Nem akar elhízni? Egyen lassabban

MTI
megjelent:

Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el - állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint, ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával, segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében.

A BMJ Open című szaklapban publikált tanulmány készítői 60 ezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 között, és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk.

Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket - gyors, normális vagy lassú -, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például, hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit.

A kutatóknak az alanyok testtömegindexére - BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték -, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik. A tanulmány készítői a 25, vagy magasabb BMI értéket tekintették elhízásnak. (Nagy-Britanniában a 25 feletti BMI érték még „csak” túlsúlyt jelent, a 30 feletti az elhízás.)

Az elhízás
Korunk népbetegsége az elhízás, mely egyike a XXI. század egészségügyi kihívásainak. A KSH adatai szerint a magyar lakosság 45 százaléka (!) túlsúlyos vagy elhízott. Külön elgondolkoztató, hogy ma Magyarországon minden ötödik gyermek plusz kilókkal küzd.
Testtömegindex (BMI) kalkulátor

A késő esti nassolás is növeli a túlsúlyt

A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22 070-en a gyors, 33 455-en a normális, 4192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat. Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is.

A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál, akik vacsora után még nassolnak, vagy hetente háromszor vagy többször mindössze két órával lefekvés előtt vacsoráznak, ugyancsak magasabb a túlsúly kockázata. Utóbbit azonban nem befolyásolja a reggeli kihagyása.

„Az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre” - mondta Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a gyors evés megakadályozását célzó módszerek segíthetnek az elhízás megelőzésében és az elhízással összefüggő egészségi kockázatok csökkentésében.

Bővebben Elhízás - Mi van a háttérben?

(MTI)

Cikkajánló

A nátha és kezelése
A nátha és kezelése

Ma már számos gyógymód közül választhat.

Portré
Portré

Pásztor Bendegúz orvostanhallgató.

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.