Mi lehet a betegség és a kiváltó ok, ezeknél a tüneteknél?

Fontos tudnivaló, hogy november 30-án védekezés nélküli szexuális kapcsolatot létesítettem egy új partnerrel. Ekkor épp meg voltam fázva, ezért utána el is mentem a háziorvoshoz, mert romlott az állapotom. Az orvos 875/125 mg Curam Duo-t és Cetirizint írt fel. Előbbiből sajnos figyelmetlenség miatt 1 napi adaggal kevesebbet vettem be. Ezek után arra lettem figyelmes, hogy a makkomról hámlik a bőr és alatta piros, ami napról napra terjed tovább, ez viszketéssel és jókora diszkomforttal jár. Ezen kívül a bal orrjáratom nyálkahártyája is kisebesedett, ami szintén viszket, illetve váladékozik. Valamint a már korábban diagnosztizált szemszárazságom tünetei is felerősödtrek, mely a viszketés melett fájdalmassá vált és a fényre is érzékenyebb lettem. Ma hajnalban pedig erősebb torokfájásra és 38, 4C fokos lázra keltem. Utóbbi nálam abszolút szokatlan, ezért komolyabb aggodalomra adhat okot, mivel, csak nagyobb problémák esetén szokott jekentkezni. Legutóbb 2016-ban volt, a bal herémre is átterjedt húgyúti fertőzés miatt. Tudom, komplikált a probléma, mert lehet nemi úton szerzett betegség és a Curam antibiotikum kiváltotta mellékhatás is, de valami támpontot azért próbáljanak meg adni. Milyen orvoshoz forduljak? Mi a legvalószínűbb ok? Stb.

Dr. Szanyi Andrea válasza láz témában

Kedves Kérdező! Orvosi vizsgálat nélkül korrekt véleményt adni nem lehet, de a leírtak alapján felmerül a gombás fertőzés gyanúja, mely lehet akár a szexuális kapcsolat, akár az antibiotikum szedés következménye is. Az ismételt láz, torokfájás oka lehet újabb fertőzés, nem a baktérium érzékenységének megfelelő antibiotikum szedése is. Az antibiotikumok felírásakor ugyanis nem történik bakteriológiai vizsgálat, mivel az igen jelentősen késleltetné a megfelelő kezelést. A péniszen levő elváltozás miatt keressen fel bőrgyógyászt, egyéb panaszaival forduljon háziorvosához.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. december 16.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Hasi fájdalom
Tisztelt Doktornő! Édesanyám leleteivel kapcsolatban kérem szíves véleményét. Évekkel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt el kellett távolítani jobb veséjét,...
Hirtelen láz
T. WebBeteg! 59 éves, nő vagyok. 9 hónap alatt 4 alkalommal történt meg, hogy hírtelen, minden előzmény nélkül belázasodok, 37,8-39,0 fokig változó, és ez...
Fej fájás
Három napja nem éreztem jól magam, fájt a fejem, fáztam. Vasárnap elmentem az orvoshoz mert belázasodtam. Írt fel gyógyszert, de aggaszt, hogy a fejem szúr...
TÜDŐBETEGSÉG
Tisztelt Doktornő! Férjemnek 2011 volt tüdőrákja, melyből kigyógyult. Tavaly tályogot távolítottak el erről a tüdejéről, gyógyultnak mondták. Jelenleg fáj a...
Beszéd elmaradás és egyéb problémák
Tisztelt doktor! A párom kislánya 2 és fél éves. Koraszülöttként 13 hetesen, 41 cm és 1460 grammosan jött a világra. Rengeteg vizsgálaton volt már, de az...
Láz, izzadás
Kedves Doktornő/Doktor úr! Vasárnap kezdődtek a panaszaim reggel, enyhe hőemelkedéssel, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, el is telt a napom 37...