Félelem a repüléstől - Tanácsok a szorongás ellen

Medipress
megjelent:

Szakemberek véleménye szerint a repülőgépen való utazástól való kóros félelem az egyik legnehezebben kezelhető fóbia. Néhány tanáccsal azonban felülkerekedhetünk rajta.

Repülőn utazni ellentmond az ember ösztöneinek: természetes körülmények között soha nem emelkednénk több ezer méter magasra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az emberek 40 százaléka szorong a gépen, tízből egy pedig annyira retteg, hogy nem is hajlandó az utazás ilyen módját választani.

Van, aki a repülő meghibásodásától és a balesettől tart, mások pánikreakciót produkálnak. Sokakra mindkét tünet jellemző. A félelem azonban magunktól is legyőzhető.

A szorongás megértése

A repüléstől való félelem lehet genetikus, tanulhattuk a szüleinktől, vagy táplálkozhat korábbi rossz tapasztalatokból. Amikor ezt éljük át, szívverésünk felgyorsul, a vér a karok és a lábak izmaiba tódul, ezért más testrészek – például az ujjaink – hideggé válnak. Sokan verejtékeznek, émelyegnek, nehezen lélegeznek. Ha a tüneteket felismerjük, már megtettük az első lépést, hogy túllépjünk rajtuk.

Maradjunk motiváltak

Legtöbbször valamilyen jó okból utazunk: nyaralásra, egy rég nem látott barát meglátogatására vagy egy új állás betöltésére. Erre gondoljunk, amikor felszállunk a gépre.

Jetlag

Ma már egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy távoli tájakra utazzanak. Az utazás eszköze legtöbbször repülőgép, amely a nagy sebesség következtében rövid idő alatt több időzónán is áthaladhat, aminek eredményeképpen biológiai óránk teljesen felborul.
Jetlag - az időutazók betegsége

A helyes légzés

A megfelelő – hasi – légzés segít megőrizni nyugalmunkat. Gyakoroljuk otthon: feküdjünk hanyatt, tegyünk egy könyvet a hasunkra, és lélegezzünk úgy, hogy a könyv egyenletes tempóban emelkedjen és süllyedjen. Egy belégzés három másodpercig tartson, egy kilégzés ugyanennyit, így egy perc alatt tíz alkalommal cseréljünk levegőt

Nézzünk szembe a félelemmel

Képzeljük el az utat, és készítsünk egy listát a leginkább szorongató helyzetekről. Kezdjük a legkönnyebbel: például a helyünk megtalálásával. Magunkban játsszuk le a jelenetet, ahogyan végigmegyünk a folyosón, székünkhöz érve felpakoljuk a csomagunkat, majd helyet foglalunk. Ha ezen túl vagyunk, jöhet a következő.

Fogadjuk el a helyzetet

Ne várjuk előre a félelmet. Sokan akkor pánikolnak be, amikor a gépük turbulenciába kerül. Ne becsüljük túl a helyzet komolyságát, mindig támaszkodjunk a tényekre. Az út után pedig elemezzük ki, mi okozott problémát, és hogy következő alkalommal hogyan fogjuk ezeket megoldani.

Repülők, űrhajók és sugárterhelés

A repülővel gyakran utazóknál nagyobb a kockázata a hosszú távú sugármérgezés kialakulásának, melyért a napkitörések, illetve a Nap tevékenységének köszönhető viharok a felelősek – figyelmeztet egy új tanulmány.
Repülők, űrhajók és sugárterhelés

Medipress

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.