Miért sovány a gyerek, ha normálisan eszik?

szerző: Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus - Budai Endokrinközpont
frissítve:

Megfelelő táplálkozás mellett a gyerekek testsúlya leginkább genetika, egyéni hajlam kérdése. Ennek ellenére sok szülő számára igen aggasztó, ha az egészséges, tápláló ételek fogyasztása mellett gyermekük kifejezetten vékony alkatú. Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus elárulja, mely esetekben kell betegségre gyanakodni.

Amilyen a szülő, olyan a gyerek

Az első és legfontosabb szabály a gyerekek súlyát illetően, hogy elsősorban a szülők testfelépítését és alakját öröklik- így azok, akik kissé túlsúlyosak, valószínű, hogy gyermekük is az lesz, és akik vékonyabbak, azt az utódok is jellemzően öröklik. Éppen ezért feltűnő, amikor az erősebb felépítésű szülők gyermeke pont az ellenkezője.

Legtöbbször elsőre mindenki arra gondol, hogy a gyerek nem eszik eleget és kevesebb tápanyag szívódik fel, ám ha rendszeresen, megfelelő mennyiségű és minőségű ételt fogyaszt, úgy a felnőttek általában elkezdenek aggódni, főleg akkor, ha a gyermekük testtömegindexe (BMI) 18,5 alatti. (Másik lehetőség a testmagassághoz tartózó testsúly felmérése, ami akkor kóros, ha a 3 percentil alatt van.)

Pajzsmirigy-túlműködés

Bár gyerekeknél a pajzsmirigy-alulműködés gyakoribb, ám hasonló panaszok esetén felmerülhet a pajzsmirigy túlműködése, melynek során a trijódtironin (T3) és tetrajódtironin (T4) szintje nő, illetve a TSH szintje csökken. A Graves-Basedow-kór hátterében autoimmun folyamat állhat és a betegség családi halmozódást mutathat. Ez gyakran a szerv gyulladásával és megnagyobbodásával is jár, amit golyvának (struma) nevezünk. Fő tünetei a normál étkezés melletti fogyás, alacsony testsúly, szemek kidülledése, heves szívdobogás, idegesség, hasmenés, gyakori széklet, lányoknál menstruációs panaszok.

Mellékvesekéreg zavara

A pajzsmirigy problémán kívül a mellékvesekéreg zavara is járhat alacsony testsúllyal, hiszen komoly hatással van az anyagcsere folyamatokra. Leggyakrabban Addison-kór a diagnózis, amelyet sajnos igen nehéz felismerni általános tünetei miatt (fogyás, fáradtság, gyengeség, gyomor-bélrendszeri tünetek, hányás, kiszáradás, sötét bőrszín). A betegség velejárója a kortizol és az aldoszteron termelésének elégtelensége, és oka legtöbbször autoimmun betegség, ritkábban fertőzés, daganat. A diagnózis biztosan vérvétellel és képalkotó eljárásokkal állítható fel, és amennyiben bebizonyosodott az állapot megléte, úgy hormonpótlással kezelhető - mondja Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus.

További problémák az alacsony testsúly hátterében

Tovább

(Budai Endokrinközpont - Dr. Tar Attila, gyermekendokrinológus)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.