Beszéd elmaradás és egyéb problémák

Tisztelt doktor! A párom kislánya 2 és fél éves. Koraszülöttként 13 hetesen, 41 cm és 1460 grammosan jött a világra. Rengeteg vizsgálaton volt már, de az orvosok nem mondtak semmi konkrétat. Korábban az állandó hányás volt jellemző. Manapság pedig állandó jelleggel lázas (körülbelül 1 hét szünet van a két lázas idő szak között. Olyankor 38 fok körül mozog.) Kevés szót használ, olyanokat, mint anya, apa, nem, virág és az idősebbik testvére nevét, viszont azt nem tudja, hogy kinek mondja. Jár bölcsődébe, ahol nem igazán keresi a többi gyerek társaságát. Leginkább magában játszik. A leírtak tudom, hogy kevés lehet, de ha kapnánk valami támpontot, hogy mi lehet az oka ezeknek a tüneteknek azt nagyon meg köszönnénk. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Balogh Andrea válasza Láz témában

Kedves Kérdező! A gyakori lázas állapot miatt jó lenne egy részletesebb laborvizsgálat, góckutatás, fülészeti vizsgálat, röntgen, nyilván a fizikális vizsgálat alapján és a részletes panaszok alapján, szükség esetén további vizsgálatok pl.immunológiai. A kislány viselkedését is jó lenne megfigyelni, beszéljenek védőnővel, gyermekorvossal, gondolom járnak koraszülött utógondozóba, szükség esetén korai fejlesztést érdemes igénybe venni, ahol a különböző fejlődésbeli elmaradások korrigálására válhat lehetőség. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. február 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Hasi fájdalom
Tisztelt Doktornő! Édesanyám leleteivel kapcsolatban kérem szíves véleményét. Évekkel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt el kellett távolítani jobb veséjét,...
Hirtelen láz
T. WebBeteg! 59 éves, nő vagyok. 9 hónap alatt 4 alkalommal történt meg, hogy hírtelen, minden előzmény nélkül belázasodok, 37,8-39,0 fokig változó, és ez...
Fej fájás
Három napja nem éreztem jól magam, fájt a fejem, fáztam. Vasárnap elmentem az orvoshoz mert belázasodtam. Írt fel gyógyszert, de aggaszt, hogy a fejem szúr...
TÜDŐBETEGSÉG
Tisztelt Doktornő! Férjemnek 2011 volt tüdőrákja, melyből kigyógyult. Tavaly tályogot távolítottak el erről a tüdejéről, gyógyultnak mondták. Jelenleg fáj a...
Mi lehet a betegség és a kiváltó ok,...
Fontos tudnivaló, hogy november 30-án védekezés nélküli szexuális kapcsolatot létesítettem egy új partnerrel. Ekkor épp meg voltam fázva, ezért utána el is...
Láz, izzadás
Kedves Doktornő/Doktor úr! Vasárnap kezdődtek a panaszaim reggel, enyhe hőemelkedéssel, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, el is telt a napom 37...