Az anya agyhalála után két hónappal jött világra egy gyermek Lengyelországban

Szerző: MTI

Az anya agyhalála után 55 napig a nő méhében életben tartott, majd a terhesség 27. hetében császármetszéssel megszületett babát engedtek haza egy lengyelországi kórházból, a gyermeknek esélye van a normális fejlődésre - számolt be róla kedden az RMF FM lengyel rádió.

A délnyugat-lengyelországi Wroclawban jegyzett eset egyedülállónak számít Lengyelországban, a rádiónak nyilatkozó orvosok elmondták: tudomásuk szerint külföldön előfordultak ilyen esetek, az anyák viszont a terhesség sokkal előrehaladottabb állapotában jártak, amikor bekövetkezett náluk az agyhalál.

A wroclawi baba agydaganatban szenvedő édesanyjánál januárban állapították meg az agyhalált. Az akkor a terhesség 17. hetében járó asszonynak tovább is dobogott a szíve. Az orvosok úgy döntöttek, a gyermek megmentése érdekében megpróbálják fenntartani az anya szervezetének működését úgy, hogy a gyerek legalább a terhesség 26. hetéig az anyaméhben fejlődhessen tovább. Az anya szervezetén kívül ugyanis szinte kizárt volt a túlélés.

A terhesség fenntartása az anya szerveinek intenzív terápiájával járt, nehéz volt megőrizni többek között a szükséges hormon- és cukorszintet, megelőzni a fertőzéseket. A baba, akinek többek között a 22. hét körül a tüdő kialakulását elősegítő szereket adagoltak, végül császármetszéssel, 1000 gramm súllyal született, utána egy hónapig lélegeztetőgépre és több héten keresztül inkubátorra szorult.

A múlt héten az apának átadott fiúgyermek jelenleg több mint 3 kilogrammos, cumisüvegből táplálkozik. Az orvosok szerint megfelelő gyógytornáztatás mellett normális fejlődésre van esélye.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Körömgomba Körömgomba

Hogyan ismerhető fel és hogyan kezelhető a körömgomba?

Bethesda: több, mint gyermekkórház

Minden szülő álma egy olyan gyógyító intézmény, ahogy minden a gyerekekről, a családról szól, ahol magas szakmai színvonalon, közösségben...

Az anya-gyermek kapcsolat kialakulása

Az anya és gyermeke közötti bensőséges kapcsolat kialakulása már a várandósság idején elkezdődik. Ennek kialakításának a szülés előtt és...

Terhesség során jelentkező aranyér

Várandósság során a nők közel negyedénél okoz problémát az aranyér. Leggyakrabban a terhesség alatt alakul ki vagy okoz panaszt, akinek viszont...

Magzati alkohol szindróma

A magzat a terhesség teljes ideje alatt ki van téve a várandós anya szervezetébe kerülő minden értékes és káros anyag hatásának. Sajnos nemcsak a...

Hogyan vizsgálják a magzat méhen...

Az NST és a CTG teljesen veszélytelen, fájdalommentes és tetszőlegesen ismételhető vizsgálati módszerek. Szükség esetén (például koraszülés...

Kiegyensúlyozott táplálkozás a...

A várandósság az egyik legszebb időszak egy nő életében, ezzel együtt az egyik legfelelősségteljesebb is. A magzat tökéletes növekedése és...

Miért lehet kívánós a kismama?

A fogantatás pillanatától kezdődően az anyai szervezet egy közel 40 hétig tartó csoda része, letéteményese és kivitelezője is egyben, melynek...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.