Hasizomedzés szülés után

Földi Gyula
szerző: Földi Gyula, gyógytornász - WEBBeteg
megjelent:

Szülés után a kismamák érhető módon vágynak arra, hogy minél hamarabb jó formába hozzák magukat. De vannak olyan állapotok, amikor a megszokott hasizom gyakorlatok elkezdése még veszélyes, például amikor az egyenes hasizmok még nem záródtak össze. Hasizom-ellenőrzés nélkül ne kezdjen el edzeni!

Ezt a jelenséget diastasis rectinek hívják, ami az egyenes hasizom két oldalának szétválását jelenti. Ezek az izmok alapvetően középvonalban kapcsolódnak össze. Ha minden rendben van, akkor a két izom közötti távolság két ujjnyinál kisebb és a kötőszövet feszes. A szétválás a várandóság alatt viszonylag gyakori jelenség és általában a szülés utáni első napokban (4. nap körül) már záródik- de nem mindenkinél. Ezért kell odafigyelnünk.

Ahhoz tehát, hogy biztonságosan elkezdhessük tornáztatni a hasizmainkat, tudnunk kell, nem áll-e fenn diastasis recti. Ez nem csak esztétikai probléma (a has előredomborodik). Ha nem segítjük ezeknek a megnyúlt szöveteknek a természetes gyógyulását és túl korán megerőltetjük, az növeli a hasi sérv, így a köldöksérv kialakulására való hajlamot, és hátfájást is kiválthat.

Az egyenes hasizmok vizsgálatát mi magunk is elvégezhetjük. Ez a kisfilm bemutatja az önellenőrzést.

Mit tegyünk, ha szétválást észleltünk?

Ha a hasizmok közötti rés két ujjnyinál szélesebbnek tűnik, forduljunk szakemberhez! Csak hozzáértő gyógytornász felügyelete mellett tornázzunk!

Milyen hasizom gyakorlatok veszélyesek?

A szülés utáni hat hét elteltével sok anyuka szeretne már tornázni. Az alakformáló tréningeknél azonban legyünk óvatosak, bizonyos hasizom gyakorlatok kárt okozhatnak- még akkor is, ha egyenes hasizmaink rendben vannak (lásd előző cikkünk). Milyen hasizom gyakorlatok veszélyesek?

A gyógytornász megtaníthat speciális korrekciós gyakorlatokra és tanácsot adhat, milyen egyéb hasizom-gyakorlatokat végezhetünk. A diastasis recti első két fokozata sikeresen korrigálható megfelelő gyógytornával. A súlyosabb esetek, a hasi sérvek műtéti korrekciót igényelnek. A műtét utáni felépülést is segíti a sebész ajánlásával végzett nagyon óvatos, fokozatos gyógytorna. (A sérvesedés kiújulhat, ha a hasizom nem záródik.)

Néhány tanács:

  • Nem jó felüléseket és törzscsavarással járó gyakorlatokat végezni. Nem ajánlott a has nyújtása és a négykézláb helyzetben végzett gyakorlatok, amikor a súly a hasfalra nehezedik.
  • Fontos elkerülni azokat a mozdulatokat is, amelyek a szétválást még tovább nagyíthatnák. A szétválást hasonlóan kell védeni, mint a hasi sebeket pl. hasvédő felülési technikával. Kerülendők az erős forgással járó mozdulatok és az oldalra hajlások.

Földi Gyula gyógytornász

WEBBeteg
Földi Gyula, gyógytornász

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Bessenyei Mónika, neurológus
WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.