Nyaralással járó veszélyek, melyek megelőzhetők

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A nyaralás minden család életében kellemes időtöltés lehet, amikor a szülők hosszabb szabadságot is ki tudnak venni, és szerencsés esetben utazásra, környezetváltozásra is lehetőség adódik. Erre azonban, anyagi okok miatt, sajnos egyre kevesebbeknek van módjuk.

Ha pedig a közös vakáció véget ér, a gyermekek nyári programjának, elhelyezésének megszervezése a szülőknek sokszor okoz fejtörést. Számos nyári veszély is leselkedhet a csemeték biztonságára, épségére. Egy-egy véletlen baleset a napközis ügyeletekben, a nyári táborokban is előfordulhat a legnagyobb odafigyelés mellett, de ugyanez megtörténhet a családi nyaralás idején is. Az alábbiakban egyebek mellett arra kerestük a választ, hogy milyen elővigyázatosságra van szükség ahhoz, hogy a nyári szünet, a nyaralás kellemes legyen a kicsiknek és a felnőtteknek is.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy délidőben, tűző napon tilos süttetni magunkat a bőr leégése, és a káros UV sugárzás miatt, ami a fehér bőrű, sok anyajeggyel rendelkező emberek számára fokozottan érvényes.

Fedetlen fővel, illetve magas faktorú naptej használata nélkül a gyerekek és a felnőttek is veszélynek vannak kitéve ebben a napszakban kora délutánig. Csecsemőknek, kismamáknak, idős vagy beteg embereknek ilyenkor csakis zárt helyen ajánlatos pihenniük – tudtuk meg Dr. Harangi Emőke, belgyógyász szakorvostól.

Folyadék, tiszta víz nélkül senki ne induljon el a szomszédos játszótérig vagy focipályáig sem, hosszabb útra mindenkinek legyen legalább 1,5–2 liter könnyen elérhető folyadék a keze ügyében.

Óvatosan kell bánni a falusi kutakból engedett vízzel, ezekből csak akkor igyunk, ha bizonyos, hogy iható a kút vize. Ezt bármely falubeli készséggel megmondja.

Ha többet izzadunk, mint amennyi folyadékkal pótoljuk a szervezetünk elveszített vízkészletét, szédülés, szájszárazság, erős fejfájás, látászavar, izomgörcs, aluszékonyság, ájulás is kialakulhat, amit felelősséggel meg kell előzni.

- Milyen jellegzetes tünetei vannak a napszúrásnak, s mi a legfontosabb teendő, ha ezeket tapasztalja a felnőtt magán vagy a gyermekén?

- Előfordulnak enyhe panaszok és tünetek, amit a bőséges folyadékfogyasztás, a hűvös, elsötétített szoba ágynyugalma, a vizes borogatás szinte pár órán belül csillapít. Vannak, akik a hideg tej fogyasztására esküsznek, ami egyénenként és a szervezettől is függ. Ha súlyosabb a helyzet, és hirtelen erős lázas állapot alakul ki, szűnni nem akaró fejfájás, a visszatérő hányás, hányinger, szédülés, szapora szívverés, tarkótájéki kötöttség, fájdalom lép fel, amit a vizes borogatás sem enyhít, orvost kell hívni vagy ügyeletre vinni a beteget. Az egészségügyi intézményekben a rutin vizsgálat után, infúzión keresztül, speciális, sós oldattal pótolják az elveszített folyadékot. Ha a kórházi kezelés a lehetséges megoldás, ajánlatos szájmaszkot, kézfertőtlenítőt viselni a család minden tagjának, mert a kórtermekben olykor vírussal vagy baktériummal fertőzött betegek is gyógyulásra várnak.

- Mi a teendő akkor, ha otthon ápolják a beteget, mit kell tenni?

- A felsőtestet mintegy 30 fokos szögben meg kell emelni, 10 percenként itatni kell a beteget, a forralt, majd lehűtött vizet csakis pici kortyokban, esetleg szívószállal szabad itatni. A hányást legjobb kúppal enyhíteni. Napszúrás gyanúja esetén, ha súlyosabbra fordul az állapot, mindenképpen kérjünk orvosi segítséget, épp a kiszáradás elkerülése miatt, amiről a szervezet kánikulában pillanatok alatt komoly jelzést ad.

A nyaralással együtt járó lehetséges betegségek, fertőzések, veszélyek

A strandbetegségek jelentős része megelőzhető lenne, ha mindenki betartana néhány alapvető higiénés szabályt. Ezek a strandoláskor, nyaraláskor leselkedő veszélyek a következők:

  • Körömgomba fertőzésének veszélye.
  • Vírusos szemölcs (uszodaszemölcsnek is hívják), mely bőrből kiemelkedő, sárgás-fehér, középen behúzott, „gömböcskékből” áll. Megjelenhet az arcon, a nyakon, a hajlatokban, a nemi szerven, a végbél környékén, a talpon, lábujjak közt.
  • A női bajok, a húgyutak, a nemi szerv fertőzése, a folyás, a candidiasis orvosi ellátást igényelnek.
  • A herpesz - az ajak- és nemi herpesz -, amit vírus okoz, ugyancsak komoly és fájdalmas tüneteket okoz annak, aki a hordozótól megkapta. Ezek orvosi ellátást igényelnek.
  • Kiszáradás veszélye a minimális folyadék fogyasztása, vagy hasmenés, hányás, szalmonellafertőzés, romlott ételek fogyasztása, vírusos fertőzések miatt.
  • Légúti betegségek, köztük a szénanátha, a nyári torok- vagy mandula-, fülgyulladás, a légkondicionáló okozta egyéb betegségek.
  • Rovarcsípések okozta viszketés, azok elvakarása, és felülfertőződése, anafilaxiás sokk, amit darázscsípés válthat ki, ha arra valaki allergiás, amit azonnal ellenszérummal kell kezelni. A kullancscsípés, mely agyvelő- és agyhártyagyulladást, Lyme-kórt okozhat (megelőzéssel, azaz oltásokkal, zárt ruha viselésével, speciális riasztó krémekkel segíthetünk távol tartani a bajt). A súlyos tünetekkel azonnal orvoshoz kell vinni a beteget, a nyaralás megszakítása árán is.
  • A tisztálkodásra, a higiéniára, a fertőtlenítésre, a tisztításra fordítsunk kellő gondot minden körülmények között.
  • Ügyeljünk a helyes, vitamindús táplálkozásra, mellőzzük a zsírban, fehér cukorban gazdag, nehéz ételeket, ügyeljünk a jó minőségű, lehetőleg alkoholmentes és cukormentes folyadék kellő mennyiségben (2,5-3 liter naponta) való fogyasztására, a tenger gyümölcseit csak akkor fogyasszuk, ha nem vagyunk allergiásak azokra.
  • Magánakciós gombaszedésre ne vállalkozzunk, halálos lehet a mérges gombából készült étel!
  • Az égési sérülések minden formája figyelemért kiált és óvatosságra int. Akár szalonnasütésről, grillezésről, bográcsban főzésről, s a velejáró tűzrakásról, valamint a napozás okozta égési sérülésekről, bőrbántalmakról van szó.

- Ha a családok a nyári szabadság alatt vízparti, tenger-, fürdővárosok melletti nyaralást terveznek, milyen elővigyázatosságokra készüljenek?

- Senki nem úgy indul a megérdemelt nyaralásra, kirándulásra, strandolásra, hogy milyen veszéllyel kell szembenézniük, de a figyelmes szülők mindig gondolnak a megelőzésre, s ennek megfelelően pakolnak a bőröndbe vagy a strandtáskába. Az egyik legkínzóbb állapot, ha a vakáció elején máris kínzóan viszketni kezd a gyermek vagy a felnőtt bőre.

Az ismeretlen emberek által is használt mosdókban nem szabad ráülni a WC-re! Ha mégis megteszik, ülőkét védő nejlon vagy papír kelléket kell használni, noha az sem nyújt teljes biztonságot a baktériumokkal, vírusokkal szemben. Ezek elsősorban a nemi szervet s annak környékét fertőzik meg. Máskor bélrendszeri, hasmenéses kórságot is „összeszedhetünk”, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak. Kézfertőtlenítő, nedves toalettkendő mindig legyen nálunk, és az alapos kézmosást soha ne feledjük el.

Meg kell tanítani a csemeténket arra is, hogy a mellékhelyiség csapjából ne igyanak vizet, műanyag palackba se engedjenek onnan vizet. Különben kellemetlen következménye lehet. Fürdőzés után a közös zuhanyzóba csakis strandpapucsban álljunk, ez alapszabály.

Ha napközben fürdőzünk, és gyakran kívánjuk a hűsítő zuhanyt vagy medencézést, a folyóban, a tengerben való hűsölést, ne álljunk vagy ne ugorjunk felhevült testtel a hidegebb úszómedencébe, tengervízbe, hideg zuhany alá, mert a szívizom, az erek és a keringés rosszul reagálhat a drasztikus hőhatásváltozásra.

A jól úszó gyerekünkre is nagy figyelmet fordítsunk, ha úszni szeretne, soha ne tévesszük szem elől. A felnőttek pedig akkor is legyenek elővigyázatosak, ha számukra ismeretlen medencébe, tóba, vízbe fejest ugranak, mert sajnos számos visszafordíthatatlan baleset történik akkor, ha nem mérik fel jól a nyaralók a körülményeket. A figyelmetlenül vagy meggondolatlanul sekély vízbe ugrás a nyak- és gerinccsigolyák törését is okozhatja.

- Ha ehhez hasonló tragédia történne, mit kell tenni a sérülttel?

- Tilos kivinni a vízből a sérült embert, mozgatni sem szabad, lehetőség szerint úgy tartsuk a vízben, hogy stabilitást is nyújtsunk számára. A vízben való tartózkodás megkönnyíti a helyszínre érkező mentősök életmentő munkáját, és a súlyosan sérült beteg stabilizálását, mielőtt a mentőbe vagy a mentőhelikopterbe helyezik.

Részletesen Vízi balesetek megelőzése

Dr. Harangi Emőke belgyógyász szakorvos felhívta a figyelmet arra is: a leselkedő veszélyek sorában figyelni kell a strandpapucs kötelező használatára, ha fűben vagy szúrós kavicson, forró járdán közlekedünk s ha mosdóba megyünk. A strandolás mellett a játszótéri ügyességi kellékek, a speciális falmászás, a kalandparkban a kötélen való mászás, a hegyi túrák, a kerékpározás csak a megfelelő szabályok, védőeszközök betartása és használata mellett, szülői, nagyszülői, felelősségteljes felnőtt felügyelettel alkalmazhatók.

Ugyancsak fontos az erdei, hegyi túrák során zárt ruházatban útra kelni, ami a kullancscsípés elleni védekezés legegyszerűbb módja, emellett ajánlott bőrbarát riasztószerrel is befújni vagy bekenni bőrünket.

A túra végén, megfelelő világítás mellett, alaposan át kell vizsgálni a testet, a hajas fejbőrt is. Ez az átvizsgálás, szemrevételezés akkor sem kerülhető el, ha a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás ellen már be vannak oltva a családtagok és a gyerekek is. A Lyme-kór ellen sajnos nem létezik védőoltás, az egyetlen megelőzési mód a kullancscsípés elkerülése. Ha kullancsot találunk, mielőbb távolítsuk azt el kullancseltávolító kanál segítségével.

Az Európai Gyermekbiztonsági Szövetség mindenkor kiemelte, hogy kiemelt, és javításra váró feladatnak tekinti a szülők számára a következőket:
  • Vízparton, fürdőhelyen, otthoni, kerti medencében vagy a tavak, folyók, tengerek környékén az úszni nem tudó gyermekeket, egyetlen pillanatra sem szabad magukra hagyni.
  • Vegyszereket, permetezőszereket, gyógyszereket, lőszereket, tűzgyújtásra alkalmas eszközöket gondosan el kell zárni minden gyermek elől.
  • A biztonsági övet, az életkornak megfelelő gyermekülést a legrövidebb autóúton is kötelező használni, rövid kirándulás során is.
  • Tilos kisgyermeket, csecsemőt egyetlen percre is bezárva hagyni a személygépkocsikban, különös tekintettel a kánikula idejére.
  • Kerékpározáskor, lovagláskor s más sport vagy ügyességi játék esetén, amikor a fej sérülhet, kötelező a jól rögzített védősisak használata.
  • Nyílt tűz, bográcsozás, grillezés, szalonnasütés idején tilos a gyermeket magára hagyni a veszélyforrás közelében, és tilos megengedni, hogy a tűzzel játsszon vagy azt ő oltsa el.

További tudnivalók Kisgyerekek: a második leggyakoribb halálok | Milyen veszélyben vannak a gyerekek nyáron?

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Harangi Emőke, belgyógyász

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Papp Júlia, szemész
WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.