Az anyák egyik legnagyobb fájdalma: a vetélés

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

Bölcs mondás, hogy a nők két dologért mindenre képesek. Bármit megtennének azért, hogy legyen gyermekük, s azért, hogy a gyermekáldás ne következzen be. Ez az életkortól, testi-lelki érettségtől, szociális helyzettől, családi körülményektől is függ.

Az évek óta babára áhítozó párok áldásként tekintenek arra, ha a kismama kihordja a magzatot, s egészséges babának ad életet. Korábban nem minden vetélés után tudtak a nők újra teherbe esni. Ez mára jelentős javulást mutat az orvostudomány fejlődésével.

A világban a terhességek egynegyede vetéléssel végződik. A 24. hétnél kisebb terhesség elvesztését tekintik vetélésnek.

Ha a vetélések ismétlődnek a nő életében, vagyis két egymást követő spontán vetélés történik, mindenképpen javasolt a teljes kivizsgálás szülész-nőgyógyász javaslata szerint. Ilyen esetekben ugyanis hormonális és immunológiai kivizsgálás is indokolttá válik. A szakorvos a méh anatómiai állapotát is ellenőrzi.

A vetélés kórlefolyása lehet fenyegető-, kezdődő -, komplett-, inkomplett-, lázas vagy elmaradt vetélés – tudtuk meg dr. Szikszai Péter nőgyógyász szakorvostól. – A fenyegető vetélés során görcsök és minimális vérzés jelentkezik. A méhszáj zárt marad, így az esetek 85 százalékában nem szakad meg a terhesség. Kezdődő vetélés esetében a tünetek az előbbihez nagyon hasonlóak, csakhogy a méhszáj nyitott. A komplett vetélés a korai terhességnél fordul elő, 6 hetes korig a legjellemzőbb. Ilyenkor is kórházi megfigyelés szükséges. A komplett vetélés teljes mértékben spontán zajlik, a magzat bő vérzéssel, fájdalom, görcsös érzés kíséretében távozik. Elmaradt vetélésnél az elhalt magzat a méhüregben marad, a vetélési folyamat el sem kezdődik. Innen ered a megnevezés. Hasonló esetben azonnali orvosi beavatkozásra van szükség. Inkomplett vetélésnél a sajnálatos folyamat ugyan beindul, bő és darabos vérzés, görcsös érzés, fájdalom kíséretében, de nem fejeződik be. Ebben az esetben is mielőbb mentőt kell hívni a kismamához, és szakorvosnak kell ellátnia őt.

- Mit jelent ez pontosan a veszélybe került kismama esetében?

- Ha a magzat nem tudott távozni az anya méhéből, akkor műszerek segítségével, műtéti körülmények között távolítják el az egészségügyi intézményben. Néhány napig a nőt megfigyelésen tartják a kórházban a beavatkozás után. Ez sajnos nem általános. Azonban ennek számos hátránya lehet, mert ha egy kicsiny szövetdarab bentrekedt, az súlyos fertőzést, gyulladást, magas lázat, alhasi görcsöt okozhat. Ilyenkor azonnali antibiotikumos kezelésre van szükség, s gyakorta a baj forrásának eltávolítására. A nők ezt hétköznapi nyelven „kaparásnak” hívják. Ezután ugyancsak meghatározott életmód betartása szükséges a beteg részéről addig, amíg minden tünet meg nem szűnik. Ezt kontroll követi. A hasonló esetek során mintavételre kerül sor a beavatkozáskor, amit szövettani ellenőrzésre küldünk.

Ez is érdekelheti Vetélés utáni komplikációk

- Milyen segítő módszerek léteznek az orvostudományban a vetélés kezelésére?

- Meghatározó, hogy a spontán vetéléskor az elhalt magzat magától távozik-e, vagy szakszerű orvosi beavatkozás szükséges az eltávolításához. Ha komplett vetélésről van szó, akkor nincs szükség műszeres beavatkozásra. A kismamát azonban ekkor is alaposan meg kell vizsgálni. Ha elmaradt vetélés történik, és nincs életveszélyben a mama, olykor várakozunk, megtartva a spontán vetélés lehetőségét. De nem ez a jellemző folyamat, általában a műszeres befejezés elkerülhetetlenné válik. Utóbbi beavatkozás érvényes minden komplikáció fellépése során, amikor a vetélés gyanúja esetén a nő élete is veszélybe kerülhet. Szeptikus vetélésnél sürgős, azonnali orvosi, műtéttel történő beavatkozás lép életbe. Vannak olyan fertőzések, melyek szintén növelik a magzat elvesztésének kockázatát. Ilyen esetekben sem kerülhető meg a nőgyógyász felkeresése az egészségügyi intézményben. Sürgető esetben azonnal mentőt kell hívni.

Ez is érdekelheti Fertőzések a terhesség alatt

- Vannak-e ismert rizikófaktorok, melyek a spontán vetést előidézhetik?

- Olykor a kismama sem tud róla, hogy a méh anatómiai eltérése szinte determinálja a spontán vetélést. Ez sokszor csak a tragikus eset után derül ki, s lesz intő jel a későbbiekre vonatkozóan, egyben a későbbi babavállalás során a szakorvos számára fontos tudnivaló. Előfordulhat a méhnyálkahártya alatt meghúzódó polip vagy miómagöb, ami miatt a megtermékenyült petesejt nem képes megfelelően beágyazódni. A méhsövény is egy méhfejlődési rendellenesség, mely hatására sorozatossá válik a spontán vetélés. A méhösszenövés – Asherman-szindróma – is legtöbb esetben a magzat elvesztéséhez vezethet.

- Eddig a női eltérésekről beszéltünk a spontán vetélés okát tekintve. A férfiaknak semmilyen szerepük nincs abban, ha a magzat életképtelenné válik?

- De, természetesen lehet. A párok, ha kitartóan vágynak a gyermekáldásra, a férfi vizsgálatát is vállalják, vagy maguktól kérik, ha ismétlődik a vetélés. A koraterhességi vetélések mögött gyakorta a hímivarsejtek rendellenessége is azonnal felmerül. Ezek ellenőrzése fájdalommentes, speciális vizsgálatokkal történik. Előfordulhat, hogy minden további gyermekáldás óhaja, más pár mellett is, spontán vetéléssel végződik, mert a férfi hímivarsejtjében található a rendellenesség oka.

Ez is érdekelheti Mire számíthatok egy spermavizsgálaton?

Ez is érdekelheti Mi történik a meddőségi kivizsgáláson?

- Milyen tünetekre érdemes figyelni a vetélés gyanújakor?

- Ha igazolt az áldott állapot, és a kismamának vérzése van a terhesség alatt, ami lehet barnás pecsételő vérzés vagy bő vérzés, vagy alhasi görcstől szenved, fel kell keresnie a szülész-nőgyógyászát. Ki kell deríteni, s jó esetben kizárni, hogy vetélésről van-e szó. Ha bő vérzés és alhasi görcs is jelentkezik, vélhetően erre kell számítani. De nem minden esetben. A korszerű orvosi módszerek, gyógyítási lehetőségek gyakorta ki tudják védeni a tragédia bekövetkezését. Ehhez kötelező orvoshoz fordulni, nem megvárni a másnapot.

Hangsúlyozom, hogy az inkomplett vetélésnél – amikor a méh nem képes megfelelően összehúzódni és kiürülni a vérzés folyamatos lehet, aminek következtében a kismama kivérezhet. Ez életveszélyes állapotba sodorhatja, főként akkor, ha a terhessége már előrehaladott.

- Miként állapítják meg a vetélés pontos diagnózisát?

- A manuális vizsgálat során a szakorvos azonnal érzékeli, hogy a méhszáj milyen mértékben, hány ujjnyira van nyitva. A teljes és végleges diagnózist ultrahanggal állítjuk fel. Ezt a vizsgálatot akkor lehet elvégezni, ha a kismama nem tétovázik a vérzéses, görcsös panaszai jelentkezésekor, nem a csodára vár, hanem mentővel lehetőleg azonnal egészségügyi intézménybe kerül. Ha az ultrahanggal még látszik a magzat szívműködése, semmiképpen nem lehet vetélésről beszélni. Ezért sem szabad felelőtlenül viszonyulni egy rendellenes állapothoz.

A vetélés gyakorisága számos tényezőtől függ. Az anya életkora, egészségi állapota mindenképpen meghatározó. Minél idősebb a kismama, annál nagyobb a vetélés kockázata. Szintén nagyobb eséllyel vetélnek másodjára azok, akiknél ez egyszer már megtörtént.

- Mi növeli még a vetélés kockázatát?

- Az életkor mellett, a helytelen életvitel, a túlzott alkohol- és kávéfogyasztás, a dohányzás, a droghasználat, bizonyos nemszteroid gyulladáscsökkentők szedése a fogantatás idején. A lisztérzékenység, a pajzsmirigybetegség, az extrém túlsúly, elhízottság s bizonyos kromoszómarendellenességek fokozzák a vetélés bekövetkezésének veszélyét.

- Miként pontosíthatjuk a spontán vetélés kórlefolyását?

- A 16. hetet betöltött terhesség esetében azonos szakaszban következik be: a magzat és a mellékrészei – magzatburok, méhlepény – együtt távoznak. A 17. héttől már két szakaszról beszélünk: előbb a magzat távozik, ennek körülményeit nem tartom célszerűnek részletezni, majd követi a méhlepény is. Mindkét folyamatot a „fenyegető vetélés” előrejelzi. Ennek tünetei a szintén említett, szűnni nem akaró alhasi görcsök, és az indokolatlan bő vérzés. Ilyenkor a nyakcsatorna még zárt. Nyitott nyakcsatorna esetén, ha a magzat még az anya méhében van, vagyis nem távozott, kezdődő vetélésről beszélünk.

A fenyegető vetélés többnyire gyógyítható. A kismamának kötelező betartania babája és önmaga egészsége érdekében az orvosi előírásokat. Szigorú ágynyugalom, és ha szükséges, kivételes esetekben enyhe nyugtató, méhlazítók és természetes progeszteronkészítmények. Ha bármilyen gyulladás, fertőzés igazolódik, az anyát és az apát is kezelni kell. Méhnyakeltéréskor méhszájzáró műtétet kell végrehajtani, az újabb fogantatás előtt. A magzat elvesztését is gyakorta gyászmunka követi.

Ezt olvasta már? A magzat elvesztésének pszichés hatásai - Ne féljen segítséget kérni!

WEBBeteg logóSzerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Szikszai Péter, nőgyógyász szakorvos

Módosítva: 2022.06.08 09:33, Megjelenés: 2022.06.08 09:33
Címkék: Vetélés
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

A változékony időjárás hatásai A változékony időjárás hatásai

Fronthatások, nyári meleg - Minden korosztály szervezetének megterhelő.

Utazás tömegközlekedéssel Utazás tömegközlekedéssel

Hogyan maradjon fitt hosszú utazáskor buszon vagy vonaton?

Természetes szülés és...

„A lényeg, hogy egészséges!” – hallja a legtöbb császáros anyuka szülés után, ám sokaknak mégis sokáig tart feldolgozni és elfogadni, hogy...

Megjelent az eddigi leginformatívabb...

Már letölthető az eddigi leghitelesebb, legszerteágazóbb információkat tartalmazó magyar kismama applikáció, az Anyafalva.

Vetélés utáni komplikációk

Minden nő életében nagyon nehéz időszak a vetélés utáni néhány hét, néhány hónap. Visszarázódni a mindennapi életbe, miközben igyekszik...

Bekövetkezhet a vetélés vérzés...

A vetélések döntő többségében az első tünet a vérzés és az alhasi görcs szokott lenni. Azonban nem mindig jelentkeznek panaszok, vagy egészen...

Terhességi tünetek vetélés után

Vetélés után elég nagy feladat lehet önmagában a vetélés tényével megbirkózni, de néha ezt a folyamatot megnehezítheti, hogy átmeneti ideig...

A vetélés okai, hajlamosító...

Az esetek döntő többségében nem derül ki, mi is volt egy vetélés pontos oka. Különösen igaz ez a korai terhességben bekövetkező első vetélés...

Mit kell tudni a vetélésről?

A hivatalos orvosi megnevezése a spontán vetélés. Magyarországon vetélésnek hívjuk a terhesség betöltött 24. hete előtti megszakadását, amikor...

A vetélések típusai

A terhesség megszakadását a betöltött 24. terhességi hét előtt spontán vetélésnek nevezzük. Ha nem állapítható meg a terhesség kora, akkor az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.