• A vakság leggyakoribb oka a cukorbaj

        A cukorbetegség a felnőtt lakosság körében a fejlett világban a leggyakoribb vaksági ok. A csak egy kis cukrom van felfogás nem helyén való. Cukorbetegség esetén az egész életét ennek megfelelően kell átszervezni, átértékelni.

        A cukorbajos beteg sokáig nem érzi "betegnek" magát, annak ellenére, hogy - bár jelentős funkcióromlás nélkül - már több szervében is észlelhető károsodás.

        A szénhidrátháztartás felborulása a szem minden részét érinti. A szervezet védekezőképessége csökken, az immunrendszer sejtjei nem működnek kellő intenzitással, ezért gyakoribb a szemhéj gyulladása, az árpa kialakulása. A sebgyógyulási hajlam is kifejezetten rosszabb, a hámosodás gyakran elhúzódik: még a szaruhártya kis sebei is nehezen gyógyulnak, súlyos esetben akár fekély is képződhet.

        Hirdetések

        Kockázati tényezők

        Cukorbetegség esetén a szemlencse anyagcseréje károsodik, ennek következtében megduzzadhat, elszürkülhet, hályog alakul ki. Amennyiben keringési zavar alakul ki a látóidegben, az látótérkiesést okozhat, ha pedig bénulás fejlődik ki a külső szemizmokat mozgató idegekben, a probléma kettős látásként, kancsalításként, olvasási zavarként jelentkezhet.

        A cukorbetegség legriasztóbb és a látást leginkább veszélyeztető szövődményei azonban az ideghártyát érintő elváltozások és azok komplikációi (üvegtesti vérzés, zöldhályog, retinaleválás). 20-30 éve fennálló betegség esetén már az esetek 95 százalékában alakul ki az ideghártya elváltozása!

        A szemészeti kontroll ajánlott időpontjai

        • Eltérés nélküli szemfenéki kép esetén évente.
        • Kezdődő szemfenéki elváltozások (nonproliferatív retinopathia) esetén fél és egy évente. 
        • Előre haladott szemfenéki elváltozás esetén (ahol még nincs kóros érújdonképződés) 2-4 havonta. (75 százalékos az érújdonképződés megjelenésének éves kockázata.)
        • Azonnali kezelés, szoros kontroll szükséges
          - kóros érújdonképződéssel járó súlyos szemfenéki elváltozás (proliferatív retinopathia) esetén, illetve 
          - bármely stádiumban az éles látás helyének vizenyője esetén.

        Mit tehet a cukorbetegség szemészeti szövődményei ellen?

        Soha nem szabad lemondani a cukorbetegség miatt károsodott szemről! A megmaradt minimális látásért is mindig küzdeni kell!

        Tudomásul kell azonban azt is venni, hogy a betegség lefolyása, a károsodás üteme kiszámíthatatlan. Néha kezelés ellenére is hetek alatt drasztikusan romlik a szem állapota és vele együtt a látás is, máskor évekig stabil maradhat, sőt még javulhat is. Nehéz a jövőt illetően, a betegség lefolyása tekintetében jóslásokba bocsátkozni.

        Konzervatív kezelés: tabletták, infúziók segítségével csökkenthető a vizenyő, fokozható a vérzés felszívódás, illetve a nem steroid gyulladáscsökkentők, vízhajtók alkalmasak a további kezelések hatásának fokozására.

        Lézerkezelés: a kis értágulatok, kóros erek lezárása.

        Műtétek: lézerkezeléssel kombinált műtétet javasolnak az üvegtesti térbe betörő vérzés kitisztítására, továbbá szemműtétre kerülhet sor az ideghártya heges területeinek felszabadítása, kóros érlemez eltávolítása, illetve a további vérzések kialakulásának megelőzése érdekében.

        Fontos azonban tudni, hogy a megfelelő vércukorszint beállítása nélkül azonban az összes terápiás próbálkozás felesleges, a kezelések nem hatásosak, az elváltozások szinte rögtön kiújulnak.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Belgyógyásszal, diabetológussal összefogva kell stabilizálni a szénhidrátháztartást. Ha szükséges a tablettás kezelési formáról át kell térni az inzulin alkalmazására - ha indokolt akár az intenzív inzulin terápiára is!

        Az inzulin terápiára való áttérés és a lézerkezelés is okozhat átmeneti látásromlást.

        Fontos, hogy életmódjával is hozzá kell járulnia betegsége kezeléséhez. A testmozgás, életvitel tekintetében mindig a szélsőséges helyzeteket kerülve, az arany középutat kell megtalálnia!

        Dr. Papp Júlia, szemész
        Forrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Papp Júlia, szemész

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Száraz szem - Mit tegyek?

        Dr. Őri Zsolt

        Általában nem veszélyes, de a panaszok akadályozhatják a normális életvitelt. (x)

        Egészségügyi digitalizáció

        ÁEEK

        Gyorsabb gyógyítás, biztosabb gyógyulás várható az EESZT elindulásával. (x)

        A cukorbetegség nőgyógyászati...

        A cukorbetegség bakteriális és gombás nőgyógyászati fertőzésekre egyaránt hajlamosít. Az egyik leggyakoribb és legismertebb...

        Diabéteszes ketoacidózis - Megelőzés és...

        A cukorbeteg figyeljen a diétájára, és a pontos inzulinadagolásra. Hogyan lehet megelőzni a diabéteszes ketoacidózist? Melyek a...

        Merevedési zavar: Az első jel, hogy komoly...

        A merevedési zavar az érelmeszesedés figyelmeztető előjele. Az erekciós problémák általában az éppen kialakuló ateroszklerózisra...

        A kétnaponta végzett kanülcsere...

        A hatásos pumpakezelés egyik fontos feltétele a megfelelő időben és módon végzett kanülcsere. Az inzulinpumpa-kezelés sikerességének...

        A 2-es típusú cukorbetegség és a szív-...

        Napjainkban különösen fontos felhívni a figyelmet a 2-es típusú cukorbetegség és a szív-érrendszeri megbetegedések közötti...

        Mire utalhat a hirtelen fogyás?

        Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt...

        Sebkezelés - Információk a kötszerekről

        Minden személy felelős önmaga állapotáért, ezért fontos az önvizsgálat, az intő jelek megfigyelése, a terápiás utasítások pontos...

        A cukorbetegség bőrön megjelenő tünetei...

        A cukorbetegség térhódítása miatt az egészségügy számos területén számíthatunk a kórkép felbukkanására, legyen az egy szemészeti...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA