Több gyermek került kórházba, mint a járvány korábbi hullámaiban

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az iskoláskorúak is egyre nagyobb számban érintettek a járvány fellángolásával küzdő Mississippiben például, ahol egy múlt heti beszámoló szerint 7 gyereket kezeltek intenzív osztályon, kettőt pedig gépek tartottak életben - közölte dr. Thomas Dobbs.

A helyi egészségügyi hivatal adatai szerint több mint 1 millió a teljesen vakcinált az államban, lakosságuk mintegy 47 százaléka, eközben az oltásra jogosult 12-15 közöttiek körében ez az arány mindössze 6 százalék. A 12 év alattiak egyelőre nem kaphatnak koronavírus elleni vakcinát, de a 12 évnél idősebbeknél mindent el kell követni a felvétel sürgetésére, minthogy az államban jelentett szinte összes esetet a delta-variáns idézte elő. A járványügyi szakember azt is hozzátette, hogy a kórházba kerültek, illetve életüket vesztettek túlnyomó többsége beoltatlan volt.

Tovább A delta-variáns főleg az oltatlanokat és az 50 év felettieket veszélyezteti

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) július 2-áig gyűjtött adatai szerint, az 50 tagállam sorában Mississippi volt az utolsó a teljesen beoltott népességszámot tekintve – egy sorban állt vele Puerto Rico és Washington D.C. „Mindebben az a szomorú, elkeserítő tény, hogy mint tudjuk, mind a följegyzett kórházba kerülések, mind az életvesztések közül sok megelőzhető volna” – mondja dr. Alan Jones, az állami egyetem orvosi központjának (University of Mississippi Medical Center) helyettes rektora.

Intézetükben négy COVID-19 páciens gyereket kezelnek, közülük ketten lélegeztetőgépen vannak. „A legutóbbi időszakban több gyereket kellett felvennünk, mint a járvány korábbi szakaszában. Jelenleg azt készítjük elő, hogy működőképessé tegyük az elmúlt hónapokban finomra hangolt terveinket. Bírnunk kell majd a nagyobb nyomást, képesnek kell lennünk ellátni a kórházainkba felvételre érkező betegek megnövekedett tömegét is” – mondta dr. Jones.

Az esetszám meredek emelkedése miatt az állam egészségügyi hatóságai azt kérik az összes 12 év felettitől, hogy sürgősen gondoskodjon a második oltásuk mielőbbi felvételéről. És azt, hogy amennyiben eddig hordták zárt térben a maszkot, a jövőben is tartsák meg ezt a jó szokásukat. Minden 65 éves, illetve idősebb lakost, valamint a krónikus betegséggel élőket pedig arra kérik - ismétli más szakemberek figyelmeztetését dr. Dobbs is -, hogy vakcináltsági státuszuktól függetlenül kerüljék a beltéri rendezvényeken való részvételt.

Koronavírus és gyerekek

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: 7 Children in ICU, 2 on Life Support... (Yahoo)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.