Hogyan sikerülne lefogynom?

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Egy éve megállapították nálam, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Ebben a hónapban a vérvételt követően kiderült, hogy napi 1 Letrox szedése mellett a TSH értékeim teljesen jók. Két császármetszéses szülésem volt. Az elsőt követően két hét alatt sikerült a szülés előtti súlyom alá fogyni, a másodiknál viszont a szülés után elindult a hízás, további tíz kiló súlyfeleslegnél tartok. Most már világos, hogy a hízást a pajzsmirigyem rossz működése okozta. Sok helyen olvastam, hogy nagyon nehéz lefogyni annak, akinek a pajzsmirigye nincs rendben. A rádióban egy múlt heti riportban nyilatkozó fitness szakember pedig egyenesen állította, hogy nem is érdemes elkezdeni annak az edzést, akinek a pajzsmirigye nincs rendben. Azt is elmondta, hogy megfelelő gyógyszeres kezelés mellett persze meg lehet próbálni, dehát ez nem hangzott túl biztatóan. A háziorvosom vényköteles fogyasztószert írt fel, aminek nagyon örültem, szerinte is ez lett volna a megoldás, de éppen akkor vonták ki nagy részüket a forgalomból. Kérem segítsen, hogy létezik-e hatásos megoldás az életmódváltáson kívül. Magasságom 158 cm, súlyom 82 kiló és magas a vérnyomásom. Szerencsére a cukor értékeim rendben vannak.

Dr. Csuth Ágnes válasza elhízás témában

Kedves Hölgyem! Nekem több olyan betegem is volt már, aki pajzsmirigy alulműködés miatt hízott meg, majd rendbetett funkcióval, és megfelelő táplálkozással le tudta adni a túlsúlyt, tehát vitatkoznék azzal, hogy az életmódváltáson kívüli megoldást kellene keresni. Ha már rendben van a funkció, indulhat a diéta, a szénhidráttartalom legyen csökkentve, illetve a zsír is, és ez főleg halolaj, növényi olaj legyen.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. augusztus 26.

Kérdések és válaszok: Elhízás

Anyagcsere zavar
Tisztelt Doktor Úr! Gyerekkorom óta túlsúlyos vagyok (1993-ban születtem). Túlsúly problémáim 3 éves korom óta jelen vannak az életemben. Véleményem szerint...
Túlsúlyos kislány!
Tisztelt doktornő! Kislányom most 9-éves és hatvan kg 2 évvel ezelőtt 28 kg volt, általános laborvizsgálaton volt Tsh szintje rendben van. Apró kiütések vannak...
Miért hízok?
2018 Augusztusában abbahagytam a fogamzásgátló szedését, 6 évig szedtem mindvégig 58 kg voltam., Amióta abbahagytam azt veszem észre, hogy elkezdtem hízni,...
Miért hízok?
Érdeklődni szeretnék, hogy milyen vizsgálatra kellene mennem. Problémám, hogy kb 1 év alatt 62 kg-ról 71 kg-ra híztam, holott semmivel nem eszek többet,...
Ezek után mi lenne a megfelelő
Tisztelt Doktornő / úr! Világ életemben hízásra hajlamos voltam. Ha egy kicsit nem figyeltem oda, rögtön felszaladt rám jó-pár kiló. Volt azonban egy...
Kamaszkori problémák
Kedves Mónika! Lányom, Enikő 15 éves. A kamaszkor különböző problémákat hozott az életébe: túlzott pattanásosodás, több kiló felszedése, szőrösödés a száj...