Pfizer oltás utáni szívizomgyulladásos eseteket vizsgál Izrael

portfolio.hu
megjelent:

Szívizomgyulladásos eseteket vizsgál Izrael a Pfizer-vakcinával oltottaknál az izraeli egészségügyi minisztérium bejelentése szerint – írja a Reuters. Hozzáteszik, hogy nagyon kis számú esetről van szó és a Pfizer szerint nem fordult elő nagyobb arányban az oltottaknál a betegség, mint ami egyébként a népességben várható. Egyelőre nem hozták összefüggésbe a eseteket a vakcinával.

Izrael „operatív törzsének” vezetője, Nachman Ash szerint több tíz szívizomgyulladásos esetet tartanak nyilván az 5 millió beoltott körében (főként 30 alatti fiataloknál), többségében azoknál, akik már a második dózist is megkapták. Egyelőre nem tisztázott, hogy ez szokatlanul magas szám-e, vagy hogy összefüggésbe hozható-e a vakcinával, de vizsgálni fogják. Izrael egészségügyi minisztériuma vizsgálatba kezdett azzal kapcsolatban, hogy az oltottaknál regisztrált szívizomgyulladásos esetek száma meghaladja-e azt az arányt, ami egyébként a népességben jellemző előfordulás alapján várható lenne és hogy ez valamilyen módon köthető-e a vakcinához.

Elsősorban fiatal férfiakat érintettek

Nachman Ash közölte, hogy az egyelőre semmilyen következtetést nem vontak le az esetekből. Hozzátette, hogy nehézségekbe ütközhet annak megállapítása, hogy az oltás esetleg kiválthatta a szívizomgyulladásos eseteket, mivel ez egy olyan állapot, ami gyakran minden szövődmény nélkül gyógyul és többféle vírus is okozhatja. Elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonló számú esetet találtak most is Izraelben.

A Pfizer a Reuters megkeresésére reagálva azzal kommentálta a híreket, hogy folyamatos kapcsolatban van Izrael egészségügyi minisztériumával, hogy feldolgozzák a beérkező adatokat a Pfizer vakcinájáról. (Izraelben már 55 százalék feletti azok száma, akik a második oltásukat is megkapták és a Pfizer vakcinájával folyik az oltási program, így nagy mennyiségű adatot tudnak szolgáltatni a gyógyszergyártónak.) Az amerikai gyógyszeripari óriás hozzátette, hogy tudomása van az izraeli esetekről, amelyek elsősorban fiatal férfiakat érintettek. Hozzáteszik, hogy minden mellékhatást megvizsgálnak és nem észlelték, hogy magasabb arányban fordulnának elő szívizomgyulladásos esetek az oltottaknál, mint egyébként a populációban várható enne. A vakcina és a betegség közötti összefüggést nem sikerült megállapítani, nincs rá bizonyíték, hogy a szívizomgyulladás kockázatát hordozná a Pfizer/BioNTech oltóanyaga – közölte a Pfizer.

A magas átoltottságú Izrael koronavírus-statisztikáiból az látszik, hogy az oltóanyag nagyban hatékony a tünetes betegség és a súlyos betegség kialakulásának megelőzésében is. Januárban, amikor megkezdődött az oltási kampány, naponta több mint 10 ezer esetet jelentettek Izraelben, mára 100 környékére csökkent a napi fertőzésszám. Nadav Davicvitch, az izraeli orvosi egyetem igazgatója szerint még ha fel is fedeznek összefüggést az oltás és a szívizomgyulladásos esetek között, nem tűnik elég súlyosnak a helyzet ahhoz, hogy leállítsák az oltást a vakcinával. Az időközi elemzés szerint a koronavírus által okozott megbetegedés sokkal nagyobb kockázatokat hordoz, mint az oltás, a szívizomgyulladás esélye alacsony és csak átmeneti állapotot jelent.

(portfolio.hu)

COVID-19 cikkajánló

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.