• Ötödével nőtt a gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyerekek száma

        Szerző: Semmelweis Egyetem

        Riasztó adatokat közölt a Semmelweis Egyetem összefoglalójában, melyben kifejtik, hogy az utóbbi öt évben drasztikusan megnőtt a gyermekek körében az IBD, vagyis a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa (a vastagbél fekélyes gyulladása) megjelenése. Évente közel 200 új esetet regisztrálnak.

        Egy gyógyíthatatlan betegség: az IBD

        A tünetek fiatal felnőttkorban jelennek meg először, de egyre gyakrabban diagnosztizálják már gyermekkorban is. Bár a betegség során panaszmentes időszakok is előfordulnak, a tünetek kiújulásának időszakaiban az IBD a betegek életvitelét jelentősen befolyásolja. Egy gyógyíthatatlan betegség: az IBD>>

        Dr. Veres Gábor, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának docense hangsúlyozta, hogy a pontos okok nem ismertek, de a genetikai hajlam mellett a környezeti tényezők, tehát például az elfogyasztott ételek is nagy szerepet játszhatnak a betegség terjedésében. Kiemelte, hogy az anyatejes táplálás és az antibiotikumok mellőzése (különösen 2 éves kor alatt) ugyanakkor csökkenti a gyulladásos bélbetegségek kialakulásának rizikóját.

        Miről ismerhető fel az IBD?

        A gyulladásos bélbetegségek sokszor nem specifikus tünetekkel jelentkeznek, ezért felismerésük sem egyszerű. Crohn-betegség esetén hasi fájdalom, hasmenés, véres széklet és növekedészavar jelentkezhet a gyermekeknél. A colitis ulcerosa többnyire jellegzetes tünete, a véres hasmenés alapján könnyebben felismerhető.

        Hirdetés

        Dr. Veres Gábor elmondása szerint mindkét gyulladásos bélbetegség a gyermekek esetében a 12-13 évesek körében a leggyakoribb, 5 éves kor alatt ritkának számít, ugyanakkor már 2 hónapos kisbabán is látták a betegség kezdeti tüneteit. 20-30 éve elvétve találkoztak csak ezzel a kórképpel, manapság azonban közel kétszáz gyermeknél diagnosztizálják évente – hívta fel a figyelmet az egyetemi docens. A betegek jelentős részét a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján kezelik, ahol 15-20 gyulladásos bélbeteget ápolnak hetente.

        Mi okozza a gyulladásos bélbetegségeket gyermekeknél?

        A kiváltó okok pontosan nem meghatározhatók, ám valószínű, hogy a genetikai tényezők mellett a környezetnek, a nem megfelelő minőségű ételeknek is meghatározó szerepe van. Utóbbit látszik alátámasztani, hogy ha a gyerekek két hónapig egyfajta ellenőrzött tápszert kapnak, akkor ugyanúgy gyógyulnak, mint a szteroidos kezeléssel, sőt, a nyálkahártya gyulladás esetében jobbak az eredmények, és nincs mellékhatás.

        A stressz ront a betegek állapotán, de ha nincs valakinek hajlama rá, akkor önmagában ettől nem fog kialakulni nála bélgyulladás, amely együtt járhat ízületi panaszokkal, szem- vagy májgyulladással – mondta Dr. Veres Gábor. Az anyatejnek egyfajta védő hatása van, azoknál a gyermekeknél, akiket így táplálnak, kisebb valószínűséggel jelentkezik bélgyulladás. Két éves kor alatt rizikófaktornak számít még az antibiotikumos kezelés is.

        A cikk a Semmelweis Egyetem honlapján folytatódik.

        (Semmelweis Egyetem)

        Módosítva: 2016.06.09 20:01, Megjelenés: 2016.06.09 20:01
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Tudásteszt

        Tudásteszt

        WEBBeteg

        Ön mennyit tud a vitaminhiány tüneteiről? Tesztelje tudását!

        Szürkehályog-műtét

        Szürkehályog-műtét

        Szponzorált tartalom

        Fájdalommentesen kezelhető a szürke hályog és visszaállítható a látásélesség. (x)

        Mit kell tudni a vastagbéltükrözésről?

        A vastagbéltükrözés a végbél, a vastagbél és a vastagbél-vékonybél átmenet szakaszán előforduló rendellenességek, elváltozások felismerésére irányuló eljárás, melynek során nemcsak diagnosztizálásra, hanem szövettani mintavételre és bizonyos terápiás beavatkozásokra is lehetőség van.

        A székelési inger hiányának okai és kezelése

        Mi okozhatja a székelési inger hiányát? Miért veszélyes? Mihez vezethet? Mi a teendő ilyen esetben?

        Egy gyógyíthatatlan betegség - Az IBD

        Magyarországon közel 45 ezer ember él együtt az IBD (Inflammatory Bowel Disease, magyarul gyulladásos bélbetegségek) nevű gyógyíthatatlan kórral, amely a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa összefoglaló neve. Ezek a betegségek olyan általános tünetekkel járnak, melyek alapján eleinte nehezen elkülöníthetőek egyéb tápcsatornai panaszoktól.

        A gyulladásos bélbetegség vastagbélrákhoz vezethet

        Kutatások szerint a Crohn-betegség fokozza a vastagbélrák kockázatát, bár a fokozott kockázat ellenére a gyulladásos bélbetegségben szenvedők 90 százalékánál sohasem alakul ki daganatos megbetegedés.

        Testedzés gyomor- és bélrendszeri betegeknek

        A fittség megőrzése nagyon nehéz mindazoknak, akik Crohn-betegségben, irritábilis bél szindrómában, vagy egyéb gyomor- és bélrendszeri betegségben szenvednek.

        A sztóma

        A sztóma egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud, és egy cserélhető zsákba jut. Alkalmazására olyan megbetegedések esetén kerülhet sor, melyek nem teszik lehetővé többé, hogy a bélsár a végbélen keresztül távozzon.

        IBD, a láthatatlan betegség - Ahogyan még sokan nem hallottak róla

        Az IBD, azaz a gyulladásos bélbetegség sokak életét keseríti meg, mégis inkább egyfajta láthatatlan betegségként tarthatjuk számon, hiszen a betegséggel élők nagy része ritkán, vagy szinte sosem beszél problémáiról. Zsuzsa 15 éve küzd az IBD-vel. Történetét a legtöbben döbbenten hallgatják, hiszen nem kevés megpróbáltatáson ment keresztül eddig.

        Megváltozott testben élve is van tovább

        A Crohn-betegség a bélfal idült gyulladása, de érintett lehet az emésztőrendszer bármely szakasza: a szájüregtől a végbélnyílásig, a környező bőrig. Olykor a féregnyúlvány közelében jelentkezik, a kialakuló vakbélgyulladás esetén a bél perforálódásának veszélye is fenyeget.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.