8 tipp a hőség könnyebb elviselésére munka közben
megjelent:
Összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot, hogy a munkahelyén könnyebben elviselhesse a hőséget. 8 tipp, ami beválhat.
Igyon langyos-hűs folyadékot
A nagy melegben a hideget kívánjuk, mégis érdemesebb inkább langyos vagy hűvös italt fogyasztani. Ez utóbbiak azonnali enyhülést kínálnak. Ezzel szemben, ha túl hideget iszunk, azt a szervezetnek fel kell melegítenie, a forró italok pedig izzasztó hatásúak. Egészséges felnőtt embereknek fontos mindennap legalább másfél liter folyadékot, lehetőleg elsősorban csapvíz vagy ásványvíz formájában efogyasztani, hőségben és fizikai aktivitás mellett pedig ennél többet.
Ha teheti, húzza ki a hálózati csatlakozókat!
Minden működő elektronikus készülék meleget sugároz ki. Különösen a kisebb terekben gyülemlik gyorsan fel a hő. Ezért kapcsoljon ki minden készüléket, amit aktuálisan nem használ, és ha lehetséges, jobb a hálózati csatlakozókat is kihúzni a konnektorokból. Ezzel áramot is spórol.
Kerülje a közvetlen napsugarakat!
Munkához olyan helyet keressen, ahol nem éri közvetlen napsugárzás. Ha az íróasztala közvetlenül az ablak mellett van, nagyon hamar felmelegedhet. Ha megteheti, hogy a nap folyamán a Nap járásának megfelelően változtatja a helyét, akkor éljen a lehetőséggel és maradjon árnyékban. Ha home office-ban dolgozik, akár az erkélyre vagy a teraszra is magával viheti a laptopját. Amennyiben van egy kis légmozgás, ott kellemesebb is lehet a klíma.
Árnyékoljon!
Még ha nincs is közvetlenül a napon a munkafelülete, akkor is érdemes az árnyékolókat (redőnyt, reluxát stb.) használni. Szellőztesse át kora reggel a helyiséget, ahol dolgozik, amikor megérkezik a munkába, vagy a szobáját, ha otthonról dolgozik. Ekkor még friss a levegő. A későbbi meleg levegőt már nem érdemes beengedni a belső terekbe. Szellőztetést követően húzza le a rolót vagy redőnyt, természetesen úgy, hogy elegendő fény legyen a munkához. A helyiség így tovább marad hűvös és a munka is kellemesebb lesz.
Öltözködésével is alkalmazkodjon!
Viseljen könnyű, vékony, természetes anyagból (pl. pamut, lenvászon) készült, lehetőleg világos ruházatot, ami szellőzni engedi a bőrt és elvezeti a verejték jelentette nedvességet.
Könnyű ételeket fogyasszon!
A forró napokon könnyű, magas víztartalmú ételeket válasszon! Ezek amellett, hogy nem terhelik meg a gyomrot, valamennyi folyadékot is pótolnak. A jégsaláta víztartalma például majdnem 95%, és 100 grammja mindössze 13 kalóriát tartalmaz, tehát ideális választás nyáron. Kifejezetten ajánlott még a paradicsom, az uborka és a görögdinnye fogyasztása is. Egy okosan összeállított, könnyű saláta vagy néhány falat görögdinnye jó választás lehet uzsonnára.
Frissítse fel magát!
A nagy melegben rendszeresen gondoskodjon szervezete hűsítéséről! Ha home office-ban dolgozik, ebédszünetben például jóleshet egy néhány perces hűs lábzuhany. Ennek alternatívájaként a munkahelyén a csuklóját öblítheti le hűvös csapvízzel. Ne törölje szárazra a bőrét ezek után, hanem csak finoman itassa fel róla a vizet, így tovább frissebbnek érezheti magát.
Maradjon hűvösben!
A legeredményesebb módszer, ami zárt helyiségben bevethető a hőség ellen, az a klímaberendezés használata. De a ventilátorok is segíthetnek kellemesebbé tenni a hőmérsékletet. Arra figyeljen oda, hogy a légáramlást ne közvetlenül magára irányítsa! Ehelyett a mennyezet felé javasolt fordítani. Máskülönben huzatot kaphat, aminek nátha, nyakmerevség, fül-vagy kötőhártya-gyulladás lehet a következménye. A klímaberendezések rendszeres, szakemberrel történő ellenőriztetése és tisztíttatása kiemelten fontos!
Szerző: WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Forrás: Cool bleiben: 8 Tipps gegen Hitze am Arbeitsplatz (NetDoktor)