Csaknem 95 százalékos védelmet ígér a Moderna COVID-19 elleni vakcinája

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A Moderna amerikai gyógyszergyártó bejelentése szerint, védőoltásának a koronavírus fertőződés elleni hatékonysága az előzetes adatok alapján csaknem 95 százalékos. Az eredmények nyilvánosságra hozatalával szinte beérték a Pfizer hasonló eredményeit, és mindez tovább növeli sokak reményét, hogy a vakcinák segítségével akár hamarosan véget lehet vetni a világjárványnak.

A Moderna a következő hetek folyamán kérvényezni fogja a hatóságoknál a jóváhagyást, a forgalomba hozatali engedélyt. Azonban az említett adatok előzetesek és több kulcskérdésre még meg kell találni a választ.

Mennyire jó ez a vakcina?

A vizsgálatba 30 ezer embert vontak be az Egyesült Államokban. Minden második alany 4 hét különbséggel két dózis vakcinát kapott, az önkéntesek másik felét placebóval oltották be. Ez a most közzétett elemzés arra az első 95 esetre épült, amikor a tesztalanyoknál kialakultak a koronavírus tünetei. Ebből a 95-ból csak 5 volt az olyan személy, aki a tényleges vakcinában részesült. Erre alapozza a gyógyszercég azt az állítását, hogy a védelem 94,5 százalékos. Az adatok azt is kiemelik, hogy 11 esetben súlyos COVID-19 alakult ki, de egyik beteg se tartozott az immunizáltak csoportjába. „A teljes hatékonyság figyelemreméltó, nagy nap ez a mai” – jelentette ki Tal Zaks, a Moderna ovosigazgatója.

Mi az, amit nem tudunk?

Ebben az esetben sem ismert, mennyi ideig tart az immunitás. Az önkénteseket még hosszú ideig nyomon kell követni ahhoz, hogy bármi biztosat lehessen mondani ezzel kapcsolatosan. Adatok hiányában azt sem lehet még tudni, mit jelent a védelem az idősebb korcsoportba tartozóknál, akiket éppen a leginkább veszélyeztet a COVID-19 miatti elhalálozás. Dr. Zaks azonban úgy véli, adataik arra utalnak, a beoltottak életkorának növekedésével „a vakcina hatóanyaga nem veszít a védelmi képességéből az idősebbek körében sem”. A fentiek mellett az sem tudható, hogy a védőoltás csak a súlyos megbetegedések előfordulását akadályozza meg, avagy azt is, hogy a megfertőzött személy terjessze a vírust.

Biztonságos?

A vizsgálat során nem jelentettek biztonsági problémákat, de mint tudjuk, a világon semmi nem lehet 100 százalékosan biztonságos, még a lázcsillapító sem. Néhány páciensnél jelentkezett rövid ideig tartó fáradtság, fejfájás, fájdalom az injekció beadása után. „Mindez olyan panasz, ami általában megszokottan előfordul minden olyan hatásos vakcina esetén, ami működni kezd, és megfelelően jó immunválaszt vált ki” – jegyezte meg dr. Peter Openshaw (az Imperial College London professzora).

Hogyan működik?

A Moderna RNS-vakcinát fejlesztett, ami azt jelenti, hogy a koronavírus genetikai kódjának egy részét injektálják a szervezetbe, ami vírusfehérjék (de nem a teljes vírus) termelődését indítja el – ez pedig elégséges ahhoz, hogy támadásra készítse elő az immunrendszert. Megtanítja a szervezetnek, hogy antitesteket hozzon létre, illetve T-sejteket (az immunrendszer másik szereplőjét), hogy küzdjenek a koronavírus ellen.

Összehasolítva a Pfizer vakcinával…

Mind a Pfizer, mind a Moderna vakcinája hasonló elven működik, amennyiben a vírus genetikai kódjának egy részét használja az immunreakció kiváltása érdekében. Az előzetes adatok mindkét esetben igen hasonlóak: 90% körüli védelem a Pfizer és 95% körüli a Moderna esetében De figyelembe kell venni, hogy mindkét próba még fut, folyamatban van, és a végső számok még változhatnak.

Igen fontos lehet az a szempont azonban, hogy a közölt adatok alapján úgy látszik, a Moderna vakcináját könnyebb lesz tárolni. A hatóanyag 6 hónapon át stabil marad mínusz 20°C-on és még utána is eltartható akár egy hónapig is a hűtőszekrényben az ott megszokott hőfokon. Ezzel szemben a Pfizer oltóanyagát ultra alacsony hőfokon (mínusz 75°C körül) kell tárolni és mindössze 5 napig lehet hűtőszekrényben tartani.

Ide tartozik az a tény, hogy a Sputnik V elnevezésű orosz vakcináról is nyilvánosságra kerültek a napokban a korai adatok, amelyek szerint ennek hatékonysága 92% körüli.

Hogyan működik egy mRNS-vakcina?

A tudósok kiemelik a vírus genetikai kódjának azt a részét, ami arra készteti a sejtet, hogy építse fel és burkolja be fehérjébe, úgy, hogy beléphessen a test sejtjeibe. Ezt beinjektálják a páciensbe. A vakcina belép a sejtbe és úgy irányítja a működését, hogy hozza létre a koronavírus tüskefehérjéjét. Ez pedig arra készteti az immunrendszert, hogy termeljen ellenanyagot és aktiválja a T-sejteket, hogy pusztítsák el a megfertőzött sejteket. Ha ezután a páciens koronavírussal találkozik, az addigra már meglévő antitestek és T-sejtek akcióba lendülnek és megküzdenek a vírussal.

Mikor kaphatjuk meg?

Erre a válasz attól függ, hogy a világ melyik részén élünk, illetve hány évesek vagyunk. A Moderna úgy tervezi, a közeli hetekben engedélyeztetési eljárást indít (forgalomba hozatali engedélyt kér) az amerikai hatóságoknál és még ebben az évben 20 millió dózist kíván a hazai piacra hozni. 2021-ben pedig 1 milliárd dózist lesz képes hozzáférhetővé tenni a világ más országai számára, ezért jóváhagyási eljárást kezdeményez több országban is.

Milyen mellékhatások mutatkoztak a vizsgálatban?

Nagyon ígéretes, izgalmas a Moderna új híre, és nagy optimizmussal tölt el, hogy a következő néhány hónapon belül, akár választékunk is lesz a jó vakcinákból. Igaz, ehhez még további részletes adatokra is szükség lesz”, mondja Peter Openshaw professzor. „Nagyszerű, hogy a Pfizeré után itt egy újabb, hasonlóan igen magas hatékonyságú vakcina. Ez is közbülső elemzés, ami azt jelenti, hogy a beoltott önkéntesek körében volt már elégséges eset ahhoz, hogy statisztikailag értelmezhető legyen, és ezért a kutatók feltörhették a 'vakságban tartott' 'titkos' adatokat. Így fény derült arra, kik kapták a tényleges, aktív vakcinát, és kik a placebót" – összegezte a mai fejleményeket Trudie Lang professzor (University of Oxford).

Összesen 12 vakcina vizsgálata tart jelenleg az utolsó, ún. 3-as fázisban.

Ez is fontos

WEBBeteg.hu - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: BBC News

Cikkajánló

Reflux
Reflux

Milyen szövődményei lehetnek, ha nem kezelik?

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.