Müller Cecília: a második oltás után hevesebb reakciók látszanak, de ez csak jót jelent

portfolio.hu
megjelent:

A héten érkeznek újabb adag vakcinák a Pfizertől és a Modernától, a kínai Sinopharmmal pedig zajlanak a tárgyalások - derült ki az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Müller Cecília: a brit mutánst figyeljük itthon

Müller Cecília elmondta, hogy a fertőzöttek számának csökkenését 4-5 héttel követi az elhunytak számának csökkenése. Az adatok sokkal kedvezőbbek, mint néhány héttel ezelőtt voltak, főleg ha a környező országok adataival összehasonlítjuk.

Több országban elindult a harmadik hullám és sok fejfájást okoznak a mutáns vírusok. Itthon elsősorban a brit vírusmutációt figyeljük, de brazil, afrikai mutáns vírustörzseket is kimutattak a világon.

Kedvező szám, hogy Magyarországon a gyógyultak száma már a másfélszerese az aktív betegekének.

Pfizer-és Moderna-vakcinák is érkeznek a héten

Zajlik a védőoltások beadása. Nincs olyan vakcina a világon, ami 100 százalékos védelmet ad. A beoltotti szám még nagyon alacsony ahhoz képest, amit el szeretnénk érni - mondta el Müller Cecília.

Ma is szállít egy adag oltóanyagot a Pfizer, több mint 11 ezer fő részére. Holnap több mint 25 ezer fő részére elegendő Pfizer-vakcina érkezik, a Moderna pedig vasárnapra ígért további 9 ezer fő beoltására alkalmas mennyiséget.

Mindegyik vakcina működik a koronavírus ellen, legyen szó mRNS-vakcináról, inaktivált vírust tartalmazó vakcináról, fehérje alapú vakcináról - mondta el Müller Cecília, emlékeztve arra, hogy annak idején a H1N1 vírus ellen például csak az inaktivált kórokozót tartalmazó vakcinák voltak hatásosak.

Az AstraZeneca is kapott engedélyt Magyarországon, de ők is kevesebbet tudnak szállítani. A gyártók folyamatosan változtatják, hogy mikor és mennyi vakcina elérhető, ezért is kellett más forrásokat keresni, ezért rendeltünk 1 millió főnek elegendő orosz Szputnyik V vakcinát, amelynek minden tételét meg fogják itthon vizsgálni – mondta el Müller Cecília. Tárgyalások zajlanak a kínai Sinopharm vakcinájáról is, ez egy elölt vírust tartalmazó vakcina, ami egy ismert, jól működő technológia.

A második oltás után hevesebb reakciók lehetnek

Sokan kapják itthon már a második adag oltást, itt hevesebbek a reakciók, ami nem meglepő, hiszen az első adagnál az ellenanyag-termelés indul meg, a második után pedig megkezdődik a sejtes immunitás kialakulása. Olyan memóriasejtek alakulnak ki, amelyek emlékezni fognak a kórokozókra, ennek a folyamatnak az a következménye lehet (nem mindenkinél, de előfordulhat), hogy a második adag után erőteljesebbek a helyi reakciók, bőrpír, hőemelkedés, 1-2 napos láz, levertség, izomfájdalom jöhet, amire paracetamol javasolt – javasolja Müller Cecília. Számítani lehet rá, nem kell tőle megijedni, az oltóanyag hatásosságát mutatja, azt, hogy reagál a szervezet az oltóanyag beadására – tette hozzá az országos tisztifőorvos.

(portfolio.hu)

Ajánlott cikkek - COVID-19-járvány

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.