Ezért is érdemes sportolni

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

A rendszeres sport jót tesz testnek és léleknek egyaránt. A testmozgás jótékony hatással van a krónikus betegségekben szenvedőkre is.

A szívelégtelenségben szenvedőket korábban eltiltották mindenféle sporttól, manapság azonban már számukra is javasolják a nem megterhelő, rendszeres sportolást. A testi erőnlét javulásával a legtöbb páciens hangulata is érezhetően javul.

A Kölni Sportfőiskolán folytatott több vizsgálat is igazolja, hogy a sportnak szerepe van a stressz kezelésében olyan daganatos betegségeknél, mint amilyen a mellrák, illetve a limfómák és a leukémiák egyes típusai. A kemoterápia, a csontvelő-átültetés és a különféle kezelések rendkívül kimerítőek. Azt vizsgálták, hogy a sport képes-e kompenzálni ezen megterhelő terápiák hatását. A résztvevők több héten át rendszeres edzésprogramot folytattak, melynek következtében nem csak az általános egészségi állapotuk javult, hanem pszichésen is megerősödtek.

Ha valakit túl sok negatív inger ér egyszerre, vagy huzamosabb időn keresztül, az túlterheltnek, kimerültnek érzi magát. A tartós stressz felőrli a szervezetet, különféle testi és lelki betegségek kialakulásához vezethet. A stressz kezelésében sokat segíthet a sport és a relaxációs technikák alkalmazása.

A daganatos megbetegedések lehetséges első jelei
A daganatos betegségek tünetei nem mindig egyértelműek. Így eleinte a rákos betegségeknek sincsenek feltűnő jelei. Néhány tünet azonban a szervezetben lévő rosszindulatú daganatra utalhat. A daganatos megbetegedések lehetséges első jelei

Ha úgy érzi, egyedül nem tud megbirkózni a problémával, beszéljen róla családjával, vagy kérjen segítséget szakembertől, pszichológustól vagy pszichiátertől!

A kutatók egyértelmű összefüggést mutattak ki a mozgáshiány és a pszichés problémák (pl.depresszió) kialakulásának kockázata között. „Aki testileg edzett, pszichésen is képes a relaxációra.”- összegezte a vizsgálatok eredményét Stefan Schneider, neurológus.

Technikák a lazításhoz

A Jacobson-féle progresszív izomlazítás egy egyszerű elven alapszik: Akaratlagosan el kell engednünk izmainkat, majd újra megfeszíteni őket, így mélyen ellazult állapotába kerülünk. Jacobson-féle progresszív izomlazítás

Az egészségstatisztikai adatok szerint a felnőttek kétharmada kerül hetente legalább egy-két alkalommal intenzív stresszhelyzetbe. Száz felnőttből tizenöt szenved olyan betegségektől, amelyek a krónikus stressz következtében alakultak ki. Három egyszerű stresszkezelési technika

A stressz kialakulásának talaja az önbizalom- és az önértékelés hiánya. Ha Ön is túl sokat kételkedik képességeiben, újra és újra azon aggódik, vajon helyt tud-e állni minden élethelyzetben, akkor nagy valószínűséggel jól ismeri, hogy mi is az a stressz. Ha hiányzik az önbizalom, hiányzik az erő is, amivel legyőzheti a stresszt. Ne adjon esélyt a stressznek!

Aki képes tudatosan ellazulni, jobban tudja irányítani saját testét, nagyobb eséllyel előzheti meg a hátfájást. Megtudhatja, hogyan sajátítsa el az izomlazító technikákat, melyek segítségével elejét veheti a fájdalomnak. Izomlazító technikák a hátfájás megelőzésére, enyhítésére

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: spiegel.de; Lektorálta: Dr. Árki Ildikó)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Szappanos Zsuzsanna
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.