A kínai gyógyszercégek a vakcinák keverését, és az emlékeztető oltást vizsgálják

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

Kínában a védőoltást gyártók felvetették az oltások kombinálásának gondolatát, és annak a kérdésnek a vizsgálata is terítékre került, hogy a COVID-19 elleni többletvédelem érdekében nincs-e szükség emlékeztető oltásra.

Két helyi gyártó – a Sinovac és a Sinopharm, amely cégek együttesen már több száz milliónyi dózisban szállítottak védőoltást a világ különböző országaiba – most szakértőikkel azt mérlegelik, hogy terméküket esetleg más gyártók vakcinájával fogják kombinálni.

Április elején a kínai betegségellenőrző központ vezetője, Gao Fu egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy mivel a jelenleg rendelkezésre álló vakcinák alacsony védelmet nyújtanak a koronavírussal szemben, ezért úgy véli, hatékonyságuk növelésének egyik lehetséges stratégiája az volna, ha a védekezés érdekében más hatóanyagot is beállítanának mellé. A későbbiekben Gao Fu megpróbálta ugyan visszavonni ezt a megjegyzését, arra hivatkozva, ő csak általánosságban említette, hogy jó volna javítani, növelni a vakcinák hatásosságát. Azonban a kínai nemzeti biotechnológiai csoport, a közeli jövőre vonatkozó tervként, már egy ideje maga is fontolgatja ezt a lehetőséget. A vakcinák kombinált (szekvenciális) alkalmazásáról beszélt a társaság nemzetközi együttműködésért felelős vezetője, Li Meng, egy nemzetközi konferencián. Az állami tulajdonban lévő Sinopharm leányvállalata, két, inaktivált vírust tartalmazó COVID-19 elleni vakcinát fejlesztett ki, és jelenleg folynak egy harmadik klinikai próbái. A pekingi székhelyű magánvállalat, a Sinovac elképzelései hasonlóak. Már több kutatóval és a betegségeket felügyelő központtal is folynak a tárgyalások, hogy vakcinájuk egy dózisát más vakcina egy-egy adagjával, akár a CoronaVac, akár egyéb gyártó termékével kombinálják.

A szekvenciális immunizáció tehát azt jelenti, hogy különféle vakcinákat alkalmaznak, arra számítva, hogy ez az egymás utáni beoltás növelheti a hatékonysági rátát – fogalmaz dr. Ashley St. John immunológus (Duke-NUS Medical School, Szingapúr). „Megpróbálják a megfelelő hatékonysági szintet beállítani, megtalálva az oltóanyag beadásának lehető legoptimálisabb idejét. Tehát a legjobb kombinációt és egyben a legalkalmasabb időpontot keresik” – összegez dr. St. John.

A Sinopharm vakcináját nem egy helyszínen állítják elő – a pekingi biológiai termékek intézetéből 79%-os eredményességet jelentenek, a vuhani intézet pedig 72%-os hatékonyságról számol be. Több adatot azonban a klinikai vizsgálatok végső stádiumáról még egyik helyről se hoztak nyilvánosságra.

Az említett mixeléses gyakorlatot más országokban is fontolgatják. Brit tudósok az AstraZeneca- és a Pfizer-oltás kombinálásának („combo” vakcina) lehetőségét vizsgálják. A tanulmányban tesztelni akarják a dózisok beadása közötti intervallumot, azt mérlegelik, hogy 4 vagy 12 hetes különbséggel kövessék-e egymást az oltások. Az ilyen vizsgálatok eredményei világszerte közegészségügyi következményeket hozhatnak, mivel a különféle országok kormányai sokszor szembesülnek a kiszállítás késlekedésével, időbeli csúszásával, és gyakran adódnak gondok a szétosztásban is.

A Sinovac klinikai vizsgálatát Brazíliában bonyolító kutatók április folyamán új adatokat hoztak nyilvánosságra, ezek megerősítették a már korábban bejelentett 50%-os hatékonysági rátát. Az egyelőre a nyilvánosság számára nem elérhető dolgozat – amihez azonban a tudósok egy portálon már hozzáférhettek – azt mutatja, hogy a Sinovac-vakcina 50,7%-ban képes kivédeni a tünetes COVID-19-eseteket, és ennél jelentősen nagyobb mértékben meg tudja előzni a súlyos betegséget.

Egy adenovírus-vektor vakcinát előállító másik kínai vállalatnál (CanSino) jelenleg zajló vizsgálatokban az első dózis beadását követően 6 hónappal később alkalmazott emlékeztető injekció hatását figyelik. Ez a védőoltás, mely ugyanazt a technológiát alkalmazza, mint az AstraZeneca, 65,3%-os hatékonyságúnak bizonyult.

Tovább

WEBBeteg logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: Chinese companies considers mixing vaccines, booster shots (news.yahoo.com)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Vashiányos vérszegénység Vashiányos vérszegénység

Mi okozhatja? Melyek a vashiány tünetei? Mennyi a vasszükségletünk?

Legyen a mozgás kortalan! Legyen a mozgás kortalan!

A Magyar Szabadidősport Szövetség ajánlása a szenior korosztálynak. (x)

Vannak-e ellenjavallatai a...

A meningococcus okozta agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadása biztonságos és minimális mellékhatásokkal vagy kockázatokkal jár. Lehetnek...

Koronavírus - 6748 új fertőzött és...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 407 918 fő, közülük 6 194 102 fő a második, 3 869 067 fő a harmadik, 293 131...

Amiről keveset beszélünk: A COVID-19...

Koronavírus-fertőzés kapcsán kialakuló emésztőrendszeri tünetek a COVID-19 fertőzöttek felénél alakulnak ki. Összefoglalóan elmondható, hogy...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 kezelési lehetőségei

A SARS-CoV-2 okozta koronavírus-járvány megállításáért folyamatosan dolgoznak a szakemberek. A legnagyobb hangsúly jelenleg a védőoltásokon van...

Mire képes az erős immunrendszer a...

Milyen hatással van a SARS-CoV-2 az immunrendszerre, legalábbis mit tudunk ezen a ponton? Mire lehet képes egy optimálisan működő immunrendszer e vírus...

Mit jeleznek az ellenanyagszintek...

Több megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe olyan személyektől a koronavírus oltás kapcsán, akik 3-4 hete már megkapták a második dózis...

Hogyan készüljünk fel a COVID-19...

Íme pár tanács, és válasz néhány gyakran feltett kérdésre azt illetően, hogy hogyan kellene felkészülni a COVID-19 elleni védőoltás beadására.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.