• Féltékenység - A legmérgezőbb lelki szenvedély nyomában

        Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

        A szakemberek szerint a leggyötrőbb és legmérgezőbb lelki szenvedély a féltékenység, amit Othello-szindrómának is neveznek. A zöldszemű szörnyként is nevezett népbetegségnek egyelőre egyetlen orvos sem tudja receptre felírni a gyógyító ellenszerét. A megoldás első lépésben önmagunk elfogadásában és az önismeretben rejlik.

        Az emberek a leggyötrőbb érzések egyikét, a féltékenységet már Othello előtt is ismerték. A jobb sorsra érdemes velencei mór tragédiája óta elképzelhetetlenül sokan vesztették életüket - okkal, vagy ok nélkül - az egyre gerjesztőbb, olykor fékezhetetlen indulattól.

        A duplán lélekölő állapotban a féltékeny ember - kényszeresen - abban a biztos tudatban él, hogy őt nem szereti a párja, s ezért nevetségessé vált mindenki más szemében. Ehhez társul, vagy épp ennek gyökerében húzódik az alapérzés, a kisebbrendűség kínja.

        Hirdetés

        Kiváltó okok

        Ismerős az a helyzet, amikor párunk telefonja megszólal, s a hívás során félre vonul beszélgetni, majd egy szót sem szól arról, hogy ki hívta, és miért. A féltékenységben szenvedő ember számára ez már alapos ok arra, hogy hűtlenséggel vádolja a másikat. Ezt csak tetézi a már említett önbizalomhiány, amit vagy gyermekkorban szerzett trauma, feldolgozatlan csalódás, vagy korábban már bekövetkezett bizalomvesztéses helyzetek tartanak életben.

        A témában Makai Edina, óvónő véleményét kértük ki, aki személyes élményeiről is mesélt:

        Makai Edina: Összetett ez a kérdés, mert szerintem a kamaszkorban elszenvedett testi vagy lelki fájdalom, alapvetően meghatározza a másik nemhez való viszonyulásunkat. Bármennyire „feloldoztam” apámat a bűnei alól halála után, ma is gyakran eszembe jut, mi lett volna, ha akkor, otthon, a panellakásunk piciny szobájában nem ver meg a nadrágszíjával? Sokáig elviselhetetlennek tűnt a lelki, testi fájdalom, és a megalázottság érzése. Hogy mi előzte meg? Nem tudtam bemutatni egy mozijegyet, ami a szerelmemnél maradt, apám pedig nem hitte el, hogy azért értem haza este hétkor, mert moziban voltunk. Részegen jött haza, elveszítette a türelmét. Édesanyám sem tudott segíteni, ő sajnos, amúgy is megalkudott mindennel, amit apám tett, a családi béke érdekében. Rosszul tette, mert később ezt a mintát követtem akaratlanul is a kapcsolataimban, majd a házasságomban. Az önértékelési problémám szerintem kísérni fog, míg élek, hiába tanulom az önelfogadást.

        Dekoratív, szép, intelligens nő vagy, mégis önértékeléssel küzdesz, ami kézen fogva jár a szorongással.

        M. E.: Ez így van. Érdekes, soha nem hittem el, hogy szép lennék vagy csinos, és persze, szerethető. Belenéztem a tükörbe, és egy rakás szerencsétlenségnek éreztem magam, pedig ma már látom a 15-20 évvel ezelőtti fotóimon, hogy nem gúnyolódásból dicsértek. A mai plusz kilóimmal, visszasírom az akkori külsőmet.

        Nem lehet, hogy ez is túlzás, és most sem olyan sok az a plusz kiló, csak hajlamos vagy alulértékelni önmagad?

        M. E.: Nem, tényleg lehetnék vékonyabb, legalább nyolc kilóval, de a pajzsmirigy-operációm óta ezt nem tudom letornázni. Visszatérve a verés okozta törésre, abban látom sok szenvedésemnek az okát, hogy épp a legszebb kamaszkorban vette el apám azt az érzést, hogy értékes lehetek. A házasságomba ezt tálcán kínálva vittem, ami abban nyilvánult meg, hogy rajongással és feltétel nélkül szerettem a volt férjemet, de azt sosem hittem el, hogy ő őszintén szeret, és szerethető nő vagyok. Később azt is felfedeztem, hogy egy apámhoz hasonló karakterű férfihoz mentem feleségül, aki fizikálisan nem bántott, de a lelkemet agyongyötörte.

        Olvasson tovább! A gyötrő féltékenység

        Tudtatok erről beszélgetni? Mit gondolsz, ezek a támadások megerősítettek? Hiszen két csodás gyermekkel is megajándékoztad, és nevelted az első házasságából hozott fiait…

        M. E.: Nem beszéltünk meg soha semmit. Ha mégis szóba hoztam, faképnél hagyott, vagy hallgatással büntetett, netán kimaradozott. Ilyenkor nem is lehetett elérni telefonon sem.

        Vagyis azt az érzést keltette benned, hogy van valakije?

        M. E.: Biztos voltam benne, amire mindig csak annyit mondott, hogy beteg vagyok, kezeltessem magam. Kétségtelen, nem esett jól, ha társaságban másokkal a legfinomabb modorral és kedvességgel elbeszélgetett, dicsérte a nőket, míg én (szerintem) csak egy kelléktárgy voltam mellette, aki a komor, rideg énjét is jól ismerte. Mielőtt megkérdeznéd, beismerem, nagyon féltékeny voltam mindenkire, akiket a kellemes személyiségével ajándékozott meg. Épp azért, mert arra vágyódtam én is. Ritkán adódtak veszekedés, vádaskodás és „büntetés” nélküli időszakok az életünkben. Ezekbe kapaszkodtam, s minden rossz periódus után biztos voltam abban, hogy holnaptól jobb lesz. Így telt el 14 év, miközben egyre többször éreztem, hogy van valakije. Tagadta.

        Valóban voltak nőügyei?

        M. E.: Sosem vallotta be, de amikor kiköltözött a közös ágyunkból a vendégszobába, gyanakvóbb lettem. Szégyenemre a mobiltelefonjának az üzeneteit is megnéztem néhányszor, pedig kínosan ügyelt arra, hogy a készülék billentyűzárral védve legyen. Ide-oda dugdosott papírfecniket találtam, érdekes és szép versidézetekkel. Amikor erről kérdeztem, és a mobiljában talált egyértelmű üzenetváltásokról, a sokadik eset után azt mondta, elmebeteg vagyok. Féltettem a házasságunkat, féltékeny is voltam, s persze kishitű, sokat veszekedtünk, így sok-sok vita után már csak a közös ház kötött össze bennünket. Nem a gyerekek, és nem is a pénz, hiszen mindig sokkal több volt a fizetésem.

        A váláshoz is ez vezetett? A te féltékenységed, illetve az ex-férjed kiszámíthatatlan viselkedése?

        M. E.: Ezek együtt. A válás előtti évben, a számítógépemről - amin sosem volt kód vagy jelszó - lementett pár levelet. Ezeket a barátnőmnek írtam, tele voltak keserűséggel, és mellesleg megemlítettem, hogy hagynom kellene őt elmenni, hogy ne betegedjünk bele a napi játszmákba, és amúgy is, lenne biztos, aki elfogadna és megbecsülne. Több sem kellett a volt férjemnek, meggyanúsított, hogy csalom. „Jézusom!” - gondoltam, hiszen olyan társfüggő lettem minden cirkusz ellenére, ami már nem is volt természetes.

        Pár hónap alatt aztán a sors úgy hozta, sajnos bebizonyosodott, nem voltak mindig alaptalanok a féltékenykedéseim. Két kapcsolata volt a házasságunk alatt, amit hivatalosan sosem ismert el, de ahogy mondani szokták, mindenki tudta, és én voltam az utolsó, aki hallotta, és meg is győződött róla. Elváltunk. Ő akart válni. Milyen furcsa az élet, jó pár éve ennek, és mégis képtelen vagyok bármelyik férfi közeledését fogadni, vagy hinni annak őszinteségében. Többszörös a seb, de már nem bánkódok emiatt. Sem az apám tettein, sem az ex-férjem lélekölő viselkedésén. Már magamra figyelek, jógázom, koncertekre, színházba járok. Imádom a gyerekeimet, a barátaimat, de társra nem találtam.

        Mai, felgyorsult világunkban, ahol az emberi kapcsolatokra, az érzelmek ápolására oly kevés idő jut, mégis „boldogságdiktatúrát” élünk, mivel sok minden arra ösztönöz, hogy a vágyainknak muszáj teljesülnie, sikeresek vagyunk, csak pozitív gondolkodás kérdése minden, mert fejben dőlnek el a dolgok. A féltékenységgel küszködő emberek ettől még jobban szenvednek, traumaként élik meg a be nem vallott viselkedésüket, és sokan a szorongás, a pánik csapdájába kerülnek.

        A pszichológus véleménye

        Dr. Kálmán András, klinikai szakpszichológus, ekként vélekedik a féltékenységről:

        Nagyon sok páciensem nem is tudja magáról, hogy a párját ingerli a személyisége, a csinos, vonzó megjelenése, a kedvessége. A féltékeny ember akkor is farkast kiált, ha nincs semmi veszély. A féltékeny fél szinte mindig boldogtalannak érzi magát a párkapcsolatban, mert rettegésben él, hogy őt bizonyosan megcsalják, kijátsszák. Azt szoktam mondani, hogy senki sincs annyira szép, tökéletes és nélkülözhetetlen, amilyennek a gyanakvó ember a társát látja. Fontos lenne, hogy a valódi mivoltában lássa a másikat, nem pedig a felruházott kiváltságos szerepben, ami mellett a saját lénye eltörpül, értéktelenné válik. Bizalmatlanságuk abból a mélyről jövő érzésből táplálkozik, hogy ők nem szeretetre méltóak.

        Csakhogy, aki nem képes szeretni és elfogadni önmagát, hogyan várhatja el a másiktól ezt?
        Ez a forgatókönyv általában, ami kényszeressé válhat, s a féltékeny nő vagy férfi önbecsülését még inkább romba dönti. Vagyis a féltékeny, birtokolni vágyó ember egyik legnagyobb baja: a kishitűség, önmaga sanyarú leértékelése. Ha versenyhelyzetbe kerül, akár a párjával, gyermekével, munkatársaival, barátaival, egy leendő új kapcsolat kezdetén, biztosra veszi, hogy veszít. Miről van szó? Szeretnék magukat fontosnak és szeretve érezni, de akkor, ha elhanyagolják őket, kezdeti depresszióba is eshetnek a szeretetéhségük kielégítetlensége miatt.

        Mi lehet a megoldás?

        Nem az, hogy kikényszerítik másokból az elfogadást és a szeretetet, hanem megtanulják kevésbé, sőt egyáltalán nem gyűlölni önmagukat. Elhiszik, ha kell szakember segítségével, hogy értékes, szerethető emberek, amire a környezetükből egyébként számtalan visszajelzést kapnak, de nem képesek azt sem elhinni. Ne feledjük, hogy az öngyilkossági kísérletek, vagy a bekövetkezett tragédia 50 százalékát a beszűkült tudatállapot, az elvakult féltékenység érzése, vagyis a zöldszemű szörny generálja. A féltékenységből elkövetett emberi élet kioltása sem ismeretlen mai világunkban. Mára viszont hasonló arányban képesek pusztítani a nők és a férfiak is az elme pillanatnyi „áramszünetében, filmszakadásában”. A rögeszméktől segítség nélkül nem lehet megszabadulni!

        Kassai Éva, párterapeuta véleménye
        Senkinek nem használ, ha hosszú ideig tolerál egy áldatlan, kínzó helyzetet, s közben neurotikussá válik. Senki nem nyer ezzel. Ha tűrjük a frusztrációt, de nem változtatunk, azzal önmagunknak ártunk: az alvási-, táplálkozási zavar, a szorongás, a pánik, gyomorfekély, különféle bőrbetegségek, állandó fejfájás és a nemi vágy csökkenése vagy megszűnése mind vészjósló tünetként jelentkezhet. Minél tovább tart a kellemetlen állapot, annál inkább megsínyli a házasság, a párkapcsolat.

        Elkerüli a párok figyelmét, hogy a féltékenykedő, frusztrált partner érzéseit milyen nagymértékben kikezdi a keserűség. S persze, a betegesen féltékenykedő fél, ha nem ismeri fel, hogy változtatnia kell, tönkre teheti a társa lelkét is. Mondják, aki jó szerető akar lenni, legyen kellemes társ. Tegye az együttlétet könnyűvé és kellemessé. Ne vádolja és ne irányítsa társát oktalan vádakkal, bűntudatkeltéssel, okoskodó érvekkel és színlelt szívrohamokkal sem. Szeressen, ne hadakozzon, bátran beszélgessen párjával az aggályairól, de a határokat ne feszegesse feleslegesen, s ne tekintse mások viselkedését személyes sértésnek. Soha, senkihez nem kell méregetni magunkat, s nem érdemes a panaszkodás csapdájában ragadni. A reális önértékelésben, önbecsülésben, az önmagunk iránti tiszteletben rejlik a megoldás.

        Forrás: WEBBeteg
        Szerző: Balogh Mária, újságíró
        Szakértőink: Dr. Kálmán András, klinikai szakpszichológus;
        Kassai Éva, párterapeuta

        Legutóbb frissült: 2018.03.23 09:41
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fogzás és fogápolás

        Fogzás és fogápolás

        Dr. Szendrey Gábor

        A fogzás megviseli a csecsemőket. Mit tehet a szülő és mit ne tegyen?

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Alkoholizmus - A terápia lehetőségei

        Az alkoholfogyasztás és következményes velejárói egyidősek az emberiséggel, és kimondható, egyik kulturális, technológiai korszak sem tudott tartós általános eredményeket elérni ellene.

        A nyaralás is megbolondíthatja a biológiai óránkat

        Sokan régóta tervezgetjük már a nyaralást, amit a munkából kiszakadva kitűnően pihentető időtöltésnek tekinthetünk. De akkor miért van mégis az, hogy sokszor azt érezzük, hogy fáradtabbak, levertebbek vagyunk az állítólagos pihenés után, mint amikor még minden nap a munkában rostokoltunk?

        A testmozgás nem csak a fogyást segíti elő!

        A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik.

        Öngyilkosság - Megakadályozható lenne? Mit tegyünk?

        Ismeretes, hogy Magyarország a befejezett öngyilkosságok területén mindig előkelő helyen állt, bár az elmúlt 20 évben a statisztika javult. Ettől még továbbra is szem előtt kell tartani az öngyilkosság problémáját, amely sokszor tabu és a társadalom elítéli, megbélyegzi az öngyilkosságot elkövetőt.

        Dr. Forgács Attila: Az emberi faj hajlama és őstudattalan túlélési technikája a túlevés

        Jól tudjuk, hogy sajnos nem minden étel egészséges, amit a reklámokban látunk, de a fejlődés is kezdetét vette a helyes táplálkozás irányába. Dr. Forgács Attila, gasztropszichológussal az eddigi életútjáról, valamint az evéssel kapcsolatos pszichés mozgatórugóinkról beszélgettünk.

        Szociális ivók és nagyivók - Az alkoholizmusról

        A magyar lakosság 10 százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. 80 százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. 10 százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.