A nemibetegségek - Szifilisz és a prostitúció - 2. rész

   "Ha azt akarjuk, hogy a prostituált ne terjessze a szifiliszt, ugy nem szabad azzal sem megelégednünk, hogy betegségét föl­fedjük, hanem tudván azt, hogy a szifilisz a tünetmentes időben is fertőző, minden igyekezetünkkel arra kell törekednünk, hogy az ily tünetmentes prostituáltat is a lehetőségig ártalmatlanná tegyük. Erre pedig csak egy mód van: ha az ily nőszemélyeknél nem elégszünk meg azzal, hogy akkor gyógy­kezeljük, ha tünete van, hanem betegsége tünetmentes idejében is mint bejáró beteget tovább kellene kezelni, ugy mint azt minden szifiliszes bete­günkkel tesszük.

   A kolozsvári klinikán éveken át kezeltük az ottlévő puellákat mint bejáró betegeket a nekik külön fenntartott időben és azt tapasztaltuk, hogy ez minden különösebb intézkedés nélkül keresztül volt vihető. A puella látván, hogy ez az intézkedés az ő érdekét is szolgálja, leg­többször önként jár be kezelésre. Csak ha a rendőrorvosi ellenőrző vizsgá­latot kezeléssel kapcsoljuk össze, mi nem is nagy fáradsággal megvalósítható, sőt nézetem szerint meg kell tudni valósítani, csak ugy érhetjük el célunkat, hogy a prostituált ne legyen annyira terjesztője a szifilisznek, mint ma.

   A bejegyzett prostituáltaknál sokkal veszedelmesebbek a be nem jegy­zettek, a titkos prostituáltak. Veszedelmesebbek már azért is, mert számuk sokkal nagyobb, mert még az a kis ellenőrzés is elesik ezeknél, mely ama­zoknál megvan és mert legnagyobb részük a prostitúció pályájának kez­detén van. A kolozsvári klinikán 1253, a nemi részeken történt szifiliszes fertőzésből alig 3 százalék esik - a beteg bemondását véve alapul - a bordélyházban való fertőzésre, mig a többi ily titkos prostituáltnál szerezte betegségét.

   A rendőrség ezek ellen razziák megtartásával igyekszik védekezni, mely razziák alkalmával véletlenül befogottakat orvosi vizsgálat alá veszi és ha esetleg betegek, ugy kórházba küldi. A kérdés csak az, hogy ily eljárással végzünk-e nagyobb szolgálatot? Én azt hiszem, hogy nem. Nem pedig, mert az éremnek van egy másik oldala is. Ily razziák alkalmából még a leg­nagyobb tapintattal eljáró rendőrség is számos tévfogást csinál és nem tudom, hogy ezzel nem-e árt többet, mint amennyit használ, mert olyano­kat is a prostitúció karjaiba hajszol, kiket még meg lehetett volna menteni. De nem érünk ezzel az eljárással célt azért sem, mert a véletlenül betegnek találtat is csak ideig-óráig vonjuk ki, mig kórházban van, a forgalomból.

   Azt, hogy a titkos prostitúció ne legyen annyira veszélyes, ne terjessze annyira a szifiliszt, mint ahogyan azt ma teszi, csak egy módon érhetjük el, ha keresztül tudjuk vinni azt, hogy e betegek kezeltessék magukat. Ezt azonban rendőri intézkedéssel, legyen az bármily szigorú is, sohasem fogjuk elérni. Ha azonban az ily titkos prostituálttal jószóval megértetjük, hogy mily nagy veszéllyel jár betegségének elhanyagolása, mily szomorú kilátásai vannak az ily betegnek az életben, ha az ily prostituáltnak megadatik a mód aztán, hogy ő ingyen kezeltethesse magát, ha a kórházat ezek nem fogják fogháznak tekinteni, mint ma a legtöbb helyen, ugy, kis töredék kivételével, önként fognak kezelésre eljárni. A kolozsvári klinikán általában azt tapasztaltuk, hogy ily betegeink legnagyobb része betegségük tünet­mentes idejében is bejártak kezeltetésre, vagy ismételten önként, távoli vidékről is eljőve, fölvétették magukat kezelés céljából. Mindezt elértük jószóval, megértéssel és hiszem, hogy többet használtunk a célnak, mint bármely szigorú intézkedés.

   Nagy tévedés lenne azonban a kérdést egyoldalúan felfogni és minden ódiumot a prostitúcióra hárítani. Mert ha a szifilisz terjedésének akarunk gátat vetni, ugy e betegségben szenvedő férfiakra is kell gondolnunk, kik épugy terjesztik a szifiliszt, mint a nők. Tudunk-e ezek ellen valamit tenni? Felvetődött az a gondolat, hogy az összes szifiliszben megbetegedette­ket vagy névvel, vagy névtelenül valami állami egészségügyi szervezetnek kellene bejelenteni, hogy ezáltal oly egyéneket, kik nem kezeltetik magu­kat, akár kényszerkezelésbe is lehessen venni. Én azt hiszem, hogy ily vagy hasonló intézkedéssel az intézkedés céljának éppen az ellenkezőjét érnők el, a beteg félvén a bejelentéstől, nem fordulna orvoshoz, nyilvános ambu­lanciához vagy kórházhoz, hanem kuruzslóhoz. Emellett ily intézkedéssel tulajdonképpen csak azokat a betegeket sujtanók, kik állandó lakosok, akik­nek legnagyobb része saját érdekében úgyis kezelteti miagát, ellenben a veszedelmesebb elem, ki lakóhelyét munkaalkalommal gyakrabban változ­tatja, kivonná magát az intézkedés alól, mert ellenőrzésük teljesen lehe­tetlen.

   Oly intézkedések, melyeknek céljai a fertőző egyén kikutatása, hogy aztán ártalmatlanná lehessen tenni, szintén csődöt mondtak, sőt legtöbb­ször túllőttek a célon. Eltekintve attól, hogy oly intézkedés folytán szám­talan rosszindulatú feljelentés volna, ártatlan emberek meghurcoltatása következnék, sokszor zsarolásra adna alkalmat, a legtöbb esetben a beteg­ség természeténél fogva, hisz négy hét is eltelik, mig a fertőzés első jelét észreveszi, a beteg vagy nem is tudja már, hogy betegségét kitől kapta, vagy egészen jóhiszemüleg ártatlant vádol ezzel meg. Mindettől eltekintve, azt hiszem, ily bejelentések száma vajmi csekély lenne, már csak azért is, mert hiszen a feljelentő a feljelentéssel a hatóságnak bejelenti, hogy szifi­lisze van, mit pedig igen kevés ember fog köztudomásra hozni.

   Valamint a titkos prostituáltaknál azt látjuk, hogy csak egy ut van azoknak a lehetőségig való ártalmatlanná tevésére és ez a gyógyítás, ugy arra is, hogy a szifiliszes férfiak ne terjesszék betegségüket, csak egy mód van, ha intenzive kezeljük őket. Ezt pedig ugy érhetjük el, ha megadatik neki az alkalom erre és felvilágosittatván, belátja, hogy kezeltetése nemcsak a közre, de saját magára nézve is fontos."

(Az egészség enciklopédiája – Dr Géber János egy. ny. rk. tanár)