A gümőkór (tuberkulózis) és az ellene való védekezés - 11. rész

    "A zsebkendőről még van mondani valónk. Ez a szennyes, amely a leg­fertőzőbb. Ezt szabad legkevésbé szárazon tartogatnunk, száraz állapotban bolygatnunk, mert szétbontás alkalmával a beléje száradt köpet apró részecskéit szórja a levegőbe s ott aztán tényleg „millió bacillus" röpködhet a zárt helyiség légkörében.

   Ha általában is az kellene, hogy szabály legyen, hogy fertőző beteg szennyesét ne kezeljék száraz állapotban, hanem, hogy ez, amint a haszná­latból kikerül, mindjárt lehetőleg fertőtlenítő, de egyáltalán folyadékba jusson, akkor két használati cikkére a tüdővészesnek áll ez különösen: elsőül a zsebkendőjére, utána mindjárt a paplanhuzatára.

   Nyáron, nagy melegben, egy vászonlepedő is elég a takarózásra. Ekkor könnyű a helyzet. Ezt gyakran lehet váltani. Mert a fekvő tüdővészes, de a még fennjáró is, este és hajnalban, mikor köhögése rendszerint a leghevesebb, a takarója fölött szórja szét leginkább a fertőző cseppeket. A takaró­nak tisztántartása tehát eminens kívánalom s ez csak váltással történhetik. De a paplant már bajosabb untalan váltani. Ennek tehát vászonhuzatának kell lenni, de nem mint szokásban van, csak alul, hanem felül is, hogy a levehető és váltható huzat kapja a cseppfertőzést, ne maga a paplan. Mert különben a beteg takarója a legsúlyosabb fertőzés forrása! Ezt a szerintünk igen jelentős óvórendszabályt csak egy uton lehetne mellőzni, oly módon, hogy két takarót tartsunk a beteg részére és azokat ő naponta felváltva használja. Az előző napi pedig a következő napon ki legyen terítve - színé­vel fölfelé - a napra, vagy ha nincs napsütés, legalább szabadban a teljes nappali világosságra, hogy a fény ölhesse el a rájutott fertőző csirákat.