Az energiamentes édesítőszerek szerepe a diétás étkezésben

Bizonyos betegségek diétájában sajnos korlátozni kell a szénhidrát- és energiatartalmat (kcal). Ide tartoznak a szénhidrát-anyagcsere zavaraival járó kórképek, mint például az elhízás, a cukorbetegség (diabetes), a cukorbetegség előszobájaként emlegetett csökkent glükóztolerancia (IGT) vagy az inzulinrezisztencia (IR).

Ezekben a kórképekben (a kalória- és szénhidrátmennyiség megszorítása mellett) az elfogyasztott szénhidrát fajtája sem mindegy. Arra kell törekedni, hogy a vércukorszint ne ingadozzon nagyon (ne emelkedjen gyorsan, majd utána ne csökkenjen le hirtelen), ezért nem ajánlott az úgynevezett gyorsan felszívódó szénhidrátok (elsősorban a cukor, méz) fogyasztása.

Édesítőszerek – használjuk vagy ne?

Az édes ízről nehéz lemondani, de szerencsére ma már számos lehetőség kínálkozik a cukor kiváltására. Ezek közül kiemelendőek az úgynevezett intenzív édesítőszerek.

Az intenzív édesítőszerek közé tartoznak:

• szacharin
• aceszulfám-K,
• aszpartám
• ciklamát
• szukralóz
• taumatin
• neotám
• advantám
• aszpartám-aceszulfám sója
• szteviol-glikozidok

Ezek az édesítőszerek akár több százszor édesebbek lehetnek a hagyományos répacukornál (szacharóznál), ezért annyira kis mennyiség szükséges belőlük, hogy az elfogyasztott ételek, élelmiszerek energiatartalmába (kalóriatartalmába) gyakorlatilag nem számoljuk bele ezek használatát. Közös jellemzőjük, hogy nem, vagy csak igen kis mértékben bomlanak le és szívódnak fel a szervezetben, a cukorral ellentétben a vércukorszintet nem emelik meg, ezért a szénhidrát anyagcsere zavaraival járó betegségek nem-gyógyszeres kezelésében, diétájában jelentős szerepet kapnak. Fogyókúra alatt is gyakran alkalmazzák, amikor a cukor kalóriatartalmát szeretnék „megspórolni”, de az édes ízről nem akarnak lemondani.

Ez is érdekelheti Önmagában a cukor édesítőszerre cserélése nem elegendő a tartósan eredményes testtömegcsökkentéshez, vagy a cukorbeteg diétájához! Azonban a megfelelően – ideális esetben dietetikus által – összeállított étrend fontos eleme lehet.

Néhány példa az intenzív édesítőszerekre

Forrás: EUFIC.org

Felhasználásuk

Az élelmiszerekben összetevőként, vagy önálló édesítőszerként legtöbbször egymással kombinálva találhatóak meg. Édesítőszerként por, folyadék vagy tabletta formájában kaphatóak, érdemes többfélét végigtesztelni, amíg meg nem találja a számára legmegfelelőbb változatot – például van, aki nem szereti a stevia mellékízét, más viszont meg sem érzi.

Otthon leginkább italok (kávé, tea, limonádé, stb.) és ételek (pl. pudingok, pohárdesszertek, stb.) ízesítésére, befőttek, lekvárok, készítésénél használják az édesítőszereket. A boltok polcain pedig többek között: tejdesszertek, pudingporok, müzlik, müzliszeletek, dzsemek, kandírozott gyümölcsök, rágógumi, cukormentes cukorkák, csokoládék, gyümölcs- és zöldségkonzervek, szószok, mártások, mustár, félkész élelmiszerek stb. összetevői között találkozhatunk velük.

Intenzív édesítőszerek kontra cukorpótlók

Szintén a cukor kiváltására használják a cukorpótlókat (cukoralkoholokat), de gyakori probléma, hogy a fogyasztók nincsenek tisztában a két csoport között különbséggel.

Míg az intenzív édesítőszerek energiatartalma elhanyagolható, és a vércukorszintet nem emelik meg, addig a cukorpótlók energiatartalmával számolni kell, a legtöbb esetben közel hasonló energiatartalmúak, mint a cukor (szacharóz).

A legtöbb esetben akkor használják őket, amikor a cukor tömege is szükséges az adott étel elkészítéséhez, például süteménysütésnél. Ide tartozik többek között a szorbit, mannit, maltit, izomalt, laktit, valamint az egyre népszerűbb xylit és eritrit. A legtöbb cukoralkohol esetében számolni kell az energia- és szénhidráttartalommal, kivételt képez ez alól az eritrit. Édesítőerejük messze elmarad az intenzív édesítőszerektől, a répacukorénak pedig kb. a fele, ezért általában többet kell belőle használni, mint a hagyományos cukorból.

Gyakran használják a cukorbetegek cukorhelyettesítőként (elsősorban sütéshez) a fruktózt (gyümölcscukrot) is, azonban ennek a szénhidrát- és energiatartalmát szintén számolni kell(ene). Diéta során fontos, hogy ezekkel a különbségekkel tisztában legyenek.

Néhány szóban a biztonságosságról

Az elmúlt évek, évtizedek során számtalan rémhír keringett a különböző édesítőszerek fogyasztásának veszélyeiről. A szacharinról, az aszpartámról és a ciklamátról több alkalommal is feltételezték, hogy daganatkeltő hatásuk van. Állatkísérletek során patkányok esetében bizonyos ráktípusok gyakoribb előfordulását írták le, azonban ember esetében nem tudtak hasonló eredményt igazolni (az állatkísérletekben megadózisban etették a patkányokkal a szacharint és a ciklamátot, ha testtömeghez viszonyítunk, úgy kell elképzelni, mintha egy ember több ezer édesítőtablettát fogyasztana el naponta).

A sztívia kapcsán is felmerültek biztonságossági kétségek, 2011-ben engedélyezték használatát az EU-ban (pontosabban a szteviol-glikozidokét, ezek felelősek a sztívia édes ízéért) kizárólag édesítőszerként, egyéb célból nem adható az élelmiszerekhez.

Az aszpartám fogyasztása tilos egy nagyon ritka, örökletes anyagcsere-betegség, a fenilketonuria (PKU) esetén, mert fenilalanint tartalmaz – a fenilalanin a fehérjékben található aminosav, amelyet a PKU-sok szervezete egy enzim elégtelen működése miatt nem tud feldolgozni, és a felhalmozódó bomlástermékek idegrendszeri károsodást okoznak.

Az Európai Unióban minden élelmiszeripari adalékanyag, így az intenzív édesítőszerek is, nagyon hosszú, szigorú tesztelésnek és szabályozásnak vannak alávetve az engedélyezés előtt. A már engedélyezett édesítőszerekkel kapcsolatban is gyakran folynak újabb kutatások, és azok eredményeit is figyelemmel kísérik, szükség esetén pedig felülvizsgálják a korábbi állásfoglalásokat.

Az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal) jelenlegi álláspontja szerint az engedélyezett édesítőszerek fogyasztása biztonságos a napi megengedhető beviteli értékig (ADI).

Forrás: WEBBeteg
Szakértő: Moharos Melinda, dietetikus