Tartós betegség

Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! 2013. őszén kezdődtek a panaszaim, hogy lefogytam, folyamatos lázam volt, rossz közérzet, hányinger, menstruáció kimaradás. Az orvosom akkor beutalt egy kórházi kivizsgálásra, ahol kislányként még nem mondtam el a panaszaimat, szégyellettem és mihamarabb haza akartam jönni. Végül csak nagyon magas fehérvérsejt számot állapítottak meg. Aztán sajnos a panaszok akkor sem múltak el. Ekkor a gyerekorvos már nagyon ki volt rám akadva és már rengeteget hiányoztam. Ha ott voltam, akkor rosszul voltam, ha itthon, akkor a szüleim lettek idegesek. Elkezdték rám fogni, hogy nem akarok iskolába menni. Az orvosom meg beutalt anorexia gyanújával a kórházba, én ettől teljesen kikészültem, végül is meg lett állapítva, hogy labilis vagyok. Esküszöm ennek semmi köze nem volt, ahogy az sem, hogy nem akarok iskolába járni, mert engem bántott a leginkább, hogy a jó tanuló lány lerontott, bántott, hogy megrágalmaztak. Ekkor e terror már általánossá volt otthon, mert apám hajtogatta, hogy nem akarok iskolába menni, többször meg is ütött, folyton kiabált velem. Elvittek egy pszichiáterhez, aki felírt nekem gyógyszert és keményen gyógyszereztek. éreztem, hogy nincs szükségem rá, hogy nem lógni akarok. A gyógyszer miatt állandóan tompa voltam, hánytam, tanulni képtelen voltam. Utána Végül már a pszichés teher miatt nem tudtam teljesíteni, ami otthon várt. Aztán múltak a hónapok, az iskolában javítottam, a szüleim is megbékéltek velem. A fogyás, az állandó betegség viszont megvan. Most is december óta kihagyás nélkül beteg vagyok. Hol a torkom fáj, folyamatosan lázam van. Azóta napi szinten szinte energiaitalon és Rubophenen élek. Tudom nem tesz jót, de enélkül nem élném túl a napjaimat. A fogaim is sokat romlottak miatta. Orvoshoz nem akarok menni, mert a szégyenfolt ott van a kartononban. A szüleim azóta soha nem engednek hiányozni, lemoshatatlanul lógós lettem. Pedig azt csak apa találta ki, hogy nem akarok iskolába menni. Azóta ahányszor beteg vagyok, megint csak az megy, hogy tönkreteszem őket, bedug a pszichiátriára. Nyilván egyszerűbb volt, hogy megmagyarázni és bebeszélni, hogy az a gond, hogy nem akarok iskolába járni. Azóta ez menthetetlenül rá nyomta bélyeget az életemre, a szüleim azóta emberszámba sem vesznek. Az iskolás napjaimat továbbra is meghatározza ez az egész folyamatos betegeskedés. A személyiségem is megváltozott a trauma hatására. Be volt beszélve, hogy pszichés beteg vagyok. A gyógyszerről szerencsére egy hónap után leálltam, de csak most lettem kész, hogy beszéljek róla. A dolgokon már túltettem magamat. A hőemelkedésem napi szinten 37, 8-38 fok között van. Fáj a fejem, folyamatosan ráz a hideg. Az a baj, hogy már mondani sem merem senkinek. Annak idején az iskolaorvos pajzsmirigy alul működésre gondolt, de a szüleim őt nem vették figyelembe, mert nekem az a bajom, hogy megbolondultam. Vitaminokat szedem, mert az is kiderült, hogy vérszegény vagyok, de nem igazán használ. Mindenféle gyógynövényt és hasonlót szedek, de semmi haszna. A másik, hogy akkor kivettek a kollégiumból, azóta bejárok, ami rettentően leterheli a szervezetemet. Apám meg, ha azt meghallja, hogy rosszul vagyok, már kezd kikészíteni és felhozni, hogy csak nem akarok iskolába menni., Amit ismétlem, soha nem is volt kérdés. Sajnos már az orvosokban egyáltalán nem tudok megbízni! Valamint a szüleimben sem, hogy nehéz időben csak egy maradandó lelki nyomott hagytak bennem. Válaszukat köszönöm!

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza láz témában

Kedves Levélíró! Nehéz a történteket olvasva ügyes tanácsot adni. Nem tudom mi a 2013-ban készült magas fehérvérsejt szám?, Mennyi a magas? Lehet gyulladás, fertőzés, lehet más is. Természetesen nem lehet vizsgálat és laborok nélkül diagnózist mondani, de azt gondolom, hogy a történtek okozta pszichés stressz mellett bőven indokolt lenne orvosi vizsgálat. A történtekkel kapcsolatban: az butaság, hogy emiatt nem menne el orvoshoz, nem lesznek előítélettel, és sok tünet magyarázható már a pszichés trauma miatt is, de lehet más is a háttérben. Háziorvos vagy üzemorvos (iskolában) segítségét kell kérni, nem is kell feltétlen első körben a szülőkkel egyeztetve, de a későbbiekben sajnos bár nehéz, de le kell ülni beszélni velük is. Belgyógyászatilag feltétlen kell vérkép, teljes labor, vese, májfunkció, vas szint, pajzsmirigyfunkció, gyulladásos paraméterek, süllyedés. Sok minden lehet a háttérben. Ha ez nem elég, a fogyás és hőemelkedés miatt mellkas röntgen, hasi ultrahang, vírusszerológia. Nem tudom mi lehet, vagy van-e szervi baj a háttérben, de emellett pszichológussal is lehetne beszélni a történtek miatt, illetve a szülő kapcsolaton is segíthet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 05.

Kérdések és válaszok: Endokrin betegségek

Hasi fájdalom
Tisztelt Doktornő! Édesanyám leleteivel kapcsolatban kérem szíves véleményét. Évekkel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt el kellett távolítani jobb veséjét,...
Hirtelen láz
T. WebBeteg! 59 éves, nő vagyok. 9 hónap alatt 4 alkalommal történt meg, hogy hírtelen, minden előzmény nélkül belázasodok, 37,8-39,0 fokig változó, és ez...
Fej fájás
Három napja nem éreztem jól magam, fájt a fejem, fáztam. Vasárnap elmentem az orvoshoz mert belázasodtam. Írt fel gyógyszert, de aggaszt, hogy a fejem szúr...
TÜDŐBETEGSÉG
Tisztelt Doktornő! Férjemnek 2011 volt tüdőrákja, melyből kigyógyult. Tavaly tályogot távolítottak el erről a tüdejéről, gyógyultnak mondták. Jelenleg fáj a...
Beszéd elmaradás és egyéb problémák
Tisztelt doktor! A párom kislánya 2 és fél éves. Koraszülöttként 13 hetesen, 41 cm és 1460 grammosan jött a világra. Rengeteg vizsgálaton volt már, de az...
Mi lehet a betegség és a kiváltó ok,...
Fontos tudnivaló, hogy november 30-án védekezés nélküli szexuális kapcsolatot létesítettem egy új partnerrel. Ekkor épp meg voltam fázva, ezért utána el is...