részt, adott esetben magát a törzset rögzítenünk kell, hogy aztán a beteg, illetve korlátozott mozgású ízület mozgásait adagolhassuk.

           Hogy egy példával éljek, szükségem van a sérült térd gyógymechanikai kezelésére és nem vagyok Zander-gyógyintézet közelében, de mint harctéri improvizátornak van a közelemben egy használatlan iratszekrényem. Az iratszekrényt oldalt fektetem és pedig ugy, hogy az ajtó zára alul essék. A zárat eltávolítom, hogy az ingaképpen a szekrény belsejébe túltenghessen. Ha a szekrény tetejére ülök és combomat térd felett hevederrel a szekrényhez rögzítem, lábfejemet pedig a kinyitott ajtóhoz szíjazom, már egy ingakészülékem van, amelyet kezemmel rögtön szabályozhatok is, ha az ajtón keresztbe alszáram mentén a jobb karomig felhajló lécet szerkesztek és ezzel az ajtónak térd-ízületemre ható súlyát csökkentem vagy fokozom. Ugyanezt tehetem bármely deszkaasztalon is, amelynek végére mozgatható deszkát helyezek s ez esetben az asztal lapjára ülök, combomat erre rögzítem s az alszárat a lelógó deszkára. A deszka végére súlyt helyezhetek, hogy az ingakészülék a zsugorodott ízületre nyujtólag hasson, de helyezhetek egyszerű csigához vezető, homokzsákban végződő zsineget, mely esetben az Ízületre ható erőt, súlyt adagolhatom.

           Hasonló miiveletet végezhetek kezemmel vagy alkarommal, vagy akár ujjaimmal is, csak arra kell ügyelnem, hogy az érdekelt ízülettől a törzs felé eső rész, a könyöknél a felkar, a kéztőizületnél az alkar rögzittessék, az ingó részhez pedig a beteg izületén tuli rész: a könyökizületnél az alkar erősíttessék s a súlyokat az ízület szöveteinek ellenállásához igazítsuk. Ha egyes ujjpercek mozgékonyságát akarom felfokozni, az elv akkor sem változik, de az ujjak legtávolabbi izeinek mozgathatósága érdekében a kézre kesztyűt kell húznom s a kesztyűujjak végére horgokat kell elhelyeznem, mert az apró ujjpercekre biztos rögzítőket alkalmazni egyébként nem tudunk.

           A bokaizület mozgatására a varrógép alvázát láttuk alkalmazni, a csipő-izület mozgatását befedett bölcső segítségével improvizálták s a comb mozgatására egy asztal fölé elhelyezett, ferde síkban álló kocsikerék szolgált, amelynek küllőjén mozgatható szánkóra erősitett lábszárvédő foglalt helyet abból a célból, hogy a combbal a lábszárvédő különböző beállítása mellett kisebb vagy nagyobb alapfelületü kup legyen megrajzolható, vagyis a comb körkörös mozgása mind kiterjedtebbé és kiterjedtebbé fejlesztessék. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "... A mechanotherapia a masszázstól csak abban különbözik, hogy alatta géppel végzett gyógyitó mozgásokat értünk, bár nagyon sokszor gépeink a kézzel végzett mozgásokat és behatásokat utánozzák, adagolják.

           Általános megjegyzéseink kapcsán Zander Gusztáv tanár személyével foglalkozva, előadtuk a mechano therápiának fontosabb irányelveit. Megemlítettük, hogy két-, illetve háromféle mozgási típust alkalmazunk.

           1. A cselekvő (aktiv)

           2. a szenvedő (passzív)

           3. az ellenállásos mozgásokat, nem említve azokat a készülékeket és behatásokat, melyeket a testre állandó erőkifejtés céljából állandóan alkalmazunk.

           A mechano therápiának kettős célja van: az egyik az erőkifejtőképesség fokozása, a másik a mozgási felület és lehetőség kiterjesztése. Mint emlitettük, a mechanotherapia terén Zander professzor szinte tökéletes géprendszert alkotott, amellyel a test minden részének cselekvő és szenvedő mozgása és mozgatása kivihető. Ugyancsak kivihetők a kombinált ellenállásos mozgások is.

           Az egyes gépek részletes leírása és alkalmazási módja nem tartozhatik ismertetésünk keretébe, de indokolt, hogy a mechanotherapia lehetőségeiről és alkalmazási módjairól annál bővebben szóljunk.

           A fentemlitett két mechanotherapiai cél közül az erőkifejtés képességének fokozása különösen az aktiv gépek utján történik.

           Minden izomcsoport számára önálló gép áll rendelkezésünkre, hogy az érdekelt izomcsoportokat izoláltan mozgathassuk, dolgoztassuk.
        Lényeges elvünk, hogy a mozgások s a végzett munka, különösen a
        gyógytevékenység megkezdésekor ne legyenek megerőltetők, fáradtság
        okozók.   

           Megrögzött emberi rossz szokás, hogy az izomerő kifejtése kapcsán a fokozott oxigénszükséglet kielégítésére nem elegendő légzőmozgást végzünk. Éppen ezért a mozgások szaporodásával felgyülemlett bomlási termékek azután rövid idő alatt központi idegrendszerünk légző és sziv központ erőtelejesen emelkedik és rendszeres légvételek helyett lihegnünk kell. Ezenkívül fáradságérzetünk is hamar jelentkezik. Zander professzor minden erőkifejtés előtt és után mély ki- és belégzést ír elő. A nagymennyiségben felvett oxigén és nagymennyiségben leadott szénsav és egyéb bomlási termékek cserekémiája ezáltal a fáradságérzetet kiküszöbölik s az izmokat erőteljes működésre tartósan képesitik. A nem észszerűen végzett fárasztó izommunka az izmoknak inkább sorvadására, míg a kellő beosztással és megfelelő ki- és belégzéssel párosított izomtevékenység az izmok csodálatos fejlődésére vezet.

           Zander professzor aktiv gépein éppen ezért a munka mennyisége, vagyis a megterhelés változtatható. A mozgások számát és mérvét pedig a rendelőorvos pontosan adagolva előírja.

           A passzív gépeknek erősítő munkája túlnyomórészt a masszázs és vibráció elemeiből adódik.

           A passzív géptorna leglényegesebb célja a mozgási területeknek kiter-jesztése, a mozgás mérvének fokozása. Aktiv gépeken is végezhetők passzív műveletek, különösen megterhelés, vagy a lenditőkerekek és ingaszerkezetek eleven erejével ható erőművi behatások utján.

          A passziv Zander-gimnasztika erőművi vagy betegségi uton létrejött mozgási korlátozásoknál jut döntő szerephez.

           Ha valamely izom, ér, ideg, kötőszövet, vagy akár bőrterület kisebb vagy nagyobb mértékben sérül, vagy megbetegszik, gyulladásba jön, elgenyed s utána gyógyul, a gyógyulás rendesen nem marad nyomtalan. Ha a sérülés helyét nem látjuk is, a betegséggel, vagy sérüléssel nemcsak az erőkifejtőképesség csökkenik, hanem a mozgási terület is szűkebbé, kisebbé válik. Az izületek tokszalagjai, izmok, inak, idegek s a kötőszövet zsugorodnak, hegesednek, miáltal a mozgások korlátozottságuk mellett még többnyire fájdalmassá is válnak.

           Ha eme korlátozásokra kellő időben figyelmet nem fordítunk és velük szemben ellenhatást ki nem fejtünk, igen súlyos mozgási zavarok passziv előidézői, okozói lehetünk. A mozgási terület fokozásánál ugyanazon elv, amelyet a masszázsnál lefektettünk, némi módosítással lép érvénybe. A sérült, beteg vagy hegesedő terület zsugorodó szöveteinek nyújtása s a mozgási akadályoknak, pl. az izületekben való elhárítása a feladatunk.

           Általános elvünk tehát a következő: a mozgathatóság fokozása érdekében kifejtett erőhatások az érdekelt szövetek rugalmassági határát tul ne haladja!

           A gyakorlat meg is mutatja felfogásunk helyességét, mert azt látjuk, hogy minden olyan esetben, hol a mozgási terület kiszéletsitése érdekében a felsorolt elvtől eltérően: nagyobb erők behatása alkalmaztatott, - a hibás kezelés folytán fájdalmak és gyulladásos egyéb tünetek jelentkeznek, melyek a mozgathatóságot a gyógykezelés kezdeti korlátozottságánál is nagyobb mértékben lefokozzák. Sőt gyakran azt is láthatjuk, hogy az okozott fájdalom és mozgási korlátozás fokozása miatt a betegek a gyógyulásba vetett hitüket elveszítvén, gyógykezelésüket abbahagyják és ezáltal maguknak végleges kárt, rokkantságot okoznak.

           Vannak esetek, amikor a mozgathatóságnak valamely szöveti akadályát durva erővel kell leküzdenünk, - ezt az eljárást azonban a gyógymechanikai tudománykör keretén kivüli orthopaediai sebészeti tevékenységnek kell tekintenünk, mert hiszen ilyen esetekben, ha nem is mindig látható módon, de mégis minden esetben szövetek szakitása, zúzása, röviden seb-okozás utján törekszünk a gyógyulás előidézésére.

           A gyakorlat tehát arra tanit bennünket, hogy az érdekelt szövetek nyulékonyságát kihasználva, de a rugalmassági határ mesgyéjét tul nem lépve, fokról-fokra, milliméterről-milliméterre, sőt a milliméterek töredékeit sem lekicsinyelve, törekedjünk a mozgás kereteit szélesbiteni. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "... A hasizmok és a belek masszázsa. A has masszázsát két főcélból szoktuk végezni. Egyik célunk a hasfal izmainak erősítése, másik célunk pedig a bél működésének a fejlesztése. A hasfal izmainak erősítéséhez végzendő mozgásainknál tudnunk kell, hogy a hasizmok négy elemből tevődnek össze. Középen hosszanti, oldalt pedig két-két ferde és egy haránthaladó izom csoportból. Hogy tehát anyagcserefokozó és izomtónusemelő munkánk eredményes legyen, a masszázst bevezető simogató tevékenységünk előbb a fent jelzett irányoknak megfelelő kell hogy legyen.

           A has hosszanti, haránt és keresztirányban való simogatásával igen fontos idegjelenségre is hatással vagyunk. Ez az idegjelenség a has izmainak rendkivül érzékeny, u. n. reflex-beidegződése. Ennekfolytán az alig érintett hasfalak hirtelen deszkakeménnyé összehúzódnak. A perceken át végzett nyugodt, ne merőteljes simítások hatása alatt a túlzott reflexbeidegzés rendszerint alábbhagy s az izmok feszülése normális mértéket mutat. Eme beidegzési állapotban kell azután enyhén nyomó, gyúró, verdeső masszáló munkáknak kifejlődnie.

           Lényeges azonban, hogy a gyúrás, nyomdosás, verdesés csupán legfelületesebb hatású legyen. Mondanunk sem kell, hogy már a has izmainak masszálásánál mily nagy mértékben figyelnünk kell arra, hogy a hasizmok által alkotott hasfalak mögött a máj, a lép, az epehólyag, a gyomor, a vese. a vakbél s a belső nemi részek, valamint a hasnyálmirigy s a mellékvesék, továbbá a legfinomabb szövetű belek, összefoglalva: a hasüri zsigerek foglalnak helyet.

           A hasfal masszázsánál szem előtt tartandó általános szabály, mely szerint a hasizmok autonóm összehúzódó képességének felfokozása lehet csupán célunk és ezt a célt csakis igen enyhe masszázzsal, nem mélyreható verdeséssel, nyomkodással érhetjük el.

           A bél-masszázs. Mint fent emlitettük, a belek élettani tevékenységének fokozását a belek masszázsával igyekszünk elérni. A bőr és izomzat masszázsánál a testnedvek szív felé áramlására voltunk tekintettel és azt mondottuk, hogy a masszázs a végektől a sziv felé történjék. A bél masszázsánál a béltartalom mozgási irányára kell tekintettel lennünk. A beleket tehát a belek és a bélsár mozgási irányára való figyelemmel masszírozzuk.

           Kezünk tehát a jobb csipőtányértól felfelé a máj és gyomor, majd balra a lép irányában aztán le a bal csipőtányér felé s onnan haránt a kiindulási ponthoz visszahalad. Ez a mozgásunk a vastagbélnek a bélpangásokba oly nagy szerepet játszó felfelé, haránt és lefelé haladó részeit igyekszik követni. Azonkívül tekintettel van arra, hogy a beleket boritó cseplesz helyzete lényegesen ne befolyásoltassák. A bélmasszázs, miután a gyomor és a belek tágulása vagy renyhesége miatt adatik, következőleg inkább mint az eddig leirt szöveti területeknek masszázsa közvetlenül mechanikailag is hivatott a bélsár továbbítására befolyást gyakorolni. De éppen ezen céljánál fogva egyúttal az elképzelhető legnagyobb figyelemmel és gonddal viendő keresztül. Legelső feladatunk, hogy a hasfalnak majdnem kivétel nélkül jelentkező reflexbeidegzését a hasizmoknak eleinte deszkakemény ellenállását ne leküzdjük, hanem megszüntessük. A hasfalak ellenállását, mint a hasizom-masszázs tárgyalásánál emlitettük, enyhe simogatással, majd mindinkább fokozódó, de nagyon figyelmesen ellenőrzött nyomással, enyhe dagasztással érjük el. A hasra laposan helyezett két tenyerünk állandó körkörös simító és nyomó mozgásai kapcsán s a hasfalaknak elpuhulása után lassanként érezhetővé válna a hasi zsigereknek és a bél tartalmának kisebb-nagyobb ellenállások tömegei. Emez ellenállások jelentkezésétől kezdve mozgásaink a bevezető mozgásoknál még inkább ellenőrzöttebbek, de a bél tapintható területein az ellenőrzés mellett s lehető legfelfokozottabb figyelem mellett egészen mélyrehatóknak kell lenni. Az enyhe rázás, nyomás, kezünk körkörös mozgása kapcsán olyképpen végeztetik, hogyha a körülmények megengedik, egy-egy bélszakaszt az elernyedt hasafalakon keresztül enyhén kezeink közé is foghassunk, illetve körültapinthassunk s a benne pangó bélsár-részletet tovább mozogni elősegítsük.

           Nagyban és egészben azért mégsem az a célunk, hogy a magunk mechanikai műveletei kapcsán a tapintásunk számára hozzáférhető béltartalmat saját erőmüvi behatásunkkal továbbítsuk, hanem főcélunk mégis csak az általános részben minden masszázs céljául meghatározott cél itt is. Feladatunk lelke és lényege az, hogy a bélmüködés autonóm rendszerét a hasfalak és a bél izmainak fejlesztésével, tápláltsági viszonyaik megjavításával s a beidegzési zavarok (spasmus vagy atonia) megszüntetésével segítség nélküli erőkifejtésre alkalmassá tegyük.

           Rendkívül segítségünk a has- és bélmasszázsnál is a kezünkre alkalmazott vibrációs készülék, melyet a bélmasszázsnál különösen a legkisebb kilengési és a legnagyobb rezgési szám beállításával alkalmazunk.

           A masszázsok időtartama az elérendő cél szempontjából öttől maximálisan hatvan percig tart. Egyórás masszázs a legnagyobb kivételek közé tartozik. Nem mintha a masszőr nem birná tovább is, hanem mert a túlontúl nyújtott masszázs a szöveteknek és izmoknak épigy elernyedésére vezet, mint bármely kimerítő cselekvő mozgás.
        Egyes testrészek általában öttől-husz perci időtartamig massziroztatnak. A hasizmok s a belek masszázsa tiztől-harminc percig szokásos és célravezető.

           Elernyedt és visszafejlett izomzatnak masszázs utján való fejlesztése a sorvadás mérvéhez képest kb. két héttől három hónapig tart. Különösen elhuzódó a tágult és pangó bélizomzatnak fejlesztése, de éppen ennél tapasztaljuk viszont azt is, hogy huzamosabb masszázs után évekre szóló egészséges működés, erőteljes béltevékenység biztositható.

           Kifejezetten ereket és idegeket eléggé ritkán masszírozunk. Általában az erek és idegek által ellátott területek, lágyrészek masszázsában az idegek és erek szempontjai is kielégíttetnek.

           Tulajdonképpen inkább negatívumok, tiltó rendelkezések, amiket az erekkel és idegekkel kapcsolatban mondanunk kell. Természetes, hogy fenti álláspontunk nem ugy értelmezendő, hogy ér- vagy idegbetegségeknél masszázs nem alkalmaztatik. De soha semmi körülmények között sem alkalmazunk masszázst érgyulladásnál, vagy heveny ideggyulladásoknál, genyedéseknél vagy rosszindulatú daganatoknál. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "Az izmok. Az izmok a masszázs szempontjából legjelentékenyebb szövetelemek. A reájuk gyakorolt mechanikai hatások a legszembetűnőbben jelentkeznek.

           Míg a bőrnél és a bőralatti kötőszövetnél, a zsírpárnánál a masszázs által gyakorolt behatások kedvező következményeit szabad szemmel és tapintással csak nagyon kis fokban állapithatjuk meg, addig az izmokon végzett manipulációink teljesen szembeötlők. Az izom már enyhe simogatásra érzékelhetően összehúzódik. Mérsékelt verdesésre, nyomdosásra vérbősége igen tetemesen fokozódik és a feszülésnek és összehúzódásnak lényegesen felfokozott állapotába kerül. (Tónus.)

           Eme feszülés a testnek minden részén ellenható izmokban egyöntetű. Éppen ezért a test mindig bizonyos egyensúlyi helyzetben, látszólagos nyugalomban van. Ez a nyugalmi helyzet azonban a fent emlitett ellenható izmoknak egyenletes feszültsége révén csupán látszólagos. Az ellenható izmok látszólagos nyugalmi helyzete mögött izomrostjaiknak másod-percenként bizonyos oly magasszámu összehúzódása és elernyedése történik, hogy eme összehúzódások és elernyedések a szabad szem észrevevő képességének határain tul esnek.

           Eme összehúzódások és elernyedések azonban bármily kisfokuak és bármily szaporák, mégis jelen vannak és az izomzatban lezajló anyagcsere szempontjából kicsinyben és láthatatlanul ugyanazt a szerepet töltik be, mint nagyban: a sziv izmaink összehúzódása és elernyedése.

           Jelentőségükben eme összehúzódások és elernyedések akkor méltányoltatnak kellőképpen, ha tudjuk azt, hogy az erőteljes, kiterjedt térfogatú és feszes izom s a testnek izomtömegei a test vérmennyiségének igen nagy százalékát, néha 60 százalékát is magukba fogadják és láthatatlan összehúzódásaik és elernyedéseik kapcsán a sziv közvetlen megterhelése nélkül egyenletesen továbbítják. Ezzel szemben a petyhüdt izomzat az összes vérmennyiségnek alig 20 százalékát foglalja magába. Éppen ezért tapasztalható, hogy az egészségesen beidegzett és erőteljes összehúzódásban, látszólagos nyugalmi tónusban feszülő izomzat a a vérnyomás ingadozását lényegesen lecsökkenti.

           A keveset mozgó, illetve izomtevékenységet ki nem fejtő irodai foglalkozást üző modern ember szívműködése egészséges sziv mellett is inkább peckelő jellegű, mert a petyhüdt szövetekben is a magára hagyott sziv kell hogy keresztüllövelje nagy kezdő sebességgel a vérmennyiségeket. Viszont a jól beidegzett izomzat, az elasztikus kötőszövet és bőr rugalmas és élénk kapilláris rendszere a sziv munkájának óriási százalékát magára háríthatja.

           Csak mellékesen említjük meg e helyen, hogy a szénsavas fürdőknek pl. súlyos szívbajoknál való rendkívüli gyógyhatása is, éppen a kapillárisokra, tehát a sejtelmekre való és az erek beidegzésére történő kiváló hatása utján adódik.

           A masszázs szerepe az izomzattal szemben kettős. Az egyik az izom általános tápláltsági viszonyainak, vérellátásának, nyirokforgalmának fokozása, a másik az izommunka kémiai termékeinek a fáradtságot okozó anyagoknak gyorsabb eltávolítása.

           Ennek a kettős célnak a szolgálatát ugyanazon elvek alkalmazásával érjük el, amelyeket a bőr és a zsírpárna masszázsánál elmondottunk.

           Bármily kemény, acélos legyen valakinek izomzata, nem célszerű, hogy arra erőteljesebb nyomást gyakoroljunk. Különösen nem célszerű a petyhüdt izomzatra, illetőleg a nyugalmi állapotban levő izomzatra, mert bármennyire azt hihetnénk, hogy az összehuzódási állapotban levő acélkemény izmok valamely rendkívüli ellenálló és erőteljes szöveti elemekből állanak, mégis a valóság az, hogy különösen a petyhüdt izomzatban alkalmazott, aránylag kicsi nyomások is, az izomszövetekben és azoknak nedvrendszerében nagykiterjedésű szövetroncsolásokat, folytonossági hiányokat idéznek elő.

           Az izommasszázs tehát nem lehet az érdekelt izmoknak erőteljes nyomdosása, gyúrása, verdesése, hanem mindig az enyhe simogatásból kiinduló szelid, de gyakran ismétlődő, magasfrekvenciáju tapintatos mozgások egymásutánja.

           Az izmoknál sem törekedhetünk másra, minhogy azoknak az idegek által történő beidegzési fokát emeljük, a kapillárisok és az izomrostok autonóm összehuzódóképességét fejlesszük és erőművi anyagtovábbító tevékenységük csak a leggyengébb szövetelemek sérülési határán belül működhetik.

           Az egyes izmokat lehetőleg külön-külön, vagy legalább is azonos működési csoportokként vesszük kezelés alá. Mozgásainkat a testvégektől a sziv felé irányítjuk és fogásainkat az észszerüség fent leirt szempontjai olyképpen befolyásolják, ahogy azokat az adott helyzetben és körülmények között a lehető legjobban, a páciensre és magunkra nézve a lehető legkényelmesebben keresztülvinni tudjuk.

           Fontos tehát, hogy a páciens masszírozandó testrésze kényelmes nyugalmi helyzetben legyen. A kezek, lábak valamely alkalmas párnázatra olyképen helyeztessenek hogy a masszőr kényelmesen hozzáférjen, a páciensnek pedig egyetlen izomcsoportját se kelljen a masszírozandó testrész rendelkezésrebocsátása érdekében megfeszíteni.

           Nem szabad tehát a masszírozandó kezet sem a beteggel tartatni, sem pedig magunknak egy kézzel tartani s a másikkal masszírozni. Ellenben a székre, vagy asztalra, vagy combjainkra helyezett kézhez olyképen nyulunk, hogy lehetőleg saját kezünket is feltámaszthassuk, miáltal nem csak a páciens keze pihen, hanem összes karizmaink és vállizomzatunk is és csupán alkarunk és kezünk érdekelt izmai dolgoznak, fáradnak.

           A masszáló-szék vagy pad, nem szabad hogy tulalacsony legyen, nehogy a masszörnek túlságosan mélyen kelljen hajolnia, elhelyezésének pedig olyannak kell lennie, hogy minden oldalról egyaránt megközelíthető legyen s melléje a masszőr bármely oldalon széket is helyezhessen, mi által munkáját ülve, vagy térdelve könnyedén végezhesse.

           A körkörösen haladó izmokat: szem, száj, nemi részek izmait, termé-szetesen körkörösen masszírozzuk, a has izmainak masszálásával pedig az alábbiakban külön foglalkozunk. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           " ...Az élettani hatás a vérellátás és nedvkeringés élénkségének lefokozásában és általában a bőr rosszultápláltságából adódó élettani funkciók csökkentésében jelentkezik. Különösen szenved a bőrnek az a képessége, hogy hideg és meleg hatásokra s e behatások gyors váltakozása dacára is rögtön reagálni tudjon és ezáltal a bőralatti területeknek vérellátását is szabályozza s azokat hideg és meleg káros következményeitől oltalmazza.

          A bőr helyes masszázsa tehát alaptörvényünk szerint olyan enyhe, de lehetőleg mentől gyakoribb mozgásokból tevődhetik csak össze, amelyek a bőr és a bőralatti kötőszövet leggyengébb szövetelemeinek rugalmassági határát meg nem haladják.

           Éppen ezért a masszázst kezünkre illesztett villanyos vibrátor segélyével évek hosszú sora óta ugy alkalmazzuk, hogy a villanyos vibrátor legnagyobb frekvenciájú működése mellett a régi időkben szokásos masszázs-müveleteket rezgő ujjainkkal és kezünkkel végezzük.
        Ilyképpen azt az eredményt látjuk, hogy a bőr élénksége a lehető legrövidebb behatások alatt felfokozódik. A sima izmok összehúzódnak, megerősödnek, az elfekvő haj, mint megdőlt vetés a nap sugaraira felemelkedik és általában a gyógykezelt egyén a gyógytevékenység befejezése után az üdeség érzetével reagál.

           Ahol vibrációs készülék rendelkezésünkre nem áll, ott a masszázsnak ősidőktől kezdve szokásos öt alkalmazási módját a fenti korlátozásokkal magunk is alkalmazzuk. Eme öt tényező a következő:

        1.    a simítás (Effleurage),
        2.    nyomkodás, dagasztás (Pétrissage),
        3.    dörzsölés (Friktion),
        4.    verdesés, ütögetés (Tapotement),
        5.    rázás, rezegtetés (Vibration).

           A kézzel való masszázs alkalmazásának módjairól általánosságban egyetlen tanácsot adunk. Ez a tanácsunk a következő:

           Ugy a páciens, mint az orvos, illetve a masszőr lehetőleg kényelmes és a kivánt tevékenység számára legalkalmasabb helyzetet foglalja el. A masszőr lehetőleg tenyerének, kezének lágy részeivel érintse a masszirozandó teriileteket és mozgásait a nedvkeringés irányában, vagyis a sziv felé végezze.

           Kivételt képeznek az egyes speciális területek. Az arc, a has, az emlő, a nemi részek és végbéltájak masszázsa.

           Ezeken a helyeken a szemünk előtt lebegő speciális célnak megfelelő mozgásokat végezünk.

           Bőralatti kötőszövet. A bőralatti kötőszövet egyúttal zsírpárna, a masszázs szempontjából rendkívül fontos. A kövérséget okozó zsir túlnyomó része a bőralatti kötőszövetben rakódik le és ősidőktől fogva a kötőszövetnek masszálása, gyömöszölése a köztudatban egyet jelentett a soványító kúrával.

           Különösen a zsírpárna területe az, amelyen az általánosan divó erőteljes masszázs szinte kivétel nélkül kárt okoz. Alig van soványodást keresett ifjú nő, akinek zsírpárnáján az erőteljes masszázs okozta csomósodás kisebb vagy nagyobb nyomai felfedezhetők ne lettek volna.

           A kötőszövetnek azonban nemcsak saját sejtrendszere sérülhet és sérül általában és nemcsak a rajta keresztül hatoló nedv- és vércsatornák, hanem a rajta átfutó idegek is.

           A zsirpárna masszázsának erőteljes alkalmazása mellett a legkülönbözőbb érzési elváltozások jelentkezése is megfigyelhető. Különösen a felületeken haladó bőridegek gyakori megzuzása folytán a bőrön szigetesen jelentkező fájdalmak, zsibbadások észlelhetők, de az idegroncsolások, illetve zúzások káros következményei között a legjelentékenyebbek a bőr táplálási viszonyainak és a hideg és meleghez való alkalmazkodás képességének leromlása.

           A masszázzsal a bőralatti zsírpárna anyagcseréjének a fokozása s a szövetelemek rugalmasságának fejlesztése lehet az egyetlen élettani célunk, következésképpen minden erőművi hatás, minden masszázs bármely formában történjék is az, csak puhán, csak lágyan s a nedváramlás irányában olyképpen viendő keresztül, hogy a lágy zsírpárna leggyengébb szövetelemei ne sérüljenek.

           Miután kizárólag a bőr masszálása céljából a legritkábban szoktunk eljárni, ellenben a bőr és a zsírpárna együttes befolyásolása, működésüknek élénkítése szinte állandó feladatunk, a masszázs kivitelének a bőrnél megemlített kombinált kézi- és géperejű (vibrációs) alkalmazása e helyen is teljesen azonos. ..."  

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


           "...A masszázs ősidőktől fogva gyógyító tényezője az emberiségnek. Szükségességét, hasznosságát ösztönös, öntudatlanul végzett, állatéleti cselekményeink igazolják.

           Legélesebben rávilágít eme megállapításunk helyességére az a jelenség, hogyha valakinek hirtelen fájdalmat okozunk, azt látjuk, hogy az illető a fájdalomokozás helyére kezét reflektorikusan odailleszti s azt rövidesen simogatni, nyomkodni kezdi. E simogatás és nyomkodás, nagyobb sérülé-sektől eltekintve, az okozott fájdalmak csökkentésére és a megzavart működési egyensúly helyreállítására általában alkalmas.

           Élettani hatások. A masszázs: testünk cirógatása, nyomkodása, verdesése, általában a bőrnek kézi erővel vagy eszközökkel megtoldott kezünk közbenjöttével való rezegtetése (vibráció), az érintett részek, sőt távolhatásuk utján a távolabb fekvő területek és szervek élettani egyensúlyának helyreállítására egészséges működésük felfokozására alkalmas.

           Általánosságban a masszázs helyes alkalmazásánál két szempont irányadó. Az egyik, mit érhetek el és mire kell törekednem a masszázs igénybevétele utján, a második pedig, mitől kell óvakodnom, midőn gyógyítás céljából, vagy általában masszázst alkalmazok.

           A masszázs hatása általában kétirányú: az egyik az anyagcsere fokozása, a másik a mozgás élénkítése. A masszázs ártalma ennek az ellenkezője, vagyis épp a mozgás korlátozása és anyagcserezavarok előidézése.

           Az általunk megdönthetetlennek felismert masszázs-törvény a következő:

           A masszázs ereje a gyógyított terület leggyengébb szövetelemének rugalmassági határáig terjedhet csupán.

           Következésképen az összes eddig általános gyakorlatnak örvendő eljárások, melyek eme törvénnyel vagy homlokegyenest ellenkeztek, vagy eme törvény fel nem ismerése folytán arra figyelemmel nem voltak, mind kártékonyak, illetve nem oly mérvben hasznosak, mint hogyha a fenti törvény figyelembevételével alkalmaztattak volna, tehát a mozgás és anyagcsere lecsökkentését okozta. Ez az eredmény a masszázs helyesen választott céljával ellentétes.

           A helyes masszázs alkalmazásának gyakorlati szabálya tehát olvasóink számára nem lehet egyéb, mint a beteg területnek enyhén való simogatása, enyhén való verdesése, az erőhatásoknak nagy ellenőrzés és figyelemmel való alkalmazása, különösen ama területeken, ahol nemesebb és életfontosabb puha és gyenge sejtfalu szövetek vannak.

           A masszázs speciális hatásairól. Mielőtt a masszázs-technikáról részleteiben szólanánk, indokolt, hogy az egyes szövetek speciális reakcióiról tegyünk néhány szóban említést.

           Az egészséges bőr rugalmas, mérsékelten vér- és nedvbő, ehhez képest színe élénk, kissé rózsás, nem áttünő, nem transparens s a test mérsékelt mozgásai, vagy nyugalmi helyzete mellett, nem nedves és nem zsiros.

           A beteg ember bőre petyhüdt, sápadt, vagy tulkipirult, vizenyős, áttünő, gyakran zsiros, néha tulszáraz, pikkelyes, hámló.

           A bőr-masszázs feladata és célja a bőr élettani tevékenységének és e tevékenység egyensúlyának helyreállítása.

           Nagyon természetes, hogy erőteljes behatásokkal, durva dörzsöléssel, nyomkodással, verdeséssel ezt a célt el nem érhetjük.

           A bőr erei, apró izmai, mirigyei és kapilláris nedvcsatornái, rugalmas kötőszöveti rostjai, végtelen finom szerkezetűek. Jelentéktelennek látszó, már szabadszemmel is látható szövetroncsolásokat idéznek rajta elő.
        Ilyen roncsolások természetes uton is létrejönnek a test tömegének gyarapodása alkalmával, ugyanolyanszerü elváltozásokat hagyva maguk után, mint a hirtelen kelő tészta felületén jelentkező repedések.
        Terhességi hegeknek nevezzük ezeket az észrevétlenül keletkező és gyógyuló bőrrepedéseket, amelyek azonban nemcsak terhes nők hasán, combján, oldalán jönnek létre, hanem hirtelen kövéredő egyéneken és, mint említettük, azokon is, akiket a kelleténél erőteljesebben masszíroztak.

           Vannak orvosi iskolák, sőt igen tekintélyes külföldi klinikák, amelyeknek felfogása szerint csakis az erőteljes masszázs lehet eredményes. A közönség pedig általában azt hiszi, hogy ha a masszőr nem komoly erőkifejtéssel dolgozik és fájdalmat nem okoz, akkor a masszázs hatástalan.

           Nem győzzük eléggé hangoztatni eme hibás és az eljárás veszedelmes következményeit. Ezek kettős irányúak, az egyik esztétikai, a másik élettani.

           Az esztétikailag káros következmény abban rejlik, hogy az erőteljes masszázs által kinyújtott, rugalmasságától megfosztott számtalan apró hegtől átszőtt bőr többé a test térfogatváltozásait egyszerű összehúzódással, vagy tágulással nem követi. ..."

        (Az egészség enciklopédiája - Dr. Melha Armand főorvos)


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
        Látogatás: 631901 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés