• Sebápolás téma

        Rising Károlyné, a Diabétesz-láb Szövetség alelnöke
        A mindennapos gyakorlatban komoly és aprónak tűnő hibák miatt is akadályozottá válhat a sebgyógyulás. Azonban ha ismerjük ezeket, könnyen változtathatunk, így a siker sem marad el.
        Rising Károlyné, a Diabétesz-láb Szövetség alelnöke
        Minden személy felelős önmaga állapotáért, ezért fontos az önvizsgálat, az intő jelek megfigyelése, a terápiás utasítások pontos betartása. Napi 8-10 perc odafigyeléssel évei száma növekedhet, és végtagjai megmenthetők!
        Rising Károlyné, a Diabétesz-láb Szövetség alelnöke
        Néhány krónikus alapbetegség következtében kifekélyesedik a bőr, vagyis seb keletkezik, amely rendszerint nehezen gyógyul, ezért pontos kezelést és szoros megfigyelést igényel mind a beteg, mind pedig a beteget ellátó szakemberek részéről. Krónikus sebet okozhatnak például az érrendszeri betegségek, a diabétesz, egyes daganatos kórképek, de súlyos balesetből fakadóan is kialakulhatnak.
        Rising Károlyné, a Diabétesz-láb Szövetség alelnöke
        A rendszeres önellenőrzés és önvizsgálat az egészséges emberek számára is ajánlott, hiszen segítségükkel hamarabb fény derülhet bizonyos egészségügyi problémákra, így a hatékony kezelésre is nagyobb az esély. Nincs ez másként a cukorbetegeknél sem, akiknek a betegségükből fakadóan még jobban oda kell figyelni a testük jelzéseire a komoly következmények elkerülése érdekében. Milyen lépései vannak az önellenőrzésnek?