• A túlságosan tiszta környezet depresszióhoz vezethet

        Szerző: MTI

        A szinte teljesen piszok- és baktériummentes otthonok, valamint munkahelyek nem csupán az immunrendszer legyengüléséhez, de akár depresszió kialakulásához is vezethetnek - figyelmeztetnek a szakemberek.

        Hirdetés

        Atlantai kutatók kimutatták, hogy a túlságosan tiszta környezet miatt legyengült immunrendszer rendkívül érzékenyen - allergiás reakcióval, vagy gyulladással - reagál a baktériumokra és a piszokra, amelynek következtében lassul az agyban a boldogsághormonként közismert szerotonin termelés, ez pedig depresszióhoz vezet.

        Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy a túlságosan tiszta otthonok az immunrendszer gyengüléséhez vezethetnek, míg más kutatások arra a megállapításra jutottak, hogy ha a gyerekek baktériumokkal és állati szőrszálakkal kerülnek érintkezésbe, sokkal ellenállóbbakká válhatnak néhány betegséggel szemben.

        A szakemberek szerint a depresszióval küzdő emberek aránya sokkal magasabb a fejlett országokban, mint a világ szegényebb részein. Így például míg Nagy-Britannia lakóinak 10 százaléka, addig Nigéria lakosságának mindössze 1 százaléka küzd a búskomorság tüneteivel. "Úgy véljük, hogy az immunrendszernek jelentős szerepe van a depresszió kialakulásában" - hangsúlyozta Andrew Miller, a Moleculer Psychiatry című folyóiratban megjelent tanulmány elkészítésében részt vevő egyik szakember.

        "Ahogy az emberek növekednek, úgy az immunrendszerük is velük együtt fejlődik. Minél több baktériummal és parazitával találkoznak, annál hatékonyabban tudnak védekezni a különböző gyulladások ellen" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. "Manapság azonban az emberek sokkal tisztább és higiénikusabb környezetben élnek, így az immunrendszerük valójában sosem tanulja meg, hogyan kell védekezni a különböző fertőzések ellen" - magyarázta Miller.

        (MTI)

        Módosítva: 2011.04.24 05:12, Megjelenés: 2011.04.24 05:12
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        Depresszióra gyanakszik? Ezek a betegségek okozhatnak hasonló tüneteket

        Számos betegség kísérői lehetnek depresszív tünetek. Milyen betegségek állhatnak ezek hátterében, és milyen depressziót utánzó állapotok vannak? Cikkünkben ezek közül a leggyakoribbakat vesszük sorra.

        Depresszió gyermekkorban

        A gyerekkori depresszióban gyakori a lehangoltság, a sírás, a kedvetlenség, a teljesítmény csökkenése, amely hamar eredményez tanulási zavarokat és iskolai eredményromlást. Gyakori az étvágytalanság, az étel elutasítása, félelem a lefekvéstől, az elalvástól.

        Az F-vitamin - avagy a telítetlen zsírsavak

        Az F-vitamin a telítetlen zsírsavak csoportját foglalja magába. Az F-vitamin egy régebbi elnevezés, de mai értelemben már nem soroljuk ezeket a vegyületeket a vitaminok csoportjába, ugyanis a szervezetünk egészséges működéséhez nagyobb mennyiség szükséges belőlük, mint a többi vitaminból.

        Mi a testhőmérséklet normál tartománya?

        A normális testhőmérséklet számos tényezőtől függ, ideértve az adott személy korát, nemét és aktivitási szintjét.

        Depresszió: Az örömtelenség (anhedónia) kezelése

        Az öröm képességének elvesztése a depresszió egyik kulcsfontosságú és nagyon gyakori tünete. Markáns lelki jelenségről van szó, melyet az érintett szenvedéssel él át a következményes kiüresedésérzés miatt. A változás a környezet számára viszont nem feltétlenül jól látható, ők inkább azt érzékelik, hogy az egyén mennyire megváltozott, nem a régi.

        Antidepresszáns gyógyszerek szedése - Mire számíthat a beteg?

        Sokféle ok, külső körülmény is eredményezheti azt a lelki állapotot, hangulatot, amit depresszió néven betegségként diagnosztizálunk. Fontos hangsúlyozni, hogy nem pillanatnyi rosszkedvről, rossz napról van szó, hanem egy állandósuló helyzetről, ami többnyire időszakosan, hosszabb-rövidebb epizódokban jelentkezik.

        A hangulatjavítók hatása az érzelmekre

        Világszerte a leggyakrabban felírt gyógyszerek közé tartoznak a hangulatjavítók. A ma is használt főbb készítmények használata már több évtizedes múltra tekint vissza, így a gyógyszerektől várható hatások és esetleges mellékhatások is jól ismertek a gyakorló szakorvosok körében.

        A depresszió egyik legmostohább tünete

        A mindennapi szóhasználatban a depresszió kifejezést leginkább akkor használjuk, ha valaki lehangolt vagy rosszkedvű. Fontos tudni azonban, hogy a klinikai depresszió nemcsak tartós kedvetlenséget jelent, hanem ennél jóval többet.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.